A lomovátovói kultúra a hunokhoz kötődik. Ennek megfelelően - ahogyan az a szkítáknál, hunoknál, avaroknál és a honfoglaló magyaroknál szokásos - a magyar hieroglif írás sok emlékét találjuk meg a hagyatékukban. Ezek az írásemlékek - természetesen - magyarul olvashatók. A jelen cikkben egy jelvény mutatok be, amelyen a Lyukó országa mondat olvasható (1. ábra). A lelet nem is szolgált más célt, mint e mondat rögzítését és felmutatását. Azaz jelvény volt, amely viselőjének a világnézetét, vallási meggyőződését hirdette.
A rovológiai szakterületen vakon tapogatózó "szakma" szívesebben használja e leletekre a veret meghatározást. Egyesek kifejezetten idegesek lesznek a jelvény szó használatától. Ez egyrészt azzal függ össze, hogy nem tudják elolvasni őket, mert a hun hieroglifákról nem tudnak semmit, azokat csak díszítésként kezelik. Ráadásul ez a jelvény szó kulturáltnak tüntetné fel az eleinket, amit ösztönösen el szeretnének kerülni. A hunok írni-olvasni tudása, pláne magyar hieroglif írással, egyelőre nem fér bele a hunfalvista-haynauista világképükbe. Ezzel függhet össze az a sajnálatos tény is, hogy az általam a Magyar Nemzeti Múzeum számára szerződéssel múzeumi letétbe adott budapesti késő középkori jelvényt (amit a múzeum hun cikáda fibulának határozott meg és a főigazgató is ezt írta alá) restaurálás ürügyével barbár módon lereszelte és a felületéről a maradék jeleket letagadta (latin betűknek minősítette).
A lomovátovói jelvény mondatjele fent az ország, alul pedig a Lyukó szójelből áll. Alulról felfelé kell olvasni, ami a hasonló írásemlékeken gyakori.
A hármas halom alakú "ország" szójelet már a sumérek is használták. Megtalálható volt a Cusco-i inka Naptemplom főoltárán is, ott Pacha mama, az anyafölddel azonosított istennő jeleként. Elnéző mosolyt sem érdemel a "tudományos konszenzus" évszázados hazugsága arról, hogy a magyar címer elemeit, közte a hármas halmot is idegenektől, például Bizáncból kaptuk.
A lyuk/Lyukó jel a hunoknál, avaroknál és a honfoglaló magyaroknál is gyakori. A napisten egyik neve volt. Ma is őrzi az emlékét két földrajzi nevünk és a Bodrog-alsóbűi rovásírásos agyagfúvóka felirata, amelynek az olvasata: Nagyon nagy Lyukónak.
A hasonló mondanivalójú mondatok, amelyek egy isten tulajdonának mondják az országot, vagy a földet, meglehetősen gyakoriak. Például erről szól a karcagi csatkarika szövege is, amelyet - a szójelek fel nem ismerése miatt - ugyanúgy képtelen elolvasni a "szakma", mint a fentebb említett Bodrog-alsóbűi fúvóka rovásfeliratát.
Ez a lelet egy nyelvemlék, amelyik a lomovátovói kultúra lakóinak magyar nyelvét határozza meg, egyúttal bizonyítva a hun-magyar azonosságot is.
Irodalom
Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza: A Cusco-i inka Naptemplom főoltárának magyar-azonos jelei
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése