Ebben az évben jelent meg Deák Dezső barátom kötete magánkiadásban Szegeden, amelyben a mindkettőnket évtizedek óta foglalkoztató, a székely írás leírásával és eredetével összefüggő kérdésekről ír.
1. ábra. A kötet címlapjának hangulata telitalálat
- Vajon mióta írunk, mióta ír az emberiség? - teszi fel a kérdést bevezetője első bekezdésében a szerző. A következő fejezetekben mégis nem általában az emberiség írásával, hanem "csak" a székely írás különféle kérdéseivel foglalkozik - mert a kettő ugyanaz, vagy aligha választható el egymástól. Ő is úgy gondolja, hogy a világ első ismert írásrendszere, vagy annak egyenes ági, legközvetlenebb leszármazottja a székely írás. Ezt a gondolatot - valójában szinte kimondatlanul - az elsők között Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal együtt vetettük fel a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben.
Akkor még a hozzánk hasonló "fantaszták" (talán Baráth Tibort kivéve, mert ő nem nagyon korlátozta a gondolatait), például Forrai Sándor legvadabb álmaiban is - mint azt egy beszélgetésünk során elmondta - csak az merült fel, hogy a székely írás nagyjából ott és akkor keletkezhetett, amikor a föníciai írás is kialakult. Ezért aztán ez a Bronzkori magyar írásbeliség cím akkor sokak gondolatait megtermékenyítette. Nem volt pedig pontos ez a cím, mert a könyvben kőkori írásmutatványokat is felhoztam példaként. Nyilván használt volna egy hozzáértő lektor segítsége, aki észreveszi az ellentmondást és vagy a címet igazíttatja hozzá a sokkal régebbi, valójában kőkori példákat is felvonultató tartalomhoz, vagy írat egy bekezdést a kötethez, amelyik áthidalja ezt az ellentmondást. Ugyanezt a hibát Deák Dezső is elkövette közel harminc év múlva, amikor a mezőgazdasági forradalom bűvöletében A neolitikum írása címet adta a könyvének. Valójában az őskőkor írása ez, amelynek 50-60 000 éves keletkezését gondolatmenetek és 10-40 000 éves, részben magyarul elolvasható írásemlékek támasztják alá.
Az elmúlt évtizedekben egy sor újonnan felfedezett írásemléket mutattam fel, mint pl. az énlakai Egy Isten mondatjelet, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, a németországi Stadel-barlang 38 000 éves oroszlánemberének jeleit, valamint eurázsiai, amerikai és ausztráliai társaikat, amelyek egyre jobban helyhez és időhöz cövekelték ezt az íráseredeztetési és -elterjedési gondolatmenetet. Ennek az a lényege, hogy az emberiség írásai nem több különböző civilizációban, egymástól függetlenül keletkeztek, hanem egyetlen ősi központból terjedtek el még a kőkorban. Utóbb ezt az írástörténeti adatok alapján kimutatott népesedéstörténetet (mert az írás elterjedése párhuzamos a népesedéstörténettel is) igazolták a genetikusok, amikor a közel-keleti Éden területének oly fontos őshaza voltát kimutatták. Ezt a tájat (a négy szent folyót) ábrázolja térképszerűen a székely írás "f" (Föld) jele és a világszerte elterjedt párhuzamok sora. Ugyanezt igazolta Genevieve von Petzinger kutatómunkája is, aki a világ barlangjaiból összeszedte az ott lévő 10-40 000 éves jeleket, amelyek fele megegyezik a székely írás jeleivel.
A hasonló felfedezéseket megégetés, kiátkozás, indexre tétel, de legalább letudománytalanozás szokta követni, mert a kreativ koponyák részaránya (Veres Péter kutatásai alapján) a kutatók között is csak 4%. Amikor tehát a "tudományos konszenzus", azaz a nagy átlag dönt egy-egy felfedezésről, akkor szükségképpen következik be a taplóagyúak átmeneti és látszólagos diadala.
A felfedezések megismerése, értékelése és elfogadása ennek megfelelően egy jellegzetes folyamat, ami azért általános, mert a "tudós világ" törvényszerűségeit követi. A kezdet kezdetén a felfedező nevének elhallgatásával, vagy akár megemlítésével együtt is csak néhány jelző kiosztása történik meg a dilettánstól az elmebetegig (esetemben l. Sándor/1966!). A Sándor Klára tollából származó lesajnálás erőtlen voltáról az tanúskodik hitelt érdemlően, hogy az akadémikus "tudomány" több illusztris képviselőjével egyetemben, a tudomány nevében neki is ki kellett jelentenie, miszerint fogalma sincs a székely írás eredetéről. Ugyanakkor nekem nem volt okom arra, hogy hátraarcot csináljak, sőt egyre újabb és újabb írásemlékek támasztják alá a felismeréseimet. Alapvetésében Deák Dezső munkája is ezt igazolja.
A későbbi értékelők már megemlítik a felfedezéseim némelyikét is, például a szentgyörgyvölgyi tehénszobrot, ám hamisítást kiáltanak egyrészt a jeleket, másrészt a lelet korát illetően. Persze csak az derül ki, hogy a felháborodott kritikus a szobor jeleit nem képes azonosítani, az összeadás pedig nem mindig sikerül neki (Mandics/2010).
Idővel egy óvatos fordulat következik be. A kutatók (például Darai Lajos) kezdik a létező írásemlékek között emlegetni az újakat is, függetlenül attól, hogy azt egy kívülálló fedezte fel. Legfeljebb egyes részleteket még vitatnak.
Ez a folyamat hamarabb zajlik le a "dilettánsok", majd később és egyelőre inkább csak remélhetőleg a "tudományos konszenzus" emberei körében. Például az akadémikus "tudomány" embereitől elsőként mindössze annyi hangzott el a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit illetően, hogy az csupán díszítés. Ez is csak egy vidéki televízió által leadott műsorban, amelyről ma már nem lehet kideríteni, hogy kinek is volt ez a nem túl okos véleménye. Azért nem volt túl okos, mert nem az a kérdés, hogy díszes-e a tehénszobor, hanem az, hogy a jelei elolvashatók-e, vagy sem. Ugyanis vannak díszes és elolvasható jelek, írásemlékek, sőt írások is - amit illene tudnia egy "tudósnak" is.
Egy másik felfedezésem akadémikus említése a budapesti késő-középkori jelvényhez kötődik, amelyről a múzeológusok előbb jórészt lereszelték a jeleket, majd egy (a lereszelt leletről készített) rossz grafika alapján letagadták róla a megmaradt rovásjeleket, sőt még a rovásbetűk alapján adott olvasatom létét is elhallgatták. Ez jelent meg előbb Tomka Gábor (Magyar Nemzeti Múzeum) tollából, majd azt megismételte Fehér Bence (Magyarságkutató Intézet) is, utóbbi kifejezetten letagadva az olvasatom létét. A nagy felfedezések kezdetben szokásos fogadtatása ez.
Nos, Deák Dezső munkája már e megismerési folyamat előrehaladásáról tanúskodik. Ő létezőként kezel sok általam felmutatott írásemléket és természetesnek tekinti, hogy a székely jelek egykor képszerű szójelek voltak. Ez olyan eredmény, amivel megelőzi a "tudományos konszenzus" lovagjait. Az általa megemlített írásemlékek részleteiről esetenként egyezik, máskor meg eltérő a véleményünk. Egy példát, a nikolsburgi tprus jel eltérő, ám mégis összefüggést mutató értelmezését bemutatom a következő fejezetben.
Nem vitatom meg ebben a cikkben a szerző megállapításait, mert egyrészt a 422 oldalas munka részletes értékeléséhez képtelenség időt szakítani. Másrészt, mert az álláspontomat már megírtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben és a megelőző köteteimben, továbbá a blogom utóbbi három évben született 700 cikkében. Érdemes ezeket az esetenként eltérő álláspontokat összehasonlítania azon olvasóinknak, akiket ez a hallatlanul érdekes téma: a székely írás és az írás eredete érdekel. S ugyan van-e olyan valódi értelmiségi, aki azt mondja, hogy őt az írás eredete nem érdekli?
Köszönöm Deák Dezsőnek a kötet megírását és közreadását!
A tprus jel értelmezése
A könyv első fejezetei szinte csak a nikolsburgi ábécé tprus jelével foglalkoznak. Jogosan, mert ez egy fontos jelünk. Ha sikerül tisztázni a jelentését (és igazolódik a tprus szó-, vagy mondatjel volta), akkor ez a jel egyedül is erőtlenné teszi az akadémikus szerzőknek a szó- és mondatjeleink létét tagadó elmeszüleményeit.
Egyetérthetünk a szerzővel, amikor nem fogadja el a Máté Zsolt által kisiskolás hibára alapozott tévedést, amelyet Róna-Tas András és Sándor Klára ellenőrzés nélkül átvett és tudományként adott elő a köteteiben. Ez esetben - hiába közölték a "tudósok" tanulmányait elvileg hozzáértő és képzett szerkesztőségek - nem az akadémikus tudomány oszlopainak, hanem a kívülállóknak van igaza. Máté Zsolt ugyanis nem vette figyelembe, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése a székely írásban szokásosnak megfelelően jobbról balra halad, ezért az általa feltételezett temporius "korábban" szó nem tükrözheti a ten és a tprus jelek kapcsolatát, mert azok (a jobbról induló sorvezetésben) nem egymás után következnek. Erről az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötet Máté Zsolt és a tprus jel újabb magyarázatai c. fejezetében (2010) és A temporius-téveszme diadalútja című blogbejegyzésben (2017) írtam már, de ezeket a szerző nem említi.
"Értelmetlennek és rossz kiindulópontnak tartom azokat a felvetéseket, - írja Deák Dezső kötetének 58. oldalán - amelyek a tprus jelet latin szóból származtatják. Egy archaikus magyar ábécében mindenekelőtt magyar szót kell keresnünk! Szójel esetében pedig olyan magyar szót, amelyiknek nyilvánvaló, világos értelme volt."
A tprus jel képi tartalmát ugyanakkor rosszul azonosítja egy kicsépelt búzakalásszal, mert a kalász "ágacskái" a cséplés ellenére sem törnek le és nem hajlanak vissza. Ez a jel az égig érő fát ábrázolja, amelynek ágai - mint azt szibériai mítoszok elmondják - az égbolt súlya alatt görbülnek meg (3. ábra).
3. ábra. A veleméri rajzos sindükön több székely írásjel párhuzama megtalálható, ezen a tprus népi megfelelőjét látni
Téves a jel tprusz alakban történt hangzósítása is a szerző által, mert az utolsó betűt s-nek kell ejteni, lévén ez az ős szavunk a tapar ős "szabír ős" mondat végén. Ha ez egy magyar szó, mint ahogyan fentebb is egyetértőleg idézhettük a szerzőtől, akkor nem kell azt latinosan ejtenünk. A magyar szavakban az s betűt s-nek kell ejteni akkor is, ha azt latin betűvel írjuk le.
Amikor a szerző a tpr jelnév-részlet magyarázatát keresi, akkor Szekeres István azon feltételezéséből indul ki, hogy a tprus "eltiprót" jelent és a magyar tipor szóval rokon. Szekeres István ez esetben egy kínai jelpárhuzamból indul ki, amely azonban nem "eltipró", hanem inkább "következő nemzedék" jelentésű - mert a szibériai mítoszok szerint a következő nemzedék lelkei az égig érő fán várják a megszületésüket - s a jel kétségtelenül az égig érő fát ábrázolja.
Amikor azonban Deák Dezső Mario Alineire hivatkozva felsorolja a mordvin tapa "taposni, lenyomni, zúzni", finn tappa "gyilkolni, levágni", jurak tapar "lábbal zúzni, taposni", szelkup tapír "ua" szavakat, akkor nyilvánvaló, hogy ez a szósorozat mégis csak elvezet a szabírok tapar nevéhez, amiről Patkanov tájékoztat A szabírok nemzetisége c. tanulmányában.
Mivel ez a tapar népnév összefügg a szabír, a héber és egy sor másik népnévvel is, amelyeket legkorábban Simon Péter sorolt fel, ezt az érdekes feladatot (a népnevek jelentésének és rokonságának bogozását) nyelvészeknek engedem át. A tprus jelnév értelmének tisztázásához egyelőre nem szükséges ezt a szálat tovább követni, mert így is, úgy is szójelhez vezet - s ez most a számunkra elegendő. Kétségtelenül bizonyítja Veit Gailel igazát, aki az 1500-as években azt jegyezte fel, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is.
Egyúttal megerősítődött az is, miszerint a tprus "tapar ős" jelentésű, ahol a tapar a szabírok egyik neve, vagy jelzője (ami lehet akár a magyar tipor, teper, topor "fejsze, szekerce" szavak rokona is), miközben az us maradt az ős szavunk korabeli lejegyzése, ahogy eddig is tudtuk.
Konklúzió
Kötetének 298. oldalán így fogalmazza meg a szerző a nézeteink között mutatkozó egyetértést.
Varga Géza nézete: "a magyar népművészet "díszítései" jórészt elolvasható, vagy értelmezhető hieroglifák, a székely jelek archaikus alkalmazásai" pontosan beleillik abba az elméletbe, miszerint rovásírásunkat megelőzte egy szabad formavilággal megalkotott képírás. A megalkotott képírásjelekből, ha úgy tetszik hieroglifákból alakult ki a rovásírás az íráshordozó megváltozása miatt. Népművészetünk formakincseiben azonban továbbra is megmaradtak ... a népművészeti mintarendek, mintarendszerek."
Beszélgetünk a szerzővel
Irodalom
Simon Péter: A székely írás eredetéről, Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum, 1966.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái
Varga Géza: A németországi Stadel-barlang 38 000 éves oroszlánemberének jelei
Varga Géza: Genevieve von Petzinger a kőkori jelek jelentésváltozásáról
Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel
Varga Géza: Mandics György róvott múltja
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia, 2018.
Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet rovológiai teljesítménye
Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Veleméri rajzos sindük
Őrségi szállás mogorva házigazdával
Video a szállásról és környezetéről
Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás
Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás
A terjesztés iránti érdeklődő leveleket a neolitdeak@gmail.com címre kell küldeni.
VálaszTörlés