A jelen cikkben tárgyalt permi bronztárgy a III-V. századból, azaz a hun korszakból való (1. ábra). Érthető, hogy lovagolva ábrázolja az Istent, akit a mellére tett Jó szójellel nevez meg (1), ám az meglepő, hogy az isten nem lovon, hanem medvén (medveszerű állaton, farkason, vaddisznón?) "lovagol". Aminek az lehet a magyarázata, hogy az Urálban ez volt a lakosság szent állata, talán ez jelképezte az Istent (ez volt az Isten, vagy az egyik isten zoomorf változata?). Mindenesetre a medvén megtaláljuk Lyukó napisten jelét (2). A jelek olvasata, amennyiben egyetlen mondatba kell sűríteni a jeleket: Lyukó a jó ragyogó sar (mai magyarsággal: Lyukó a jó, ragyogó úr). Amennyiben két mondatról van szó, akkor az első annyit közöl velünk, hogy a medve azonos Lyukó napistennel. A második mondat olvasata: Jó a ragyogó úr. Ez esetben két isten szerepel a bronzon: Jó isten a napisten hátán lovagol és így utazza körbe a világot.
5. ábra. A permi bronz sar "sarok, úr" hieroglifája a permi isten orráról, a székely írás "s" rovásbetűjének előzménye, hasonló formában szerepel a rokon sztyeppi népek leletein
A most tárgyalt permi bronz esetében egyedül az isten mellére tett, kacskaringó alakú jó hieroglifa nem azonos valamelyik testrész lehetséges rajzával. Ez azonban nem ok a kételkedésre a többi jel elolvashatóságát illetően, mert ez a jeleket felhasználó ábrázolási szokás régen ismert az ősvallási ábrázolásokon. Sőt, ez annyira rendszerszerű, hogy magyarázatot ad a magyar hieroglifák kialakulására is. Ezekből az ősvallási rajzokból, a rajzok részleteiből születtek meg a jeleink.
A kacskaringón kívül az isten orrára tett sar szójel ad okot arra, hogy ne a testrészek puszta ábrázolására, hanem egy messze földön elterjedt ábrázolási-jelhasználati szokásra, sőt a magyar nyelvre következtessünk. Egy kirgiziai hun aranyálarc esetében ugyanis már találkoztunk az orron lévő szár jellel (3). Mivel a szár, orr és arc jelek etimológiája a magyar nyelvben egy gyökerű, ebből következően e permi bronzon a magyar nyelven beszélő hunok jelhasználati szokását értük tetten.
E bronzba öntött magyar nyelvemléknek és társainak nyelvtörténeti jelentősége van. A permi bronzok ugyanis ama korszakok egyikét illusztrálják, amikor a magyar nyelv elemeit az Urál őslakói átvették a hunoktól (korábban a szkítáktól és a szarmatáktól is átvehették). A finnugrista történelemhamisítás két alaptétele foszlik ezáltal semmivé.
- Az obi-ugorok nyelve nem az eredeti ősrokonság, hanem e miatt a hun-szkíta hatás miatt hasonló a magyar nyelvhez.
- A hunok pedig magyarul beszéltek és a székely írás előzményét használták.
Jegyzet
(1) A jó ma is az Isten állandó jelzője a magyarságnál, a sémi népeknél pedig ebből a jelzőből, vagy annak javas változatából lett a Jó, Jahve istennév. Ipolyi Arnold szerint a jó azon istenjelzők közül való, amelyeket még a sztyeppéről hoztunk. Ez a permi lelet az ő álláspontjának egyik igazolása.
Az emberalakokon lévő hieroglifák (pl. ezen a tárgyon a Jó, egy másik permi bronzon pedig a Bél hieroglifa) az isten nevét, és/vagy jelzőit rögzítik, ezért bizonyosra vehetjük, hogy ez az ábrázolási forma (a "jel antropomorf alakon" ábrázolási konvenció) nem földi emberekhez, hanem égi szereplőkhöz kötődik.
(2) Az állat szeme egyúttal a lyuk/Lyukó hieroglifaként is szolgál. Ez (a testrészek hieroglifaszerű lerajzolása) egy szokásos eljárás a hieroglifikus ábrázolások esetében.
(3) A sar és a szár jelek valamikor egyetlen (hegyen álló fát ábrázoló) ligatúraszerű jelet alkottak s abból váltak szét egy jelhasadás során. Attól kezdve a sar egy hegyet ábrázol (a sarok hegyét), a szár pedig a fát (az égig érő fát). Ezért hasonló a hangalakjuk és ezért részben azonos a jelentésük (mai magyarsággal mindkettő jelentheti az "úr" szót).
Irodalom
Nem hiszem, hogy újdonság lenne számodra medve fronton, de lehet, hogy van akit érdekel.
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=l-KAQQ6IP7U
Varga Márta: Miért medve? Nem farkas? És miért isten? Lehet, hogy egy gyerek játszik egy kutyával, nem?
VálaszTörlésPoloviczer József Mert a medve valamikor szent állat volt, és nagy tiszteletnek örvendett,azon felül volt egy nagyon régi szokás amit medvetornak neveztek,végül de nem utolsó sorban totem állat is egyben.Az állat szimbólumnak nincs farka,mint a kutyának.
Varga Géza: Köszönöm!
A permi terület a medve kultusz népeinek környéke. Nem mellékesen a finnugrista magyar őshaza környéke is. A magyar mitológia viszont a szarvashoz és a turulhoz=kerecseny=karácsony sólyomhoz kötődik.
TörlésKutyával játszó gyereket nem volt szokás drága bronzba önteni, mint ahogy életképi jeleneteket sem abban az időben.
A medve egyébként a szűz tulajdonságok hordozója, a magyarság ellenben a történelmi idők kezdete óta nyilas, (keleti állatövi rendszer szerint ló, mint fehér ló, tehát energiával telített, tüzes ló. A meséink teli vannak parazsat evő táltos lovakkal).
A magyar párducbőrös viselet pedig végső soron a magyarok Istenét, Nagyboldogasszonyt idézi meg, mert a párduc a rák jegy harmadik holdháza.
Jelentése: az anyaság, az élet tovább adásának vállalása, és tulajdonképpen minden nemű áldozat készségé. A magyarság létfilozófiája tehát az, hogy életet ad és nem elvesz, valamint védelmezi az életet, Nagyboldogasszonyt.
A medve szerepe a magyarság körében igen csekély.
Ellenben az észak-európai népekre jellemző, mint pl. a germánokra.
Ők ezek alapján inkább finnugorok, mint mi.
A bronzokon lévő jelek azonban magyar jelek, amelyek sem a germánoktól, sem másoktól nem származtathatók, csak a korszakot meghatározó hunoktól. Ebből nyilvánvaló, hogy a medve az őslakosok szent állata, amit hun jelekkel magyaráztak.
TörlésFinnugor népek pedig nem voltak, őket csak az íróasztal mellett találták fel Haynau és Hunfalvy követői.
Törlés"Ők ezek alapján inkább finnugorok, mint mi."
VálaszTörlésEzt élcnek szántam, csak ezek szerint nem így volt érthető.
Blaze D Whosoever: "a sémi népeknél pedig ebből a jelzőből, vagy annak javas in változatából lett a Jó, Jahve istennév."
VálaszTörlésEz mivel támasztható alá? Egyrészt pl. az arab, mint sémi nyelv esetében teljesen eltérő a hangalak (Allah) a héberben pedig egyértelműen személyes névmás-létige párosítás a szó jelentése, aminek a cikkben említett jó jelentéstartalmához meglehetősen kacskaringós vagy nagyon leegyszerűsített utakon lehet eljutni.
Nem szeretném megsérteni, mert nagyon érdekesnek tartom az írásait, de ha most 3 évezrednyi írott hagyomány eddigi élt soktízezernyi irastudóját kívánja cáfolni, az elég komolytalanná tenné azt is, ami figyelemre méltó felvetés.
Varga Géza: Az arab Allah nem cáfolja, hanem erősíti azt az állításomat, hogy a magyar Isten jelzőiből más népeknél istennevek lettek. Az Allah ugyanis a magyarok istenének élő jelzőjéből alakult ki, vagy annak rokona. S a hasonló eseteknek se
szeri, se száma. Nem egy-két esetről, hanem rendszerről van szó. A nyelvek összezavarodása előtti magyar dominancia maradékai ezek. Azért maradtak meg a magyar szavak istennevekként, mert a vallások igen konzervatívak, alig változnak. https://vargagezairastortenesz.blogspot.com/.../kozszavak...
Közszavak és istennevek
László Micheller: Blaze D Whosoever Akkor héberezzünk egy kicsit. Kezdjük az ÉLŐ ISTENnel. ÉL héberül is ÉL, ez az Isten (אלוהים, röviden אל, azaz ÉL, ráadásul cérével van jelölve a magánhangzó az alef alatt, ami É hang). Az Allah az ÉL változata, pontosabban Al Lah Az Isten, tehát arabul a Lah az isten, az Al csak névelő - megjegyzem, elég vicces, hogy a Lah istent is jelent és NEM-et is (La a nem az arabban, ahogy a Lo a héberben, a NEM szó pedig arabul IGEN (NAEM). Isten neve יהוה azaz YHWH. A jod J hang, erre ül rá az A magánhangzó, JA. A hé hehezet gyenge h, amit bele lehet ejteni, de nem kötelező (az más kérdés, hogy a héber kötött helyesírási szabályok miatt - mivel magánhangzókat nem írnak ki - oda is kirak mássalhangzót, ahol magánhangzó van vagy semmi nincs, erre a legjobb példa az ayin is - ami mellesleg szemet jelent szanszkritul is, meg angolul is eye). Szóval a YH ejtése továbbra is JA(h). A vav lehet o, u vagy v, amennyiben o/u, akkor a magánhangzót jelöli, és nem kell V-t ejteni hozzá, mert csak széke a magánhangzónak. Így a JA+U = JAU (ami magyar tájnyelven is JÓ, és pontosan illik a tematikába is, mivel isten JÓ). A JAO is helyes megfejtés, mivel ugyanúgy a JÓ egy tájnyelvi alakja. A JAV szintén jó, ugyanis a JÓ ragozott alakja már JAV pl. jó, javul, jók, javak - ezt a váltást mi is őrizzük. A szó végi h héberben nem ejtendő.
TörlésÖsszefoglalva:
Y = Ja
H = semmi (vagy hehezet, ami félhang)
W = U
H = semmi (szó végi h néma)
Összeolvasva: Ja(h)u, azaz JÓ. Megjegyzés: a Yahoo cégnév a YHWH kiolvasata, utána lehet nézni.
Az ÉL isten JELZŐJE (arabul Lah), a JAU (JÓ) pedig ISTEN NEVE. A kettőt ne keverjük össze. ÉLŐ Isten (=ÉL), aki JÓ (Jau, YHWH).
Szerintem mindenkinek van józan esze, amit tud használni, nincs szükség sem vallásügyi, sem írásügyi szakemberekre, akik megmondják, hogyan gondolkodjunk, az ugyanis dogmatika, és hit kérdése, nem ész kérdése, aki pedig tekintélyből beszél és a tekintélyre próbálja alapozni az érvelését, egyből gyanús, hogy csak a vitát akarja kiiktatni és a tudást elkendőzni. Úgy mondhatom, hogy azt hiszem, a YHWH olvasata Jehova vagy Jahve, de én magyarul tudom és értem, hogy miért JAU, azaz JÓ (és a héber nyelvtani szabályokkal a JAU olvasat ugyanúgy magyarázható, ha valaki tud héberül - és arabul a Lah megint ugyanúgy érthető, hogy ugyanaz, mint az ÉL, ami megint ugyanaz, mint a magyar ÉLŐ Isten).
Szóval ne jöjjünk nekem több ezer év vallástudósainak a gondolataival - ők nem beszéltek magyarul és nem érthették, hogy például az utolsó vacsorán Jézus áldozata: ez az én TESTem, ez az én VÉRem, az bizony TESTVÉR (a vicces az, hogy utána minden nyelven testvéreinek hívja a tanítványait, testvéreimmé fogadlak benneteket), de ugyanúgy nem értették, hogy az ÉL mit jelent (és hogy ha megfordítom: LÉLek, LÉLekzet, de azt már tudják, hogy Ádámot az ÉLet LEHELetével keltették életre, mi azt is értjük, hogy ezt miért így mondjuk).
A sémi nyelvekkel kapcsolatban megjegyzem, hogy ugyanúgy tartalmazzák az ősnyelvet (bábeli nyelv), mint a magyar. Héberül az iGEN = KEN, pontosan ugyanaz a szó az igen héberül, mint magyarul, de sorolhatnám a párhuzamokat, mert rengeteg van (ráadásul a magyar ragok a héberben ugyanúgy megvannak, mint elöljárók, a ba (ban), az eT (t, tárgy ragja), az -i, mint helyhatározó, illetve főnévből jelzőt képez (arabban is: madzsar - madzsari azaz Magyarország-i, de héberben ivri, szfaradi, carfati, angli stb.) Annyi hasonlóság és egyezőség van a hivatalosan nem rokon nyelvek között (ayin szem = eye), hogy teljes mértékben újra kell gondolni az egész nyelvcsaládozást, mert téves irány, és félre viszi a gondokodást.
A három évezrednyi írott hagyomány csak egy kései eszme a magyar hieroglif írás 50 000 áves múltjához képest. Ha most ezt a hieroglifikus jelkészletet meg tudjuk érteni, akkor olyan időbeli távlatokba tudunk bepillantani, ami szinte páratlan. A genetika, a nyelv és a népzene fogható csak hozzá, mert az is a kőkor mélyébe mutat.
TörlésZoltan Jokai Zoltán: Mindenkinek annyi a villág amennyit értelme KéP-es belőle felfogni. Az elme és az értelem a nyelv(mint prezentácios ezköz az értelem mint érzékszerv) segítségével létrehoz egy " mésterséges" (más-tér séges avagy lètrehozza az elmében a TéR MàS -át) viL-Lág-ot. világ=ViLLoG (mint az elme, ezért láng elme) v-iL(ÉL)+LáG(LéG) , LÉG =(É)L+ÉG.. V-ÉL+ÉL-ÉG .. a nyelvünk visszatér önmagába.
VálaszTörlés