Mit lehet most tudni a hunok nyelvéről? – nyelvész a Mandinernek címmel jelent meg Kovács Gergő cikke a Mandinerben. Interjúalanya Pomozi Péter (1963) nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója. A riportban több téves megállapítás is elhangzik, amihez megjegyzést kell fűznünk, mert sem az újságíró, sem a nyelvész nem képviseli az új eredményeket.
A nyelv és a gének közötti összefüggés
Például Pomozi Péter nyelvész azt hangsúlyozza, hogy a nyelv és a gének között semmiféle törvényszerű összefüggés nincs. Valóban, mindannyian tudjuk, hogy a gének nem rögzítik a nyelvet. Pomozi Péter állítása mégsem teljesen igaz, mert az újszülöttek általában a szüleiktől kapják a génjeiket is, meg a nyelvüket is - s ez törvényszerű következményekkel jár. Például azzal, hogy az amerikai indiánok (eredetileg) indián nyelveken beszéltek s hogy a kínaiak zömmel kínai nyelveken beszélnek. Most ne akadjunk fenn azon, hogy az indiánok is, meg a kínaiak is több eltérő nyelven beszélnek és beszéltek, mert ezek valamilyen rokonsági kapcsolatban vannak vagy lehetnek egymással. A megállapítás ezzel együtt is törvényszerű igazságot fejez ki (1). Ebből következően, amikor a hun-magyar nyelvi azonosságot, vagy rokonságot kutatjuk, akkor szükségképpen kell egy pillantást vetnünk a genetikai kutatások eredményeire is. Azok alátámaszthatják a magyar krónikákban megőrzött hiteles történeti hagyományt, valamint a hieroglifikus nyelvemlékek tanúságát is arról, hogy a hunok és a magyarok azonosak, a hunok magyarul beszéltek. Ha Pomozi Péter a genetika és a nyelv ilyen (nem perdöntő, de törvényszerű, vizsgálandó és figyelembe veendő) összefüggését tagadja, akkor egy finnugrista prekoncepciót képvisel.
Vannak-e hun nyelvemlékek?
"A hun nyelvről pár tucat, igen változatos alakokban fennmaradt személynéven kívül semmi releváns emlékünk nincs" - állítja Pomozi Péter, aminek "természetesen" szintén az ellenkezője igaz (2). A hunok és az avarok Kínától északra ugyanúgy használták a székelyazonos jeleiket és a magyar nyelvet, mint később a Kárpát-medencében. A hun hieroglifákkal (ősvallási kötődésű szójelekkel) esetenként ugyanazokat a mondatokat rögzítették a sztyeppe országút különböző pontjain. Ilyen ismétlődő magyar mondatokat mutatok be a 2-3. és 5-6. ábrákon. Ez a nyelvemlék-sorozat bizonyítja, hogy nem csak a jelek, hanem a velük rögzített magyar nyelvi anyag is ugyanaz Keleten és Nyugaton egyaránt. Különösen fontos ezek közül a magyar elemekből alkotott Isten (ős + ten "ős élet") szóösszetétel, amely jellegzetesen magyar. A rég eltűnt hattiaktól és hettitáktól eltekintve más nép ezt az elnevezést nem használta az istenére.
A nyelvi szubsztrátum-kutatás
Jegyzetek
(1) Azaz a genetikai képletek is, meg a nyelvek is csoportokra oszthatók. Például van indián csoport, vagy kínai csoport stb. a genetika és a nyelvek területén egyaránt s e csoportok megközelítőleg egymásnak megfelelnek. Azaz az indián jellegű genommal rendelkező népek általában indián jellegű nyelveket beszélnek, amint a kínai jellegű genommal rendelkező népek meg kínai jellegű nyelveket használnak stb. Ez is egyfajta törvényszerűség, amit Pomozi Péternek kár kétségbe vonnia.
Tudjuk, persze, hogy a kínaiak is, meg az indiánok is több nyelvet használnak, ám az is nyilvánvaló, hogy ezeket, vagy ezek többségét szegről-végről valamilyen rokonságszerű kapcsolat köti össze, vagy kötötte össze egykor. A nyelvek világában természetes állapot a merev határok hiánya és a szomszéd nyelvek közt a rokonságszerű kapcsolatok léte, vagy kialakulása. A nyelvtudomány azért nem képes a nyelvrokonság kérdéseinek megbízható megválaszolására, mert ezt nem veszi igazán figyelembe. A nyelvek kapcsolatát és történetét szemléltetni kívánó fa struktúrák bizonytalanságai jól jellemzik ezt a helyzetet. A kapcsolatos kutatási eredmények iránti minden elismerésünk mellett is azt látjuk, hogy a nyelvészet szinte csak félrevezető deszkamodellek alkotására volt képes. Ezeket az elmekonstrukciókat elég egy kicsit megkaparni, hogy a megbízhatatlanságuk nyilvánvalóvá váljon. Pomozi Péter interjúja is ezt illusztrálja.
Például az elmúlt évtizedekben nyelvészek sora utasította vissza a távoli, általuk nem nyelvrokonnak minősített (sumér, tamil, kínai, indián stb.) nyelvekben meglévő azonos, vagy hasonló szavaknak a nyelvrokonság kutatásakor való figyelembevételét. Ilyenekből pedig igen sok akad, csak a nyelvtudomány nem tud komolyan vehető magyarázatot adni a létezésükre. Véletlen egyezésnek tekintik őket, bár a matematikusoknak köszönhetően tudjuk, hogy a tudományban illetlenség a véletlen szó használata, mert véletlen nem is létezik. Korai adat és tudományos igényű módszer hiányában (a tudományos megalapozottság hiányáról Götz László munkáit érdemes elolvasni) a nyelvtudomány az 5-6 ezer évnél korábbi időkbe nem tud visszapillantani. Ráadásul az ilyen idős (például sumér) párhuzamok jó részét le is tagadják az égről a prekoncepció szolgálatában.
A sumér nyelvben létező tar szó a finnugristák szerint nem lehet a magyar tar rokona, sőt a sumért rokontalan szigetnyelvnek kiáltották ki. Ugyanakkor a magyar tar szót a csuvas tar-ból származtatják, holott a csuvasban nincs is tar szó és semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy valaha is létezett volna. Ezt az áltudományos hazudozást borítja fel az a felismerés, amit A finnugor elmélet alkonya c. kötetemben tettem közzé. E szerint az ilyen hasonlóságok a modern ember 150-250 ezer évvel ezelőtti közös őshazájából származó maradványok is lehetnek és a nyelvtudomány semmilyen módszerrel nem rendelkezik ezek eredetének tisztázására. Amennyiben a Homo sapiens sapiens egyetlen családból alakult ki, akkor eredetileg a nyelve is közös volt, ezért a máig létező nyelvi párhuzamokat elsősorban közös ősi örökségként kell kezelni. Ebből következően a legtávolabbi nyelvekben lévő hasonló szavakat is a rokonság jeleként lehet figyelembe venni és persze a sumér sem rokontalan szigetnyelv.
(2) A 2. ábrán bemutatott példa ugyan avar, de a magyar krónikák (helyesen) az avarokat is hunokként emlegetik. Joggal, mert - mint azt a genetikai kutatások is kimutatták - a hun, avar és honfoglaló magyar népességben egyaránt megtalálható a hun eredetű vezetőréteg.
Tudjuk, hogy a nyelvészeket az egyetemeken - a finnugrista prekoncepciók védelmében - felsőfokon tanítják meg a tények kikerülésére, elhallgatására és letagadására. Nyelvész létére Pomozi Péter sem kutatja, nem is ismeri a hieroglifikus hun, avar és honfoglaló magyar nyelvemlékeket. Ő és a kollégái akkor sem hajlandók tudomásul venni ezek létezését, ha tálcán teszem eléjük. Ám ettől ezek az elolvasatlan nyelvemlékek még tucatszám megtalálhatók a múzeumok polcain. A közönséget pedig talán még a Mandinerben sem illik félrevezetni.
6/a. ábra. A mongóliai Khord szikláiról Obrusánszky Borbála által közölt fényképeken szereplő hun Jóisten, vagy a legalsó jel értelmezésétől függően inkább Ügy Isten (mai magyarsággal Folyóisten) ligatúra (középen), balra a hun hieroglifák, jobbra pedig lentről felfele a székely írás "ü" (ügy "folyó"), "j" (jó "folyó"), "us" (ős) és "nt/tn (ten "élet") jelei
Irodalom
Götz László: Keleten kél a Nap
Csúcs Sándor: Viszonyunk az alternatív nyelvrokonításhoz, Folia Uralica Debreceniensia 13.
Varga Géza.: A finnugor elmélet alkonya
Varga Géza: Csúcs Sándor és a nyelvtudomány megtermékenyült
Varga Géza: Magyar hieroglif írás (a pánmagyar megoldásra utaló bizonyítékok tankönyvszerű rendben előadva)
Varga Géza: Párbeszéd a Tudomány embereivel és másokkal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése