1/a. ábra. A fenti képen a második jel a székely írás "us" (ős) jelével azonos
1/b. ábra. A székely írás "us" (ős) jele
2/a. ábra. Ezen a képen a 3. és a 4. jel azonos a székely írás "ly", a magyar hieroglif írás Lyukó jelével, a 2. jel egy Nap ligatúra, amely egy sugaras napábrázolás és a Lyukó jel ligatúrája
2/b. ábra. A székely írás "ly" (Lyukó) jele
2/d. ábra. Hun üst, körben a fejjel lefele lógó Lyukó szár "Lyukó úr" jelekkel
3/a. ábra. A 3. és 4. jel a magas kő jelpár lineáris változata, az 5. és a 6. jel a szár "úr" hieroglifa képszerű változata, a 7. a "gy" (Egy) jele, a 8. a ragyogó úr szimmetrikus mondatjele, a 10. a ragyogó ten szimmetrikus mondatjele
3/b. ábra. A 3. és 4. jel párhuzamai: a karcagi csatkarika imaszövege (balra), valamint a Magas kő (középen) és a Magas égi kő (jobbra) mondat
3/c. ábra. Az 5. és 6. jel párhuzamai: kercsi hun ékszer, két oldalán a Lyukó szár (Lyukó úr) mondatokkal, a szár hieroglifa képszerű változatával
4/a. ábra. A 2. jel az "us" (ős), a 4. a hal, az 5. pedig a Bél hieroglifa
4/b. ábra. A székely írás "b" (Bél) jele
5/a. ábra. A 2. jel az "us" (ős) hieroglifa, a 3. jel pedig a "ny" rovásbetű változata, a legalsó sorban az 1. jel a Nap hieroglifa, a 2. a Föld jelre, a 3. pedig a Lyukó jelre hasonlít
5/b. ábra. A székely írás "ny" betűje
5/c. ábra. A székely írás "f" (Föld) jele
6/a. ábra. Az 5. jel egy sar "sarok, úr" hieroglifa
6/b. ábra. Csornai hun szíjvég a sar "sarok, úr" hieroglifával
7/a. ábra. Az 1. jel a Ragyogó Egy sar "Ragyogó Egy úr" mondatjel, a 2. jel a ragyogó ten sar "ragyogó isteni úr", az 5. pedig a Dana sar "Dana úr" szimmetrikus mondatjel, a 2. sorban a 3. jel a Ten sar "isteni úr" mondatjel, a 6. jel a Dana sar "Dana úr" szimmetrikus mondatjel
7/b. ábra. A fenti 1. jel, a Ragyogó Egy sar (Ragyogó Egy úr) párhuzamai: balról jobbra: A sumer "herceg" és a kínai "uralkodó" szójel, a kubánvidéki hun diadém(?) kettős keresztje, a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájának részlete kettős kereszttel és hármas halommal, az Árpád házi királyok zászlaja
8/a. ábra. A 3. jel a Ragyogó szár ten "Ragyogó úristen", az 5. pedig a Zsendülő Dana ten "Feltámadó Dana isten" hieroglifa
9/a. ábra. Az 1. jel a magyar hieroglif írás szár "úr, isten, király" szójele, az 5. jel a zsen "zsenge, zsendülő, feltámadó) szójel, a 6. a székely "t" betű
9/b. ábra. Az 5. jel párhuzama: a székely írás "zs" (zsen, zsenge "kis növény, feltámadó, születő, új hajtás") jele
9/c. ábra. Hímes tojás a Jóma a zsenge ten (Jóma a zsendülő/feltámadó isten) mondattal
9/c. ábra. A 6. jel párhuzama: a székely írás "t" betűje
Jegyzet
(1) E mű szerzője, Ibn Waḥshiyya al-Nabaṭī a tizedik század eleji Bagdad kíváncsi személyisége volt, aki azt állította, hogy káldeai ("nabateus") származású. Számos könyv fordítójaként vált híressé „óbabiloni” nyelvről arabra. ... A 93 ábécét tartalmazó értekezést Ibn Wahshiyyának tulajdonítják, és bár a tulajdonítás kétséges, tudjuk, hogy az ő neve alatt terjedt már a X. században. A füzet témája a mágikus ábécék hosszú listája, azok értelmezése és egyenértékűsége arab betűkkel. A legtöbb ilyen „ábécé” egyszerűen fantasztikus találmány, és nagyon hasonlít a „mágikus betűkre”, amelyeket más arab mágikus értekezésekben találunk – ezek az álbetűk görög vagy arámi betűk alakúak, kis körökkel a végén. A meglévő ábécékben csak kisebb számban azonosítható belőlük: pl. a kufi és a maghrebi arab írás, a görög, a szír, a héber és a dél-arab ábécé, valamint a mágikus ábécéként értelmezett indiai titkosítás. Azonban ... fontos körvonalazni ennek az értekezésnek a figyelemre méltó történetét az európai egyiptológia és egyiptománia összefüggésében.
A fordító, Joseph Hammer (későbbi nevén Joseph Hammer-Purgstall), aki hamarosan híres orientalistává vált, fiatal osztrák arisztokrata volt a Brit Birodalom szolgálatában, az egyiptomi Napóleon elleni harc idején. A kéziratot Kairóban találta meg a francia hódítók távozása után, rövid egyiptomi látogatása során (1800-1801). Joseph Hammer néhány évvel később szerkesztette és lefordította angolra a művet, valószínűleg Londonban és Oxfordban (1806-ban jelent meg Londonban). A választás meglehetősen érdekfeszítő, mivel ez a homályos füzet volt az egyik legkorábbi arab szöveg, amelyet valaha modern európai nyelvre fordítottak le. Ennek az elképesztő érdeklődésnek az oka közvetlenül kapcsolódik témánkhoz: a hieroglif "láz" ihlette, amely a (még meg nem fejtett) Rosetta-kő felfedezése (1799) és Champollion általi végső megfejtése (1821) között eltelt évtizedeket jelölte meg.
Ez egy olyan időszak volt, amikor a hieroglifák bármely szövege szinte eksztatikusan felkeltette különösen a francia és az angol tudósok figyelmét, akik buzgón versengtek, hogy ő legyen az első, aki „feltöri” a kódot. Hammer a bevezetőjében utal erre a francia-brit versengésre, amikor enyhe megvetéssel jegyzi meg a „francia szavanokat, akik bár sikeresen gyűjtöttek sok értékes keleti könyvet és kéziratot, nem igyekeztek kielégítő magyarázatot szerezni a hieroglifákról”.
A könyv két legfontosabb része Egyiptommániával összefüggésben a következő:
1.) Az úgynevezett „hermetikus” ábécékről szóló nyolcadik fejezet, amely az egyiptomi hieroglifák és pszeudo-hieroglifák több listáját tartalmazza, azok esetleges jelentésével együtt. Tartalmaz továbbá egy figyelemre méltó kirándulást az egyiptomi papok óráiról és gyakorlatukról (14-40 / 78-113). A fantasztikus legendák és féligazságok ezen ötvözete még soha nem vizsgálódott részletesebben.
Ezeket a „hermetikus” ábécéket az egyiptomi királyok által feltalált „számtalan” sajátos ábécé csoportjaként mutatják be. Ibn Wahshiyya csak a „legünnepeltebbet” említi az ábécék közül. Világosan szimbólumként értelmezi őket, követve a késő ókortól (16/81) a hagyományos nézetet:
„Ez a templomokban (barābī), a piramisokban, a feliratos táblákban és a kövekben használt ábécé; [a templomokban] és más régi épületekben, az első fáraók idejéből. Tudnia kell, hogy nem betűk szerint van elrendezve, mint a többi titkos ábécé, hanem szimbólumokba (rumūz) és jelekbe (ishārāt), amelyeket a Nagy Hermésznek tetsző vélemény szerint állítanak össze. Számtalan figurából és formából állnak. Olyan alapként hozták létre őket, amely közvetlenül a tárgyhoz vezet. „ ...
2.) A második fontos szövegrész a végén található, mellékletként. A shīshīm ábécének szentelték, amelyet különálló alfabetikus rendszerként kezel. Nagyon érdekes listát tartalmaz 34 hieroglifáról és ezek megfeleltetéséről arab betűkkel (43-46/119-121). Ez a rész Ibn Waḥshiyya hírnevet szerzett arról, hogy „elérte annak helyes megértését, hogy a hieroglifák valójában nem képek vagy szimbólumok, hanem fonetikai értékük van”. Valóban, európai szemszögből nézve a hieroglifák és a betűk, azaz a fonetikai értékű jelek egyenértékűségének megállapítása meglehetősen forradalmi. Köztudott, hogy a hieroglifák szimbólumként való hosszan tartó félreértése az ókorba nyúlik vissza, és ez volt a fő akadálya a Champollion előtti hieroglifák megfejtésének. De vajon Ibn Wahshiyya megfelelési listája elegendő bizonyítékot szolgáltat-e annak feltételezésére, hogy valóban megértette a hieroglifák rendszerét? Valójában két alapötletre volt szükség a hieroglifák helyes értelmezéséhez: Először is annak megértése, hogy a kopt nyelv szoros rokonságban áll az ókori egyiptomi nyelvvel, amint azt az írás is tanúsítja; másodszor pedig az alárendelt rébus elv megértése, azaz egy szó vagy szótag ábrázolása egy tárgy képével, a névvel, amely hangminőségében hasonlít az ábrázolt szóhoz vagy szótaghoz. Ezért nemcsak a hieroglifák fonetikai dimenzióját kellett érzékelni, hanem azt is, hogy ebben az esetben hogyan működött az elv, és melyik nyelvre épült. Sajnálatos módon, Ibn Wahshiyya nem nyilatkozik a hieroglifák által képviselt nyelvről, pedig a kopt a Közel-Keleten, Egyiptomon kívül is jól ismert nyelv volt. A szerzőt elsősorban az írásrendszerek és karaktereik ikonikus és ezoterikus vonatkozásai érdeklik, nem pedig a hozzájuk kapcsolódó nyelvek. A shīshīm ábécé fonetikai dimenziójával kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy bár a lista jelei tényleges hieroglifák, az arab betűk értékei nem mutatnak kapcsolatot az ábrázolt hieroglifák tényleges hangértékeivel.
Ezért nem meglepő, hogy a hieroglif-csoportok alábbi értelmezései tévesek.
Valójában ez a lista nem kivételes ebben az értekezésben; az itt leírthoz hasonló listák inkább az egész mű alapvető szervezőelvei: A fő cél az volt, hogy az arab betűk és az egyes titkos ábécék közötti megfelelést feltárjuk, hogy a megfelelések valódiak vagy természetüknél fogva fantasztikusak-e. megfigyelésünk szerint. Ráadásul az ötlet nem annyira innovatív, mint amilyennek tűnhet ebben a kulturális kontextusban, különösen azért, mert figyelembe kell vennünk, hogy a Közel-Kelet lakosainak többsége számára ismerős jelenség volt a változatos ábécérendszerek létezése (pl. az arámi írásrendszerek; Pahlavi ; görög; kopt; etióp; dél-arábiai). Így nem meglepő, hogy a forgatókönyvek és a szentírások iránti vonzalom az arab kultúra átható témájává vált.
Azonban, bár Ibn Waḥshiyya állítólagos helyes értelmezése a hieroglifákról kétségesnek tűnik, „a 93 ábécé traktátusát” a középkori arab egyiptománia lenyűgöző és sokatmondó példájának kell tekinteni. Folytatja a régióban szilárdan gyökerező Egyiptom hagyományos vízióit – beleértve a hibákat, a félreértéseket és a jól ismert egyiptomi motívumok, például a hieroglifák újraértelmezését –, és az egyiptomi kultúra örökségének legitim részének kell tekinteni. Így, ha eltekintünk az egyiptomi kultúra „hiteles” és „hibás” értelmezésének kérdésétől, arra a következtetésre juthatunk, hogy az ókori Egyiptom középkori arab felfogása az „egyiptomivá alakítás” hosszan tartó kulturális hagyományának sokkal tágabb kontextusába tartozik. abban az értelemben, hogy csinál egyiptomi. ( Isabel Toral-Niehoff )
(2) Ha valaki otthon lenne ebben a feltehetően arab írásban és segítene a kéziratban közölt jelek meghatározásában, azzal nagy szolgálatot tenne a rovológiának, továbbá kivívná vele a személyes tiszteletemet és hálámat is.
(3) Ám csak abban lehetünk biztosak, hogy sem az MTA, sem az ELTE, sem az MKI nem tesz semmit az ügy érdekében. A Magyarságkutató Intézet főigazgatója levélben arról tájékoztatott, hogy nem akar és nem is tud ezzel foglalkozni. Az MTA által 2021-ben kiadott rováskorpuszban pedig megjelenhetett Vásáry István téves álláspontja, miszerint nekünk a kínaiakhoz hasonló képjeleink nincsenek. Ez az arab kézirat most azt bizonyítja be újra (amit eddig is tudtunk), hogy a magyar jelkészlet egy képszerű szójelekből álló nemzetközi fonetikus jelszótár része. Ha meg akarjuk ismerni a saját jeleinket és a saját íráskultúránk történetét, akkor meg kell ismernünk Ibn Wahshiyyah kéziratát is.
Irodalom
Ibn Wahshiyya: Kitab Shauq Al-Mustaham fi Ma'irfat Rumuz Al-Aqlam (Az okkult ábécék régóta vágyott beteljesült ismerete)
Dr. Hanaa Elshanawany: A tamil nyelv története (academia.edu)
Thank you very much Mr Varga
VálaszTörlésÖrömmel! Ezek hallatlanul érdekes párhuzamok! Én köszönöm őket!
Törlés