E cikkben a Nagy Zoltán és Szulovszky János szerkesztők által jegyzett Vasművesség évezredei a Kárpát-medencében c. kötet címlapján közölt üllő hieroglifikus virágtövének olvasatát adom közre (1. ábra). A kötetben az üllőre vonatkozóan a "Nagy Zoltán 2008. nyomán" hivatkozást találtam.
1. ábra. A Nagy Zoltán által közölt üllő virágszerű jelmontázsának olvasata a kétoldalt látható égbe vezető lépcsőkkel (magas kő jelpárral) egyetemben: Dana szár magas köve (mai magyarsággal: Dana úr magas köve)
Egy dunaújvárosi üllőn lévő hasonló virág (pontosabban: világfa) ábrázolása alapján úgy tűnik, hogy egy általánosan elterjedt, ősvallási hagyományból ránk maradt szokást értünk tetten. Ezek az előfordulások időszerű bizonyítékok a most zajló, de a tudományos konszenzus körein belül - rovológiai tudáshiány és módszertani-etikai hiányosságok miatt - megoldást nem nyert világfa vitában.
Pócs Éva azt vetette fel a vitaindító cikkében, hogy a magyar honfoglalóknak talán nem is volt világfájuk. Amit ma a kutatók világfának gondolnak a honfoglalás kori hagyatékból, annak világfa volta nem bizonyítható. "Természetesen" ennek az ellenkezője igaz. A honfoglalás kori leleteken világfa ábrázolások százai találhatók s ezek szerkezete és jelhasználata hasonló a most említett üllőkéhez. Mivel a világfa elolvasható, jól megérthető a jelentése, valamint dokumentálható a magyar eredete. Nem csak az világos, hogy Pócs Éva fanyalgása erőtlen, hanem az is, hogy álláspontja a világfaügyi és rovológiai tudáshiányra lett építve.
A "tudományos konszenzus" mérvadó körei a mindenkori megszállóink szája íze szerinti kultúrtörténetet és őstörténetet kanyarítottak nekünk a világosi fegyverletételt követően. Az előző átkosban divatban volt könyvkiadási monopólium lehetővé tette egy erre kapható körnek a korlátozás nélküli hazudozást, a szakemberek és a tömegek félrevezetését. A "mindent másoktól vettünk át" és a "merjünk kicsik lenni" vezérlő eszmét követve olyan lapos teóriákkal etették egymást és a nagyérdeműt, hogy akárhol kaparjuk meg az állításaikon a mázt, a tények mindig a kishitűségüket és az identitásromboló hajlamaikat leplezik le.
A most vizsgált és a dunaújvárosi üllő jelmontázsa azt bizonyítja, hogy a világfa nem idegenből átvett termék, hanem az alig felbecsülhető jelentőségű (végső soron kőkori eredetű) magyar ősvallás jelhasználatának hagyatéka. A világfa ugyanis a magyar hieroglif írás meghatározott (többnyire a világfát ábrázoló) jeleiből összeállított, magyarul elolvasható mondatjel. A magyar ősvallási jelhasználatban nem csak a világfát, hanem a csodaszarvast és a turult, meg a világmodelleket is magyar hieroglifákkal (ősvallási kötődésű szójelekkel) látták el, azaz egész rendszere bontakozik ki e szokásnak. E magyar jelekkel magyar mondatokat rögzítettek. Ezek alapján az üllő elolvasható virágtöve a világfát idézi fel és ez a több évezredes, a fél világon elterjedt hieroglifikus jelhasználat magyar eredetű.
Irodalom
Nagy Zoltán - Szulovszky János szerkesztők: Vasművesség évezredei a Kárpát-medencében, MTA VEAB, Szombathely, 2009.
Varga Géza: Pócs Éva a Mandinerben: Nem ismerünk ősmagyar mítoszokat, csak hamis mítoszok vannak
Varga Géza: Dunaújvárosi üllő elolvasható hieroglifikus világfával
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A világfa vita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése