A szentes-jaksor-parti újkőkori arcos edény a középső neolitikum végéről (Szakálháti-kultúra, kb. Kr. e. 5000–4800) származik. Nyaki részén a plasztikus szem- és orrábrázolás alatt van egy jellegzetes M alakú rajzolat. Ezt gyakran emlegetik a kutatók és az érdeklődők egyaránt, mert a latin M betűt mindenki ismeri. Az azonban nem közismert, hogy ez a székely írásban a "v" hang jele, ami a magyar hieroglif írás vas szójeléből alakult ki és ezen a cserépedényen is a vas (vaske, őskő) szójele. Az M alak egyébként az Ararát két csúcsát ábrázolja (1/a és 1/b. ábra). Ezek összefüggő adatok, mert az Ararát a vasból elképzelt világoszlop töve az ősvallási világkép korai változataiban. Az ősvallási és mitologikus világképkutatók szerint a világoszlop (kozmikus tengely) földi töve elvben és szimbolikusan vándorolt, és a korai időkben, az emberiség bölcsőjének korszakában az Ararát-hegy (vagy a tágabb Kaukázus/Közel-Kelet régiója) töltötte be ezt a szakrális világközép-szerepet. Nem véletlen, hogy éppen ez a terület volt az Éden, a Teremtés helyszíne.
Ez az összefüggés (a kétcsúcsú hegyet ábrázoló képjel "vas" jelentése) igazolja a magyar hieroglif írásról 2017-ben közreadott leírásomat. Egyúttal lehetőséget ad arra is, hogy a cserépedény további mondatait elolvassuk.
Az M alakú jel alatt vonalkákból álló Él hieroglifa és a rá "ragyogj, ragyog, ragyogó, ragyogtál" szójel két példánya látható. Az edény hasán a nagy, ügy és sar "sarok, úr" hieroglifákat rögzítették. Ezek a kőkori ősvallás elolvasható szójelei, amelyek erős érvet jelentenek a magyarság kárpát-medencei őshonossága (több évezredes helyben lakása) mellett.
1/a. ábra. Szentes Jaksorpart arcos edényének központi jele az M alakú vaske "őskő, vas" hieroglifa
Az 1/a. ábrán látható arcos edény felülete több elolvasható mondatot hordoz.
Az ábra bal felső sarkában a Ragyogó vaske Él (mai magyarsággal Ragyogó őskő Él) mondat, a bal alsó sarokban pedig a Nagyon nagy ügy sar (mai magyarsággal: Nagyon nagy folyó ura) mondat van kiemelve. Az ábra jobb oldalán fentről lefele az edény hieroglifáinak megfelelő székely "r" (ragyog), "v" (vas, vaske, őskő), "l" (Él, élő), "n" (nagy), "ü" (ügy "folyó"), "s" (sar "sarok, úr") jelek láthatók. Az "l" (Él, élő) jel felett látható a véle rokon árpádsávos címer.
A jel központi elhelyezése miatt úgy tűnik, hogy a jelek közül az M alakú hegyábrázolás lehetett a legfontosabb az edény készítőinek. Mert ez a kétcsúcsú hegy az Istennel azonos világoszlop töve volt az ősvallási elképzelésekben (1).
A székely írás eredeztetésével érdemben vagy százötven éve nem foglalkozó, a rovásjelek párhuzamait sorozatosan fel nem ismerő, a székely írással kapcsolatos íráselmélet és írástörténet alapfogalmait sem ismerő akadémikus "tudomány" nem tárgyalja e jelek írás voltát és elolvashatóságát.
Az akadémikus tudomány szerint az arcos edények jelei a korabeli rituális és mindennapi kerámiaművészet stíluselemei. A Kárpát-medencei újkőkorral foglalkozó régészek az alábbi álláspontot fejtették ki:
Kalicz Nándor: A hazai neolitikumkutatás egyik legnagyobb alakja. Agyagistenek (1970) című alapművében és számos tanulmányában részletesen feldolgozta a Kárpát-medencei neolitikus plasztika és az arcos edények kultikus szerepét. Ő a leleteket az újkőkori hitvilággal (például az anyaistennő-kultusszal, termékenységi rítusokkal) hozta összefüggésbe.
Raczky Pál: Az ELTE Régészettudományi Intézetének professzora, aki átfogóan kutatta az alföldi vonaldíszes kerámia kultúráját és a Szakálháti kultúra leletanyagát. Munkáiban rámutat, hogy az arcos edények (mint a Szentes-Jaksor-Kettőshalomról származó darabok) szigorú és egységes stíluskánont követnek. Az arc alatti M motívum az arc keretezésére vagy absztrakt testábrázolásra szolgált.
A Szakálháti kultúra kerámiáiról szóló tanulmányok – mint például Sebők Katalin és Kovács Katalin Hengeres testű arcos edény töredékei... című munkája – kizárólag morfológiai, stílusbeli és tipológiai elemzést tartalmaznak. Elemezték a leletek motívumkincsét is, de nem találták meg a magyarázatot. Véleményük szerint a vonalkák, sávok és cikkcakkok geometriai díszítőelemek, amelyek a korabeli edénykészítési divatot követték: "Az M motívumos arcábrázolás mellett nyakrészüket többnyire gazdagon részletezett, változatos geometrikus minta borítja" ... "gazdag geometrikus minta fedi az edény testét ... az ívcsúcs belsejében elhelyezkedő, bekarcolt, átlós rácsmintával fedett függőleges sáv ... díszítése az esetek túlnyomó részében egy sornyi, egymásba forduló vízszintes S motívumok alkotta, körkörös futóspirálminta ... ". A "geometrikus minta" mellett két írásjel is felbukkan a szakálháti díszítések szerzők által adott jellemzésében, ám ezek csak a latin M és S betűk. A megoldást jelentő "rovásjelek" nem kerültek szóba. A dolgozatukban fel sem merül, hogy ezeket hangzó szöveget rögzítő jelekként, vagy rovásjelekként kellene vizsgálni.
Ez megfelel a "szakma" általános, bár csak ritkán tetten érhető, a nemzeti írásunkkal szemben egyértelműen elfogult irányultságának (2). A hivatalos egyetemi tankönyvek és nyelvtörténeti összefoglalók (például a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai) a magyar nyelv történetét az uráli alapnyelvtől kezdve tárgyalják. A honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kort írás- és nyelvemlék nélkülinek minősítik a több száz korabeli hieroglifikus írásemlék ellenére.
Az arcos edények jeleit nem tudják, vagy nem hajlandók írásemléknek tekinteni. A magyar hieroglif írás jelkészletében és szabályaiban is jelentősen eltér a latin írástól, ezért nem képesek elolvasni őket, tanulni pedig nem hajlandók.
Jegyzetek
(1) A magyar hieroglif írás a kőkori ősvallás jelkészlete volt egykor. Ebből alakult ki a ma ismert írásrendszerek magja is. Leghűségesebben a székely írás és a rekonstruált magyar hieroglif írás őrzi a kőkori jeleket. Ez teszi lehetővé, hogy megközelítsük az arcos edények M alakú jelének jelentését és hangalakját.
A jeleinket meghatározó ősvallási és mitológiai képzetek szerint a világoszlop, az égboltot tartó, Istennel azonos kozmikus tengely vasból vagy más fémből készült. Ez az oszlop a természetben a Tejút, amelynek töve az Ararát, csúcsa pedig a Sarkcsillag, ahol a napisten palotája található. Az edény arca a világoszloppal azonos Isten arca. Nem véletlen, hanem a fentiekből törvényszerűen következik, hogy ez az M alakú jel a székely írásban a "v" (őskő, vas) jele.
A türk és altaji ősvallásnak ismert eleme a vascövek az égen. A közép-ázsiai török és altaji népek hitvilágában az északi Sarkcsillagot Demir Kazıknak (Vasoszlopnak vagy Vascöveknek) nevezik. Ez a Sarkcsillag a Tejúttal együtt hatalmas égi vasoszlopként vagy cövekként kapcsolja össze a földet az égbolttal. Az ősi hit szerint e vasoszlophoz van kikötve az égbolt, ez tartja egyensúlyban a mindenséget.
Hasonló nézet található az afrikai dogonok mitológiájában is. A nyugat-afrikai dogon nép teremtésmítosza szerint a világ középpontjában egy hatalmas vasoszlop áll. Ez a fémoszlop tartja az égboltot.
A hanti és manysi mitológiában kifejezetten hangsúlyos és elterjedt ugyanez a képzet. A rituális énekekben, medveünnepeken elhangzó szövegekben szinte állandó elemként tér vissza a vasból, kőből vagy aranyból álló kozmikus tengely. A keleti hanti mitológiai énekek (például a szent medveénekek) leírják a túlvilági, égi vagy rituális tereket. Az istenek palotáinak leírásakor rendszeresen megjelenik a következő motívum: "A nagy ház padlója közepén van egy sok ember magasságú vasoszlop, kőoszlop, melyet isten fagyasztott oda."
A magyar jelkészlet alapján az ősvallási képzet a meteorvasat a világoszloppal azonos ősatya ajándékának, a világoszlopból származó töredéknek tekintette. A székely írás "u" (ushu "őskő, réz") és "v" (vaske "őskő, vas") jelei ugyanis a jelentésüket és a jelformájukat tekintve is egy olyan jelfejlődési folyamatot alkotnak, amelyekből ugyanez következik.
2. ábra. A székely írás "v" (vaske "őskő, vas") jele
(csíki felirat)
Nyelvi nyomai is vannak ugyanennek a folyamatnak. A hurri/szabír ushu "réz" és az örmény waske "vas" szavak egyaránt egy magyar őskő, vagy hasonló alakra mennek vissza, amely szó az istennel azonos világoszlop egyik neve volt. A hurrik másik neve a szabír. Bíborbanszületett Konstantin szerint ez a magyarok régi neve (nála szavartü aszfalü alakban maradt fent). Az örmény etnogenezisben is nagy szerepet játszottak a hurrik és ez eredményezte az örmény waske "vas" és a magyar vas szó nyelvészek által vaske alakban rekonstruált gyökerének hasonlóságát.
Az arcos edények M alakú jele ennek az őskőnek a jele volt. Ebből alakult ki később a székely írás "u" és "v" jele is. Szekeres István fedezte fel, hogy a nekik megfelelő jelek a germán rúnák és az ótürk rovásjelek között szintén összefüggenek a vas nevével.
(2) Példa erre az elfogultságra Sándor Klára elszólása, aki az Erdélyi Múzeumban 1996-ban megjelent nevezetes írásában leírhatta a székely írásról: "nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben - és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni." Ez a világosi fegyverletétel óta ránk szabadult szellem magyarázhatja meg, hogy ma miért nem ismerik fel a régészek a leleteiken lévő, magyar írással írt írás- és nyelvemlékeket. Szerencsére maga Sándor Klára sem tartja magát ehhez a negatív gondolathoz és sorra írja az érdekes, bár hibákkal terhelt dolgozatait. Sokkal érdekesebb ez a téma annál, hogy hátat lehetne neki fordítani.
Irodalom
Sebők Katalin - Kovács Katalin (2009): Hengeres testű arcos edény töredékei a fiatal szakálháti kultúra Rákóczifalva határában feltárt településéről (academia.edu)
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza (2022): Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?
Varga Géza (2023): Kaptam egy elutasító levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől
a díjmentesen meglátogatható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése