Marco Merlini említi és mutatja be a Winn által a Kárpát-Balkán térségből összeszedett és a dunai írás jelkészletébe sorolt, istent jelölő jeleket (1. ábra).
Mint írja: "A hagyományos álláspont szerint egy neolitikus és rézkori isteni jel nem tekinthető írásjelnek, csupán zászló lévén. Még ha azonosítja is az istenség lényegét, szintetizálja annak tulajdonságait, és mágikus erejével rendelkezik/kifejezi azt, feltételezzük, hogy nem létesít semmilyen kapcsolatot a verbális kommunikációval, mivel nem hordozza az istenség nevének és/vagy tulajdonságainak fonetikus változatát. Az isteni azonosítót nem valódi „Isten/Istennő aláírásnak” becsülik, mivel jellemzően nem különálló nyelvi egységeknek felel meg. Ez egy „vizuális jel”, amely lehet absztrakt, önkényes és szintetikus de nem tükröz semmilyen beszédhangot."
Hozzátehetjük, hogy a fenti akadémikus álláspont a nemtudáson alapszik és semmi köze az írás kialakulásának tényeihez. Winn és Merlini joggal kételkedik a fenti akadémikus álláspont igazában és ezt néhány ismert adattal meg is tudjuk támogatni. Merlini szerint "Természetesen nem ismerjük a lehetséges előfordulását olyan isteni jeleknek, amelyek olvashatók voltak, mert az írás ideogrammjaiként használták őket, vagy fonetikusan artikulálták a istenségek nevét és jelzőit, de ezt nem zárhatjuk ki eleve."
Nos, a dunai írásnak ezek az istent azonosító jelei megtalálhatók a székely írásban, ezért ismerjük a hangalakjukat is. Sőt a székely jelekről már a 90-es években is tudtuk, hogy az isten szóösszetétel elemeit (az ős és a ten szavakat), valamint az Isten jelzőit (atya, jó, élő, úr stb.) jelölik. Ezt közreadtam a Magyar hieroglif írás c. kötetben 2017-ben, de a felismerést nem követte sajtóvisszhang és hasznosítás (1). Ami megfelel a papirtantusz tulajdonságának, mert az is lassan szokott leesni.
A jelen cikkben a Marco Merlini által közölt istenjelek némelyikének magyar megfelelőjét és hangalakját mutatom be.
Jegyzetek
(1) A 2024-ben lezajlott világfa vita is illusztrálja az akadémikus áltudomány jelektől való távolságtartását, pontosabban a magyar nemzeti írás irán érzett gyűlöletét. A vitában megszólaló húsznál is több hozzászóló nem volt képes a világfa meghatározására. Természethű világfát vártak, holott a világfa egy szójelekből összeállított elolvasható mondatjel. A rovológiához azonban nem értenek. Csak abban voltak eredményesek, hogy törekedtek a dilettánsok kirekesztésére (miközben írástörténészeket nem képzünk, ezért mindenki autodidakta). Ezt aztán az érintett szerkesztőségek is következetesen képviselték. Amivel sikerült a hozzáértést is kizárniuk, mert a rovológia a "dilettánsok vesszőparipája" volt évtizedeken keresztül. Az akadémikus "tudomány" történetében nem ez volt az első csőd, ami a jeleink nem ismerése miatt következett be.
Irodalom
Marco Merlini (2009): 5. fejezet VIII. rész: „A Duna-menti civilizáció jelrendszerének vizsgálatára szolgáló szemiotikai szabályok és jelölők mátrixa” a Neo-eneolitikus írástudás Délkelet-Európában című könyvből (academia.edu)
