Bevezető
Alekszandr Muszin a szándékán kívül hozzájárult egy évszázados, a székely írás eredeztetését illető vita eldöntéséhez a Kerámia és egyéb edények a temetkezési gyakorlatban a késő középkori Krím természeti szokásaiban, hozzájárulások a bolgár régészethez, c. dolgozatával. Az volt ugyanis a kérdés vagy száz éven át a magyar írástudomány berkeiben, hogy a székely írás jeleit úgy szedegettük-e össze a honfoglalást megelőzően idegenektől, vagy sem. A hagyományos elnevezés szerint ugyanis ez a hun-szkíta írás, ám a szkíta-hun-magyar azonosság letagadására törekvő finnugrizmus ezt megpróbálta felülírni. Az írás addig használatos nevét kicserélték székely rovásírásra és kitalálták, hogy azt csak a székelyek használták. Ezért nem tárgyalta a 2021-ben közreadott MTA rováskorpusz a karcagi csatkarika feliratát, valamint a berekböszörményi gyűrűn és a veleméri rajzos sindükön lévő rövid hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) szövegeket sem.
Az akadémikus "tudomány" (például Vékony Gábor és Vásáry István) álláspontja szerint a székely írás jeleinek nagyobb részét egyetlen hangot jelölő betűként vettük át az ótürk írásból talán az 500-as és a 600-as években. Majd a még hiányzó néhány jelet (közte az "f" betűt) a görög eredetű glagolita írásból vettük át a 800-as években. Mindezt "persze" semmi sem támasztotta alá, ugyanakkor több kifogás is felmerült vele szemben. Ilyen buktató volt az is, hogy az ótürk írás szótagírás, ahonnan ábécét nem lehetett átvenni. Ráadásul egy félig kész ábécével nem lehet írni, ezért egy ilyen felemás állapot nem is maradhatott meg évszázadokig. További kifogás volt az akadémikus állásponttal szemben, hogy a glagolita "f" eredeti hangalakja a görögben még "th" volt. Nem volt indoklás arra nézve, hogy ez miért változott volna "f"-re a glagolitában is, meg a székely írásban is.
Ezt az akadémikus összeszedegetős teóriát utasította a tudománytörténeti tévutak sorába az elmaradt rendszerváltást követően az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett rovológiai kutatás. Döntő jelentőségű volt a felismerés, hogy az "f" rovásjel egy eredeti Föld hieroglifából alakult ki az akrofónia során (Varga/2017). Ezt a kínai "Föld" és az asztrológia "Föld" jelének léte is alátámasztja. Azaz volt egy nemzetközi használatban lévő "Föld" szójel, amit minden nép a saját nyelvén ejtett ki. A glagolita "f" betű azonban csak a magyar nyelv Föld szavából keletkezhetett (a hunok és avarok által használt Föld szójel létét több régészeti lelet hieroglifikus szövege igazolja). A krími jel hangalakja egyszer csak megváltozott. A félsziget délkeleti partvonalán lévő Theodosia kikötőváros nevét ma Feodoszija alakban ejtik. Erre Róna-Tas András figyelt fel és joggal gondolta úgy, hogy ez a jelenség összefüg a székely írás eredeztetésével. Azt már én teszem hozzá, hogy az egykori, görög betűkkel írt városnév "th" betűjét egy idő után már a hun szokásnak megfelelően "f"-nek olvasták. Vagyis az akrofónia a szkíták, hunok és avarok magyar nyelvében zajlott le s ennek eredményét vették át a glagolita írás tudós összeállítói.
A szerző által közreadott krími edények elolvasható díszítése azt erősíti meg, hogy a Krímben a magyarul beszélő szkíta, hun és avar eleink nyelv- és jelhasználata határozta meg a fazekasok népi jelkultúráját. A cikk az edényeken lévő, magyarul elolvasható jeleken (1. ábra) túl világmodellszerű jelmontázsokat is közread (2. ábra), valamint a veleméri Szentháromság templom alaprajzának párhuzamait (1/a. ábra) is közli a Krímből.
Azt eddig is sejtettük, hogy a veleméri műemléktemplom építésének idejét óvatos becsléssel állapíthatták meg. Feltehetően jól (Szent István templomépítést elrendelő határozata és a tatárjárás közötti időszakban épülhetett), de körültekintően. A bátortalanság indokai között kimondatlanul szerepelhetett az is, hogy meg kell akadályozni a hun-avar-magyar azonosság bizonyítékainak szaporodását és megismerésüket a nagyközönség által (Németh Gyula intette ilyesmire a szakma képviselőit a székely kérdés kapcsán). Hasonló törekvés felmerülhetett a legkorábbi templomainkkal kapcsolatban is, mert rendszerint elhallgatják a létező keleti párhuzamokat. Létezik ugyanis a Dunántúlon néhány római korú maradványokra épült és ma is használt templom, amelyek így a hun és avar korban is tepmlomként működhettek. Mivel az itt bemutatott krími templomok előképe a hun és avar kori Kaukázusban és a környékén található meg, felmerülhet ilyen kérdés több régi dunántúli templomunkkal kapcsolatban is. A hunok templomépítéseiről és templomhasználatáról nem sokat tudunk, pedig három keresztény püspökségük is volt a mervi, a gurgáni és a heráti oázisban. 531 táján a mervi oázisban készült a Szent Korona is, a szabírhunok (feltehetően Zabergán, az egyik "Csaba királyfi") számára. Annak bizonysága ez a sok párhuzam, amit ez a cikk tár elénk, hogy Bizánc északi és keleti határvidékének kultúráját egykor a mi népeink hagyománya alapozta meg.
Ha ezek a párhuzamok nem semmisíthetők meg, mint az egy ideig hunnak vélt budapesti jelvény jeleket hordozó felülete, akkor legalább azt kell megakadályozni - tarthatták a kultúrpolitika nagyjai az előző átkosban - hogy a közönség tudomást szerezzen a hun, vagy avar kori párhuzamokról. Miközben Velemér neve Attila egyik alkirályának, Valamár gót uralkodónak a nevét őrizte meg.
Az alaprajzi párhuzamok mellé olyan cserépedények képét is közli a fenti cikk, amelyek némelyike akár az Őrségben is készülhetett volna (5. ábra).
Ráadásul a krími cseréptárgyakon megmaradt jeleket, rövid írásemlékeket el lehet olvasni a magyar hieroglif írás segítségével (a hieroglifa ősvallási kötődésű szójel). A késő középkor archaikus szójel-használata a szkíta-hun-avar időkből maradt fent a Krímben, a Balkán északi részén és persze a Kárpát-medencében is. Az egykor volt hun, avar és magyar lakosságnak köszönhetők a délszláv területek magyar hieroglifikus nyelvemlékei. Róna-Tas András helyesen következtetett arra, hogy a Balkán északi részén lehetett használatban az az "óbalkáni" írás, amelyikből a székely írás kialakult. Csak azt nem tette hozzá, hogy azért van itt egy sor szójeles előképe a székely írásnak, mert itt (a Krímtől az Al-Duna, a Dráva és a Száva mentén Isztriáig) a hunok és az avarok határozták meg a stílust és a mércét. (1)
E szójeles írásunk jeleit a jobb őrségi fazekasok, ácsok és hímestojás-írók a mai napig használják. A jelek jelentését persze már nem ismerik, pusztán megszokásból, a családi és nemzeti hagyomány követőiként teszik az edényekre.
1/a. ábra. Késő középkori templom-alaprajzok a Krímből (a dolgozat 5. ábrájából)
2. ábra. Massandra ortodox templomának késő középkori írásemléke (a dolgozat 8. ábrájából)
8. ábra. Krími késő középkori cserépedény, közepén egy Lyukó hieroglifa, körülötte zsen, vagy ős szójelek, körben hullámvonal (a dolgozat 25. ábrájából)
13/b. ábra. A budai Vár egyik kútjából előkerült Árpád kori cserépedény a Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Szár! (mai magyarsággal Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Uram!) olvasatú fohásszal, az ábra jobb szélén a székely írás "sz" (szár "úr") és "r" (ragyogó) jele
14/b. ábra. Bojna 3. idol (balra) a mai magyarsággal Nagyon nagy urunk, a szabír ős él olvasatú mondatjellel, az ábra jobb szélén a hieroglifák megfelelői: a székely "n" (nagy), "s" (sar "úr"), a három ágpárral rendelkező, istennel azonos égig érő fát ábrázoló "tprus" (tapar ős "szabír ős") és "l" (él) rovásjel (jobbra, lentről felfele)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése