2018. november 15., csütörtök

Hopi edény a hieroglifikus "Magasságos Rá köve" mondattal

Az amerikai indiánok magyarral rokon jelkészlete azért is érdekes a számunkra, mert a magyar jelkészlet kőkori állapotát őrizvén meg, bevilágít jeleink kialakulásának folyamatába. Ezt a tanulságot kínálja az itt tárgyalt hopi tál Magasságos Rá köve (vagy Magasságos ragyogó kő) alakban elolvasható "díszítése" is. A Rá/ragyogó hieroglifa amerikai változatai segítenek megérteni, hogy mi a kapcsolat az egyiptomi hieroglifa (a napisten jele), a hasonló hettita, kínai, szarmata és hun jelek, valamint a székely írás "R" és "r" betűje között. Az említett jelsor által dokumentált folyamat nyilvánvalóvá teszi, hogy a székely "R" és "r" betűk is egy végső soron kőkori eredetű, nemzetközileg ismert jelkészlet örökösei. 

A jelen cikkben bemutatott hopi edényen lévő Rá/ragyogó hieroglifa egy "magas kő" ábrázolási konvenció közepén jelenik meg. Ez az ábrázolási konvenció a lépcsős toronytemplom jobb és bal oldali lépcsőjét ábrázolja, amely végső soron az ég boltozatát jelképezi. A hagyomány szerint annak az istennek a jele van a két szélső, lépcsőt ábrázoló jel között, amelyet ezen a lépcsős toronytemplom tiszteltek, amelyiknek ott áldozatokat mutattak be. 



1. ábra. Hopi tál a hieroglifikus Magasságos Rá köve mondattal (fotógrafika)



2. ábra. A hopi tál hieroglifikus Magasságos Rá köve mondatjele



3. ábra. A székely írás "m" (magas), "R" (Rá/ragyogó) és "k" () jele, az "R" betű keretének vízszintes vonalai azért maradtak el a székely írásban, mert a a rovástechnológia nem teszi lehetővé vízszintes vonalak fapálcába rovását



4. ábra. A székely írás "s" betűje, ami a sar "úr" jelből rövidült le az akrofónia során


Amennyiben a Rá/ragyogó hieroglifa belsejében lévő háromszög alakú sar "úr" jelet is ki kell olvasni (s erre más példák alapján okunk van), akkor a mondat végső alakja: Magasságos Rá/ragyogó úr köve.


Irodalom

Indián-magyar jelpárhuzamokkal foglalkozó cikkek

A székely írás "harmadik k" jele














A veleméri műemléktemplom, amelynek két tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető


Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!



Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra



Édes fiam! Ha egy biztonságos helyet keresel nyaralás céljára, ahol a török idők óta nem járt felfegyverzett iszlámhitű, akkor Velemért ajánlom, abban a békés, erdőkkel koszorúzott, termálstrandokkal és tavakkal körülvett gyönyörű völgyben! www.csinyalohaz.hu www.cserepmadar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése