Bárdi László: Őstörténetünk ösvényein (könyvismertető)

Bevezető

Dr. Bárdi László orientalista, egyetemi docens (14 kötet és 20-nál több ismeretterjesztő film szerzője, a Kínai Tudományos Akadémia Selyemút Kutatóintézetének igazgatósági tagja, a felesége Róth Margit tanárnő) már vagy három évtizede tartozik az ismerőseim közé. Szívesen mondanék barátságot is, de egyrészt ezt nem lehet felfelé és egyoldalúan, másrészt elég különös barátság lenne. Több beszélgetésciklusból áll ugyanis az ismeretségünk. Egy-egy ciklus elején mindig nagy és látható örömmel üdvözöljük egymást. Ez indokolt is, hiszen egy sor kitűnő közös barátunk van, mint Érdy Miklós, Du Yaxiong és mások, ráadásul mindkettőnket egy életre lenyűgözött a keletkutatás. Ennek köszönhetően mindig akad közös téma, bár éppen ez az, amiben nincs igazán sok köszönet. Amikor ugyanis a beszélgetés a magyar őstörténet és főleg az írástörténet témáira terelődik, hamarosan egyre nyilvánvalóbbá válik a nézeteink közötti kibékíthetetlennek tűnő ellentmondás. Egy-egy beszélgetésciklus eddig mindig azzal zárult, hogy úgy éreztem, beszélgetőpartnerem a türelme végére ért és jobban járok, ha nem feszítem tovább a húrt az írástörténeti tények ismertetésével. 

1. ábra. Dr. Bárdi László új kötetének címlapja

A legutóbbi levélváltásunkat (pontosabban egy idézetekkel teli válaszlevelemet) a közönség számára is tanulságos volta miatt kiadtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben. Ekkor arról volt szó, hogy a magyar és a kínai írás közötti kapcsolatokat fel kellene használni a közös érdekű kutatásokban s ehhez kértem - sajnos eredménytelenül - a professzor úr segítségét. Néhányan bizonyára olvasták is ezt az eszmecserét. Észrevételt egyedül Bakay Kornél régész tett rá, mondván, hogy a szerzők a róluk mondott pejoratív véleményeket nem szokták közölni. Bárdi László professzor úr ugyanis e beszélgetésünkben korántsem elismerőleg vélekedett az írástani-őstörténeti álláspontomról. (1) 

Ama évekkel korábbi párbeszédnek a jelen cikkben való ismételt felidézésére az adott alkalmat, hogy megjelent a professzor úr újabb kötete (1. ábra). Örömmel vettem meg és kezdtem az elolvasásába. Hamar kiderült, hogy az érdeklődésem indokolt volt, mert a kötetben olvasható érdekességeken túl nyilvánvaló jelét találtam annak is, hogy a Bárdi Lászlónak mondott korábbi szavaim nem hullottak terméketlen talajra. A professzor úr a hunoknak a kínai történelemben való feltűnését illetően megváltoztatta a korábbi téves nézetét (Kr. e. 318) és közelített az álláspontomhoz (Kr. e. XXI-XVI. szd.). Nem jött ugyan létre teljes nézetazonosság, de kétségtelen az előrelépés és a közeledés. Az alábbiakban észrevételeket fűzök a kötet néhány részletéhez.   

2. ábra. Régi kínai jelek és a magyar jelkészlet néhány egyezése (a Magyar hieroglif írás c. kötet egyik táblázata)

 

Írástalan nép?

Azt írja Bárdi László professzor úr: "most ne bonyolódjunk a részletekbe, hogy tudniillik ... mi lehet forrásértékű azokban a kultúrákban, amelyek még nem ismerték az írásbeliséget" (31. oldal). 

A mondat arról tanúskodik, hogy a professzor úrral nem egyformán értékeljük az írástörténet kezdeteit és a kezdeti írások forrásként való hasznosításának lehetőségeit. Kutatásaim során ugyanis arról győződhettem meg, hogy írásbeliséget nem ismerő népek valójában soha nem is léteztek (Magyar hieroglif írás). Amióta emberi kultúra van, azóta létezik (valamilyen típusú) írásbeliség is. Inkább arról lehet szó, hogy a kezdeti írásrendszereket a professzor úr nem ismeri, vagy nem ismeri el írásnak. Pedig belátható, hogy ha az írás a gondolat rögzítése jelekkel, akkor a kőkori jelhasználat is egyfajta írás. Más dolog, hogy ezzel a kőkorból származó és a népvándorlás korában is használt írással (a magyar hieroglif írással) mit tud kezdeni a dogmáiba dermedt, a rovológiai (magyar ősírástani) szakismerettől és a kreativitástól mentes akadémikus kutatás. Ha az elolvasható hieroglifikus szövegeket díszítésnek vélik és ezért olvasatlanul félreteszik (ami súlyos hiba, hiszen a díszítés is lehet elolvasható), akkor fel sem merülhet ezek forrásként való felhasználása. Pedig a korai kínai írásemlékeken és környezetükben sem ritka a magyar hieroglifa (2 - 5. ábra). Például az alábbi kínai neolitikus tálon is magyar szójeleket, egy körben ismétlődő magyar mondatot olvashatunk (3. ábra). Nem kétséges, hogy e rövid szövegeket is forrásként kell kezelni, mert a segítségükkel megközelíthető pl. a Tárim-medence europid múmiáinak, a Xia dinasztiának és a hunoknak a nyelve. 

3. ábra. Kínai neolitikus tál magyar szójelekkel (balra), a tál ég és szár "növényi szár, úr" hieroglifája (jobbra fent) valamint a székely írás "g" és "sz" betűje (jobbra lent), a tál olvasata Ég szár (mai magyarsággal: Ég ura vagy égi úr)

Kiaknázatlan forráscsoport?

A kötet 13. oldalán olvasom: "a heterogén magyarság egyik ága, törzse eredhetett a messze távoli területekről.  ... a "mikor" és a "hol" pontosítása további elmélyült vizsgálatokat igényel (már, ha erre egyáltalában kínálkozik még megbízható hitelességű forrásanyag)."

Azaz egyrészről igény fogalmazódik meg egy "megbízható hitelességű forrásanyag" iránt, másrészt azonban a tálcán kínált, nyelvet azonosító hieroglifikus szövegek százait mégsem használják fel. E különös magatartás végső oka a "tudományos konszenzus" meghatározó tényezőinek rovásírásunkkal szembeni beteges gyűlölete (2) és ebből fakadó ismerethiánya. 

A magyar hieroglif írás emlékeinek sokaságát és elterjedtségét tapasztaló kutató egyébként sem a heterogén, hanem a hegemón jelzőt találja megfelelőnek. 

4. ábra. Amur menti sziklarajz sámánábrázolása a Kr. e. IV. évezredből a sámán fején egy szójelekből alkotott szimmetrikus mondattal, közepén az Isten (ős + ten) ligatúrával

Az első írásemlékek célja és hasznosíthatósága

Azt írja a professzor úr a sztyeppi népvándorlások helyváltoztatásairól és állomásairól, hogy a sztyeppi "népeknek az ilyesfajta eseményeiről ritkán készült saját írásbeli feljegyzés. Egyrészt a régi világban nem minden nép rendelkezett saját írásrendszerrel, másrészt, amelyiknek netán volt, sokszor szükségtelennek ítélt mindenféle kisebb, vagy nagyobb eseményről történő írásbeli megemlékezést."  

A fenti gondolatmenet több ok miatt sem fogadható el. Az első figyelmünkre érdemes szövegek ugyanis nem a történeti feljegyzések, hanem az ősvallási szövegek voltak, amelyek megörökítették akár egy ősvallási szertartás eseményeit is (5. ábra). 

Ráadásul nem csak a történeti feljegyzésekből lehet megítélni az egyes népek vándorlásait és lakóhelyeit. Ha például a sziklarajzokon, cserépedényeken és bronztárgyakon lévő hieroglifikus írásemlékekből nyilvánvaló a magyar nyelv használata egy-egy területen, akkor az alkalmas lehet következtetések megfogalmazására a magyarul beszélő hunok eredetére, szállásaira és vándorlásaira vonatkozóan is. 

Bárdi László számára nem léteznek azok a legkorábbi írásemlékek, amelyek pedig éppen a hunok legkorábbi történetéről kínálhatnak tájékoztatást. 

5. ábra. Japán jomon edény egy ősvallási szertartás (istenidézés) leírásával 

Anonymus és Sze-ma Csien "megforráskritizálása"

Bárdi László előbb megismétli a neves kínai történetíró általánosan hangoztatott kitűnő értékelését, majd minden ok és alátámasztás nélkül történelemhamisítással vádolja: "A mai napig méltán legnevesebb kínai krónikás, Sima Qian hihetetlenül gondosan, pontosan járt minden kisebb-nagyobb történelmi esemény nyomába, de a kivételesen lelkiismeretes forráskezelés ellenére - kicsit Anonymushoz hasonlóan - ... a hunokkal foglalkozó ... bevezető mondataiban mintha ő is ugyanabba a hibába esne, mint évezredekkel későbbi magyar "utódja": valójában a saját korának az ismereteit, elképzeléseit, mendemondáit vetítette vissza a régebbi korokra."  

Anonymus esetében már ismételten megtapasztalhattuk ezt az indokolatlan és tudományellenes finnugrista eljárást. Egyes szerzők úgy gondolhatják, ha egyszer már Anonymusnál alkalmazták ezt a visszavetítést feltételező "módszert", akkor Sze-ma Csien esetében is ez a kézenfekvő. Valódi bizonyíték egyik krónikás esetében sincs a jelen ismereteinek a múltba való visszavetítésére. Ellentmondás azonban akad a professzor úr álláspontjában: méghozzá az, hogy ezt a megbízhatatlanságot éppen a leglelkiismeretesebb történetírók esetében feltételezi. E különös és elfogadhatatlan eljárás okát akkor értjük meg, ha tovább olvasunk a kötetben. A cél ugyanis mindkét esetben a hun történet letagadása, jelentéktelenné degradálása, végső soron egy rúgás a hun-magyar azonosság gondolatába - mert a finnugrista áltudománynak ez a végső, legfontosabb célja.

 

A 63. oldalon olvashatjuk: "Ismételten tapasztalhattam belső-ázsiai metropoliszokban, egy-egy kiásott ősi nomád sírban, hogy a Kárpát-medencéig megőrzött régi ... tradiciók honnan erednek. Ezek a hagyományok nem csupán az ősmagyarok, majd honfoglaló eleink szokásvilágát jellemzik, hanem más, korábbi antik lovasnomád népeknél, így elsősorban a hunoknál, aztán az avaroknál is előfordulnak."  E két mondatban a szerző elárulja, hogy a hunokat és az avarokat nem azonosítja a magyarság őseivel, hanem más népeknek tekinti. Azonban ez a hagyománnyal ellentétes finnugrista nézet ma már túlhaladott. A szerző figyelmét elkerülhette, hogy éppen ezek azok az évtizedek, amelyekben - a genetikai és rovológiai kutatásoknak hála - bebizonyosodik a krónikás hagyomány és népi emlékezet igaza, miszerint a hunok és a magyarok azonosak (6. ábra).

6. ábra. Az 1996-ban megjelent füzetben közreadtam, hogy a hun hagyaték tárgyain megtalálható a székely írás jelkészlete

A Tárim-múmiák etnikuma

A kötetben szó esik a Tarim múmiákról és azok népi hovatartozásáról is. Bárdi László ismerteti a korábbi véleményeket, de elmulasztja hozzátenni a saját álláspontját. Lenne pedig lehetősége új álláspont kialakítására, mert közli (csak nem tudja hasznosítani) a döntő bizonyítékot, a Cherchen (nála: Qarqan) férfi halántékán lévő Jóma ligatúrát. A professzor úr által kötetének 53. oldalán a múmiáról közölt fénykép gyakorlatilag használhatatlan, ezért helyette a saját kötetemben megjelent képet mutatom be (7/a. ábra).

7/a. ábra. A Cherchen múmia fényképe (jobbra lent) és a halántékán lévő Jóma "jó magas, jó mágus" ligatúra (középen)

7/b. ábra. A kaitag szőnyeg világmodelljének közepén a világmodellek szabálya szerint az isten jele található, a sarkain lévő Jóma ligatúrák pedig az égbe vezető út jelképei

7/c. ábra. Jóma ligatúrák egy anaszazi kerámián (balra) és egy gyimesi hímes tojáson (jobbra)

7/d. ábra. Alucsajdengi hun jelvény a jó és a ma(gas) ligatúrával (balra), valamint a hun korona világmodellje közepén az istent jelképező turulmadárral, sarkain pedig a magasba vezető utat szimbolizáló, Jóma olvasatú kecskeszarvakkal (jobbra)

7/e. ábra. Japán jomon kerámia Jimmu tenno korából (Kr. e. 3000 tájáról), világmodelljének sarkain Jóma ligatúrákkal

Azonban nem csak a professzor úr által a múmiáról és a halántékán lévő ligatúráról közölt fénykép gyenge, hanem e jelösszevonásról adott magyarázata is. Amiképpen egy kép nyomdai előkészítése is szakértelmet és gondosságot kíván meg (3), ugyanúgy a jelek értelmének tisztázása sem sikerülhet hozzáértés és körültekintés nélkül. A professzor úr szerint a múmia halántékán "spirálvonalban csavarodó napsugárra emlékeztető rajz" látható. Talán mondanom sem kell, hogy spirálvonalban csavarodó napsugár nem létezik s a rajzon sem ez látható, hanem az Őrségtől Amerikáig számtalan előfordulásból ismert Jóma ligatúra (l. Magyar hieroglif írás!). 

A ligatúra egyik eleme a spirál alakú, égig csapó hullámtarajt ábrázoló jó "folyó", a másik eleme pedig a hegyekből rakott lépcsőt ábrázoló ma "magas, magasba vezető út" hieroglifa. A kettő együtt az égi folyóra, a Tejútra utal. Mindkét jel megtalálható a székely írásban, ahol a "j" és az "m" betűk felelnek meg a ligatúra elemeinek és szerepelnek a kínai jelkészletben is. 

Jóma egy kőkori isten neve. A finnek ma is jumalának mondják az istent, a magyar nyelvben pedig az ima szó őrzi e régi isten emlékét. Az első japán császár, Jimmu tenno neve is ugyanebből vezethető le. Az amerikai indiánok népi jelkészletének ez a talán leggyakrabban használt jele mindhárom Amerikában. 

Az egységes (világmodellek sarkain való) alkalmazások azt bizonyítják, hogy ez egy nemzetközi jelszótár eleme, amelyet a különböző népek egyformán ismertek és használtak. A Jóma ligatúra alkalmazói közé tartoznak a hunok és a hun utód népek (magyarok, volgai bolgárok stb.) is. Lényeges, hogy a Jóma ligatúrának eddig egyetlen, magyar jelek alapján megalkotott magyar nyelvű olvasata létezik, más írásrendszerből és más nyelvből nincs olvasata. A japán Jimmu tenno név és az Otto von Sadovszky által a penut nyelvekben megtalált jomi "sámán/orvos" szó alapján feltehető, hogy Eurázsiában és Amerikában is, mindenütt ugyanazt a hun-magyar eredetű összetett szót jelölte. 

Ebből következően a Cherchen férfi halántékán lévő ligatúra egyaránt árulkodik Jóma isten tiszteletéről, a múmia hun voltáról és a hunok magyar nyelvéről (genetikai adatok alapján a hunok elődei közül ment át néhány csoport Amerikába).  

Ez a feltételezés (hogy a múmiákat a hun eleink hagyták maguk után) korántsem új. Korábban egyes kínai múzeumok is hun múmiákként mutatták be ezeket a holttesteket és Bárdi László is tájékoztat hasonló álláspontról a múmiák népi hovatartozását illetően. Mint írja "Egy amerikai magyar hölgy ... kifejtette, hogy ő a népvándorlás során oda sodródott magyarok elődeire gyanakszik." (4) Néhány sorral alább hozzáteszi: "Kicsit lehangoló, hogy a fontos szakmai tanulmányok mellett mindmáig lelkesedéstől túlfűtött laikus, sőt dilettáns írások is megjelennek."  Azt nem árulja el a professzor úr, hogy ez miért lehangoló, hiszen az sohasem baj, ha van kitől tanulnia.

A hun kezdetekről

A Magyar hieroglif írás c. kötetben A magyar-kínai írástani kapcsolatokról Bárdi Lászlóval fejezetcím alatt jelent meg a fentebb már említett párbeszéd. Ebben a professzor úr ellentmondott ama véleményemnek, hogy Sze-ma Csien a Xia dinasztia utolsó tagjától származtatta a hunokat. Így érvelt: "ha elfogadjuk a Xia-dinasztiához kapcsolást (Kr. e. XXI-XVI. szd. között), akkor hol is voltak még a hunok? A legelső hiteles  történelmi feljegyzés a Kr. e. 318. évhez kapcsolja a megjelenésüket." A kérdéssel hiteltelennek állítja be az általa is megbízhatónak mondott Sze-ma Csien adatát, "természetesen" bárminemű alátámasztás nélkül. 

Aztán jött a fordulat, amit ez a most elemzett kötet is dokumentál. A professzor úr utánanézhetett az általam felvetett kérdésnek s ebben az újabb kötetében már szól hunokat említő korábbi kínai dalokról, amelyek vagy ezer évvel korábbra teszik a hunok megjelenését a kínai irodalomban.  

Kötetének 33, oldalán Sze-ma Csien hun adatát is említi, de figyelmetlenül. Szerinte a történetíró "a kínai államot megalapító Xia-dinasztia eredetét a xiongnu néphez, az ázsiai hunokhoz kapcsolta". Valójában a kínai forrás ennek az ellenkezőjéről tájékoztat: a kínai államot megalapító Xia-dinasztia utolsó tagjától származtatja a xiongnu népet. 

Ez persze csak a megfogalmazást illetően eltérő. Ha az a kérdés, hogy a Xia-dinasztia hun volt-e, akkor erre Sze-ma Csien alapján is igennel válaszolhatunk. Ha ugyanis a Xia-dinasztiától származtak a hunok, akkor magának a Xia-dinasztiának is hunnak kellett lennie. Amiből következően a hun történelem kezdetei legalább kb. 4000 évvel ezelőttre tehetők. 

Ezt az adatot két forrás is alátámasztja. 

Az egyik forrás a Kínában és környezetében, valamint az Amerikában felbukkanó magyar hieroglifikus szövegek csoportja (pl. 3. ábra). Ezek azt bizonyítják, hogy Szibériában jóval a kínai kultúra és állam megszületése előtt már létezett magyar nyelvű íráshasználat. Ezeket a korai hieroglifikus szövegeket a hun-magyar azonosságról tájékoztató krónikás hagyomány és a szkíta-hun-magyar rokonságot alátámasztó genetikai felismerések alapján tekinthetjük hun eredetűnek.

A másik forrás Justinus tájékoztatása arról, hogy az ókorban a szkítákat tartották a legrégebbi népnek, régebbinek az egyiptomiaknál is. Ha az egyiptomi kultúra és állam kezdetét nagyjából Kr. e. 3000 tájára tesszük, akkor azt gondolhatjuk, hogy a szkíta kultúra és állam kezdeteit ezt megelőző időpontra kell tennünk.  A hunok pedig az ázsiai szkítákból alakultak ki. 

Ez az időrend a mélységét tekintve nincs korlátozva, azaz a szkíta kor kezdete jóval korábbi is lehet. 

Lyukó isten

A hunok, az avarok és Árpád honfoglalói a hieroglifikus szövegeikben egyaránt használták a lyuk/Lyukó nevet vagy jelzőt a napisten megnevezésére. Ezzel fejezték ki azt, hogy Tőle származik az élet, a bőség és a rend. A név földrajzi nevekben, a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredéken és a magyar tamgák (nemzetség- és birtokjeke) között is fennmaradt. Az eredetét, történetét és a korát illetően elgondolkoztató a kínai mondatjelben való előfordulása (8. ábra). A fentebb tárgyalt Jóma ligatúrával és társaival egyetemben azon jelpárhuzamok közé tartozik, amelyeket a kutatásnak nem lenne szabad feltáratlanul és hasznosítatlanul hagynia.

8. ábra. A Lyukó ten "Lyukó isten" ligatúra előfordulásai: hun kori mondatjelek Külső-Mongóliából (E. S. Bogdanov nyomán) (balra és középen), valamint egy magyar tamga a Magyar Néprajzi Lexikonból (jobbra)

Az alternatívok haszna

A magyarság eredetére vonatkozó tudományos és alternatív nézetekről szólván Bárdi László azt állítja az utóbbiakról, hogy "elveszik a levegőt a szakmai értékű kutatások elől, ráadásul sok embert megnyernek a könnyen emészthető, egyben látványos történelmi igehirdetésükkel." Ez a panasz ugyan rosszul hangzik, valójában azonban nem több szimpla jelzőosztogatásnál, aminek egy tudományos vitában nincs, nem is lehet súlya. Egyébként sem világos, miért baj az, ha egy nézet könnyen emészthető? Ami logikus és alátámasztott, az általában könnyen emészthető. Ami pedig a levegővétel lehetőségét illeti, a cenzúra, az elhallgatás és a jelzőosztogatás (tehát az új és kritikai gondolatok csírájukban való elfojtása) a "tudományos konszenzus" eszköze a tudományos igényű párbeszéd és közös kutatás helyett.

A professzor úr szerint az alternatív (ő tudománytalant mond) nézetek terjedésével, terjesztésével "a hiteles kutatások is hiteltelenné válnak s a tudomány elbizonytalanodása megingatja egyformán a szakmai és főleg a társadalmi közvélemény bizalmát." Nos, ez meglehetősen különös panasz. Ha a tudomány igazat mond és azt jól alá is tudja támasztani (ez a dolga a tudománynak), akkor ugyan miféle érveléssel lehet azt megingatni? Hogyan lehet értelmiségi, pláne szakmai közönség álláspontját a tudományos nézetekkel szemben alternatív nézetekkel megingatni? 

Elárulom: úgy, hogy a "szakma" száz éven keresztül nem mondott igazat a magyar őstörténet és írástörténet kérdéseiben, például a székely írás eredeztetését és a rovásírásos szövegek nyelvemlék voltát illetően és ma is azt hiszi, hogy fejének a homokba dugása a megfelelő eljárás (5). Ennek köszönhetően a "tudományos nézetek" kifejezés kezdett szitokszóvá válni. Olyan átlátszó rablómesékkel etetett bennünket a "tudományos konszenzus", hogy az az átlagpolgár számára is átlátszóvá vált s észrevette a svindlit. A hazug "tudományt" pedig hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Az akadémikus áltudomány a saját hibáinak köszönheti, hogy az olyan szellemóriások, mint Götz László, Otto von Sadovszky, Csőke Sándor, Marácz László, Mario Alinei, Angela Marcantonio és társai, joggal és könnyen ingatják meg az akadémikus "tudomány" ingoványra épített ostoba dogmáit. Mert éppen ez a dolga az alternatívoknak, ezt kell tennie minden egészséges nemzetnek és a nemzetközi tudományosságnak a hazaárulóvá vált régészekkel, nyelvészekkel és történészekkel szemben (tisztelet a kivételnek!). Ki kell emelkedjenek az értelmiség soraiból azok a hősök, akik egy életet áldozva a kutatásokra, tisztába teszik a tudományos terep egy-egy szegletét! Szükség is van rájuk, legyenek szakképzettek, vagy alternatívok, mindaddig, amíg a "szakma" képtelen a feladata becsületes és okos elvégzésére.  

Hun bronzüst a nappalimban

Bárdi László kötetének 67. oldalán számol be arról, hogyan segítette hozzá egy kis hun bronzüst megvásárlásához Érdy Miklóst egy pekingi régiségboltban. Feltehetően ugyanennek a hun üstnek az utóéletéről, pontosabban az utóélet egy pillanatáról én is be tudok számolni. Érdy Miklós ugyanis alkalmanként megszállt nálunk a budai családi házunkban s egy ilyen esetben, Pekingből érkezvén, hozott magával egy kis hun üstöt. Ez aztán, nem kis örömöt okozva nekem, egy-két napig ott állt a nappalim asztalán. Akkor erről - sajnos - nem készült fénykép (9. ábra). 

Az üst megvásárlásához adott segítségét és a kötetét is köszönöm, kedves professzor úr!

9. ábra. A képen a hun üst helyén egy Czibor Imre alsópáhoki fazekas által készített népi tárgymásolat áll

Jegyzetek

(1) A tudományban azonban nem a népszavazás, hanem a tudományos igényű érvelés dönt. E beszélgetésben pedig a professzor úr a saját rovológiai tájékozatlanságát és a tudományos igényű párbeszédre való korlátozott alkalmasságát árulta el. Ám persze azt is tudom, hogy minden könyvnek annyi értelmezése van, ahányan olvassák. 

(2) Erre utalhat az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításon államilag gyakorolt rovásüldözés, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelt budapesti hun(?) jelvény sorsa is.

(3) Az előző átkosban, a könyvkiadás monopóliumával a hátuk mögött a professzor urak hozzászoktak, hogy a nagyközönséggel bármilyen szemetet megetethetnek tisztességes ábrák és tudományos igényű érvelés helyett. Ha a szerző leadott a nyomdának egy fényképet, akkor abból a nyomda kötelességszerűen sokszorosított egy használhatatlan szürke maszatot. Az olvasónak meg talán az eszébe sem jutott reklamálni, hiszen a szerző akadémikus, ő meg csak egy dilettáns. Hogy jön ő ahhoz, hogy jobbat akarjon? Ennek  (mármint, hogy kinek milyen végzettsége van) ugyan a jelek szerint nem sok köze van a kép és a mondanivaló minőségéhez, ám ennek ellenére máig ez a végső érv a "tudományos konszenzus" árnyékában folytatott viták során.

(4) Ez a magyar hölgy Horváth Izabella, a kötetben is emlegetett Du Yaxiong professzor felesége, több kitűnő dolgozat szerzője, akinek gondolatgazdag és tudományos igényességű munkái méltán érdemelnek magas fokú tiszteletet.

(5) Pedig könnyen belátható, hogy nem ez a megfelelő eljárás az alternatív kutatási eredmények láttán, mert a fejét homokba dugó kutató korlátozva van a szakirodalom olvasásában.

Irodalom

Bárdi László (wikiwand)

Bárdi László: Őstörténetünk ösvényein, Pannónia Könyvek, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Molnár Nyomda, Pécs, 2016.

Izabella Horvath: Mummies are Ancient Xinjiang People; China Daily, "Culture", August 15, 1995, Beijing.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Japán jomon edény magyar hieroglifákkal írt mondatai

Varga Géza: A frankfurti botrány

Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére 

Varga Géza: Mióta és miért tekintik nyelvemléknek a rovásírásos szövegeket a finnugrászok?

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza: Lyukó istent idéző jelváltozatok Külső Mongóliától Zamárdiig és Nyugat-Európáig

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak

Varga Géza: Hieroglifikus birtokjeleink

Varga Géza

Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  

Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Cserépmadár szállás & Csinyálóház imázsvideó

Tárlatvezetés a veleméri Sindümúzeumban (video)