Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a sánta kutya szindróma

1/a. ábra. Mintha foltos lenne az épület homloka

Varga Benedek főigazgatónak, Magyar Nemzeti Múzeum

Tisztelt főigazgató úr!

Köszönöm a válaszát, amelyet a Revíziós jegyzőkönyv hibájára hivatkozva okirathamisítás miatt tett feljelentésemről küldött tájékoztatásomra adott! E válaszát azonban - mivel az nem egyezik a tényekkel - nem fogadhatom el.

Alább idézek a leveléből, hozzáfűzve az észrevételeimet.

1/b. ábra. A két felvétel a múzeumban készült: a bal oldali a leadás után (ezt Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettestől kaptam dokumentáltan), a jobb oldali pedig a reszelés és a polírozás után (ez Tomka Gábor főigazgató-helyettes tanulmányában jelent meg)

Szakszerű és tudományos igényű munka folyt-e a múzeumban?

- Állításával ellentétben nincs olyan szakmai protokoll, amelyik restaurálás ürügyével a letétbe helyezett és gondjaikra bízott értékes lelet jeleket hordozó felületének barbár lereszelését megengedné. Ez a tényállás – tudomásom szerint – nem a szakmai protokollban, hanem a BTK-ban szerepel. A lelet alakja, hossza, felülete, jeleinek száma és színe is megváltozott a „restaurálás” során (1. ábra).

A leletről készült publikáció egyébként sem felel meg a szerződésünknek, amelyben tudományos igényű leírásban egyeztünk meg. Ezzel szemben:

- Nem tudományos folyóiratban jelent meg (amelynek szerkesztősége elvileg jótékonyan befolyásolhatta volna a tanulmány minőségét), csak egy alkalmi magánkiadványban.

- A szerző nem a lehetséges körültekintéssel állapította meg a lelet készítésének korát. Érdeme a dolgozatnak, hogy a párhuzamok alapján javította a korszakba sorolást (nem hun, hanem késő középkori). Tomka Gábor azonban a visegrádi palota építésével egyidejűnek mondja a leletem visegrádi párhuzamát, mert azt a palota kertjének egyik teraszán találták s ebből becsülte meg a letétbe adott jelvényem korát is. A visegrádi palota kertjének teraszait azonban egy korábbi falu területéről (például temetőjéből) hozott földből töltötték fel, azaz a párhuzam öregebb a palotánál. Tomka Gábor nekem szóban elismerte, hogy a lelet néhány száz évvel korábbi is lehet. Ezt a lényeges adatot azonban nem tartalmazza a dolgozata.

- Tomka Gábor téves nézetből (fejtetőre állítva) próbálta meg értékelni a lelet jeleit. Egy korrekt tanulmánynak mindegyik nézetet tárgyalnia kellene, különösen, ha a kiválasztott nézet jelformája a szerző szerint is „rontott” jelként magyarázható (azaz nincs olyan jel), miközben a nem tárgyalt helyes nézet jelformái azonosíthatók a székely írás jeleivel.

Több körülmény miatt is különös a rovásjelek mellőzése.

Dienes István, a múzeum korábbi főigazgatója beszámolt a halomi rovásemlékről írt cikkében arról, hogy a saját kollégái is csúfolódnak vele és a komolyabb öregedés jelének tekintik a rovásírással való foglalkozást.

Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes úr szóban arról tájékoztatott, hogy azok a munkatársaik, akik szerint rovásjelek vannak a leleten, nem vesznek részt a lelet leírásában.

Az Önnel való legutóbbi személyes találkozásunkon Tomka Gábor is jelen volt és tanúk előtt elszólta magát a lelet vastagabb részéről beszélvén. Azt állította ugyanis (helyesen), hogy ott három jel van, miközben a dolgozatában csak egyetlen „rontott latin M” betűt feltételez (tévesen). Lenne egy magánvéleménye és egy másik, a múzeumi „tudományos konszenzus” előtt vállalható hivatalos álláspontja is?

A múzeumba történt leadáskor készített Átvételi jegyzőkönyvben és a Letéti szerződésben is szerepel, hogy a tárgyon rovásjelek vannak. Magyarázatra szorul, hogy hová tűntek ezek a rovásjelek a reszelés után, miért nem foglalkozik velük a „tudományos” dolgozat?

- A dolgozat nem jól határozta meg a leleten lévő jeleket. Az elkeskenyedő részen lévő ék alakú jeleket sormintának tekinti, a vastagabb végén lévő három jelet pedig „rontott latin M”-nek. A „rontott” jelző odabiggyesztése azonban egy tudományos igényű dolgozatban nem pótolja a jelek világában való körültekintést. Arra utal-e ez, hogy a szerző nem ismeri fel a latin M betűt s - a jelek valódi meghatározásának elkerülhetősége érdekében? – magas színvonalú munka helyett inkább szavakkal űzött méltatlan játékkal fizeti ki a letevőt és az olvasóit?

2. ábra. Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr a fenti (fejük tetejére állított) jeleket határozta meg „rontott latin M” betűként

Szükségtelen véget nem érő polémiába bocsátkozni, hogy a leletről készített tanulmány tudományos igényű-e, vagy sem. Elegendő egy pillantás a 2. ábrára ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: a főigazgató úr nem mondott igazat a dolgozat tudományos értékéről sem.

A süketek párbeszéde tekinthető-e tudományos igényű együttműködésnek?

Valóban volt szerencsém néhány esetben részt venni a leletről folytatott megbeszéléseken. Ezeket minden esetben én kezdeményeztem, hogy ezzel is segítsem a szerződésünk teljesítését. Sajnos a munkájuk csődjét nem tudtam megakadályozni. A múzeumban ugyanis senki sem volt, aki a szükséges szaktudással és lelkiismeretességgel állt volna a munkához. Például kezdetben egy szülési szabadságon, majd gyesen lévő fiatalasszonyra bízták a témát, aki persze nem tudott sokat segíteni. Az is jellemző, hogy ez a most tárgyalt levél is azonnal cáfolható Fekete Péter államtitkár levelével, mert a jelek szerint senki sincs a múzeumban, aki az eddigi dokumentumokat ismerné és számon tartaná, hogy mikor, kinek mit állítottak.

Amikor megszámoztam a leleten lévő jeleket és készítettem róluk egy rajzot, átadván azt Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes úrnak és munkatársainak, akkor gyorsan megegyeztünk abban, hogy a leleten 7 jel van (három betű a két vízszintes vonal között és négy ék alakú jel az elkeskenyedő részen). Akkor azt hittem, hogy innen tovább lépve a jeleket egyenként azonosíthatjuk. Tomka Péter szakértő azonban latin AK monogramot és sormintát határozott meg, Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr tanulmányából pedig az derült ki, hogy a leleten egy „rontott latin M” betű és egy sorminta van. 

Amikor azt javasoltam, hogy – saját szakértők hiányában – kérjék a minisztérium segítségét és írjanak ki egy pályázatot a lelet és jeleinek értékelésére, akkor ezt azzal intézték el, hogy ilyen pályázatok az 1800-as években voltak divatban.

Amikor kifogást emeltem a lelet felületének barbár lereszelése ellen, akkor előálltak egy mesével a reszelőnyomokat hagyó (előhívó) folyadékról, amivel persze elismerték, hogy a reszelőnyomok a restaurálás óta láthatóak a tárgyon.

Az egyik beszélgetésünkön felhívtam a figyelmüket arra, hogy a letétbe helyezés óta három esetben is lemérték és dokumentálták a tárgy hosszát és az - a reszelés, majd az azt követő polírozás miatt - monoton csökkenést mutat. Erre azzal válaszoltak, hogy a mérőeszköz pontatlan. Ez egyrészt azért nem igaz, mert tizedmiliméteres meghatározás is van közöttük, ami nem szokás pontatlan eszközzel. Másrészt, ha ezzel a válasszal azt állítják, hogy egy ilyen kis tárgy hosszát sem képesek 10 év alatt megbízhatóan megmérni, akkor ez cáfolja a szakszerűségüket és a tudományosságukat. Inkább arról lehet szó, hogy mindig az alkalomhoz illőnek gondolt mellébeszéléssel hárítják el a jogos kifogást.

Amikor egy személyes beszélgetésünkön emlékeztettem arra, hogy az átvételi jegyzőkönyvben rovásjelek is szerepelnek, ezért a rovásjelek azonosítását is el kellene végezni, mert a leleten sem rontott, sem rontatlan latin M betű nincs, akkor Ön azt válaszolta, hogy majd megkérdezi a Tudományos Tanácsot. Azóta, a választ sürgető levelemre sem kaptam tájékoztatást a Tudományos Tanács álláspontjáról, sőt az a gyanúm támadt, hogy ebben a múzeumban nem is létezik ilyen testület. Legalábbis a neten olvasható szervezeti leírásban nincs nyoma.

Azaz, ha a múzeum nem akar tisztességes eszmecserét folytatni, hanem inkább gúnyt űz a letevőből, akkor abból nem lesz komolyan vehető párbeszéd.

Volt-e reszelés a múzeumban, vagy sem?

Az 1. ábrán lévő fényképek alapján a lelet végei megváltoztak. S nem azért, mert az idő múlásával gyarapodott volna a lelet, hanem mert kisebb lett – ami sérülést jelent és bizonyít.

Fekete Péter államtitkár úr levele a múzeum főigazgató-helyettesétől származó információ alapján azt írja, hogy a restaurálás során a vascsap maradéka elveszett. Ez is sérülés.

Fényképfelvételeken is jól láthatók a reszelésnyomok (3. ábra). Például a Vér Sándor fémipari szakember által a vascsap elveszésekor a múzeumban keletkezett friss fémfelületről készített mikroszkópos felvételein is ott vannak a reszelőnyomok. Amelyek nem keletkezhettek máskor, csak a múzeumi restauráláskor, mert a vascsap kiálló csonkja akkor veszett el.

Vannak szakvélemények is (például Hadháziné Vaday Andrea régészé), amelyek friss reszelésnyomokról tájékoztatnak, miközben a leadáskor készült fényképeken még egyetlen reszelésnyom sem volt. 

Ön, kedves főigazgató úr, nem mond igazat akkor sem, amikor tagadja a tárgy sérüléseit.

3. ábra. A három közül első jel a leadáskor (balra) és a reszelés után (jobbra)

Pontos-e, igaz-e a Revíziós jegyzőkönyv megfogalmazása?

Levele szerint a Revíziós jegyzőkönyv nem a leadás kori (2009-es), hanem a letét meghosszabítás kori (2019-es) állapothoz képest állítja a letét épségét és változatlanságát. Ha ez így van, akkor kérem a Revíziós jegyzőkönyv szövegének ennek megfelelő módosítását! Ott ugyanis olyan megfogalmazás szerepel, amit általánosan lehet érteni (félre lehet érteni) s ami ezért alkalmasnak tűnhet a restaurálás során elkövetett hibák eltakarására. Tehát, ha ez lehetséges (amennyiben törődnek azzal, hogy a kezükből kikerülő dokumentum félreérthetetlen és pontos legyen), akkor szíveskedjenek feltüntetni a Revízós jegyzőkönyvben, hogy mikori állapothoz képest tekintik épnek és változatlannak a leletet! E nélkül a pontosítás nélkül ugyanis a Revíziós jegyzőkönyv önmagában egy valótlan állítás.

Mit állapítottak meg a vizsgálatok?

Az igaz, hogy tíz éve ismételten tiltakozom a tulajdonomat képező lelet barbár lereszelése és a szerződésben vállalt tudományos igényű leírás szabotálása, a tudományos célok megcsúfolása ellen. Arról azonban nem tudok, hogy egyetlen alkalommal is azt állapították volna meg, hogy a panaszaim minden jogalapot nélkülöznének. Volt rá példa, hogy vizsgálatot ígértek, de az eljárás során sohasem kérdezték meg a véleményemet, mindig kizárólag a múzeumtól kapott információkat vették figyelembe. Az eljárások során így kialakult féloldalas és elfogult álláspontról egyedül Fekete Péter államtitkártól kaptam tájékoztatást, de ő sem írta, hogy a panaszom nélkülözi a jogalapot. Ezzel szemben arról tájékoztatott, hogy a leletnek a restaurálás során valóban eltűnt egy részlete. Ez – a leletpusztítást illetően - nem cáfolja, hanem alátámasztja az állításaimat. Ami pedig a tárgy szerződésben vállalt tudományos igényű leírását illeti, az a 2. ábra alapján beláthatóan elmaradt. A jelek szerint bármelyik nem debil általános iskolás jobban tudhatja, milyen is a latin M betű. A nemzet szégyene, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ezt a „rontott latin M” meghatározást tekinti a tudományos álláspontjának és 10 év alatt is képtelennek bizonyult a tárgyon lévő jelek meghatározására.

Milyen viszonyban van a Magyar Nemzeti Múzeum jó hírneve a szólásszabadsággal?

Nem kellene a leletrongálásban így, vagy úgy cinkosok érdekeit összetévesztenie a Magyar Nemzeti Múzeum jó hírével, mert két dologról van szó. A múzeumot megalapító Széchenyi Ferenc minden tiszteletünket megérdemli, amiképpen fejet hajtunk a hun aranyakat az élete kockáztatásával a megszálló oroszok elől mentő Csallány Dezső rováskutató emléke előtt is. A rótt nyelvemlékünket pusztító és letagadó munkatársakat azonban nem lehet velük egy sorban említeni. A magán- és közérdek azt kívánja meg, hogy ezt az Ön által megkísérelt összemosást elkerüljük, amihez szükség van a történtek nyilvánosságra hozására. Megértem, hogy ez kényelmetlen Önnek, de ez a cselekedeteik törvényszerű és logikus következménye. A vétkeseknek szokott a legtöbb kifogása lenni a történtek nyilvánosságra hozása ellen. Éppen ez a körülmény indokolja a nyilvánosság igénybevételét és ez magyarázza a szólásszabadság törvénybe iktatását is. A múzeumkertben szobrot kapott Arany Jánossal szólván: Vétkesek közt cinkos, aki néma. Általában feltételezhető ugyanis, hogy a kellemetlenséget elkerülendő, a hibát elkövetők egyszer mégis csak tesznek valamit a helyesbítés érdekében. Ez a megoldás szolgálná a közérdeket a mi esetünkben is.

Elősegíti-e a szerződésbontás a szerződés teljesítését?

A fejezetcímben foglalt költői kérdés azért indokolt, mert a jelek szerint a múzeumban ez nem merült fel. Nem a szerződés teljesítésére törekszik, hanem a szaktudásukat és a becsületüket meghaladó feladat alól szeretne kibújni. Még nem történt meg a leadáskori állapot leírása (a közzétett rajz a lereszelt állapotról készült, a jelek „rontott latin M” magyarázata nem tudományos igényű, a korszakba sorolás is pontosítandó néhány száz évvel). A Magyar Nemzeti Múzeum 10 év alatt immár másodszor kísérli meg, hogy a meggyalázott és letagadott nyelvemléket visszaadja, a szerződésünket pedig – annak teljesítése előtt – felbontsa. Mivel a tudományos haladáshoz és a nemzeti önismeret fejlesztéséhez a szerződés pontos teljesítésére van szükség, ebben nem lehetek a társuk. A tárgynak egyébként is múzeumban van a helye.

Tisztelt főigazgató úr! A Magyar Nemzeti Múzeumnak a letéti szerződésünk kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy leírjon egy nagyon érdekes tárgycsoportot és hozzáadjon valamit a hun-magyar azonosságról eddig tudottakhoz. Ez a tárgycsoport – amelynek a letétbe helyezett lelet volt az első, a múzeum szeme elé került darabja – megvilágítja a magyar írástörténet kezdeteit, mert több példányon is vannak elolvasatlan rovásszövegek. Lehetőségünk van annak tisztázására is, hogy a leletet miért gondolta öt régész és a múzeum akkori főigazgatója is hunnak, vagy hun korinak, holott – azóta kiderült – hogy nem az? Nos azért, mert egy hun kori ábrázolási és szöveghagyomány Árpád kori továbbéléséről és kereszténnyé válásáról lehet szó. Ez a tárgy ugyan nem cikáda fibula, de ugyanazt az ősvallási hagyományt képviseli, mint amit a cikáda fibulák némelyikén ki lehet mutatni. Ezek is, azok is a világoszlophoz, égig érő fához kötődő elképzelésekről tanúskodnak, azok valamilyen (esetenként eltérően megfogalmazott) grafikai és szöveges megjelenítései, amelyek máig élő hagyatéka végső soron a magyar címer kettős keresztje és hármas halma is. Gondolom, hogy mi sem áll távolabb az Önök szándékaitól, mint a rovásírás és a hun-magyar azonosság kutatása, ám ez lenne a szerződésben vállalt feladatuk lényege, amit eddig nem teljesítettek. 

Kérem, hogy egy évtized után kezdjék el végre a szerződés teljesítéséhez vezető tudományos igényű munkát!

2020. 07. 24.                                                       


Irodalom

Varga Géza: Budapesti hun jelvény bibliográfia 

Varga Géza: Varga Benedek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója válaszol az okirathamisítás miatti feljelentésemre

Varga Géza: Feljelentés, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum finnugrista szelleme elváljon a májától

Varga Géza: Fekete Péter államtitkár a budapesti hun jelvény vascsapjának múzeumi elveszéséről

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje

Varga Géza

Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!   

Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!

Cserépmadár szállás & Csinyálóház imázsvideó

Tárlatvezetés a veleméri Sindümúzeumban (video)