Mivel a szkíták használták a székely írás szó- és mondatjeleket alkalmazó elődjét, a magyar hieroglif írást és az újabb genetikai és egyéb felismerések alapján magyarul beszélhettek, itt lenne az ideje a szkíta leleteken megmaradt írásemlékek alapos felmérésének.
E cikkben egy paziriki szkíta textil részletét, egy négylábú csodalény jeleit veszem sorra. Ez a rajz a "jel állaton" ábrázolási konvenció egyik előfordulása (az ábrázolási konvenciókról a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam). E körbe tartozik a magyar turulmadár is. Közös alapelvük szerint "szent lényhez szent jelek" illenek, ezért ezeken az állatokon magyar szó- és mondatjelek vannak.
E cikkben egy paziriki szkíta textil részletét, egy négylábú csodalény jeleit veszem sorra. Ez a rajz a "jel állaton" ábrázolási konvenció egyik előfordulása (az ábrázolási konvenciókról a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam). E körbe tartozik a magyar turulmadár is. Közös alapelvük szerint "szent lényhez szent jelek" illenek, ezért ezeken az állatokon magyar szó- és mondatjelek vannak.
1. ábra. A paziriki szkíta csodalény ábrázolása nem természethű, mert nem egy létező élőlény, hanem egy ősvallási szereplő ábrázolására törekedtek s az ősvallási gondolat kifejezése érdekében telezsúfolták hieroglifákkal
Pazirik a Kr. e. VI. és II. század közötti időszakból származó régészeti lelőhely az Altaj hegységben, ahol szkíta temetkezéseket tártak fel az orosz régészek. Az itt megismerhető jelhasználat a magyar írásbeliség korabeli állapotának egy szeletébe enged bepillantást. A Kr. előtti I. évezredben a szkíták a magyar hieroglif írást használták a Kárpát-medencében is, amiről legutóbb Fehér Bence dolgozatából győződhettünk meg (1). Abban az évezredben a sztyepp domináns népeinél általánosan kimutatható a magyar szójelek elterjedt alkalmazása. Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia tollából jelent meg a Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? cím és Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében alcím alatt egy érdekes kötet. Kötetük alapján a paziriki leletek korát megelőző időszak esetében győződhetünk meg a magyar hieroglifák elterjedt használatáról (2).
Néhány korábban elolvasott hieroglifikus írásemlék alapján már megtanultuk, hogy e leleteken nem olvasható hosszú folyamatos szöveg. Amikor több mondatnyi szöveget találunk rajtuk, azok is inkább tűnnek korabeli jelszavak felsorolásának, mint valóban folyamatos szövegnek. Az az érzésünk támad, hogy az elolvasható mondatok csak olyanképpen tartoznak egybe, amiképpen egy-egy öreg tábornok mellén a kitüntetések. Nagyjából ugyanarról (jelen esetben e csodalény kiválóságáról) beszélnek, ám mindegyik mondat értelmezhető külön-külön is.
3. ábra. A paziriki csodalényen olvasható Magas nagy kő mondat (balra) és a szkíta hieroglifáknak megfelelő székely "m", "n" és "harmadik k" rovásbetűk lentről felfelé (jobbra)
A szkíta csodalényen két szimmetrikus mondatot is találunk (4. és 5. ábra), mert a szimmetriát az ősvallási mondanivaló hatásosságát fokozó körülménynek gondolták és ekként használták. Az a megfigyelés állhatott e mögött, hogy az ember által, terv alapján készített dolgok általában szimmetrikusak, amint a tervszerű emberi alkotás példájaként a Teremtő által teremtett Ararát körüli Éden is szimmetrikus. Az Éden szimmetrikus voltát hirdetik napjainkig is a mandalák és a világmodellek, valamint az edények archaikus díszítése is, amelyek végső soron az Éden jelekből alkotott térképei, vagy jellemzései. A szimmetrikus feliratokról, amelynek példáit megtaláljuk a hettita (újabban luviai) hieroglif írásban és az egyiptomi hieroglif írásban is, a Magyarság jelképei c. kötetben írtam bővebben.
4. ábra. A lény szárnyának élét a Nagy Ak nagy (mai magyarsággal Nagyságos Heraklész a nagy) mondat alkotja (balra), a szkíta hieroglifáknak a székely "n". "Ak" és "n" rovásbetűk felelnek meg (jobbra)
5. ábra. A szimmetrikus szöveg olvasata: Nagyságos Lyukó a nagy
6. ábra. A csodalény farkának Jó sar (mai magyarsággal: jóságos úr) lehet az olvasata, amennyiben a csúcsos végződés a sar/sarok szójele és nem a székely "c" betű megfelelője (ez utóbbi esetben még várni kell a megynugtató olvasatra), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "j", "s" és "c" betűje
Jegyzetek
(1) Fehér Bence közli a Kárpát-medence Kr. e. I. évezredi szkíta írásemlékeit, ám azokat nem ismeri fel, sőt tagadja, hogy közük lenne a "rovásírásokhoz". Azokat azonban ennek ellenére jól el lehet olvasni a magyar hieroglif írás (a székely írás előzményének) segítségével. Fehér Bencének ez (az akadémikus "tudomány" képviselői esetében feltételezhető ösztönös rovásundoron túl?) csak azért nem sikerülhetett, mert alfabetikus rendszerű írást feltételezett, bár ezek szójelekkel lettek leírva.
(2) Igaz, hogy ők sem említik az általuk közölt Kr. e. IX-VII. századi eurázsiai jelek magyar és urartui jelekkel való azonosíthatóságát, ez azonban könnyen megállapítható azok számára, akik ismerik a székely és az urartui írásjeleket.
(3) A szkíta és más népek szarvasainak agancsa általában az Istennel azonos égbe vezető út valamelyik elolvasható jelképe: égig érő fa, folyó, hegyek sora (6. és 8. ábra). A jelenség az Auriga, Kassziopeia és Perzeusz csillagképekből álló égi szarvas ismeretéről, több évezredes ősvallási hagyományról árulkodik. Ez a Harappa és szkíta szarvas a magyar csodaszarvas mítosz őse. A Tejúton fut a Sarkcsillag, a napisten égi palotája felé és a szarva megközelíti a Sarkcsillagot. Ezért a most tárgyalt szkíta csodalény szarva is egy jó "folyó" jelentésű kacskaringó, amelynek a belsejében egymás fölött tornyosuló nagy hegyek sorakoznak. Ugyanilyen hegyek rajzát látjuk a zempléni honfoglalás kori szíjvégen is (7. ábra) a közös ősvallási jelszótár bizonyítékaként.
6. ábra. Balra egy szarvas a Harappa kultúra edényéről (kb. Kr. e. 2000), szarvának olvasata: a Magasságos folyó köve, jobbra szkíta aranyszarvasok, Jó "folyó" hieroglifákból álló szarvakkal
7. ábra. A zempléni honfoglalás kori szíjvég közepén ugyanaz a nagy hegyekből álló világoszlop látható, mint aminek rajza a csodalény szarvát tölti ki (2. ábra), jobb szélen a honfoglalók magas, nagy és kő hieroglifái, alatta a megfelelő székely "m", "n" és "harmadik k" rovásbetűk
8. ábra. A szarmata szarvas agancsa - az etnokulturális azonosság és a közös szóhasználat bizonyítékaként - szintén a nagy és a jó "folyó" hieroglifákból áll, akár a szkíta csodalényé
Irodalom
Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia: Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében
Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN
2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p.
Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták , A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös kiadványa, Nyíregyháza - Szeged, 2018.
Dr. Bakay Kornél: Kétezer éve itt élő őslakók utódai a Kárpát-medencében? Új szempontok a jászok őstörténetéhez
Varga Géza: Harmatta János félmondata az urartui hieroglif írásról, Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010., 211. oldal.
Varga Géza: Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához
Varga Géza: Horváth Csaba a magyarul beszélő szkítákról
Varga Géza: A dákok Istennek szólították az Istent?
Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza: Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Varga Géza: A székely írás harmadik k jele
Varga Géza: Kérdés és felelet a "magas kő" ábrázolási konvenció kapcsán
Varga Géza: Hiteles turulábrázolások
Varga Géza: Kérdés és felelet a "magas kő" ábrázolási konvenció kapcsán
Varga Géza: Hiteles turulábrázolások
Varga Géza: Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Varga Géza: Zempléni honfoglalás-kori szíjvég jelekkel
Varga Géza: Szarmata szarvas "Nagyon jó ős" szerepben
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Amennyiben látni szeretné, milyen az, amikor egy szállásgazda pandémia idején 10 méterről integet, akkor - ha javasolhatom - előbb kattintson a fenti címre és nézze meg az alábbi videót is, mert a legvégén valóban integetni fogunk!
Cserépmadár szállás imázsvideó
Cserépmadár szállás imázsvideó
Hívjon most: 06(20)534-2780!
Ha két jelkép közös TeNgelyen (egymás mögött) helyezkedik el - oldalnézeti világmodell esetén - úgy az elülső takarná a hátsót, és nem látnánk belőle túl sokat. Ezért vezették be azt a konvenciót (néhány ezer évvel ezelőtt) hogy a "közelebbi" jelkép kerül középre, míg a "távolabbi" tükörképben kerül a szimmetria TeNgely két oldalára. A tükörképben ábrázoltak fél értékkel bírnak, ("fél" kéz, "fél" szem analógia) a két fél együtt alkotja az egyet! A "háromság, mint EGYség" szerkezet" a két jelkép + közös TeNgely háromság egysége! Frappáns kifejeződése ennek az "állat" farka végén a háromszög alakú bojt, ami a háromságra utal! A "magas, nagy kő" nem más , mint a (h)EGY! Az "eredeti szentháromságra" találtunk rá ismét, az ábrázolás megfelel a nyári napforduló idején az ekliptika hossztengelyén mutatkozó együttállásnak. Ilyenkor az 1. gyújtópontban lévő Nap a 2. gyújtópontban lévő BoLDoGasszony ("népiesen" Jukkó) mögé kerül (a Földről nézve). Ez a híres "Napba öltözött Boldogasszony" együttállás! (A Háromság EGYségének kinyilvánítása) A korondi cseréptányérok ugyanezt mutatják!
VálaszTörlésKöszönöm! Ez egy érdekes és lehetséges magyarázata a szimmetriának!
TörlésJanurik Tamás az academia.edu-n:
VálaszTörlésA lyuk szó A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára szerint [TESz. 2. 803 p.] valószínűleg ősi örökség a finnugor, esetleg az uráli korból (finn megfelelője loukko stb.) és a közös finnugor (? uráli) alapalak *loßkkз lehetett. A szó tehát mindvégig veláris hangrendű volt, mi okozhatta akkor a szókezdő *l hang palatalizálódását. A legelső nyelvtörténeti adatokban az ly hangnak semmi nyoma: 1015: ab austro Rowozluk, 1055: postea ad ruuoz licu, 1456: meghligatӱak stb. Az első ly-os forrás 1518-ból adatolható: kőlyokhoz, majd 1591-ből lyikait stb.
(3) A lyuk szóhoz hasonlóan egyedülálló tyúk szó a TESz. szerint [TESz. 3. 1020 p.] ótörök eredetű (mai török tavuk stb.) Megfelelései a jakut kivételével minden mai török nyelvcsoportban megtalálhatók. A magyarba átkerült török alak *tïvuk lehetett, a szó tehát szintén veláris hangrendű volt. (A veláris i hang egykori, ősmagyar kori meglétéről számos más szó is tanúskodik: híd : hidak, sír : sírok stb. A tißuk > tiuk hangfejlődés iu kettőshangzót eredményezett, amely részben tik, részben tyúk alakban élt tovább. A nyelvtörténeti adatok itt is kései palatalizációról tanúskodnak: 1371/1488: vӱgyetek nekyk tykmonyat, 1578: tyikhusnac stb.
(4) A szókezdő ly és ty hangok kései létrejötte a magyar nyelvben (és egyben a lyuk és tyúk szavak ilyen palatalizált hangzása) ezért a 16. század elejére tehető.
*
Minthogy azonban még a kései ómagyar korban sem volt a lik szónak lyuk hangzása, nehezen fogadható el az, hogy évezredekkel azelőtt – még „a magyar nyelv szkíta korában” – ezt a szót lyuknak mondták volna, és ezért használták volna fel a székely–magyar ly rovásjelet a szkíta–hun–székely–magyar Lyukó főisten hieroglifikus szójeleként.
Erzsébet Zelliger az academia.edu-n:
VálaszTörlésAz idézett szerző ahhoz az amatőr szakértői körhöz tartozik, amelyik a rovást a magyar mitológiához kapcsolja. Ebben a mitológiában a magyar az ősnyelv, ami állandóságot, változatlanságot is jelent. Ezzel jár az is, hogy a magyar nyelv sem változott szerintük. A rovást tekintve a Nikolsburgi ábécé az alfa és az omega. Ebben a gondolatmenetben fel sem merül, hogy ly hang mióta van a magyarban, miként az sem, hogy a cikkben sem említett szóvégi hosszú ó is csak a XII-XIII. század táján alakult ki. Előzményei legkorábbi nyelvemlékeinkben is megtalálhatók, pl. TA.: ohut a.m. ó út, azah a.m. aszó stb. Ezt a mitológiát lehetne folytatni, ahogy meg is található náluk.
Géza Varga
VálaszTörlésZelliger Erzsébet ahhoz az akadémikus körhöz tartozik, amelyik úgy tud véleményt mondani a munkásságomról, hogy azt nem is ismeri. Tucatnyi könyvet és vagy 2000 cikket írtam eddig és fogalma sincs arról, hogy mi van bennük. Amikor ő elkezdett foglalkozni a székely írással, akkor én már vagy 4 évtizede kutattam azt 5 felsőfokú és egy középfokú szakképzettség birtokában. A mostani hozzászólása is csak a nagy mellényével párosuló szerény tudásáról árulkodik. Például: Nem én kapcsolom a rovást a magyar mitológiához, hanem a kőkori ősvallás jelképeiből keletkezett a székely írás. Ezt a könnyen bizonyítható felfedezésemet Erzsébet minden ok nélkül fordítja át vádaskodássá. Mintha a munka és a tudás bűn lenne. Mivel 10-20 székelyazonos jel már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig s az elvégzett akrofónia-rekonstrukciók alapján a rovásjeleket ősi magyar szavak rögzítésére alkották meg, valóban felvethető a kérdés, hogy a magyar volt-e a Bibliában emlegetett ősnyelv. De ez csak kérdés, amire nyilván nagyon sokféle választ lehet adni. Mindenesetre a Genevieve von Petzinger által közölt 10-40 000 éves kőkori jelek fele székelyazonos. Én voltam eddig az egyetlen kutató, aki a matematikai valószínűségszámítást alkalmaztam a jelrendszerek rokonságának tisztázására. Az eredmény: ezek a hasonlóságok a genetikai kapcsolatnak , az írás monogenezisének köszönhetők. Ám ebből nem kell változatlanságra következtetni - mint azt Erzsébet gondolja a munkáim és a tények ismerete nélkül. Hiába van a kínai és a magyar jelkészletben legalább 50 egyezés, az eltérések száma még nagyobb. Ha minden írás egyetlen kőkori jelkészletből származik (nagyjából ez a helyzet), akkor ez az eltérések jelentőségét is megmutatja. Erzsébetnek nem volt ideje átgondolni, amit mond. Sohasem írtam olyasmit, hogy a magyar nyelv nem változott. Ezt kár a fejemre olvasnia. Például a székely "sz" esetében figyeltem fel rá, hogy az a szár szójeléből keletkezett ugyan, ám azt mai magyar nyelvre úr-ként kell fordítani, ha értelmes szöveget akarunk kapni. Mivel ez sorozatosan és kivétel nélkül előfordult több hieroglifikus szövegben is, ebből arra következtettem, hogy az úr szavunk a szár-ból keletkezett. Ezt több tucat dolgozatomban tetten lehet érni, ám maguk ezek közül egyet sem olvastak. Fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek.
A Lyukó szóról is tudom (mert van a TSZ-ből egy példányom és nem okoz gondot a felütése), hogy a rokonnyelvi megfelelői l hanggal kezdődnek. Az is nyilvánvaló, hogy összefügg a Luca névvel és a hozzá fűződő babonás szokásokkal, mert Lyukó fényisten volt.
VálaszTörlésMivel a magyar hieroglif írás szójeleivel szerencsés esetben az amerikai indiánok népi jelkészlete is értelmezhető, el tudom "olvasni" némelyik indián edény "díszítését". Ez az olvasat azonban inkább csak értelmezés, a jelentés megközelítése és nem pontos hangalak. Több esetben leírtam, hogy az indiánok feltehetően nem pontosan ugyanúgy ejtették ki ezeket a szójeleket, mint ahogyan az én olvasatom (értelmezésem) szól. Az Őrségtől Dél-Amerikáig megtalálható Jóma "jó magas, jó mágus" ligatúra esetében azonban felmerült, hogy ez azonos gyökerű az Otto von Sadovszky által felismert penuti jomi "orvos" szóval. Hasonló a helyzet a szkíta Lyukó jellel is. Ez csak egy mai olvasat, ami azt szolgálja, hogy megértsük a szöveget. Boldogan a nyelvészekre bízom az olvasatom, a hangzás pontosítását. Segítem is őket szívesen, ha hajlandóak lehajolni ehhez a hallatlanul érdekes forráshoz, amit a magyar hieroglif írás jelent. De persze, borítékolhatom, a gúnyolódáson és a megalapozatlan vádaskodáson aligha lépnek túl.
VálaszTörlés