Bevezető
2026 január 14-én tartottam előadást Budapesten a szabír - szarmata - magyar azonosságot alátámasztó érvekről. Ennek keretében felsoroltam a nikolsburgi ábécében lévő tprus (tapar ős "szabír ős, szabír isten") jel addig megismert változatait is. A jelen cikkben ezeket mutatom be. Az előfordulások összessége egy etnokulturális folyamatról, törvényszerű összefüggésekről tanúskodik. E cikkben a mondatjel előfordulásait kísérlem meg hasznosítani az ős- és írástörténeti kutatás érdekében.
A mondatjel jellemzői
Az emberiség legkorábbi, az ősvallás céljait szolgáló jelrendszerének gyökerei még Afrikában alakultak ki, akár száz-, vagy kétszázezer évvel ezelőtt. Mivel ezeket az ősi írásemlékeket többségében székelyazonos jelekkel írták, magyar szövegeket rögzítenek és a magyar jelhasználat adatai alapján lehet őket megfejteni, ezért magyar hieroglif írásnak neveztem el. Az írásrendszer leírását 2017-ben adtam közre.
A Homo sapiens sapiens vándorlásaival ez az ősi jelhasználat eljutott a Közel-Keletre, Eurázsiába, Ausztráliába és Amerikába is. A jelkészlet idővel gyarapodott, a jelek változtak és ez lehetőséget ad a folyamat időbeli rétegzésére. Egy ilyen réteg (időben és térben követhető etnokulturális folyamat) felvázolására ad lehetőséget a jelen cikkben tárgyalt szabír ős ten mondatjel, amely egy népnevet rögzít, a hozzá tartozó világnézettel és istenképzettel egyetemben.
Bíborbanszületett Konstantin szerint a szabír (nála szavartü aszfalü) a magyarság régi neve, vagyis e mondatjel előfordulásai alapján véleményt lehet formálni a magyar őstörténetről is. Jogunk van ezt gondolni, mert a magyar nép napjainkig használja ezt a mondatjelet. A szabír népnevet általában csak a népvándorlás kori szabírokra szeretik érteni és előszeretettel feledkeznek meg az ókori szabírokról. A szerzők némelyike azt sugallja, mintha nem lenne kapcsolat az ókori és a későbbi szabírok között, vagy az nem lenne bizonyítható. Pedig Szubartu és környezetének egykori szabír (másik nevén hurrita) lakossága használta a szabír ős ten mondatjelet. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matemaikai valószínűségszámítás pedig azt bizonyította be 1993-ban, hogy a jeleknek ez az egyezése nem a véletlennek, hanem a jelkészlet genetikus kapcsolatának köszönhető. Ha e mondatjel elterjedését követjük, akkor végigmehetünk az úton, amelyiken a magyarság meg a kultúrája kialakult és végighaladt. Alább e történelmi útvonalra teszek javaslatot a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján, törekedve a régészeti, genetikai, nyelvészeti és történeti adatok figyelembe vételére is.
A magyar hieroglif írás, amelynek egyik legérdekesebb jele a szabír ős ten mondatjel, a világ eddig ismert legkorábbi, a kőkorból ránk maradt írásrendszere. Ez az írás képszerű szójeleket használt, amelyekből nagyobb képszerkezeteket, az ősvallás számára fontos ábrázolásokat alkotott és velük fohászokat rögzített. A történelmünkből fakadó kivételes szerencse, hogy e régi mondatjeleket el tudjuk olvasni. E jelek hasonlósága az írás- és jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhető (végső soron szinte minden írásrendszer a kőkori ősvallás jelképrendszeréből fejlődött ki). Ez ad lehetőséget az elolvasásukra és az őstörténeti hasznosításukra.
E szabír ős ten mondatjelre is igaz, amit a hieroglifikus írásemlékeinknél sorozatosan tapasztalhatunk, hogy alkotói az ősvallási cél, a nagyobb hatás szolgálatában törekedtek képszerű, szemet gyönyörködtető, esetenként szimmetrikus írásemlékek megalkotására. Ezért a tudományos hasznosítás akadálya és az alapvető íráselméleti tájékozatlanság jele az, amikor Fehér Bence, Sándor Klára, vagy más kutató a hieroglifikus írásemlékeket azért hagyja figyelmen kívül, mert azok díszesek (1).
A mondatjel montázsszerű előfordulásai minden esetben és mindenütt a magyar hieroglif írás szójeleiből állnak. Ezek az összetevők a ten "élet, isten", a tapar "szabír", az ős, az ég, a Lyukó és a ragyogó hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek). Hasznos segítséget jelentenek a mondatjel értelmének, valamint keletkezési és alkalmazási körülményeinek tisztázásakor. Közülük alapvető az Istennel azonos égig érő fát ábrázoló ten és szabír ős szójel, amelyek egymás alakváltozatai lehetnek (a 2. ábra harmadik sorában ten és tprus jelnévvel jelölve). E két jel felismerhető az égbolt súlya alatt meggörbülő ágairól (amelyről szibériai mítoszok számolnak be). Ezek határozzák meg a mondatjel alapvető, szabír ős/isten olvasatát. A többi szójel hozzájuk csatlakozhat, vagy el is maradhat mellőlük. A mondatjel egyes előfordulásaihoz eltérő jelentésváltozat is tartozhat, amelyeket alább, az egyes ábrákhoz kapcsolódva mutatok be.
- A jelentésbeli változatosság egyik oka, hogy a nikolsburgi ábécé us "ős" jele a népi jelhasználatban és a hettita hieroglif írásban "isten" jelentésű.
- Másrészt a grafikai forma és a jelentés nem minden esetben felel meg egymásnak, ugyanis egy grafikailag rövid jel is jelölhet hosszú szöveget. Például a nikolsburgi ábécé tprus jelnevében szerepel az us "ős" szó, miközben e nikolsburgi jelformából az ős szójel hiányzik.
E látszólagos rendetlenség magától értetődő sajátossága a természetes eredetű, kialakuló és hosszú történettel rendelkező írásrendszereknek. Például a sumér szójeleknek gyakran van több jelentése. Az égigérő fa pedig akkor is az isten jelképes ábrázolása, ha a fa rajzát nem egészítik ki további szójelekkel.
A nyitó képen a tulipán elolvasható isten (ős + ten) alakban, amit az énlakai bilingvis alapján be lehet látni.
1. ábra. A nikolsburgi ábécé (fent) és az ábécé tprus mondatjele (lent) a kettős kereszt alakú korrektúrajelekkel
A mondatjel magyarázatai
Az akadémikus rovológia értékeléseit a szójeleink létének letagadására irányuló törekvés határozta meg, bár a kutatók tudomással bírtak a Veit Gailel által ránk hagyott feljegyzésről, miszerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Legutóbb, a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban Vásáry István jelentette ki, hogy a magyarságnak a kínai szójelekhez hasonló jelei nincsenek. Annak ellenére írta ezt, hogy előzőleg a Magyar hieroglif írás c. kötetben 50 db. kínaival egyező szójelünket küldtem el neki és szerzőtársainak egy táblázatban. A "tudományos konszenzus" feltehetően a prekoncepciói védelme miatt nem akar foglalkozni a szójeleinkkel. A világforradalom jelenlegi állásában aligha tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük: ez az akadémikus tudományosság nem hajlandó igazat mondani a magyar írástörténet kezdeteiről.
A nyest.hu internetes folyóirat, amelyik a fejlécében a magabiztos Nyelv és Tudomány kifejezést viseli (ennek ellenére alaposan melléfogott és a helyzet értékelésére képtelennek bizonyult), a következőkről tájékoztat: "A rejtélyes betű mellett latin betűkkel a tpru (a Nikolsburgi ábécében), illetve tprus (Telegdinél) felirat szerepel." Ez ugyan nem igaz, mert a nyest.hu felcserélte a jelneveket (a Nikolsburgi ábécében tprus a jelnév), de eltekinthetünk ettől a bakitól. "Sokféle elképzelés született arról, hogy mit is jelöl. Egyes vélekedések szerint ez egy sajátos beszédhang, az úgynevezett bilabiális tremuláns jele. ... Ezzel az elképzeléssel az a fő probléma, hogy ismereteink szerint a magyarban sosem volt ilyen hang: bár egyes vélemények szerint bizonyos hangutánzó jellegű szavakban lehetett hasonló (ptrüsszentés, ptrücsük).
Más elképzelések (Szekeres István - VG) a betűt a tipró szóval hozzák összefüggésbe. A legvadabb elképzelés szerint a Telegdinél előforduló, bogárra emlékeztető jel az óegyiptomi skarabeus jelével függ össze: ennek olvasata chpr(w), s mivel ez az egyiptomiaknál a Napisten jelképe is volt, nyilván a székely rovásírásban is a Napisten jele. (Arról azonban nem esik szó, hogy hogyan is hangzott.)"
A nyest.hu szerzője által "legvadabb elképzelés"-nek nevezett felismerés (a tprus jel egyiptomi kapcsolata) az 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben jelent meg Simon Péter tollából, aki akkor az ELTE tanszékvezető professzora volt. Hogy a nyest.hu szerzője miért éppen ezt az álláspontot gondolta legvadabbnak, azt elmulasztotta kifejteni, ezért csak találgatni tudom. (2)
Nyilván ellenkezett azzal a magyar- és tudományellenes finnugrista prekoncepcióval, amely a honfoglalás előtt élt magyarságot rövid őstörténettel rendelkező, kultúra nélküli, menekülő csordaként kívánta bemutatni. E szerint az akadémikus irányelv szerint a magyarságnak és így az írásunknak sem lehetett kapcsolata egyik déli magaskultúrával sem. Az ELTÉ-ről és a hasonló ellenségképzőkről kibocsátott szerzők különösen ugranak a sumér-magyar kapcsolatok emlegetése esetén, de - mint látjuk - az egyiptomi-magyar kapcsolatok felmutatása is megkapja tőlük a "legvadabb" jelzőt.
A rovológiai kutatások ugyan kimutatták ennek az akadémikus nézetnek a megalapozatlanságát, de ezek a szerzők ezt elengedik a fülük mellett. A tprus jel változatai a magyar népi hieroglifikus emlékektől (2. ábra) az amerikai indiánok népművészetéig (4. ábra) számos helyen megtalálhatók. Legkorábbi előfordulásaik Egyiptomtól az Indus völgyéig húzódnak és a neolitikus forradalom termékének látszanak. A jelek genetikai rokonságát a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítás bizonyította. Ám ez a felismerés - a "tudományos konszenzus" konok cenzúrája miatt - nem jutott el sem a nyest.hu, sem az MTA rováskorpuszának dolgozataiba. Értelmes párbeszédre a módszertani-etikai hiányosságaik miatt nem képesek, ezért marad számukra a jelzőosztogatás és a cenzúra.
"Máté Zsolt megoldása egyszerű, de nagyon szellemes." - állítja a nyest.hu, ez esetben is csak egy jelzővel "érvelve". - "Ő azt feltételezte, hogy a trpu(s) nem a betű hangértékét jelöli, hanem rövidítés. Ennek lehetséges feloldása temperius vagy temporius, azaz 'korábban'. ... A Nikolsburgi ábécében a tprus-szal jelölt betű az nt jele után áll, és arra is hasonlít, de annál kicsit bonyolultabb: a függőleges vonalat az nt esetében egy, a tprus-szal jelöltnél három vonal metszi. Az ábécé e része tehát úgy értelmezendő, hogy az nt-nek van egy „mai”, egyszerűbb jele, illetve egy korábbi, bonyolultabb jele." Az idézettekből nyilvánvaló, hogy a nyest.hu szerzőjének gyakorlata lehet a jelzőosztogatás terén, ám a rovológiában gyakorlatlan. Nem tűnt fel neki, hogy a Nikolsburgi ábécé jobbról balra tartó sorvezetése miatt "a tprus-szal jelölt betű" nem "az nt jele után áll". Az sem tűnt fel neki, hogy a tprus nem is betű, hiszen nem egyetlen hangot jelöl.
A három ágpárral rendelkező bonyolultabb jelforma legkorábbi (11 000 éves) előfordulása Göbekli Tepéről ismert és további 5 - 6 000 éves változatai jelennek meg a Termékeny félhold területén. Ezért a felületes szemlélő számára esetleg úgy tűnhet, mintha mégis lehetne úgy érvelni, ahogyan azt Máté Zsolt tette. Azaz hogy a ten jel régebben (latinul: temporius) úgy nézett ki, mint a nikolsburgi tprus jel. Ez persze mégsem lenne tényszerű, hiszen a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelkészletben lévő ten jelváltozatok mindegyik tprus-előfordulásnál korábbiak.
2. ábra. A nikolsburgi ábécé javított változata, amelyben a jelneveket az olvashatóság kedvéért Jakubovich Emil és Németh Gyula nyomán írógéppel írtam le, a tprus mondatjelet pedig a korabeli korrektúrajeleknek megfelelően a helyére tettem (beszúrtam a harmadik sorba), amit Friedrich Klára hamisításnak minősített
3. ábra.
