Alább Sitabhra Sinha és szerzőtársainak írásából mutatok be néhány gondolatot és az általuk használt W09IMSc adathalmazt (1-4. ábra) az Indus-völgyi írás magyar kapcsolatai iránt érdeklődőknek. A dolgozat címe, amelyből szemelvényeket idézek és amelyekhez észrevételeket fűzök: Egy megfejtetlen indus civilizációs feliratokból álló korpusz hálózati elemzése szintaktikai szerveződést mutat.
Az idézett részletek megmutatják, miért érdekes ez a cikk a számunkra, akik a székely írás eredetét jelentő magyar hieroglif írást kutatjuk. Előrebocsátom, hogy azért, mert igen sok, az eddigiek alapján legalább 40 közös jele van a magyar hieroglif írásnak és az Indus-völgyi írásnak. (E most látható táblázat párhuzamainak felsorolását akadályozza egyes jeleinek elmosódottsága. Ám a székely jelek ismerői így is több tucat magyarazonos jelet fedezhetnek fel a táblázatokban). Sőt, nem csak a jelek hasonlóak, hanem a jelhasználat néhány jelensége is megegyezni látszik (1). A magyar jelek segítségével elolvasható rövid Indus-völgyi szövegeket is ismerünk (5 - 7. ábra).
Az Indus-völgyi írásban "A különböző jelek száma (kb. 500 − 600) alapján számos felvetés merült fel, miszerint mivel a szám túl magas ahhoz, hogy alfabetikus rendszerben lehessen használni, de túl kicsi egy ideografikus rendszerhez, a feliratok könnyen írhatók logo-szótag rendszerben. Egy ilyen írásrendszer logogramokat (morfémikus jeleket) és szótagjeleket (vagy fonetikus) kombinál belső jelentés nélkül."
Ehhez hozzá kell fűznöm, hogy a magyar hieroglif írásnak eddig kb. 40 szójelét azonosítottuk. Ezek többnyire egyszótagú szavakat jelölnek, ám belőlük változatos alakú mondatjelet is alkottak. Az effajta ligatúráknak szinte végtelen variációs lehetőségei vannak. Azaz ismerünk egy példát a szó- szótagoló írásra, amelynek a jelei hasonlóak az indiai jelekhez és amelynek összetett jelei mondatokat is jelölhetnek. Hasonló rendszerű lehet az Indus-völgyi írás is.
"A jövőbeni munkánkban azt tervezzük, hogy megvizsgáljuk azokat a különbségeket, amelyek e nagyon különböző rendszerekhez tartozó nyelvek hálózati struktúrájában merülnek fel, hogy következtetést vonjunk le az Indus-völgyi feliratokban használt írásrendszer jellegéről. Az Indus-völgyi megfejtés egyik legvitatottabb aspektusa az a kérdés, hogy hány különböző jel létezik. Mahadevan (Mahadevan, 1977) 417 jelet azonosított, míg Wells (Wells, 2010) körülbelül 700 jelet különböztetett meg. Más kutatók ettől eltérő számok széles skálájával álltak elő. Ezért egy fontos nyitott kérdés, amelyet meg kell oldani, az eredmények robusztussága a használt jellistához viszonyítva."
"Ezen korlátok ellenére azonban az itt közölt eredmények alapján jogosnak tűnik arra a következtetésre jutni, hogy a feliratoknak van egy mögöttes szintaktikai szerveződésük. Összehasonlítva egy olyan véletlenszerűen kiválasztott sorozatokkal, amelyek megtartják az eredeti jelgyakoriságot és a jelek együttes előfordulására vonatkozó korlátozásokat ugyanazon feliratokon belül, de amelyekből egyébként hiányoznak a jelpárok közötti empirikus összefüggések, kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy a sorozatok nem lehetnek csupán a jelek véletlenszerű egymás mellé helyezései. Úgy tűnik, kizárja az egyik csoport által felvetett lehetőséget, miszerint a feliratok csupán mágikus vagy misztikus szimbólumok halmazai, amelyeknek nincs semmilyen belső jelentésük (Farmer és mtsai., 2004)."
Hozzáfűzhetem a kőkori eredetű magyar hieroglif írás példatára alapján, hogy a magyar hieroglif írás esetében a legkorábbi esetekben is "mágikus és misztikus" jelekről, azaz hieroglifákról van szó, amelyek azonban kezdettől saját, ha úgy tetszik belső jelentéssel rendelkeznek.
"Azonban további elemzésre van szükség annak megállapításához, hogy a szekvenciák formális értelemben vett írást képviselnek-e. Ez különösen nehéz, mivel nincs konszenzus az írás definícióját illetően."
Valóban érdemes végiggondolni az írás meghatározását, e téren is hasznos az alapfogalmak tisztázása. Álláspontom szerint az írás a gondolat rögzítése jelekkel. A magyar hieroglif írás a gondolatot a nyelv segítségével rögzíti, azaz elvileg elolvasható nyelvi szöveget rögzít már a kőkorban is. A hasonlóságok miatt ezt várhatjuk az Indus-völgyi írás esetében is.
"Ahogy egy, a témával foglalkozó standard tankönyv is megemlíti, „az írás egyetlen univerzális definíciójára tett minden kísérlet azzal a kockázattal jár, hogy vagy eseti, vagy anakronisztikus, vagy kulturális elfogultság által befolyásolt lesz” (Coulmas, 2003). Bár tágabb értelemben a hagyományos látható jeleken keresztüli kommunikációs rendszerként definiálható (Gelb, 1963; Sampson, 1985), az írást gyakran szűken, a beszéd hatékony kódolásának eszközeként definiálják, annak ellenére, hogy nincs olyan írásrendszer, amely képes lenne a beszéd teljes nyelvi szerkezetét rögzíteni (Trigger, 2004). Valójában az írás fogalmának felfogása kritikusan függ azoktól a történelmi és kulturális körülményektől, amelyek az ilyen felfogás alapjául szolgáló feltételezéseket eredményezik (Coulmas, 2003). Ahogy Coe rámutatott, a maja írásjelek írásként való elismerésének elutasítása az „írás” fogalmával kapcsolatos előítéletek miatt bizonyult az egyik legnagyobb akadálynak a végső megfejtésük útjában (Coe, 1992). Hasonlóképpen, Ventris lineáris B betű megfejtését sokáig vitatták, mivel egy olyan írásrendszer, amely elhagyja a végződéseket, és csak a szótöveket tartalmazza, furcsának tűnik a modern alfabetikus írás szempontjából. Azonban elsősorban „beszámolók, leltárok és hasonló rövid jegyzetek rögzítésére használták; nincs példa a folyamatos prózára, ... az írás megfelel a tényleges használatának, ami nem több, mint egy bonyolult emlékeztető eszköz.” (Chadwick, 1992)."
Megrendítő olyan leírást olvasni - még akkor is, ha csak egy részletről van szó - amely akár a magyar hieroglif írás jellemzésében is szerepelhetne. Mert a magyar hieroglif írásra is az jellemző, hogy "elhagyja a végződéseket és" (általában, mert két kivétel már ismert - VG) "csak a szótöveket tartalmazza".
"Ez ismét elvezet minket a cikkben korábban említett ponthoz, miszerint a korai írást soha nem használták a beszélt nyelv rögzítésére."
Mint azt fentebb már jeleztem, a magyar hieroglif írás jelei kezdettől szavakat rögzítenek. A hasonlóságok miatt ezt várhatjuk az Indus-völgyi esetében is. A kb. 40 hasonló jel esetében ezeket a szavakat azonosítani is tudjuk. A tamil-magyar nyelvi kapcsolatok (2) miatt talán nem csak jelentésbeli, hanem hangalaki kapcsolatokról is szó lehet.
"Az Indus-völgyi feliratok írásformaként való felfogásával szemben néha felhozott kifogások egyike az, hogy nagyszámú rövid sorozat található bennük. Sok korai írásrendszer azonban ilyen rövidséget mutat. Például a korai sumér dokumentumok írott nyelve nagyon korlátozott, és nincsenek olyan jelsorozatok, amelyeket az egyes szavaknál nagyobb kifejezésként lehetne értelmezni. Egy másik példa a korai egyiptomi írás, amely a késő predinasztikus időszakból (kb. Kr. e. 3200) származó királyi temetkezések tárgyaiból származó feliratokon látható (Baines, 2004). A sírokban néhány száz, csontból és elefántcsontból készült címkét találtak, amelyeken körülbelül negyven különböző felirat található. Ezen címkék többségén két hieroglifa található. Emellett több mint száz kerámiaedényt fedeztek fel, amelyek külső felületén nagy, egy vagy párosított jelek vannak festve. Egy másik példa a kínai írás legkorábbi példáiból származik, nevezetesen az Anyang-korszakból származó, bronz rituális edényeken található nagyon rövid feliratokból, amelyek a Kr. e. 2. évezred utolsó két évszázadához tartoznak (Bagley, 2004) . Ezen feliratok többsége csak egy klánjelet és egy ősi ajánlást tartalmaz. Valójában a rövidség a korai írás legtöbb példájának közös jellemzője."
A magyar hieroglif írás esetében is ugyanazt tapasztaljuk, mint amit az Indus-völgyi írás esetében is meg lehet állapítani: nincsenek hosszú szövegek. Ez valóban általánosan jellemzője lehetett a legkorábbi írásoknak. Egyrészt mert nem regényeket, hanem csak rövid ősvallási fohászokat írtak le, másrészt a szó- és mondatjelekkel rendkívül tömören le lehet írni az egyébként sem hosszú mondanivalót.
"Ez azért lehet, mert az írást elsősorban a számlák, listák és egyéb gazdasági feljegyzések vezetésére használták. Például csak körülbelül 15 % a késő uruki és dzsemdet-naszr kori régi sumér feliratok közül (3300 − 2900 Kr. e.), az az időszak, amelyben a sumér írásrendszer kialakult, nem gazdasági témájú (Coulmas, 2003)."
Az írás nem az állam és a könyvelés, hanem az ősvallás igényeinek kielégítésére jött létre. Az eddig elolvasott néhány száz rövid magyar hieroglifikus szöveg szinte kivétel nélkül pár szavas ősvallási fohász. Ezek szó- és mondatjelekkel írva nem foglalnak sok helyet.
"Valójában még ma is láthatók példák az írás ilyen jellegű használatára, amelyek rendkívül rövid sorozatokat eredményezhetnek. Például egy csomagot egy vagy néhány jellel jelölhetnek meg (pl. egy számmal vagy egy betűkből álló kezdőbetűvel), hogy megkülönböztessék a többitől tartalom, tulajdonjog, származás vagy rendeltetés tekintetében. Egy másik példa az áruk egy csoportjának leltározása egy sor összesítő jel segítségével. Így a nagyon rövid sorozatok egy írásrendszer alkalmazására utalhatnak egy speciális vagy korlátozott, valószínűleg gazdasági környezetben. Nem szabad elfelejteni, hogy a legrövidebb Indus-kori feliratok közül sok olyan jeleket tartalmaz, amelyek több függőleges sávból állnak, amelyek hasonlítanak az összesítő jelekre, és amelyekről néha feltételezték, hogy számokat ábrázolnak. Valójában az Indus-kori feliratok lehetséges gazdasági jellegét önállóan is sugallják azok a bizonyítékok, amelyek szerint sok pecsétet agyagcímke-pecsétek lenyomására használtak, amelyeket a csomagokra rögzítettek (Wells, 2010). Ez arra utal, hogy az Indus-völgyi feliratok több jellegzetes vonást is tartalmaznak a korai írásrendszerekkel, nem pedig anomáliát jelentenek."
Az Indus-völgyi írás legkorábbi rétege nyilvánvalóan az ősvallást szolgálta. Később, a kultúra és az írásrendszer fejlődésével megjelenhettek gazdasági jellegű szövegek is. Mellettük azonban megmaradtak a hagyományos, ősvallási kötődésű, sorokat esetleg nem is képező jelmontázsok is (5. és 6. ábra).
A párhuzamok sora a tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel indiai előfordulása alapján (8. ábra) a paleolitikumba visszanyúló szabír-magyar őstörténet feltárásával tisztázható (3).
Jegyzetek
(1) A hasonló jelhasználat példája az, hogy az ősvallás számára fontos képeket (ide tartozik pl. a turul- és a csodaszarvas ábrázolása is) egyaránt szójelekből építi fel a magyar hieroglif írás és az Indus-völgyi írás is (5. és 6. ábra). Ezek az Indus-völgyi ábrázolások közös ősvallási hagyományt képviselnek és a magyar hieroglif írás jeleivel elolvashatóak.
(2) A magyar és a tamil nyelv szerkezetében és szókészletében számos párhuzam figyelhető meg.
- Agglutináló (ragozó) szerkezet. Mindkét nyelv toldalékok (elsősorban utóragok) sorozatával fejezi ki a nyelvtani viszonyokat a szótőhöz kapcsolva.
- Nyelvtani nemek hiánya. A magyarhoz hasonlóan a tamilban sincs nyelvtani nem a főnevek és melléknevek ragozásában (csak a személyes névmásoknál és az igei személyragoknál jelenik meg természetes nemi különbség).
- Névutók használata. Az elöljárószók helyett mindkét nyelv névutókat és ragokat használ a hely- és időviszonyok jelölésére.
- Szókincsbeli egyezések. A két nyelv egyes szavainak hasonlósága (pl. bizonyos rokonsági vagy természeti szavak esetében) magyarázatot kíván.
A tamil–magyar nyelvi párhuzamok legismertebb hazai kutatója Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) orientalista és nyelvész volt. Bálint Gábor az úgynevezett „turáni” nyelvek (finnugor, török, mongol, dravida) közös eredetét vallotta és szemben állt a finnugor nyelvrokonságot bizonygató korabeli nyelvtudománnyal. Helyszíni dél-indiai kutatásai alapján összeállított egy Tamul–magyar szótárat (1898), amelyben több száz szó- és szerkezeti párhuzammal igazolta a két nyelv rokonságát.
A nemzetközi nyelvészetben a XIX–XX. század során több kutató (például Robert Caldwell, Karl Bouda vagy Tyler) is felvetette az uráli és a dravida nyelvcsalád távoli, ősi kapcsolatának lehetőségét.
(3) A tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel jelentéséről vagy három évtizeden át vitáztunk az akadémikus "tudomány" legismertebb képviselőivel. A finnugrista történelemhamisítás a világosi fegyverletétel óta úgy szerette volna beállítani a székely írás eredetét, mintha azt csupán egyetlen hangot jelölő ábécéként készen vettük volna át idegenektől. Különösen zavarta ezt a téveszméjüket a tprus mondatjel létezése, hiszen a jelnév olyan hosszú, hogy az nem magyarázható egyetlen hangot jelölő betűként. Ezért a legostobább magyarázatokkal kísérelték meg partvonalon kívülre helyezni ezt az értékes mondatjelet. Máté Zsolt tévedésére alapozva Róna-Tas András és Sándor Klára már úgy közölték a nikolsburgi ábécét, hogy abból kihagyták a tprus jelet. A tények azonban nem engedték meg nekik a "Merjünk kicsik lenni" és "Mindent másoktól vettünk át" prekoncepció fenntartását.
A cikkeim hatására végül a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban elfogadták, hogy minden eddigi magyarázatkísérletükhöz hasonlóan a Máté Zsolt által kiagyalt temporius értelmezés is ingoványra épült. Amivel szemben a Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal közösen írt Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünkben külön-külön kifejtett, de a lényeget tekintve közös ősvallási magyarázat és a mondatjelnek a szabír népnévhez való kötése helytállónak és maradandónak bizonyult. A szabír ős mondatjel előfordulásai a szabír népnév, a magyarság korábbi nevének előfordulásai. E mondatjel-előfordulásokat követve feltárulnak a magyar őstörténet korai szakaszai és eljutunk Indiába is (8. ábra).
Az akadémikus "tudomány" legismertebb képviselői e kötetünk megjelenése óta azon az állásponton vannak, hogy adathiány miatt nem tudnak semmit sem mondani a a székely írás eredetéről. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a prekoncepcióikkal ellentétes adatokat nem hajlandók tárgyalni sem.
Ismeretes, hogy Róna-Tas András A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe (Budapest, Balassi Kiadó, 1996) című összefoglaló munkájában meghatározta azokat a pontos földrajzi szélességi és hosszúsági koordinátákat, amelyeken belül (lényegében az Urál vidékén) szerinte a magyar őstörténet tudományos igénnyel kutatható. Ám a genetikai kutatási eredmények azóta a téveszmék lomtárába utasították ezt az álláspontot, az írástörténeti adatok (közte az indiai párhuzamok) pedig sohasem engedték meg az elfogadását.
Az akadémikus áltudománynak ez a csődje és a másfél évszázados hazudozás (a székely írás minden ok nélküli, a hagyománnyal szembemenő ótürk eredeztetésének) lelepleződése után tapasztalható több évtizedes tehetetlenség szabad utat jelent az alternatív kutatás számára. Valójában pontosabb, ha nem alternetív kutatásként, hanem kutatásként említjük az indiai-magyar írástörténeti kapcsolatok elemzését, hiszen a "fősodor" nem végez ilyen munkát, ezért valójában nem is létezik.
Irodalom
Ioannis Kenanidis - Evangelosz C. Papakitszosz (2025): An Estimate of the Indus Valley Language Phonology, Journal of Research in Humanities and Social Sciences, augusztus, Quest Journals DOI: 10.35629/9467-1308171194
Róna-Tas András (1996): A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe, Budapest, Balassi Kiadó
Sitabhra Sinha, Ashraf Md Izhar, Raj Kumar Pan és Bryan Kenneth Wells (2010): Egy megfejtetlen indus civilizációs feliratokból álló korpusz hálózati elemzése szintaktikai szerveződést mutat (arxiv.org)
Szentkatolnai Bálint Gábor (1888): A tamul nyelv a turáni nyelvek sanskritja, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum (V. évfolyam, 1. és 3. füzet)
Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2018): Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Varga Géza (2024): A tapar ős mondatjel korai előfordulásai a szabírok őstörténetéről
Varga Géza (2025): Egy Indus-völgyi párhuzammal rendelkező tamil ligatúra magyarázata
Varga Géza (2025): Szabír ős olvasatú világfa egy Asko Parpola által közzétett indusvölgyi cseréptáblán
Varga Géza (2026): Az Indus-völgyi és a magyar jelformák összehasonlítása







