Tomka Gábor főigazgatóhelyettes úr a Hun volt, hun nem volt, adatok egy késő középkori, vésett írásjeggyel díszített veretcsoportról cím alatt 2016-ban megjelent tanulmányában rögzítette a budapesti hun(?) jelvény éppen aktuális hosszát. Ez a hossz a tárgy ismert története alatt többször is változott és monoton csökkenő tendenciát mutat. Ez most azért fontos a számunkra, mert a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. április 27-én kelt s a főigazgató által aláírt Revíziós jegyzőkönyv a következő valótlanságot tartalmazza: "A revízió során a tárgy épségéről, állapotának változatlanságáról meggyőződtünk". A két dokumentum között feloldhatatlan ellentmondás mutatkozik, mert Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr alább olvasható álláspontja és az általa közölt fényképek a tárgy állapotának változását: lereszelését és polírozását, illetve az ennek köszönhetően bekövetkezett rövidülését támasztják alá.
1/a. ábra. A budapesti hun(?) jelvény leadáskori, lereszelt és polirozás utáni állapota, a képeken látszanak a tárgyak végén a barbár reszelésnek "köszönhetően" bekövetkezett változások, amelyek miatt a tárgy hossza csökkent
Az 1/a. ábrán látható fényképek közül a bal oldalit én készítettem, de azt Tomka Gábor is közli a tanulmányában az eredeti állapot bemutatásaként. A középső képet szintén én készítettem a múzeumban, tanúk előtt. A harmadik kép Tomka Gábor tanulmányából való. Jól láthatóan eltér a tárgy vége az eredeti (balra) és a múzeumban "tisztított" állapotot ábrázoló fényképeken (középen és jobbra), ami egybecseng a csökkenő hosszúságadatokat tartalmazó dokumentumokkal.
1/b. ábra. Tomka Gábor főigazgató-helyettes úr 2016-os tanulmányának részlete, amelyben szerepel a lelet akkori hossza és a "tisztítás után már alig felismerhető" vascsap akkori állapotának leírása is
Az egyik bekeretezett részleten Tomka Gábor szerint a tárgy "Hossza jelen állapotában 42 mm" (1. ábra). A korábban Vér Sándor fémipari szakember által 2011-ben készített tanulmány szerint még 42.4 mm volt a tárgy hossza. Ez utóbbi tanulmányból is mellékelem a hossz szempontjából lényeges részletet, pirossal bekeretezve a kérdéses adatot (2. ábra).
Tomka Gábor idézett oldalán a második pirossal bekeretezett részlet a következőképpen szól: "a tisztítás után már alig felismerhető, feltehetően vasból készült szegecs maradványa található meg a tárgy keskenyebbik végétől 3 mm-re."
Ezek a részletek aligha értékelhetők másképp, mint hogy a "tisztítás" egy változást jelentett a tárgy állapotában, amit a hosszúság adatának változása (csökkenése) is tükröz. A tárgy hossza az ellentmondásos és inkorrekt restaurálási jegyzőkönyv szerint még 45 mm, a tárgyról megküldött (reszelés előtti állapotot ábrázoló) fényképre nyomtatott adat szerint 44 mm volt. Az 1 mm-es eltérés mérési pontatlanságból is származhat, a két adat ennek ellenére egymást erősíti: a tárgy hossza a barbár reszelés előtt, a "restaurálás" kezdetén még 44-45 mm volt.
2. ábra. Vér Sándor fémipari szakember 2011-ben készített tanulmányának részlete a tárgy hosszával
Ezért a Revíziós jegyzőkönyv megállapítása (miszerint a lelet ép és változatlan) ellentmondásban van a Tomka Gábor és Vér Sándor fenti megállapításaiból leszűrhető tanulságokkal, valamint további, itt nem említett dokumentumok megállapításaival is. Ezekből ugyanis egyértelműen a lelet hosszának folyamatos csökkenése állapítható meg (előbb lereszelték, majd polirozták is).
A kérdést remélhetőleg tisztázni fogja a jelenleg a Rendőrségen folyamatban lévő, okirathamisítás miatt indított nyomozás. Az eljárás azért fontos, mert az általam múzeumi letétbe helyezett régészeti korú tárgy eredeti állapota nincs tudományos igényességgel leírva, pedig ez volt a célom a letétbe helyezéssel.
Azt kívántam elérni, hogy a "szakma" ne tehessen úgy, mintha ez a rovásemlék nem is létezne. Ezt a célt részben sikerült elérnem, mert az Erdélyi István és Ráduly János által kiadott rováskorpusz a rovásírásos emlékeink legkorábbijaként közli a jelvényt és további szerzők dolgozataiban is megjelent már rovásírás-mutatványként. A múzeumban készített Átvételi elismervényben és a Letéti szerződésben is meg van említve a tárgy rovásfelirata, a reszelés után azonban már csak latin betűkről adnak hírt a múzeumi "szakértők". A múzeumi leírását azonban a jelentős ellentmondások miatt nem tekinthetjük tudományos igényűnek és véglegesnek.
A lelet korát illetően túl nagy az eltérés a szakemberek között (Erdélyi István szerint hun kori, a múzeum a letéti szerződésben még hunnak tekintette, az újabb álláspontja szerint pedig késő középkori (1). Nincs ebben a korszakváltásban semmi rendkívüli. Előfordul, hogy a "tudósok" álláspontja módosul. Csak remélni lehet, hogy a tudományos álláspontjukat ritkábban váltják az alsónadrágjuknál.
A jelek téves meghatározása sem fogadható el igazán (2), ám ez pillanatnyilag nem különösebben érdekes az okirathamisítási nyomozás szempontjából (árulkodhat a reszelést végrehajtók szándékairól, de annak bizonyítása meghaladja a lehetőségeimet). Annál érdekesebb a jelek számának csökkenése, ami a Tomka Gábor által említett "tisztítás" miatt bekövetkező állapotváltozással függ össze. A tárgy múzeumi átvételekor, a "tisztítás" előtt Mráv Zsolt régész által készített rajzon még mindhárom jel szerepelt (3). Rezi Kató Gábor reszelést követően megírt levelében már csak két jelet említ s a Tomka Péter régész által a "tisztítás" után készített szakvéleményből is hiányzik az "sz" rovásbetű.
Mivel a múzeumi letét célja a jeleknek a tudományos közvélemény elé tárása volt, ragaszkodnom kell a letéti szerződésben a múzeum által vállalt tudományos igényű leíráshoz (a leadáskori állapot pontos rekonstruálásához). Ezt lehetetlenné tenné a Revíziós jegyzőkönyv téves állításának változatlanul hagyása.
A lelet korát illetően túl nagy az eltérés a szakemberek között (Erdélyi István szerint hun kori, a múzeum a letéti szerződésben még hunnak tekintette, az újabb álláspontja szerint pedig késő középkori (1). Nincs ebben a korszakváltásban semmi rendkívüli. Előfordul, hogy a "tudósok" álláspontja módosul. Csak remélni lehet, hogy a tudományos álláspontjukat ritkábban váltják az alsónadrágjuknál.
A jelek téves meghatározása sem fogadható el igazán (2), ám ez pillanatnyilag nem különösebben érdekes az okirathamisítási nyomozás szempontjából (árulkodhat a reszelést végrehajtók szándékairól, de annak bizonyítása meghaladja a lehetőségeimet). Annál érdekesebb a jelek számának csökkenése, ami a Tomka Gábor által említett "tisztítás" miatt bekövetkező állapotváltozással függ össze. A tárgy múzeumi átvételekor, a "tisztítás" előtt Mráv Zsolt régész által készített rajzon még mindhárom jel szerepelt (3). Rezi Kató Gábor reszelést követően megírt levelében már csak két jelet említ s a Tomka Péter régész által a "tisztítás" után készített szakvéleményből is hiányzik az "sz" rovásbetű.
3. ábra. A Mráv Zsolt régész által a múzeumi átvételi elismervényhez készített rajz részlete, az ábra bal oldalán még jól látható a balra dőlő ferde vonal alakú "sz" betű
3. ábra. A múzeumi letét előtt készült fényképen (balra) a korrózió ellenére még jól látszik a balra dőlő vonal alakú "sz" rovásbetű alakja, a reszelés után készült felvételen (jobbra) ebből már csak egy koszcsík maradt, ezért Tomka Péter régész a szakvéleményében már nem is tárgyalta, nem létezőnek tekintette (az azóta bekövetkezett visszaszürkülés miatt a tudomány számára elveszett?)
Jegyzetek
(1) A kor minél pontosabb meghatározása a régészek dolga lenne és ez a kérdés nem is érinti az okirathamisítási ügyben folytatott nyomozást. A régészek álláspontjai között lehetnek ellentmondások is. Tomka Gábornak igaza lehet a késő középkort illetően, ám a dolgozatában előadott, kormeghatározásra használt gondolatmenete hibás (nem vette figyelembe, hogy a visegrádi feltöltés egy korábbi település földjéből készült). Ezért szóban már elismerte, hogy a lelet néhány évszázaddal korábbi is lehet, keletkezhetett a visegrádi királyi palota építését megelőző évszázadokban is.
(2) Erdélyi István rováskorpusza, Mráv Zsolt átvételkor készített elismervénye (3. ábra), sőt a letéti szerződés szerint is rovásjelekről, a múzeum újabb, önellentmondó álláspontja szerint vagy latin AK monogramról, vagy rontott latin M betűről van szó. Ez a latin betűket is feltételező megalapozatlan ötletelés (mert latin betű nincs a tárgyon) semmiképpen nem felel meg a szerződésben vállalt tudományos igényességnek.
(3) A felső sorban az "sz", az "a" és a "harmadik k" rovásbetűk vannak (voltak). Az elkeskenyedő alsó részen pedig a négy "s" rovásbetűre hasonlító sarok hieroglifa látható. Ezekről azonban tárgyalni sem volt hajlandó a múzeum, pedig sokkal könnyebben azonosíthatta volna a rovásjeleket a nem létező latin betűknél. Ez arra utal, hogy a múzeum vezetőinek valami kifogásuk lehetett és lehet a rovásjelek azonosításával szemben, ezért céljuk nem a rovásszöveg elolvasása, hanem letagadása lehetett.
Irodalom
Tomka Gábor: Hun volt, hun nem volt, adatok egy késő középkori, vésett írásjeggyel díszített veretcsoportról, in: Beatus homo qui invenit sapientiam, Győr, 2016., 727. oldal.
Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia
(1) A kor minél pontosabb meghatározása a régészek dolga lenne és ez a kérdés nem is érinti az okirathamisítási ügyben folytatott nyomozást. A régészek álláspontjai között lehetnek ellentmondások is. Tomka Gábornak igaza lehet a késő középkort illetően, ám a dolgozatában előadott, kormeghatározásra használt gondolatmenete hibás (nem vette figyelembe, hogy a visegrádi feltöltés egy korábbi település földjéből készült). Ezért szóban már elismerte, hogy a lelet néhány évszázaddal korábbi is lehet, keletkezhetett a visegrádi királyi palota építését megelőző évszázadokban is.
(2) Erdélyi István rováskorpusza, Mráv Zsolt átvételkor készített elismervénye (3. ábra), sőt a letéti szerződés szerint is rovásjelekről, a múzeum újabb, önellentmondó álláspontja szerint vagy latin AK monogramról, vagy rontott latin M betűről van szó. Ez a latin betűket is feltételező megalapozatlan ötletelés (mert latin betű nincs a tárgyon) semmiképpen nem felel meg a szerződésben vállalt tudományos igényességnek.
(3) A felső sorban az "sz", az "a" és a "harmadik k" rovásbetűk vannak (voltak). Az elkeskenyedő alsó részen pedig a négy "s" rovásbetűre hasonlító sarok hieroglifa látható. Ezekről azonban tárgyalni sem volt hajlandó a múzeum, pedig sokkal könnyebben azonosíthatta volna a rovásjeleket a nem létező latin betűknél. Ez arra utal, hogy a múzeum vezetőinek valami kifogásuk lehetett és lehet a rovásjelek azonosításával szemben, ezért céljuk nem a rovásszöveg elolvasása, hanem letagadása lehetett.
Irodalom
Tomka Gábor: Hun volt, hun nem volt, adatok egy késő középkori, vésett írásjeggyel díszített veretcsoportról, in: Beatus homo qui invenit sapientiam, Győr, 2016., 727. oldal.
Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia
Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!
Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése