A székely írás eredetét kutatva elkerülhetetlen a kelteminári kultúra jelkészletének feltérképezése. A magyar szakirodalomban a kelteminári kultúra és a magyarság kapcsolata elsősorban az uráli (finnugor/ugor) őshaza korábban feltételezett uráli földrajzi elhelyezkedésével, valamint az erre épített és feltételezett korai kulturális érintkezésekkel összefüggésben merült fel.
A XX. század közepén Sz. P. Tolsztov és V. N. Csernyecov megpróbálták a finnugor/ugor népek őshazáját délebbre, Közép-Ázsiába, az Aral-tó vidékére helyezni. Ezt a feltételezést az ott virágzó, fejlett neolitikus halász-vadász kelteminári kultúrára alapozták.
A magyar őstörténeti kutatásban Veres Péter etnográfus részletesen foglalkozott azzal, hogy az Urál-vidéki neolitikus kerámiák formája és edénydíszítése szembetűnő egyezést mutat a kelteminári kultúra emlékeivel. Ez igazolja, hogy az északabbra élő uráli közösségek és a déli közép-ázsiai kultúrák között folyamatos és intenzív észak-déli kapcsolat létezett.
A ma már túlhaladott "tudományos konszenzus" szerint bár a tárgyi kultúra elemei (pl. a kerámiadíszítési stílusok) északra vándoroltak, a modern magyar szakirodalom (pl. a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az MTA kutatói) elveti azt a nézetet, hogy a finnugor vagy az ugor őshaza Közép-Ázsiában lett volna. A kelteminári hatás pusztán technológiai transzferként és kulturális diffúzióként értékelhető, nem etnikai migrációként.
Összességében a kelteminári kultúra a magyar őstörténeti szakirodalomban egy olyan déli kulturális komponensként jelenik meg, amely komoly technológiai és esztétikai hatást gyakorolt az Urál térségében élő korai vadász-halász közösségekre (az ugor/magyar elődökre), de magát a kultúrát hordozó népességet nem tekinthetjük a magyarság közvetlen ősének.
Hozzátehetem: a "tudományos konszenzus" fenti álláspontjából figyelemre méltó a jeleink hasonlóságának felismerése. Ám azt semmi sem bizonyítja, hogy az "uráli-finnugor" népek a neolitikumban az Urálban éltek volna. Ezért a közvetlenül délről északra (a kelteminári kultúrából az uráli nyelvcsaládba) irányuló lényeges hatású vándorlás feltételezése ezen a földrajzi úton indokolatlan. Az Urálban élő paleoszibériai népekkel való kelteminári kapcsolatokat kizárni sem lehet, de azoknak aligha volt meghatározó jelentősége.
A döntő hatást szabír/hurri eleink gyakorolhatták az Altáj és Kína felé vezető kerülő úton Szibériára és az Urál vidékére, amikor az uráli érclelőhelyeknek a bronzkor hajnalán nagyobb gazdasági jelentősége lett és a kiaknázásukra a ló háziasításának köszönhetően komolyabb lehetőség is kínálkozott. A már lóháton ülő, fémkutató és fémekkel kereskedő Szejma-Turbino kultúra nagyjából Kr. e. 2700 és 1500 között létezett, virágzása leginkább a Kr. e. 2120–1500 közötti időszakra tehető. Ekkor a keltemináriak utódai, vagy rokonai fejtettek ki etnokulturális hatást az Urál vidékére (ők lehettek azonosak a magyarság egyik csoportjával).
Ezért a jelrendszerek kapcsolatának vizsgálata szükséges.
Irodalom
Konsztantin Mihajlovics Andrejev - Alexander Aleksejevics Vibornov (2021): Ceramic Traditions in the Forest-Steppe Zone of Eastern Europe, Open Archaeology 7: 705–717
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése