Egy harcostársat búcsúztatunk. Isten nyugosztalja! Lehetséges, persze, hogy a harctéren nem csak egymás mellett, vállvetve, hanem időnként egymással szemben is tevékenykedtünk. Mint régész, minden bizonnyal kitűnő munkát végzett a lelőhelyek feltárásával és a leletek megőrzésével (ő talán nem reszeltette le rovásjeleket hordozó tárgy felületét, mint azt az utódai tették). Legfeljebb a leletek általa adott értékelését olvasnám óvatos fenntartásokkal. Keleten kél a Nap c remekművében Götz László (1) sem a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg Fodor István végzett dolgairól. Egy szakma, amelyik száz éven át hazudozott a székely írás eredetéről s a régészeti leletein ma sem ismeri fel a százszámra előkerülő hieroglifikus szövegeket, bizton megérdemli az elismerésünk visszafogottságát.
A Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportálról szereztem tudomást arról, hogy elhunyt Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója. A portálon olvasható hír első mondata mindjárt az elhunytat ábrázoló fénykép előtt ezt közli az olvasóval: "Fodor István tudományalkotó tevékenysége mellett időt tudott szakítani a naiv/amatőr/dilettáns őstörténeti nézetek tanulmányozására is." (2)
Büszkén jelenthetem, hogy Fodor István az említett tanulmányai során minden bizonnyal a kezében tartotta A magyarság jelképei c. kötetemet is, amelyből több, mint hatezernégyszáz példány fogyott el eddig. Nem állítom, hogy tetszett neki, mert csak az biztos, hogy nem gratulált hozzá. A kötetben azt bizonyítottam be (mint azt Mandics György kritikusom helyesen felismerte), hogy minden fontosabb és régi magyar jelképnek köze van a székely rovásjelekhez. Amiből következően a székely jelek a magyar kultúrával és lélekkel olyan szorosan össze vannak forrva, ami kizárja a székely írás idegenektől való átvételét.
Az első fejezetben a világmodellekkel foglalkoztam, amelyek a székely írás "f" (Föld) jelével rokoníthatók. Éppen ezért szinte nem is tehettem volna más ábrát a kötet címlapjára, mint az akkortájt kiásott biharkeresztesi hajfonatkorongot (1. ábra). Ez a honfoglalás kori korong ugyanis egy csodaszép felülnézeti világmodell, amelyik ráadásul a szülőfalumban került elő, nem messze attól a háztól, ahol Varga Sándor nagybátyám udvarán először ültem lovon. Így adódott, hogy tudományos publikációban én közöltem elsőként ezt a szép tárgyat.
Ez volt tehát az a kötet, amelynek köszönhetően volt szerencsém közvetett kapcsolatba kerülnöm Fodor Istvánnal. Amikor ugyanis megjelent, rögvest kaptam egy telefont a "szakmától".
No, nem a kötetben közölt - bocsássa meg a szerénytelenségemet az olvasó! - nagy horderejű felismerésemhez gratuláltak. Az valahogyan senkinek sem szúrt szemet közülük. Vagy ha mégis volt valaki, aki észrevette a gondolat erejét, akkor az elintézhette a dolgot egy káromkodással és nem gratulált hozzá.
Nos, engem egy kedves régésznő hívott fel és figyelmeztetett, hogy a szakmában bevett szokás szerint az ásató régész joga az első közlés és igazán nem kellett volna ezt a szabályt felrúgnom. Fodor István igazgató azt mondta erről az esetről - tájékoztatott - hogy ezt nem fogják elnézni, hanem most már példát statuálnak.
Én akkor egy ideje az írásaimból éltem és volt némi elképzelésem a szerzői jogról, de felrémlett bennem, hogy hátha rosszul értelmezek, vagy nem ismerek minden vonatkozó jogszabályt és mégis csak elkövettem valamilyen hibát az akaratom ellenére is. Ezért aztán elmentem a Szerzői Jogvédő Hivatalba (lehetséges, hogy akkor már Artisjusnak hívták?) és a jogászukkal megbeszéltem a kérdést. Azt mondta, hogy a régészek is emberek, szeretik körülállni azt, amit találtak, hogy más ne férjen hozzá, de ezt a törekvésüket a szerzői jog nem támogatja. A leleten nincs már szerzői joga senkinek, annyira régen meghalt az ismeretlen alkotója. A róla készített fénykép esetében lehetne beszélni szerzői jogról, de az sem a múzeumé, hanem a fotósé. S mivel én nem a fényképüket közöltem, hanem a sajátkezű grafikámat, nagyjából gratulálhatnak a rajzomhoz, egyéb lehetőségük nincs.
Tájékoztattam erről a régésznőt és a bánatát enyhítendő felajánlottam nekik a grafikámat, hogy használják azt bárhol, ha kívánják. Elzárkózott előle, mondván, hogy jó grafikusuk van. (3)
Jegyzetek
(1) Götz László 1934-ben, a Tapolca melletti Halastópusztán született, ahol édesapja a Veszprémi Püspökség uradalmi intézője volt. Szüleivel 1940-ben Sümegre került, ahol e nagymúltú dunántúli kisváros ihletett légkörében alsóbb és középiskoláját végezte. Már itt kitűnt érdeklődésének sokoldalúságával. 16 évesen Miltont olvasott, elmélyült az asztro-fizikában, a történelemben való jártasságával, lenyűgöző olvasottságával pedig tanárait is ámulatba ejtette. "Osztályidegen" bélyeggel megjelölve, de beállítottsága miatt is a bölcsészetre nem juthatott be, így Pécsett lehetett orvostanhallgató. Az 1956-os szabadságharc megtorlása elől ötödévesen Ausztriába távozott és egyetemi tanulmányait ott folytatta. Tehetségére jellemző, hogy - nem tudván még kellően németül - a belgyógyászat professzora beleegyezett, hogy latinul vizsgázzon. Bécsben szerzett orvosi diplomát, majd letelepedési helyén, az alsó-ausztriai St. Pöltenben bőrgyógyász szakorvosi képesítést. Hivatása gyakorlása mellett itt kezdték foglalkoztatni a magyar őstörténet vitás kérdései. A hatvanas évek közepén történt, hogy egy osztrák napilap a TASSZ hírügynökségre hivatkozva leközölt egy archeológiai hírt: szumér hajót ástak ki a dél-uráli régióban. Ez a közlés - elmondása szerint - a kételkedés csíráját kibontakoztató hatás volt számára az eddig tanult finnugor származásunk kizárólagosságát illetően. Ekkor kezdte beleásni magát abba a tengernyi archeológiai, nyelvészeti és magyar őstörténeti szakirodalomba, amelynek elemzése, majd szintézise életműve megteremtéséhez vezetett. Ezirányú látókörének kibővítése céljából a bécsi egyetem bölcsészetén több féléves régészeti, őstörténeti stúdiumokat hallgatott. Meghatározó volt magyar őstörténeti szemléletének kialakulására - mintegy két évtizeddel ezelőtt - megismerkedése László Gyula professzorral, aki akkor a nagyszentmiklósi kincs ismételt vizsgálatára huzamosan Bécsben tartózkodott. Mester - tanítványi kapcsolatuk, barátságuk gyümölcseként is értékelhetjük azokat a régészeti, őstörténet-tudományi és nyelvészeti értekezéseket, amelyeknek megírására, majd megjelentetésére "Keleten kél a Nap" főcímmel az 1980-as évek elejétől kezdődően került sor. E munkájában értékelte Fodor István régész teljesítményét is. Tanulmánysorozatának értékelését 1989-ben László Gyula adta meg, az "Életünk"-ben megjelent tanulmányában. Ezt a követően a "Népszava" könyvkiadó gondozásában 1990-ben jelent meg a sorozat "Kettős mértékkel" c. kötete, azonban a további kötetek újbóli immár hazai kiadására nem kerülhetett sor. A Püski Kiadó a szerző halála előtt (1992) néhány hónappal befejezett életművének - most már ötrészes - tanulmánysorozatát adta ki a hazája és a népe eredetére, őstörténetére kíváncsi magyar olvasó számára. Kegyelettel csatlakozunk László Gyulának (az MDF - Akadémia 1992 szeptemberi rendezvényén) Götz Lászlót méltató és értékelő emlékelőadása zárszavaihoz: "Legyen áldott az emléke!"
(2) Mekkora görcs és tehetetlen düh lehet ebben a szégyenletesen leszerepelt "tudományos konszenzusban", ha egy nekrológban ilyen előkelő helyen jelenik meg a róluk szóló alapos kritika visszhangja (tudományos igényű ellenvélemény és párbeszéd helyett)?
(3) Ezen állítása valóságértékét nem tudom megbecsülni, mert lehetséges, hogy akkor valóban volt jó grafikusuk. Ám amikor a budapesti késő középkori jelvényt rajzolták le néhány évvel később, akkor bizony nagyon elrontották, a felismerhetetlenségig összemaszatolták az addigra eleve már lereszelt felületű tárgy képet. Lehetséges, hogy ezt az "eredményt" nem is a grafikai tehetség, hanem egyfajta történelemhamisítási szándék döntötte el?
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: A magyarság jelképei
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza: Mandics György róvott múltja
Varga Géza: Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Varga Géza: A Childerich-kincs Föld hieroglifából (világmodellből) kiemelkedő kettős keresztje
Varga Géza: Alán amulett Föld hieroglifával
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Többedszer nagyon elismerve Géza nagy erejű JEL-KÉP feltáró tevékenységét, kérdezem Tőle és Tőletek miért "hiszik" sokan, hogy a rovás F (+)? (x)? a FöLD jele. A FöLD SZó VÁZ képlete F.LD FLD F-hanggal meg nagyon sok SZÓ kezdődik! Ha találkozunk beszéljük meg. 70-562-2324 (IS) üdv Rátki Zoli
VálaszTörlésKedves Zoli! Javaslom megismerni a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, amelyben vagy 40 hieroglifánk leírása szerepel, jobbára az akrofónia rekonstrukciójával egyetemben. Rátérve a válaszra: nem hiszem, hanem tudom, hogy a székely "f" betű a Föld szójeléből keletkezett. Erre több okom is van. Itt nem akarom mindet elsorolni, mert elég volt egyszer megírni a könyvet s aztán vagy 20 cikkemben újra és újra elmagyarázni ugyanazt. De azért azt megemlítem, hogy ez a körbe zárt kereszt, vagy körbe zárt X alakú jel a kínai írásban is, meg az asztrológusok jelrendszerében is a "Föld" jele. A képszerű ábrázolásokon a kereszt, vagy X egy forrásból négyfelé induló folyóknak (esetleg növényi indának stb-nek) felel meg. A közepükön gyakran látható a körbe zárt pont (a lyuk, kút, forrás, Nap) jele. Ebből következően a négy szent folyó ábrázolása ez, amely a Föld szakrális középpontjában, az Ararát tövében ered, ahol a Homo sapiens sapiensnek vagy 50 000 évvel ezelőtt az egyik őshazája volt. Innen kiindulva népesítették be Eurázsiát és Amerikát. Erről megemlékezik az Ószövetség is az Éden és az Édentől keletre címszavak alatt. Ezért ezeken a tájakon a világmodellek hasonló szerkezetűek. Stb. Köszönöm a kérdésedet!
VálaszTörlés