Az Aranka a Tisza balparti mellékfolyója a Marostól délre. A trianoni rabló békében Romániához és Szerbiához csatolt magyar területeken folyik (1). Egy Csonti becenevű netes olvtársam küldte el néhány, a partján talált gyűrű fényképét (2. ábra) s ezek közül mutatom be az egyiket, amelynek a jelei (a magyar hieroglif írás szójelei) a leghangosabban kiáltottak elolvasás után (1. ábra). Köszönöm a lehetőséget!
1. ábra. Aranka parti gyűrű a Ragyogj, ragyogj, ragyogj nagyon nagy szár! (mai magyarsággal Ragyogj, ragyogj, ragyogj nagyon nagy úr!) mondattal
A gyűrű pecsétlapján egy kétpólusú világmodell látható, két oldalán kiegészítve - a fához képest - vízszintes vonalak sorával. (2) A jelek mindegyike ismert a székely írásban és a magyar népi jelhasználatban, ám a teljes szöveg elolvasása nem sikerülhetett mindaddig, amíg - a hasonló leletek megértését követően - nem tisztázódott két dolog. Az egyik a szimmetrikus feliratok, a másik meg az ősvallási istenidéző szertartások szövegkönyvének kérdése. Hiába láttam, hogy ismert jelek vannak a gyűrű pecsétlapján, a kétségbeejtően öntörvényű elrendezésük sokáig késleltette az elolvasásukat.
Meg kellett értenem, miért szimmetrikusak néha ezek az írásemlékek. Nos, a magyarázat az, hogy a hieroglifikus szövegek ősvallási szlogeneket rögzítenek, amelyekről eleink hasznosnak gondolták, ha megfellebbezhetetlenül tökéletesnek látszanak. S a tökéletesség látszatát a jelek szimmetrikus elrendezésével remélték elérni. Nem gondolták, hogy ezzel milyen nagy nehézséget okoznak az akadémikus "tudomány" szakértőinek, akik szellemi frisseség és kreativitás terén mintha korántsem állnának olyan jól, mint ők, a hieroglifikus szövegek megalkotói. (3)
Tisztázni kellett azt is, miért fordul elő rendszeresen, hogy a hieroglifikus írásemlékek két szélén apró vonalak sorát helyezték el. Azt már korábban is tudtam, hogy ez a kis vonal (pláne, ha rövid, vagy ferde) a székely írás "r" betűje, a hettita hieroglif írásban pedig a rá szótagjele. Az elődök segítségével az is tisztázódott, hogy ez az egyiptomi napisten neve, amit a ragyog, reggel, szikra stb. magyar szavakban is megtalálunk. Csak lassan esett le, hogy ezek valamelyikének ismételgetését jelenti a sok kis vonal s hogy ilyen ismételgetésekre az istenidézés során kerülhet sor. Az istenidéző szertartás elején a ragyogj, a végén a ragyogtál szót ismételgették s a két szót ugyanazzal a kis vonallal rögzítették.
A fentiek tisztázása után már sorozatban tárulnak fel a szellemes jelmontázsok.
Jegyzet
(1) Ez a borzasztó történelmi kártétel a leletet a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtőkörén kívülre helyezte, miáltal remélhetjük, hogy a "muzeológusaink" nem tudják majd ugyanolyan barbár módon lereszelni a jeleket hordozó felületét, mint azt tették a letéti szerződéssel gondjaikra bízott budapesti késő középkori jelvénnyel. E leletrongálás az elmúlt 10 évben megismételt kéréseim ellenére sem lett tisztességesen kivizsgálva, amint a letéti szerződésben előírtakat (például a tudományos igényű leírást) sem teljesítette a múzeum.
Az esetről elvileg bővebb felvilágosítással szolgálhatna Szenthe Gergely régész. Ő volt az, aki a Hadháziné Vadai Andrea által adott szakvéleményből számomra egy olyan kivonatot készített, amelyből kihagyták a korra vonatkozó megállapításokat, bár azt éppen ezért kértem beszerezni. Ő volt képes a 2022. 01. 15-én, e sorok írása közben az M5 tévécsatornában 20 órakor közreadott műsorban azt állítani, hogy az ázsiai hunok és az európai hunok régészeti anyaga teljesen eltérő. Pedig köztudott, vagy annak kellene lennie, hogy a hun üstök, a diadémok, a temetkezési szokások, valamint a hieroglifikus nyelvemlékek jelkészlete és magyar nyelve azonos. Ha a múltunk iránt érdeklődő ilyen "szakembereket" lát a Magyar Nemzeti Múzeumban, akkor megnyugtató érzés töltheti el legalább az Aranka parti gyűrűk sorsát illetően.
Szerencsére a kitűnő Makoldi Miklós néhány perc múlva ugyanabban a műsorban kijavította Szenthe Gergely régészeti tévedését, azonban a hieroglifikus nyelvemlékeink hasonló tanúságáról senki sem tett említést.
(2) A felülnézeti világmodellek a világmagyarázatokat segítették. Rendszerint négy sarkuk van, mert a régiek szerint a Föld négyszögletes. A kétpólusú világmodellek megalkotását az kényszeríthette ki, hogy a négy sarokból csak kettő, az Északi és a Déli sarok esik a forgástengelybe. Ezt a forgástengelyt a gyűrű pecsétlapján a fa rajza képviseli, ami az istennel azonos Tejút jelképe. Ez az Északi saroktól ível a Sarkcsillagig, azaz valóban a kozmosz forgástengelyének tűnik.
(3) Egy ELTÉ-n tartott előadása után volt szerencsém néhány szót váltani Sándor Klárával. megmutatván neki a szójelekből álló énlakai Egy isten mondatjelet és megkérdezvén tőle, hogy ő ezt hogyan olvasná el. Azt válaszolta, hogy nem olvasná el, mert ez díszítés. Amikor emlékeztettem rá, hogy a díszesség és az elolvashatóság nem zárja ki egymást, hiszen például az egyiptomiaknak külön írásuk, az egyiptomi hieroglif írás szolgálta az ünnepélyes, díszes megjelenést. Az az írás egyszerre volt díszes és elolvasható, miként ez az énlakai mondatjel is. Sándor Klára azt a meglepő választ adta erre, hogy majd megkérdezi erről a professzor urat, aki alatt Róna-Tas Andrást érthette. A professzor úr álláspontjáról ugyan nem tájékoztatott, ám az MTA által nemrég kiadott rováskorpuszból, amelynek ő volt az egyik szerzője, lehet sejteni a véleményét. Abból ugyanis kihagyták a karcagi csatkarika rovásszövegét. Sándor Klára korábban elmondta, hogy a karcagi csatkarika jelsora túl szimmetrikus és díszes ahhoz, hogy írásnak lehessen tekinteni.
Irodalom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése