Esengül Argun (Muğla Sıtkı Koçman Egyetem, Társadalomtudományi Intézet, Történelem Tanszék, Általános Török Történelem) megemlítette az academia.edu-n megjelent Türk Dünyasında Sekeller ve Sekel Dili-Macarca Kaynaklara Göre- (magyarul: A székelyek a török világban és nyelvük - magyar források szerint -) c. cikkében a Magyar mondatokat hordozó honfoglalás előtti övveret Szamarából c. blogbejegyzésemet (1). Ebben azt írtam, hogy a magyarok a székely írással együtt hun eredetűek.
Esengül Argun a cikkét a google fordító segítségével próbáltam meg lefordítani. E szerint a török kutatónak nem sikerült megértenie a cikkemet. Éppen az ellenkezőjét (a hunok török nyelvűségét) olvassa ki belőle, holott erre vonatkozó adat nincs benne. A gondolatmenete azonban feltárható.
A székely írás elnevezéséből indul ki, nyilván nem tudván, hogy ez egy 80-100 éves szóhasználat, ami csak a hazug finnugrista törekvéseket tükrözi. Korábban hun-szkíta írásnak nevezte a magyar értelmiség a nemzeti írásunkat. Hivatkozik az asikil népnév előfordulására török szuverenitás alatt álló területen, ám megjegyzi, hogy a nyelvük eltérő és kevés adat maradt róluk (2). Előfordulnak a volgai bolgárok és a hunok között is - tájékoztat a történelmünkről - Attila halála után Csaba királyfi szervezi meg őket. A székelyek hun hagyományát a török eredetük bizonyítékának tekinti. Nyilván arra a törökök és finnugristák között elterjedt téveszmére alapoz, miszerint a hunok török nyelvűek voltak.
Esengül Argun megemlíti bizonyítékként a székely írást is, amit "kétségtelenül hasonlónak tartanak" az ótürk íráshoz (3). A török és székely jelek formai hasonlósága valóban létezik, huszonvalahány egyező, vagy közelálló jelünk van. Ám ennél nagyobb fokú hasonlóság mutatható ki a Tordos-Vincsa kultúra (49 jel), a kínai jelhasználat (50 jel) és az amerikai indiánok népi jeleivel (30 jel). Erről azonban a székely írás minden eredeztetője hallgat. Az 1500-as évek magyar szerzői szerint a székely írás valóban hun-szkíta eredetű, de ők nem tartották török nyelvűnek a szkítákat és a hunokat.
Esengül Argun hivatkozik a Patakfalvi Bibliára, egy 1776-ban Lipcsében kiadott könyvre, amelybe később két oldalnyi kézzel írt székely betűs szöveg került. Ez a kései rovásírásos bejegyzés azonban - tehetjük hozzá - nem igazolhatja a székelyek, vagy a székely írás ótürk eredetét, nem is arról szól.
Hivatkozik a szamarai rovásemlékről megjelent cikkemre is, amely szerinte új életet lehel a vitába. Kétségtelen, hogy az elismert székely írásemlékekhez képest ez a szamarai magyar nyelvemlék igen korai. Érdekes a táj, a korszak és az írásmód is, amit képvisel. Mint írja, a tanulmányairól ismert Varga Géza Dmitrij Staszenkov munkásságára utalva azt állítja, hogy a magyarok a hun honfoglalás idején, legkésőbb a IV-V. században jelentek meg Szamara vidékén, ahol előkerült ez a feliratos ezüstlelet. Ebből következően a magyarság és a szamarai ezüsttárgyon lévő székely írás is hun eredetű.
Ebben egyetértünk Esengül Argunnal, ám ebből nem következik a székely írás és a hunok töröksége. Az igazi hunokat (a Jordanes által említett szabírokat és onogurokat) ugyanis nem törökök, hanem magyar nyelvűek, mert ezeket a népneveket ránk alkalmazták és mert a hieroglifikus emlékeik magyarul szólalnak meg. Az onogurokat ugyan bolgártöröknek szokták mondani a modern szerzők, ám azt is hozzáteszik, hogy keverék népességről van szó. Ám azóta is bennünket, magyarokat jelöl az onogur-ból keletkezett hungarian népnév. A másik említett népnévről, a szabírról (nála szavartü aszfalü) pedig Bíborbanszületett Konstantin említi meg 950 táján, hogy az a magyarok régi neve.
Nyilvánvaló, hogy a hunok nyelvi hovatartozásának kérdését a hun és avar hieroglifikus nyelvemlékek olvasatai döntik el - amit Esengül Argun még nem ismer.
1. ábra. A szamarai ezüst övveret
2. ábra. A szamarai övveret jeleinek és a székely írás jeleinek összehasonlító táblázata
Jegyzetek
(1) Az említett dolgozatomban egy Szamara környékén kiásott hun-magyar ezüst övveret (csatkapocs?) fényképét és a rajta lévő magyar hieroglifikus mondatok olvasatát is közlöm a blogomban. A leletet Dmitrij Sztasenkov mutatta be a Mandinerben egy Kovács Gergő által írt, Honnan származnak valójában a magyarok ősei? – Dmitrij Sztasenkov orosz régész a Mandinernek c. cikkben.
Az orosz régésznek az volt a véleménye, hogy "az ősmagyar lakosság hosszú távú megtelepedéséről tanúskodik a Volga bal partján. Bizonyosságot nyert, hogy a legkorábbi leletek már a 4-5. századból származnak. A következő évszázadokban a Közép-Volga környékén a nomád magyarok szezonális települései mutathatók ki, melyek a magyarság nagy részének Dunához vonulása után is fennmaradtak a térségben a keleten maradt magyarok révén. A rendelkezésre álló anyagok alapján Nyugat-Szibériában és attól nyugatabbra, az Urálon túli területeken találhatók a legkorábbi, ősmagyarok által hátrahagyott emlékek. Régészetileg a magyarok elődei a késő szargatkai és a bakali kultúrkör anyagaiban bukkannak föl először a Kr. u. 2–5. században: valahol ott, Szibéria nyugati határán kellett elhelyezkednie annak a területnek, ahol a magyarság kialakulásának hosszú folyamata elkezdődött. A 6. századtól a magyar régészeti hagyatékot a manapság Baskíriának hívott régióban mutatták ki, a Dél-Urál nyugati előterében megjelent keleti eredetű kusnarenkovói és a karajakupovovói kultúra településeinek tanulmányozása során. A szamarai Volga-vidéken ugyanez a népesség nagyon korán megjelent – mindezt a hun invázió idejére tehetjük, ami legkésőbb a 4-5. század fordulója."
Azaz a lelet egy tudományos szenzáció, mert évszázados írástörténeti vitát dönt el, amikor a székely írás hun eredetét igazolja. Sajnos, a pontos lelőhelyet és a kort nem tudjuk meg a cikkből (amelyben a IV-IX. században az Urál és a Volga vidékén élt magyarok hagyatékáról esik szó), ám a tárgyon lévő magyar hieroglifák, azaz vallásos jelentőségű szójelek miatt a preciz korszakolás hiányában is szükségszerű vele foglalkozni. Dmitrij Sztasenkov szerint a szamarai területen a hun invázió idején (legkésőbb a IV. és V. század fordulóján) jelentek meg a magyarok. Ezt kézenfekvően úgy értelmezhetjük, hogy a hunok és a magyarok azonos nép, az ezüstvereten lévő magyar jelek pedig hun eredetűek. Ez egy válasz Vásáry Istvánnak, aki a Mandiner egy másik cikkében nemrég tagadta a székely írás hun eredetét.
(2) A finnugrista "tudomány" adatait összefoglaló magyar wikipedia szerint Kristó Gyula a székely népnév eredetét illetően amellett a felfogás mellett száll síkra, amely a 10. század első évtizedeiből származik Ibn Ruszta tollából, de a 870-es évek Dzsajháni-hagyományaira megy vissza. Eszerint a volgai bolgároknak „háromféle a fajtájuk: az egyik fajtájuk neve barsula, a másik fajtáé sgl, a harmadiké bulkár”. Ugyanez a forrás azt is közli, hogy az sgl vagy skl csoport lakóterülete esik a legközelebb a magyarok (maggariya) határaihoz. Ligeti Lajos kimutatta, hogy a barsula csoport egy része később csatlakozott a magyarokhoz, és emléküket Magyarországon Bercel helynevek őrzik. A bulkár nevet pedig a számos Bolgár helynév tartotta fenn. Györffy György vetette fel, hogy különös lenne, ha minden 9. századi bolgár törzs töredéke megtalálható lenne Magyarországon, csak a .sz.k.l-eké nem, akik pedig a magyarok legközelebbi szomszédai voltak. Néhány turkológus, orientalista kutató, köztük Róna-Tas András a török nyelvek hangtani szabályai miatt nem tartja elfogadhatónak .sz.k.l - székely azonosítást. Ezt Kristó Gyula azzal veti el, hogy a székely név fejlődésére nem csak a török, hanem a későbbiekben a magyar nyelv hangtani szabályai váltak érvényessé, és így már nincs akadálya az azonosításnak. Hozzátehetem: ez esetben arra van egy nyelvészeti megfontolásunk, miszerint az szkl-ek nem törökül, hanem magyarul beszéltek.
Ibn Ruszta fenti adatai mellett fontos őstörténeti forrás Ahmad ibn Fadlán megfigyelése is, aki 921-922 évi, a Volga mentén tett utazása után beszámolt arról, hogy a skl-eknek saját fejedelmük volt és a volgai bolgár állam más népeitől eltérően nem vették fel az iszlám vallást, megmaradtak pogány hitükön. Ebből az adatból a szerző azt a következtetést vonja le, hogy az skl-eknek csak egy része csatlakozott a magyarokhoz a 9. században, és jött velük a Kárpát-medencébe.
A székelyek még korábbi történetét illetően egy 651. évi esemény kapcsán egy kínai forrás felsorolta a Belső-Ázsiában, a Balkas-tótól délre-délnyugatra élő nyugati türkök tíz törzsét és vezetőiket. A törzsek közül kettőt is äskälnek, azaz eszkelnek hívtak, és az törzsfő, Äskel kün irkin volt közülük a leghatalmasabb. Harmatta János szerint ennek az Eskil névnek volt egy Sikil változata is, ezt ismerhették meg a magyarok. Hozzétehetem: az átadás fordítottja, hogy a törökök vehették át a korábbi hun-magyar elnevezést, nem juthatott az eszébe Harmatta Jánosnak, bár tudott dolog, hogy a törökök szinte mindent a hunoktól vettek át.
A székely őstörténetre vonatkoztatható legkorábbi adat - a téveszméket képviselő wikipedia szerint - az 563-as év, amit Theophanész bizánci szerző görög nyelvű szövegében említ Aszkél (kiejtve *eszkil) vagy Aszkéltur nevű khermikhion (türk?) fejedelem kapcsán. Ezeket az adatokat Németh Gyula, Ligeti Lajos, Zimonyi István és Róna-Tas András keletkutatók is összefüggésbe hozták egymással. Hozzátehetem, mert sem a finnugrista nagyságok, sem a wikipédia szerkesztői nem korrektek. Ugyanis ekkortájt türknek nem csak a ma töröknek ismert népeket nevezték, hanem például a magyarokat is.
A türk birodalom 659-ben elbukott Kínával szemben, de türk uralom alatt létrejött Toharisztán, ahol egy Sz.kl.kand vagy .szk.lkand helynév őrizhette meg a szeklek vagy eszkilek nevét. Az őstörténeti fejezet összefoglalásaként Kristó Gyula kifejti, hogy az eszkilek (egy része) Nyugat-Belső Ázsiából indulhattak a kazárok területére, ahol kapcsolatba kerültek az onogur-bolgár népességgel (Itt meg azt kell közbeszúrnom, hogy az onogur-bolgárok keverék népesség voltak, akiknek meghatározó része - néhány fennmaradt hieroglifikus írásemlékük alapján - magyarul beszélt).
A figyelmes olvasónak talán mondanom sem kell, hogy a felsorolt szerzők említés nélkül hagyták a magyar krónikák adatát, miszerint a székelyek Attila halála után vették fel a székely nevet. Nyilvánvaló, hogy ehhez képest mindegyik fentebb tárgyalt forrás évszázadokkal későbbi. A székely népnév egyébként is a magyarul beszélő szkíták népnevéből (a magyar szék szóból) származhat, amit szintén nem tárgyaltak a fenti kutatók. Mivel a szkíták (szaka, szkolot stb.) neve különböző változatokban igen sok helyen fennmaradhatott, nincs okunk a kései sztyeppi előfordulásokat komoly érvnek tekinteni az erdélyi székelyek eredeztetésekor.
(3) Valóban ezt (a székely írás ótürk eredetét) állította száz éven át a Haynau és a Soros Alapítvánnyal szerződést kötő MTA által meghatározott "tudományos konszenzus" - ám minden tudományos igényű alap nélkül. Esengül Argun még nem értesülhetett róla, hogy a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenése után az akadémikus "tudomány" legismertebb rovológusai (Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János) sorra feladták a székely írás ótürk eredeztetésének sohasem bizonyított ötletét. A jelek hasonlóságát pedig - amire a török kutató hivatkozik - illik nagyobb körben is vizsgálni ahhoz, hogy értékelhető megállapításra jussunk. Igaz, hogy ez a szempont a "tudományos konszenzus" egyetlen kutatójának sem jutott az eszébe. Nyilván azért, mert ha a székely írás jelei és az ótürk írás jelei között csak kb. 25, ám a Tordos-Vicsa kultúrával 49 egyező jelünk van, akkor ez az adat és a még szélesebb kitekintés nem alátámasztja, hanem cáfolja a székely írás ótürk eredeztetését.
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
Varga Géza: Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?
Varga Géza: A II. karosi temető 29-es sírjából előkerült tarsolylemez hieroglifikus mondata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése