A világhálón ajánlotta a figyelmembe 2025. 06. 06-án a Harappa.com az Indus signs and graffiti marks of Tamil Nadu c. kötet címlapját és néhány ábráját. Kiadója a Government of Tamil Nadu Department of Archeology. A címlapon két hasonló ligatúra (összetett jel) tűnik szembe: egy indusvölgyi és egy tamil (1. ábra). Ezek nem pontosan azonosak, mert a grafikai formájuk valamelyest eltér, ám az Élő ég jelentésük ettől függetlenül egyezik. Ezt a jelentést a magyar hieroglif írás (a székely írás előző, szójeleket alkalmazó állapota) segítségével lehet feltárni. A jelen cikk ezt az olvasatot tárgyalja.
Az "eget tartó Isten" ábrázolási konvenció indusvölgyi és tamil előfordulása
Az 1. ábrán látható két ligatúra az "eget tartó Isten" ábrázolási konvenció egymáshoz közelálló megvalósításai. A két ligatúra három elemből áll s mindegyik összetevőnek párhuzama van a székely írásban. Az indus ligatúra ég jele a székely írás "g" (ég), a tamil ligatúra ég jele pedig a székely írás "e/é" rovásjelével rokonítható. Az eget középen alátámasztó, Istennel azonos oszlop mindkét ligatúrában megfeleltethető a székely írás "l" (élő) jelével.
1/a. ábra. A ligatúra indusvölgyi és tamil változata, amelyeket a fent említett kötet címlapján tettek közzé
1/b. ábra. A kötet címlapja
2. ábra. A ligatúra indusvölgyi változata, felső része a székely írás "g" (ég), alsó része pedig az "l" (élő) rovásjel rokona
3. ábra. A ligatúra tamil változata, felső része a székely írás "e/é" (ég), alsó része pedig az "l" (élő) rovásjelének rokona
Mindkét ligatúra az "eget tartó Isten" ábrázolási konvenció megvalósítása, csak az égbolt grafikai ábrázolásában térnek el. A ligatúrák felső része az ég egyik, vagy másik változata, a középen lent látható eleme pedig az élő szójele.
A ligatúrában az Istent a magyar hieroglif írás élő szójelével azonos hieroglifa jelképezi. Ő támasztja alá középen az égboltot, amiből következtethetően a Tejúttal azonos oszlop ez. E szójel képi tartalma csak találgatható. Felmerült, hogy egy tell rétegeinek rajzáról van szó (a tell névadója az Isten és annak lépcsős toronytemploma, az ott tisztelt életfa lehet). Az élő hieroglifa ábrázolhatja az égbe vezető út lépéseit (a lépcsős piramisként, létraként elképzelt, Istennel azonos Tejút fokait) is. A hieroglifa a Magyarok Istenének kőkori eredetű élő jelzőjét rögzíti. Ugyanennek a szónak a változata a görög Heliosz, a sémi Él, vagy Elohim "istenek" és Allah neve is. Általánosan érvényesnek tűnő jelenség, hogy a Magyarok Istenének jelzőit más kultúrákban esetenként istennévként használták. Például Tóth István tájékoztatásából tudjuk, hogy az amerikai vintu el "élet, lét, eredet", elpo "életfa".
Az ég hieroglifa két alaptípusa
Az akrofónia során a magyar hieroglif írás két ég szójeléből két betű is keletkezett (1).
Az indusvölgyi ligatúra a két ég szójel közül az egyiket használta fel (4/a. ábra).
4/a. ábra. Az indusvölgyi ligatúra ég szójele
.jpg)
4/b. ábra. A székely írás "g" (ég) rovásjele az indus ligatúra kalapjával egyeztethető
4/b. ábra. A kínai lolo írás "ég" szójele is az indus ligatúra kalapjával rokon
A 4/c. ábrán lévő hopi mondatjelek alja az Óg sar (mai magyarsággal: Óg úr) ligatúra. A teljes mondatjel olvasata: Óg úr isten. Középen, fentről lefele az írásemlék Isten (ős ten) és Óg úr ligatúráit alkotó ős, ten, Óg és sar (úr) szójelek (a székely írás "us", "nt/tn", "o/ó" és "s" jeleinek párhuzamai), amelyek a hopi edényen az Óg úr isten mondatot alkotják.
A tamil ligatúra a két ég szójel közül a másikat használta fel (5/a. ábra).
5/a. ábra. A tamil ligatúra ég szójele
Az élő hieroglifa előfordulásai
A székely "l" betű akrofóniájának rekonstrukciója az élő szójeléhez vezetett. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az "l" rovásbetű az élő szójeléből keletkezett. Ennek első pillantásra ellentmondani látszik a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás "város" szójele (5/b. ábra), bár úgy tűnik, van olyan körülmény, ami ezt az ellentmondást feloldja. Nem mindegy, hogy egy égbe vezető létrát, vagy egy rétegekből felépülő lakódombot (tellt, poliszt, lépcsős toronytemplomot) ábrázol-e a jel. Ez utóbbit támogatja és a fenti ellentmondást feloldani látszik az, hogy a vintu elpo "életfa" mintha a polisz "falu" fordított sorrendű összetétele lenne. Ez az összefüggés azt jelentené, hogy a város jelentőségét a világfával jelképezett Isten jelenléte adja s a polisz és a falu szavak közös őse egykor életfa "égig érő fával azonos élő isten" jelentésű volt.
A vintu elpo "életfa" szóval szinte azonos Aleppo (egykor Halpa) neve is, amelynek első szótagja a Héliosz "Élő" istennévvel vethető össze, a második szótagja pedig a fa szó korabeli alakjával.
E gondolatra rímel Jaffa (egykor Yapu, Japho, Joppa) neve is, amelynek neve jó fa "az égi folyóval azonos fa" jelentésű.
Erre jelentenek egyfajta példát az Ősúrnak olvasható asszír életfák is, amelyek Assur "Ősúr" isten nevét őrzik, miközben Assur isten adta Assur város nevét is. A világfa/életfa tehát e gondolatmenettel azonosítódik az Istennel és a várossal is.
Ez némi fény vet arra, hogy miképpen függ össze a hettita hieroglif írás "város" és a magyar hieroglif írás élő szójele, miért azonos e jelek alakja. Arra is választ kapunk, hogy miért hasonló a görög polisz és a magyar falu szavak hangalakja. A szintén e szóbokorba tartozó tasmániai poloo "falu" e szavak korát legalább 60 000 évre teszi. Ebből sejthető a magyar világfa-képzet, írás és nyelv kora is.
A fentebb felsorolt városok (Aleppo "Élő fa", Jaffa "Jó fa", Assur "Ősúr") a világ legrégebbi települései közé tartoznak. Kr. e. 3000 táján szabír/hurri, vagy a szabír/hurri kultúra hatása alatt álló lakosságuk volt.
5/a. ábra. A székely írás "l" rovásjele a lépcsős toronytemplom rajzából alakult ki
5/b. ábra. A hettita hieroglif írás "város" szójele lépcsős toronytemplomot ábrázol
5/c. ábra. Filippovkai szarmata szarvas
Az 5/c. ábrán látható szarmata szarvas jelei között (az állat nyakán, kiemelve az ábra bal alsó sarkában) szerepel az indusvölgyi, tamil és székely élő hieroglifák megfelelője. Az ábra jobb szélén, fentről lefele a szarvas jeleinek magyar megfelelői: a székely írás "ü" (ügy "folyó"), "j" (jó), "n" (nagy), rovásbetűi, egy baranyai református templom Jóma ligatúrája és az "l" (élő) rovásjel.
5/d. ábra. Egy anaszazi edény ismeretlen (feltehetően élő) jelentésű jele
5/e. ábra. Egy anaszazi edény, amelyiken a fent bemutatott élő jel szerepel
5/e. ábra. Egy további anaszazi edény az élő szójellel
Az 5/a. ábrán látható anaszazi edényen négyszer olvasható el a Magas sar "Magasságos úr" mondatjel. Pontosabban - a sar jel vízszintes vonalkázása miatt - a Magas él sar "Magasságos élő úr") a helyes olvasat. A lépcsőfokok (a kínai írás "kaptató, magasba vezető út" jelének megfelelői) azt jelzik, hogy az égbe vezető útról van szó. Az ábra jobb alsó sarkában a székely írás "m" (ma "magas") és "s" (sar "sarok, úr") jele látható.
A fenti összefüggések alapján a fentebb tárgyalt indusvölgyi, tamil, kínai, indián és székely jeleket ősrokonság, egy közös kőkori jelkészletből való származás köti össze. Egy széles körben elterjedt nemzetközi jelszótár elemeit látjuk. Ennek magyarázata az, hogy a jelek nem árukísérő jelként születtek meg Mezopotámiában, nem a könyvelés és az állam igényei hívták őket életre - mint azt az egyetemeken tévesen tanítják. Az eredetileg jórészt egységes ősvallásnak volt szüksége az első jelekre. Tudjuk, hogy minden vallás három fő részből: elméletből, szertartásból és jelekből áll. Ez alól nem volt kivétel a kőkori ősvallás sem. A vallásnak az volt a feladata, hogy bemutassa a világot és cselekvési programot javasoljon az életbenmaradáshoz és a boldoguláshoz. Ehhez szüksége volt a világot bemutató jelekre. Az eddig tanítottakhoz képest csak az számít újdonságnak, hogy ez a kőkori ősvallás magyar jeleket használt és a székely betűk akrofóniájának rekonstrukciója egy kivétellel régi magyar szavakhoz vezetett. Az egyetlen kivétel a hurrita ushu (őskő "réz") szójel, amelyből a székely írás "u" betűje keletkezett. S ezzel eljutottunk ahhoz a földrajzi területhez és korhoz, amelyik szoros szálakkal kötődik az indusvölgyi és a tamil kultúra kezdeteihez.
Jegyzetek
(1) A szójeles írásokban előfordul, hogy egyetlen szónak több, eltérő jele is van. Ezt tapasztalhatjuk az ég szójelek esetében is, mert két ég jelentésű szójelünk is volt. Az egyik a székely "e/é" betű, a másik meg a "g" rovásbetű őse.
Az "e/é" betűnk alakja arra utal, hogy közös az eredete az "o/ó" betűnkkel. Az égbolt ívét ábrázolja azzal, hogy annak peremét csorbultnak mutatja. Az égbolt pereme (szibériai mítoszok szerint) azért csorba, mert a szelek néha felemelik és visszaejtik az ég boltozatát s ezek az esetek nem maradnak nyom nélkül.
Feltehetően egyetlen jel jelölte valamikor az "o/ó" és az "e/é" hangot is. Ezek közös őse az Ószövetségben is említett Óg király (égisten) jele volt. Ez a jel fennmaradt a Gozó szigeti Ggantija templom főoltára előtti lépcsőbe vésve. Ez a vésett jel éppen olyan, mint amely jelforma most az "o/ó" hangot jelöli a székely írásban. Ez az istennév rejtőzik az ogur népnévben is, amit onogurként (hungarianként) a mai napig ránk alkalmaznak az idegenek. Arra utal, hogy Óg úr leszármazottai vagyunk.
A "g" betűnk alakja a klasszikus "eget tartó fa" ábrázolási konvenció leegyszerűsített változata. Ennek is egy hatti fémlemezről (azaz a hurrita/szabír világ környezetéből) ismerem a legkorábbi változatát.
Tóth István (2025): Székely írásjelekkel olvasható világfa piktogramok nyelvi alátámasztásai az amerikai vintu és penuti népeknél (kézirat az Elolvasható világfa konferencia számára)
Varga Géza: Közszavak és istennevek
Varga Géza: Hopi tál az "Ogur isten" mondattal
Az egyik legszebb és legjobban felszerelt őrségi szállás, a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján tekinthető meg a
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése