A wikiwand engem ekéző szócikkében az egyik bekezdés említi a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, meghamisítva hivatkozván Sándor Klára egyébként ugyancsak téves és rosszhiszemű értékelésére. E komolytalan vélemények okot adnak annak megfogalmazására és közreadására, miképpen is látom e közös munkánk jelentőségét az eltelt 26 év távolából.
1. ábra. Az 1993-ban megjelent kötet, amelyről a wikiwand szerkesztői ma sem tudnak megfeledkezni
A történet
A fent látható kötetet Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal hárman írtuk. Én kértem fel őket egy-egy cikk írására.
Simon Péter, az ELTE tanszékvezetője korábban elküldte nekem véleményezésre ama cikke tervezetét, amelyik később meg is jelent a Magyar Heroldban. Ő ezzel a cikkével lépett be a rovológusok közé és mindjárt emlékezeteset alkotott vele. Kedves ember volt, akivel öröm volt együttműködni. Amikor e kötet ötlete felmerült bennem, kézenfekvően gondoltám rá szerzőtársként. Örülök annak, hogy a kérésemre megírta a kötetben közölt A székely írás eredetéről c. cikkét, mert máig ható érvényességű gondolatokat fogalmazott meg benne.
Szekeres István műszaki ember, akivel előadásokon és konferenciákon ismerkedtem meg. Őt az 1956-os tevékenysége miatt üldözte a pártállam, ezért nem lehetett történész, mint azt szerette volna. Azonban - ezt a legszigorúbb kritikusaként jogom van elmondani - kívülállóként is olyan jelentős felfedezéseket tett, amivel sok szakképzett írástörténész életművét túlszárnyalta. Számára nem kérdéses, ami sok nyelvésznek, régésznek és történésznek ma is megfekszi a gyomrát (mert nem ismerik a magyar írástörténetet), hogy a székely betűk korábbi szójelekből alakultak ki s e szójelek párhuzamai megtalálhatók a hunoknál, az ótürköknél és a kínaiaknál is. A fenti kötetben az Őstörténetünk írásjelekben c. dolgozata jelent meg, aminek a kéziratán vagy két hónapot dolgoztam Ecsedy Ildikó sinológus, Du Yaxiong professzor és Horváth Izabella segítségét is felhasználva, míg az közölhető lett.
A kötet 6500 példányban jelent meg és alig néhány darab van még belőle raktáron. Az állóvízbe dobott kőnek bizonyult, mert az elmaradt rendszerváltást követően a nemzet ki volt éhezve az igazságra és két kézzel kapott minden után, ami a hazug finnugrista ős- és írástörténet helyett valami komolyan vehetőt kínált. Eljutott szinte mindenkihez, akit ez a téma érdekelt.
Máig emlékezetes néhány korabeli vélemény a kötetről.
Az egyik vevőm mindjárt három példányt is vásárolt, azzal a felkiáltással, hogy ez a cím akkora hülyeség, amiből neki több példány is kell.
Egy fiatalember azt mondta, hogy ő reggelenként Gondos Béla könyves kirakata előtt ment a munkahelyére és abban minden reggel szemet szúrt neki a könyvem címe. Hiába mondogatta magában, hogy ez marhaság, a minden reggel látott címlap végül nem engedte továbbmenni, meg kellett vásárolnia belőle egy példányt. - S akkor kinyílt előttem egy világ - mondta.
Sokan lehettek így, mert évtizedekkel később is emlegetik a kötetet az új és újabb ismerőseim és a munkában társaim, mint például Révész Péter professzor úr is.
Ez a kötet segített lerombolni a száz éven keresztül hangoztatott, ám sohasem bizonyított akadémikus téveszmét a székely írás ótürk-glagolita (végső soron arameus) eredetéről. A Vörös Hadsereggel és a könyvkiadás monopóliumával biztosított finnugrista elmekonstrukciók alkotói ezekben az években kezdhették el annak ízlelgetését, hogy mi van akkor, amikor az addig lenézett közönség visszabeszél. Nem csak az írástörténetben járatlan értelmiségiekre hatott a kötet, hanem azokra a nyelvészekre, régészekre és történészekre is, akiknek a szakképzettségükből kifolyólag elvileg érteniük kellene a székely írás eredetéhez. (1)
A kötet hatása a "tudomány" képviselőire
Elsőként Benkő Elek régész (ma az MTA Régészeti Intézetének igazgatója) reagált a kötetre. A Magyar Nyelv 1994. júliusi számában úgy fogalmazott, hogy a székely írás "még tisztázatlan eredetű". Tette ezt annak ellenére, hogy korábban vagy száz éven át egyértelmű volt az akadémikus "tudomány" álláspontja a székely írás ótürk eredetéről. Nem támasztotta alá, miért alakult ki benne ez az új álláspont, ám a cikkéből kiderül, hogy olvasta az egy évvel korábban megjelent, Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, amelyben leszámoltunk az ótürk eredeztetés délibábjával.
Róna-Tas András (az akadémikus rovológia korelnöke) és tanítványa, Sándor Klára 1996-ban írta meg, hogy a székely írás eredete ismeretlen és a székely írással kapcsolatban (a "tudomány" számára - VG) minden alapvető kérdés tisztázatlan. Ezt később Ráduly János és mások is megismételték, vagyis az akadémikus kör és holdudvara átengedte a terepet azoknak, akik a kérdés megválaszolása érdekében a finnugrista szemellenzőktől mentesen is tudnak gondolkozni és dolgozni.
Sándor Klára szintén megemlíti ebben az emlékezetes tanulmányában a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, vagyis az akadémikus álláspontban bekövetkezett jelentős fordulatban döntő szerepe volt a dolgozatainknak.
Sándor Klára megjegyzése a kötetünkről
Sándor Klára akkor még nem vehette észre, hogy a kötetben előadott álláspontunkat azóta sem kellett megváltoztatnunk (2), mert minden újabb felfedezés erősíti azt. Ellentétben vele és professzorával, Róna Tas Andrással, valamint a rováskorpusz készítésében ma véle együttműködő kollégéjával, Benkő Elekkel, akik kénytelenek voltak elvetni a korábbi nézeteiket s azóta sem álltak elő semmivel az eredet kérdésében. Ők bizony - a könyvünket olvasván - mindannyian leselejtezték az akadémikus "tudomány" álláspontját a székely írás eredetéről. Kénytelenek voltak vele, mert a "tudományos" álláspont megalapozatlannak bizonyult s éppen a mi kötetünk rántotta le róla a leplet. Ezért a száz évig hangoztatott ótürk eredeztetési fantazmagóriát elvetették és az akadémikus "tudomány" nagyobb dicsőségére kijelentették, hogy nem tudják, milyen eredetű a székely írás.
Korántsem véletlen, hogy azóta sem tudtak e témában semmi komolyan vehetőt mondani, hiszen a finnugrista prekoncepcióik és a módszertani hiányosságaik megakadályozzák őket ebben. A tudáshoz, a tudósi léthez, a felfedezésekhez nem elegendő a végzettség, a tudományos fokozat és a beosztás, hanem célirányos kutatás, munka és becsület (a kutatási cél érdekében a témában - esetleg másként - gondolkodókkal való tudományos igényű párbeszédre való képesség) is szükséges. A kialakult helyzet csupán azt tükrözi, hogy a szükséges kutatást nem az akadémikus "tudomány" képviselői, hanem mi végeztük el.
A szakmabeliek közül még azok jártak el a legjobban, akik bevallották, hogy nem tudják megmondani, honnan is ered a székely írás. Aki ugyanis ragaszkodott az ótürk eredeztetéshez (mint Vásáry István), vagy új válaszokat keresett (mint Horváth Iván és Zsupos Zoltán), csak azt bizonyította be, hogy fogalma sincs a kérdésről.
Nincsenek tisztában sem az írástörténet tényeivel (hogy a székely írás jeleihez hasonlító jelek már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig), sem az alkalmazható módszerrel (hogy a székely írást csak szójeleket alkalmazó írásként lehet rokonítani más írásrendszerekkel). A kötetünkről (vagy úgy általában a másként gondolkodókról) szólván azonban szinte mindannyian kiosztották a finnugrista jelzőkészletet (a dilettánstól az elmebetegig), mert nagyjából ez minden, amire az egyetemi oktatás felkészítette őket és amire a saját tehetségükből futja.
A fenti körülményt (hogy az akadémikus "tudomány" képviselői vagy nem tudnak megoldást, vagy megalapozatlan ötletekkel állnak elő, miközben mi rendületlenül haladhatunk a kötetünkben kitűzött úton), aligha lehet másként, mint az akadémikus "tudomány" elképesztő csődjeként, egyúttal a kötetünk sikereként értékelni. Sándor Klárának az eltúlzott önbizalma miatt(?) nem esett le, hogy ez most nem az a helyzet, amikor egy becsületes ember a finnugrista jelzőkészletet kioszthatja. A teljesítményéhez jobban illene a szerénység.
Csak találgatni lehetne, miért írja azt Sándor Klára, hogy ezt a kötetet "a szerzők önéletírásaként" lehetne olvasgatni. Ha valaki nagyon kíváncsi az életünkre, az persze elolvashatja ezt a kötetünket is, de attól ezt még nem lehet önéletírásnak minősíteni. Én legalábbis közölném az önéletírásomban a születésem évét és helyét, beszélnék a családomról, meg a tanulmányaimról és persze a munkahelyeimről is. Ám ebben a kötetben minderről egy szó sem esik sem az én, sem a szerzőtársaim esetében.
Sándor Klárának az a másik gondolata sem ránk jellemző, hogy a kötetünket inkább csak "szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból érdemes olvasni". Ez mostanában egy divatos pótcselekvés finnugristáéknál. Ha nem tudják tudományos igényű érveléssel megcáfolni a bírálóikat, akkor ilyen lapos mellébeszéléssel próbálnak meg kitérni a kritika elől. Mintha nem az ő szakmai képzetlenségükkel és prekoncepcióikkal lenne baj, hanem a mi szociálpszichológiai és kultúrantropológiai helyzetünkkel.
Van azonban olyan nézet is, amiben azóta is egyetértünk Kiszely Istvánnal is, meg Sándor Klárával is. Közös az álláspontunk a tekintetben, hogy ha az akadémikus "tudomány" nem képes ellátni a feladatát (és legjobb kutatóinak tehetségéből csak egy "nem tudom"-ra és a helyettük a munkát elvégzők csepülésére futja), akkor a körön kívülieknek kell megválaszolniuk a tudomány előtt évszázada valódi válasz nélkül tornyosuló kérdést. Ezt a mindmáig meg nem cáfolt választ tartalmazza a most tárgyalt kötetünk is.
2. ábra. A wikiwand így hamisítja meg Sándor Klára könyvünkről közreadott álláspontját
A kötet 6500 példányban jelent meg és alig néhány darab van még belőle raktáron. Az állóvízbe dobott kőnek bizonyult, mert az elmaradt rendszerváltást követően a nemzet ki volt éhezve az igazságra és két kézzel kapott minden után, ami a hazug finnugrista ős- és írástörténet helyett valami komolyan vehetőt kínált. Eljutott szinte mindenkihez, akit ez a téma érdekelt.
Máig emlékezetes néhány korabeli vélemény a kötetről.
Az egyik vevőm mindjárt három példányt is vásárolt, azzal a felkiáltással, hogy ez a cím akkora hülyeség, amiből neki több példány is kell.
Egy fiatalember azt mondta, hogy ő reggelenként Gondos Béla könyves kirakata előtt ment a munkahelyére és abban minden reggel szemet szúrt neki a könyvem címe. Hiába mondogatta magában, hogy ez marhaság, a minden reggel látott címlap végül nem engedte továbbmenni, meg kellett vásárolnia belőle egy példányt. - S akkor kinyílt előttem egy világ - mondta.
Sokan lehettek így, mert évtizedekkel később is emlegetik a kötetet az új és újabb ismerőseim és a munkában társaim, mint például Révész Péter professzor úr is.
Ez a kötet segített lerombolni a száz éven keresztül hangoztatott, ám sohasem bizonyított akadémikus téveszmét a székely írás ótürk-glagolita (végső soron arameus) eredetéről. A Vörös Hadsereggel és a könyvkiadás monopóliumával biztosított finnugrista elmekonstrukciók alkotói ezekben az években kezdhették el annak ízlelgetését, hogy mi van akkor, amikor az addig lenézett közönség visszabeszél. Nem csak az írástörténetben járatlan értelmiségiekre hatott a kötet, hanem azokra a nyelvészekre, régészekre és történészekre is, akiknek a szakképzettségükből kifolyólag elvileg érteniük kellene a székely írás eredetéhez. (1)
A kötet hatása a "tudomány" képviselőire
Elsőként Benkő Elek régész (ma az MTA Régészeti Intézetének igazgatója) reagált a kötetre. A Magyar Nyelv 1994. júliusi számában úgy fogalmazott, hogy a székely írás "még tisztázatlan eredetű". Tette ezt annak ellenére, hogy korábban vagy száz éven át egyértelmű volt az akadémikus "tudomány" álláspontja a székely írás ótürk eredetéről. Nem támasztotta alá, miért alakult ki benne ez az új álláspont, ám a cikkéből kiderül, hogy olvasta az egy évvel korábban megjelent, Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, amelyben leszámoltunk az ótürk eredeztetés délibábjával.
Róna-Tas András (az akadémikus rovológia korelnöke) és tanítványa, Sándor Klára 1996-ban írta meg, hogy a székely írás eredete ismeretlen és a székely írással kapcsolatban (a "tudomány" számára - VG) minden alapvető kérdés tisztázatlan. Ezt később Ráduly János és mások is megismételték, vagyis az akadémikus kör és holdudvara átengedte a terepet azoknak, akik a kérdés megválaszolása érdekében a finnugrista szemellenzőktől mentesen is tudnak gondolkozni és dolgozni.
Sándor Klára szintén megemlíti ebben az emlékezetes tanulmányában a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünket, vagyis az akadémikus álláspontban bekövetkezett jelentős fordulatban döntő szerepe volt a dolgozatainknak.
Sándor Klára megjegyzése a kötetünkről
"A szóban forgó kötetet (Varga Géza szerk.: Bronzkori magyar
írásbeliség. Bp. 1993) az Írástörténeti Kutató Intézet (?) jelentette meg a
Lakitelek Alapítvány támogatásával, és a kötet előkészítő munkálataihoz - ahogy
az előszóból kiderül - a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1992. évi
közművelődési pályázata és Budapest XII. kerületének önkormányzata is
„nélkülözhetetlen anyagi és erkölcsi" támogatást nyújtott. A kötet
előszavában a Kiadó (sic!) Kiszely Istvánt idézi, aki szerint „agyonhallgatott
és félreértelmezett ismerethalmaz volt ez, a magyar tudóstársadalom képzett
elméinek megbecsült kutatási területe helyett inkább az amatőrök
vesszőparipája". Kiszely Istvánnak ezzel a kijelentésével ez alkalommal
egyet lehet érteni, s azzal is, ahogy a Kiadó a gondolatsort folytatja: „a
helyzet alapvetően napjainkig sem változott meg". Kár, hogy a könyvet
leginkább csak a szerzők önéletírásaként vagy
szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból érdemes olvasni."
Sándor Klára akkor még nem vehette észre, hogy a kötetben előadott álláspontunkat azóta sem kellett megváltoztatnunk (2), mert minden újabb felfedezés erősíti azt. Ellentétben vele és professzorával, Róna Tas Andrással, valamint a rováskorpusz készítésében ma véle együttműködő kollégéjával, Benkő Elekkel, akik kénytelenek voltak elvetni a korábbi nézeteiket s azóta sem álltak elő semmivel az eredet kérdésében. Ők bizony - a könyvünket olvasván - mindannyian leselejtezték az akadémikus "tudomány" álláspontját a székely írás eredetéről. Kénytelenek voltak vele, mert a "tudományos" álláspont megalapozatlannak bizonyult s éppen a mi kötetünk rántotta le róla a leplet. Ezért a száz évig hangoztatott ótürk eredeztetési fantazmagóriát elvetették és az akadémikus "tudomány" nagyobb dicsőségére kijelentették, hogy nem tudják, milyen eredetű a székely írás.
Korántsem véletlen, hogy azóta sem tudtak e témában semmi komolyan vehetőt mondani, hiszen a finnugrista prekoncepcióik és a módszertani hiányosságaik megakadályozzák őket ebben. A tudáshoz, a tudósi léthez, a felfedezésekhez nem elegendő a végzettség, a tudományos fokozat és a beosztás, hanem célirányos kutatás, munka és becsület (a kutatási cél érdekében a témában - esetleg másként - gondolkodókkal való tudományos igényű párbeszédre való képesség) is szükséges. A kialakult helyzet csupán azt tükrözi, hogy a szükséges kutatást nem az akadémikus "tudomány" képviselői, hanem mi végeztük el.
A szakmabeliek közül még azok jártak el a legjobban, akik bevallották, hogy nem tudják megmondani, honnan is ered a székely írás. Aki ugyanis ragaszkodott az ótürk eredeztetéshez (mint Vásáry István), vagy új válaszokat keresett (mint Horváth Iván és Zsupos Zoltán), csak azt bizonyította be, hogy fogalma sincs a kérdésről.
Nincsenek tisztában sem az írástörténet tényeivel (hogy a székely írás jeleihez hasonlító jelek már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig), sem az alkalmazható módszerrel (hogy a székely írást csak szójeleket alkalmazó írásként lehet rokonítani más írásrendszerekkel). A kötetünkről (vagy úgy általában a másként gondolkodókról) szólván azonban szinte mindannyian kiosztották a finnugrista jelzőkészletet (a dilettánstól az elmebetegig), mert nagyjából ez minden, amire az egyetemi oktatás felkészítette őket és amire a saját tehetségükből futja.
A fenti körülményt (hogy az akadémikus "tudomány" képviselői vagy nem tudnak megoldást, vagy megalapozatlan ötletekkel állnak elő, miközben mi rendületlenül haladhatunk a kötetünkben kitűzött úton), aligha lehet másként, mint az akadémikus "tudomány" elképesztő csődjeként, egyúttal a kötetünk sikereként értékelni. Sándor Klárának az eltúlzott önbizalma miatt(?) nem esett le, hogy ez most nem az a helyzet, amikor egy becsületes ember a finnugrista jelzőkészletet kioszthatja. A teljesítményéhez jobban illene a szerénység.
Csak találgatni lehetne, miért írja azt Sándor Klára, hogy ezt a kötetet "a szerzők önéletírásaként" lehetne olvasgatni. Ha valaki nagyon kíváncsi az életünkre, az persze elolvashatja ezt a kötetünket is, de attól ezt még nem lehet önéletírásnak minősíteni. Én legalábbis közölném az önéletírásomban a születésem évét és helyét, beszélnék a családomról, meg a tanulmányaimról és persze a munkahelyeimről is. Ám ebben a kötetben minderről egy szó sem esik sem az én, sem a szerzőtársaim esetében.
Sándor Klárának az a másik gondolata sem ránk jellemző, hogy a kötetünket inkább csak "szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból érdemes olvasni". Ez mostanában egy divatos pótcselekvés finnugristáéknál. Ha nem tudják tudományos igényű érveléssel megcáfolni a bírálóikat, akkor ilyen lapos mellébeszéléssel próbálnak meg kitérni a kritika elől. Mintha nem az ő szakmai képzetlenségükkel és prekoncepcióikkal lenne baj, hanem a mi szociálpszichológiai és kultúrantropológiai helyzetünkkel.
Van azonban olyan nézet is, amiben azóta is egyetértünk Kiszely Istvánnal is, meg Sándor Klárával is. Közös az álláspontunk a tekintetben, hogy ha az akadémikus "tudomány" nem képes ellátni a feladatát (és legjobb kutatóinak tehetségéből csak egy "nem tudom"-ra és a helyettük a munkát elvégzők csepülésére futja), akkor a körön kívülieknek kell megválaszolniuk a tudomány előtt évszázada valódi válasz nélkül tornyosuló kérdést. Ezt a mindmáig meg nem cáfolt választ tartalmazza a most tárgyalt kötetünk is.
Így hamisítja meg Sándor Klára fenti álláspontját a wikiwand
"Sándor Klára nyelvész 1996-ban a székely rovásírás történeti kutatásának hiányosságaival kapcsolatban szóba hozta Varga Géza egyik munkáját, a Bronzkori magyar írásbeliséget, amelyet a szerző 1993-ban jelentetett meg. Sándor Klára hangsúlyozza, hogy szükség van a rovásírás tényszerű és tudományos leírására, hiszen a magyar nyelvtörténet és írásbeliségnek fontos része. Erre azonban Varga Géza könyve nem alkalmas, mely csupán gazdag fantáziában és dilettantizmusban, és sokkal inkább a szerző önéletírása, amelyet szociálpszichológiai-kultúrantropológiai szempontból érdemes olvasni."[25]
Elképesztő az a felületesség, amit a wikipédia/wikiwand szerkesztője megenged magának. Annak idején a tanító néni mondhatott neki valamit arról, hogy a kutatás és a munka hasznos dolog. Ez lehet az oka, hogy Sándor Klára tanulmányának figyelmes elolvasása és megértése nélkül, pusztán a hasára ütve (talán Sándor Klára politikai szerepvállalását, meg a professzori beosztását tisztelve?) azt adja Sándor Klára szájába, hogy "szükség van a rovásírás tényszerű és tudományos leírására, hiszen a magyar nyelvtörténet és írásbeliségnek fontos része".
Holott Sándor Klára ennek éppen az ellenkezőjét írta a tanulmányában: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele (a székely írással - VG) egyáltalán foglalkozni".
Sándor Klára a gazdag fantázia és dilettantizmus kifejezéseket sem használta és egyetlen szerző önéletírása helyett a szerzők önéletírásáról beszélt (persze minden ok nélkül, mint azt fentebb már tárgyaltuk, hiszen a kötetben nincs önéletírás). Azaz a wikipédia/wikiwand szerkesztői még az eleve tendenciózusan kiválogatott, téves és elfogult forrást is meghamisítják, még nagyobbat lódítanak az ügy érdekében. Hogy mi lehet az a cél, aminek érdekében ilyesmire képesek? Nyilvánvalóan nem a közönség tájékoztatása, hanem a tendenciózus félrevezetése, a kötetünkkel elért eredmények letagadása. Ennyit is érnek a szerkesztő urak, meg az általuk összehazudott wikipédia/wikiwand.
Jegyzet
(1) A nyelvészeknek, régészeknek és történészeknek csak elvileg kellene érteniük a székely írás eredetéhez, valójában pillanatnyilag nincs esélyük arra, hogy biztos tudást szerezzenek e kérdésről az egyetemeken. A professzoraik ugyanis - az egymásnak és saját maguknak is ellentmondó, a megfelelő módszer és a tények ismerete hiányában készített dolgozataik alapján - semmi komolyan vehetőt nem tudnak mondani e tárgyban. A többször dokumentált gyakorlat alapján a legmaradandóbb, amit egy diák ma megtanulhat az egyetemeken a székely írás eredete és leírása tárgykörben, az csupán a finnugrista jelzőosztogatás (a dilettánstól az elmebetegig), amivel a másként, vagy egyáltalán a gondolkodókat, a helyettük a kutatást elvégzőket illetik.
(2) A kötet szerzői több olyan megállapítást tettünk, amit azóta sem kellett módosítanunk, sőt az eltelt időben végzett kutatás további alátámasztását jelenti az akkor kifejtett álláspontunknak.
- Simon Péter a kötetünkben megfogalmazta, hogy a székely betűk az ősvallás jelképeiből, egy Kr. e. II. évezredbeli hieroglif írásból alakultak ki a Kaukázustól délre. Az ősvallási alkalmazás tényét azóta vagy negyven jel esetében mutattam ki. A székely jelek ősét Kertész Péter is egy hieroglif írásban találta meg, továbbá én is használom a magyar hieroglif írás kifejezést a székely írás előzményére - azaz még a szóhasználaton sem kell változtatnunk. A Kaukázustól délre használt hettita hieroglif írással pedig 20 formai, azon belül 12 tartalmi egyezést mutattam ki. Mindezek Simon Péter zseniális felismerésének igazát tanúsítják.
A székely írást alfabetikusként kezelő akadémikus szerzők eközben sorra könyvelhetik el a kudarcaikat. A kötetből nagyjából semmit meg nem értő Máté Zsolt például megpróbált csomót találni a kákán. Nem sikerülhetett neki. Azt állította, hogy a kötetünk három szerzőjének álláspontja ellentmond egymásnak, de csak az bizonyosodott be, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetésével sincs tisztában. A tévedését átvette Róna-Tas András is, meg Sándor Klára is. Utóbbi - miután felhívtam a figyelmét a hibára - úgy próbálta meg "menteni" a helyzetet, hogy "megforráskritizálta" a nikolsburgi ábécét. Minden ok és magyarázat nélkül felülbírálta a korabeli korrektúrajelet (amit már Németh Gyula és Jakubovich Emil is helyesen értékelt) és úgy helyezte el a "tprus" jelet, hogy az megfeleljen a téveszméiknek.
- Szekeres István hun, ótürk és kínai jelekkel rokonította a székely jeleket és egy világmodellből, a kínai szélrózsából vezette le őket. A világmodellek jelentőségét aláhúzza, hogy a kötetben közölt cikkemben magam is az énlakai mennyezetkazetta (tehát egy másik világmodell) jeleiben találtam meg a szójeleinket. A kötet megjelenése óta sorozatban tárom fel a világmodelleket, bizonyítva ezzel Szekeres István igazát is.
- E sorok írója az ősvallási célú preírással (egy korlátozottan használható hieroglif írás széles körű elterjedtségével) magyarázta azt a jelenséget, hogy a székely jelek párhuzamai sok jelrendszerben megtalálhatók. Egy matematikai valószínűségszámítással, amit Nemetz Tibor segítségével végeztem el, azt is bizonyítottam, hogy a szinte mindenütt előforduló hasonlóságok nem a véletlennek, hanem a genetikus kapcsolatnak köszönhetőek. Ez a felismerés az eltelt idő alatt egyre fontosabbá vált, mert csak ennek ismeretében lehet megmagyarázni a székely jelek szinte mindenütt felbukkanó párhuzamait. Akik erre a tényre (az írás monogenezisére és a székely írás e téren megmutatkozó központi szerepére) nem figyelnek, azok sorra vallanak kudarcot (mint pl. Zsupos Zoltán, aki a germán rúnákból próbálta meg levezetni a székely írást).
Irodalom
Simon Péter - Szekeres István - Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996.
Varga Géza (amatőr kutató) a wikiwand hazug szócikke
Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást!
Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
Varga Géza (amatőr kutató) a wikiwand hazug szócikke
Vásáry István megismétli a székely írás egyszer már feladott eredeztetését
Magyar herold. Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv. Az ELTE, Történelem Segédtudományai Tanszék kiadványa. I. évfolyam Budapest 1984., szerkesztő: Kállay István
Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) a kertjében lévő tóka tündérrózsái és a levelein napozó békák érdekes látnivalót kínálnak öregnek és fiatalnak
A veleméri Szentháromság-templom, amelynek két rovológiai nevezetessége is megtekinthető
Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet. Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan.
Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást!
Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
A veleméri Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) mellett várja a felújítást a százhúsz éves pajta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése