Az indián-magyar kapcsolatokról szól a vita a Magyar Őstörténet csoportban

Az indián-magyar etnokulturális kapcsolatok kerültek szóba a Magyar Őstörténet fészbuk csoportban, alaposan megosztva a résztvevőket. A téma érdekes, a vita színvonala azonban itt is lehangoló volt. 

1. ábra. Amerikai indián edény (balra) és egy őrségi párja (jobbra) mindegyiken az Orion csillagképet ábrázoló atya hieroglifa, amelyből a székely írás "ty" betűje (középen) keletkezett az akrofónia során, e párhuzamból (és a sumer, kínai stb. társaikból) nyilvánvaló, hogy kőkori eleink az Orion csillagképet isteni ősünk égi megjelenésének tekintették

A netes viták általános jellemzője, hogy a kérdés érdeméhez a résztvevők el sem jutnak. Ez esetben is ez történt. Ugyanis mindig vannak olyanok a beszélgetőtársak között, akikkel nem lehet értő módon megbeszélni a pro és kontra felhozható érveket, mert azokról fogalmuk sincs. A témához tartozó tények nem is érdeklik őket és a tudományos igényű vita helyett csak mocskolódásra készek - de arra csípőből és fölényesen. Valójában ez lehet a természetes, amire általában számíthatunk az átlagos közbarom hozzászólók esetében. Mindig vannak, akik döntőbírói szerepben hiszik magukat, bár a vita tárgyát képező felismeréseket nem ismerik, sőt nem hajlandók dolgozni (olvasni, tanulni és gondolkozni) sem a helyes válasz érdekében. Ilyenek vagyunk és ilyenek az emberek nem csak a neten, hanem sok más helyen is? Sajnos, úgy tűnik, igen. A net csupán alkalmat kínál arra, hogy erről naponta meggyőződhessünk. Mondhatnánk: magára vessen, aki ennél többet vár egy netes csoporttól, vagy bárhol másutt. Ám van egy bökkenő: a magukat tudományosnak gondoló, "szakmabeliek" által alakított csoportok is pontosan ugyanígy viselkednek (tisztelet a kivételnek!). 

Ezért aztán ez az alábbi párbeszéd is csak egy látlelet. Érdemi munka (tudományos kutatás, vagy köznevelés) helyett egy teszt, amelyik megmutatja, mit ér a hazai "értelmiség" és hogyan pazarlódik el a jobb sorsra érdemes tenni akarás, információ és technikai lehetőség. Mégsem felesleges e jelenségre (a közönség jó részének sorozatos erkölcsi-szakmai bukására) odafigyelni, hiszen többet tudunk meg magunkról és a környezetünkről s arról, hogy ki, vagy mi akadályozza az előrelépést a magyar őstörténet és írástörténet kutatásában. Mert ez lenne a cél: annak megállapítása, miért alakult ki ez a különleges helyzet, aminek köszönhetően a magyarországi őstörténet-kutatás meghatározó vonulata gyűlöli, letagadja, meghamisítja, sőt le is reszeli a magyar kultúra emlékeit.

Lehet azt mondani e jelenségre, hogy a vitakultúra és általában a tudományos módszertanok elterjedtségének/ismeretének alacsony szintje okozza? Igen, lehet, de ez csak az érem egyik oldala. Ugyanis az adja a felmérés érdekességét, hogy a szakképzettek, a magukat a Tudomány képviselőinek gondolók között is ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk. Úgy szólnak le minősíthetetlen stílusban egy-egy felfedezést, hogy sem azt, sem a kérdés irodalmát és tényeit nem ismerik, sőt nem is hajlandók megismerni. Ráadásul esetünkben (a székely írás eredeztetése tárgyában) nincs is tudományos álláspont (az akadémikus áltudomány képviselői átadták a terepet és bevallották, hogy fogalmuk sincs a székely írás eredetéről), csak erről azok a nagyhangú hozzászólók, akik magukat a Tudomány képviselőinek hiszik, a vonatkozó szakirodalom olvasatlanul hagyása miatt még nem értesültek. 

Ez tehát egy teszt, aminek korábban (a több helyen, például a Keleti Kultúra rovatban is tapasztaltak alapján) a Gyöngy disznók előtt nevet adtam. Ez az elnevezés persze nem tekintendő az olvashatók és az olvasók értékelésének. Megfigyelhetjük e teszt alkalmazása során a magyarországi értelmiség dühödt reakcióját egy számára szokatlan eredményt hozó felfedezés olvastán, miközben mit sem számít, hogy az a felfedezés jól alá van-e támasztva. E különös jelenséggel már Szabó István Mihály akadémikus is foglalkozott és hasonlóképpen elkedvetlenítő megállapításra jutott az újdonságok tudományos világban történő fogadtatásával kapcsolatban. A teszt alkalmazása segíthet leírni a vitapartnerek magatartásának jellemzőit és okait. Ilyen jellegzetesség például az, ha valaki egy el sem olvasott munkáról alkot és ad közre túlságosan is határozott véleményt.

A hasonló magatartási minták és vélemények alapján csoportokba sorolhatjuk az értetlenkedőket végzettség, életkor, vallás, pártállás, foglalkozás, családi állapot, hajszín, nem, nemzetiség és sok egyéb szempont szerint is. A teszteléssel töltendő évtizedek - reményeim szerint - pontosabb leírással szolgálnak majd az egyes társadalmi csoportok és egyének újdonság-fogadó hajlandóságáról. A tízmillió dolláros nyerő kérdésre, hogy mi az oka az egyik, vagy a másik magatartásformának és álláspontnak, ezek alapján kísérelhetjük majd meg a válaszadást. Az előzetes, ám bizonyításra szoruló feltevésünk szerint ez jórészt a tudatosan ellenségképző egyetemi oktatás eredménye lehet a társadalomtudományos területeken, amely nem a magyar nemzeti kultúra, hanem a mindenkori megszállóink megközelítését és érdekét fejezi ki.

A borjú például elbődül az új kapu láttán. A dologban az a szórakoztató és árulkodó, hogy - a műszakiakkal ellentétben - hajlamos ugyanezt tenni a hazai nyelvész, régész és történész társadalom jelentős része is. 

Mondhatná a nyájas olvasó azt is, hogy ez azért van, mert ők értenek a felmerülő témákhoz, de - sajnos - az ő esetükben sincs szó rovológiai (magyar írástani) hozzáértésről. Meg kell csak nézni, hogy a nyelvész-, régész- és történésztársadalom illusztris képviselői milyen alátámasztást nélkülöző, egymásnak és önmaguknak is ellentmondó, tudományos módszert nélkülöző téveszméket adtak közre tudományosként számon tartott folyóiratokban s mennyire bezárkóznak a saját - e tekintetben értéktelen - köreikbe. Folyamatosan arról adnak tanúbizonyságot a dolgozataik, hogy szerzőjük és az azt közreadó szerkesztőség az elemi rovológiai ismeretekkel sincs tisztában. Máté Zsolt például nem figyelt fel arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése jobbról balra halad és következtetését a balról jobbra írásirányra építette. Ezt a hibáját Róna-Tas András és Sándor Klára sem vette észre és felhasználták Máté Zsolt orbitális melléfogásra épített következtetését a saját dolgozataikhoz. S amikor a figyelmeztetésemet végre megértik és rájönnek a tévedésükre, akkor is csak a forrást, a nikolsburgi ábécét minősítik hibásnak és olyan - minden alapot nélkülöző - "forráskritikát" eszközölnek rajta, hogy az hozzáigazítható legyen a téveszméikhez. Vagy ott van Horváth Iván, aki azt próbálta meg lenyomni a torkunkon, hogy a székely írást csak a humanisták találták ki. Száz éven át az ótürk eredeztetést reklámozták, aztán 1996-ban, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk hatására ezt elvetették (Róna-Tas András és Sándor Klára is), hogy legutóbb Sándor Klára ismét azt mondja (de "persze" bármiféle bizonyítás, vagy tudományos fejlemény nélkül) egy interjúban, hogy a székely írás valószínűleg mégis csak az ótürk írásból származik. Zsupos Zoltán meg - néhány közös jel alapján - a germán rúnákból vezetné le a székely írást, de "persze" nem méri fel, hogy a többi írásban ehhez képest több, vagy kevesebb hasonló jel szerepel-e. Az akadémikus "tudománynak" bizony fogalma sincs erről a kérdésről és reményünk sem lehet arra, hogy a székely írás eredetének belátható időn belül valamilyen komolyan vehető elméletét előadják. Ugyanis a valóság (a székely írásnak a magyar hieroglifákból való leszármazása) ellenkezik a sémi írásokat ősforrásnak tekintő prekoncepciójukkal, amivel nem akarnak és nem is mernek leszámolni. Ez lenne az a Tudomány, amelyik "jobban tudja"? Ugyan kérem! 

Dokumentálható jelenség, hogy a jellemzően szakképzettek is köztahó módjára viselkednek időnként, a "tudósok" és az analfabéták egy gyékényen árulnak (tisztelet a kivételnek!). Ez a szomorú egyenlőség annak köszönhetően vált általánossá, hogy az egyetemeinken a magyar írástörténetről (amely az írásaim legfontosabb, visszatérő témája) zömmel ostobaságokat adnak elő tudomány gyanánt, mellékelve hozzá a másként gondolkodók, vagy általában a gondolkodók iránti megvetést és gyűlöletet. S ez utóbbi ragály köszön vissza a most végzett tesztben is.

A net korlátlan lehetőséget kínál a tesztelésre és az idők során egyre gyarapszik a vonatkozó adatbázis. Az elemzéshez  a tanulmányaimat használom fel. Ilyen dolgozat a Szent Korona mervi eredeztetése (e témával a Keleti Kultúra csoport tagjait teszteltem sikeresen), valamint a magyar-indián írástani kapcsolatokat leíró cikkeim is (ezek a Magyar Őstörténet és az Indián kultúra csoportban kerültek szóba). A gyöngyöket meg sem rágó, nem olvasó közönség szolgáltatja a teszteredményeket (a magatartási mintákat és a véleményeket). Szándékaim szerint mindössze azt fejezi ki a gondolatébresztő Gyöngy disznók előtt cím, hogy az emberek különbözőképpen reagálnak az új felismerésekre s néha kifejezetten alkalmatlanok a felfedezések befogadására és értékelésére. Azonban a "disznó" jelzővel való bármilyen azonosság és annak vélelme is csak a véletlen műve lehet. Kérem ezért, hogy senki ne tekintse magára, vagy másra jellemző jelzőnek! A felfedezések láttán feltörő ostoba értetlenség és gyűlölködés, amit a Gyöngy disznók előtt kifejezés próbál kifejezni, mindössze egy ismert magatartási forma (kortünet, vagy természeti adottság?) jelzése, ami általánosan jellemző a tudományos felismerések közismertté válási folyamatának bevezető szakaszára, ám nem vonatkoztatom konkrét személyekre. A teszt címe mindössze azt fejezi ki, hogy a tudományos felfedezések eleinte falra hányt borsónak bizonyulnak és az újdonságok közreadása a szellemi kincsekkel való pazarlásszámba megy. Ám ez egy elkerülhetetlen, természetes folyamat, a megismerés velejárója lehet, amit teljesen kiküszöbölni aligha leszünk képesek, mert mindig lesznek munkára és tanulásra lusta, értetlen emberek. A tesztelés eredményeképpen remélhetőleg többet fogunk megtudni magáról a folyamatról és talán a megoldáshoz is közelebb jutunk egyszer.

Az emberek többsége nem alkalmas tudományos igényű párbeszédre. Ez nem számít új felismerésnek, hiszen a tudományos vitakultúra elsősorban a tudósoknak való. Újdonságnak csak azt gondolom, hogy a szakképzettek, a potenciálisan tudósnak tekinthetők többsége sem bizonyul alkalmasnak a tudományos vitára, amiben ludas az egyetemi oktatás is. E téren nem mutatkozik szignifikáns eltérés, ugyanolyan esendőek a szakképzettek is, akár egy köztahó. S ez nem valamiféle saját vélemény, hanem tudományos értékelés, mert Veres Péter kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy a kutatóknak is csak 4%-a kreatív. A többi úgy viselkedik, ahogyan azt a tesztelés során tapasztaljuk?

A mások között a magyar-indián etnokulturális kapcsolatokról folyó vitáról, amelyben Szigeti András megemlítette a nevemet, a fészbuk hivatalból értesített, így tudtam bekapcsolódni és ennek köszönhetően rögzíthettem a vitázó felek nyilvánosan elhangzott álláspontját. Kiderült, hogy ez esetben is a Gyöngy disznók előtt teszt egyik példájával találkoztunk.

E - kidolgozás alatt álló - teszt alkalmazásának igénye az elmúlt évtizedekben merült fel, ugyanis feltűnő, szakterület-függő eltérés mutatkozik az írástani felfedezéseim fogadtatásakor. A diplomás hallgatóság szakirányától függően nyitott, vagy elutasító a fogadtatás. A műszakiak tartoznak a nyitott kategóriába, a régészek, nyelvészek, történészek és a tahók pedig a másikba (az "és" kapcsolat elvileg elválaszt). Jellemzője ez utóbbi csoportnak, hogy úgy nyilvánítanak véleményt a felfedezéseimről, vagy akár a személyemről is, hogy az írásaimat nem olvasták, engem nem ismernek, sőt valójában a téma sem érdekli őket. Csak a levegőben érzik, egyetemen tanulták, vagy az anyatejjel szívták magukba, hogy bizonyos felfedezéseket "illik" leszólni. Ilyen például az indián-magyar etnokulturális kapcsolatok kérdése is, amiről a vita kibontakozott. Tehát az alábbi párbeszédbe csöppentem bele a Magyar őstörténet csoportban, de hasonlók bármikor, bárhol másutt is kialakulhatnak.

Szigeti András: Nem foglalkoztam részletesen a Tayos barlanggal és nem is nyilvánítottam véleményt. Csak az ellen tiltakoztam, hogy valaki kapásból lehurrogja ezt a témát. Egyébként figyelmedbe ajánlom Géza Varga munkásságát, aki nagyon is kimutatta a magyar hieroglif írás (a székely rovásírás elődjének) jelein keresztül a kulturális kapcsolatot a magyarok és az amerikai őslakosok között - ez már bizonyított tény.

Simon Zoltan: Hu, de jó hogy dolgoztam es nem. neztem meg még mit. küldtél. Varga Gézara akartal engem vezetni???? Hahahahahahahahahahaahhahagaahhaghagaag Bizonyits magadnak sokat vele. Pedig néha értelemesen beszéltél. :D Szia asszem többet nem vitatkozok veled. felesleges.

Varga Géza: Már rutinom van a "Gyöngy disznók előtt" teszt alkalmazásában s az a tapasztalatom, hogy azok szoktak - minden kérdés nélkül - jelzőosztogatással és gúnyolódással reagálni a felfedezéseimre, akik azokat el sem olvasták, meg sem értették, vagyis akik tökéletesen hozzá nem értők a témához. S nem is gondolnak arra az ártatlanok, hogy ezzel csak magukat járatják le.

Simon Zoltan: Nem, Géza barátom, nekem nem a munkáddal van a bajom, nem olvasom. Nekem az emberekhez való kapcsolatod nem tetszik. Nem sok jót olvastam tőled eddig. Láttam embereket gyalázni munkádba. Nem így kell ezt. Ha igazad is lenne, se érdekelne, mert nekem egy ember többet jelent. Tisztelet a legfontosabb. Most tetszik ahogy írsz, de nem jellemző. Alázat tisztelet bármilyen helyzetbe. Amúgy itt van Jónás Péter, nézd meg őt. Maximális tisztelettel áll mindenkihez. Egy tökéletes példa. Azt is tiszteli akinek más a véleménye.

Varga Géza: Kedves Zoltán! Én úgy gondolom, hogy nem tudsz példát felhozni a munkáimból, amikor indokolatlanul tiszteletlen lettem volna, vagy hogy bármilyen környezetben alpári lettem volna. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy ha leadok a Magyar Nemzeti Múzeumba egy régészeti leletet, amit előzőleg öt régész, majd őket követve a múzeum főigazgatója is hun korinak minősített s azon magyar nyelvű rovásszöveg van, ám azt a múzeumban barbár módon lereszelték - akkor jogom van neheztelni érte. Sőt az kötelező is, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Te pedig rosszul teszed, ha a nyugalmad kedvéért(?) a leletrongálókat és általában a történelemhamisítókat véded. Nem jár minden álláspontnak és magatartásnak egyformán a tisztelet. Azt én értem, hogy az emberek békességre vágynak, de ezt nem lehet olyan áron tenni, hogy közben a hiénák szabadon garázdálkodnak és a magyar kultúra legfontosabb emlékeit éppen az a múzeum teszi tönkre és tagadja le gúnyolódva, amelyiknek a becsületében bízva a gondjaira bíztam. A béke csak becsületes embereknek jár. Aki inkább elnézi a bűnöket is, csak ne kelljen állást foglalnia a bűnözőkkel szemben, sőt azt kívánja, hogy a megalázott, megrabolt ember panasza a kényelmét se zavarja, az cinkos (Arany János szerint). A bűnözőknek nem a véleménye más, hanem a létjogosultsága (ami ugyanis nem jár nekik), ezért velük szemben nem illik polkorrektnek lenni, hanem fel kell lépni velük szemben mindaddig, amíg a bűn fennáll. De ez a magatartási követelmény - a netes tapasztalataim szerint - mintha csak a becsületes, értelmes és magyar nevű férfiak számára lenne előírás.

A fenti párbeszédből a teszt számára két dolog fontos. 

Az egyik, hogy létezik olyan vitatkozó fél, aki nem ismeri a témát, sőt azt nem is hajlandó megismerni, tudományos igényű kritikára sem képes, ám ez nem akadályozza meg őt a piaci jelzőosztogatásban, gúnyolódásban és ítéletalkotásban. 

Értelmesebb olvasóimnak talán nem kell ecsetelnem, hogy ez egy módszertelen és nem praktikus eljárás, hiszen előbb tanulni, kutatni és olvasni kell, el kell mélyülni a kérdés szakirodalmában s csak azt követően lehet illendő és eredményes egy hozzászólás rovológiai kérdésekhez is, meg bármi máshoz is.  

A másik tanulság az, hogy az ilyen "kritikus" nem a tudományos igényű kritikát gyakorolja, hanem - esetünkben - a következő véleményt nyilvánította: 

- "Hahahahahahahahahahaahhahagaahhaghagaag". -

A gyengébbek és a szakképzett közbarmok tájékoztatása kedvéért elmondjuk, hogy a tudományos igényű kritika több a szimpla elbődülésnél. A helyes eljárás keretében el kell olvasni, meg kell érteni a bírálandó olvasmányt és ugyanazokra a kiinduló adatokra, vagy újabbakat is felhasználva egy jobb választ kell adni az ott tárgyalt kérdésre (ami nyilvánvalóan nem megy a bírálandó dolgozat elolvasása, a kérdés alapos tanulmányozása és ismerete nélkül). 


Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Indián-magyar jelpárhuzamokkal foglalkozó cikkek

Varga Géza: Hozzászólás Sági Károly Árpád-kori varázslás régészeti emlékeiről írt tanulmányához

Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

Varga Géza

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház egy őrségi parasztházból kialakított falusi szálláshely. A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral. 

A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 

A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett

Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődők csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben nem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson