Róna-Tas András a közelmúltban az MTA dísztermében tartotta meg azt az előadását, amelynek most a szerkesztett szövegét is közzétette. Ugyanott elérhetők és jól tanulmányozhatók az előadás egyes képei is, amelyeket a professzor úr az előadása során vetített. Javaslom mindenkinek a professzor úr cikkének és az alábbi irodalomjegyzékből elérhető további írásoknak a gondos tanulmányozását, mert ezek néhány érdekességet kínálnak. Olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre válaszolni kell, ha a témát komolyan vesszük. Egyúttal felismerhetővé teszik azokat a pontokat is, ahol a professzor úr gondolatmenete sánta.
1. ábra. Hozzászólok az előadáshoz, emlékeztetve a professzor urat arra, hogy Németh Gyula még közölte Veit Gailel híradását a székelyek szó- és mondatjeleiről
Alább kiegészítem a szép teremben előadottakat néhány hozzájuk fűzött észrevétellel. Ezekkel együtt felrémlik, hogy a professzor úr - egy haynauista-finnugrista dogma szolgálatában(?) - tudatosan vezetheti félre a közönségét a székely írás eredetét illetően. Van ugyanis néhány körülmény e történetben, amelyről Róna-Tas András az ismételt figyelmeztetésem (1) ellenére sem hajlandó szót ejteni, bár e nélkül az általa adott magyarázat nem tudományos igényességű, nem áll meg a lábán. A professzor úr indokolhatatlan tartózkodása például a szójeleink tárgyalásától legkönnyebben egy magyar- és tudományellenes prekoncepcióval magyarázható, mely szerint a magyar kultúrjavakat idegenektől kell származtatni (esetünkben a székely rovásírást a sémi íráscsaládból). Vásáry István, az ülést levezető elnök, valamint Lovász László, az MTA elnöke, aki az első sorból figyelte az eseményt, segítették az előadót téveszméje kifejtésében.
Van azonban a közös gondolkodásnak előre mutató hozadéka is, mert a professzor úrnak a kettős kereszt alakú "gy" betűvel kapcsolatos álláspontját továbbgondolva sikerült újabb alátámasztó gondolatmenetet és adatcsoportot találni a hun-magyar azonosságra és a székely írás hun eredetére.
1. ábra. Hozzászólok az előadáshoz, emlékeztetve a professzor urat arra, hogy Németh Gyula még közölte Veit Gailel híradását a székelyek szó- és mondatjeleiről
Van azonban a közös gondolkodásnak előre mutató hozadéka is, mert a professzor úrnak a kettős kereszt alakú "gy" betűvel kapcsolatos álláspontját továbbgondolva sikerült újabb alátámasztó gondolatmenetet és adatcsoportot találni a hun-magyar azonosságra és a székely írás hun eredetére.
Itt olvasható a szerkesztett szövegű cikk:
Róna-Tas András, A székelyek ősi kincse: a rovásírás
Észrevételek
- Jelkincs. Igazat adhatunk a professzor úrnak, amikor ősi kincsnek nevezi a székely rovásírást. Valóban az. A magyar őstörténet kutatásához nélkülözhetetlen, de - megfelelő leírás és kutatás hiányában - felhasználatlanul kallódó, vagy rosszul felhasznált érték.
- Az időben változó rovásírás. Róna-Tas András professzor úr fontos körülményre hívja fel a figyelmet akkor, amikor a rovásírást változó jelenségnek tekinti. Helytelen - mondja az előadásában - ha a rovásírást örökké létező, változatlan valaminek fogjuk fel. Ebben is egyetértünk. Azonban a professzor úr mindössze különböző fejlettségű ábécék fejlődéséről hajlandó beszámolni, ami csak töredéke a tényleges folyamatnak. A székely írás történetét nem rövidíthetjük le az egy hangot jelölő betűkből álló ábécék változásaira, mert a jeleink előzőleg szójelek voltak s ezek is érdemesek a figyelmünkre.
3. ábra. A kőkorban az Újvilágba vándorló amerikai indiánok népi jelkészletének 23 elemi jele egyeztethető a magyar hieroglif írás jeleivel (ezeken felül 5-10 jelösszevonás is egyezik), amennyiben a professzor úr nem hajlandó választ adni arra, minek köszönhető ez a nagyfokú hasonlóság a világ különböző írásrendszereivel, akkor az előadása - hangozzon el bármilyen szép teremben - nem vehető komolyan, mert nélkülözi az elvárható tudományos igényességet
- Az írástörténet forrásainak, az írás megszületését elősegítő szükségleteknek a felsorolása. A professzor úr az ókori könyvelés és társai után megemlíti a vallásos, az imádságok rögzítésére megnyilvánuló igényt is, mint amelyek hozzájárultak az írás megszületéséhez. Ezzel messzemenően egyetértünk, csupán annyiban módosítanánk a professzor úr felsorolását, hogy a listának nem a végére, hanem az elejére kell tenni a vallásos szükségletet s időben azt is jóval korábbra, a kőkorba kell helyezni. Azaz nem a könyvelés, hanem az ősvallás igénye eredményezte a legkorábbi írásrendszer megszületését. Vallás és vallásos szójel-készlet már a paleolitikumban is létezett (2. és 3. ábra), amivel szemben a könyvelés csak jóval később született meg. A székely írás legkorábbi előzménye, a magyar hieroglif írás éppen a kőkori vallásos jelkészlettel azonos, vagy annak leghűségesebb utóda. Ezt az is bizonyítja, hogy hieroglifikus jeleink a kőkortól napjainkig a vallás szolgálatában állnak (4. ábra).
- A professzor úr szerint az írás fő funkciója a nyelv rögzítése. Igen, ez igaz, ám nem feledkezhetünk meg azokról a jelekről és írásokról sem, amelyek nyelvet nem, csak gondolatot rögzítenek, esetleg a nyelvet rögzítik ugyan, de csak korlátozottan (csupán néhány vallásos mondatot lehet a szójeleikkel leírni).
- A professzor úr a székely írás besorolása kedvéért felsorolja az írások lehetséges csoportjait és csoportképző faktorait. Ilyen a nyelvrögzítés módja (szó-, szótagoló és betűírás), a történeti forrás és az írástechnológia. Ám ezt az alkalmat sem használja ki arra, hogy szót ejtsen a székely szójelekről. Ez pedig olyan súlyos hiba, ami az előadásban elmondottak teljes hitelességét kizárja (2).
A formai hasonlítgatás helyett az egyetlen járható és tudományos út az írás rendszerének vizsgálata - állítja a professzor úr később. Ám elfeledkezik arról, hogy a "hasonlítgatást" lehet tudományos igénnyel, például matematikai valószínűségszámítással is végezni s az így kapott eredmény nem zsákutca, hanem új tudományos felismerés.
Az írás rendszerét nem illik úgy vizsgálni, hogy a jelkészlet többségét adó szó, szótag és mondatjelek létéről nem hajlandó tudomást venni és szót ejteni. Ha erre a súlyosan félrevezető eljárásra azt mondja, hogy ez az egyedül tudományos, akkor azt nem hisszük el neki.
- Sémi eredeztetés? A professzor úr felvetített egy képet a sémi íráscsaládról, abban az ótürk írást is megjelölve, mintha az oda lenne sorolható (ám az ótürk írások sem vezethetők le a sémi írásokból). Az előadás más pontján pedig elejti, hogy a székely írás forrását az ótürk írások között kereshetjük. Ez a sohasem bizonyított, de könnyen cáfolható eredeztetés csak a professzor úr és a száz éves "tudományos konszenzus" prekoncepciójáról árulkodik, ami Világos óta akadályozza a székely írás tisztességes kutatását.
A professzor úr 1996-ban még úgy fogalmazott, hogy a székely írás eredete egy rejtély. Mivel nem hagyhattam ki ezt a labdát, a tisztánlátás érdekében ismételten megemlítettem már az akadémikus kudarcnak ezt a beismerését. Róna-Tas András most óvatosan visszatért a száz éven át hangoztatott, de sohasem bizonyított téveszméhez, az ótürk eredeztetéshez, ám most sem közli ennek az alátámasztását. Ez az oda-vissza álláspont-ingadozása csak azt bizonyítja, hogy az akadémikus rovológiának nagyjából egy szava sem igaz, mert nem hajlandó és a tudománytalan prekoncepciók nyűge alatt képtelen is a tudományos igényű kutatómunkára és a valóság bemutatására.
A finnugrista prekoncepció szerint csak az ótürkből vehettük át az írásunkat, mert az Uráltól a Kárpát-medencéig tartó rövid történelmünk során nem találkozhattunk más, írást használó néppel. A professzor úr nem közli a hallgatósággal, hogy a székely írás archaikusabb az ótürk és a sémi írásoknál. A székely írásnak van vagy 100 jele (közte szó-, szótag- és mondatjelek), amelyeket nyilvánvalóan nem lehet levezetni az arameus írás 18 mássalhangzójeléből.
A sémi írások egyébként sem sémi találmányok, hanem átvételek. A sémi népek kaptak valahonnan (a hurritáktól?) egy nagyobb jelszámú ábécét és abból elhagyták azt, amire nem volt szükségük, miáltal a jelszám fokozatosan lecsökkent kb. 32-ről 18-ra.
A sémi írások idegenből való átvételét több jelből lehet tudni. Például a sémi írásokban a kereszt vagy X alakú jelek (amelyek eredetileg ősvallási istenjelképek voltak világszerte) általában a "t" vagy a "d" hangot jelölik. Olyan nyelvet szolgáló írásrendszerből származhatnak, amely nyelvben az Isten neve "t"-vel, vagy "d"-vel kezdődik. Azaz keletkezhettek a magyar, vagy egy magyarral rokon pantheon Ten és Dana hieroglifáiból, de nem keletkezhettek a sémi Yahve (vö. javas!) és Elohim (vö. élő!) istennevek jeleiből, mert ilyen "t"-vel és "d"-vel kezdődő istennevek és nekik megfelelő szójelek a sémi nyelvekben és írásokban nem léteztek. A sémi Yahve és Elohim istennevekből az akrofónia során egyébként sem keletkezhettek volna "t" és "d" betűk. (3) A sémi adonáj "úr" szó (a magyar Dana és a sumér dingir "isten" rokona) azonban alkalmas lehetett a "d" betűt eredményező akrofónia kiindulási pontjaként.
- Rokon írások. Igaza van a professzor úrnak akkor is, amikor az etruszk, germán, ótörök és egyéb rovásszerű írások esetében leszögezi, hogy nem olvashatók el a székely jelek alapján, mert ezek önálló írások.
- A jelforma értékelése. A professzor úr szerint a jelformák értéktelenek, ám ez tévedés. Ezzel csak azt ismeri be, hogy a prekoncepciói szorításában nem alkalmazhat megfelelő módszert (a székely írást nem rokoníthatja szójeles írásként más rendszerekkel) és ezért nem tudja hasznosítani a jelformákat (4). A jelforma értéktelenségének bizonyítására az X alakú jelek különféle jelentését említi. Felhozza azt is, hogy esetenként meg ugyanazt a hangot különböző jelek jelölik. Végül levonja ebből ama téves következtetést, hogy amikor valaki formákat akar hasonlítgatni és ebből a rokonságra próbál következtetni, akkor az zsákutcába vezet. Ugyanis csak akkor vezet zsákutcába, ha - miképpen a professzor úr is - módszertelenül hasonlítgatják egymáshoz a jelformákat. A kapcsolat tisztázása érdekében előbb rekonstruálni kell az akrofóniákat.
Például a halat ábrázoló magyar "h" (hal) és az ótürk "b" (balik "hal") talán azért hasonló formájú, mert a jelnevet a hun korban(?) lefordították magyarról törökre. Mivel a hal, bálna, balik szavak végső soron egy szócsaládba tartoznak, az is elképzelhető, hogy ez a két szó és jele egy egyelőre azonosítatlan (sumér, szkíta, nosztratikus korú?) ősforrásból maradt a székely és az ótürk írásra. Hasonló jelnév-fordítások sorozatait rekonstruálva a többi jel és írásrendszer esetében is, gyarapodhat a tudásunk a székely írás történetéről és esetleg megállapítható az átadások iránya, meg az ősforrás is. Ha a professzor úr eleve lemond erről a kutatási lehetőségről, akkor azzal az előrelépés lehetőségéről mond le egy tudományellenes előfeltevés szolgálatában.
- A kettős kereszt alakú "gy" rovásbetűnkről azt mondja a professzor úr, hogy az a "d"-ből alakult ki a XIV. században. Azt állítja, hogy ez a "gy" hang korábban nem létezett s csak a "d"-nek a jésített változata. Egészen biztosan mondhatjuk - teszi hozzá - hogy ez az írásjel korábban nem volt. Ez persze nem igaz - tehetjük hozzá - mert a hun és avar jelkészletben több kettős kereszt alakú jelet is találunk. Legfeljebb abban lehetünk bizonytalanok, hogy pontosan milyen (egy, vagy edi, edj) hangzású szó jele volt-e eredetileg.
A korai kettős kereszt jelentését meg lehet közelíteni a különféle ábrázolások és szövegek alapján. Mivel levele és virága van, valamint madarak is ülnek rajta, továbbá megjelenik a keresztény mandorlában és Jézus Krisztus arcán is, ezekből következően a kettős kereszt az Istennel azonos égig érő fa jelképe (Berze Nagy János népmese-kutatótól tudjuk, hogy a magyar néphitben az égig érő fa azonos az Istennel). A hieroglifikus szövegekben és az egyház szavunkban az egy szó és hangalak felel meg az Istennek. A hieroglifikus Egy/Edi/Edj szóról - a professzor úr érvelését tiszteletben tartva - kiinduló hipotézisként hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a hun korban edi, vagy edj lehetett a hangalakja. Ezt a hangalakot meg is találjuk a hun Edikon "Egy hun" nevében (5).
Csak azt kell még tisztázni, hogy ez az Edikon "Egy hun" alak megfelelt-e a hun kori kiejtésnek, vagy csupán a korabeli latin írásnak a "gy" hang rögzítésére való képtelenségéről árulkodik? Lehetséges, hogy Róna-Tas András professzor úr és tudománya csak a téves latin lejegyzések alapján következtet arra, hogy a XIV. század előtt nem volt "gy" betűnk? Ezt a kérdést a kazahsztáni madiar (ejtsd: magyar!) törzsnév felhasználásával egy külön cikkben tárgyaljuk bővebben.
Jegyzetek
(1) Első alkalommal az ELTÉ-n tartott előadását követően kapott lehetőséggel élve kérdeztem meg Róna-Tas Andrástól, mi a véleménye a székely írás szó- és mondatjeleiről. A professzor úr akkor azt mondta, hogy erre nem kíván válaszolni. Nyilván felmérte, hogy bármit mond, lelepleződik vele.
Róna-Tas András volt az, aki kijelentette egykor, hogy a Tudománynak nem kötelessége a dilettánsok minden kérdésére válaszolni. Ez általában igaz, ám az elv a gyakorlatban több ok miatt sem alkalmazható könnyen.
Ehhez előbb gondosan el kellene határolni egymástól a tudósokat, a dilettánsokat és a szélhámosokat. Ezek a gumifogalmak ugyanis esetenként átfedik egymást, sőt a szerepek teljesen fel is cserélődhetnek: pl. a tudós hazudik, miközben a dilettáns tudományos eredményeket tesz le az asztalra. Értjük, persze, hogy a professzor úr magára osztotta ki a Tudomány szerepét, de ebben a cikkben éppen azt vizsgáljuk, hogy nem lötyög-e a vállain ez a köpeny. A tudományos bizonyításnak és kritikának ugyanis elég jó definícióját olvastuk a professzor úr egyik kötetében és most szembesítjük a saját elveivel. E szerint csak a megismételhetőség alkalmas egy tudományos tétel bizonyítására (azaz nem a tudományos fokozat, vagy a beosztás).
Erdélyi Istvántól azt tanulhattuk meg, hogy a Tudomány feladata a kíváncsiságunk kielégítése. Azaz a professzor uraknak és elvtársnőknek végül mégis csak választ kell adniuk az őket eltartó közönség legfontosabb kérdéseire. S ilyen fontos kérdés a székely írás leírása és eredeztetése, amelyre több, mint száz éve nem hajlandók komolyan vehető választ adni.
Másodszor a most tárgyalt előadása után tettem fel a kérdést, hogy miért nem beszél a székelyek szó- és mondatjeleiről, amelyek létéről a professzora (Németh Gyula) már a Veit Gailel-féle forrást is közölte. Én meg azonosítottam ezeket a szójeleket a magyar népi, uralmi és vallási hieroglifák között. Erre azt válaszolta a professzor úr, hogy az véletlen.
A tudományban azonban nincs véletlen. Ha egy tudós - illetlenül - mégis a véletlenre hivatkozna, akkor az csak azt jelenti, hogy arról a területről nincs elegendő tudása, vagy nem kíván vele foglalkozni.
Ez pedig most az a pillanat, amikor rákérdezünk a professzor úr által előadottakra, például a "gy" rovásbetűre, amelyet ő is említett az előadásában. A székely írás kettős kereszt alakú "gy" betűjének és szójelének megfelelőjét megtaláljuk az államcímerünkben, sőt hun és avar őseink hagyatékában is. Ezek az előfordulások (7-8. ábra) azt bizonyítják, hogy a székely írás kettős kereszt alakú "gy" betűjének volt és van egy hieroglifikus előzménye vagy párja. Az tehát a kérdésünk, hogy miért nem hajlandó létezőnek tekinteni a hun és avar elődeink, valamint a székelyek által is használt (9. ábra), az államcímerünkben folyamatosan szereplő, kettős kereszt alakú Egy szójelet? Úgy gondoljuk, ez a jel elég fontos ahhoz, hogy komolyan vehető választ várjunk rá.
(2) A tudományos igényű bizonyításhoz ugyanis a bizonyítás megismétlésének lehetősége szükségeltetne. Ez azt jelenti, hogy ha egy (a szakterülethez értő és becsületes) kritikus végigmegy a professzor úr érvein és adatain, akkor neki is szükségképpen ugyanarra a végkövetkeztetésre kell jutnia. Ez azonban nem lehetséges, ha a székely írás típusát a professzor úr rosszul határozza meg, vagy kitér a feladat elől. A kritikus könnyen feltárja, hogy a székely írás fontos jelenségeit a székely szójelek alapján meg lehet magyarázni, míg a professzor úr megmagyarázatlanul hagyja ezeket a jelenségeket, vagy rosszul (az adatok jó részét figyelmen kívül hagyva) magyarázza őket.
Például bárki joggal kérdez rá arra, hogy a professzor úr miért nem hajlandó szót ejteni a hieroglifikus Isten szójelünk és összetevőinek több ezer éves keleti előfordulásairól? Az Isten (a rokonságával, pl. az énlakai Egy Isten mondatjellel és társaival a magyar írástörténet egyik legfontosabb szójel-bokra) egyértelműen a hun, szkíta, párthus és avar rokonnépek hieroglifikus íráskultúrájára mutat. Egy kritikus joggal ítél úgy, hogy a professzor úr által előadottakból nem következik a professzor úr végkövetkeztetése (a székely írás végső soron sémi eredete és eredetileg is alfabetikus jellege).
A professzor úr - az ábécéként való hasonlítgatás bizonyítottan hibás módszertana alapján - csak reménykedhet abban, hogy majd egyszer megtalálják azt az ótürk írást, amelyikből átvettük a sajátunkat. Mivel nincs semmi, ami ilyen ábrándokra okot adna, ezért a hipotézise súlytalan. Ha száz év nem volt elég ennek a feltételezett átadó ótürk ábécének a megtalálására (és ezt a reményt egyszer már a professzor úr is feladta, bevallván, hogy a székely írás eredete ismeretlen), akkor el kellene könyvelni végre, hogy az ótürk eredeztetés dogmája nem tudományosan, hanem csak katonailag (elnyomásügyileg) volt és van megalapozva.
(3) Az adonáj "úr" szó azonban hozzájárulhatott az arameus "a" betű keletkezéséhez s ez magyarázhatja meg, hogy az X alakú jel a föníciai írásban még a "t", az arameus írásban pedig már az "a" (alef) jele. Ez a változás annak jele lehet, hogy időközben a ten "isten" (vö. a hatti estan a napisten neve!) helyét a szóhasználatban átvette az adonáj "úr"?
(4) Hogy mit lehet hasznosítani a jelformából? Nos, a jel által hordozott információk felét a jelforma tartalmazza. Ha a jelformát a professzor úr figyelmen kívül hagyja, akkor a rendelkezésre álló értékes adatmennyiség feléről mond le és érthetően vall sorozatos kudarcot. Persze, a jelforma által hordozott adattartalom feltárásához megfelelő módszerre is szükség lenne, amit - a finnugrista prekoncepciók szorítása miatt - nem oktatnak az egyetemeken. Azt azonban ennek ellenére is lehet tudni, vagy legalább sejteni, hogy a székely jelek - a végletekig leegyszerűsítve - napjainkig megőrizték az egykori képjelek alakját és képi tartalmát.
Például a "g" és a "c" betűk egyaránt az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció leszármazottai. (A "c" azonban csak egy későbbi beszúrás a jelsorban, aminek a magyarázata még várat magára.)
A 10-11. ábrán lévő és a hasonló jelek sorozatából lehet tudni, hogy a székely írás "g" betűje az ég szójeléből (az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióból) rövidült le az akrofónia során. Ám ha a hasonló tanulságok hasznosításáról a kutató eleve lemond, akkor sohasem lesz képes az akrofónia rekonstruálására és a székely írás eredeztetésére. Ezt tapasztaljuk Róna-Tas András előadása során is.
(5) Edika, Edeko, vagy Edikon (mai magyarsággal Egy hun "Isteni hun") Attila egyik főembere, az utolsó római császárt trónjáról letaszító Odoaker apja. A neve beleillik egy jellegzetes hun-magyar névadási rendszerbe. E rendszerbe nem csupán Csaba királyfi két fiának: Ednek és Edöménnek a neve tartozik, hanem az angolszász uralkodóház (az Edwardok sora és az edlingnek nevezett trónörökösök) névhagyománya is.
(6) Thelegdi János Rudimentája és más korabeli magyar szerzők tudomása szerint a székely írás hun-szkíta eredetű. Az akadémikus szerzők szokásos ellenvetésének mintájára minősíthetné ezt a nézetet egy akadémikus forráskritikus német eredetű kitalációnak, amiképpen Hunfalvy János a magyarság hun eredethagyományát is annak minősítette. Csakhogy a korai német irodalom semmit sem mond a székely írás eredetéről és a székely jeleket sem őrizte meg. Eközben a székely hagyományban és Thelegdinél nem csak a székelység és a székely írás hun eredetének álláspontja maradt ránk, hanem maga a székely írás is.
Időközben az is kiderült, hogy a szkíták és a hunok használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást, vagyis Thelegdi János és társai nem véletlenül, vagy a nemzeti büszkeség fényezése érdekében tartották a székely jeleket hun eredetűnek. A székely írás és annak hun eredethagyománya együttesen maradt fent a történeti emlékezetben.
(7) A magyar címer kettős keresztjének és hármas halmának olvasata: Egy országa (mai magyarsággal: Isten országa).
- Jelkincs. Igazat adhatunk a professzor úrnak, amikor ősi kincsnek nevezi a székely rovásírást. Valóban az. A magyar őstörténet kutatásához nélkülözhetetlen, de - megfelelő leírás és kutatás hiányában - felhasználatlanul kallódó, vagy rosszul felhasznált érték.
- Az időben változó rovásírás. Róna-Tas András professzor úr fontos körülményre hívja fel a figyelmet akkor, amikor a rovásírást változó jelenségnek tekinti. Helytelen - mondja az előadásában - ha a rovásírást örökké létező, változatlan valaminek fogjuk fel. Ebben is egyetértünk. Azonban a professzor úr mindössze különböző fejlettségű ábécék fejlődéséről hajlandó beszámolni, ami csak töredéke a tényleges folyamatnak. A székely írás történetét nem rövidíthetjük le az egy hangot jelölő betűkből álló ábécék változásaira, mert a jeleink előzőleg szójelek voltak s ezek is érdemesek a figyelmünkre.
2. ábra. A 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészlet 20 jele azonos a székely írás jeleivel, bár akkor még aligha volt fejlett könyvelés, ám a professzor úr nem figyel ezekre a részletekre, csak a "tudományos konszenzus" által elfogadott téveszmét próbálja megetetni a nagyérdemű közönséggel
3. ábra. A kőkorban az Újvilágba vándorló amerikai indiánok népi jelkészletének 23 elemi jele egyeztethető a magyar hieroglif írás jeleivel (ezeken felül 5-10 jelösszevonás is egyezik), amennyiben a professzor úr nem hajlandó választ adni arra, minek köszönhető ez a nagyfokú hasonlóság a világ különböző írásrendszereivel, akkor az előadása - hangozzon el bármilyen szép teremben - nem vehető komolyan, mert nélkülözi az elvárható tudományos igényességet
- Az írástörténet forrásainak, az írás megszületését elősegítő szükségleteknek a felsorolása. A professzor úr az ókori könyvelés és társai után megemlíti a vallásos, az imádságok rögzítésére megnyilvánuló igényt is, mint amelyek hozzájárultak az írás megszületéséhez. Ezzel messzemenően egyetértünk, csupán annyiban módosítanánk a professzor úr felsorolását, hogy a listának nem a végére, hanem az elejére kell tenni a vallásos szükségletet s időben azt is jóval korábbra, a kőkorba kell helyezni. Azaz nem a könyvelés, hanem az ősvallás igénye eredményezte a legkorábbi írásrendszer megszületését. Vallás és vallásos szójel-készlet már a paleolitikumban is létezett (2. és 3. ábra), amivel szemben a könyvelés csak jóval később született meg. A székely írás legkorábbi előzménye, a magyar hieroglif írás éppen a kőkori vallásos jelkészlettel azonos, vagy annak leghűségesebb utóda. Ezt az is bizonyítja, hogy hieroglifikus jeleink a kőkortól napjainkig a vallás szolgálatában állnak (4. ábra).
4. ábra. A csempeszkopácsi Árpád kori templom freskórészlete az Atyaisten olvasatú virágcsokor, az alsó sorban a székely írás "ty" (atya), "us" (ős) és "nt/tn" (ten) jele, a legkorábbi templomainkban gyakoriak a hasonló - magyar hieroglifákkal írt - vallásos jelentőségű mondatok, amelyekről az akadémikus "tudomány" nem hajlandó tudomást venni, mert cáfolja a székely írás sémi eredeztetéséről minden bizonyíték nélkül előadott akadémikus fantazmagóriákat
- A professzor úr szerint az írás fő funkciója a nyelv rögzítése. Igen, ez igaz, ám nem feledkezhetünk meg azokról a jelekről és írásokról sem, amelyek nyelvet nem, csak gondolatot rögzítenek, esetleg a nyelvet rögzítik ugyan, de csak korlátozottan (csupán néhány vallásos mondatot lehet a szójeleikkel leírni).
- A professzor úr a székely írás besorolása kedvéért felsorolja az írások lehetséges csoportjait és csoportképző faktorait. Ilyen a nyelvrögzítés módja (szó-, szótagoló és betűírás), a történeti forrás és az írástechnológia. Ám ezt az alkalmat sem használja ki arra, hogy szót ejtsen a székely szójelekről. Ez pedig olyan súlyos hiba, ami az előadásban elmondottak teljes hitelességét kizárja (2).
A formai hasonlítgatás helyett az egyetlen járható és tudományos út az írás rendszerének vizsgálata - állítja a professzor úr később. Ám elfeledkezik arról, hogy a "hasonlítgatást" lehet tudományos igénnyel, például matematikai valószínűségszámítással is végezni s az így kapott eredmény nem zsákutca, hanem új tudományos felismerés.
Az írás rendszerét nem illik úgy vizsgálni, hogy a jelkészlet többségét adó szó, szótag és mondatjelek létéről nem hajlandó tudomást venni és szót ejteni. Ha erre a súlyosan félrevezető eljárásra azt mondja, hogy ez az egyedül tudományos, akkor azt nem hisszük el neki.
5. ábra. A kb. 3000 éves sémi (délarab, föníciai, arameus) írások azon 12 jele, amelyek formai megfelelője megtalálható a székely írásban is, kiegészítve a korábbi hettita (luviai) hieroglif írás és a bübloszi pszeudohieroglifikus írás hasonló jeleivel
6. ábra. A 6-8 ezer éves Tordos-Vincsa kultúra jelei közül a formáját tekintve 49 egyeztethető a székely írás és a magyar hieroglif írás jeleivel
A professzor úr 1996-ban még úgy fogalmazott, hogy a székely írás eredete egy rejtély. Mivel nem hagyhattam ki ezt a labdát, a tisztánlátás érdekében ismételten megemlítettem már az akadémikus kudarcnak ezt a beismerését. Róna-Tas András most óvatosan visszatért a száz éven át hangoztatott, de sohasem bizonyított téveszméhez, az ótürk eredeztetéshez, ám most sem közli ennek az alátámasztását. Ez az oda-vissza álláspont-ingadozása csak azt bizonyítja, hogy az akadémikus rovológiának nagyjából egy szava sem igaz, mert nem hajlandó és a tudománytalan prekoncepciók nyűge alatt képtelen is a tudományos igényű kutatómunkára és a valóság bemutatására.
A finnugrista prekoncepció szerint csak az ótürkből vehettük át az írásunkat, mert az Uráltól a Kárpát-medencéig tartó rövid történelmünk során nem találkozhattunk más, írást használó néppel. A professzor úr nem közli a hallgatósággal, hogy a székely írás archaikusabb az ótürk és a sémi írásoknál. A székely írásnak van vagy 100 jele (közte szó-, szótag- és mondatjelek), amelyeket nyilvánvalóan nem lehet levezetni az arameus írás 18 mássalhangzójeléből.
A sémi írások egyébként sem sémi találmányok, hanem átvételek. A sémi népek kaptak valahonnan (a hurritáktól?) egy nagyobb jelszámú ábécét és abból elhagyták azt, amire nem volt szükségük, miáltal a jelszám fokozatosan lecsökkent kb. 32-ről 18-ra.
A sémi írások idegenből való átvételét több jelből lehet tudni. Például a sémi írásokban a kereszt vagy X alakú jelek (amelyek eredetileg ősvallási istenjelképek voltak világszerte) általában a "t" vagy a "d" hangot jelölik. Olyan nyelvet szolgáló írásrendszerből származhatnak, amely nyelvben az Isten neve "t"-vel, vagy "d"-vel kezdődik. Azaz keletkezhettek a magyar, vagy egy magyarral rokon pantheon Ten és Dana hieroglifáiból, de nem keletkezhettek a sémi Yahve (vö. javas!) és Elohim (vö. élő!) istennevek jeleiből, mert ilyen "t"-vel és "d"-vel kezdődő istennevek és nekik megfelelő szójelek a sémi nyelvekben és írásokban nem léteztek. A sémi Yahve és Elohim istennevekből az akrofónia során egyébként sem keletkezhettek volna "t" és "d" betűk. (3) A sémi adonáj "úr" szó (a magyar Dana és a sumér dingir "isten" rokona) azonban alkalmas lehetett a "d" betűt eredményező akrofónia kiindulási pontjaként.
- Rokon írások. Igaza van a professzor úrnak akkor is, amikor az etruszk, germán, ótörök és egyéb rovásszerű írások esetében leszögezi, hogy nem olvashatók el a székely jelek alapján, mert ezek önálló írások.
- A jelforma értékelése. A professzor úr szerint a jelformák értéktelenek, ám ez tévedés. Ezzel csak azt ismeri be, hogy a prekoncepciói szorításában nem alkalmazhat megfelelő módszert (a székely írást nem rokoníthatja szójeles írásként más rendszerekkel) és ezért nem tudja hasznosítani a jelformákat (4). A jelforma értéktelenségének bizonyítására az X alakú jelek különféle jelentését említi. Felhozza azt is, hogy esetenként meg ugyanazt a hangot különböző jelek jelölik. Végül levonja ebből ama téves következtetést, hogy amikor valaki formákat akar hasonlítgatni és ebből a rokonságra próbál következtetni, akkor az zsákutcába vezet. Ugyanis csak akkor vezet zsákutcába, ha - miképpen a professzor úr is - módszertelenül hasonlítgatják egymáshoz a jelformákat. A kapcsolat tisztázása érdekében előbb rekonstruálni kell az akrofóniákat.
Például a halat ábrázoló magyar "h" (hal) és az ótürk "b" (balik "hal") talán azért hasonló formájú, mert a jelnevet a hun korban(?) lefordították magyarról törökre. Mivel a hal, bálna, balik szavak végső soron egy szócsaládba tartoznak, az is elképzelhető, hogy ez a két szó és jele egy egyelőre azonosítatlan (sumér, szkíta, nosztratikus korú?) ősforrásból maradt a székely és az ótürk írásra. Hasonló jelnév-fordítások sorozatait rekonstruálva a többi jel és írásrendszer esetében is, gyarapodhat a tudásunk a székely írás történetéről és esetleg megállapítható az átadások iránya, meg az ősforrás is. Ha a professzor úr eleve lemond erről a kutatási lehetőségről, akkor azzal az előrelépés lehetőségéről mond le egy tudományellenes előfeltevés szolgálatában.
- A kettős kereszt alakú "gy" rovásbetűnkről azt mondja a professzor úr, hogy az a "d"-ből alakult ki a XIV. században. Azt állítja, hogy ez a "gy" hang korábban nem létezett s csak a "d"-nek a jésített változata. Egészen biztosan mondhatjuk - teszi hozzá - hogy ez az írásjel korábban nem volt. Ez persze nem igaz - tehetjük hozzá - mert a hun és avar jelkészletben több kettős kereszt alakú jelet is találunk. Legfeljebb abban lehetünk bizonytalanok, hogy pontosan milyen (egy, vagy edi, edj) hangzású szó jele volt-e eredetileg.
A korai kettős kereszt jelentését meg lehet közelíteni a különféle ábrázolások és szövegek alapján. Mivel levele és virága van, valamint madarak is ülnek rajta, továbbá megjelenik a keresztény mandorlában és Jézus Krisztus arcán is, ezekből következően a kettős kereszt az Istennel azonos égig érő fa jelképe (Berze Nagy János népmese-kutatótól tudjuk, hogy a magyar néphitben az égig érő fa azonos az Istennel). A hieroglifikus szövegekben és az egyház szavunkban az egy szó és hangalak felel meg az Istennek. A hieroglifikus Egy/Edi/Edj szóról - a professzor úr érvelését tiszteletben tartva - kiinduló hipotézisként hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a hun korban edi, vagy edj lehetett a hangalakja. Ezt a hangalakot meg is találjuk a hun Edikon "Egy hun" nevében (5).
Csak azt kell még tisztázni, hogy ez az Edikon "Egy hun" alak megfelelt-e a hun kori kiejtésnek, vagy csupán a korabeli latin írásnak a "gy" hang rögzítésére való képtelenségéről árulkodik? Lehetséges, hogy Róna-Tas András professzor úr és tudománya csak a téves latin lejegyzések alapján következtet arra, hogy a XIV. század előtt nem volt "gy" betűnk? Ezt a kérdést a kazahsztáni madiar (ejtsd: magyar!) törzsnév felhasználásával egy külön cikkben tárgyaljuk bővebben.
Összegzés
A professzor úr által elmondottak a fenti kifogások alapján nem állják ki minden részletükben a tudományos igényű ellenőrzés próbáját. A székely írás nem alfabetikus, hanem szó- szótagoló jellegű, ezért a sémi írásokból nem lehet származtatni. Az elhangzottak mégis lehetőséget adnak egyes területeken a továbbgondolásra és a továbblépésre. Akár a brain storming (ötletroham) módszer egyik példájának is tekinthetjük ezt az esetet. E módszernek az a legfőbb szabálya, hogy meg kell engedni bárkinek a nyilvánvalóan téves gondolatai közreadását is, mert a legostobább hozzászólás is felkelthet másokban egy értelmes új gondolatot, ami aztán a helyzet megoldásához vezethet.
Esetünkben a professzor úr előadása az egy szójelünk hun kori edi alakjának (latin betűs lejegyzésének) azonosítását javasolja. Nem kételkedünk benne, hogy Róna-Tas Andrásnak nem a hunok magyar nyelvének illusztrálása volt a célja, ugyanis semmi sem állhat távolabb tőle és követőitől, mint a hun-magyar azonosság és a székely írás hun eredetének bizonyítása. A dolgok természetes rendje azonban mégis csak az, hogy a kutatás során akaratlanul is előkerülhetnek a tények. A sánta kutya effektus nem azoknak dolgozik, akik a székely írás eredeztetését tudatosan félre szeretnék irányítani és ezért nem hajlandók a székely írás szójeleinek tárgyalására sem.
A közös továbbgondolás újfent kétségtelenné tette azt, hogy a székely írás az 1500-as évek magyar értelmiségének emlékezetének (6) megfelelően hun eredetű.
A címerünkben is szereplő Egy szójelünk (7) és a belőle kialakult "gy" betűnk nem véletlenül, hanem a genetikus kapcsolat miatt hasonlít egymásra - azaz Róna-Tas András professzor úrnak a jelformák értéktelenségéről alkotott álláspontja téves.
A címerünkben is szereplő Egy szójelünk (7) és a belőle kialakult "gy" betűnk nem véletlenül, hanem a genetikus kapcsolat miatt hasonlít egymásra - azaz Róna-Tas András professzor úrnak a jelformák értéktelenségéről alkotott álláspontja téves.
(1) Első alkalommal az ELTÉ-n tartott előadását követően kapott lehetőséggel élve kérdeztem meg Róna-Tas Andrástól, mi a véleménye a székely írás szó- és mondatjeleiről. A professzor úr akkor azt mondta, hogy erre nem kíván válaszolni. Nyilván felmérte, hogy bármit mond, lelepleződik vele.
Róna-Tas András volt az, aki kijelentette egykor, hogy a Tudománynak nem kötelessége a dilettánsok minden kérdésére válaszolni. Ez általában igaz, ám az elv a gyakorlatban több ok miatt sem alkalmazható könnyen.
Ehhez előbb gondosan el kellene határolni egymástól a tudósokat, a dilettánsokat és a szélhámosokat. Ezek a gumifogalmak ugyanis esetenként átfedik egymást, sőt a szerepek teljesen fel is cserélődhetnek: pl. a tudós hazudik, miközben a dilettáns tudományos eredményeket tesz le az asztalra. Értjük, persze, hogy a professzor úr magára osztotta ki a Tudomány szerepét, de ebben a cikkben éppen azt vizsgáljuk, hogy nem lötyög-e a vállain ez a köpeny. A tudományos bizonyításnak és kritikának ugyanis elég jó definícióját olvastuk a professzor úr egyik kötetében és most szembesítjük a saját elveivel. E szerint csak a megismételhetőség alkalmas egy tudományos tétel bizonyítására (azaz nem a tudományos fokozat, vagy a beosztás).
Erdélyi Istvántól azt tanulhattuk meg, hogy a Tudomány feladata a kíváncsiságunk kielégítése. Azaz a professzor uraknak és elvtársnőknek végül mégis csak választ kell adniuk az őket eltartó közönség legfontosabb kérdéseire. S ilyen fontos kérdés a székely írás leírása és eredeztetése, amelyre több, mint száz éve nem hajlandók komolyan vehető választ adni.
7. ábra. A kínai írás "uralkodó" jele (balra) és az Árpád-ház idején a királyság zászlója a hieroglifikus Egy országa mondatjellel (jobbra)
8. ábra. A kubánvidéki hun kettős kereszten madarak üldögélnek, amiből következően ez az Istennel azonos égig érő fa (balra) és a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájának kettős keresztje és hármas halma (jobbra)
9. ábra. Az énlakai unitárius templom rovásírásos mennyezetkazettájában betűkkel
Egy az Isten, szójelekkel pedig Egy Isten alakban van leírva az unitáriusok kedvenc bibliai mondata, amelyből nyilvánvaló, hogy a "gy" betűnk az Egy szójeléből keletkezett az akrofónia során
Másodszor a most tárgyalt előadása után tettem fel a kérdést, hogy miért nem beszél a székelyek szó- és mondatjeleiről, amelyek létéről a professzora (Németh Gyula) már a Veit Gailel-féle forrást is közölte. Én meg azonosítottam ezeket a szójeleket a magyar népi, uralmi és vallási hieroglifák között. Erre azt válaszolta a professzor úr, hogy az véletlen.
A tudományban azonban nincs véletlen. Ha egy tudós - illetlenül - mégis a véletlenre hivatkozna, akkor az csak azt jelenti, hogy arról a területről nincs elegendő tudása, vagy nem kíván vele foglalkozni.
Ez pedig most az a pillanat, amikor rákérdezünk a professzor úr által előadottakra, például a "gy" rovásbetűre, amelyet ő is említett az előadásában. A székely írás kettős kereszt alakú "gy" betűjének és szójelének megfelelőjét megtaláljuk az államcímerünkben, sőt hun és avar őseink hagyatékában is. Ezek az előfordulások (7-8. ábra) azt bizonyítják, hogy a székely írás kettős kereszt alakú "gy" betűjének volt és van egy hieroglifikus előzménye vagy párja. Az tehát a kérdésünk, hogy miért nem hajlandó létezőnek tekinteni a hun és avar elődeink, valamint a székelyek által is használt (9. ábra), az államcímerünkben folyamatosan szereplő, kettős kereszt alakú Egy szójelet? Úgy gondoljuk, ez a jel elég fontos ahhoz, hogy komolyan vehető választ várjunk rá.
(2) A tudományos igényű bizonyításhoz ugyanis a bizonyítás megismétlésének lehetősége szükségeltetne. Ez azt jelenti, hogy ha egy (a szakterülethez értő és becsületes) kritikus végigmegy a professzor úr érvein és adatain, akkor neki is szükségképpen ugyanarra a végkövetkeztetésre kell jutnia. Ez azonban nem lehetséges, ha a székely írás típusát a professzor úr rosszul határozza meg, vagy kitér a feladat elől. A kritikus könnyen feltárja, hogy a székely írás fontos jelenségeit a székely szójelek alapján meg lehet magyarázni, míg a professzor úr megmagyarázatlanul hagyja ezeket a jelenségeket, vagy rosszul (az adatok jó részét figyelmen kívül hagyva) magyarázza őket.
Például bárki joggal kérdez rá arra, hogy a professzor úr miért nem hajlandó szót ejteni a hieroglifikus Isten szójelünk és összetevőinek több ezer éves keleti előfordulásairól? Az Isten (a rokonságával, pl. az énlakai Egy Isten mondatjellel és társaival a magyar írástörténet egyik legfontosabb szójel-bokra) egyértelműen a hun, szkíta, párthus és avar rokonnépek hieroglifikus íráskultúrájára mutat. Egy kritikus joggal ítél úgy, hogy a professzor úr által előadottakból nem következik a professzor úr végkövetkeztetése (a székely írás végső soron sémi eredete és eredetileg is alfabetikus jellege).
A professzor úr - az ábécéként való hasonlítgatás bizonyítottan hibás módszertana alapján - csak reménykedhet abban, hogy majd egyszer megtalálják azt az ótürk írást, amelyikből átvettük a sajátunkat. Mivel nincs semmi, ami ilyen ábrándokra okot adna, ezért a hipotézise súlytalan. Ha száz év nem volt elég ennek a feltételezett átadó ótürk ábécének a megtalálására (és ezt a reményt egyszer már a professzor úr is feladta, bevallván, hogy a székely írás eredete ismeretlen), akkor el kellene könyvelni végre, hogy az ótürk eredeztetés dogmája nem tudományosan, hanem csak katonailag (elnyomásügyileg) volt és van megalapozva.
(3) Az adonáj "úr" szó azonban hozzájárulhatott az arameus "a" betű keletkezéséhez s ez magyarázhatja meg, hogy az X alakú jel a föníciai írásban még a "t", az arameus írásban pedig már az "a" (alef) jele. Ez a változás annak jele lehet, hogy időközben a ten "isten" (vö. a hatti estan a napisten neve!) helyét a szóhasználatban átvette az adonáj "úr"?
(4) Hogy mit lehet hasznosítani a jelformából? Nos, a jel által hordozott információk felét a jelforma tartalmazza. Ha a jelformát a professzor úr figyelmen kívül hagyja, akkor a rendelkezésre álló értékes adatmennyiség feléről mond le és érthetően vall sorozatos kudarcot. Persze, a jelforma által hordozott adattartalom feltárásához megfelelő módszerre is szükség lenne, amit - a finnugrista prekoncepciók szorítása miatt - nem oktatnak az egyetemeken. Azt azonban ennek ellenére is lehet tudni, vagy legalább sejteni, hogy a székely jelek - a végletekig leegyszerűsítve - napjainkig megőrizték az egykori képjelek alakját és képi tartalmát.
Például a "g" és a "c" betűk egyaránt az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció leszármazottai. (A "c" azonban csak egy későbbi beszúrás a jelsorban, aminek a magyarázata még várat magára.)
10. ábra. A gjunovkai szkíta nyeregdísz az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyik szép előfordulása, amelyen a fa azon részeit színezték pirosra, amelyek ősvallási jelentést hordoznak (és székely rovásjelekkel azonosak), az égbolttal érintkező virágok például a magas égi kő olvasatú mondatjelek (a megfelelő székely "m" és "g" betű, meg a kő hieroglifa az ábra jobb alsó részén látható)
11. ábra. A kínai lolo írás "ég" szójele az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióból keletkezett
(5) Edika, Edeko, vagy Edikon (mai magyarsággal Egy hun "Isteni hun") Attila egyik főembere, az utolsó római császárt trónjáról letaszító Odoaker apja. A neve beleillik egy jellegzetes hun-magyar névadási rendszerbe. E rendszerbe nem csupán Csaba királyfi két fiának: Ednek és Edöménnek a neve tartozik, hanem az angolszász uralkodóház (az Edwardok sora és az edlingnek nevezett trónörökösök) névhagyománya is.
(6) Thelegdi János Rudimentája és más korabeli magyar szerzők tudomása szerint a székely írás hun-szkíta eredetű. Az akadémikus szerzők szokásos ellenvetésének mintájára minősíthetné ezt a nézetet egy akadémikus forráskritikus német eredetű kitalációnak, amiképpen Hunfalvy János a magyarság hun eredethagyományát is annak minősítette. Csakhogy a korai német irodalom semmit sem mond a székely írás eredetéről és a székely jeleket sem őrizte meg. Eközben a székely hagyományban és Thelegdinél nem csak a székelység és a székely írás hun eredetének álláspontja maradt ránk, hanem maga a székely írás is.
Időközben az is kiderült, hogy a szkíták és a hunok használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást, vagyis Thelegdi János és társai nem véletlenül, vagy a nemzeti büszkeség fényezése érdekében tartották a székely jeleket hun eredetűnek. A székely írás és annak hun eredethagyománya együttesen maradt fent a történeti emlékezetben.
(7) A magyar címer kettős keresztjének és hármas halmának olvasata: Egy országa (mai magyarsággal: Isten országa).
Irodalom
Az előadás képei (flickr.com)
Az előadás videófelvétele
(https://mta.videotorium.hu/hu/recordings/14743/a-szekelyek-osi-kincse-a-rovasiras)
Dr. Somos Zsuzsanna: Hunok a brit trónon, az Attila Hotelben tartott előadás videofelvétele
Varga Géza: A hun Edikon és a székely "gy" (Egy) rovásjel
Varga Géza: Angolszász boglár hun mondatokkal
Az előadás képei (flickr.com)
Az előadás videófelvétele
(https://mta.videotorium.hu/hu/recordings/14743/a-szekelyek-osi-kincse-a-rovasiras)
Dr. Somos Zsuzsanna: Hunok a brit trónon, az Attila Hotelben tartott előadás videofelvétele
Varga Géza: A hun Edikon és a székely "gy" (Egy) rovásjel
Varga Géza: Angolszász boglár hun mondatokkal
Varga Géza: Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza: Közszavak és istennevek
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996.
Benkő Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 90 (1994) 157–168. vagy Benkő, E.: Középkori rovásfelirat Vargyasról. Magyar Nyelv 90 (1994) 487–489. Magyar Nyelv, 1994. június.
Varga Géza: Vásáry István megismétli a székely írás egyszer már feladott eredeztetését
Varga Géza: Rovásírás és mitológia, Demokrata, 1997, 1-2.
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Laszlovszky Andrással beszélgetünk az "n" (nagy) rovásjelről
Varga Géza: Szkíta tartalom
Varga Géza: Rovásjelek Krisztus arcán
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép, Budapest, 1996.
Varga Géza: Az énlakai Egy isten mondatjel
Thelegdi János: Rudimenta
A veleméri Cserépmadár szállás (egy 3 szobás, 11 férőhelyes őrségi szállás) Belső szobája
Varga Géza: Közszavak és istennevek
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996.
Benkő Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 90 (1994) 157–168. vagy Benkő, E.: Középkori rovásfelirat Vargyasról. Magyar Nyelv 90 (1994) 487–489. Magyar Nyelv, 1994. június.
Varga Géza: Vásáry István megismétli a székely írás egyszer már feladott eredeztetését
Varga Géza: Rovásírás és mitológia, Demokrata, 1997, 1-2.
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Laszlovszky Andrással beszélgetünk az "n" (nagy) rovásjelről
Varga Géza: Szkíta tartalom
Varga Géza: Rovásjelek Krisztus arcán
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza: Az énlakai Egy isten mondatjel
Thelegdi János: Rudimenta
Ne fogadjon el utángyártott, lejárt szavatosságú, vagy sérült csomagolású őrségi szállást! Rovológus által vezetett eredeti hangulatú őrségi szállás csak nálunk! A néprajzilag hiteles, de a modern kor eszközeivel ellátott, elbűvölő természeti táj közepén (erdő és patak között) található őrségi szállás a csendre és békére vágyó igényeseknek való. A szállás lefoglalásához hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot! Cserépmadár szállás és Csinyálóház (azaz kitűnő őrségi szállás) Veleméren is csak egy van.
A veleméri Cserépmadár szállás (egy 3 szobás, 11 férőhelyes őrségi szállás) Belső szobája
Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra, "Inkább vagyok itthon Etele szolgája, mint vagyonos ember idegenben"
Az egyik felszólaló :)
VálaszTörléshttps://www.flickr.com/photos/mtasajto/30377313194/in/album-72157672996678443/
Köszönöm!
TörlésSzenzációsak a fotógrafikák! Amikor az előző hozzászólásomat írtam, még nem voltak benne a bejegyzésben.
TörlésKöszönöm! Bizonytalan vagyok, hogy mit tehetek bele a cikkbe és mit nem, ezért most csak egyet hagytam benne, magamról. Nem szeretnék felesleges támadási felületet adni, elég az a vita is, ami ezek nélkül is keletkezik.
TörlésTünde Imola Eördögh: Most ez a legújabb? A finnugrista "professzorok tagadják egyes hangjaink ősi jelenlétét, és ezzel tulajdonképpen a magyar beszédet tagadják. Még hogy egy/gy/ nem volt /! A magyar nem beszél és beszélt nyelvtörősen vagyis ídj, edj! Még az eredj helyett is gy-mondanak! Ha hang volt, akkor betű is kellett legyen!!!!Pl egy másik őstöris csoportban meg a cs hangot tagadták. Szóval nem volt csak, csuk, csák, csők, csicsijja, stb. Csak a 19 században találták fel a hangrögzítést, ne fantáziáljanak. Eddig Trianont gúnyolták, most "szakértők" lettek a székely rovásban!!! A latin írásbeliségből indulnak ki, ahol 13 hangunknak nem volt jele, mert a latin nem ismerte. Ezért negligálják most a hangjainkat!!!!
VálaszTörlésVarga Géza: Igazad van. Köszönöm!
Szeretném megtudni, a nevet annak A Szentabrahami úrnak Aki megfejtette Rovás írást, ha tudják kérem írják meg!! Előre is köszönöm szépen, Tisztelettel ID SIMON Gergely Érdligetrol
VálaszTörlésKedves Névtelen! A rovásírást nem kellett megfejteni, mert mindvégig ismert volt. Maradtak fent ábécéi. Ezért a kérdését nem értem és nem tudok rá egy nevet írni válaszként. Köszönöm a figyelmét! Szentabrahami úr pedig ismeretlen előttem.
VálaszTörlés