Shynarbyek Syeitkhan, Epigráfiai áttekintés a kazak törzsek tamgáiról (címereiről) c dolgozatának fordítása AI által.
2025,
Összefoglaló
A nagy sztyeppei nomád világ részét alkotó türk népek ősidők óta használtak tamgákat szuverenitásuk és függetlenségük kifejezésére. A kazak törzsek szintén saját jeleket alkalmaztak függetlenségük és tulajdonuk megőrzésére. A törzsek egységét és összetartozását kifejező jelek története igen mélyre nyúlik vissza.
A kazak törzsi tamgák azonosítása és képi formáik tudományos megalapozása továbbra is kutatást igényel. Ezért a téma új, vizsgálatra váró kutatási területnek tekinthető. A kazak törzsekkel foglalkozó kutatók gyakran nagyobb figyelmet fordítanak a törzsek társadalmi és kulturális kérdéseire, ezért politikai nézeteik, nemzeti értékeik és ideológiájuk sokszor háttérbe szorul. Ennek különféle okai vannak. E kérdések között különösen fontosnak tekinthető a kazak törzsek leszármazási hagyományának, jelmondatainak és tamgáinak vizsgálata.
A kutatás célja az Ulu Juz — Nagy zsüz —, az Orta Juz — Középső zsüz — és a Kishi Juz — Kis zsüz — kazak törzsi tamgáinak részletes tanulmányozása tudományos munkák, különféle szakvizsgálatok, történeti adatok és tudományos elemzések alapján.
A tanulmányban a kazak törzsek körében használt tamgák alakját epigráfiai szempontból vizsgálva megállapítottuk, hogy az orhoni és jenyiszeji feliratokban használt írásjelek többsége hasonlít ezekhez a tamgákhoz. Tudományos vizsgálatokat végeztünk arra vonatkozóan, hogy a kazak törzsi tamgák főként ilyen jelekből és jelképekből álltak.
A tamgatípusokat a tudományos forrásokban közölt kazak törzsi jelek elemzésével összeállított táblázatokban mutatjuk be. Cikkünk emellett új tudományos adatokat közöl az azonos türk eredetű népek közös értékeiről, érdekeiről és kultúrájáról.
Kulcsszavak: tamga; nomádok; három zsüz; kazak nép; törzs.
Bevezetés
Számos történeti adat tanúsítja, hogy a nomád népek ősidők óta használtak tamgákat. Ugyanakkor nem ismert, hogy eredetileg mely nyelvből származnak a türk és mongol népeknél közös értelemben használt tamga, tamaga, damga szavak.
Az írott források szerint a „jel” megnevezése ótürk nyelven tamga vagy tamgaçı — tamgashi — alakban szerepel a Kül Tegin-emlékmű feliratában (Tekin, 2017, 50). Egyes perzsa és török szövegekben a belgü, tuγray (tγra), mühür, mör, tamγa, tavro, nişan, tamka szavak fordulnak elő jel vagy tamga jelentésben (Kaşgarlı, 2005, 525; Rashiduddin, 1998, 32, 232, 602; Ali Yazıcızâde, 2009, XLVI; Bahadır Han, 1996, 425; Ağca, 2019, 85; Gökyay, 2007, 260; Has Hacib, 2006, 258–259).
A türkök által évezredek óta használt tamgák fontos szerepet játszottak mind a törzsek és nemzetségek tagjainak életében, mind az államszervezetben. A legkorábbi türk epigráfiai források közé tartozó, Kr. u. 8. századi orhoni feliratokban tamga néven említett jelek a kezdetleges időktől a kiterjedt állami intézményrendszer kialakulásáig különféle változásokon mentek keresztül. Ennek következtében változott a szó használati köre és kiejtése is.
Jelentésköre azonban állandó maradt: valamely nemzetség vagy állam más nemzetségekhez és államokhoz viszonyított tulajdonának és szuverenitásának jelképe volt (Tezcan, 2010, 373).
Tulajdonjegyként és a hatalom jelképeként a tamgákat már jóval a Kr. u. 6–8. századi korai türk korszak előtt használták. E jelképes jelek eredetének és a különféle tamgatípusok későbbi fejlődésének megértéséhez ezért a korábbi időszakok emlékeit is vizsgálni kell (Samashev, Bazylkhan, 2010, 311).
Az ujgur szövegekben hol a tamga, hol a nishan — jelvény — szó szerepel. A kettő néha együtt is megjelenik: nishan tamga, vagyis „jelvényjel” vagy „pecsétjelvény”. Az ujguroknál a tamga egyik, buddhista hatásra kialakult jelentése az „erkölcs pecsétje”; ez a Maitrisimit című ujgur szövegben is látható.
A tamga szó — tamgalap alakban — azokban a türk betűkkel lejegyzett ujgur szövegekben is megtalálható, amelyeket A. Stein és A. von Le Coq fedezett fel Kelet-Turkesztán Turfán vidékén (Tezcan, 1990, 5–7; Tekin, 1976, 65, 202; Gabain, 1988, 296).
Az ősidők óta szoros kapcsolatban álló türk és mongol népek a tamga fogalmát különböző vagy hasonló módon használták. Mongolul tamga/tamaga a neve (Samashev és Bazylkhan, 2010, 35–39).
Ismeretes, hogy a tamgák használata az ősidőktől fogva különböző fejlődési szakaszokon ment át. Különösen a kőkor különböző időszakaiban használtak jeleket és tamgákat meghatározott helyek, szent helyek azonosítására, valamint fegyverek és különféle tárgyak birtoklásának jelölésére. Bár a paleolitikum–neolitikum idején a társadalmi szerveződések még nem voltak fejlettek, a tamgákat széles körben használták; ennek pontosítása azonban továbbra is tudományos kutatást igényel.
A régészeti feltárások olyan adatokat hoztak felszínre, amelyek szerint a tamgahasználat hagyománya igen korán kezdődött. E történeti és régészeti adatok alapján feltételezhető, hogy a nomád törzsek körében már a bronzkorban, sőt korábban megkezdődött a jelek használata. Bár a nemzetközi kutatás foglalkozott a tamgák kialakulásának és használatának hagyományával, a nomád népek jelhasználatának és annak történetének vizsgálata mindmáig elégtelen.
A tanulmány megírásakor részletesen áttekintettük és tudományos szempontból elemeztük a kazak nép tamgáiról és azok történetéről szóló tudományos munkákat, különféle ismeretterjesztő anyagokat, leszármazási hagyományokat, mondákat és történeteket.
A kazak törzsi tamgák elnevezéseit tárgyaló szakmunkák alapján epigráfiai szempontból meghatároztuk alakjukat. Külön táblázatokban adtuk meg az arra vonatkozó történeti adatokat, hogyan jelentek meg a tamgák a kazak törzsek körében, és mely törzs melyik jelet használta.
A kutatás során elsősorban A. I. Levshin, N. A. Aristov, A. N. Kharuzin, I. Kazantsev, N. I. Grodekov, Sh. Ualikhanov, L. Meyer, M. Tynyshbayev, S. Amanzholov, N. Mynjani, Kh. Argynbayev, M. Mukanov, V. Vostrov, A. Seydimbek, T. Omarbekov, A. Margulan és Sh. Kudaiberdiuly munkáit használtuk.
Ezek mellett T. M. Sultanov, Z. Samashev, B. Napil, S. Samashev, S. E. Azhigali, M. Karamendina, I. Dobrosmyslov, A. Kaidar, Kh. Gabjalelov, M. Kozhanuly, A. E. Rogozhinsky és mások munkáira is támaszkodtunk.
E művek egy része részletesebb adatokat és táblázatokat közöl a kazakok három zsüzének — Ulu, Orta és Kishi, azaz Nagy, Középső és Kis zsüz — tamgáiról. A kutatók egyes véleményei azonban nem egyeznek. A terület kutatói szerint a kazak törzsi rendszer és kialakulásának története továbbra is tudományos vizsgálatot igényel.
Az eredeti szöveg 1. lábjegyzete:
A Kazak Kánság idején a kazakok három zsüzre — Ulu (Nagy), Orta (Középső), Kishi (Kis) zsüzre, azaz törzsszövetségre — tagolódása elsősorban bel- és külpolitikai okokra vezethető vissza.
A kazak területek három zsüzre történő politikai felosztásáról Tauke kán 1718-ban bekövetkezett halála után született döntés. A pontos időpont azonban továbbra is vitatott a kutatók körében. Az egységes kazak területek, vagyis a kánság így három közigazgatási egységre oszlottak. Ez politikai széttagolódásához, majd összeomlásához vezetett, lehetővé téve az oroszok számára a kazakok megtámadását és meghódítását.
A bevezetés vége, az eredeti 330–331. oldalról. A következő rész a tamga szó eredetével és kutatásával foglalkozik.
1. A tamga elnevezésének eredete és kutatása
A tamga az emlékek egyik legősibb eleme. A türk törzsek körében is ősidők óta használták. A kifejezés a 13–15. században széles körben elterjedt Közép-Ázsiában, a Közel- és Közép-Keleten, valamint a Kaukázusban. Régi elnevezéséhez kapcsolódva új jelentést nyert: „a kán pecsétjével ellátott okirat”, illetve „adó” (Karamendina, 2021, 31).
Az ótürk nyelvek írott emlékeiben előforduló tamga — tamka — szóban az m hang n-re, a g hang b-re változott, és a kazak nyelv mássalhangzóinak hatására létrejött a taŋba név. A tamga és damga közötti, t/d hangváltással járó változást, valamint a tagma alak előfordulását a szöveg hangátvetési jelenségként tárgyalja.
M. Karamendina A. N. Kononov és A. J. Emre kutatásait felhasználva azt írja, hogy a tam szógyök az „égetni, tüzet gyújtani, meggyújtani” igéből származik (Karamendina, 2021, 31).
Kirgizül a tam jelentése „fellobbanni, lángra kapni”. Kazakul a tam szó a „lángolni” és „égni” igék megfelelője. Ez a mai kazak nyelvben használt, a tűzgyújtással és az égéssel kapcsolatos tamyz, tamyzu, tamyzyk szavak töve.
A tamga — tanba — olyan jel, amelyet égetéssel sütnek az állat — többnyire ló — combjába. Láthatjuk tehát, hogy a tamga szó alapjelentését a tam hordozza; az igéhez kapcsolódó -ga pedig a tutka, zhanka szavakban előforduló -ka képzőhöz hasonló. Az eredeti szöveg ezt névmást alkotó képzőnek nevezi.
A. Vámbéry a tamga és a tamla/damla — „csepp”, például „egy csepp víz” — kapcsolatát hangsúlyozta. Feltételezte, hogy a tamka valószínűleg a tamla/damla egyik alakja, és származtatási feltevését főként az ujgur formára alapozta. E felfogás szerint a tamga jelentése damla/tamla, vagyis „csepp”, illetve mühr, „pecsét”.
Kerestedjian a török nyelv etimológiai szótárának összeállításakor szintén kitért a tamga szó eredetére és legkorábbi alakjára. Ezt tamgak formában adta meg, és a damla- — „csepegni” — igetőből való származást javasolta, a tanı- vagy tamla- alakokhoz kapcsolva (Kerestedjian, 1912, 134). A tamgak vagy tamkak alak azonban egyik ótürk feliratban sem fordul elő (Tezcan, 2010, 376).
A tamga szó jelentésének vizsgálatához különösen fontos a türk nyelvű adatok és szakmunkák összevetése. Osman Akshokrakly Tatár tamgák a Krímben című munkája — amelyet Törökországban a téma első tudományos vizsgálatának tekintenek — röviden a szó eredetéről is tájékoztat.
O. Akshokrakly művében számos kapcsolódó alak szerepel: damla — csepp; tammak — csepegni; tamur — gyökér; tamgızmak — csepegtetni. Jelentéstani szempontból azonban nehéz a szót ehhez a gyökhöz kapcsolni.
A szerző azt a véleményt fogalmazza meg, hogy a tamga/damga az iz, tab — „nyom” — jelentésű tapka vagy tapkaç szavakból eredhet, a pontos eredet kutatását azonban a nyelvészekre hagyja. A dağ szó ugyanakkor a dağlamak, „forró vassal megégetni” szóval kapcsolatos. Eszerint a damga szó tam eleme közvetlenül a daglama szóhoz kapcsolódik (Akshokraklı, 1996, 35).
Napil Bazylkhan turkológus kutatása szerint az ótürkök tamγa néven nevezték a jeleket, és ennek két jelentése volt. Az első: „törzs, törzsi tamga, jel”; a második: „a kagán aranypecsétje”.
A szó gyöke a tap- / tab- — „nyom, maradvány, valaminek a nyoma”; ide kapcsolódnak a taptau, tabyp, tabandau alakok. Ha a tam- jelentése „csepegni, égni, bélyegezni”, akkor a fejlődés iránya:
tam + γa → tamγan
— tamγa + n / tamγa + čï, vagyis „pecsétkészítő, pecsétőr” —
→ taŋba, azaz tanba, tanbalau.
Az ómongol nyelv megőrizte a taba – tav — „nyoma” —, valamint a tamaγa – tamaga, tamga (tanba) alakokat (Samashev, Bazylkhan, 2010, 35–39).
Manasbay Kozhanuly a taŋba megnevezés eredetének, jelentéstanának időrendi elemzése és az adatok vizsgálata alapján a következő korszakokat különítette el:
- A belgü – belgi megnevezést a Kr. e. VII–VIII. századtól használták.
- A tuγraγ – tuγra megnevezést a Kr. e. VII–VIII. századtól használták.
- A tamγa – taŋba megnevezést a Kr. e. V–VII. századtól használták.
- A mühür – möör – mör megnevezést a történeti adatok a XIV. századtól őrizték meg számunkra.
E négy elnevezés a keleten a Hingán-hegységtől nyugaton a Földközi-tengerig és Európáig terjedő térségben élő türk és mongol népek körében volt használatos (Kozhanuly, 2006, 81).
M. Tezcan török kutató szerint a tamga megnevezés az ótürk szövegekben tamga, tamka alakban jelenik meg. Az a feltételezés azonban, amely a tagla/dagla vagy tak igetőből származtatja, nem vezet egyértelmű eredményre (2010, 389).
Andreas Tietze A törökországi török nyelv történeti és etimológiai szótára című munkája a damga szót az állatba felhevített vassal nyomott jelként magyarázza (Tietze, 2002, 555).
A török nyelv etimológiai szótára című tudományos munkában az a feltevés szerepel, hogy a damga szó a tamdur, „égetni” igéből származik, és azért kapta ezt a nevet, mert a jelet forró vassal vitték fel. Kásgári Mahmúd ugyanakkor azt közölte, hogy a tamdur szó töve „égetni” jelentésű. Így a tammak szó is a tam gyökből származhatott; a tamdu, tamduk jelentése művében „égő tűz” (Eyupoglu, 1988, 72).
E tudományos vélemények alapján úgy értelmezzük, hogy a tam/dam igető közvetlenül kapcsolódik a tamga, tamaga, damga szóhoz.
Samat Samashev régész cikkében rámutatott, hogy egyes kazak törzsi tamgák eredete és kiinduló elemei nem korlátozhatók a türk és mongol népek tamgáira: az ősi iráni népek jeleivel is számos hasonlóságot mutatnak (Samashev, 2010, 338). Ez is megalapozott vélemény. A kazak törzsi jelek elemei hasonlítanak a közép-ázsiai türk népek tamgáihoz, de a közel-keleti és iráni népek egyes jeleihez is.
„A tamga vagy damga fogalmát a türk és mongol népek ősidők óta általánosan, különböző vagy hasonló formában használták. A mongolok im tamga néven nevezik, a türk népeknél pedig im vagy damga néven ismert. Anatóliában a kisebb haszonállatoknál is használják. A kazak türkök körében e hagyomány en-taŋba (ен таңба) néven ismert” (Syeitkhan, 2024, 4).
A tamga a társadalom fejlődésével együtt fejlődött és változott, és egy időben különböző célokra is használták (Karamendina, 2021, 11).
Közép-Ázsiában már a Kr. e. évezred közepére gyakran megfigyelhetők tamgák és pecsétek a szaka és hun korszakhoz tartozó különféle kulturális emlékeken: a jüecsik, uszunok, kangjük, kusánok, szarmaták, tunghuk — az eredetiben zárójelben: tunguzok — és mások emlékein. A türkök és más törzsek uralmának idején a tamgák széles körben használatosak voltak Eurázsia sztyeppéin (Kydyrali, Babayar, 2015, 9).
Számos forrás és tudományos munka tájékoztat azokról a vidékekről, ahol a tamgák elterjedtek. Cengiz Alyılmaz török kutató munkáiban arról ír, hogy a mai Mongólia, Altaj, Tuva, Kazahsztán, Kirgizisztán, Azerbajdzsán és Anatólia területén sok sziklarajz mellett különféle tamgákat is találtak (Alyılmaz, 2002, 613–615; Mert, 2007, 234).
A Szibériában kutató Servet Somuncuoğlu szerint tamgák kerültek elő az oroszországi Léna völgyében, Kirgizisztánban, Szajmalitasban, Azerbajdzsánban, Burjátföldön, Hakaszföldön, a Bajkál-tó közelében, Dél-Szibériában, Mongóliában, Tuvában, Észak-Kínában, az Altajban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Afganisztánban, Türkmenisztánban és Kelet-Anatóliában. Azt írta, hogy különféle tamgaformák léteztek, és történetük Kr. e. 14 000-ig nyúlik vissza (Somuncuoğlu, 2008, 12–18).
A tamgák nagy számban kerültek elő a kínai adatokban is említett Hakasz–Minuszinszk térségben, Tuvában és Mongóliában. A régészeti kutatások emellett az Altaj-hegységben, Kelet-Turkesztánban, Türkmenisztánban, Kirgizisztánban, a Krím félszigeten, Dél-Oroszországban és más vidékeken sziklafelületek és balbalok feliratairól is tudósítanak (Enveroğlu, 2005, 13).
Azt is közlik, hogy a tamgák egyik legsűrűbb előfordulási helye a dagesztáni Uretsk és a karacsáj–cserkeszföldi Humarin település (Karamendina, 2021, 7).
Bár a tamgahasználat pontos kezdete vitatott, a fentiekben bemutatottak szerint a bronzkor óta társadalmi, diplomáciai, mindennapi és egyéb ügyekben is használták őket. Ugyanakkor nem magyarázható meg teljes bizonyossággal sem a megjelenésük időpontja, sem a jelentésük.
Egyes kutatók szerint a törzsi tamgák a társadalom fejlődésével rokonsági, családi jelekké váltak. Később különösen az állami és közigazgatási irányításban, valamint a külpolitikai tevékenységben alkalmazták őket. Az epigráfiai adatok szerint a legrégibb tamgatípusok geometrikus alakzatok — kör, négyzet, háromszög — formáját öltötték; időnként betűket is használtak ilyen jelként.
Az 1. fejezet vége, az eredeti 331–333. oldalról. Ezután a kazak sztyeppe tamgáinak kutatása és használata következik.
2. A tamgák kutatása és használata a kazak sztyeppén
A fordítás az eredeti 334–338. oldalát követi. A fejezet végén az eredeti tamgatáblázatot is beillesztem.
A kutatók különböző véleményeket fogalmaznak meg a középkori kazak sztyeppe tamgáinak történetéről és eredetéről. A kazak törzsi tamgák teljesebb vizsgálatához más türk népek tamgáira vonatkozó kutatásokat is figyelembe kell venni.
M. Tynyshpayev leszármazástörténeti kutatásaiban és más tudományos munkáiban is írt erről. Az említett munkában azt közölte, hogy a rokon népek — köztük a türk eredetű kazak törzsek — jelei hasonlítanak egymáshoz: így a kirgizek, vagyis kazakok és a nogajok, a kirgizek, vagyis kazakok és a baskír kipcsakok, valamint a kazáni tatárok tamgái (Tynyshpayev, 2010, 88–89).
O. Akshokrakly a krími tatár tamgák kutatása során arról írt, hogy léteztek alash, kyrgyz, kazakh nevű falvak. Ezeknek saját, alash, kyrgyz-kazakh, boy kazakh nevű tamgáik voltak. A kutató külön táblázatot készített a jelekről, amelyet Tatár tamgák a Krímben című munkájában tett közzé (Akçokraklı, 1996, 14–17).
Kh. Argynbayev, M. Mukanov és V. Vostrov A kazak leszármazási hagyományról című tudományos munkájukban a kazak törzsek és zsüzök kialakulásáról írnak. A zsüzöket Kazahsztán különböző vidékein, a 15–16. században létrejött törzsszövetségeknek tekintik.
A zsüzök eredetéről és a megnevezés történeti jelentéséről mindmáig nincs tudományosan igazolt, általánosan elfogadott vélemény. Egyes kutatók a nevet valamely egész „részének”, „ágának”, „egyik oldalának” tekintik; mások a „száz”, illetve a „szotnya” fogalmával kapcsolják össze.
N. I. Grodekov, G. N. Potanin és N. A. Aristov ugyanakkor közölték, hogy a kazak zsüzök eredetére vonatkozó kutatásaikban a nép körében széles körben elterjedt mondákra támaszkodtak (Argynbayev, Mukanov, Vostov, 2000, 15).
A. Ye. Rogojinskii kutató szerint a kazak törzsek Nagy, Középső és Kis zsüzének több mint kétszáz éve vizsgált tamgáit teljes körűen feltárták. A 18. század vége felé az Orenburgi-sztyeppén és az Irtis vidékén való elterjedésüket rögzítették. A 19. században rendszerezték a Kis zsüz jeleit, összegyűjtötték a Középső zsüz fő törzseinek tamgáira vonatkozó adatokat, a Nagy zsüz jeleinek nyilvántartásba vétele pedig azután kezdődött meg, hogy Kazahsztán déli része a 19. század végén az Orosz Birodalom részévé vált (Rogojinskii, 2010, 101).
Yu. Shmid és A. Margulan kutatásait felhasználva M. Karamendina a kazak törzsi tamgák szempontjából fontosnak tartott Tanbaly tasra — Tamgaly tasra — összpontosított. A Tanbaly tas a kazakok által tisztelt szent kő volt (Karamendina, 2021, 72).
L. Kuznetsov munkája ugyancsak megemlíti, hogy a Tamgaly tas a kazak törzsi tamgákról részletesen tájékoztató emlékek egyike. L. Kuznetsov és Kh. Bekkhojin 1895-ben vizsgálták meg először a tamgákkal borított kőemléket, és másolatot készítettek a rajta látható törzsi jelekről (Kuznetsov, 1927, 1–3).
A. Seydimbek történész és néprajzkutató rámutatott, hogy számos kazak törzsi tamga gyökerei mélyen a múltba nyúlnak, és a legősibbnek tekintett civilizációs központtal állnak kapcsolatban (Seydimbek, 2008, 644). Emellett a kazak törzsi tamgákat alakjuk alapján több csoportba sorolta.
S. Samashev, a kazak sztyeppe tamgáinak különféle szempontú kutatója szerint a jelhasználat történetének elmélyültebb vizsgálata Kazahsztán függetlenné válása óta zajlik. Jelenleg a témával foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő munkák száma meghaladja a százat.
Ezek közül V. Olkhovsky, S. Yatsenko, Z. Samashev, B. Napil, A. Rogozhinsky, A. Dosymbayeva, Zh. Artykbayev, S. Yarygin és O. Shnanov munkái értékesek a fő problémák azonosítása és megoldása szempontjából (Samashev, 2018, 2).
A téma kutatása azonban Kazahsztánban még nem bontakozott ki intenzíven. A kutatók közötti szakmai kapcsolatok gyengék. Ennek egyik további oka, hogy a szovjet időszakban Kazahsztán tudományos központjait korlátozták a téma vizsgálatában. A kutatók különbözőképpen ítélik meg ezt a kérdést.
A középkori kazak nomádok tamgáinak kutatása csak az utóbbi tíz–tizenöt évben gyorsult fel (Rogojinskii, 2013, 226). Az eurázsiai sztyeppét benépesítő középkori népek tamgáiról és jeleiről, azok eredetéről, fejlődéséről és átalakulásáról még nem készült teljes, egységes tudományos feldolgozás (Samashev, Bazylkhan, 2010, 7).
Elmondható, hogy a kazak törzsek sok előnyhöz jutottak azáltal, hogy saját tamgákat használtak. A kazak leszármazási hagyományt kutató A. B. Sarsenbayev szerint a tamga előnyei és sajátosságai a következők:
- A tamgák lehetővé tették a családok és törzsek vándorlási útvonalainak szoros nyomon követését.
- A tamga a közösségi emlékezet szerkezeti eleme.
- A tamga nemzedékek közötti kulturális kapocs.
- A tamga először ábrázolásként — kőre vésett képként — jelent meg, később vasból vagy fából készítették, majd írott formát öltött: az egyes nemzetségek és törzsek vezetőinek rendeleteiben szerepelt. Így megőrizte az egyes nemzedékek történeti korszakára vonatkozó információt.
- A tamga a függetlenség jele. Baj idején a törzsi tamgákat olykor elrejtették, mert a jel elvesztését a törzs függetlenségének elvesztésével tekintették egyenértékűnek.
- A tamga a törzs vagy család eredetére vonatkozó információ bizonyítéka (Karamendina, 2021, 20–21).
O. Shnanov a kazak törzsi tamgák történetét a teljesebb vizsgálat érdekében több korszakra osztotta:
- Az ősi törzsi tamgák kialakulásának időszaka: bronzkor.
- A törzsszövetségek kialakulásának időszakában használt tamgák: szaka, hun, oguz stb.
- A türk korszak törzsi tamgái.
- A Kazak Kánság időszakának törzsi tamgái.
Rámutatott arra is, hogy a kazak nép etnikai tamgáinak történetét kutatva a türk népek tamgatörténetét is tanulmányozni kell (Shnanov, 2018, 70).
Nigmet Mynjan munkái értékes adatokat tartalmaznak a kazak nép leszármazási hagyományáról és tamgáiról. A kazakok rövid története című tudományos munkájában ez olvasható:
„Minden törzsnek saját tamgája és jelmondata van. Ezt a tamgát a törzshöz tartozó elhunytak sírkövére vésték, és már a korai időkben rásütötték a törzs jószágaira. A közösen használt táborhely kövébe több tamgát is belevéstek. A törzsi tamga a törzs jelvényét helyettesítette, és a törzsi zászlókon is elhelyezték. Sok kazak törzs neve a törzsi tamgából ered. Ilyenek például a baganaly, baltaly, shanyshkyly, ergenekti, tarakty, ashamaily, oshakty, tarak tanbaly, teris tanbaly és sirgeli törzsek” (Mynjan, 1994, 40).
Samat Samashev Kazak tamgák című tanulmányában arról tájékoztat, hogy egyes kazak törzsek pecsétjeit magának a törzsnek a nevével nevezik. Samashev ezt írja:
„A tamgák alakja és elnevezése fontos volt a kazak törzsek és/vagy nemzetségek számára. A legtöbb csoportot e formák és nevek alapján azonosították és tartották számon.
Ilyen például a Baganaly nemzetség, amelynek tamgája a shanyrak, a jurta — a kazak nomád lakóhely — felső karikájának alakját ölti; a Baltaly »balta«-tamgával; a Shanyshkyly »villa«-jellel; az Ashamaily »tevenyereg«-jellel; a Tarakhty »fésű«-jellel; az Oshakty »tűzhely«-jellel; a Tarak Tanbaly »fésűjellel«; a Teris Tanbaly »fordított jellel«; a Sirgely »hegyes rúd«-jellel stb.
A törzs- és nemzetségnevek további csoportja ősi totemek és állatok nevéből ered, például Karshyga — sólyom; Khonyrat — szép barna színű ló; Bura — hím teve — és mások. A tanba (tamga) szó fontos helyet foglal el a kazak nyelv szókészletében” (Samashev, 2010, 335).
A kazakok körében a tanbalau, vagyis a tamgával megjelölés hagyománya Tauke kán idején, 1680–1718 között kezdődött. A. Levshin szerint a Jeti Jargy rendelkezett arról, hogy Tauke kán uralkodása alatt minden tulajdont tamgával jelöljenek.
A Jeti Jargy G. Gaverdovsky és A. Levshin által kiadott változataiban, valamint a híres Sakkulak bí változatában az áll, hogy minden törzsnek saját jellel kell megjelölnie állatait, hogy meg lehessen állapítani a tulajdonost, és csökkenjenek a törzsek közötti viták. Sakkulak bí változatában:
„Legyen minden törzsnek jelmondata és tamgája” — 113. cikkely (Kazakh Ethnographic, 2014, 344).
Egyes törzseket — például az ashamaily, baganaly, baltaly, ergenekti, oshakty, sirgeli, tarakty és shanyshkyly törzseket — a hagyományos kazak környezetben ma is jelképes nevükön neveznek. N. I. Grodekov szerint sok törzs neve tamgájából származik.
A kazak törzsi tamgák alapjául szolgáló élőlények és élettelen tárgyak neveit A. Kaidar munkája közli. Ilyen például az ai, ashamai, arkar, balta, bori, zhebe, ergenek, tarak, tilik és mások: összesen közel 46 név.
A kazak törzsek e neveinek többsége tárgyi formában ősi hiedelmekre épül; olyan dolgokat jelölnek, amelyeket a háztartásban szükségesnek, szentnek, megszenteltnek vagy rituálisnak tekintettek (Kaidar, 2008, 543–544).
A kazak leszármazási hagyomány „ideológiája” szerint bármennyit változtak és ágaztak is el a törzsi tamgák, alapvető körvonalaik nem távolodtak el túlságosan egymástól.
Még nehéz időkben is — amikor „a nép nehéz időket él át” — csak egy további vonalat vagy jelentéktelen jelet adtak a tamgához. Gondosan megőrizték az alapformát, és csak a legnagyobb óvatossággal változtattak rajta. A törzsi jelkép elvesztését ugyanis a függetlenség elvesztésével tekintették egyenértékűnek.
A törzsi tamgákat tanulmányozó és a kazak nép törzsi jeleit meghatározó kutatók — M. Tynyshbayev, S. Amanjolov, N. I. Grodekov, N. Mynjan, A. Levshin, L. Meyer, I. Kazantsev, A. Haruzin és S. E. Azhigali — műveiben közölt tamgák hasonlítanak egymáshoz. Csak egyes törzseknél mutatkoznak kisebb eltérések a jelváltozatok számában és alakjában.
Az alábbi táblázatok egymással összevetve mutatják be az Ulu Juz, Orta Juz és Kishi Juz — Nagy, Középső és Kis zsüz — tamgáit, köztük a kazak törzsi jeleket kutató N. Mynjan munkájának adatait.
1. táblázat. A három zsüz kazak törzseinek tamgái
A táblázat olvasása: balra a törzs neve szerepel. Az öt további oszlop öt kutató — M. Tynyshpaev, S. Amanjolov, A. Seydimbek, N. I. Grodekov és N. Mynjan — által közölt jelváltozatokat mutatja.
Ulu Juz: Nagy zsüz. Orta Juz: Középső zsüz. Kishi Juz: Kis zsüz.
Az 1. táblázat első része: Nagy zsüz, majd a Középső zsüz első törzsei.
Az 1. táblázat folytatása: a Középső zsüz további törzsei és a Kis zsüz.
Források: Tynyshbaev, 2009, 130–132; Amanjolov, 1959, 8–14; Seydimbek, 2008, 661–672; Grodekov, 1889, 4–8; Mynjan, 1994, 42–46.
Az eredeti 2. lábjegyzete
A Jeti Jargy a kazak nép hagyományos szokásjogának Tauke kán uralkodása alatt, 1680–1718 között elfogadott gyűjteménye. Mivel a 17. században fennállt a Kazak Kánság szétesésének veszélye, Tauke kán intézkedéseket tett az ország egységének erősítésére és a káni hatalom megszilárdítására.
A kazak társadalom fejlődése olyan új jogrendszert igényelt, amely biztosíthatta a hatalmat és az egységet. Tauke kán ezért a hagyományos szokásjog, valamint az elődei alatt elfogadott Kasym Khannyn Kaska Joly és Esim Khannyn eski Joly továbbfejlesztésével új jogrendszert igyekezett létrehozni.
Kultöbében összegyűjtötte a három zsüz legkiválóbb előkelőit és bíráit, köztük a híres Tole bít, Kazybek bít és Aiteke bít, és elfogadtatta a „Tauke kán Jeti Jargyja” nevet viselő törvénygyűjteményt.
Eddig jutottunk az eredeti 338. oldal végéig. A következő rész a táblázat eltérő jelváltozatainak magyarázatával folytatódik.
Folytatás: a tamgatáblázat eltérései
Az eredeti 339–340. oldal fordítása.
Nygymet Mynjan munkája néhány olyan törzsi tamgát, bélyeget is tartalmaz, amely kis mértékben eltér más kutatók adataitól.
M. Tynyshpaev, S. Amanjolov, A. Seydimbek és N. I. Grodekov az alább látható, kapuszerű tamgát a Konyrat és Mangytai törzshöz kapcsolja; N. Mynjan viszont a Nagy zsüz Sangyl törzsének tamgájaként azonosítja.
Ezenkívül azt a tamgát, amely M. Tynyshpaev és A. Seydimbek munkájában a Középső zsüz Saryjomart jeléhez hasonlít, N. Mynjan a Középső zsüz Ergenekti törzsének tamgájaként tartja számon.
N. Mynjan a képrészleten feltüntetett további jeleket a Kis zsüz Töre, Sunak és Mansyr tamgájaként adja meg. A ferde ovális tamgát a Kis zsüz Teristanbaly Tabyn törzséhez rendeli. M. Tynyshpaev, S. Amanjolov és A. Seydimbek viszont azt írták, hogy a Teristanbaly a Középső zsüz egyik törzse.
N. Mynjan táblázatának további eltérő jelei az Abdan — Alban —, az Ontanbaly Tabyn és a Kara iyik jelei; ezeket a Kis zsüzhöz tartozó törzsek tamgáiként tünteti fel (Mynjan, 1994, 38–46).
Az előző bekezdések jelalakjai az eredeti oldalon. Az angol szöveg azért maradt a kivágatban, hogy látható legyen, melyik jel melyik törzsnév mellett szerepel; fordítása fent olvasható.
S. Amanjolov, aki átfogó tudományos kutatást végzett a kazak törzsekről, A kazak nyelv dialektológiájának és történetének kérdései című munkájában ismertette a kazak törzsek és a három zsüz szerkezetét.
Az említett mű 23 törzset és leszármazási csoportot sorol a Nagy zsüzbe, 24-et a Középső zsüzbe és 33-at a Kis zsüzbe. A felsorolás természetesen nem volt teljes (Argynbayev, Mukanov, Vostov, 2000, 30).
A kutató a törzsek és törzsszövetségek kialakulásának és történetének meghatározásához összehasonlította és elemezte a tamgákat és a jelmondatokat is (Amanjolov, 1959, 8–14). Meg kell jegyezni, hogy munkájában többek között N. A. Aristov és A. I. Levshin műveit használta.
A három zsüz törzseinek felsorolása
A neveket az eredeti latin betűs alakjukban közlöm, a felsorolások sorrendjét megtartva.
A Nagy zsüz összetétele:
Hanly; Uysin; Sary uysin; Dulat; Shanyshkyly; Isty; Tilik; Sikhym; Janys; Oshakty; Bekbolat; Jalayir; Bestanbaly; Shymyr; Shinkoja; Kuralas — Koralas —; Suan; Alban; Botbay; Sambet; Tulatai; Sirgeli; Shybyl.
A Középső zsüzbe tartozó törzsek:
Argyn; Naiman; Kipchak; Kerei; Khonyrat; Sangyl; Mangytai; Baganaly; Baltaly; Mansyr; Tarakty; Saryjomart; Sadyr; Matai; Uak — uak-kerei —; Karakerei; Bura; Ergenekti; Teristanbaly; Abak-kerei; Kitay-Kipchak; Syban-kerei; Kaba-kerei; Burylsary-kerey stb.
A Kis zsüz törzsei:
Alshyn; Altyn; Alasha; Argyn; Alim; Bersh; Aday; Jui; Esentemir; Jappas; Karakesek; Kerderi; Maskar; Kereit; Tama; Tabyn; Teristanbaly; Oŋtanbaly; Tazdar; Ramadan; Teleu; Törtkara; Sunak; Karasakal; Shömekei; Shekti; Tana; Kyzylkurt; Shyklar; Kete; Baibakty; Kharauyl kesek.
(Amanjolov, 1959, 9–10.)
Fordítói megjegyzés: a Kis zsüz eredeti számozott felsorolásából a 27. sorszám hiányzik.
2. A kazak törzsi tamgák epigráfiai szempontú vizsgálata
A 2. fejezetszám az eredetiben ismétlődik.
Ez a felsorolás azonban továbbra is átfogó elemzést igényel. Más kutatók táblázataival összehasonlítva az említett munka törzsnevei között a Kis zsüzben több eltérő név is szerepel.
A. Seydimbek munkája például az Issyk törzset a Kis zsüz törzsei közé sorolja. Más kutatók jeltáblázataiban ez a név nem szerepelt; csak a Nagy zsüz Isty neve található meg.
A Jagalbaily törzs neve pedig hiányzott S. Amanjolov munkájának a Kis zsüz törzseit felsoroló listájából, jeltáblázatában viszont szerepelt. A munka szerint a Karaul Kesek és a Shyklar nevű törzsek ugyancsak a Kis zsüzhöz tartoztak (Amanjolov, 1959, 10).
A mai kazak etnikum magját alkotó törzsek közül a legnépesebbek a najmanok. Saját államuk volt a 13. századig, amikor az a Dzsingisz kánnal és utódaival folytatott hosszú háborúk következtében felbomlott.
E csoport közös tamgája a latin V betűhöz hasonló, elágazó alakzat. A najmanokat „kilenc tamgájú” kazak törzsként tartják számon, fő ágaik tamgáinak száma alapján. Ezek: Baganaly, Baltaly, Bura, Karakerey, Matay, Sadyr, Saryjomart, Teristamgaly és Ergenekti.
Az argynok a második kazak törzs; tamgájuk kettős gyűrű alakú, neve koz tanba, azaz „szem-tamga” (Samashev, 2010, 339).
Létszámuk alapján a kipcsakok foglalják el a harmadik helyet a Középső zsüzben. E csoport fontos szerepet játszott a kazakok és általában a türk népek etnogenezisében. Tamgájuk a koss alif, vagyis „kettős alif”: két rövid, párhuzamos vonal. Ez hasonlít a Tama nemzetség tamgájához.
A Konyrat tamgájának neve bosaga, „ajtófélfa”; az alakzat egy keresztgerendára emlékeztet.
A Dulat tamgája kör alakú, olykor középponti ponttal.
Az Aday fő tamgája nyíl alakú jel.
A Jalayir fő tamgája fésű vagy háromágú szigony alakú — tarak.
A törzsi és nemzetségi szerveződések további tamgapéldáit összefoglaló táblázatokban közöljük.
Az Issyk, Isty és Jagalbaily említett jelváltozatai, valamint a najmanok V alakú tamgája az eredeti szövegben.
A kazak néprajzi kategóriák, fogalmak és elnevezések hagyományos rendszere című enciklopédikus mű szerint a hagyományos kazak környezetben 43 törzs, illetve nemzetség létezett (Kazakh Ethnographic…, 2014, 345).
Meg kell azonban jegyezni, hogy ez téves felfogás. A fent említett tudományos munkákat elemezve több mint 80 önálló kazak törzsnevet találtunk.
Napil Bazylkhan a kazak törzsi tamgák általános jegyzékéről a következőket írja: a történeti dokumentumok és a kazak törzsi rendszer korábbi kutatásai alapján eddig megállapították, hogy a Nagy zsüz törzseinél 38, a Középső zsüz törzseinél 32, a Kis zsüz törzseinél 89 tamga ismert; „a további tamgákkal együtt összesen 161” (2013, 47).
A következő részben a szerző Aristov összehasonlítását és Seydimbek hét tamgacsoportját mutatja be, további jelrajzokkal.
A tamgák epigráfiai vizsgálata — folytatás
Az eredeti 341–342. oldal fordítása.
A kazak törzsi tamgákat tanulmányozó kutatók munkáiban a jelek alakja többnyire hasonló. Bár a kazak nép három zsüzének tamganeveit a tudományos munkák egyértelműen leírják, jelentésük továbbra is kutatást igényel. A kazak törzsi tamgákról és jelentésükről még nem állnak rendelkezésre tudományos feldolgozások. Ezért különösen fontos a téma epigráfiai szempontú vizsgálata.
Az ismert kutató, N. A. Aristov szerint a Kül Tegin-emlékmű és az ótürk korszak más orhoni, illetve jenyiszeji emlékeinek felirataiban használt írásjelek széles körben megtalálhatók a kazak törzsi tamgák között (Aristov, 1894, 411).
A kazak törzsi tamgákat részletesen vizsgáló kutató azt írta, hogy a leggyakoribb alapformák a kör és a kettős kör, a félkör, valamint egy egyenes vonal, illetve az alapformákat összekötő két egyenes vonal voltak.
E formákon kívül két vagy három további vonallal kiegészített tamgaalakok is vannak; ezeket a következő képrészlet mutatja. Ezek mellett gyakran fordulnak elő két egyenes, illetve háromszögek összekapcsolásával rajzolt alakzatok.
Két vagy három szögletes elem összekapcsolásával keletkezett formák és további vonalakkal kiegészített négyszögletes jelek is szerepelnek. A kutató szerint a kazak törzsi tamgák a képi alakzatok és formák megfordított vonalváltozataiból jöttek létre (Aristov, 1894, 412).
Aristov jelalakjai az eredeti szövegben; a bekezdés magyar fordítása fent olvasható.
A kutató a kazak törzsek tamgáit más tudományos vizsgálatokkal összevetve tanulmányozta, és munkájában azt írta, hogy a türk–orhoni ábécé 38 jeléből 29 megfelel a kazak törzsek tamgáinak (Aristov, 1894, 412). Ismeretes, hogy ez fontos megállapítás a kutatók számára.
Már említettük, hogy A. Seydimbek a kazak törzsi tamgákat alakjuk összefüggésében tudományosan vizsgáló kutatók egyike. Munkájában fontos adatokat közölt, és a kazak törzsi jelképeket, tamgákat hét csoportba sorolta.
Seydimbek hét tamgacsoportja
1. Körös tamgák: telihold, félhold, nap vagy szem alakú jelek — ay, kun, koz.
2. Függőleges vagy ferde vonalakból álló tamgák — tik, kolbeu siziktar.
3. Kereszt, szvasztika vagy nyitott alakú jelképek — kresti, ashamai.
4. Rúd-, támasztóvilla- vagy Y alakú tamgák — bakan, asha.
5. Fésű-, küszöb- és abak-jelképek — tarak, bosaga, abah.
6. Lövedék- vagy nyíljelképek — oh, jebe.
7. Tárgyak és állatok jellegzetes körvonalát ábrázoló jelek. Ide tartoznak:
- bori — farkas;
- kobyz vagy dombra — hangszerek;
- nali — patkó;
- kalpak — fejfedő;
- tostagan — csésze;
- su — víz;
- sadak — íj;
- kuiyskan — az angol szöveg magyarázata szerint nyíl;
- kaishy — ugyanott farhám;
- sirge — szájkosár;
- tumar — amulett;
- tu — zászló vagy balta;
- kharyn — has;
- tuie moyun — tevenyak;
- khamshy — ostor;
- továbbá kerege, shylbir, orak — az angol szövegben horog —, ilgek — ugyanott mankó —, baldak, muyiz — szarv —, shokpar, shilik, kurai, zhutkyn, oshak — tűzhely —, kylysh — kard —, shomish — merőkanál —, ashamai, ergenek, bakan, kazankulak, taga — patkó — stb. (Seydimbek, 2008, 658).
A hét csoport eredeti jelrajzai az alábbi képen láthatók. A számozás a fenti felsorolást követi; csak a magyar csoportfeliratokat adtam hozzá, a jeleket nem rajzoltam át.
E hét csoport tamgái a kazakok mindhárom zsüzében, több mint száz törzsnél megtalálhatók. A hold-, nap- vagy szem-tamgájú törzsek alkotják a kazak nép legnagyobb részét.
Ilyen például a dulat, alban, suan, botbai, sikym, zhanys, argyn, sadir, tabyn, ramadan, kerderi, baibakty, alasha, sherkesh, yssyk és berish. Bár e törzsek a holdnak, napnak vagy szemnek nevezett tamgát vették alapul, mindegyik kiegészítő jeleket használt saját különállásának kifejezésére (Seydimbek, 2008, 658).
A kazak törzsek körében használt tamgatípusok hasonlítottak az ókori és középkori sziklafelületekre rajzolt jelekhez, valamint egyes régészeti feltárásokon előkerült különféle tárgyakra helyezett tamgaformákhoz. Ugyanakkor az is látható, hogy a hun korszakban használt edényeken szereplő jelek hasonlítanak egyes tamgákhoz.
A következő rész a levéltári dokumentumokban fennmaradt tamgákkal foglalkozik. Utána következik az orhoni és jenyiszeji rovásjelekkel való részletes összehasonlítás.
- het-tamgacsoport-341-342.png — mind a hét csoport eredeti jelei, magyar feliratokkal.
- aristov-tamga-alapformak-341.png — Aristov alapformái és összetett tamgapéldái.
3. Néhány levéltári adat a kazak törzsek jelképeiről
Az eredeti 342–343. oldal fordítása.
A kazakok tamgáira vonatkozó történeti adatok régészeti, néprajzi, folklór- és levéltári adatokra oszthatók. Napil Bazylkhan kutató a kazak jelrendszerhez kapcsolódó egyes levéltári dokumentumokról is tájékoztat.
Kutatása szerint a tamgákra vonatkozó levéltári dokumentumok jelentős részét olyan oroszországi városok levéltáraiban őrzik, mint Moszkva, Orenburg, Omszk, Ufa, Kazány, Tomszk és más városok, ahol hivatalos kazak állami iratokat tartanak fenn.
Emellett a Kazahsztáni Nemzeti Levéltárban őrzött kazak képviselők hivatalos levelezésében is gyakran előfordulnak tamgák (Bazylkhan, 2013, 44).
A kazak törzsi tamgákat kutatók a levéltári adatok alapján meghatározhatják a jelek sajátos vonásait.
Napil Bazylkhan szerint az oroszországi Omszki terület történeti levéltárában található, 1812-ben kazak nyelven, arab írással készült dokumentumokban azonosították a Töre, Argyn, Kerei és Kete törzsek tamgáit.
Hasonlóképpen az oroszországi Orenburgi terület állami levéltárában található, kazak nyelven, arab írással készült dokumentumok a Kis zsüz Shekti, Berish, Baibakty, Tortqara, Adai és Argyn tamgáit tartalmazták (Bazylkhan, 2013, 44–45).
A kutatók például korábban is írtak a Töre tamgáról, pontos megjelenése azonban levéltári dokumentumokból ismerhető meg.
A Kis zsüz Shekt törzseinek jeleit a korábbi munkák az alábbi képen látható változatokkal adták meg, a levéltári dokumentumok viszont eltérő formát őriztek meg.
A Kis zsüz Baibahty törzseinek tamgáit szintén másként jelölik a tudományos feldolgozások, mint ahogyan a levéltári iratokban előfordulnak.
Az eredeti jelalakok a szövegben: először a Töre, majd a Shekt, végül a Baibahty példái. Az angol szövegrész magyar fordítása közvetlenül a kép fölött olvasható.
A korábbi kutatók hiányosságokat azonosítottak a kazak törzsi tamgák rögzítésében. Ezért hangsúlyozni kell a levéltári dokumentumok fontosságát a kazak törzsi rendszer tamgái történeti sajátosságainak pontos meghatározásában (Bazylkhan, 2013, 45).
2. táblázat. Kazak tamgákat tartalmazó kéziratos dokumentum
A Kazah Köztársaság Oktatási és Tudományos Minisztériumának Központi Tudományos Könyvtárában, a tudományos munkák gyűjteményének 802. számú dokumentumában található kazak tamgaadatok (Bazylkhan, 2013, 46).
Fordítói megjegyzés: a tanulmány az arab betűs kézirat képét közli, de feliratainak tételes átírását és fordítását nem adja meg. Ezért itt is az eredeti képet mutatom, új megfejtések hozzáadása nélkül.
A 3. fejezet vége. Ezután következik a kazak tamgák és az ótürk rovásjelek részletes összehasonlítása, az orhoni és jenyiszeji jeltáblázatokkal.
- leveltari-tamga-valtozatok-343.png — a szakirodalmi és levéltári jelváltozatok.
- keziratos-tamgajegyzek-343.png — az eredeti kéziratos tamgajegyzék.
4. A kazak törzsi tamgák vizsgálata az ótürk rovásírás ábécéi alapján
Az eredeti 343–347. oldal fordítása.
Tanulmányunkban megvizsgáltuk a türk–orhoni ábécé jeleit, és a kazak törzsi tamgákkal összehasonlítva meghatároztuk a hasonlóságokat és különbségeket. Megfigyelhető, hogy a kazak törzsi tamgák többsége igen hasonló az említett ábécéhez. Ez alapján jó okunk van azt állítani, hogy a kazak törzsi tamgákat a türk–orhoni ábécéből vették át.
Meg kell jegyezni, hogy ezt a tudományos következtetést először N. A. Aristov fogalmazta meg. Munkájában azt írta, hogy a türk–orhoni ábécé 38 jeléből 29 megfelel a kazak törzsi tamgáknak (Aristov, 1894, 412).
A vizsgálat jelentőségét hangsúlyozva A. Seydimbek azt állította, hogy ha a türk ábécét az állatokra helyezett bélyegek alakjával hasonlítanák össze, az még inkább igazolná N. A. Aristov gondolatát. Munkájában végül arra jutott, hogy a kazak törzsi tamgák hagyományosan az ősi szakák, hunok és türkök idejéből erednek, és azóta a közösségi és társadalmi rend fenntartására is használták őket (Seydimbek, 2008, 646).
Cikkünkben e vélemények megerősítésére megvizsgáltuk a kazak törzsi tamgákat, összehasonlítottuk őket a türk–orhoni rovásábécével, és elkészítettük az alábbi táblázatot. E következtetés ilyen összehasonlító tudományos formában első ízben született meg.
A türk–orhoni rovásábécé jeleit Talat Tekin Orhon Türkçesi Grameri — Az orhoni türk nyelv nyelvtana — című művéből vettük át (Tekin, 2003, 22–23).
3. táblázat. Az orhoni feliratok jelei és a kazak törzsi tamgák
Az oszlopok balról jobbra:
- Türk–orhoni rovásjelek.
- Írás és olvasat — a forrás latin betűs átírása.
- Zsüz.
- A kazak törzsek tamgái.
- A kazak törzsek nevei.
Fordítói megjegyzés: az átírásoknál a cikk betűjelöléseit követem. Ezek nem magyar hangérték-megállapítások.
Az összehasonlító táblázat első része, az eredeti 344. oldalról.
A táblázat folytatása, az eredeti 345. oldalról. A rovásjelek forrása: Tekin, 2003, 22–23.
A táblázat szöveges magyarázata
A türk–orhoni ábécé A átírású jele a Nagy zsüz Ysty törzsének tamgájához hasonlít.
Az I átírású jel a Kis zsüz Kereit törzsének jeléhez hasonló. Az eredeti mondat itt egy további, zárójeles „K” jelölést is tartalmaz.
Az U átírású jel a Nagy zsüz Janys törzsének tamgájához, a D átírású pedig a Kis zsüz Alim törzsének tamgájához hasonlít.
A d átírású jel a Középső zsüz Uak törzsének tamgájára emlékeztet.
Az L átírású jel a Kis zsüz Teleu törzsének jeléhez hasonlít.
Az I átírású másik jel megegyezik a Nagy, Középső és Kis zsüz Shapyrashti, Shymyr, Bestanbaly, Baganaly, Esentemir, Alasha és Sherkesh tamgáival.
Az N átírású jel a Középső zsüz Sary jomart tamgáihoz hasonlít.
Az r átírású jel a Középső zsüz Karakerei törzsének tamgáihoz hasonló.
Az y átírású jel a Nagy zsüz Alban törzsének tamgájára emlékeztet.
A ç átírású jel a Kis zsüz Mansyr és Estemir tamgáihoz hasonlít.
Az m átírású jel a Nagy zsüz Bekbolat törzsének tamgáihoz hasonló.
A p átírású jel a Kis zsüz Shumekei törzsének tamgájára emlékeztet.
A Şş átírású jel megegyezik a Kis zsüz Shekti törzsének tamgájával, a Z átírású jel pedig ugyancsak a Shekti törzs tamgáival egyezik meg.
Az UK, KU átírású jel a Nagy zsüz Shanyshkyly törzsének tamgáihoz hasonlít.
Az ıK, Kı átírású jel a Nagy zsüz Oshakty törzsének jeleire emlékeztet.
Az iç, çi átírású jel a Kis zsüz Alasha törzsének tamgáihoz hasonló.
Az LT átírású jel a Nagy és Kis zsüz Jalayir, Tore és Alim tamgáira emlékeztet.
Az nç átírású jel a Kis zsüz Alim törzsének tamgájához hasonló.
Az nt átírású jel a Nagy és Középső zsüz Alban, Suan, Dulat és Argyn törzseinek kör alakú tamgáihoz hasonlít.
Az aş átírású jel igen közel áll a Nagy és Középső zsüz Saryuysin, Kerey és Dulat törzseinek tamgáihoz.
Ezen összehasonlító vizsgálatok eredményeként megállapítható, hogy a fent említett kazak törzsek tamgái alapvetően igen hasonlóak a türk–orhoni írásjelekhez.
4. táblázat. A jenyiszeji feliratok jeleinek összevetése a kazak törzsi tamgákkal
Az oszlopok balról jobbra: betűk; írás és olvasat — átírás —; zsüz; a kazak törzsek tamgái; a kazak törzsek nevei.
A jenyiszeji jelek forrása: Talat Tekin, 2003, 22–23.
Ezeken az ábécéken kívül a jenyiszeji feliratokban használt betűjelek is hasonlítanak egyes kazak törzsek tamgáihoz.
Például a jenyiszeji feliratok ä, e átírású jelei a kazak Középső zsüz Sary jomart törzsének tamgáira emlékeztetnek.
A ş átírású jel megegyezik a Kis zsüz Alshyn és Kharasakal törzseinek tamgáival.
A T átírású jel pedig a Nagy zsüz Bekbolat törzsének tamgáival egyezik meg.
A 4. fejezet vége. Hátra már a szerző következtetései és az irodalomjegyzék vannak.
- orhoni-jelek-es-tamgak-1.png — az orhoni összehasonlító táblázat első része.
- orhoni-jelek-es-tamgak-2.png — az orhoni táblázat folytatása.
- jenyiszeji-jelek-es-tamgak.png — a jenyiszeji összehasonlító táblázat.
Következtetések
Az eredeti 348. oldal teljes fordítása.
Elmondható, hogy a sztyeppei kultúra keretében a tamga a magántulajdon fogalmának kialakulásával jelent meg. Eredetének pontos időpontját továbbra is tudományos kutatásnak kell meghatároznia.
Vannak azonban bizonyítékok arra, hogy a bronzkorban használták, és a jelenség az ősi kőkorig vezethető vissza. A legtöbb kutató a tamga eredetét a bronzkorra teszi.
Ahhoz, hogy valaki valamely állatot vagy tárgyat birtokába, illetve tulajdonába vegyen, külön jelre vagy tamgára volt szükség; így alakult ki a tamga. Ismeretes, hogy minden törzsnek vagy etnikai csoportnak saját tulajdonjegyei voltak. Az emberek ősidők óta különös tisztelettel kezelték a tamgákat, és a tulajdonnal vagy állatlopással kapcsolatos vitás ügyek tisztázására használták őket.
A tamga — tanba — szó eredetére nincs egyértelmű bizonyíték. Bár a szót a türk–mongol nyelvekben azonos értelemben használják, a szógyök jelentése a türk nyelvekhez áll közel.
Az ótürk feliratokban tamga, tamka, tamgashy — tamgaçı — alakban előforduló szó azt a feltevést támogatja, hogy a tanba türk eredetű. E szavak eredetének meghatározása és használati hagyományaik pontos feltárása továbbra is nagyszabású tudományos kutatást igényel.
A tamga fejlődési útja az ősi emberek totemisztikus sajátosságainak és hiedelmeinek megfelelően kövekre és barlangfalakra rajzolt különféle állatképekkel kezdett kirajzolódni. Világos, hogy az ősi törzsek ilyen ábrázolások készítését elsajátító tagjai később fegyvereiket és tulajdonukat is megjelölték.
Feltételezhető, hogy az állattartás fejlődésével ezt a gyakorlatot „jel–tamga” formában saját állataik másokétól való megkülönböztetésére alkalmazták. A jószágot felhevített vassal bélyegezték meg. Minden törzs saját tamgáját alkalmazta, és hivatalos levelekben, rendeletekben, valamint az adózással kapcsolatos iratokban is használta.
A kazak földön a neolitikumtól kezdve találhatók tamgák. Bár a téma vizsgálata a 17. században kezdődött, olyan adatok is vannak, amelyek szerint régészek és néprajzkutatók 1881 óta folytatnak tamgakutatást. Más országokban is erre az időre esik a tamgák tudományos vizsgálatának kezdete.
A középkori kazak törzsek által használt tamgákról csupán néhány tudományos feldolgozás készült. Ismeretes, hogy ebben különféle ideológiai és politikai nézetek is szerepet játszottak. E témák kutatása az utóbbi húsz–harminc évben fejlődik gyorsan.
A kazak tamgarendszer olyan őshonos etnopolitikai alakulatokkal fennálló származási kapcsolataikra nyúlik vissza, mint a szakák, hunok, uysinek, kanlyk, szarmaták, ótürkök és kipcsakok. Ezért jó okunk van azt állítani, hogy a kazak törzsi tamgák napjainkig megőrizték ősi képi formájukat.
Sok törzs tamgája azonban elszakadt eredeti elnevezésétől. Ismeretes, hogy ezt politikai és társadalmi, különösen világnézeti, vallási és ideológiai hatások befolyásolták.
E kérdések mellett cikkünk a kazak sztyeppe tamgáinak történetét és eredetét, valamint az Ulu Juz, Orta Juz és Kishi Juz — Nagy, Középső és Kis zsüz — törzsi tamgáinak alakját és képét is bemutatta. A kazak törzsekkel foglalkozó kutatók munkái alapján új, közös tamgatáblázatot is közöltünk.
Az ótürk korszak orhoni–jenyiszeji felirataiban található jelek többsége ma is előfordul a kazak törzsi tamgák között. Érdemes hangsúlyozni, hogy ez új, vizsgálatra váró téma, és igen értékes információt jelent. Ugyanakkor e kérdésekben még nem végeztek külön, célzott tudományos kutatást. Cikkünkben kifejezetten foglalkoztunk ezekkel az időszerű problémákkal.
A tamgák alakját és képét epigráfiai módon vizsgálva megállapítottuk, hogy az orhoni–jenyiszeji rovásírás jelei hasonlítanak a kazak törzsi tamgákhoz. Ezeket külön, táblázatos összehasonlításban tanulmányoztuk.
A cikk tárgyköre széles, új tudományos adatokban gazdag, és önálló jelentőséggel, illetve értékkel bír. Látható, hogy a kazak nép az ótürkök különféle tamgáit, jeleit és jelképeit mindmáig törzsi tamgaként használta. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a türk világ népei ősidők óta testvérek voltak, és közös céljuk, illetve érdekük volt.
Ezzel a cikk főszövegének fordítása véget ért. Az eredetiben ezután a kétoldalas irodalomjegyzék következik.
