Bevezető
A címbeli megfogalmazás, amelyik - a tudományosság látszatának erősítése végett? - tudatosan kerülni látszik a magyar szavak használatát, Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet tanulmányából való. A graféma magyarul "jelforma" (1), a konjunktív meg "összekötő, összekapcsoló". Az egyik rovásemlékünk kapcsán Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet azt vizsgálta A Bodrog-alsóbűi rovásemlék számítógépes írástörténeti kapcsolatai és egy olvasati kísérlete c. cikkében, hogy a székely írás jelei milyen korábbi írásrendszerekből származtathatók, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a jelhasonlóságokból származásra következtethessünk.
Az írásrendszerek rokonítását célzó számítástechnikai eljárással - tudtommal - nem sokan foglalkoztunk szép hazánkban. A 70-es években magam, a 90-es években pedig Nemetz Tibor matematikussal kettesben végeztünk hasonló kutatásokat. Ezt követően a Hosszú Gábor - Zelliger Erzsébet szerzőpáros dolgozott e téren, majd Révész Péter számolt be hasonlóról a Miskolci Bölcsész Egyesület által szervezett budapesti konferencián 2019-ben. Alább ezeket mutatom be néhány szóban.
A szerzők különféle megközelítéseinek együttes alkalmazása igen érdekes eredményt adhatna. Most csak néhány általános érvényű tanulság levonására van lehetőség. Például - Róna-Tas András és Szekeres István álláspontjával szemben - úgy tűnik, hogy a jelek legfontosabb összetevője a jelforma. Ez fontos és érvényes mgállapítás.
Az írásrendszerek rokonítását célzó számítástechnikai eljárással - tudtommal - nem sokan foglalkoztunk szép hazánkban. A 70-es években magam, a 90-es években pedig Nemetz Tibor matematikussal kettesben végeztünk hasonló kutatásokat. Ezt követően a Hosszú Gábor - Zelliger Erzsébet szerzőpáros dolgozott e téren, majd Révész Péter számolt be hasonlóról a Miskolci Bölcsész Egyesület által szervezett budapesti konferencián 2019-ben. Alább ezeket mutatom be néhány szóban.
A szerzők különféle megközelítéseinek együttes alkalmazása igen érdekes eredményt adhatna. Most csak néhány általános érvényű tanulság levonására van lehetőség. Például - Róna-Tas András és Szekeres István álláspontjával szemben - úgy tűnik, hogy a jelek legfontosabb összetevője a jelforma. Ez fontos és érvényes mgállapítás.
Hogyan lehet leírni a matematika számára egy jelformát?
Az íráskutatás nem mondhat le a matematika segítségéről, ám rögvest felmerül a kérdés, hogy miként is lehet elmagyarázni a matematikai elemzés kedvéért egy számítógépnek, hogy milyen is az elemzendő jelforma?
1. ábra. A jelforma egyfajta lehetséges matematikai leírásának vázlata
Az 1. ábrán annak az elvnek a vázlata látható, ahogyan egy jelet leírhatónak véltem a számítógép számára a 70-es években.
- A piros számokkal a két "tavat", a kék számokkal a nyolc "öblöt", a zöldekkel meg a nyolc "fokot" jelöltem meg. Mivel a fokok és az öblök száma összefügg egymással, elegendő lehet csak az egyik felhasználása.
- Szükséges a jelet alkotó egyenesek megszámolása is (az ívelt vonalakat kisebb egyenesekből összerakottnak tekintettem). A bemutatott jelben 6 egyenes szakasz van (az 1-3, 8-4, 7-5, 2-8, 3-7, 4-6 pontok között).
- További fontos szempont a csomópontok száma és minősége. A fenti jelben három csomópont van, mindegyikből 4-4 egyenes szakasz indul ki. A csomópontokat a belőlük kiinduló "utak" számával lehet jellemezni. Ha a vizsgált jelek között egyikben sincs három csomópontnál több, akkor egy háromjegyű számot kell felvenni a csomópontok jelzőjeként. Ahol háromnál is kevesebb csomópont van, ott ki kell egészíteni a háromjegyű szám pozícióit: a kanyarokat 2-es számmal, a hiányt pedig nullával lehet rögzíteni.
A fenti ábra számaiból így a 6, 2, 8, 444 számsorozat ered (a sorrendjük változtatható, hasznos előre tenni a fontosabbakat). Ezek együttesen elég jól, ám korántsem teljeskörűen jellemzik a jelformát. További szempontokat is figyelve a számsorozat bővíthető. Az így nyert számsorozatot koordinátáknak tekintve, a jelek között távolságot is lehet számolni, azaz a hasonló, vagy egymásból származtatható jelformák is azonosíthatók.
Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a módszer költség/haszon aránya nem kedvező, ezért a jelek hasonlítgatását inkább hagyományosan (számítógép nélkül) végeztem el, amikor arra szükségem volt.
Csak mostanában mértem fel, hogy a fent ismertetett módszerem ki sem tér a jel által rögzített hangalak kérdésére (ez lehetne egy további paraméter). A vizsgálandó jelek többsége ugyanis olyan kő- és bronzkori jelkészletekből származik, amelyeknek csak a formája ismert. Ahol meg ismerjük, vagy ismerni véljük a hangalakot, ott nehezen és többféleképpen is magyarázható ellentmondások és egyéb nehézségek seregébe botlunk. A hangalakkal szemben a jelformákat (majdnem) tökéletesen ismerjük és önmagukban is alkalmasak a matematikai elemzés számára, az írásrendszerek genetikai kapcsolata kérdésének eldöntésére.
- A piros számokkal a két "tavat", a kék számokkal a nyolc "öblöt", a zöldekkel meg a nyolc "fokot" jelöltem meg. Mivel a fokok és az öblök száma összefügg egymással, elegendő lehet csak az egyik felhasználása.
- Szükséges a jelet alkotó egyenesek megszámolása is (az ívelt vonalakat kisebb egyenesekből összerakottnak tekintettem). A bemutatott jelben 6 egyenes szakasz van (az 1-3, 8-4, 7-5, 2-8, 3-7, 4-6 pontok között).
- További fontos szempont a csomópontok száma és minősége. A fenti jelben három csomópont van, mindegyikből 4-4 egyenes szakasz indul ki. A csomópontokat a belőlük kiinduló "utak" számával lehet jellemezni. Ha a vizsgált jelek között egyikben sincs három csomópontnál több, akkor egy háromjegyű számot kell felvenni a csomópontok jelzőjeként. Ahol háromnál is kevesebb csomópont van, ott ki kell egészíteni a háromjegyű szám pozícióit: a kanyarokat 2-es számmal, a hiányt pedig nullával lehet rögzíteni.
A fenti ábra számaiból így a 6, 2, 8, 444 számsorozat ered (a sorrendjük változtatható, hasznos előre tenni a fontosabbakat). Ezek együttesen elég jól, ám korántsem teljeskörűen jellemzik a jelformát. További szempontokat is figyelve a számsorozat bővíthető. Az így nyert számsorozatot koordinátáknak tekintve, a jelek között távolságot is lehet számolni, azaz a hasonló, vagy egymásból származtatható jelformák is azonosíthatók.
Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a módszer költség/haszon aránya nem kedvező, ezért a jelek hasonlítgatását inkább hagyományosan (számítógép nélkül) végeztem el, amikor arra szükségem volt.
Csak mostanában mértem fel, hogy a fent ismertetett módszerem ki sem tér a jel által rögzített hangalak kérdésére (ez lehetne egy további paraméter). A vizsgálandó jelek többsége ugyanis olyan kő- és bronzkori jelkészletekből származik, amelyeknek csak a formája ismert. Ahol meg ismerjük, vagy ismerni véljük a hangalakot, ott nehezen és többféleképpen is magyarázható ellentmondások és egyéb nehézségek seregébe botlunk. A hangalakkal szemben a jelformákat (majdnem) tökéletesen ismerjük és önmagukban is alkalmasak a matematikai elemzés számára, az írásrendszerek genetikai kapcsolata kérdésének eldöntésére.
Révész Péter eljárása a kár és a székely írásrendszer összehasonlítására
A Révész Péter által alkalmazott módszerről két fényképet mutatok be, amit a fent említett előadásán készítettem (2. és 3. ábra), egy harmadikat pedig tőle kaptam (4. ábra), amiért itt mondok köszönetet.
A Révész Péter által alkalmazott módszerről két fényképet mutatok be, amit a fent említett előadásán készítettem (2. és 3. ábra), egy harmadikat pedig tőle kaptam (4. ábra), amiért itt mondok köszönetet.
2. ábra. A kár írás jelei I. Adiego (2007) nyomán, amelyeket Révész Péter összevetett a székely írás jeleivel
3. ábra. Révész Péter a fenti fenti feltételek teljesülését vizsgálta a feldolgozásra kerülő jelek esetében s az így nyert adatokat használta fel a jelek rokonságának, vagy azonosságának megállapításához
4. ábra. A fenti táblázat fejlécében a székely, a bal oldali függőleges oszlopában pedig a kár jelek láthatók, az átlósan futó zöld vonal pedig elvileg azt mutatná, (ha a kár jelsorrendet ismernénk és a székely jelsorrend nem lenne meghamisítva), hogy nem csak a jelformák, hanem a hangalakok is azonosak, vagy összevethetők
Révész Péter eljárása logikus és szép, alkalmas is lenne a bizonyításra és az írástörténeti kapcsolatok vizsgálatára, ha a bemenő adatokat a szerző nem hamisította volna meg. Így csak azt mondhatjuk, hogy a 4. ábrán látható táblázatot pontosítani és értékelni kell. Súlyos hibája a táblázatnak, hogy Révész Péter a szép átló érdekében(?) eltért a székely írás ismert jelsorrendjétől, a kár írás jelsorrendjét pedig nem is ismerjük - azaz úgy szemfényvesztés az egész, ahogyan elébünk tették.
Úgy vélem, hogy a táblázat éleit alkotó két ábécé jeleinek az ábécék sorrendjében kellene sorakoznia. A kár ábécé eredeti jelsorrendje azonban nem ismert (a szerzők csak utólagos, bizonytalan és egymásnak is ellentmondó rekonstrukciókat közölnek kár ábécé gyanánt), miközben a székely írás nikolsburgi ábécéje (az ugaritival való egyezések alapján) sok évezredes hagyományt őrzött meg. Erről beszámoltam A székely rovásírás eredete c. kötetem 36. oldalán, ahol 9 ábécé jelsorrendjét vetettem össze.
Ezért érdemesebb lenne a székely írás jelsorrendjére alapozni a kár és a székely írást összehasonlító táblázatot, vagy meg kellene várni, amíg tisztázódik a kár jelsorrend. Természetes, ha a két jelsor és jelkészlet között eltérések vannak (a székely írás külön életében is keletkezhettek olyan új jelek, amelyek az ókorban még nem léteztek), ezért szükség lehet a székely jelsor rekonstrukciójára. Ebbe a rekonstruált (összehasonlíthatóvá tett) székely jelsorba olyan jeleket kell bevenni, amelyek a székely mellett megtalálhatók az ugariti stb. írások hiteles jelsorrendjében is, azonos sorrendi helyzetben.
Szerencsésnek tartanám még, ha a kár és székely jelek összehasonlításakor nagyobb szerepet kapna a jelformák azonosságának, rokonságának, vagy eltérésének vizsgálata. A hasonló jeleket párba kell állítani, a hangalakok rokonságától függetlenül is. A kár jelek hangalakját egyébként is sok esetben még csak találgatják. Ez az új táblázat segíthetné a kutatást egyes jelek hangalakjának azonosításakor.
Ilyen tanulságos eset a felfelé mutató nyíl alakú jel, amit a kár írás kutatói a görög alapján előbb a "t" jelének véltek. Később az egyiptomi írás alapján ezt "cs"-re módosították. A székely írásban ez a "c" jele, amit a kutatás eredetileg nem vett figyelembe, pedig érdemes lett volna. Révész Péter e kár és székely jeleket helyesen vetette össze, ám a hangalakjuk inkább a "c"-hez állhat közelebb és nem "cs"-hez. Megfontolást és hasznosítást érdemel az a további körülmény is, hogy a "c" rovásjel alakja alig tér el a "g" alakjától s hogy a korai ábécék elején azonos jelsorrendi helyen találhatók meg a "c" és "g" betűk. Bizonyos, hogy ezek közös eredetre mennek vissza, ezért a jelenség megértése fontos lenne.
A nem hasonló jeleket csak akkor szabad párba állítani a táblázatban, ha ismert a jelforma változásának folyamata és változatainak sorozata. Ebben az esetben az átló most tapasztalható egyenes vonala nyilvánvalóan szabálytalanabb lesz, ám a kitérések segíthetik az előrelépést, mert rámutatnak azokra a pontokra, ahol magyarázatra, további kutatásra van szükség, vagy elő lehet venni a már közzétett, de eddig figyelmen kívül maradt felismeréseket.
Úgy vélem, hogy a táblázat éleit alkotó két ábécé jeleinek az ábécék sorrendjében kellene sorakoznia. A kár ábécé eredeti jelsorrendje azonban nem ismert (a szerzők csak utólagos, bizonytalan és egymásnak is ellentmondó rekonstrukciókat közölnek kár ábécé gyanánt), miközben a székely írás nikolsburgi ábécéje (az ugaritival való egyezések alapján) sok évezredes hagyományt őrzött meg. Erről beszámoltam A székely rovásírás eredete c. kötetem 36. oldalán, ahol 9 ábécé jelsorrendjét vetettem össze.
Ezért érdemesebb lenne a székely írás jelsorrendjére alapozni a kár és a székely írást összehasonlító táblázatot, vagy meg kellene várni, amíg tisztázódik a kár jelsorrend. Természetes, ha a két jelsor és jelkészlet között eltérések vannak (a székely írás külön életében is keletkezhettek olyan új jelek, amelyek az ókorban még nem léteztek), ezért szükség lehet a székely jelsor rekonstrukciójára. Ebbe a rekonstruált (összehasonlíthatóvá tett) székely jelsorba olyan jeleket kell bevenni, amelyek a székely mellett megtalálhatók az ugariti stb. írások hiteles jelsorrendjében is, azonos sorrendi helyzetben.
Szerencsésnek tartanám még, ha a kár és székely jelek összehasonlításakor nagyobb szerepet kapna a jelformák azonosságának, rokonságának, vagy eltérésének vizsgálata. A hasonló jeleket párba kell állítani, a hangalakok rokonságától függetlenül is. A kár jelek hangalakját egyébként is sok esetben még csak találgatják. Ez az új táblázat segíthetné a kutatást egyes jelek hangalakjának azonosításakor.
Ilyen tanulságos eset a felfelé mutató nyíl alakú jel, amit a kár írás kutatói a görög alapján előbb a "t" jelének véltek. Később az egyiptomi írás alapján ezt "cs"-re módosították. A székely írásban ez a "c" jele, amit a kutatás eredetileg nem vett figyelembe, pedig érdemes lett volna. Révész Péter e kár és székely jeleket helyesen vetette össze, ám a hangalakjuk inkább a "c"-hez állhat közelebb és nem "cs"-hez. Megfontolást és hasznosítást érdemel az a további körülmény is, hogy a "c" rovásjel alakja alig tér el a "g" alakjától s hogy a korai ábécék elején azonos jelsorrendi helyen találhatók meg a "c" és "g" betűk. Bizonyos, hogy ezek közös eredetre mennek vissza, ezért a jelenség megértése fontos lenne.
A nem hasonló jeleket csak akkor szabad párba állítani a táblázatban, ha ismert a jelforma változásának folyamata és változatainak sorozata. Ebben az esetben az átló most tapasztalható egyenes vonala nyilvánvalóan szabálytalanabb lesz, ám a kitérések segíthetik az előrelépést, mert rámutatnak azokra a pontokra, ahol magyarázatra, további kutatásra van szükség, vagy elő lehet venni a már közzétett, de eddig figyelmen kívül maradt felismeréseket.
Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet rokonítási elvei
A szerzőpáros az alábbi táblázatban foglalta össze a feltételeket, amelyek teljesülése esetén szerintük az írásrendszerek közötti jel-átadás tudományosan feltételezhető. E táblázat hibája, hogy semmi köze a tényleges írástörténeti folyamatokhoz. A benne sorakozó feltételek jó része csak a kiagyalóik írástörténetet illető szellemi gúzsbakötöttségéről árulkodik. A szerzők eddigi tevékenységéhez egyébként "méltó" ez a feltételrendszer. Hosszú Gábor a sohasem létezett pálos rovásírás egyik feltalálója, Zelliger Erzsébetnek pedig - nyelvész létére - még nem sikerülhetett tisztáznia magában, hogy miképpen is kell leírni székely jelekkel az idegen szavakat és a történelmi neveket.
A szerzőpáros az alábbi táblázatban foglalta össze a feltételeket, amelyek teljesülése esetén szerintük az írásrendszerek közötti jel-átadás tudományosan feltételezhető. E táblázat hibája, hogy semmi köze a tényleges írástörténeti folyamatokhoz. A benne sorakozó feltételek jó része csak a kiagyalóik írástörténetet illető szellemi gúzsbakötöttségéről árulkodik. A szerzők eddigi tevékenységéhez egyébként "méltó" ez a feltételrendszer. Hosszú Gábor a sohasem létezett pálos rovásírás egyik feltalálója, Zelliger Erzsébetnek pedig - nyelvész létére - még nem sikerülhetett tisztáznia magában, hogy miképpen is kell leírni székely jelekkel az idegen szavakat és a történelmi neveket.
5. ábra. Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet feltételrendszere használható lehet alfabetikus írásrendszerek összehasonlításakor, például feltehetően bebizonyítható a segítségével, hogy a latin és a ma használt szlovák ábécé rokonságban van egymással
- Az alakzati hasonlóság megkövetelése érthető és elfogadható feltétel, amivel egyetérthetünk, azonban ezt ki kell egészíteni. Ha ugyanis ismert egy jelforma változásának folyamata, akkor egymástól formailag távol álló jelek is rokoníthatók, amennyiben rekonstruálni lehet a közöttük létező formai összefüggést, a lezajlott változási folyamatot. Ilyen változási folyamat példája az egyiptomi Rá hieroglifa és a székely, ótürk, hettita, kár "r" betűk összefüggése. Ezek az összevetések "persze" alaposan próbára teszik a finnugrista prekoncepciót azokat a történelmi-földrajzi távolságokat illetően, amelyeken belül a magyar őstörténet "tudományos igénnyel" kutatható. (Ha az előre kijelölt szűk körből ki kell lépnünk, akkor az ellenkezik a Róna-Tas András által megadott korlátokkal és a finnugrista dogmákkal!)
Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet ezzel a kézenfekvőnek tűnő megállapítással (miszerint az összehasonlítás alapjának a jelformát tekintik) cáfolják Róna-Tas Andrásnak az MTA székházában legutóbb tartott előadásában adott kinyilatkoztatását arról, hogy a jelformák értéktelenek, mert nem lehet rájuk építeni. Nyilvánvalóan lehet építeni a jelformák azonosságára, vagy hasonlóságára, de felkészültség és szakismeret (a dogmák sutba dobása) kell az esetleges hangalaki eltérések megmagyarázásához.
- A hangértékbeli kapcsolat megkövetelése csak azt jelzi ebben a táblázatban, hogy a szerzők egyedül a száz éve hangoztatott akadémikus téveszme nyomdokán hajlandók haladni. Ugyanis a "tudományos konszenzus" a székely írás végső soron sémi eredeztetése érdekében hallani sem akar arról (bár ezt Veit Gailel világosan ránk hagyta), hogy a székely írásemlékekben szó- és mondatjelek is vannak. Már pedig, ha a székely írás a szójeleken keresztül tartja a kapcsolatot a rokon írásokkal, akkor a belőlük az eltérő nyelvekben lezajlott akrofóniák során kialakult betűk hangértéke csak kivételes esetekben lehet azonos. Például a halat ábrázoló sumér jelnek ha a hangalakja, miközben a székely formai megfelelője a "h", az ótürk meg a "b" hangot jelöli (mert a törökök baliknak mondják azt, amit mi halnak),
- A történelmi-földrajzi tények emlegetésével a szerzők korlátozni próbálják az egymással összevethető jelrendszerek körét. Nem azt tekintik ténynek, amit a múltból ismerünk, amit a régészek ásója kiásott, amit a matematika rokon jelnek tekint, hanem ami a finnugrizmus nézeteivel nem ellenkezik. Amit a 4-6 ezer évre is csak ingoványra épített következtetésláncokkal visszatekintő akadémikus nyelvészet nem lát, az szerintük nem létezhet és nem is vizsgálható. E hibás érvelésük szerint a kőkori Mas d' Azil-i és indián jelek székely jelekkel való rokonságát akkor sem szabad tárgyalni egy "tudományos" cikkben, ha azok hasonlósága szembeszökő és tömeges. Mindezt csak azért, mert sohasem foglalkoztak érdemben ezekkel a kérdésekkel és így fogalmuk sincs róla, miképpen is alakulhattak ki az első jelrendszerek, ám ragaszkodnak a tudománytalan finnugrista prekoncepciókhoz.
- A típus-azonosság kikötésének sincs semmi komolyan vehető alapja. Ugyan miért ne lehetne például a székely "zs" betűt összehasonlítani és rokonítani a kínai írás azonos alakú sen "zsenge" szójelével? A jelek fejlődését ismerve, rekonstruálni lehet a székely "zs" betű eredeti alakját (a zsen/zsenge hieroglifát) és azt már össze lehet vetni a kínai sen szójellel.
- Valamiféle motiváció felvázolása nyilvánvalóan hasznos, mert ilyesmire szükség volt az írásrendszerek átadása idején, de nem vehető komolyan az az igény, hogy a világ írásrendszerei között a valószínűségszámítással kimutatott rokonság motivációit precízen dokumentálni is tudjuk. Ez csak egy rokonszenves, ám jámbor óhaj. Törekedni lehet a motivációk valamiféle magyarázatának kidolgozására, ám ezt nem illik feltételnek tekinteni. A rokonság matematikai módszerekkel is kimutatható, a motiváció ismeretének tökéletes hiányában is.
A Nemetz Tiborral végzett valószínűségszámításunk
A valószínűségszámításunk elvégzésére azért került sor, mert az írástörténészek között "tudományos konszenzus" látszott kialakulni néhány ostobaságra alapozva. Ezeknek az volt a lényege, hogy a távoli írásrendszerek jelei között lévő formai hasonlósággal nem kell törődni, mert az csak a véletlennek tulajdonítható. Megpróbálták ezt indokolni is.
- Az egyik érvük az volt, hogy nincs elegendő lineáris jelforma, ezért a különböző írások alkotói szükségképpen azonos jeleket találnak fel. Ezt a lehetséges jelformák megbecsülésével ellenőriztük. Az ellenőrzés eredménye az lett, hogy hat elemi vonalkából nem csak az összes latin betű és a rovásjeleink képezhetők, hanem további, kb. egymilliárd jelforma is.
- A másik érvük meg az volt a szkeptikusoknak, hogy a korai írásjelek képjelek voltak és általában ugyanazokat a dolgokat (ember, fa, ház stb.) ábrázolták, ezért szükségképpen azonosak a képjeleik is. Ezt azonban cáfolja, hogy a különböző írásokban nem azonos alakú jelek jelölik ezeket a fogalmakat (például Gelb táblázatában, amelyben a sumér, hettita, kínai és egyiptomi írásrendszerek jeleit veti össze).
Ugyanakkor Forrai Sándor tanár azt mutatta ki, hogy a székely, a föníciai, az ótürk és az etruszk ábécé jeleinek kb. fele formailag azonos egymással.
A Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk azt mutatta ki, hogy ilyen fokú véletlen egyezésre akkor lehetne számítani, ha az emberiség a történelme során 10 a hatvanötödiken számú ábécét alkotott volna meg. Mivel ennyit nem alkottunk, ebből következően az ismert írás- és jelrendszereket genetikus kapcsolat fűzi egybe.
Ez azt is jelenti a fenti íráshasonlítási gondolati rendszerek számára, hogy a jelrendszerek ősrokonsága pusztán a jelek formai hasonlósága alapján is tény, csupán a részletkérdések (hangértékbeli kapcsolat, motiváció, földrajzi-történeti körülmények stb.) tisztázandók. Ez a vizsgálat egyúttal azt is kimutatta, hogy a jelek legfontosabb, legtöbb biztos információt hordozó eleme a jelforma. Ennek az állandóságnak az az oka, hogy a hasonló jelek egy ősvallási képet rögzítenek. Ebből a képből az eltelt hosszú idő alatt egy végsőkig leegyszerűsített lineáris jelforma alakult ki, amelyet a vallásos hagyomány konzervativizmusa megőrzött.
Összegzés
Érdemes időnként áttekinteni az elért eredményeket, mert nyilvánvaló, hogy egyik fenti eljárás sem tökéletes, de mindegyik tartalmaz hasznosítható gondolatokat. A múlt írásemlékeinek olyan nagy része pusztult el, hogy az írástörténeti folyamatok sokkal pontosabb rekonstruálására kevés esélyünk van. Azonban ez nem lehet ok a kutatás felfüggesztésére. Sőt! Mindegyik módszer hasznos lehet a munka valamelyik részterületén, a megfelelő feltételek biztosítása esetén, ezért ezeket alkalmazni kell. A módszerek együttes hasznosítása egyfajta ellenőrzésre és továbblépésre adna lehetőséget.
Persze ezeket a kutatásokat egy tőkeerős állami cégnek kellene végeznie, vagy szerveznie. Horváth Lugossy Gábor főigazgató úr azonban az ezt célzó javaslatomra azt válaszolta, hogy nem tud és nem is kíván ezzel foglalkozni. Nyilván ezzel is összefügg az a kudarcsorozat, amit az Magyarságkutató Intézet a rovológiai kiadványaiban, konferenciáin és a kiállításain előadott.
Jegyzet
(1) E tövig tudományosnak, egyúttal azonban karótnyeltnek és körmönfontnak is tűnő szóhasználat értelmezését segítendő javaslom az arra rászoruló olvasónak a wikipedia Graféma szócikkének böngészését!
Irodalom
Révész Péter, Establishing the West-Ugric Language Family with Minoan, Hattic and Hungarian by a Decipherment of Linear A, WSEAS Transactions on Information Science and Applications, 14, 306-335, 2017.
Révész Péter, Art Motif Similarity Measure Analysis: Fertile Crescent, Old European, Scythian and Hungarian Elements in Minoan Culture, WSEAS Transactions on Mathematics, 18, 264-287, 2019.
Aczél József: Szittya-görög eredetünk, történelmi és nyelvészeti tanulmány, Turán Publisher, Garfield NJ, USA, 1975.
Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2005.
Révész Péter, Establishing the West-Ugric Language Family with Minoan, Hattic and Hungarian by a Decipherment of Linear A, WSEAS Transactions on Information Science and Applications, 14, 306-335, 2017.
Révész Péter, Art Motif Similarity Measure Analysis: Fertile Crescent, Old European, Scythian and Hungarian Elements in Minoan Culture, WSEAS Transactions on Mathematics, 18, 264-287, 2019.
Aczél József: Szittya-görög eredetünk, történelmi és nyelvészeti tanulmány, Turán Publisher, Garfield NJ, USA, 1975.
Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2005.
Hosszú Gábor – Zelliger Erzsébet: A Bodrog-alsóbűi rovásemlék számítógépes írástörténeti kapcsolatai és egy olvasati kísérlete
Hosszú Gábor: A pálos rovásírás
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: Rá napisten hieroglifájából székely "r" betű
Varga Géza: Hozzászólás Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse a rovásírás c. előadásához
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Hosszú Gábor: A pálos rovásírás
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: Rá napisten hieroglifájából székely "r" betű
Varga Géza: Hozzászólás Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse a rovásírás c. előadásához
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Átugorható szállásreklám a The Ronettes ürügyén
Ez a végérvényes és megváltoztathatatlan hibák őszinte beismerésének pillanata. Mert ugyan oldalakon keresztül sorolhatnám a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház érdemeit, de itt az idő sort keríteni az őszintére is. Nem a természeti környezettel, nem a fürdőszobák felszereltségével és a szobák szépségével, kényelmével van baj, hanem - szomorúan vallom be - a szállásgazdával, vagyis e sorok írójával. Hogy a nyájas olvasó is fel tudja mérni a helyzet tragikumát, előbb meg kell hallgatnia az alábbi zeneszámot:
Nos, egyszer voltam az egykor létezett NDK-ban egy üdülésen, ahol a szállásgazda műsorral szórakoztatta a kedves vendégeit. Ennek során énekelt és táncolt is, sőt ez utóbbi keretében még az asztalra is felugrott és ott is illegette magát. Ez a kép motoszkál bennem a közel 30 éves szállásadói pályámon. Ilyenkor fel-felmerül az önvád is: valóban mindent megtettem azért, hogy a vendégeimet elkápráztassam?
Ami a táncmozgás és az asztalra való felmászás fizikai lehetőségét illeti, erre még - némi segítséggel - talán vállalkozhatnék. A kedves vendégeim bizonyára jót mulatnának az esetlen idétlenkedésemen. Azonban a The Ronettes előbb megnézett produkciója láttán inkább letennék erről. Ugyanis énekelni is kellene s ezt nem illik megkísérelni az én adottságaimmal. Már a testmozgásom sem oly kecses, mint ezeké a drága leánykáké, és - sajnos - énekelni sem tudok olyan megrázó szépséggel, mint ők. Ezért nem marad számomra más, mint, hogy töredelmesen bevalljam: a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház gazdája korántsem tud olyan műsort adni a Velemérre tévedő nagyérdemű közönségnek, mint a The Ronettes. Legfeljebb a hozzájuk kapcsolódó emlékeimet tudom elmesélni.
Amikor ez a szívbemarkoló zeneszám (velem együtt) még újnak számított, akkor volt egy Orionton táskarádióm, ami állandóan a fülemhez volt nőve. Azzal utaztam a villamoson, azzal ettem a reggelit, azt hallgattam az iskolai szünetben (a mateklecke másolása helyett) és persze ez szólt a párnám alatt is, amikor elaludtam. S ha véletlenül sikerült elcsípnem a The Ronettes zenéjének néhány taktusát a recsegő és ropogó távoli adók valamelyikén, akkor boldog voltam. Hiszen íme a bizonyság ország s világ előtt arról, hogy a világ szép és élni érdemes! Még akkor is, ha a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház gazdája jobban teszi, ha nem táncol és nem énekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése