A következő üzenet jelent meg a mai napon a közösségi média Vitézek a hazáért elnevezésű csoportjában: "Szenzáció! Tőkés Lóránt: Homoródkarácsonyfalvi rovásírásos külső(!) kő a toronyban. Lángi József restaurátor tárta fel néhány napja. Szülőfalumnak eggyel több a róvásán...🙂 Lehet fejtegetni." (1/a. ábra)
1/a. ábra. Az újonnan felfedezett homoródkarácsonyfalvi rovásfelirat
Tőkés Loránt céloz a falu előzőleg megismert rovásemlékeire, amelyek szintén ebben a templomban kerültek elő.
Az elsőként megismert homoródkarácsonyfalvai rovásemlék hasonlóképpen, egy ablak feletti áthidalásként, másodlagos beépítésképpen lett elhelyezve (1/b. ábra). A templom tornyának építésekor készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban. Ez adja meg az első és a harmadik rovásfelirat másodlagos felhasználásának (a feliratot hordozó régi kövek beépítésének) időpontját. A torony északi fala felső lőrésablakának bélletébe is ekkor falazhatták be, a fal belső oldalán az elsőként megismert rovásírásos követ. Ez a korábban feltárt homoródkarácsonyfalvi rovásfelirat, amelyet legkésőbb a XIV-XV. században véshettek a kőbe s amelynek máig nincs általánosan elfogadott olvasata.
Friedrich Klára számol be egy másodikként megismert rövid homoródkarácsonyfalvai rovásfeliratról a rovásforrai.hu oldalon.
Feltehetően ugyanebből a korból származik a most feltárt harmadik felirat is (1/a. ábra), amelynek néhány jele arra utal, hogy a legarchaikusabb székelyföldi templomfeliratok közé tartozik. A felirat a viszonylag hosszú volta miatt is érdemes a kiemelt figyelmünkre. Az elolvasásával kapcsolatban az a legnagyobb kérdés, hogy az Árpád kori berekböszörményi gyűrű és a X. századi szalacsi gyűrű szövegéhez hasonlóan szójelekkel, vagy betűző írással írták-e, esetleg vegyes rendszerrel (mint a székelyderzsi és a bodrog alsóbűi rovásszöveget)? A hieroglifáink (ősvallási kötődésű szójeleink) jegyzékét a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam közre 2017-ben.
Az "l" (élő) jel régies változata jelenik meg ebben az újabb szövegben is. A szarmaták használtak hasonlót a filipovkai szarvas jelei között, de megjelenik az egyik szilágysomlyói hun korongfibula szövegében is ez a jelforma).
Ez az új rovásfelirat ismét felveti a régi, megválaszolatlan kérdéseket. Az akadémikus "tudomány" azért tagadja le a képszerű szójeleink létét (Vásáry István a 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban), hogy a székely írás és a magyarság szarmata-hun eredetének bizonyítékairól a "szakma" és a nemzet ne értesülhessen, vagy minél később szerezzen tudomást?
A talán szó-, vagy mondatelválasztóként működő körbe zárt kereszt alakú jelek (a kidolgozatlannak tűnő központozás) alapján is úgy látszik, hogy archaikus feliratról lehet szó. A legalsó sorban azonban nincs körbe zárt kereszt, ami így túl hosszúnak tűnik - azaz vagy nem elválasztójel a körbe zárt kereszt, vagy azt valamiért (helyszűke miatt?) nem alkalmazták az alsó sorban.
A körbe zárt kereszt egyébként az "f" (Föld) rovásjellel azonos. Joggal merül fel a kérdés, hogy a mondatokat választja-e el, vagy szójelként kell-e hasznosítani? Feltehetően az a megoldása ennek a dilemmának, hogy a körbe zárt keresztet Földje értelemben kell értékesíteni a homoródkarácsonyfalvai mondatok végén. Az ősvallási mondanivalók egyikét fejezik ki ezek a mondatok (a karcagi csatkarika szövegének is a végén szerepel a Földje szó és ezt az értelmet fejezi ki az afrászijábi IX-X. századi cseréptálon is). Azaz csak véletlenül jelzi egyúttal a mondatok végét is. Ebből aztán az következik, hogy a Földje szó előtt a tulajdonost, az Isten megnevezését várhatjuk a szövegben - aminek az ott ismételten előforduló anya folyó (szerencsésebb megfogalmazással: jóanyánk) kifejezés meg is felel. (1)
Hasonlóképpen antik hatású az itt homokóra alakú "ty" (atya) szójel is, amelynek a tatárlakai leleteken és a sumér írásban találjuk meg a párját.
A ten szójel alkalmazása is különlegesség, mert a későbbi feliratokban az általában nem jelenik meg. Pontos megfelelője található a tordai szarmata szfinkszen, a Mitoc-Malu Galben romániai lelőhelyen előkerült szarmata fémtükör hátoldalán és több más szarmata leleten is. Helyes (az eredetinek megfelelő) szójeles alkalmazása látható az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkában, az Egy Isten mondatjelben. Egyszer előfordul egy újabb típusú szövegben (az Antal szójelben) is, ami a tökéletes félreértéséről, vagy - ha úgy tetszik - a szójel mássalhangzós csontvázának modern felhasználásáról árulkodik. Megjelenik a székelyderzsi feliratban is, de azt a felfedezése óta nem tudják helyesen elolvasni a "szakértők", mert a szójelet hiába próbálják meg betűként hasznosítani. A székelyderzsi rovásfeliratnak (a saját, szójeles olvasatomat nem számítva) a felfedezése óta nincs kifogástalan olvasata, pedig sokan nekirugaszkodtak már az elolvasásának.
Az elhelyezés körülményei (hogy másodlagosan lett beépítve, ám teljesen elrejteni nem akarhatták) szintén az archaikus jelleget erősítik.
Az elolvasásához jó lenne egy nagyobb felbontású kép, esetleg grafika is, hogy a jeleket könnyebben lehessen azonosítani. A jelmeghatározás nehézségei miatt az alábbi olvasatok még nem teljesek, de az irányt megmutatják. Ez egy szójeles, a pogány ősvallás hieroglifikus szövegeinek mintáját követő felirat. Az akadémikus áltudomány és követői azonban írtózhatnak a szójeleink létének tudomásul vételétől és hasznosításától, ezért gyors előrelépésre aligha számíthatunk. Ezért nem tudták máig jól elolvasni a szójeleket alkalmazó írásemlékeinket (a székelyderzsi, karcag orgondaszentmiklósi, berekböszörményi és bodrog alsóbűi szövegeket).
Ugyanígy, a húsznál több akadémikus hozzászóló ellenére, nem voltak képesek megoldani a nemrég kibontakozott világfa vitát sem. A világfa ábrázolások ugyanis szójelekből alkotott hieroglifikus mondatjelek, ezért a székely írás eredetét illető ismeretekre lenne szükségük a megértésükhez. Ám a rovológiai tájékozottságot nem pótolja a dilettánsozás, az ismételten lebukott Zsirai Miklós óta szokásos finnugrista jelzőosztogatás.
Jó szavunk egykor "folyó" jelentést is hordozott. Ezzel függ össze a jóisten kifejezés ma már nem ismert "folyóisten" értelme is. Az Istent ugyanis egykor azonosnak tekintették a Tejúttal, az égi folyóval. Berze Nagy János a magyar népmesék tanulmányozása alapján állapította meg, hogy a magyar néphit szerint az égig érő fa (a Tejút) azonos az Istennel. Figyelmeztet arra is, hogy amikor a kiskanász a népmeséinkben felmászik az égig érő fára és az azon talált ajtót kinyitja, akkor mindig egy öregasszonnyal találkozik. Ebből arra következtet, hogy a Tejút (az égig érő fa) egykor az anyaistennővel lehetett azonos. Ezt erősíti az is, hogy a székely írás "a" betűje, a véle rokon kínai "asszony" és csukcs "anya" szójel a Tejutat ábrázolják (Varga/20017/108). Hozzáteszem, hogy ez érthetővé teszi a fent elolvasott mondat anyafolyó (helyesebben: jóanyánk) kifejezését. A Tejút azért lehetett az anyaistennővel azonos, mert karácsonykor a Tejút hasadékában kél (születik újjá) a napisten.
3. ábra. A feltételezhető második mondat olvasata balról jobbra: Ragyogó magasságos ... anya jó Föld (mai magyarsággal: Ragyogó, magasságos ... jóanyánk Földje)
4. ábra. A feltételezhető harmadik mondat elolvasására nem vállalkozom, mert a szöveg eleje nem látszik tisztán
5. ábra. A negyedik mondat az ismétlődő Anya jó Föld (mai magyarsággal a Jóanyánk Földje) kifejezést rögzíti, ami alatt Az égi folyóval azonos jóanyánk Földje értendő
A mai magyarsággal Anya folyó (Jóanyánk) kifejezés minden előfordulása végén ott szerepel a körbe zárt kereszt alakú Föld jel. S a hieroglifikus szövegek gyakran arról tájékoztatnak, hogy a terület valamelyik isten földje, vagy országa. Ennek példája a IX-X. századi afrászijábi tál szövege is. A Föld szó szerepel például a Karcag Orgondaszentmiklóson előkerült csatkarika szövegének a végén is. Nyilván ez volt a széles körben elterjedt magyar ősvallás egyik szlogenje. Ezért a három jel összetartozik és a körbe zárt kereszt is hozzáolvasandó az előtte lévő két jelhez. Ebben az esetben az olvasat mai magyarsággal: Anya folyó földje. Ez azt jelenti, hogy a Tejút környéki égi terület (azaz a túlvilág) az istenanya Földje.
6. ábra. A feltételezhető ötödik mondat olvasata: Ten élő Bél anya jó Föld (mai magyarsággal: Istenünk, az élő belső anya folyó földje)
7. ábra. A feltételezhető hatodik mondat olvasata: Sar ushu magas anya jó Föld (mai magyarsággal: Urnőnk az őskő, a magasságos anya folyó Földje)
Ebben a mondatban felbukkan a székely "u/ú" rovásbetű előzménye, az ushu "őskő" szójel. Az ushu "őskő" szó a hurrita (ókori szabír) nyelvben "réz" jelentésű volt. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár pedig azt írta meg A birodalom kormányzása c. művében, hogy a magyarok régi neve a szabír. Jordanes ehhez azt tette hozzá, hogy a szabírok az igazi hunok. A hunok pedig használták a magyar hieroglif írást, a székely írás előzményét. Az ushu "őskő" szó tehát úgy hurrita, hogy egyúttal magyar is.
Az ushu szónak eredetileg "fém" volt a jelentése és a legkorábban megismert fémre, a meteorvasra vonatkoztathatták. Innen a szó "őskő" jelentése, ugyanis az Istentől (az ősünktől) származónak tartották. A szó rokona az örmény waske "vas", amivel rokon a magyar vas szó is. A szócsalád abból az 5-10 évezreddel ezelőtti korból maradt ránk, amikor a környéken agglutináló nyelvet beszélő népek éltek, köztük az őseink is. A hasonló nyelvi egyezéseket végiggondolva sorolta be Simo Parpola a sumért is az uráli nyelvek közé (a sumérek a hurriták, azaz ókori szabírok leszármazottai).
Hasonló hosszúságú hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) feliratot eddig hármat találtam. Az egyik a karcagi csatkarika, a másik a Vukovár környéki fémtükör, a harmadik pedig a tordai szfinksz szövege. E negyedik olvasatot még csiszolgatni kell, ám pontosabb fénykép nélkül a befejezés még várat magára. A fenti eredményeket azért tettem közzé, hogy ezzel is segítsem a kutatást.
Jegyzetek
(1) A szójel nem tudja rögzíteni a szó ragozását, ezért ez egy rugalmasságot biztosít, vagy követel meg a kiolvasáskor.
A balról jobbra olvasott anya jó szójelekből azért lesz jóanyánk olvasat (tehát azért fordul meg a szavak sorrendje), mert ez a szóösszetétel már korábban rögzült a fordított sorvezetésű (rováspálcán alkalmazott, jobbról balra menő) szövegekben. Azaz a szóösszetételt egyetlen szóként kell kezelni.
Ugyanezt tapasztaljuk az Isten (ős + ten) összetétel esetében is, amely más írásemlékekben szintén ismételten megtörni látszik a jelsorrendet. Ez az Isten összetétel azonban sok esetben grafikailag is egyesült egy tulipán, vagy liliom formájú ligatúrában.
Irodalom
Berze Nagy János: Égigérő fa
Friedrich Klára: A Homoródkarácsonyfalvi Felirat néhány olvasata, Megfejtési kísérletem és megjegyzéseim (rovasirasforrai.hu)
Benkő Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz (Magyar Nyelv, 1994/157-168)
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, 1963)
Ferenczi Géza-Ferenczi István: Magyar rovásírásos emlékekről (In: Művelődéstörténeti Tanulmányok, Bukarest, 1979)
Mandics György: Róvott múltunk (2011, III. kötet, 35-39. old.)
Ráduly János: Beszélő rovásemlékek (Marosvásárhely, 2008)
Vékony Gábor: A székely írás (Nap Kiadó, 2004)
Ráduly János: Homoródkarácsonyfalva – egyik legrégebbi rovásfeliratunk (rovásinfo)
Sándor Klára: A székely írás legkorábbi emlékei (nyest.hu)
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel
