1/a. ábra. A füzet címlapja
Makkay Jánost arra kértem néhány évvel ezelőtt, hogy mutasson nekem olyan kőkori leleteket, amelyeken írásjelek, vagy írásszerű jelképek vannak. A neves régész, aki előzőleg egy kitűnő kötetet írt a tatárlakai táblákról, azt válaszolta, hogy nincsenek ilyen tárgyak.
A gondolat azonban szeget üthetett a fejébe, mert később (2005-ben)
kiadott egy füzetet "Supplement the Early Stamp Seals of Sout-East
Europe" címmel. A füzet tele van történelem előtti bélyegzőkkel, amelyek a
székely írás jeleivel értelmezhetők, vagy elolvashatók.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Nehéz elképzelni egy kultúrát, amelyik az írást nem ismeri, de egy csomó, jelekkel ellátott bélyegző kerül elő a hagyatékából.
A "szakmában" azonban olyan tévhitek uralkodtak akkor és uralkodnak ma is, amelyek erősebbek a tényeknél. Ma is az a közhiedelem a tanult kutatók között is, hogy a sumért megelőző jelkészletek (például a Tordos-Vicsa kultúra jelei) csak írást megelőző szimbólumok lehetnek. Ez szimpla fogalomzavarra utal, mert írást megelőző jelek elvileg sem létezhetnek. Az írás ugyanis a gondolat rögzítése jelekkel. Ezzel a definícióval a hátunk mögött, ha az a Tordos-Vincsa szimbólum gondolatot rögzít, akkor csak írásnak lehet tekinteni. A "szakképzetteknek" azonban fogalma sincs az írás defíniciójáról.
Amikor meg arra hivatkozunk, hogy a a neolitikus jelek (mint ebben a cikkben is) nagyrészt azonosíthatók a székely írás jeleivel, akkor a kapcsolat bizonyítását hiányolják. Amikor hivatkozom a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunkra, amely a neolitikus és a székely jelek genetikus kapcsolatát mutatta ki, akkor meg esetleg szó nélkül eloldalognak. Legfeljebb valami olyasmit tesznek hozzá, mint amit az egyik nyelvésztől megkaptam már, hogy a matematikusoknak nincs joguk ilyen vizsgálatokat végezni és ilyen megállapításokat tenni, amíg azt a nyelvészek nem engedélyezik. Azaz elképesztő tisztázatlanság uralkodik ezen a szakterületen. Éppen ezért kell megbecsülnünk Makkay János füzetét, amelyik a neolitikus írásemlékek felmutatásával segít a kérdés tisztázásában. Csak sajnálni lehet, hogy nincs magyar nyelvű változata.
2. ábra. A cucuteni pecsétnyomó ligatúrája és a ligatúrát értelmező székely jelek, a két jobb szélső székely jel egymás tükörképe, az egyik a pecsét rajzán lévő jelre hasonlít, a másik meg a lenyomaton megjelenőre
Egy pecsétnyomó a Cucuteni kultúrából
A körbe zárt pont a sumer
írásban "kút, forrás", a székelyben pedig "ly" (lyuk)
jelentésű.[1] Az
egyiptomi, hettita és kínai írásból ismert hasonló jelek "Nap" jelentésűek.[2]
A hullámvonal a Tejút jelképe,
s a székely írás "ak" (patak) vagy „ü” (ügy „folyó”) jelek megfelelője (a lenyomaton a hullámvonal
tükörképe jelenik meg).
A pecsétnyomón e két jelet egyesítették. A jelmontázs azt hirdeti, hogy az
életet jelképező folyó (a Tejút) forrása a Nap. Kőhalmi Katalin Szibériában
találta meg ezt a hiedelmet. A cucuteni kultúra embere ugyanúgy képzelte el a
Nap és a Tejút kapcsolatát, mint némelyik öreg szibériai sámán néhány évvel
ezelőtt.
Neolitikus pecsétnyomó Kolozsvárról
Ez a kör napjelkép lehet, mert a Nap
ábrázolására elegendő egy kör.
Ebből következően a kolozsvári pecsét jelmontázsa is azt az ősvallási
hiedelmet illusztrálja, amely szerint a Nap
az életet jelképező folyó forrása (ez szimbolikusan a Tejút, amelyből a földi folyók
a vizüket kapják). E hiedelem leírására alkalmas a Napot jelentő kör és a kutat
ábrázoló körbe zárt pont.
A kolozsvári pecsétnyomó a neolitikus vallási hiedelmek és jelképek
széles körű elterjedtségét igazolja.
A jelhasználatban két csoport különböztető meg. A cucuteni pecsétnyomó,
a kolozsvári pecsétnyomó, a sumer írás és a székely írás alkot egy központi jelhasználati
kört. Ezekhez képest az egyiptomi, a hettita és a kínai írás másodlagos
jelalkalmazásnak tűnik, mert ott a kút (a körbe zárt pont) jelét használják a
Nap jelképeként (amelyhez elegendő lenne egy kör is). Ez a központi területről
való átvételre utal.
3. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra (B 1-2
fázis) pecsétnyomója (Kolozsvár), napjelkép
A Karanovó kultúra fogazott keresztje
A korai neolitikus pecsétnyomó Bulgáriában (Blagoevgrád mellett, Kovacsevo-Podini lelőhelyen) került elő és a Karanovoi kultúra I-II fázisába sorolható (4. ábra). A pecsétnyomó jelmontázsa a világ isteni középpontját, a teremtés helyszínét, az Éden egy forrásból fakadó négy szent folyóját térképszerűen ábrázolja. A keresztet szegélyező „farkasfog” a kínai írásban és a magyar népi jelkészletben is a magasba vezető út jele.
A kereszt a székely "d" (Du,
Dana, a Ten változata) jele, az istent jelöli. A Földközi-tenger melléki lineáris írásokban
a kereszt, vagy az X rendszerint a "d" és "t" hangokat
jelöli. Általában ugyanezekkel a hangokkal kezdődik a területen lakó (vagy
korábban ott élt) népek nyelvében az istent jelölő szó is (magyar Ten,
etruszk Tin, latin deus stb). Mivel a sémi népeknél ilyen
istennév nincs, ebből következően nem a sémi népek találták fel a
Földközi-tenger mellékén használt ábécék prototípusát, hanem az egykor ott élt ragozó
nyelvű őskultúrák valamelyike.
5. ábra. A karanovói pecsétnyomó jelei és az
értelmezésükre felhasználható székely jelek, balról jobbra: karanovo kereszt vagy X alakú istenjelkép, karanovo "magasba vezető út" szójel, székely "d" (Dana istennév) jel, székely "b" (Bél istennév) jel, székely "m" (magas) jel
A pecsétnyomó elfordítva X-et mutat. Ez az X a világ közepét (belsejét)
jelöli, a székely írásban ennek megfelelően a "b" (Bél, belső) jele. Napjainkig
rontáselhárító jelként alkalmaznak az őrségi fazekasok. E rontáselhárító
szerepre azért alkalmas a jel, mert Bélt, az ősvallás fiúistenét, a magyarság
ősapját jelképezi. Bél nevéből alakult ki a Bél-pel-pi-fiú hangváltozás/szóhasadás
során a fiú szavunk (vö. Baál az ugariti mitológia fiúistene!); valamint
a betű "Bél atya" szavunk is.[3]
A keresztet szegélyező "farkasfogak" a székely "m"
(magas) jel megfelelői.
A folyó és a lépcső jelének párosítása a Jóma ligatúra is, ahol a
"j" (jó) és az "m" (magas) jel alkot egy jelösszevonást.
A Karanovó kultúra világmodelles pecsétnyomója
A karanovói pecsétnyomó világmodellje Egyiptomtól Kínán át Amerikáig előfordul (6. ábra). E jellegzetes mandala a világot írja le néhány szójel segítségével. Hasonló világmodellek szójeleiből alakult ki a székely rovásírás.
6. ábra. Bulgáriai pecsétnyomó a Karanovó
kultúrából (Makkay jános nyomán)
Föld szójel – felülnézeti világmodell. A körbe zárt
kereszt vagy X a kínai írásban és az asztrológusok jelrendszerében egyaránt "Föld"
jelentésű, az egyiptomi hieroglif írásban a niut "település" (tehát
a Föld középpontjának) szójele, a székely írásban pedig az "f" (Föld)
jele. A teremtett és rendezett világ középpontját ábrázolja, az Ararát tövében
eredő négy szent folyó térképe. Ez az a terület, ahonnan Noé fiai
benépesítették a Földet és ahonnan az isteni rend a világ négy tája felé
elterjed.
Bél isten jelképe – a négy folyó térképe. A kereszt, vagy X ma
is használt istenjelkép (a népi képjelek között rontáselhárító jel), amelyet a
kereszténység és a népművészet az ősvallásból vett át. Ismerték és az imádat
tárgyaként becsülték a Kolumbusz előtti amerikai indiánok is, amiből e
pecsétnyomót nem ismerve is nyilvánvaló lenne, hogy a jelforma és a jelentése
is kőkori.
Ég szójel – eget tartó fa, szembőlnézeti világmodell. Eleink
úgy képzelték, hogy a világ sarkain a négyszögletes Föld és a kerek Ég összeér,
ezért e pontokon az égigérő hegy és fa segítségével a földi halandó feljuthat
az égbe. Ezt a helyzetet ábrázolják a pecsét sarkain látható szembőlnézeti
világmodellek. A világ sarkait a régiek istenekkel azonosították s pl. "Heraklész
oszlopai" néven emlegették.
Óg isten jelképe. Az Ószövetség
Óg királyként említi a sémi népek megjelenése előtt a Közel-Keleten uralkodó
hőst, akinek emléke a görög mitológiában Heraklészként, a szkíták őseként
maradt fenn. Óg király égisten volt (az Óg név és az ég szavunk közös gyökerű), ezért az ég boltozatát ábrázoló jelből
alakult ki a székely „o/ó” betű[4] és a
görög omega is. A kínai lolo írás ég szójele e karanovói-székely jel
megfelelője.
Szár szójel. A pecsét sarkain ismétlődő "eget tartó fa" jelkompozíció
egyik eleme a Heraklész oszlopával és a székely "sz" (szár) jellel
azonos függőleges. Az égigérő fát (Istent) ábrázolja, amelyik a világ
teremtésekor az Ég boltozatát alátámasztotta.
A szikra (Rá/Ré napisten) jele. A karanovói pecsét közepén egy kis vonal
található, amely a hettita írásban és a székely írásban is az "r"
jele. A napsugár ábrázolása lehet, mert a világmodellek közepén van az Isten,
vagy jelképének a helye. Az "r" betű egy Rá/Ré napisten nevével
összefüggő szóból alakult ki az akrofónia során (vö. ragyogó, szikra, reggel "Ré kel"!). A jelnek a hettita
írásban is pontos megfelelője van.
Összegzés
A vizsgált pecsétnyomók jelkészlete minden részletében azonos a székely írás jelkészletével. Az azonosság nem szorítkozik jelformákra, hanem kiterjed az ősvallásra és a nyelvre is. Feltárható a jelekhez kötődő ősvallási tartalom és rekonstruálható az akrofónia folyamata is. A világmodell által rögzített világnézet a magyar ősvallás világképével megegyezik. A székely rovásjelek rekonstruált szóértékei minden esetben beleillenek e képbe – ezért jelenlegi tudásunk alapján a pecsétnyomó jelrendszere a magyar nép alkotása.
A Makkay János kötetéből véletlenszerűen kiragadott példák elemzése azt
mutatja, hogy a neolitikumban igen nagy területen használták a székely jelek párhuzamait.
Ez nem bizonyítja azt, hogy a Cucuteni, vagy a Karanovo kultúra népe magyarul
beszélt (bár ez egy kézenfekvő következtetés lenne); csak az következik belőlük,
hogy e kultúrák írása magyar eredetű.
A jelkészletet a kőkor óta ismerték a Kárpát-medencétől (sőt, a Pireneusoktól) Indiáig,
Egyiptomtól Amerikáig. Kialakulása az Ararát tágabb környezetét jelentő Éden
területén, az interglaciális idején történt. Lehetséges, hogy a székely jelek fent
elemzett párhuzamait a Karanovo kultúra népe hosszú évezredek óta őrizte és csupán
ünnepi jelleggel, ősvallási feladatokra (például a világmodellek céljaira)
használta.
[1] Ez egy kút, vagy forrásbarlang rajza,
amelyikből víz folyik ki. A cucuteni pecsétnyomón ezt a vizet hullámvonal
jelzi.
[2] A Nap lerajzolásához nincs szükség
a középső pontra, az mégis szerepel az egyiptomi, hettita és kínai Nap szójelekben. Feltehetően azért, mert
eredetileg nem a Nap, hanem a forrás jelképei voltak (azaz a hasonló
formájú jelek közül a cucuteni-sumer-székely jelek képviselhetik az eredeti
állapotot).
[3] Az
ábécé második betűje a Bél atya
kifejezésből kaphatta a béth, béta jelnevet, amelyet azonban a sémi
és görög átvevői már nem értettek (Gelb szerint a sémi jelnevek csupán utólagos
népi magyarázatok). Az ábécé jelsorrendje az egyes jelek ősvallási szerepének
fontosságától függően alakult ki. Az első jelek a legfontosabb istenek jelképei
voltak. Az „a” Anat anyaistennőé, a „b” Bél fiúistené, a „d” pedig Du/Dana
főistené volt. Hasonló helyzet figyelhető meg a csukcs szójelek sorrendjében
is.
[4] A jelet a rovástechnológia
bevezetésekor (a fémkorszak kezdetén) függőlegesre fordították, mert a
fapálcába nem lehet vízszintes vonalat róni.
Varga Géza: Könyvek és könyvesboltok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése