2024. január 30., kedd

Ucsiraltu a hun nyelv szavairól

Előbeszéd a második kiadáshoz

Az alábbi cikket 2010-ben, az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetemben adtam közre első ízben. Újraközlését a kínai-magyar kooprodukcióban készülő hun kiállítás indokolja. 

E kiállításnak ugyanis illik majd választ adnia arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszéltek a hunok. Ezért időszerű arra emlékeztetni a szakmát és a közönséget, hogy Ucsiraltu álláspontja önmagában nem nyújt elegendő alapot a válaszhoz.

Ucsiraltu ugyanis többnyire a kínai krónikákból szedi össze a hun nyelv adatait, ám a kínaiak a hunok nyugatra távozása után hunoknak nevezték a hátramaradt mongolokat is. S "persze" így a mongol szavakról is azt jegyezték fel, hogy azok hun szavak. Így születhetett meg Ucsiraltunál az a tévedés, hogy a hunok a mongol nyelvet használták. Sajnos, ezt a logikai hibát Ucsiraltu magyar értékelői sem vették észre, ezért esély van arra, hogy a hun kiállításon az indokoltnál jobban fog érvényesülni a mongol tudós nyilvánvaló tévedése. 

Másik hibája Ucsiraltunak és a magyar értékelőinek is, hogy egyikük sem vette figyelembe a hun hieroglifikus szövegeket. Nem vehették figyelembe, mert a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben a 90-es években végzett akrofónia-rekonstrukciókat összefoglaltam, csak 2017-ben jelent meg, a korábbi kisebb közleményekre (pl. Varga/1996) az ezt tárgyaló előadásainkra pedig esetleg fel sem figyeltek. Miközben ezek a hieroglifikus nyelvemlékek megbízhatóbb nyelvemlékeket jelenthetnek a kínai forrásoknál, mert talán jobban megközelítik a hun szavak hangalakját. Ucsiraltu és magyar segítői nyilvánvalóan nem vetették össze a kínai írás és a magyar hieroglif írás hangrögzítő képességét. Ezért könnyen lehetséges, hogy a kínai írás kevésbé alkalmas a hun szavak hangalakjának rekonstruálására, mint a hun hieroglifikus nyelvemlékek. E hun hieroglifikus nyelvemlékek azt bizonyítják, hogy a hunok nem mongolul, hanem magyarul beszéltek. S ezt érdemes tisztázni a hun kiállítás tervezésekor.

Következzen tehát az eredeti cikk! A cikkhez a jelen előbeszéden túl csak egy irodalomjegyzéket illesztettem.


                    

                      Az alucsajdengi hun                   Az alucsajdengi Jóma               A magyarszombatfai tál

                            korona rajza                                     ligatúra                                  Jóma ligatúrája

 1. ábra. A hun nyelv emléke a Jóma „Jó ma(gas)” ligatúra; magyar szavakból álló összetételt rögzít székely szójelekkel; a ligatúra – többek között – megtalálható az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készített Szent Koronán, egy magyarszombatfai tálon, valamint csángó hímestojáson is

 

Ucsiraltu professzor 600 hun szót talált a kínai krónikákban. Könyvét olvasván az az érzésünk, hogy magyar kutatóknak is be kellene szállniuk a munkába, és a magyar nyelv szavait is fel kellene használni a hun szójegyzék magyarázatakor. 

Ucsiraltu professzor kötetét a Napkút kiadó adta ki 2008-ban. Alapját a Belső-Mongóliai Tudományegyetem tudományos lapjában megjelent tanulmányok képezték. A magyar kiadást Obrusánszky Borbála fordító, Czeglédy Katalin nyelvi lektor és Csornai Katalin sinológus munkája segítette. 

A kötet megjelenését tiszta szívvel üdvözölhetjük, mert a hun nyelv kérdésének megoldásához szükség van a hun nyelv elszórt maradványainak összeszedésére és elemzésére. Ucsiraltu professzor és a kötetét magyar nyelven hozzáférhetővé tevő társai fontos munkába kezdtek, amelyért tiszteletet érdemelnek. 

A munka azonban még nincs befejezve, mert Ucsiraltu professzor – valamelyest érthetően – a saját (mongol) szemszögéből értékeli a hun nyelv kérdését, s az ismeretei által meghatározott munkát tett le az asztalra. 

Ez magyarázza meg, hogy szerinte „a kínai forrásokban szereplő hun szavak a korabeli mongol nyelv egyik nyelvjárásával készülhettek"; „a hun szavak nagy hasonlóságot mutatnak a mongol nyelv ojrát nyelvjárásával"; „a hun nyelv szavait, kifejezéseit, ragozási formáit, eseteit, valamint néhány mondatát vizsgálva arra az eredményre jutottam, hogy nagyfokú hasonlóságot mutat valamilyen ősi mongol nyelvvel, következésképpen a hun nyelvet a mongolból lehetne kutatni"

Ezeket és a hasonló nézeteit azonban még szembesíteni kell a további adatokkal, amelyekkel nem foglalkozott, s amelyeket a kötetet gondozó magyarok sem említettek meg. 

Számunkra különösen szembetűnő, hogy a kötetben gyakorlatilag nem kapott szerepet sem a hunok által is használt székely írás, sem a magyar nyelv; bár több tucat forrás azonosítja a hunokat a székelyekkel és a magyarokkal. 

Ezért – a helyes értékeléshez – szükség van az Ucsiraltu professzor által felmutatott hun nyelvi anyag magyar szempontú áttekintésére is.

 

A hun népnév

A hun népnév xiong alakban maradt fenn a kínai forrásokban és hun, huna, hunna alakban a további „külföldi történeti forrásokban”. 

Ezt a hun népnevet Ucsiraltu a mongol üni „örök” szóval azonosítja és hozzáteszi: a maga idejében az állam elnevezésére használták, ami a régi hitvilág felfogását tükrözte. 

Mások által felvetett párhuzamként megemlíti, de el is veti a török un „tíz” szót. Bár megállapítja, hogy a szó elején eredetileg volt egy szókezdő „h” vagy „x” (ma: „hsz”) hang, fel sem veti a magyar hím és kan szavak lehetséges rokonságát. Pedig a népneveknél gyakori az eredeti „férfi” és „ember” jelentés. Ehhez képest a mongol üni – mind a hangalakját, mind pedig a jelentését tekintve – másodlagosnak tűnik.

Ucsiraltu megemlíti, hogy „az indiai és az Európában elterjedt nyelvekben feljegyzett „hun” hangzóalak a mai mongol beszélt nyelvben lévő „kümün” (ember) szóhoz hangtanilag hasonló, de nyilvánvalóan nem azonos vele”. Csak sajnálni tudjuk, hogy az elvetést nem indokolja, s hogy a mongol kümün-nél közelebbi magyar párhuzamok (a hím és a kan) nem keltették fel a figyelmét. Nem figyelt fel arra sem, hogy az uralkodói méltóságnév, a tanhu „Ten fia” második eleme is a hun népnév megfelelője.

Ennek hiányában azonban az álláspontja nem tekinthető véglegesnek. A következtetéseit egyébként sem fogalmazza meg kifejezetten. Inkább csak az elszórt megjegyzéseiből lehet sejteni, hogy Ucsiraltu a hun nyelvet a mongol nyelvvel azonosítja.

A fentiek fényében a hun népnév egy „hím, kan, fiú/férfi” jelentésű magyar, vagy magyarral rokon szó.

 

 2. ábra. Székely-hun jelpárhuzamok

 

Ucsiraltu nem említi, de ide (a hun népnév rokonságába) tartozik a kínaiak magukra alkalmazott han neve is. Kína első ismert dinasztiája a hun Xia dinasztia volt, s ennek szóhasználata öröklődhetett át a kínaiakra.

  

A danhu/tanhu „Ten fia" méltóságnév

A kínai forrásokban és Ucsiraltu professzor kötetében ismételten előfordul a danhu szó, amit „isten fia", „isten férfija", „isteni eredetű férfi" értelemben fordíthatunk le magyarra. Ez a danhu/tanhu a hun uralkodó méltóságneve volt. 

Az „isten fia” jelentést a kínai krónikák megőrizték. Ezt alátámasztja, hogy a magyar ősvallás maradékaiban kimutatható hasonló nézet, amely a latin nyelvű krónikáinkban is megjelenik. E szerint az uralkodó (és a magyar nép) isteni származású. A születendő gyermekek lelkei is az égig érő fával azonosított Istentől erednek (a fa ágain honolva várják a megszületésüket), a meghalt hősök lelke pedig ide tér vissza. 

Az összetétel első eleme a magyar isten „ős Ten" szó második tagjával azonos. Ennek ismert Du és Dana alakú változata is.

Az összetétel második tagja a hun népnév megfelelője. Ez az előfordulása is alátámasztja azt a fenti következtetésünket, hogy a hun népnév egy „férfi, hím, ember" jelentésű szóval rokon, tehát a magyar kan és hím szavakkal való összevetése elengedhetetlen.

 

A tuki „tudós” szó

A kínai feljegyzésekben szereplő tuqi, taiki, quida, chikin alakban is előforduló szót a kínaiak a saját nyelvükre „bölcs" értelemben fordították le. Ha Ucsiraltu professzor annyira ismerte volna a magyar nyelvet, mint a kötetet magyarra átültető munkatársai, akkor fel kellett volna figyelnie arra, hogy az összetett szó első tagja tu, a második pedig da alakú (is) volt a feljegyzésekben, ezért az összetételt könnyű összevetni a magyar tudó, tátos szavakkal, amelyek esetében a „bölcs”-re való fordítás telitalálat. E helyett Ucsiraltu a mongol szecsen „bölcs” (gorlosz nyelvjárásban rendre kiejtésű) szóra figyel fel. Ezek – ha egyáltalán közük van a hun szóhoz – nyilvánvalóan távolabb állnak a kínai forrásokban feljegyzett alakoktól, mint a magyar megfelelők.

 

A kiotsi „kicsi” szó

A szót a kínai források alapján jiu-zi (jiszü) alakban emlegeti a szerző, de hozzáteszi, hogy „hangzása a korai kínai és a középkori kínai időkben (kiats'iei), (kiotsi) lehetett". Ez a hangzás a magyar kicsi szót idézi fel. A megfeleltetést lehetővé teszi a jelentés is, bár a szó pontos jelentése nem maradt fenn. Összefüggésbe hozták már a mongol keüked „gyermek”, vagy a török küz „leány” szóval is. A kínai forrásokban a szót többféleképpen is fordítják. Ucsiraltu három kínai szövegrészletet is felhoz példaképpen, amelyekben ez a szó előfordul. 

Például: „elfogták a danhu … sógornőjét (jiu-zi)”, „kisebbik lánya a tanhu jiu-zi-ja volt”. Vagy: „Elküldte … öccsét, aki a tang-hu jiu-zi-jának fia volt.” 

Ucsiraltu ezekből arra következtet, hogy „a lányokat otthon, vagy a házasságkötés után jiu-zi szóval illették”. Azonban semmi sem bizonyítja, hogy csak lányokat illettek volna ezzel a szóval. 

Az első szemelvényből nem derül ki, hogy a jiu-zi-t miért fordították sógornőnek. Lehetséges, hogy a szöveg Ucsiraltu által nem közölt további részletei alapján tisztázható volt, hogy a danhu sógornőjét fogták el, azonban ebből sem következne, hogy a jiu-zi „sógornő”, vagy „leány” jelentésű lenne, mert lehet „kicsi” (leszármazott, családtag) jelentésű is. A fordítás helyesen így hangozhat: „elfogták a tanhu kicsijét”. 

A második szemelvény a jiu-zi-t „kisebbik leány”-nak határozza meg s indokolatlan lenne a személy leány voltának ismételt emlegetése. Ez esetben sem a leány, hanem a „fiatalabb családtag" értelemre következtethetünk. A mondat értelme a következő lehet: „fiatalabb lánya a tanhu kicsinye volt”. 

A harmadik szemelvényben a „tang-hu gyermekének fia volt” magyarázat is lehetséges, azaz itt sem szükségszerű a „leány” jelentésre következtetni. 

A magyar nyelvben ma is szokás a gyermekeket kicsinyeknek, apróságoknak nevezni. Egy szülő bemutathatja „kicsinyeim”-ként a gyermekeit, vagy akár a nála fiatalabb családtagjait is. Ezért a magyar kicsi szót könnyű a kiats'iei, kiotsi hangalakú hun szóval azonosítani (ha azt leszámítjuk, hogy a kínai írás szójeleivel szinte képtelenség az idegen szavak kiejtésének rögzítése).

Ucsiraltu a mongol keüked „leány” szót tekinti a hun szó rokonának. Megjegyzi, hogy a keüked jelentésváltozáson ment keresztül, s eredetileg nem volt nemi megkülönböztető jellege (a ke alapgyöknek ma sincs). A mongolok titkos története c. mű 138. szakaszában például a keüke szó „fiú” jelentésű. Mindezek arra utalnak, hogy a mongol nyelvben meggyökeresedett egy hun szó, amely a magyar kicsi-vel azonos, s amely az idők folyamán a magyarban változatlan maradt, a mongolban azonban változásokon ment keresztül. Mivel egy idegen szó meghonosodásakor nagyobb valószínűséggel következnek be változások, ez a körülmény a hun és a magyar nyelv azonosságát támasztja alá.

  

A szójegyzék a történeti-földrajzi keretben

A szójegyzék értékelésekor figyelni kell a történeti-földrajzi körülményekre is. Ezek lényege a következő. A mongolok a hun korban is ott éltek (a hunokkal közösen), ahol a mai hazájuk van. A hunok ebből a közös mongol-hun őshazából vándoroltak a Kárpát-medencébe. Régészeti leleteik szerint a hunok europidok, míg a mongolok mongoloid testalkatúak – azaz a hun és a mongol nép az együttélés idején sem lehetett azonos. 

Ez azt jelenti, hogy ha az Ucsiraltu által felmutatott 600 szó között egyetlen magyar eredetű akad, miközben a többi 599 mongol szónak tűnik, akkor az Ucsiraltu által összeállított szójegyzék a hunok magyarságát támasztja alá. 

A magyarból le nem vezethető (mongolnak meghatározott) szavak azonban nem hun, hanem korabeli mongol szavak lehetnek. Ezeket Ucsiraltu professzor (és a kínai forrás szerzője is) tévesen határozhatta meg hun szónak. A tévedést elősegíthette az, hogy a hunok nyugatra vándorlásával párhuzamosan egyre kevesebb valódi hun, s arányait illetően egyre több mongol volt a Kínától északra élő hunok között. A hun világ fokozatosan mongollá vált, s a kínai források nem érzékeltetik ezt a változást. 

Korábban bővebben írtunk a kérdésről "A hunok nyelve" c. tanulmányunkban.[1]



Irodalom

Ucsiraltu: A hun nyelv szavai, Napkút Kiadó Kft., Budapest, 2008.

Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon, Írástörténeti kutatóintézet, Budapest, 1996.


[1] http://www.tar.hu/vargageza/a_hunok_nyelve.htm



Varga Géza






Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése