Saak Tarontsi tette közzé az academia.edu-n a Social Divisions, Ritual Ceremonies, and Working Processes in the Iconography of Urartian Ritual-Worshipping Belts (Társadalmi tagozódás, rituális szertartások és munkafolyamatok az urartui rituális-kultikus övek ikonográfiájában) c. cikkét. Alább néhány, feltehetően isteneket ábrázoló képet közlök e cikkből. A képeken ugyanis néhány ismerős szójelet találtam, amelyek a kőkori eredetű magyar hieroglif írásból (a jobbára alfabetikus székely írás szójeleket alkalmazó előzményéből) ismertek. Az ábrák bal oldalán kiemeltem a képből az urartui hieroglifákat (1), a jobb oldalon pedig a megfelelő székely jeleket mutatom be. A jelen cikkben e jelek olvasatait adom közre.
2. ábra. A bal oldali istenalak öve a ragyogó szójele, a ruházatán az esőt ábrázoló Él hieroglifa, a jobb oldali alakon a magas kő mondat, az olvasat: Ragyog Él magas köve
4. ábra. Mindkét istenalak ruházatán a pontok esőt, a vonalak folyókat ábrázolnak és egyaránt Él isten nevét jelölik, az övek a ragyogó szójelei, Lyukó napisten kör alakú jelképét adják át egymásnak, az olvasat: Lyukó Él ragyog
5. ábra. Mindkét istenalak öve a ragyogó szót, a ruháikon lévő, esőt ábrázoló pontsorok pedig Él isten nevét rögzítik s feltehetően ugyanígy kell értékelnünk a kép alatt és felett lévő pontsorokat is, az edényen a Ragyogó Ak sar (mai magyarsággal Ragyogó Ak úr) mondat olvasható
6. ábra. A kép felső és alsó részén lévő, Lyukó hieroglifákból álló sorok a Lyukó Él istennevet rögzítik, az istenalakok öve a ragyogó, a bal oldali isten ruházatán lévő kereszt a dana "isten" szójele, az olvasat: Lyukó Él ragyogó dana (mai magyarsággal: Lyukó Él ragyogó isten), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "ly" (Lyukó), "l" (Él, élő), "r" (ragyogó) és "d" (dana) jele látható
7. ábra. Mindkét istenalak öve a ragyogó szójele, a ruházatukon a szár "növényi szár, úr" jel látható és a Lyukó hieroglifát adják át egymásnak, ezek együttesen a Lyukó ragyogó szár (mai magyarsággal: Lyukó ragyogó úr) szöveget rögzítik
Összegzés
A Saak Tarontsi által bemutatott jelenetekben kétségtelen a kőkor óta a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt magyar hieroglifák használata. E kőkori szent jelek közül negyvenet 2017-ben közöltem a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A fenti urartui jelhasználat azt a széles körben tapasztalt gyakorlatot idézi, amikor az ősvallási elmélet számára fontos rajzot hieroglifákból építi fel, vagy hieroglifákkal látja el. Ezért vannak jelek sok helyen a csodaszarvason, a világfán, a világmodellen, a turulon és az antropomorf istenábrázolásokon is. A fentebb tárgyalt képeken a hieroglifikus isten- és faábrázolások urartui példái fordulnak elő, amelyek beleillenek az elolvasható ősvallási ábrázolások 40 000 év példáival illusztrált sorába.
Saak Tarontsi korábban már rámutatott a hurri-urartui világfa kultúrákat összekötő jelentőségére, ami számunkra a szabír/hurri népesség magyar kapcsolatai miatt érdekes. Az általa bemutatott hurri világfák magyar szójelekkel elolvashatóak és korábbiak az asszír világfánál.
Ez utóbbi körülménynak különös jelentősége van, mert Simo Parpola finn asszíriológus „Az asszír életfa” (The Assyrian Tree of Life) című, 1993-ban megjelent korszakalkotó és egyben rendkívül vitatott tanulmányában azt az elméletet fogalmazta meg, hogy az ókori asszír szent fa (világfa/életfa) közvetlen előképe a zsidó kabbala életfájának (a szefirák rendszerének), és rajta keresztül a nyugati monoteizmus, valamint a görög filozófia gyökerei is az asszír misztikába nyúlnak vissza. Amihez hozzátehetjük, hogy Asszíria korábbi hurri területeken alakult ki és egy sor kulturális vívmányt vett át az elődeitől, például a magyar hieroglifákból alkotott világfákat is.
E kérdés jelentőségét Takács Boglárka és Pócs Éva is felismerhették és megpróbálták csípőből letagadni a honfoglalás kori világfa létezését és megkísérelték megakadályozni, hogy a világfa jelenség magyar vonatkozásait a szakma és a közönség megismerje. Simo Parpola cikke nyomán ugyanis felemlett előttük a lehetőség, hogy az európai kultúrát (ők ide számították a zsidót is) a magyar világfa kultusz alapozta meg. Ezt elhárítandó tisztelték meg a hazai akadémikus irodalmat azzal a téveszmével, hogy a honfoglalóknak nem volt saját világfa-képzetük.
A cikkeik nyomán kialakult világfa vita az akadémikus "tudomány" csődjét eredményezte, mert a húsznál is több tudós hozzászóló egyike sem ismerte eléggé a székely írást. Nem tudták, hogy a világfa nem természethű, hanem jelszerű, ezért Pócs Éva megalapozatlan rágalmait nem tudták elhárítani, a többszáz példányban ismert elolvasható honfoglalás kori és egyéb világfát nem tudták felmutatni.
Ezeken az urartui képeken három olyan szójel is előfordul, amelyek a világfát ábrázolják. Ilyen a szár, az ég és a dana hieroglifa. E képek bemutatása hasznos lehet, mert a szakma és a nagyközönség előtt is világossá válik, hogy a magyarságnak nem kellett a honfoglalást követően idegen népektől átvenni a világfa-képzetet, mert azzal már évezredekkel a honfoglalás előtt is rendelkezett. Tekintve, hogy e világszerte elterjedt világfa-ábrázolások kivétel nélkül magyar hieroglifákkal azonosak, vagy azokból vannak összeállítva, kézenfekvő a következtetés, hogy a magyar kultúra alkotásairól van szó, amelyeket más népek is átvettek.
Az urartui öveken látható jelenetek istenek cselekedeteit tárják elénk. Lehetséges, hogy e képek nem magukat az isteneket, csak az egyházi szertartásokon istenek szerepét játszó halandókat (uralkodókat, papokat, művészeket) mutatnak be. Színházi előadások pillanatképei ezek, amelyekben a mitológia eseményeit adták elő. A szereplőket (pontosabban a szerepeiket) a rajtuk és a környezetükben található hieroglifák alapján azonosítani tudjuk. E képek alapján az ég, a hegyek, a forrás, a Nap, az eső, meg a folyók, az égbe vezető útnak tekintett világoszlop (a Tejut) kötődik az istenekhez. A leggyakrabban felbukkanó isten neve a hieroglifák alapján Él. (2)
Használták az Ég ura kifejezést. A ragyogó szójel gyakori előfordulása a Tejút hasadékában karácsonykor felkelő Nap, a napisten újjászületésének megünneplésére utal.
Jegyzetek
(1) Az urartui hieroglif írás egy kevéssé dokumentált, vitatott és máig jórészt megfejtetlen írásrendszer, amelyet az ókori Urartu Királyságban (Kr. e. IX–VI. század) használtak az Örmény-felföldön, a mai Törökország, Örményország és Irán területén. Bár az urartui állam hivatalos dokumentumait, királyi évkönyveit és monumentális feliratait az asszíroktól átvett ékírással rögzítették, a mindennapi életben, a gazdasági nyilvántartásokban és bizonyos tárgyakon egy piktografikus (hieroglifikus) jelrendszer is felbukkan. A fennmaradt emlékek többnyire egyszerű rajzos szimbólumok, pecsétek és edényekre karcolt jelek. Nagyon kevés és rendkívül rövid felirat áll a kutatók rendelkezésére, ami megnehezíti az írásrendszer nyelvének és működésének pontos azonosítását. A leggyakoribb leletek olyan agyagedények (pithoszok) és bronztárgyak, amelyeken a hieroglif jelek valószínűleg űrmértéket, súlyt vagy a tulajdonos nevét jelölik (például az aqarqi és terusi mértékegységek esetében). A Saak Tarontsi által bemutatott, övekről származó fenti képek jól jellemzik ezt a helyzetet: a róluk összegyűjtött jelek értékelése, osztályozása és olvasata nem könnyű.
A leghíresebb leletcsoport, az altintepei ásatások során előkerült hieroglifák szoros formai egyezést mutatnak a luvi írásként is ismert anatóliai hieroglifákkal. Egyes tudósok szerint az urartuiak közvetlenül ebből a szomszédos írásrendszerből kölcsönöztek jeleket. Más elméletek szerint egy Urartu területén őshonos, független képírásról van szó, amely a térségben korábban használt sziklarajzokból (petrogifákból) fejlődhetett ki.
Mivel Urartu elitje a hurri nyelvvel rokon urartui nyelvet beszélte, a fősodorbeli kutatás szerint a jelek mögött is ez a nyelv áll. Ugyanakkor bizonyos örmény kutatók (például Artak Movsziszjan) az írásjeleket az örmény nyelv egy korai formájával próbálták megmagyarázni.
A régészeti kutatások egy része (például R. D. Barnett vizsgálatai az altıntepei leleteknél) megállapította, hogy a bizonyos helyeken előforduló képszerű jelek rokoníthatók az anatóliai/luviai (hettita) hieroglif írással, amelyeket alkalmanként idegen kifejezések, mértékegységek (pl. aqarqi, ṭerusi) jelölésére használtak.
Az urartui közigazgatásban használt pecséteken gyakran szerepelnek ékírásos szövegek, amelyeket időnként hieroglif jelekkel vagy lineáris jelölésekkel egészítettek ki. Ezek részben az asszír kultúra hatását mutatják, de tartalmaznak helyi, önálló szimbólumokat és istenségekre utaló jelképeket is (például a napisten szárnyas korongját vagy a szent fa motívumot).
A magukat fősodratúnak kikáltók értékelései szerint önálló, teljes értékű fonetikus urartui hieroglif írásmód létezése nem bizonyított meggyőzően; a szórványos jelek inkább csak piktografikus jellegűek vagy az anatóliai hieroglifák átvételei.
7. ábra. A Barnett által közölt urartui hieroglifák és a székely írás jeleinek egyezései (VG)
Ez a fanyalgás azonban csak abból fakad, hogy - miképpen azt I. J. Gelb megállapította - írástudomány valójában nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Hozzátehetem: esetünkben is csak arról van szó, hogy az akadémikus "tudománynak" fogalma sincs az írás eredetéről és olyasmit vár el a kezdetek írásától, ami nem lenne elvárható. A "szakma" azért ennyire tájékozatlan, mert az egyetemeken az írás kezdeteiről tanítottaknak nem sok köze van a tényekhez.
A kőkori kezdeteket képviselő és a Pireneusoktól Amerikáig elterjedt magyar hieroglif írás, amelynek jeleivel rokon e néhány urartui hieroglifa, sohasem volt "önálló, teljes értékű és fonetikus". Ilyen, puszta ismerethiányról árulkodó, eltúlzott elvárások nem is támaszthatók vele szemben, amikor talán egyetlen írás sem felel meg e magas követelményeknek. Hiszen az alapfogalmakat sem definiáltuk előzőleg: például, hogy milyen írás számít teljes értékűnek. És persze azt is tisztázni kellene, hogy az ősvallást szolgáló kőkori írásnak meg kell-e felelnie egy mai adóbevallás igényeinek.
Az emberiség eddig ismert legkorábbi írása még a kőkorban alakult ki és csak kb. 40-50 képszerű szójele volt. A feladata mindössze az ősvallás legfontosabb fogalmainak és fohászainak rögzítése, képeinek magyarázata volt. Ezt olyan képszerű szó- és mondatjelekkel tette meg, amelyek hangalakja és értelme ma is megközelíthető. A szójelek persze nem képesek pontosan rögzíteni a szó hangalakját, tehát akár jogosnak is tekinthetjük a kifogást, miszerint nem teljes értékű ez az írás. Ez azonban nem ok arra, hogy legyintsünk és továbblépjünk. Nem mondhatunk le a kezdetek írásának megismeréséről. Nem írhatjuk elő, hogy milyen írást áshatnak ki a régészek, mert azt kell elolvasnunk, amit ránk hagytak az elődök.
A jeleket nem rendezték sorokba, hanem ősvallási jelentőségű képek kialakítására használták fel őket. Nem lehet kizárni, hogy ilyen írás lehetett az urartui hieroglif írás is. Nincs tudományos oka annak, hogy a modernebb korok fejlettebb írásainak vívmányait kérje számon bárki egy, a vallásos jelleg miatt rendkívül hagyományőrző ősi jelrendszeren.
Egyes helyi (örmény), vagy alternatív írástörténeti elméletek joggal tételeznek fel önálló hieroglif írást. Persze az önállóság fogalma még definiálandó, lévén minden természetes úton kialakult írás végső soron ugyanannak a kőkori ősvallási jelkészletnek a leszármazottja.
Számunkra fontos, hogy az urartui és hettita hieroglifák, meg a székely rovásírás (magyar hieroglif írás) között jelentős számú formai párhuzam létezik (7. ábra). E párhuzamok a Nemetz Tibor által elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján csak a jelrendszerek genetikus kapcsolatával (a kőkori ősvallási jelrendszer szerepével) magyarázhatók. E matematikai úton felismert genetikai kapcsolatra az ismert források alapján magyarázatot is adhatunk. Emlékezetes, hogy Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü).
A szabír ős mondatjel alapján kibontakozik előttünk a szabír nép és kultúrája által bejárt terület története. Göbekli Tepén azonosítható a legkorábbi szabír ős mondatjel. Később előfordul olyan területeken is, amelyeket a neolitikus forradalom és a bronzkészítés kezdetei kapcsán emlegetni szokás: Egyiptomtól az Indus-völgyéig, a Kárpát-Balkán térségtől és Etrúriától a sztyeppéig. Mindezeken a területeken feltűnően sok székelyazonos jelet találunk. Például Kínában 50, a sztyeppén és Szibériában 30-40, a Kárpát-Balkán térségben 49 jel mutat az egykori kulturális azonosságra.
A genetikusok egyes eredményei is alátámasztják ezt a képet. Például a magyarságot vagy 4000 éve vezető Árpádház genomja a BMAC kultúra idején és területén alakult ki, az Indus forrásvidékének közelében. Miközben a magyar államcímer mindhárom hieroglifája előfordul az Indus-völgyi kultúra jelei között (és a Halaf kultúra jelei között is). Ebből következően a vezető rétegünk és az állameszménk is abból a déli magaskultúrából származik, amely kötődik Urartuhoz is. A bronzkori BMAC (kb. Kr. e. 2300 – 1600) és a vaskori Urartu (kb. Kr. e. IX. század – VI. század) területei között fekvő Iráni-fennsík közvetítő szerepet játszottak a Közel-Kelet és Közép-Ázsia között. Ezek voltak a szabírok alapította Elam (vö. magyar állam!) vagy a korai méd/mada, a magyar etnogenezisben is szerepet játszó szarmatákat "úr magyarokat" kibocsátó területek.
A jelenség hátterében feltűnik a szíriai 7-8 ezer éves Halaf kultúra és jelkészlete (az általam eddig megismert 32 halaf jel mindegyike székelyazonos). E kultúrát általában szabírnak tekintik. Simo Parpola a sumérek őseiként azonosítja őket, miközben a suméreket az uráli nyelvek közé sorolja (a legkorábbi sumér jelek között is találunk húsznál több székelyazonos jelet). Azaz a Halaf-műveltség nyelve és kultúrája a sumérnél is közelebbi rokona lehet a magyar nyelvnek és kultúrának.
8. ábra. Halaf és magyar jelek összehasonlító táblázata a fentebb vizsgált urartui övek jeleinek megfelelőivel
A szabírok másik neve a hurri s az urartuiak is hurri nyelven beszéltek, amely nyelv beépült a jórészt hurri eredetű örmények nyelvébe. Az örmény-magyar etnokulturális rokonság egyik jele az, hogy a fenti képek hieroglifáit el lehet olvasni a magyar hieroglif írás segítségével. Jó példa ugyanerre a nyelvi, írástörténeti és mitológiai kapcsolatra a magyar vas (a nyelvészek szerint egykor vaske) szó és az örmény waske "vas" szó azonossága is. Az M alakú (az Ararát kétcsúcsú hegyét, a vasból elképzelt világoszlop tövét ábrázoló) vas hieroglifa egyaránt megtalálható a halaf, az urartui és a magyar jelkészletben is. E példa alapján az urartui - örmény - magyar kulturális azonosság időpontjának a kezdetét legkésőbb az újkőkorra kell tenni.
A 9. ábra bal felső sarkában a Ragyogó vaske Él (mai magyarsággal Ragyogó őskő Él) mondat, a bal alsó sarokban pedig a Nagyon nagy ügy sar (mai magyarsággal: Nagyon nagy folyó ura) mondat van kiemelve. Az ábra jobb oldalán fentről lefele az edény hieroglifáinak megfelelő székely "r" (ragyog), "v" (vas, vaske, őskő), "l" (Él, élő), "n" (nagy), "ü" (ügy "folyó"), "s" (sar "sarok, úr") jelek láthatók. Az "l" (Él, élő) jel felett látható a véle rokon árpádsávos címer.
Ezek fényében okunk van arra gondolni, hogy az urartui hieroglifikus szövegek elolvasását alapos okkal kíséreltük meg a magyar hieroglif írás segítségével.
(2) Az Él istennév a magyarok istenének élő jelzőjével azonos, a zsidóknál Él és Elohim, az iszlámban pedig Allah alakban ismert istennév. S e példa nem egyedi, mert a magyarok istenének jelzői, sőt magyar közszavak más népeknél sorra istennévként jelennek meg. E körülmény aláhúzza Simo Parpola asszír világfa kapcsán kifejtett felismerését és továbbgondolásra késztet, miközben a lomtárba utasítja Takács Boglárka és Pócs Éva tudományos alapot nélkülöző magyar- és tudományellenes téveszméit.
Irodalom
Barnett, Richard David (1974): The Hieroglyphic Writing of Urartu, Anatolian Studies Presented to Hans Gustav Güterbock on the Occasion of His 65th Birthday, Szerkesztők: K. Bittel, Ph. H. J. Houwink ten Cate, E. Reiner. Nederlands Historisch-Archaeologisch Instituut, Isztambul. 43–55. oldal
L. Nagy Péter, Olasz Judit, Neparáczki Endre, Nicholas Rouse, Karan Kapuria, Samantha Cano, Huijie Chen, Julie Di Cristofaro, Goran Runfeldt, Natalia Ekomazova, Maróti Zoltán, Jeney János, Szergej Litvinov, Murat Dzhaubermezov, Lilya Gabidullina, Szentirmay Zoltán, Szabados György, Dragana Zgonjanin, Jacques Chiaroni, Doron M.Behar, Elza Husznutdinova, Peter A. Underhill és Kásler Miklós (2021): Az Árpád-ház filogenetikai eredetinek meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján, Európai Humángenetikai Folyóirat
Manfred Bundschuh (2024) Irodalmi kivonat Simo Parpola: Az asszír életfa: A zsidó monoteizmus és a görög filozófia eredetének nyomon követése (academia.edu)
Pócs Éva: Egy magyar táltos és egy honfoglalás kori samanizmus. Kérdések és feltevések. Ethnographia, 128. 2017. 1–47.
Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció, in Bárdos Dániel – Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú
tudomány. Áltudományok és összeesküvéselméletek szorításában, Budapest, 2023. Typotex Kiadó, 283–324. o
Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról2023. (academia.edu)
Saak Tarontsi (2024): A hurri életfa mint történeti-eredeti alap az urartui szent fa értékes szimbólumához, ARURAT Örmény Tudományos Akadémia, kaukázusi, kisázsiai, anatóliai és a Near Eastern Studies
Simo Parpola (1993): The Assyrian Tree of Life (Az asszír életfa), Tracing the Origins of Jewish Mysticism and Greek Philosophy. In: Journal of Near Eastern Studies (Közel-keleti tanulmányok folyóirata), 52(3): 161–208.
Simo Parpola (2007): Sumér: Egy uráli nyelv (I), L. Kogan és munkatársai (szerk.), Az Ókori Közel-Kelet. Az 53. Rencontre Assyriologique Internationale anyagai, köt. I. kötet, 2. rész (Bábel és Biblia 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Takács Boglárka (2013): Simo Parpola egyedi nézetei, Az asszírok találták fel a nyugati kultúrát? Nyelv és tudomány, július 4.
tudomány. Áltudományok és összeesküvéselméletek szorításában, Budapest, 2023. Typotex Kiadó, 283–324. o
Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról2023. (academia.edu)
Saak Tarontsi (2024): A hurri életfa mint történeti-eredeti alap az urartui szent fa értékes szimbólumához, ARURAT Örmény Tudományos Akadémia, kaukázusi, kisázsiai, anatóliai és a Near Eastern Studies
Simo Parpola (1993): The Assyrian Tree of Life (Az asszír életfa), Tracing the Origins of Jewish Mysticism and Greek Philosophy. In: Journal of Near Eastern Studies (Közel-keleti tanulmányok folyóirata), 52(3): 161–208.
Simo Parpola (2007): Sumér: Egy uráli nyelv (I), L. Kogan és munkatársai (szerk.), Az Ókori Közel-Kelet. Az 53. Rencontre Assyriologique Internationale anyagai, köt. I. kötet, 2. rész (Bábel és Biblia 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Sumér-magyar jelpárhuzamok
Varga Géza (2017): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza (2019): Hiteles turulábrázolások
Varga Géza (2023): A legkorábbi magyar nyelvemlékek
Varga Géza (2024): Hoppál Mihály álláspontja kapcsán a világfa a csodaszarvas és a rovológia rendszerszerű összefüggéséről
Varga Géza (2026): Hieroglifikus és antropomorf istenábrázolások
Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján
Varga Géza (é. n.): A világfa vita
Varga Géza (é. n.): Világmodellek
