Radics Géza cikkét Bolya Istvántól kaptam meg, amit mindkettőjüknek köszönök. Ezt írja a szerző: "Ezen írásos régészeti leletet Dr. Roska Márton régész ásta ki Tordoson 1910-ben, mely 6500-7000 éves. A leleten jelösszeírásokat látunk, amelyek fogalmat, esetleg hangokat képviselnek. A betűösszeírás a magyar rovás sajátossága. Más népek is átvették eme írásjeleket, de a betűösszeírás lényegében magyar sajátosság. Ezer évek peregtek le az idő malmán, de a betűösszeírás gyakorlata maradt, amely arról tanúskodik, hogy a folytonosság soha nem szakad meg. Ez pedig azt igazolja, hogy az írásfeltaláló népnek mi vagyunk a kései utódai." (1)
A magyar hieroglif írás szójeleiből alkotott tordosi kép a hármas halmon álló, istennel azonos világfát ábrázolja (1. ábra). Párhuzamaival, például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a tatárlakai táblák szövegével együtt azt bizonyítja, hogy az írásunkkal és a nyelvünkkel egyetemben a magyar ősvallás legfontosabb gondolata, az Istennel azonos világfa tisztelete is ekkor már itthon volt a Kárpát medencében. (2) A tordosi cserépdarabon lévő jelmontázs olvasata: Ten égi országa, ragyog(j?), ragyog(tál?). A lelet minden jele ismert a magyar hieroglif írásban, ezért az elolvasása nem okoz gondot azoknak, akik tudják, hogy eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást. Az "R" és az "r" rovásbetűnk tordosi párhuzamainak csoportos felbukkanása alapján ez az írásemlék istenidéző szertartások szövegkönyvének vázlata lehet.
Jegyzetek
(1) A jelmontázs- és ligatúraképzés a legkorábbi szójeles írások sajátossága. Az első szójelek az ősvallás szolgálatában álltak és - mint esetünkben is - az ősvallási mondanivaló erőteljesebb hangsúlyozása érdekében gyakran képekbe rendezték őket. A Roska Márton által kiásott tordosi cseréptárgyon a hármas halmon álló világfát látjuk, ami a magyar címerben lévő hármas halom és kettős kereszt előképe és párhuzama.
Ez a képszerű jelösszevonásokat eredményező jelteremtő eljárás abból a korból maradt ránk, amikor a szójelek szűkössége miatt csak ligatúrákkal és jelmontázsokkal lehetett elvont fogalmakat, összetettebb mondanivalót rögzíteni.
A székely írásra és általában a magyar hieroglif írásra jellemző hangsúlyos ligatúrahasználat valóban arra utal, hogy az írást nem vehettük át olyan népektől, akik nem használtak ligatúrákat rendszerszerűen. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámítás azt mutatta ki, hogy a világ ismert írás- és jelrendszereit genetikus kapcsolat köti össze, azaz a ma ismert írások túlnyomó többsége egyetlen kőkori jelrendszerből alakult ki. Az egyetemeken azt tanítják, hogy az írás születésére kb. 5000 évvel ezelőtt, az állam és a könyvelés igényének megfelelően került sor. Ám ez nem bizonyított s a jóval korábbi írásemlékek - mint ez a tordosi is - megcáfolják ezt az akadémikus hipotézist. Az első jelek az ősvallás tételeinek illusztrálása érdekében születtek meg a kőkorban, 100-200 000 évvel ezelőtt Afrikában (ezek fele székelyazonos). A székely írásra jellemző 20-50 jel az Éden területén állhatott össze legkésőbb 50 000 éve s a szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok innen vitték szét a világba a Pireneusoktól Amerikáig.
A ligatúratechnika kialakulása 10-20 000 évvel ezelőtt, vagy akár azt jóval megelőzően is történhetett az Éden területén. A ligatúra és jelmontázs készítés eljárását nagy súllyal használják az amerikai indiánok és a kínaiak is, akiknek őseivel a kőkor végén, vagy azt követően lehettünk kapcsolatban Szibériában. A népesedéstörténet és a genetikai összefüggések megengedik ama feltételezést, hogy mindkét területre a hunok magyarul beszélő őseitől kerülhetett ez a jelteremtő eljárás.
A betű és betűösszeírás szavak használata azonban indokolatlan, mert a cseréptárgyon lévő jelek nem egyetlen hangot jelölnek, hanem szavakat. Ezért a szójel, hieroglifa, ligatúra, jelösszevonás, jelmontázs megnevezések használata szerencsésebb.
(2) Lépésről lépésre haladunk előre a neolitikus és bronzkori jelek jelentésének és hangértékének megismerése terén s ezek a magyar nyelvre és rokonaira mutatnak (a rokon nyelvek közé értve - Götz László és Simo Parpola kutatásai alapján - a sumért, valamint - Mario Alinei kutatásai alapján - az etruszkot is).
A szentgyörgyvölgyi tehénszobor ten "élet, isten" jelének a tehén szaporítószervére való helyezése alapján e jel korabeli "élet" jelentését sikerült meghatározni. A sumér tin "élet" szó is megerősíti ezt. Az "isten" jelentést egy etruszk urna szövege, az etruszk Tin isten urnán megjelenő neve alapján tehetjük hozzá. Ezekből és a magyar teng, tenyész szavak alapján is következtethetően a magyar isten szó eredetileg "ős élet" jelentésű volt.
A tatárlakai táblákon lévő atya és szár "úr" jelek jelentését és hangértékét is tisztáztuk a későbbi sumér, kínai és magyar jelek összefüggéseinek köszönhetően.
A nemrég eredménytelenül lezajlott világfa vita résztvevőinek tanulsággal szolgálhat ez a tordosi írásemlék. A vita indításaként Pócs Éva kétségbe vonta a honfoglalók világfa képzetének létét. Szerinte a néprajzosok által kimutatott világfát csak később tanultuk el a környező népektől. A húsznál is több hozzászóló pedig - megfelelő rovológiai szakismeret hiányában és etikai-módszertani hiányosságok miatt - nem tudta érdemben a helyére tenni a magyar identitás oszlopát ok nélkül megkérdőjelező felvetést. Pedig a honfoglalók elolvasható világfája százszámra megtalálható a ránk maradt régészeti leleteken. A kudarc oka, hogy természethű ábrázolást kerestek, miközben a világfa egy szójelekből alkotott jelmontázs. A jeleinkhez és a képeket alkotó montázstechnikához azonban nem értenek. Olyanok a világfa ábrázolásaink, mint amilyet a tordosi cserépen is látunk. Radics Géza észrevétele megengedi annak feltételezését, hogy nem csak a ligatúraképzés, hanem hozzá hasonlóan, az ősvallási jelhasználat részeként a világfa képzet is hosszú évezredek óta folyamatosan része a magyar kultúrának és identitásnak. Igaza van, amikor azt írja: a "folytonosság soha nem szakadt meg".
Irodalom
Simo Parpola (2016): Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza (2022): A székely írás eredeztetését akadályozó módszertani hibák (video)
Varga Géza (2022): Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?
Varga Géza: Istenidéző szertartások szövegkönyve
Varga Géza (2022): A tatárlakai táblák olvasata újabb dilettáns siker
Varga Géza (2024): Honfoglalás kori világfa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése