A 6500 éves anaui kultúra leleteiből már több rövid hieroglifikus szöveg olvasatát közöltem a magyar hieroglif írás segítségével. E cikkben egy újabb szöveget (az eddigiek alapján egy magyar nyelvemléket) van szerencsém bemutatni (1. ábra). Az Anau-kultúra, valamint környezetének jelhasználata és nyelve azért különösen érdekes a számunkra, mert a Kásler Miklós és társai által végzett genetikai vizsgálatok szerint itt (az innen nem túl messze lévő Észak-Afganisztánban) alakult ki az Árpád ház genomja Kr. e. 2500 táján. Azaz a genetikai kontinuitás nyelvi és identitásbeli kapcsolattal is párosul, ami erőtlenné teszi a finnugristák újabban hangoztatott álláspontját (amelyet ilyen korai nyelvemlékek egyébként sem támasztottak alá). (1)
1. ábra. 6500 éves anaui pecsétnyomó a Lyukó sar (mai magyarsággal Lyukó úr) mondattal
A pecsétnyomó egy háromszög alapú hasáb, amelynek a végén van kiképezve a pecsétlap. Ez a pecsétlap a használata során két ismert hieroglifánkat hagyja maga után: a háromszög alakú, hegyet ábrázoló sar "sarok, úr" és benne a kör alakú, a Napot forrásként, vagy kútként ábrázoló lyuk, Lyukó szójeleket. Ezek együtt a Lyukó sar (mai magyarsággal Lyukó úr) mondatot alkotják. Ez a mondat előfordul egy kelet-európai hun kereszten (2. ábra) és a kismákfai hun tálon is (3. ábra). Több hasonló jelhasználati párhuzamot is találtunk már, ami az anaui és környéként fellelt jelenségeket a sztyeppéhez és a magyarsághoz köti.
A magyar hieroglif írásban két szójellel (a sar "sarok, úr" és a szár "növényi szár, úr" hieroglifákkal) is le lehet írni az "úr" fogalmat. Ezek hasonló hangzásúak (sar, szár) és jelentésűek ("úr"), amelyeknek azonban eltérő a képi tartalma. Az egyik hegyet (a sarok hegyét) ábrázolja, a másik meg a rajta álló, Istennel azonos égig érő fát, vagy annak a szárát.
5/a. ábra. A hun eredetű, vagy hun hatást tükröző meroving korongon Lyukó a magas kő szár (mai magyarsággal: Lyukó a magas kő ura) mondat olvasható el (középen), balra a hun-meroving hieroglifák, jobbra a hieroglifáknak megfelelő székely "ly" (Lyukó), "sz" (szár "úr"), "m" (magas) és "harmadik k" (kő) jelek
3/b. ábra. Meroving boglár keresztje a sugár irányban olvasható Lyukó sar (mai magyarsággal Lyukó úr) olvasatú mondatokból áll, azokat a szójeleket használva, mint az anaui pecsétnyomó
Ezért az anaui pecsétnyomó Lyukó sar mondatának a hun, avar, meroving és magyar népi írásemlékeken Lyukó sar és Lyukó szár alakban is akad párhuzama (6. és 7. ábra). Ezek az előfordulások is azt bizonyítják, mint a többi anaui írásemlék párhuzamai is, hogy az Anau-kultúra jelhasználata szervesen beépült a sztyeppi, hun-magyar jelhasználatba is. Ennek a nagy területekre kiterjedő közös jelhasználatnak ősvallási alapozása volt, amint ezt a jelen cikkben tárgyalt előfordulások alapján is be lehet látni. Ma elsősorban a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatban maradt meg ez az ősi írás a hagyományos formájában. Megtalálható még a kínai írásban és az amerikai indiánok népi jelhasználatában is. Modernizálódva a székely írásban maradt fent. Ha azt kérdezzük, hogy miért a magyarság őrzi leghívebben ezt az ősi írást, akkor azt válaszolhatjuk rá, hogy azért, mert ez a sajátunk.
6. ábra. Lyukó szár (mai magyarsággal: Lyukó úr) olvasatú népi birtokjel a Magyar Néprajzi Lexikon nyomán (a sar "sarok, úr" és a szár "növényi szár, úr" hieroglifák a hasonló jelentés, az egykori jelhasadás miatt felcserélhetők)
7. ábra. A zalabaksai hímes tojás világmodelljének sugár irányban elolvasható mondata a Lyukó szár (mai magyarsággal: Lyukó úr), jobbra, fentről lefele a székely írás "ly" (Lyukó) és "sz" (szár) jele
Jegyzetek
(1) A nyelvészek újabb magyarázkodása szerint a magyar nyelv és a magyar genom nem azonos helyről érkeztek volna a Kárpát-medencébe. Úgy vélik, hogy nyelvünk az Urál vidékéről származik, a testi mivoltunk meg valahonnan máshonnan.
Az újabb (genetikai, rovológiai és régészeti) eredmények fényében az íróasztal mellett kiagyalt, önellentmondó finnugrista nyelvészeti deszkamodellt ideje lomtárba küldeni. Fel kell váltani egy másikkal, amelyik figyelembe veszi a társtudományok (nyelvről lévén szó, elsősorban a hieroglifikus nyelvemlékeink) tanúbizonyságát is.
Ezt ismételten javasoltam az MTA-nak, azonban csak dermedt csend és a korábbi nemigazmondás folytatása volt a választ. Például az MTA tavaly kiadott rováskorpuszának tendenciózus "tévedései" is ezt támasztják alá. Ebben a szerzők egyetlen dokumentált szójelünkre sem voltak hajlandók felfigyelni. Pedig a szójeleink létéről tanúskodó forrást (Veit Gailel sorait), valamint az egyik hieroglifikus mondatunkat (az énlakai Egy Isten mondatjelet, igaz, minden magyarázat nélkül) a korpuszban ők is közreadják.
Mintha ezek nem is léteznének, Vásáry István kifejezetten meg is fogalmazza a korpusz 831. oldalán, hogy "a kínaihoz hasonló képírások, történeti és gyakorlati okokból nem jöhetnek szóba a székely írás vizsgálatánál". Teszi ezt annak ellenére, hogy a kínai és a magyar jelkészletet 50 párhuzam köti össze. Ezek segítségével rövid mondatokat el tudunk olvasni a kínai régészeti anyagon, például Shang kori jóscsonton megőrződött hieroglifikus szövegekből. A korpuszban közölt énlakai Egy Isten mondatjel ráadásul kifejezetten képszerű (az égig érő fát ábrázolja) s az énlakai billingvis része lévén, kitűnően el is olvasható. Ugyanakkor a magyarul beszélő hunok adták az első ismert kínai dinasztiát, a Xiát - azaz a történeti körülményekre való hivatkozás sem helytálló.
Valamelyest érthető a "tudósok" tépelődése. Olyasmiről kellene nyilatkozniuk, ami meglepi őket, amiről eddig fogalmuk sem volt, ami ellenkezik az egyetemeken oktatottakkal s ami leleplezné az eddigi téveszme-terjesztésüket. Ráadásul túl sokat kellene gondolkozniuk és dolgozniuk, hogy helyzetet tisztázhassák maguknak. Közben el kellene viselniük a szintén hozzá nem értő "tudományos konszenzus" felhördülését is. S mit kapnának cserébe? Az akadémikus "tudomány" évszázados gyakorlatát és erkölcsi állapotát ismerve, talán csak kirekesztést és egzisztenciális bizonytalanságot. Az igaz, hogy ezáltal előreléphetne a tudomány és a magyar közönség jobban megismerhetné saját származását, de ez - a jelek szerint - nem fontos szempont náluk.
Irodalom
Ortutay Gyula (főszerkesztő): Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982.
Olasz Judit, Verena Seidenberg, Susanne Hummel, Szentirmay Zoltán, Szabados György, Melegh Béla & Kásler Miklós: Béla magyar király és más, a székesfehérvári királyi bazilikából származó csontvázmaradványok DNS-profilja
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Hieroglifikus birtokjeleink
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése