A X. század elején élt Ibn Wahshiyyah a nabateus (arab: ابن وحش النط), más néven ʾabū bakr ʾaḥmad bin ʿAlī (arab: أو كر أحمد بن علي) történész) az iraki Kufa melletti Qusaynban született. Hagyott ránk egy rovológiai szempontból igen érdekes dolgozatot, amit eddig - tudtommal - nem hasznosítottak a székely írás kutatói (1). A számos ősi jelkészletet tárgyaló mű a Kitab Shauq Al-Mustaham fi Ma'irfat Rumuz Al-Aqlam (Az okkult ábécék régóta vágyott beteljesült ismerete) címet viseli. A kötetben bemutatott jelkincs sok magyar szó- és mondatjelünk formai párhuzamát tartalmazza. E cikkben az Ibn Wahshiyyah kötetében szereplő, a magyar hieroglifák segítségével elolvasható mondatjelek közül mutatok be egyet (1. ábra). Szójeleinket a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam le és adtam közre 2017-ben. Az ősvallási kötődésű magyar szójelek nem véletlenül bukkannak fel Ibn Wahshiyyah "okkult ábécéiben". A hasonló sztyeppi mondatjelek amuletteken széles körben ismertté válhattak.
A vizsgált mondatjel három képszerű szójelből áll.
- Legfelül a sar "úr, sarok" hieroglifa hegyet ábrázol és a világoszlopot jelképezi.
- Középen az Egy jelentésű kettős kereszt (a Jelképtár szerint) az Istennel azonos Tejút és két nappálya rajza.
- Az alul lévő ragyog hieroglifa egy összetett napjelképből származik (2). Eredetileg feltehetően a napsugár, esetleg a napistentől kiinduló szent folyó rajza.
E mondatjeleket a nabateus szerző egyetlen hangot jelölő betűknek tekinti. Ibn Wahshiyyah a mondatjeleket felhasználva gyárthatott új "ábécéket" okkult célokra. Antal Csaba szíves tájékoztatása szerint a vizsgált mondatjel alá a "dh" hangjelölés került.
Ez lehetővé tesz egy magyarázatot. A mondatjel legfontosabb eleme ugyanis a "szent" jelentésű Egy szójel. Ennek "gy" hangját a nyelvészek a "d"-ből származtatják. Szerintük annak jésített változata. A "gy" rovásjel kettős kereszt alakú jelformája is csupán a kereszt alakú "d" megkettőzése.
Az Egy szónak edi, vagy edj alakjára számíthatunk a korai latin betűs szövegekben. A hun Edikon (Egy hun "Szent hun") név latin írással rögzített hun kori változatában is edi szerepel. Ez a hangalak juthatott el az arab szerzőhöz. Ebből az akrofónia szabályai szerint szabályosan alakította ki a "dh" betűt. Ezt a hipotézisemet az arab szerző által hasznosított további mondatjelek elemzése alátámaszthatja, amennyiben több hasonló esetet találunk.
Antal Csaba a fészbukon: Ennek az írásjegynek Ibn Wahshiyyah pontosan megadja a hangértékét, melynek természetesen nincs "Ragyogó Egy úr" jelentése! A könyv szerzője egy írásrendszer betűit sorolja fel ábécésorrendben. (hogy pontosan melyik írásrendszerét, azt a jelsor feletti szövegben említheti meg) Jobbról-balra haladva az első három írásjegy az 'a', 'b', és a 'dzs' hangot jelöli. Az ön által "ragyogó egy úr"-nak olvasott írásjegy pedig a 'dh' (jelölése ð) hang jele.
VálaszTörlésKedves Csaba! Köszönöm a hozzászólásodat! Nyilvánvalóan magyarázatra vár az, hogy ez a szerző miért csak egyetlen hang értéket tulajdonít ennek a jelnek, ami kétségtelenül bonyolultabb annál, mint ami egy hang jelöléséhez szükséges. De én a saját olvasatomat nem ennek a szerzőnek a magyarázatára alapoztam. Azt reméltem, elég érthetően adtam elő, hogy a magyar hieroglif írás jeleivel olvastam el a jelet. A két jelkészlet közötti ellentmondásnak millió magyarázata lehet, de ezzel én most nem foglalkozom. Nagy valószínűséggel később sem fogok, mert nem beszélek arabusul ... Azonban a jelforma önmagában is információt hordoz, ezért érdemes rá felfigyelni. A magyar jelformák párhuzamainak megismerése szükséges és hasznos.