2026. október 13., kedd

Az Él úr mondatot rögzítő őrségi világfa

Az archaikus díszítéssel ellátott őrségi cserépedények jelkincse több évezredre visszamenő ligatúrákat őriz. A jelen cikkben is egy olyan Él szár (mai magyarsággal Él úr) olvasatú mondatjelet van szerencsém bemutatni (1. ábra), aminek a 7-8 ezer éves Halaf kultúrában (2 - 5. ábra) és a 6000 éves Tordos-Vincsa kultúrában (6. ábra) vannak párhuzamai. A ligatúrában megjelenő Él hieroglifának sok változata van (lényege az eső és a víz ábrázolása pontokkal és vonalakkal Él isten nevének rögzítése érdekében). E ligatúra példája beleillik abba a képbe, amit a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználat alapján a Magyar hieroglif írás c. kötetben korábban már megállapíthattunk. Ez a jelkészlet a kőkori ősvallás szolgálatában állt és különös szerencse, hogy napjainkig megmaradt a rengeteg változás, meg az utókor nemtörődömsége, a rovológiai kutatással és tájékoztatással szemben időként megmutatkozó tudatos üldözés (1) ellenére.  




1. ábra. Őrségi bugyiga (vizeskorsó) Nagy Zoltán 2021-es dolgozata nyomán (fotógrafika), az ábra jobb oldalán fentről lefele a székely írás "g" (ég) jele, alatta az "l" (Él, élő) rovásjel két változata, legalul pedig egy magyarszombatfai tányérról való szár "növényi szár, úr" hieroglifa (képszerű, ágakkal is rendelkező előzménye a székely írás "sz" betűjének)



Az 1. ábrán látható őrségi bugyigán az életfa (égig érő fa, világfa) szójelekből álló sajátos, Halaf párhuzamokkal rendelkező ábrázolása látható. A ligatúra szerkezete az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyfajta megvalósítása, a székely írás "g" (ég) jelének megfelelője, ami indokolja az égig érő fa elnevezés használatát. A fa törzsének mindkét oldalán vannak ágakat jelző elágazások (ez megfelel a szár "növényi szár, úr" hieroglifa képszerű változatának). A fa ágain azonban csak lefele van vonalkázás, mert itt nem az ágacskákat, hanem az égből, vagy a fa ágaitól hulló esőt jelzik (ez felel meg az Él, élő hieroglifa némelyik alakváltozatának). A fa törzse megegyezik a szokásos, képszerű szár szójellel, amit egy magyarszombatfai tényérról is ismerünk. Az ágai pedig megfelelnek a székely írás "l" (Él, élő) jelének, e jel kétféle (jobbra és balra néző) előfordulásának, ami indokolja az életfa elnevezés használatát is. Sajátossága ennek az őrségi ligatúrának, hogy a fa teljes szerkezete az ég hieroglifával azonos, ám ebből a szerkezetből a fa törzse a szár, az ága pedig az Él, élő hieroglifával azonosítható. E többrétegű jelhasználat egyrészt nehézséget okoz a ligatúra kiolvasásakor, mert nem könnyű eldönteni, hogy melyik szójelet kell felhasználni az olvasat során s melyiket lehet mellőzni. (Ha az ég szójelet is ki lehet olvasni, akkor a mondat Égi Él úr alakban olvasható el.) Másrészt azonban magyarázatot kapunk a magyar népi jelhasználat és a székely írás ligatúraképző hajlandóságának eredetére vonatkozóan is. Az alábbi Halaf ligatúrák ugyanis hasonló ligatúraképző eljárást illusztrálnak (2. és 3. ábra). 



2. ábra. Halaf cserépdarab az esőt hozó, "élő fát" ábrázoló ligatúrával, az ábra jobb szélén fentről lefele egy magyarszombatfai tányér szár "növényi szár, úr" jele, valamint a székely írás szabír ős és "l" (Él, élő) jele




3. ábra. Halaf edény fotógrafikája Marius Meulenberg nyomán, a világfa szerkezete a szár "növényi szár, úr", az ágai pedig az Él hieroglifával azonosak, az olvasat: Él szár (mai magyarsággal: Él úr),




4. ábra. Halaf, vagy későbbi mezopotámiai pecsétnyomó az égbolt és az onnan érkező víz (eső) ábrázolásával (fent), a székely írás "l" betűjének (lent), a magyar hieroglif írás élő szójelének és az Árpád-sávoknak az előképével, a trocaderopontcom honlapjáról





5. ábra. A Halaf kultúra ligatúrája egy British Muzeumban őrzött cserépdarabról (fent), alatta a székely írás "n" (nagy) és Él jele, az olvasat: Nagy Él





6. ábra. Tordosi ligatúra (rajzát Makkay Jánosra hivatkozva közli Merlini/4), az olvasat: Ragyogó, nagy, élő Egy, az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "r" (ragyogó), "l" (Él), "n" (nagy), és "gy" (Egy) jele


A Marco Merlini által közölt, a 6. ábrán látható tordosi ábrázolás a képszerkezet lényegét tekintve hasonlít az 1. ábrán látható őrségi bugyigáról megismert ligatúrához is, meg az 5. ábrán lévő Halaf ligatúrához is.  Mindegyiken az eget tartó fa jelenik meg előttünk és abból hullanak alá az esőt ábrázoló és az Él istennevet rögzítő vonalak és pontok. Csak esetünkben az esőt nem vonalak, hanem pontok ábrázolják (6. ábra). Pontok megjelenését többek között a Halaf kultúrában, a kínai "eső" szójel esetében és a magyar népi kultúra több írásemlékén is tapasztaljuk (7. ábra). 

A veleméri Sindümúzeumban két kiállítási tárgy is van, amelyiken az Él hieroglifa (ősvallási kötődésű szójel) megjelenik. Az egyik egy kis cseréppohár (7. ábra), a másik egy rajzos sindü (9. ábra). Azt szemléltetik, hogy az Él hieroglifának sok változata van, ami a székely írás "l" betűinek változatosságát és az árpádsávok eltérését is megmagyarázza.

Az őrségi bugyigán lévő ligatúra ismét egy olyan írásemlék, amelyik a magyar jelkincsnek a déli magaskultúrákhoz való szerves kötődéséről árulkodik. A rovológiai téren szinte nem is létező akadémikus "tudomány" álláspontját az előző átkosban úgy fogalmazta meg Róna-Tas András, hogy a magyar őstörténet csak az általa megadott földrajzi szélesség és hosszúság között (az Urál vidékén) kutatható a tudományosság igényével. Ez a megalapozatlan intése aztán napjainkig akadályozza a jel- és őstörténeti kutatást. 

Azóta az Urálról kiderült, hogy sem a nyelvünknek, sem a genetikánknak nem volt a szülőhelye, Simo Parpola pedig besorolta a sumért az "uráli nyelvek", tehát a magyar rokonai közé. A kora bronzkori Szejma Turbino kultúra megismerése pedig segített megérteni az "uráli nyelvek" kialakulásának történetét. A Szíria vidékén virágzó Halaf kultúra és több más jelhasználat magyarazonos jelei és az szabír ős mondatjel elterjedése alapján kirajzolódni látszik egy új kép. E szerint az "uráli népek" közül a szabír nevet viselő magyarság lehet a legkorábbi. Ők indultak el a neolitikumban az Éden (Szíria - Anatólia - Irán) térségéből egyrészt a Kárpát-Balkán vidékére és az Altáj felé, másrészt tőlük származnak a sumérek is.   

Nyilván Róna-Tas András téves iránymutatásának köszönhető, hogy a tanítványa, Sándor Klára és társai: Benkő Elek és Vásáry István nevével fémjelzett MTA rováskorpusz nem foglalkozott sem az őrségi rajzos sindük szójeleivel, sem a déli magaskultúrákhoz kötődő jeltörténeti kapcsolatainkkal, sem a szójeleinkkel. Az akadémikus rovológia legismertebb képviselőinek vagy 30 éve az a véleménye a székely írás eredetéről, hogy "nem tudjuk", legutóbb is azt tették közre a rováskorpuszban, hogy adathiány miatt erről nem nyilatkoznak. Miközben - mint azt az 1. ábrán is láthatjuk, van adat, csak annak figyelembe vételéhez szakmai hozzáértés és - ebben az akadémikus közegben - bátorság is szükségeltetik. Ennek hiányában a szemünk láttára pusztul, veszik a népi jelkincs. Amikor a veleméri Sindümúzeumot meglátogató Csupor Istvántól, a Néprajzi Múzeum cserép részlegének vezetőjétől megkérdeztem, hogy a sok értékes kötete közül miért nem foglalkozik egy sem a népi jelekkel, akkor azt válaszolta, hogy - Nekünk az tilos -. Csak remélni lehet, hogy az elmaradt rendszerváltás után évtizedekkel ez a tilalom egyszer enyhülni fog. 


7. ábra. A veleméri Sindümúzeumban kiállított cserépedény hasán látható jel az esőt ábrázoló Él, élő, alig látható mellette a szár, fölötte pedig a Lyukó hieroglifa




8. ábra. Tóth Bálint gulyásbotjának vége a debreceni Déri Múzeum anyagából, a magyar címer árpádsávjainak sajátos megjelenítése, az eső ábrázolása, Él isten nevének rögzítése vonalakkal és pontokkal




9. ábra. Veleméri rajzos sindü vonalakkal és pontokkal, folyó- és napjelképekkel (Sindümúzeum), a neolitikus előzményekre visszamenő sindürajz a székely írás "l" (Él, élet) jelével és a magyar államcímer árpádsávos felével rokon



Jegyzet

(1) A veleméri polgármester 2026-ban kitiltott az Önkormányzat által a település kultúrájának és gazdasági kínálatának bemutatására a javaslatomra létrehozott Velemér világa hírek mindenkinek fb csoportból azzal az indoklással, hogy képes voltam napi két posztot is közzétenni. Jobb helyeken az effajta társadalmi munkáért kiosztanak valami vállveregetést. Mivel szinte minden bejegyzésemben rovológiai tanulságokkal szolgálok, a kitiltás a betelepültek népi jelhasználattal kapcsolatos ellenérzéseire enged következtetni. Néhány évtizeddel ezelőtt e jelek még a halandók és az égiek közötti kapcsolattartást (vihar idején a tetők megmaradását) szolgáló szent jelek voltak. Ma meg már bátorságra van szükség a megemlítésükhöz is. A téma magától értetődő korlátozással jár együtt az őrségi döntéshozók meghatározó köreiben. Az őrségi jelhasználat alábecsülésére utaló sajnálatos jelenség példatára nem szorítkozik a fent említett egyetlen esetre. Összefügg azzal, hogy az Őrség eredeti lakossága a II. világháborút követő ballib üldözéssel összehangban a töredékére csökkent. Az elárvult ingatlanokat idegenek vásárolták fel és a mai lakosság viselkedését esetenként az idegenszívűek, vagy az általuk irányított  érdeklődéshiány és megvetés határozza meg. Az őrségi hagyományok közül a kulturális életet irányító világnézetnek megfelelően a tökös-mákos rétes támogatandónak számít, míg az őrségi jelkincs a fazekasok hagyományos jelhasználatából is kiszorulóban van.

Ma már a lakosság meghatározó fele a bebírókból tevődik össze. Ilyen bevándorló vagyok én is, de kilógok a sorból, mert fontosnak gondolom a jelkincs védelmét, megismerését és az Őrség érdekében történő mai hasznosítását. 

E téren figyelemre méltó munkát végzett Koós Károly 1944-ben és Nagy Zoltán az elmúlt évtizedekben. Pillanatnyilag is a veleméri sindük ábrázolásainak jelentését elemzi Bulcsú László, a Néprajzi Múzeum munkatársa a veleméri Sindümúzeumból átadott 9 műtárgy, dolgozatok és fotódokumentáció alapján. 

A nem megfelelő színvonalú kulturális munkának köszönhetően a fazekasjelek úgy tűnnek el a szemünk elől, hogy az akadémikus írástudomány részéről az írástörténeti szempontokra is figyelő alapos felmérésük nem történt meg. Ebből a kimunkálatlanságból több dolog is következik. Egyrészt az olyan megoldást nélkülöző vita, mint amilyen Pócs Éva cikke nyomán a világfáról bontakozott ki. Másrészt az olyan rovológiai meglepetések, mint amit az 1. ábrán látható ligatúra déli kapcsolatai jelentenek. 


Irodalom 

Bulcsu László (2025): Veleméri sindük A hónap műtárgya, Néprajzi Múzeum, július 

Kós Károly: A züricvölgyi gerencsérség, Dunántúli Szemle, 1944. (A tanulmány vége a Vasi Szemle, 1986. 3. számában, a 376–421. oldalon jelent meg.) 

Marco Merlini: Bevezetés a dunai írásba a Neo-eneolitikus írástudás Délkelet-Európában című könyvből. (academia.edu)

Marco Merlini (2004): La scrittura è nata in Europa? Segni e simboli della Civiltà del Danubio (Európában született az írás? A Dunai Civilizáció jelei és szimbólumai) Avverbi Editore, Róma

Marco Merlini (2008): The Danube Script: Neo-Eneolithic Writing in Southeastern Europe. Exhibition Catalogue (A dunai írás: Újkőkorszaki-rézkori írásbeliség Délkelet-Európában, kiállítási katalógus), Institute of Archaeomythology, Sebastopol (Kalifornia, USA)

Marco Merlini (2009): Neo-Eneolithic Literacy in Southeastern Europe: an Inquiry into the Danube Script (Újkőkorszaki-rézkori írásbeliség Délkelet-Európában: Vizsgálat a dunai írással kapcsolatban), Editura Altip / Ministry of Culture of Romania and Brukenthal National Museum (a Biblioteca Brukenthal XXXIII. sorozat részeként), Alba Iulia (Gyulafehérvár) 

Marius Meulenberg (2020): Halaf cultuur Special art the belief in rebirth and the belief in paradise, Halaf kultúra. Különleges művészet, az újjászületésbe vetett hit és a paradicsomba vetett hit  (academia.edu)

Nagy Zoltán (2010): Őrségi fazekasság, Bkl Kiadó

Nagy Zoltán (2016): Kézművesek a falvak magányában, céhek, kézműves mesterek a szentgotthárdi, csákányi, körmendi uradalom falvaiban a XVII–XIX. században, I. rész (vasiszemle.hu)

Nagy Zoltán (2021): Az őrségi fazekasság két arca. A pártosfalvi összeírástól a Magyarszombatfai Fazekas Háziipari Szövetkezetig (1895–1950), Vasi Szemle, 21/2. szám 

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2018): Veleméri rajzos sindük 


Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat 




Varga Géza (é. n.): Sindümúzeum (tárlatvezetés és tárgyak)


Varga Géza (é. n.): Az MTA rováskorpusza



Varga Géza



A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján található 
a díjmentesen meglátogatható 


dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)