Pintér Zsófia közölte a világhálón több más lelet mellett egy elolvasható tiszavasvári írásemlék képét is. A Bükki kultúra (Kr. e. 4 045 – 3 450) edénytöredékén egy Ten sar (mai magyarsággal Ten úr) olvasatú, hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) összeállított emberi alak mellett a ragyogó szójel olvasható (1. ábra). E három jel a magyar hieroglif írás szójele. A kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia körében fennmaradt a Körös kultúra hagyományaként az emberi alak domborművű ábrázolása. Az alább látható tiszavasvári edénytöredéken az erősen stilizált emberi alak könyökben meghajlított karjait lefelé fordítja, hogy ezzel a ten "élet, isten" szójelet megjeleníthesse. Az istenábrázolások szójelekből való felépítése (a szent jeleknek megfelelő testtartás felvétele) széles körben elterjedt a hieroglifikus istenábrázolásokon.
A neolitikus bükki kultúra a mai Északkelet-Magyarország területén és a Felvidék keleti részén virágzott a Kr. e. VI – Kr. e. V. évezred között. Az egész Közép-Európában elterjedt vonaldíszes kerámia kultúrához, azon belül az alföldi vonaldíszes kultúrához tartozott.
A vonaldíszes kerámia kultúrája Közép-Európa legfontosabb kora és középső újkőkorszaki régészeti kultúrája, amely a Kr. e. VI. évezred második felétől a Kr. e. V. évezred elejéig (kb. i. e. 5500–4500) létezett. Ez a kultúra honosította meg a földművelést, az állattenyésztést és a letelepedett életmódot a Kárpát-medencétől egészen a mai Franciaország területéig. A kultúra kialakulásának gyökerei a Kárpát-medencéhez köthetők. A székely jelek párhuzamával ellátott 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor is a vonaldíszes kultúra írásemlékei közé tartozik. Ezért és egy-két további írásemlék alapján némi joggal gondoljuk azt, hogy a vonaldíszes kultúra népessége ismerte a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást.
A magyar jelek ismerete kétségtelenül délről származik. A Tordos–Vincsa kultúra 49 jele székelyazonos. Egyfajta hídként és kulturális nehézsúlyúként működött a délebbi területek és a vonaldíszes kultúrák között. Tőle északra a vonaldíszes kultúra egy gyorsan terjeszkedő, de egyszerűbb szerkezetű európai társadalmat épített ki, amellyel a Tordos-Vincsa közvetlenül érintkezett. Ezzel szemben a távoli, közel-keleti Halaf-kultúrával való kapcsolata közvetett: mindkettő az anatóliai neolitikus forradalom és technológiai robbanás egymástól függetlenné vált, de azonos tőről fakadó hajtása volt.
Amikor azt keressük, hogy honnan származik ez az írni-olvasni tudás, akkor a Halaf-kultúra kézenfekvő válasz lehet. A Halaf kultúra jelkészlete ugyanis teljes egészében székelyazonos jelekből áll. Ez a kor és terület egyértelműen forrása és szerves része annak az ősi, jelhasználó környezetnek, amelyből a székely rovásírás is származik, vagy amelynek a székely írás hieroglifikus előzménye adja a magyarázatát. A Halaf-kerámiákon lévő festett minták nem puszta dekorációk. Ezek olyan hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek), amelyek rokoníthatók a Kárpát-medencei (tordosi, tatárlakai, szentgyörgyvölgyi és tiszavasvári) jelekkel, sőt a későbbi székely rovásírás jeleivel is.
A Ten szójel és a szabír ős mondatjel elterjedtsége körülrajzolja azt a területet, ahova a neolitikus forradalom egymást követő hullámaival a Halaf-kultúra vallási szimbolikája és írása eljutott. Ezek bizonyítékhalmazába tartozik a Kárpát-medencei újkőkori kultúrák (így a vonaldíszes kultúra) jelkészlete és ezen belül a fentebb tárgyalt tiszavasvári edénytöredék írásmutatványa is. Ezek egyaránt a Halaf kultúrából fakadó, vagy véle rokon, mezopotámiai - anatóliai gyökerű ősnyelv, ősvallás és írás bizonyítékai, amely a népvándorlásokkal eljutott Európába.
A "szakma" képviselői elismerik a Közel-Kelet és a Kárpát-medence közötti kulturális és genetikai kapcsolatot. Az archeogenetikai kutatások bebizonyították, hogy az európai földművelést és állattenyésztést meghonosító korai neolitikus népesség Anatóliából és a Közel-Keletről vándorolt be a Kárpát-medencébe. A technológia és az alapvető kulturális minták (így az agyagművesség gyökerei is) a Közel-Keletről származnak.
Azonban a két terület között az íráskultúra folytonosságát - szakmai és etikai hiányosságaik miatt - jellemzően nem hajlandók észre sem venni. Természetesen, az egyre nagyobb körben ismertté váló írástani tényeken a fejük homokba dugása semmit sem változtat.
Déli párhuzamok
Az alábbi két írásemléket azért mellékelem, hogy teljesen nyilvánvaló legyen, miszerint a tiszavasvári jelek ugyanabból a több évezredes, déli eredetű ősvallási jelhasználati folyamból valók, amely folyam végül a napjainkig használatos székely írást eredményezte. E bizonyítás érdekében a három tiszavasvári jelnek (1. ábra) megmutatom a párhuzamait a déli kultúrákban (2. és 3. ábra). Mindhárom írásemlék ősvallási gondolatot rögzít magyar jelekkel.
3. ábra. Az Arpacsije lelőhelyen előkerült Halaf írásemlék, amelyben megtalálható a harmadik tiszavasvári jel, az "r" (ragyogó) is
A 3. ábrán látható három halaf jel olvasata fentről lefele: Óg ra Ak (mai magyarsággal: Égben ragyogó Ak "Heraklész, patak"). Az ábra jobb szélén a székely írás "o/ó" (Óg "Óg király neve, ég"), "r" (ragyogó) és Ak "patak, Heraklész" jelek láthatók.
Irodalom
Pintér Zsófia (2015): A neolitikum és rézkor emlékei Magyarországon, Agyagistenek fotókon (jovonkamultunkbankeresendo.blog)
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2026): Hieroglifikus és antropomorf istenábrázolások
Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése