2021. október 18., hétfő

6000 éves magyar hieroglifikus mondat Szuzából

Szúza a világ talán legrégebbi városa. A régészeti emlékek szerint már a Kr. e. VII. évezredben lakott település volt. Kerámiaedények és más leletek tanúskodnak a város fejlettségéről. Itt alakulhatott ki a környék legkorábbi állama s innen népesedhetett be a későbbi Sumérföld. Kr. e. 4000 évvel egy újabb kultúra jelent meg Szúza földjén, amelyet Szúza I időszaknak, vagy óelámi korszaknak hívnak. Kr. e. 3400-3000 körül alakulhatott ki (vagy inkább ettől az időponttól ismert) a saját hieroglif írásuk, amelynek írásképe emlékeztet a székely rovásíráséra, ám egyelőre megfejtetlen. Elám neve elámi nyelven Haltamti, később Atamti, sumer és akkád nyelven 𒉏 = NIM, ELAM volt. Az ekkor megalapított Szúza Elám fővárosa lett. Írott forrásokból tudjuk, hogy a városnak volt zikkuratja. Ebből az időszakból származik az 1. ábrán látható edény, amelynek feliratát a magyar hieroglif írás segítségével Nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Nagyon nagy folyó) alakban el lehet olvasni. A szöveg nyilvánvalóan az Istennel azonos égi folyóra, a Tejútra vonatkozik, mert az edényeken egy igen régi és nemzetközi szokás szerint a Teremtőre és az égbe vezető útra utaló elolvasható díszítést kellett elhelyezni. Emlékeztetni kell rá, hogy az edény magyarul jól elolvasható jelei ezer évvel a sumér írás felbukkanása előtt voltak használatban.


1. ábra. Kr. e. 4000 tájáról származó szúzai edény a Nagyon nagy ügy (mai magyarsággal Nagyon nagy folyó) mondattal (középen), a szúzai hieroglifák (balra) és a nekik megfelelő székely "n" (nagy) és "ü" (ügy "folyó") jelek


A magyar és az elámi kultúra közötti kapcsolat még kutatandó, ám már eddig is felbukkantak figyelemre méltó párhuzamok. Például Vékony Gábor szerint elámi eredetű a szavunk. Hozzátehetjük, hogy Elám neve meg a magyar állam szóval azonosítható. Érdekes nyelvi összefüggés a nagyon nagy szerkezet előfordulása a fenti szúzai edényen, valamint a magyarul beszélő hunoknál és avaroknál (2 - 4. ábra).


2. ábra. Kercsi hun ékszer töredéke, közepén a Nagyon nagy Üdő mondattal



3. ábra. Nagyszentmiklósi hun csat a Nagyon nagy szár (mai magyarsággal a Nagyon nagy úr) mondattal


4. ábra. A zamárdi avar temető tausírozott övveretének felső részén a Nagyon nagy ten mondat olvasható más jelek társaságában




Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Magyar hieroglifák az Édentől keletre



Varga Géza 





Video a szállásról és környezetéről 

Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás

Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás

Őrségi látnivalók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése