A szentes-jaksorparti újkőkori arcos edény a középső neolitikum végéről (Szakálháti kultúra, kb. Kr. e. 5000–4800) származik. Nyaki részén a plasztikus szem- és orrábrázolás alatt jellegzetes M alakú rajzolat, vonalkákból álló Él hieroglifa és a rá "ragyogj, ragyog, ragyogó, ragyogtál" szójel két példánya látható. Az edény hasán a nagy, ügy és sar "sarok, úr" hieroglifákat rögzítették. Ezek az ősvallás elolvasható szójelei, a kárpát-medencei magyar őshonosság mellett szóló érvek.
1. ábra. Szentes Jaksorpart arcos edénye
A székely írás eredetével érdemben vagy százötven éve nem foglalkozó, a rovásjelek párhuzamait sorozatosan fel nem ismerő, a székely írással kapcsolatos íráselmélet és írástörténet alapfogalmait sem ismerő akadémikus "tudomány" nem fogadja el e jelek írás voltát és elolvashatóságát.
Az akadémikus tudomány szerint az arcos edények jelei nem írásjegyek, hanem a korabeli rituális és mindennapi kerámiaművészet stíluselemei. A Kárpát-medencei újkőkorral foglalkozó régészek az alábbi álláspontot fejtették ki:
Kalicz Nándor: A hazai neolitikumkutatás egyik legnagyobb alakja. Agyagistenek (1970) című alapművében és számos tanulmányában részletesen feldolgozta a Kárpát-medencei neolitikus plasztika és az arcos edények kultikus szerepét. Ő a leleteket az újkőkori hitvilággal (például az anyaistennő-kultusszal, termékenységi rítusokkal) hozta összefüggésbe, határozottan elvetve az írásbeliség gondolatát.
Raczky Pál: Az ELTE Régészettudományi Intézetének professzora, aki átfogóan kutatta az alföldi vonaldíszes kerámia kultúráját és a Szakálháti kultúra leletanyagát. Munkáiban rámutat, hogy az arcos edények (mint a Szentes-Jaksor-Kettőshalomról származó darabok) szigorú és egységes stíluskánont követnek. Az arc alatti M motívum az arc keretezésére vagy absztrakt testábrázolásra szolgált, nem pedig fonetikus vagy szójeles rögzítésre.
A Szakálháti kultúra kerámiáiról szóló tanulmányok – mint például Sebők Katalin és Kovács Katalin Hengeres testű arcos edény töredékei... című munkája – kizárólag morfológiai, stílusbeli és tipológiai elemzést tartalmaznak. Elemezték a leletek motívumkincsét is, de nem találták meg a magyarázatot. Véleményük szerint a vonalkák, sávok és cikkcakkok geometriai díszítőelemek, amelyek a korabeli edénykészítési divatot követték: "Az M motívumos arcábrázolás mellett nyakrészüket többnyire gazdagon részletezett, változatos geometrikus minta borítja" ... "gazdag geometrikus minta fedi az edény testét ... az ívcsúcs belsejében elhelyezkedõ, bekarcolt, átlós rácsmintával fedett függõleges sáv ... díszítése az esetek túlnyomó részében egy sornyi, egymásba forduló vízszintes S motívumok alkotta, körkörös futóspirálminta ... ". A "geometrikus minta" mellett két írásjel is felbukkan a szakálháti díszítések szerzők által adott jellemzésében, ám ezek csak a latin M és S betűk. A megoldást jelentő "rovásjelek" nem kerültek szóba. A dolgozatukban fel sem merül, hogy ezeket hangzó szöveget rögzítő jelekként, vagy rovásjelekként kellene vizsgálni.
Ez megfelel a "szakma" általános, bár csak ritkán tetten érhető, a nemzeti írásunkkal szemben egyértelműen elfogult irányultságának (1). A hivatalos egyetemi tankönyvek és nyelvtörténeti összefoglalók (például a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai) a magyar nyelv történetét az uráli alapnyelvtől kezdve tárgyalják. A honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kort írás- és nyelvemlék nélkülinek minősítik a több száz korabeli hieroglifikus írásemlék ellenére. Ezeket talán azért nem hajlandók írásemléknek tekinteni, mert a magyar hieroglif írás jelkészletében és szabályaiban is jelentősen eltér a latin írástól. Nem tudják elolvasni őket, tanulni pedig nem hajlandók. A tarthatatlan helyzet megváltoztatását egyik tudományos fórum, vagy illetékes hatalmi szerv sem vállalja, erről párbeszédet sem nyitnak.
Mivel a neolitikum kora (i. e. 5000) kronológiailag messze megelőzi a dokumentálható vagy rekonstruálható magyar nyelvészeti korszakokat, a szakma ezeket a leleteket eleve nem nyelvi, hanem csak tárgyi-régészeti emléknek tekintheti. A nyelvtudomány részéről a neolitikus szövegek olvasatainak figyelembe vételével szemben konkrétan ki sem fejtett bírálat alapja az lehet, hogy a téves feltételezéseik szerint a Kr. e. V. évezredből semmilyen nyelvi adat nem maradt ránk. Az ennek ellenére mégis létező neolitikus írásemlékek tárgyalását egyik nyelvészfórum sem hajlandó a saját feladatának tekinteni. Talán azért, mert ezzel olyan vitát idézne elő, ami az egzisztenciájukat fenyegetné.
Jegyzetek
(1) Példa erre az elfogultságra Sándor Klára elszólása, aki az Erdélyi Múzeumban 1996-ban megjelent nevezetes írásában leírhatta a székely írásról: "nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben - és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."
Irodalom
Sebők Katalin - Kovács Katalin (2009): Hengeres testű arcos edény töredékei a fiatal szakálháti kultúra Rákóczifalva határában feltárt településéről (academia.edu)
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
