2019. december 9., hétfő

Előadás Gárdonyban 2019. december 13-án a hieroglifikus istenábrázolásokról

2017-ben jelent meg a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben a közel 50 éves kutatásaim eredményét összefoglalva azt írtam meg, hogy a székely írás előzménye a kőkori ősvallás jelkészlete volt. Az alábbi előadás ezt a megállapítást illusztrálja majd. Olyan istenábrázolások sorát fogom bemutatni, amelyek mindegyikében megtaláljuk a székely írás (pontosabban a magyar hieroglif írás) valamelyik jelét.

A bemutatott istenábrázolások ritkán ember alakúak, gyakrabban állat, vagy növény képében ábrázolják/jelképezik az Istent. Közös jellemzőjük, hogy a magyar hieroglif írásnak (a székely írás elődjének)  jelei szerepelnek rajtuk. Vannak tisztán jelszerűvé vált istenábrázolások is, amelyek már csak egy hieroglifikus szó-, vagy mondatjelként jelennek meg, legfeljebb a növény alakjába rendezett jelmontázs utal az Istennel azonos égig érő fára. Mivel ezek az istenábrázolások - bár a világ legkülönbözőbb népeitől származnak - kivétel nélkül magyar szójeleket hordoznak, önkéntelenül is felvetődik az a gondolat, hogy a legkorábbi ősvallást (amelynek jelképrendszereként szolgált a magyar hieroglif írás) magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő nép alkotta meg. Ebben az előadásban csupán bemutatjuk azokat az istenábrázolásokat, amelyek legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy a Bibliában emlegetett nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv magyar, vagy magyarral rokon lehetett.
1. ábra. Az előadás plakátja



Jegyzet

Istenberg rejtélye



Már serdülő koromban szerettem a térképeket. Volt valami mágikus bennük, segítségükkel vadregényes tájakra repített fantáziám. Ma már céltudatosabban nézegetem őket, de vonzalmam irántuk alig apadt. Néha megakad szemem egy-egy érdekes, a térképen megjelölt folyó-, város-, hegy, vagy más helynéven.



Így akadtam évekkel ezelőtt a délbadeni Attilafelsenre, (róla írtam már a dunaPart-ban) a közelmúltban pedig Istenbergre. Istenberg magyarul Istenhegyet jelent, és az Budapesten, vagy Miskolcon nem tűnik fel, de az az Istenhegy, azaz Istenberg amiről én beszélek Vesztfáliában, pontosabban Sauerlandben, Olsberg városka közelében található.



Számomra meghökkentő ezzel a szóval egy teljesen tiszta német környezetben találkozni. Rögtön arra gondoltam, hogy a hunoktól, vagy a portyázó magyaroktól kapta a hegy a nevét, de aztán hamar beláttam, hogy ez a feltevés alaptalan, nem csak azért mert sem egyik, sem másik nem érintette ezt a helyet ( bár kb. 150 km-re megközelítették e tájat), hanem azért sem, mivel ahhoz, hogy egy nép, vagy népcsoport által használt helynevek maradandóan rögződjenek, ahhoz nagyon sok idő szükséges, ami nem adott sem a hunok, sem pedig a portyázó magyarokkal kapcsolatban.



A problémát csak etimológiai alapon tudjuk megközelíteni.

Lássuk előbb, hogy kirívó nevén kívül mi az, ami még érdekessé teszi ezt a hegyet.

Legmagasabb pontja 756m. Rajta található négy 45- 90m magas porfírszikla, melyek egy szabálytalan négyszöget alkotnak. Ezeket, amint azt a régészeti ásatások kiderítették, és részben ma is jól megfigyelhetők, helyenként fallal, vagy csak árkokkal és sáncokkal kötötték össze, és először Kr.e. 600 körül használta, egy a keltákkal kapcsolatot tartó meghatározatlan nép, majd a germánok is. Funkciója nem teljesen tisztázott. Lehetett egy fajta mentsvár, vagy – és ez a valószínűbb – egy gyülekező és kultikus hely.

Ami az Istenberg nevének magyarázatát illeti, az a kevés forrás, amely a témával foglalkozik, rámutat, hogy a szó első tagja, az ist különböző formákban megtalálható a latin, görög, hettita, szláv és más nyelvekben és jelentése annyi, mint ami van, a nem keletkező, az örök, a halhatatlan. A másik tag, az en pedig a régi német nyelvben őst jelentett. Tehát az Istenhegy szóösszetétel Eire Reutenberg szerint annyit jelent, mint az örök, halhatatlan ősök hegye. Egyébként a három nagy germán törzsszövetség közül az egyiket Istwäonoknak (ejtsd isztveonok) nevezik és nevük hasonló eredetű.

Lássuk most mit mondanak a magyar nyelvészek Isten szavunk eredetéről. Első megállapításuk, hogy Isten szavunk nagyon régi eredetű (több ezer éves). Különböző formákban megtalálható a sumér, a hatti és a hettita nyelvekben is és jelentése az egy, az egyetlen. Varga Géza egy más eredetértelmezést tart igaznak. Szerinte az Isten szó az is és ten tagokból tevődik össze, ahol az is eredetileg őst jelent, a ten pedig rokonságot mutat a kinai tien, a japán tenno, a türk tengri és a sumér dingir szavakkal és jelentése ég, isten.

Szakismeretek hiányában nem bocsátkozom további részletekbe, ami az Isten szó német, illetve magyar magyarázatát illeti. Az említett német Eire Reutenbergnél zavar a szerző erősen ezoterikus orientáltsága, a magyar szerzőknél pedig a finn-ugor tábor és a finnugorságot elvetők tudománytalan veszekedése. Érdekesnek tartom, hogy a német és a magyar szóértelmezésnek van egy közös pontja: az ős.

Sajnos rejtély marad továbbra is, hogy kik és mikor adták ennek az érdekes hegynek az Istenberg nevet, mint ahogyan az is rejtély marad, hogy van-e az elnevezésnek magyar vonatkozása.

Schneider Alfréd hozzászólása a netről



Megjegyzés: Kedves Alfréd! Veled egyetértve én is úgy gondolom, hogy azok intéznek el jelzőosztogatással tudományos kérdéseket, akiknél hiány mutatkozik szakismeretből. A tájékoztatásodat az Istenbergről köszönöm! Üdvözöl: VG



2. ábra. Mátyás király mellén két Isten olvasatú hieroglifa jelzi az ősök tiszteletét



Irodalom


Varga Géza: Isten szavunk eredete














Átugorható szállásreklám a The Ronettes ürügyén

Ez a végérvényes és megváltoztathatatlan hibák őszinte beismerésének pillanata. Mert ugyan oldalakon keresztül sorolhatnám a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház érdemeit, de itt az idő sort keríteni az őszintére is. Nem a természeti környezettel, nem a fürdőszobák felszereltségével és a szobák szépségével, kényelmével van baj, hanem - szomorúan vallom be - a szállásgazdával, vagyis e sorok írójával. Hogy a nyájas olvasó is fel tudja mérni a helyzet tragikumát, előbb meg kell hallgatnia az alábbi zeneszámot:


Nos, egyszer voltam az egykor létezett NDK-ban egy üdülésen, ahol a szállásgazda műsorral szórakoztatta a kedves vendégeit. Ennek során énekelt és táncolt is, sőt ez utóbbi keretében még az asztalra is felugrott és ott is illegette magát. Ez a kép motoszkál bennem a közel 30 éves szállásadói pályámon. Ilyenkor fel-felmerül az önvád is: valóban mindent megtettem azért, hogy a vendégeimet elkápráztassam? 

Ami a táncmozgás és az asztalra való felmászás fizikai lehetőségét illeti, erre még - némi segítséggel - talán vállalkozhatnék. A kedves vendégeim bizonyára jót mulatnának az esetlen idétlenkedésemen. Azonban a The Ronettes előbb megnézett produkciója láttán inkább letennék erről. Ugyanis énekelni is kellene s ezt nem illik megkísérelni az én adottságaimmal. Már a testmozgásom sem oly kecses, mint ezeké a drága leánykáké, és - sajnos - énekelni sem tudok olyan megrázó szépséggel, mint ők. Ezért nem marad számomra más, mint, hogy töredelmesen bevalljam: a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház gazdája korántsem tud olyan műsort adni a Velemérre tévedő nagyérdemű közönségnek, mint a The Ronettes. Legfeljebb a hozzájuk kapcsolódó emlékeimet tudom elmesélni. 

Amikor ez a szívbemarkoló zeneszám (velem együtt) még újnak számított, akkor volt egy Orionton táskarádióm, ami állandóan a fülemhez volt nőve. Azzal utaztam a villamoson, azzal ettem a reggelit, azt hallgattam az iskolai szünetben (a mateklecke másolása helyett) és persze ez szólt a párnám alatt is, amikor elaludtam. S ha véletlenül sikerült elcsípnem a The Ronettes zenéjének néhány taktusát a recsegő és ropogó távoli adók valamelyikén, akkor boldog voltam. Hiszen íme a bizonyság ország s világ előtt arról, hogy a világ szép és élni érdemes! Még akkor is, ha a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház gazdája jobban teszi, ha nem táncol és nem énekel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése