Kákonyi Lehel kedves olvtársam kérte a véleményemet a Somfai Kara Dáviddal készített Mandiner-interjúról, ezért azt másodszor is elolvastam. A cikk címe: Honnan jött a magyar nép, és honnan a magyar nyelv? – Somfai Kara Dávid etnológus a Mandinernek, a szerzője Kovács Gergő volt (2021. április 25.). A cikk az első olvasatban vegyes érzelmeket keltett bennem, ezért illetlenül hamar el is felejtettem, mit írt az interjúalany. A felkérés hatására azonban újra nekiveselkedtem az elolvasásának és találtam is benne néhány gondolatot, amire mégis érdemes válaszolni.
Somfai Kara Dávid a cikk első mondatában leszögezi, hogy "a magyar nyelv eredete teljesen független a magyar etnikum kialakulásától". Ez volt az a mondat, ami az első olvasáskor elvette a kedvemet a további odafigyeléstől.
Nyilvánvaló, hogy a nyelv és az etnikum eredete valamilyen mértékben összefügg, hiszen az ember általában a testét és a nyelvét is a szüleitől kapja, ezért nem lehet ezt a kettőt egymástól teljesen függetlennek nevezni. Nem gondolom illendőnek puszta igennel, vagy nemmel válaszolni erre a lényeges kérdésre, amely nyilvánvalóan alaposabb elemzést érdemelne. A riportalany később árnyaltabban vázolja a nyelvről alkotott elképzelését: "A kelet-európai síkságon a lovasnomád életforma – vaskor, Krisztus előtt kb. 1200 – kialakulása révén szükségessé vált, hogy olyan közlekedő nyelvek – lingua franca – alakuljanak ki, melyek nagy területet öleltek át". Amihez csak azt tehetjük hozzá, hogy a közlekedő nyelv is kötődött valamilyen eredeti etnikumhoz és ezek (nyelv és etnikum) egyaránt formálódtak az idők során.
Ha a közlekedő nyelvet hordozó etnikum a hun (ebben egyetérthetünk a kutatóval), akkor a nyelv a magyar volt (amit hieroglifikus nyelvemlékek sora igazol), ám a használata nem korlátozódott az északi prémútra (amit Somfai Kara Dávid megalapozatlanul, a hieroglifikus nyelvemlékek teljes figyelmen kívül hagyásával feltételez), mert a magyar nyelvemlékek a déli területeken, (hun, alán, párthus, tibeti stb. leleteken) is jelen vannak.
Az interjúban elhangzó első kérdés már jelzi a kutatásban ma kitapintható ellentmondást: "Miért fontos a Kaukázus északi előtere a magyar őstörténet szempontjából?" A Türk Attila nevével fémjelezhető kutatócsoport ugyanis az Urál vidékéről indítja a honfoglaló magyarokat a Kárpát-medencébe és mintha elhanyagolni látszana a Kaukázusi őshazára utaló emlékeket. Bizonyos, hogy mindkét kutatócsoport magyarok nyomaira bukkant, mert ez megállapítható a honfoglalást megelőző leleteken lévő hieroglifikus nyelvemlékek alapján (2. és 3. ábra).
2. ábra. A Káma-Vjatka vidékén előkerült aranytál a Türk Attila vezette kutatócsoport által bemutatott, múzeumi tárgyak közül, amelyiken az égig érő fa (a Tejút) elolvasható hieroglifikus ábrázolása látható, az olvasat: Jó, nagy Egy ős ten (mai magyarsággal: Jóságos, nagyságos Egy Isten), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely "j", "n", "gy", "ten" és "ős" jelek láthatók (az Isten összetétel hamar önállósult, ezért "lóg ki" a sorrendből)
Ezzel szemben a Somfai Kara Dávid és Lezsák Gabriella nevével femjelzett kutatási törekvés a Kaukázus-vidéki adatokat keresi és mutatja fel. E két célkitűzés között létező ellentmondás azonban mesterséges és a "kis nép, kis területű őshaza, rövid őstörténet és a honfoglalás előtt nem sokkal történt etnogenezis" finnugrista előfeltevésén alapul. Örvendetes, hogy e megalapozatlan téveszmétől a riportalany elhatárolja magát: "Korai kijelenteni azt, hogy a magyar etnogenezis Nyugat-Szibériában, vagy az Urál vidékén ment végbe, hiszen a Kaukázus térségének szisztematikus vizsgálata magyar őstörténeti szempontból csak pár éve indult meg igazán." ... "A lovasnomádok számára tulajdonképpen a Kaukázus és Urál közti füves pusztaság volt az élettér, a hegyek csak ennek határait jelölték ki. Ezért etnogenetikai szempontból az Urál-Kaukázus szembeállítás értelmezhetetlen."
Hozzátehetem, hogy nincs okunk azt feltételezni, hogy a magyar etnogenezis egyszeri alkalom volt, ami nem sokkal a honfoglalás előtt esett volna meg a Kárpátok, az Urál és a Kaukázus közötti térségben. Inkább egy soha nem szünetelő folyamatnak kell tekinteni, amelyik az őskőkorban kezdődött. Ha a szkíták és a belőlük kialakuló hunok magyarul beszéltek (s ez a helyzet), akkor a magyar etnogenezis időpontja - a hieroglifikus írásemlékeink alapján - szinte korlátlanul kitolható az idő feneketlen mélységeibe.
3. ábra. Kaukázusi turulábrázolás a hieroglifikus Nagyságos Bél országa mondattal (a Lezsák Gabriella által bemutatott leletek közül)
Somfai Kara Dávid így érvel: "Etnogenetikai szempontból azért fontos a Kaukázus előterét, a Kubán vidékét figyelembe vennünk, mert a honfoglalás korabeli írott forrásaink, de a későbbi források és krónikás hagyományunk is mind erre a területre utalnak, mint a honfoglaló magyarok egykori szállásterületére. A magyarság etnogenezisével kapcsolatba hozható etnikumok, népek ugyancsak ezen a területen éltek, mint a hun, onogur, bolgár, türk, kazár, kabar, szabir, alán népek."
Az olvasó felfigyelhet rá, hogy a kutató a magyarság etnogenezisével kapcsolatba hozható etnikumok, népek közül elsőként a hunokat említi. Ez a hun eredeztetés kitűnően igazolható a hieroglifikus nyelvemlékekkel. Ez nem csupán a magyar hagyománnyal egyezik, hanem lomtárba utasítja a fent említett tudományellenes "merjünk kicsik lenni" kutatási prekoncepciót is. Ha a magyarság azonos a hunokkal, amiben az előkerülő hieroglifikus szövegek miatt nincs okunk kételkedni, akkor az őshaza nem volt kis területű (Kínától a Kárpát-medencéig terjedt), nem volt rövid az őstörténetünk (bizonyos adatok a Kr. e. V. évezredig érnek le) és az ősnépünk nem tekinthető igazán kis létszámúnak sem.
Somfai Kara Dávid olyan nyelvre vonatkozó kérdéseket tesz fel a riport végén, amelyek indokolatlanul szkeptikusak éppen akkor, amikor fontos új adatcsoport tárult fel előttünk. Az ő kérdéseire a hieroglifikus írásemlékek alapján alapján már tudható a válasz: "A magyar nyelv történetével kapcsolatban számos fontos részletet nem ismerünk. Mikor került a Kárpát-medencébe? (4. ábra - VG) Vajon Árpád honfoglaló magyarjai egységesen magyarul beszéltek-e, vagy többnyelvűek voltak? (1) A Kárpát-medencében talált úgynevezett késő-avarkori népesség vajon használta-e a magyar nyelvet? (5. ábra - VG) Mindezen tisztázatlan kérdések azt jelentik, hogy etnikus történetünket nem tudjuk nyelvészeti alapokon vizsgálni."
A riportalany téved, mert ezek a kérdések - a módszertan tudományos alapokra helyezése esetén - tisztázhatók. Ez persze megkívánná minden létező nyelvemlék és alátámasztott megfontolás figyelembe vételét. A magyar hieroglifikus írásemlékek - amint az a jelen cikkben bemutatott példák alapján is kiderül - jó lehetőséget adnak az ős- és nyelvtörténetünk nyelvészeti alapokon történő vizsgálatára. Semmilyen tudományos igényű magyarázat nincs arra, hogy a nyelvészek miért tagadják le a nyelvi tényeket, miért nem hajlandók a magyar nyelvtörténet százszámra elérhető új adatainak (nyelvemlékek sorának) elemzésére és hasznosítására.
5. ábra. A gátéri avar madár mellé az Ég szár (mai magyarsággal: az Ég ura) mondatot írták
6. ábra. A csúcshegyi honfoglalás kori pecsétgyűrű szárnyán ugyanazt az Ég szár (mai magyarsággal Ég ura) mondatot olvashatjuk, mint amit a gátéri avar madár mellett is és amelyet egy neolitikus kínai tálon is megtalálunk
Jegyzetek
(1) Amennyiben figyelembe vesszük Moravcsik Gyula fordító erre vonatkozó megjegyzését is, akkor nyilvánvaló, hogy Bíborbanszületett Konstantin azt írta meg, miszerint a hét magyar törzshöz csatlakozó kabarok kétnyelvűek voltak, mert a saját nyelvük mellett ismerték a magyart is. A Tarih-i Üngürüsz és Bonfini meg arról tájékoztat bennünket, hogy a honfoglalók (ez az első esetben a Baján, a második esetben pedig az Árpád vezette bevonulást jelenti) vélük azonos nyelven beszélőket találtak a Kárpát-medencében. Ezeket a történetírói tényeket alátámasztják a hun, avar és honfoglalás kori hieroglifikus nyelvemlékek. Nincs tehát ok arra az alátámasztást nélkülöző fantáziálásra, hogy az Árpád vezette hét magyar honfoglaló törzsből melyik beszélt törökül, mert egyik sem. Árpád népe (azaz a szabírhunok maradéka) rövid időre nyugati türk megszállás alá kerülhetett és ez befolyásolhatta, "törökös jellegűre" változtathatta a névhasználatukat, ám e neveket a sztyeppén minden nép a magyarul beszélő hunoktól, végső soron pedig a Közel-Kelet magaskultúráiból vette. Ezért ebből a "törökös névhasználatból" nem következik, hogy az Árpád féle hét honfoglaló törzs bármelyike török nyelven beszélt volna. A névhasználat egyébként sem tartozik az alapszókincshez, ezért a névhasználatból, vagy pláne a Bíborbanszületett Konstantintól ránk maradt tájékoztatás finnugrista félremegyarázásából nem lehet megalapozottan következtetni a honfoglaló magyarság nyelvére.
8. ábra. Magyarországi hun ékszer a Dana isten magas köve mondattal
Irodalom
Kovács Gergő: Honnan jött a magyar nép, és honnan a magyar nyelv? – Somfai Kara Dávid etnológus a Mandinernek
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: Honfoglaló tartalom
Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái
Varga Géza: Hatezer éves magyar mondat Kínában, valamint az avaroknál és a honfoglalóknál
Varga Géza: Alán amulett "nagy ős" olvasattal
Varga Géza: Párthus tartalom
Varga Géza: Szarmata tartalom
Varga Géza: Tibeti ogur aranyálarc magyar hieroglifákkal
A közelmúltban publikált külföldi neurológiai kutatásokból kiderült, hogyha az emberek hirtelen új ökológiai környezetbe kerülnek, akkor a kialakult krízishelyzet miatt növekszik az aggyal kapcsolatos látens kreativitás realizálásnak a lehetősége. Az aszimmetrikusan elhelyezkedő agyféltekék kapcsolatai ugyanis ennek hatására intenzívebbé válnak, addigi funkcionálásuk radikálisan megváltozik, mivel felcserélődnek. Ennek következtében IDŐLEGESEN az addig alárendelt szerepet játszó jobboldali hemiszféra kezd dominálni. Mindez azért fontos, mert a kreativitás centruma a jobboldali agyféltekében található. A szerző szerint ez magyarázza meg a paleolit kortól kezdve, a neolit agrárforradalmon át, a magyarok által feltalált lovasnomád ökotípus létrejöttéig az Kr.e. 2-1 évezered fordulóján az ökológiai krízissel párhuzamosan bekövetkezett nagyszabású kulturális felfedezések pszichológiai mechanizmusát. Tehát a magyarság paradox módon éppen annak köszönhetően ért el sikeres kultúraváltást, hogy az erdőövezetben maradt továbbra is komplex kultúrával rendelkező rokon népekhez, illetve a sztyeppén letelepült, fejlett mezőgazdálkodással foglakozó iráni csoportokhoz képest sokkal mostohább földrajzi körülmények közé került az arid jellegű sztyeppe félsivatagos körülményei között. A többszöri klímaváltozás által kiváltott embert próbáló ökológiai nyomás következtében kénytelen volt önállóan áttérni egy egyoldalúan specializálódott mozgékony ökotípusra, a lovasnomadizmusra. Ez az életmód addig egyáltalán nem is létezett Eurázsiai pusztaságokon.
VálaszTörlésKöszönöm! Nagyon érdekes megközelítés, bár kétségtelen az iagaza. Ami azonban a sztyeppi körülmények mostohaságát illeti, a sztyeppén nem csak mostoha körülmények voltak. Például itt alakult ki a Selyemút is, amely aztán biztosította a sztyeppi magyarság (szkíták, hunok, avarok) feltűnő gazdagságát is. Nyilván kölcsönhatásról van szó, hiszen a magyarság által feltalált lovasnomadizmus tette lehetővé a Selyemút megnyílását is.
Törlés