Népi hieroglifákkal telerajzolt cserépedényeinken találkozhatunk az egyszer fentről lefelé, máskor meg alulról olvasandó jelekkel. Ez a népi jelhasználat (1. ábra) a néhány ezer évvel ezelőtti sztyeppi ősvallási jelhasználat örököse és őrzője, amelyet párthus és más ékszereken ma is ki tudunk mutatni.
Az írástörténész számára naponta felmerülő kérdés a jelek állása, nézete (hogy a jel a feje tetején áll-e, vagy sem). Foglalkoztatja ez a szakembert is (akik mintha nem is léteznének), meg az archaikus írásemlékekkel szembesülő közembert is (ilyenekből egyre több akad). A szakemberszűkéből adódóan, írástani ostobaságokkal Dunát lehetne rekeszteni, míg az előre mutató megállapításoknak mintha nem lenne sem forrása, sem terepe az akadémikus körön belül. A kérdés legutóbb a rakamazi turulos korongnak a turulhoz képest lecsüngő, fejjel lefelé álló hieroglifái kapcsán merült fel (6. ábra). A "szakma" fel sem ismeri a honfoglalás korából ránk maradt hieroglifikus mondat írásemlék voltát, például azért sem, mert a jelek a fő nézethez képest "fejjel lefelé" állnak.
Előfordul az ellenkező eset is, amikor a jeleket szükségtelenül próbálják a fejük tetejére állítani. Az akadémikus "tudomány" bukott fel a problémán a budapesti hun(?) jelvény leírását célzó el nem túlzott erőfeszítései közben (8. ábra). Itt ugyanis Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr tévesen eltérő nézetet feltételezett, holott a tárgy minden jele alulról (a keskenyebbik vége felől) nézendő.
Ez tehát egy fontos elméleti-módszertani kérdés, amelynek megfogalmazására és megoldására csak az írástani kutatást végző "dilettánsok" között volt igény, csak közöttük zajlik e kérdésben szóbeszéd és íródik dolgozat. A jelen cikkben felsorolunk néhány példát annak dokumentálására, hogy eleink a jelek elhelyezésére több lehetőséget is láttak néhány mai olvtársunknál. A jelek helyzetének megértése nem is olyan könnyű feladat a felkészületlenek, a helyesen olvasni nem akarók és a múzeumi leletrongálók számára.
Az írástörténész számára naponta felmerülő kérdés a jelek állása, nézete (hogy a jel a feje tetején áll-e, vagy sem). Foglalkoztatja ez a szakembert is (akik mintha nem is léteznének), meg az archaikus írásemlékekkel szembesülő közembert is (ilyenekből egyre több akad). A szakemberszűkéből adódóan, írástani ostobaságokkal Dunát lehetne rekeszteni, míg az előre mutató megállapításoknak mintha nem lenne sem forrása, sem terepe az akadémikus körön belül. A kérdés legutóbb a rakamazi turulos korongnak a turulhoz képest lecsüngő, fejjel lefelé álló hieroglifái kapcsán merült fel (6. ábra). A "szakma" fel sem ismeri a honfoglalás korából ránk maradt hieroglifikus mondat írásemlék voltát, például azért sem, mert a jelek a fő nézethez képest "fejjel lefelé" állnak.
1. ábra. Az őriszentpéteri tál köriratának fenti részletében a két szélen lévő ten jelek "fejjel lefelé lógnak" (valójában az isteni nézőpontnak felelnek meg), a Nagyságos Óg mondat azonban a "talpán áll" közöttük
Előfordul az ellenkező eset is, amikor a jeleket szükségtelenül próbálják a fejük tetejére állítani. Az akadémikus "tudomány" bukott fel a problémán a budapesti hun(?) jelvény leírását célzó el nem túlzott erőfeszítései közben (8. ábra). Itt ugyanis Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr tévesen eltérő nézetet feltételezett, holott a tárgy minden jele alulról (a keskenyebbik vége felől) nézendő.
Ez tehát egy fontos elméleti-módszertani kérdés, amelynek megfogalmazására és megoldására csak az írástani kutatást végző "dilettánsok" között volt igény, csak közöttük zajlik e kérdésben szóbeszéd és íródik dolgozat. A jelen cikkben felsorolunk néhány példát annak dokumentálására, hogy eleink a jelek elhelyezésére több lehetőséget is láttak néhány mai olvtársunknál. A jelek helyzetének megértése nem is olyan könnyű feladat a felkészületlenek, a helyesen olvasni nem akarók és a múzeumi leletrongálók számára.
2. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó a Lyukó és az ég hieroglifákból alkotott felülnézeti világmodellel, a Lyukó jel felülről, az ég jel pedig oldalról ad helyes nézetet
3/a. ábra. A korondi gyertyatartó tulipán alakú Isten hieroglifája a talpán áll
3/b. ábra. A korondi gyertyatartó kacskaringó alakú jó hieroglifája lefelé csüng és csak akkor válik érthetővé, ha a tárgyat felülről szemléljük és nyilvánvalóvá válik, hogy a kacskaringók a felülnézeti világmodell szent folyóit jelölik (jó szavunknak egykor "folyó" jelentése is volt)
4. ábra. Az iráni trialeti kultúra 4 ezer éves aranyedényén a kacskaringó alakú jó hieroglifa fejjel lefelé lóg, a sarok jel ellenben a talpán áll
5. ábra. Az őriszentpéteri tál peremén körbefutó jelek közül a Nagy Óg a talpán áll, a közöttük lévő Ten jel pedig fentről lefelé lóg
6. ábra. A honfoglalás kori rakamazi korongon a turul csőrén lévő jó hieroglifa a talpán áll, a fej alatti hieroglifikus Jó szár a sarokisten "Jóságos úr a sarokisten" mondat pedig fejjel lefelé lóg
7. ábra. A berekböszörményi gyűrű köriratán négyszer ismétlődik meg a hieroglifikus Nagy szár az ég "Nagy úr az ég" mondat, mindegyik negyedben a többitől eltérő helyzetben
8/a. ábra. A budapesti hun(?) jelvény három betűjét Tomka Péter régész - tévesen - latin AK monogramnak határozta meg, helyes állásból szemlélve a betűket (ám figyelmen kívül hagyva az első jelet s hogy itt székely betűkről van szó)
8/b. ábra. A budapesti hun(?) jelvény (a múzeumban barbár módon lereszelt, majd a grafikával tovább rontott) három betűjét Tomka Gábor régész - tévesen - rontott latin M betűnek határozta meg (a feje tetejére állítva a betűket és figyelmen kívül hagyva, hogy ezek a székely írás jól azonosítható jelei)
8/c. ábra. A budapesti hun jelvény esetében Tomka Gábor indokolatlanul szemléli a budapesti hun(?) jelvény három rovásbetűjét a feje tetejére állítva, mert ezáltal nem nyert értelmes jeleket (nincs ott az általa feltételezett rontott latin M betű), a budapesti hun jelvény jelei azonos nézetűek, nincs ok fejtetőre állított jelek feltételezésére, amit egy bizánci szent és a Szent Korona Krisztus-zománcán lévő sarok hieroglifák azonos állása is alátámaszt
A fenti rövid hieroglifikus szövegek esetében az alkotók törekedtek a rendelkezésre álló tér kitöltésére. Szabadon helyezték el a jeleiket és nem jutott az eszükbe, hogy betartsák azokat a szabályokat, amelyeket a mai latin írásunk esetében természetesnek tekintünk. Azért jártak el így, mert a magyar hieroglif írás egy önálló, saját célokkal és ahhoz illeszkedő rugalmasabb lehetőségekkel rendelkező írásrendszer. Megértjük, hogy egyes, kreativitással szerényebben eleresztett olvasónk számára ez nehezen emészthető, de - assisi Szent Ferenccel szólván - nem számítunk arra, hogy mindenkinek elnyerjük a tetszését a mondanivalónkkal. Amennyiben Tomka Gábor úr, a Magyar Nemzeti Múzeum szakképzett főigazgató-helyettese ilyen hibát követhetett el a jól azonosítható rovásjelek letagadásakor és a szöveg állásának eltévesztésekor, mint azt a budapesti hun(?) jelvény betűi esetében látjuk (8/b. ábra), akkor a tanulatlan közember büszkén hirdetheti a legvadabb írástani képtelenségeit is - hiszen nem tud nagyobbat tévedni a szakembereknél.
Nem gondoljuk, hogy az értelmes olvasónak szüksége lenne módszertani segítségre, amellyel a jelek állása meghatározható. Mindannyian tudjuk, hogy az a nézet helyes, amelyikből a jelek elolvashatóak. Ehhez persze ismerni kell a jeleket és törekedni kell a tudományos cél elérésére (nem letagadni, hanem elolvasni kell az írásemlék szövegét). Becsületes emberek esetében ez nem okoz nehézséget. A 8. ábrán illusztrált kudarcok talán annak köszönhetők, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum urai nem vállalkoztak a rovásjelek felismerésére, inkább vállalták, mintha a latin betűk felismerésével is nehézségeik lennének? Hasonlóképpen tragikus hozzáállást aligha feltételezhetünk egy átlagos becsületű magyar ember esetében (nem tekintve közéjük tartozónak a hazai egyetemeken a magyar őskultúra, pl. a hun-magyar azonosság tagadására kiképzett, leletrongálásra és rovásjelek letagadására kapható régészeket, nyelvészeket és történészeket).
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Sindümúzeum (tárlatvezetés, tárgyak)
Varga Géza: Budapesti hun jelvény bibliográfia
Varga Géza: A budapesti hun(?) jelvény tájolása, nézete
Varga Géza: A rakamazi turul etnikumjelző hieroglifikus mondata
Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást!
Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
Nem gondoljuk, hogy az értelmes olvasónak szüksége lenne módszertani segítségre, amellyel a jelek állása meghatározható. Mindannyian tudjuk, hogy az a nézet helyes, amelyikből a jelek elolvashatóak. Ehhez persze ismerni kell a jeleket és törekedni kell a tudományos cél elérésére (nem letagadni, hanem elolvasni kell az írásemlék szövegét). Becsületes emberek esetében ez nem okoz nehézséget. A 8. ábrán illusztrált kudarcok talán annak köszönhetők, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum urai nem vállalkoztak a rovásjelek felismerésére, inkább vállalták, mintha a latin betűk felismerésével is nehézségeik lennének? Hasonlóképpen tragikus hozzáállást aligha feltételezhetünk egy átlagos becsületű magyar ember esetében (nem tekintve közéjük tartozónak a hazai egyetemeken a magyar őskultúra, pl. a hun-magyar azonosság tagadására kiképzett, leletrongálásra és rovásjelek letagadására kapható régészeket, nyelvészeket és történészeket).
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Sindümúzeum (tárlatvezetés, tárgyak)
Varga Géza: Budapesti hun jelvény bibliográfia
Varga Géza: A budapesti hun(?) jelvény tájolása, nézete
Varga Géza: A rakamazi turul etnikumjelző hieroglifikus mondata
A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) a kertjében lévő tóka tündérrózsái és a levelein napozó békák érdekes látnivalót kínálnak öregnek és fiatalnak
A veleméri Szentháromság-templom, amelynek két rovológiai nevezetessége is megtekinthető
Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet. Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan.
Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást!
Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
A veleméri Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) mellett várja a felújítást a százhúsz éves pajta
Rácz János István a fészbukon: "A szomorú az, hogy a gerincesség - a beismerése annak hogy egyáltalán nem foglalkoztak a tudomány ezen ágával - hiányzik! Pedig mennyire egyszerűbb lenne azt mondani, hogy bocsánat ezt nem gyakoroltuk. Tudunk róla, de nem értjük, így érdemben nem tudunk hozzászólni. Milyen nagyot nőne a szemünkben! Nem? De nem, ők tagadják és leragadtak a latin kifejezéseknél, nyelvnél, azt hivvén, hogy ezt megelőzőleg nem is volt más nyelv - és itt a legnagyobb tévedésük. Nem hiszem, hogy nem találkoztak ilyen jel, kép, ék és rovás írással. Csak könnyebb nem tudomást szerezni, hogy ne ķelljen kinlódni, meg kerdezni, mert akkor összedőlne a róluk kialakított kép és a világ! Hát ezek járják a tudomány berkeiben, de csak erről a szekcióról beszélek, lehet hogy más vonalon is akadnának titkok. Nem tudom, de amit tudok, az elszomorító és a gyakorlat: egy reszelővel nekiesni egy ritka leletnek? Hát ez mindent megmagyaraz róluk, na és a levélváltásban a fölényeskedő, kioktató magatartás, a minősités, ez már megy nekik! Tisztelettel J,I,R !
VálaszTörlésVarga Géza: Köszönöm! Úgy tűnik, egyetértünk.