Az apahidai kincsleletet a "szakma" előszeretettel nevezi gepida kincsleletnek. Szergej Botalovnak köszönhetően azonban már ismerjük a szokását, hogy a korszak meghatározó katonai, gazdasági és kulturális hatalmához, a hunhoz nem szeretnek régészeti leleteket társítani. A korai hun emlékeket későszarmatának, a kései hun emlékeket meg germánnak szokás minősíteni. A gepidáknak ajándékozott apahidai hun kincs divatos besorolásának némileg ellentmondani látszik az, hogy ezeken az ékszereken sorra találunk elolvasható magyar mondatokat. Ezt persze sokféleképpen lehet magyarázni, hiszen egy-két hun tárgy könnyen átkerülhetett a gepidákhoz ajándékozás, kereskedelem, vagy rablott holmi gyanánt is. Nem az én dolgom, hogy válasszak e lehetőségek között, vagy azt mondjam, hogy ez a kincslelet inkább mindenestől hun kincsleletnek nevezendő.
A Vágó Ádám által írt, a Magyar Nemzeti Múzeumban legutóbb kiadott leírás szerint (amelynek 406. oldalán megtalálható e most ismertetett tárgy fényképe) e kincsek az V. század végéről vagy a VI. század elejéről származnak. A germán leletek között mutatják be az apahidai kincset és azt írják róla, hogy gepida előkelők (feltehetően a királyi család tagjainak) ékszereit tartalmazzák. A múzeum véleménye szerint az apahidai kincsleletek (mert kettő is előkerült) legközelebbi párhuzamait Childerik meroving uralkodó sírjában találták meg. Arról azonban nem számolnak be a jeleinket felismerni nem hajlandó múzeológusok, Koncz István és Szenthe Gergely (ez utóbbinak megmagyarázhatatlan szerepe volt a budapesti késő középkori jelvény múzeumi kálváriájában is), hogy Childerik sírjából is előkerült olyan ékszer, amelyen magyar hieroglifákkal rögzített magyar szöveg olvasható. Ezen írástani összefüggések és a magyar nyelv azonosíthatósága miatt kézenfekvőbb az a magyarázat, hogy a merovingok a hunok magyar nyelvét, identitását és írását képviselték nyugaton, azaz nem a meroving hatás jeleit találjuk meg az avar kor temetőiben, hanem a hun hatás bizonyítékait Európa távoli tájain, a Brit-szigetektől az Urálig.
A fenti következtetések levonása becsületes szakemberekre vár, ha akad olyan is a tors közt kelőben. Némelyik lelet elolvashatóságáról azonban nekem kell tájékoztatnom a nagyérdeműt, mert más nem teszi meg helyettem.
A jelen cikkben egy Nagy sar (mai magyarsággal: Nagyúr) mondatjelet mutatok be (1. ábra). A lelet az Istennel azonos világoszlopot (Tejutat, égig érő fát) ábrázolja egy csúcsos hegy formájában. Ezt a képi tartalmat az olvasat is alátámasztja, mert az Isten nagy és sar "úr" jelzőjét rögzíti. Ez a két szójel egyúttal (a többi hun hieroglifikus írásemlékkel egyetemben) azt is eldönti, hogy a hunok magyarul beszéltek. Tekintve, hogy a "tudományos konszenzus" számára ez a kérdés tárgyalhatatalan és a tisztázása nem kívánatos, nem számíthatunk arra sem, hogy a hunok szójeleit az akadémikus "tudomány" bajnokai egyhamar kutatni kezdik. (1)
Mivel a tárgy egyetlen funkciója a világnézet kifejezése, ezt a leletet bízvást mondhatjuk jelvénynek is.
Nagyon köszönöm ❣️
VálaszTörlésÖrömmel, kedves Adrienn!
TörlésTar Sándor: Nagyon szépen köszönöm a kitartó munkáját! Kevés ember foglalkozik az igazsággal. Roppant fontos munkát végez. Természetesen ezzel hozzájárul ahhoz, hogy újra felemelkedjünk mi Magyarok. Mi győztesek vagyunk. Hosszú távon pedig legyőzhetetlenek.
VálaszTörlésVarga Géza: Bizonyosodjon be az igaza, kedves Sándor!