1.) Milyen helyen vagyunk, mit jelent a sindü szó?
A veleméri Sindümúzeum nevében szereplő sindü szó a zsindely "fazsindely" unokatestvére. Ám a sindü szó itt Veleméren "tetőcserép" jelentésű, amelynek a Dunántúlon van még sindő, sindöl alakú megfelelője is. A Dunától északra, vagy keletre ez a szó tudtommal nem ismert. Ha a múzeumba belépőknek az az első kérdése, hogy mi az a sindü, akkor én abból tudom, hogy ők nem dunántúli családot képviselnek. A zsindely az osztrák sindel átvétele és el van terjedve mindenütt, ahol magyarul beszélünk, mert az osztrák megszállás kiterjedt az egész magyar nyelvterületre. Az osztrák sindel a latin scindul "hasíték, tetőcserép" szóból származik. A veleméri sindü azonban közvetlen átvétel a latin scindulból. S azért ismerik csak a Dunántúlon a sindü szót, mert a római megszállás csak a Dunántúlra terjedt ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Dunántúl nyelvi hagyománya legalább részben a római kor óta folyamatos, tehát ez alapján a szarmaták, a szabírok és az avarok magyarul beszélhettek. A fazekasközpontok folyamatos működése miatt ugyanis a római kori szakkifejezések fennmaradtak napjainkig. A kitűnő minőségű veleméri tűzálló agyagnak köszönhetően e tájon évezredeken át volt fazekasság, ami kedvezett a szakszókincs megmaradásának.
2.) Ezek a sindük milyen korból származnak, és mennyiben tekinthetők helyi emlékanyagnak?
Vannak évszámos cserepeim is, amelyeken a legkorábbi az 1899-es év. A legtöbb az 1930-as évekből maradt fenn. Van a múzeumban két eredeti sindüvető láda is, amelyben ezeket sokszorosították. A rajzos sindük képi hagyománya azonban kereszténység előtti korokból származik, az ősvallás üzenetét és jelhasználatát őrzi. A sindük tehát az előállításukkal és a mondanivalójukkal egyetemben eredeti helyi emléknek tekinthetők.
Nagy Zoltán néprajzkutató véleménye szerint az 1885. július 17-én Körmenden tomboló nagy tűzvész következményeként tértek át a környéken is a zsupszalma, a nád és a fazsindely helyett a sindü (az agyagból házilag égetett tetőcserép) használatára.
Volt a szomszédos Szentgyörgyvölgyön egy tetőátrakással is foglalkozó kőműves, aki említett egy korbecslésre alkalmas esetet. Dolgozott ugyanis egy szentgyörgyvölgyi cserépkészlettel, amelyik már a harmadik házat szolgálta ki. Mivel egy szokásos gerendaház kb. 100 évig bírja (ennyi idő kell ahhoz, hogy a fűre rakott legalsó tölgyfagerendák megadják magukat), ebből következően ő 200 - 300 évesre becsülte ezt a cserépkészletet. E nagy időt, a téli fagyok ismétlődő kártételét csak a jól kiégetett cserepek bírják ki. A közeli osztrák műemlékeken a mai napig használják a 400 - 500 éves tetőcserepeket is. Vagyis az igen régi sindühasználat nem eleve elképzelhetetlen.
Néhai idősb Kolossa Elek kedves szomszédom tájékoztatása szerint az ő öregapja részt vett a veleméri műemléktemplom legelső állapotmentésében. Akkor azt állapította meg, hogy a templom eredeti, csak nyomokban fennmaradt héjalása fazsindellyel készült. Ez azért érdekes szempont, mert cserépfedés már évszázadokkal korábban is volt Magyarországon és feltehető (Mátyás király palotái esetében tudjuk is), hogy a jelentősebb épületeken korábban is alkalmazták azt. Némi joggal gondolunk arra, hogy egy több évezredes fazekasközpontban legalább a templomra készítettek tetőcserepet. Például a szomszédos Szentgyörgyvölgy 1787-ben épült református templomában a padlótéglákat agyagból égették ki. Azaz a helyi fazekasok felhasználása a templomépítés során nem állhatott messze a lakosságtól. A feltehetően döntő eltérés csak az, hogy a szentgyörgyvölgyi református templom építését a református lakosság szívesen támogatta, míg az osztrák katonaság által erőszakkal elfoglalt és katolikussá tett veleméri templom esetében erre aligha került sor.
Mivel e sindüket a veleméri fazekasok készítették, kétségkívül helyi emlékanyagot képeznek. A legöregebb velemériek és környékbeliek még emlékeznek arra, hogy minden család elkészítette a saját házát fedő sindüt. Még azt is tudták, hogy egy új hátra a tetőcserepek elkészítése egy éves kemény munkát jelentett egy családnak. Persze ilyenkor segítettek nekik a baráti családok, akikkel e téren több évszázados hagyomány kapcsolta őket össze. Akit meghívtak egy-egy paszutára (keresztelő ünnepségre), azok egy életen át segítették az újszülöttet minden munkájában, például a házépítésben is.
2. ábra. Veleméri rajzos sindü a szabír ős mondatjel grafikailag hiányos (az ős jelet nélkülöző) változatával
A legértékesebb helyi hagyományt a sindükön lévő hieroglifák (ősvallási kötődésű szójelek) őrzik. Ezek alapos elemzésére egy élet is kevés, tudós intézetek sora kellene hozzá. Korábban, amikor még sindüket (agyagból égetett tetőcserepeket) nem készítettek, más tárgyakon jelenhettek meg ugyanezek a jelek. Például a szabír ős mondatjel Veleméren tetőcserépen maradt ránk, a közeli Kercaszomoron meg egy kovácsoltvas ajtósarkon. S hogy ez a jel valóban kötődhetett a szabírsághoz, azt a közeli Zalaszabar esete is tanúsítja. A Zalaszabar tőszomszédságában lévő (a szabír időkben talán hozzá is tartozó) zalavári Várszigeten ugyanis előkerült egy szabír ős mondatjel. Ez a két adat (a településnév és a hieroglifa) ugyanazt a származásra vonatkozó emlékezetet tanúsítja, mint amit a veleméri és a kercaszomori jelek is. Találtak hasonló hieroglifát a közeli szlavóniai Bojna területén is.
3. ábra. Kercaszomori ajtósarok a szabír ős mondatjellel, balra fent lentről felfele a székely írás tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjele és ős szójele
E szabír ős mondatjel megmaradása azt jelzi, hogy a velemériek (az őrségiek és általában a magyarok) a szabírok etnokulturális utódai. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint a magyarok régi neve a szabír (nála szavartü aszfalü). Az Attila halála után élt Jordanes szerint az igazi hunok utódai a szabírok. Ezek azt jelentik, hogy az őrségiek ennek a szabír (hun, avar, magyar) népcsoportnak a képviselői. Ezt megerősíti, hogy a környéken másutt is felbukkan ez a szabír ős mondatjel (3. ábra).
3.) Önben hogyan ébredt fel az érdeklődés a rovásírás, illetve a rovológia iránt?
1970-ben egy betegség miatt volt néhány hónap szabad időm. Gondoltam, írok egy krimit gyógyulás közben, ám hamar beláttam, hogy ahhoz tehetségesnek kellene lennem, miközben legfeljebb csak szorgalmas vagyok. Ezért inkább egy tudományos ismeretterjesztő kötet írására tértem át. A téma azonnal adódott, mert éreztem egy furcsa ellentmondást. Azt ugyanis, hogy az ókoriak azokat a népeket tekintették barbárnak, akik nem írtak és nem olvastak. Nekünk saját írásunk van s mégis barbárként emlegetik az őseinket. Ez érthetően felkeltette az érdeklődésemet és a finnugrista magyarázatokat elolvasva nyilvánvalóvá vált előttem, hogy itt valami nincs rendben. Át akarnak verni bennünket. Annyira érdekes volt a kérdés, hogy nem tudtam abbahagyni a kutatást. Tucatnyi könyvet és vagy 2500 cikket írtam e tárgyban. Máig nem értem a végére, mert rengeteg feltárandó részletkérdés maradt megválaszolatlan. Izgalmasabb, mint egy krimi.
4.) Amikor rovásírásról beszélünk, pontosan miről beszélünk? Mit ért azon, hogy ez a jelhasználat az ősi világban széles körben elterjedt volt?
Ez két kérdés, amelyek szegről-végről összefüggenek. Egyrészt az írásunk elnevezéséről (és meghatározásáról) van szó, másrészt az elterjedtségéről.
- A rovásírás elnevezést a finnugristák találták ki a korábban használatos szkíta-hun írás kifejezés helyett. A hagyomány szerint mi a szkíták és a hunok utódai vagyunk s ezt fejezte ki az írásunk elnevezése is. A szkíta-hun-magyar azonosságot tagadó finnugrizmus ezt nem tűrhette, ezért a szkíta-hun azonosságunk emlékét is ki akarták törölni a szóhasználatból. Inkább bevezették a rovásírás elnevezést, ami a rovástechnológiára utalt. Ezzel viszont az a baj, hogy a ránk maradt írásemlékek nem rovástechnológiát képviselnek. A tudományos szakirodalomban jobb híján a székely írás elnevezés jön mostanában divatba, de ezzel sincs minden rendben. Ugyanis a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz szerzői ezt úgy értelmezik, mintha a rovásírásunkat csak a török eredetű székelyek használták volna. Ez "természesen" ugyanúgy nem igaz, mint a többi finnugrista alapozású történeti következtetés sem. Mert a székelyek nem török eredetűek és a rovásírásunk elődjét, a magyar hieroglif írást a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok egyaránt használták. Ám a szerzők erre a finnugrista prekoncepcióra alapozva mindent kihagytak a rováskorpuszból, ami a korábbi szójeles írásunk, a magyar hieroglif írás körébe tartozik. Pedig a korpusznak az lenne a feladata, hogy monden adatot összeszedjen és bemutasson. A korpusznak ez a tendenciózus eljárása nyilvánvalóan meghamisítja a kultúrtörténetünket, mert a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék, meg a karcagi csatkarika és egy sereg további írásemlék, például a veleméri rajzos sindük nem köthetők a székelyekhez, mégis léteznek és elolvashatók (4. ábra). A rováskorpusz szerzői ezt a dilemmát úgy oldották meg, hogy a karcagi csatkarikát, a berekböszörményi gyűrűt és a veleméri sindüket sok más társukkal egyetemben meg sem említették.
4. ábra. Veleméri rajzos sindü a Lyukó magas köve mondattal
- A "rovásírás" (a jobbára alfabetikus székely írás és előzménye, a szójeleket használó magyar hieroglif írás) eredetileg a kőkori ősvallás jelrendszere volt. Ugyanis minden vallás három részből: elméletből, szertartásból és jelekből áll s ősvallás már a kőkorban is létezett. Legkorábbi kb. 30 db. jele Genevieve von Petzinger kutatási eredményei alapján még Afrikában alakult ki, vagy 200 000 - 100 000 évvel ezelőtt. Onnan kb. 100 000 évvel ezelőtt átkerült a Közel-Keletre (az Éden területére), ahol egy kb. 50 jelből álló gazdagabb jelkészlete alakult ki. Például itt született meg a körbe zárt kereszt alakú Föld hieroglifa (az Éden térképe), amit aztán a világ minden tájára elvittek a szétrajzó népek. Ám még ez a gazdagabb szójelkészlet sem volt alkalmas regények írására, mert célja csupán néhány ősvallási fohász leírása volt. Ezt tapasztaljuk a ma ismert néhány száz hieroglifikus írásemlék esetében is. Az Éden területéről a jégkorszak végén kivándorló csoportok magukkal vitták az ősvallást és a jeleit is Eurázsia, Ausztrália és Amerika tájaira. Ezért akadunk a világ szinte minden részében a székely írás jeleinek megfelelőire. A kínai írásban 50, az Indus-völgyi írásban 40, a Tordos-Vincsa kultúra jelei között 49, a 15 ezer éves Mas D' Azil-is jelek, a sumér, a hettita (luviai), a bübloszi pszeudohieroglifikus jelek, a szkíta jelek és a Tepe Yahyai jelek között 20, vagy annál több hasonló jelet találunk. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján e párhuzamok nem a véletlen egyezésnek, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolatának köszönhetők.
Az új területeken idővel fejlettebb, korszerűbb írások alakultak ki, amelyekbe a régi jelek beépültek. Ezért találunk a világ számos írásrendszerében, például a sumér írásban, az Indus-völgyi írásban, a kínai írásban vagy az amerikai indiánok népi jelei között is oly sok magyarazonos jelet.
5.) Kik kutatják ma a rovológia területét, és mi a rovológia helyzete az akadémiai körökben?
- Róna-Tas András. Nyelvész, orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia nagy hatású hatású tagja. Kutatásai során az eurázsiai írásrendszerek és a magyarság korai műveltségének kapcsolatát vizsgálja.
Korábban a székely rovásírást az ótürk írások leszármazottjának tartotta. A Bronzkori magyar írásbeliség c. könyvünk 1993-as megjelenése után kijelentette, hogy a székely rovásírás eredete egy rejtély. Az MTA székházában tartott legutóbbi előadásában ama feltételezésének adott hangot, hogy a székely írás egy óbalkáni írás leszármazottja. Ám a Balkánon hunok és avarok által használt magyar hieroglif írást nem nevezte meg.
Téved, amikor azt állítja, hogy a jelek formai hasonlítgatásával nem érdemes foglalkozni, mert az csak zsákutcába vezet. Valójában az a jelenség feldolgozhatatlan a számukra, hogy pl. a székely írás halat formázó "h" jelének megfelelő ótürk jel a "b" hangot rögzíti. A finnugrista alapozású prekoncepció szerint, ha mi az ótürkből vettük át a jeleinket egy kész ábécé formájában, akkor a hal alakú jelnek nálunk is a "b" hangot illene jelölnie. Mivel nem ezt teszi, levonja következtetésként a téveszmét, hogy a jelformával nem érdemes foglalkozni. Ezzel azonban a jelekről megszerezhető tudnivalók felét kidobja az ablakon. A hal formájú jelek ugyanis - a sumér ha "hal" szójel alapján - halat ábrázolnak és halat is jelentenek. Egy ilyen szójelből keletkezett az akrofónia során a magyar "h" betű és az ótürk "b" is (mert a törökök a halat balik-nak mondják). Ez azt jelenti, hogy mind a magyar, mint a török írás egy valaha volt szójeles írás leszármazottja és még szójeles korukban voltak egymással kapcsolatban. Ezt az elvet és ezt a példát 1993-ban közreadtuk már Szekeres Istvánnal s arról Róna-Tas András is tudhat. Ám ezt a felismerést nem érvényesíti a következtetéseiben, talán mert ellenkezik a finnugrista prekoncepciókkal, amely szerint nekünk nem lehet semmi közünk a sumérekhez. Hiszen "mint tudjuk, a sumér rokontalan szigetnyelv". Róna-Tas András volt ugyanis az, aki megfogalmazta, hogy a magyar őstörténetet a tudományosság igényével kutatni csak az általa megadott földrajzi szélességi és hosszúsági fokok között (lényegében az Urál vidékén) lehet. Ebből a téveszméből fakadt minden, az írásunkkal kapcsolatos további, például a fent említett, a jelformák értéktelenségéről alkotott téveszméje is. A tudományok fejlődése időközben a tudománytörténet szemétdombjára utasította az Urál vidéki őshazáról alkotott finnugrista prekoncepciókat. Ma már nyilvánvaló, hogy sem a genetikánknak, sem a kultúránknak nem szülőföldje az Urál vidéke. Simo Parpola időközben a sumért az uráli nyelvek közé, azaz a magyar rokonságába sorolta. Ezzel egyúttal a székely írás és a sumér írás rokonsága is kutathatóvá vált.
Róna-Tas András fogalmazta meg azt az elvet is, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok ötleteire való válaszolgatás. Ez az első pillantásra igaznak tetsző álláspont azonban csak akkor használható, ha a tudomány tud, a dilettánsok meg nem tudnak. Amikor azoban a "tudományos konszenzus" téved, vagy hazudik s a kutatási eredményeket a körön kívüliek szolgáltatják, akkor ez az elv nem több egy bűnjelnél. A tudomány egyetlen célja ugyanis a kíváncsiságunk kielégítése s e célnak kell minden mást alá kell rendelni. Ha e célhoz a dilettánsok ötletei vezetnek el, akkor azokra is válaszolni kell.
- Benkő Elek
- Sándor Klára
- Vásáry István
- Szelp Szabolcs A Unicode-szabványosítás során Michael Eversonnal közösen dolgozta ki azt a beadványt, amelynek köszönhetően a székely–magyar rovásírás 2015-ben bekerült a nemzetközi Unicode-szabványba (8.0-s verzió) Old Hungarian néven. Munkájuk célja egy olyan technikai háttér megteremtése volt, amely lehetővé teszi a rovásjelek egységes és stabil használatát a modern digitális eszközökön. A szabvány létrehozásakor hozzá nem értők között tartott népszavazással többségi alapon döntöttek tudományos kérdésekben. Ennek köszönhetően az így létrejött szabványhoz tartozó történeti leírás ugyanolyan téves, miképpen az Old Hungarian elnevezés is.
A Nikolsburgi ábécé szerzőségét és keletkezési idejét vizsgálta. Kutatásai alapján az ábécé másolója Philip de Penczicz morva nemes, a bejegyzés idejét pedig az 1490–1526 közötti időszakra tette.
Szakmai egyeztetések: Aktív résztvevője volt a rovásírás egységesítését célzó konferenciáknak (pl. Solti értekezlet), ahol a szabványosítás technikai és elvi alapjairól tartott előadásokat. Helyesen járt el, amikor ellenezte a modern igények (pl. idegen betűk mint a Q, W, X) erőltetett vagy ligatúraszerű beépítését a karakterkészletbe, ha azoknak nincs hiteles történeti alapjuk.
- Fehér Bence. Ókortörténész és klasszika-filológus, a Magyarságkutató Intézet (MKI) Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója. Munkássága a rovásírás területén a történeti emlékek szisztematikus gyűjtésére és tudományos elemzésére fókuszál. Legjelentősebb műve a 2020-ban megjelent A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I. kötet, amely az 1599 előtti korai emlékeket és a későbbi feliratos emlékeket rendszerezi. Ebben egy egyedi szám-jel rendszert vezetett be a feliratok leírására.
Ferenczi Gáborral közösen szerkesztette az Ősi írásaink című kötetet, amely a rovásírás legújabb kutatási eredményeit és oktatási lehetőségeit tárgyalja. E kötetben kifejti, hogy szerinte "eddigi ismereteink szerint a 13–16. században ez az írásmód gyakorlatilag kizárólag a Székelyföld sajátja" (Fehér/2020/15). Ez "természetesen" tévedés. Csak azért állíthatja ezt, mert az ennek ellentmondó írásemlékeket, például az Árpád kori berekböszörményi gyűrű feliratát sem ő, sem a szaktársai következetesen nem hajlandók megemlíteni sem. Annak ellenére teszi ezt, hogy személyesen adtam át neki a gyűrűt ismertető Magyar hieroglif írás c. kötetet.
A Kárpát-medencei szkíta írásemlékek felsorolásakor nem volt hajlandó észrevenni, hogy a szkíta jelek egyeztethetők a székely rovásjelekkel.
Sorra írja le az avar kori írásemlékeinket, ha azokat nem ötvös készítette. Ezeket a jeleket már azonosítja a székely jelekkel. Az olvasatukkal azonban kivétel nélkül csődöt mond, mert alfabetikusan kívánja elolvasni a szójeles szövegeket s az nem sikerülhet. A szójeles olvasatokról nem vesz tudomást, számára a szójeleink annak ellenére sem léteznek, hogy 1934-ben Németh Gyula, 2021-ben pedig az MTA rováskorpusza ismerteti hiteles emlékként Veit Gailel 1500-as évekből származó feljegyzését arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak.
- Ferenczi Gábor. A Magyarságkutató Intézetben (MKI) Fehér Bencével együttműködő nyelvész. Szerkesztője és szerzője az Ősi írásaink (2020) és az Ősi írásaink II. (2022) című tanulmányköteteknek, amelyek a Kárpát-medencei írástörténeti emlékeket dolgozzák fel. Ebben a békés-povádzugi XI. századi mondatjelről csupán Vékony Gábor álláspontját tudja megismételni, miszerint "vagy tamga a jel, vagy török nyelvű szöveg, melynek „lőj” lehet a magyar olvasata. A jeleket a korábbi Kárpát-medencei, tehát a nagyszentmiklósi-szarvasi típusú rovásírás kései emlékének tartja" (Ferenczi/2020/134) Holott a ligatúra elemei jól azonosíthatók a magyar hieroglif írás szójeleivel s azok segítségével el is olvashatók (6. ábra).
6. ábra. A békés-povádzugi hieroglifikus mondatjelek egyikének fényképe, az olvasata: Ragyogó zsenge
- Hosszú Gábor A műszaki tudományok doktora, aki az írásbeliség történetét informatikai és matematikai modellekkel közelíti meg. Jelentős szerepet vállalt a rovásírás Unicode nemzetközi szabványosításában.
6.) A székely rovásírás formailag mely más írásrendszerekkel mutat hasonlóságot?
8.) Mit nevezünk „eget tartó” vagy „égig érő” fának, és milyen szimbolikus jelentése van ennek a magyar
hagyományban?
9.) Hogyan kapcsolódik az égig érő fa a Tejúthoz, és melyek a legfontosabb ábrázolási formák,
amelyek alapján Ön világfaként azonosít egy motívumot?
10.) Miből következtethetünk arra, hogy ezek a jelek nem pusztán díszítőelemek, hanem szertartási
vagy vallási jelentőségű képi rendszerek voltak? Van erre közvetlen leleti vagy írásos bizonyíték?
11.) Ön szerint ezek az ábrázolások egyszerű díszítőmotívumok, vagy egy következetes jelrendszer
részei? Miből lehet ezt megkülönböztetni?
12.) Mennyit tudhatunk biztosan arról, hogy a korabeli készítők milyen jelentést tulajdonítottak
ezeknek a motívumoknak, ha nem maradt fenn hozzájuk közvetlen korabeli magyarázat?
13.) A kritikusok szerint könnyen beleláthatunk utólagos jelentéseket több száz vagy ezer éves tárgyakba.
Milyen bizonyítékok vagy ismétlődő mintázatok alapján állítható, hogy ezek nem pusztán modern
értelmezések?
14.) A kutatói diskurzus egyik máig vitatott kérdése, hogy léteztek-e szójelek, illetve hieroglif jellegű elemek
a magyar hagyományban. Ön mire alapozza azt az állítást, hogy igen, és miben tér el ez attól az akadémiai
állásponttól, amely a rovásírást többnyire alfabetikus írásnak tekinti?
15.) Ha a világfa a magyar népművészetben nem pusztán díszítőmotívum, hanem egy ősi kozmológiai tudás
hordozója, akkor mit árul el rólunk az, hogy ezt a jelentést ma már alig tudjuk olvasni?
16.) Ön szerint hol húzódik a határ a tudományos értelmezés és a belelátás között, és ezt hogyan lehet
hitelesen vizsgálni?
17.) Mit jelenthet ma, a 21. század emberének az égig érő fa képe: csupán a múlt emléke, vagy olyan
szellemi-kulturális örökség, amely ma is képes kapcsolatot teremteni ember, természet és
transzcendencia között?
18.) Önnek van személyes, meghatározó élménye a fával vagy a világfa képzetével kapcsolatban?
