1. ábra. Amur menti sziklarajz részlete (Kr. e. 4000 tájáról), a fej tetején magyar jelekkel írt, magyarul elolvasható a Szár Ak isten, ügy szár (mai magyarsággal: Úr Ak isten a folyó ura, vagy Heraklész isten a folyó ura) mondat, amelyben az Isten szót egy tulipánszerű virág rögzíti (az ábrát Hoppál Mihály is közölte)
A Magyar néprajzi lexikon tulipán szócikke szerint a tulipán "a mo.-i főúri kertekben a 17. sz.-ban jelent meg, de a falusi kertekben csak a múlt században tűnt föl. A múlt század végén, midőn az útját kereső magyar iparművészet a népművészet felé fordult, a tulipánt tévesen nagymúltú nemzeti virágnak vélték. ... A magyar parasztságnál a stilizált virágtöveket, indákat alkalmazó növényi ornamentikával vált kedveltté, a parasztság számára dolgozó kézművesek révén. A 18. sz. első felében már paraszti alkotók faragásain is kimutatható. Igen elterjedt, vannak műfajok, ahol egyes vidékeken egyeduralkodóvá válik (tulipános láda), általában azonban másodrendű szerepű a rózsával szemben."
A lexikon komolyan vehető ok nélkül fokozza le a "nagymúltú nemzeti virágunkat". Álláspontjával ellentétben a tulipán a magyar nép kedvenc virága az elmúlt néhány ezer évben (1. ábra). Ennek okáról "persze" mit sem akar tudni a néprajztudomány (1). A tulipán ugyanis a magyar hieroglif írás segítségével Isten (ős + ten) alakban elolvasható, amint az az énlakai bilingvis alapján belátható. A középső sziromlevél az ős, a két szélső pedig a virág szárával együtt a ten hieroglifának felel meg. E két hieroglifa (ősvallási jelentőségű szójel) együttesen Istennek olvasható. A tulipánszerű világfa ábrázolás a magyarság évezredekkel ezelőtti ősei számára a legfontosabb elolvasható szimbólum volt.
E célnak, az elolvashatóság igényének tudható be, hogy a régészeti leleteken, vagy népi ábrázolásokon lévő tulipán botanikailag nem azonosítható. Az ősvallás szolgálatában álló jeleknek nem egy konkrét növényt, hanem a virággal jelképezett, az Istennel azonosított Tejutat (égig érő fát) kellett felidéznie. Ezért értelmetlen az ábrázoláshoz manapság kötődő viták némelyike.
Például nem érdemes arról polemizálni, hogy e virágot mikor tekinthetjük tulipánnak és mikor liliomnak. Manapság csak jobb híján nevezzük tulipánnak (a franciák meg fleur de lis-nek), mert a ligatúra eredeti jelentése (ami valamiképpen kapcsolódhatott az Isten-hez) talán már feledésbe merült.
Amint az sem lényeget illető kérdés, hogy a rózsa népszerűbb-e a tulipánnál. Történelmi visszatekintésben e virágok jelentősége nem azonos súlycsoportba tartozik. A tulipán széles körben elterjedt hieroglifikus istenjelkép, míg a rózsának nincs is megfelelője az ősvallási jelkészletként megszületett magyar hieroglif írásban (a székely írás előzményében). A régészeti leleteken lévő elolvasható tulipánábrázolások évezredekre visszamenően követhető előzményei nem nyugatra (Hollandiába), hanem keletre (a sztyeppére) vezetnek. Jellemző a helyzetre, hogy a nyugatiak, akiket a néprajz a magyar tulipándivat forrásának állít be, máig mit sem tudnak a tulipán elolvashatóságáról.
A franciák fleur-de-lis-nek nevezik (fleur "virág", lis "liliom") és a liliom, vagy irisz stilizált ábrázolásának tekintik a heraldikában alkalmazott három sziromlevelű ábrázolást, amit a királyi hatalom jelképeként használnak. Magát a jelképet a hunoktól vehették át (2). Azzal összefüggésben, hogy a francia királyság ősének tekinthető meroving uralkodók - a hátrahagyott leleteiken lévő hieroglifikus szövegek alapján - a hun ősvallást és állameszmét követték. A dinasztiának nevet adó Merovech ugyanis túszként tartózkodott a hunoknál és Attila halálát követően alapított önálló államot az eleinktől megszerzett tudás felhasználásával. Ez magyarázhatja meg azt, hogy a pannóniai születésű és hun királyfi hírébe keveredett Szent Márton miért a francia és a magyar államnak volt védőszentje, miért e két országban dívott leginkább a kultusza.
Mi tulipánként emlegetjük e mondatjelet, ám ez a virágszerű hieroglifának csupán a modern elnevezése lehet. A fleur de lis-hez képest azonban a tulipán szónak mégis csak van egy távolabbra mutató történeti vonatkozása. Jól azonosítható ugyanis a hatti/hettita Dalipinu/Telepinu isten nevével és ősvallási szerepével. Ennek az istennek a visszatérte jelezte a tavasz érkezését az 5-6 ezer évvel ezelőtt Anatóliában élt rokon népeinknek, amint ezt jelzi a mai sztyeppén is a tulipánvirágzás.
A wikipédia Fleur de lis szócikke megemlíti az ókori előzményeket is, de ezekhez nem szolgál magyarázattal.
Ilyen a tulipánnal díszített krími szkíta aranysisak, amelyet az Ak-Burun kurgánban fedeztek fel, és a szentpétervári Ermitázs Múzeumban őriznek. Amihez mi magyarázatot is mellékelhetünk. A magyar hagyomány ugyanis rendíthetetlen abban, hogy a szkíták utódai vagyunk. Ehhez illően a sisak jelei is magyar hieroglifákkal olvashatók el s az Isten szót, a magyarok istenének nevét rögzítik (mert a szkíták is használták a magyar hieroglif írást magyar szövegek rögzítésére).
A wkipédia szócikke emlékeztet az Akhemenida és Ptolemaiosz-kori Jehud tartomány (kb. Kr. e. 350-200) és a Hasmoneusok uralta Júda (Kr. e. 2. és 1. század) érméin lévő nagyon hasonló liliom szimbólumokra is.
Mint azt a wikipédia Fleur de lis szócikke írja, e virág a közép-amerikai prekolumbián maják körében a tavirózsa, amely az alvilág vizes felszínét és a Föld regeneratív erejét jelképezte s amelyet a maja művészetben liliomként ábrázoltak. A liliom Chaac esőisten, az azték Tlaloc vagy zapoték Cocijo maja megfelelőjének néhány ábrázolása mellett is megjelenik. Azt már nekem kell hozzátennem, hogy egyes genetikai kutatási eredmények alapján az ázsiai szkíták (a hieroglifikus írásemlékeik alapján magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő hunok ősei) mentek át Amerikába indiánnak.
A wikipédia szócikke hivatkozik egy maja tálra, amelynek az olvasatát korábban már közöltem. Jelen cikkünk számára e tálról a folyóisten, vagy isteni folyó értelmű virágszerű ligatúra érdekes, mert ez igazolja ama felismerésünket, hogy a tulipán az égi folyóval, a Tejúttal azonos Isten elolvasható jelképe. A wikipédia indián jegyzékét kiegészíthetjük a hopi tulipánábrázolásokkal is, amelyek egy teljes hieroglifikus mondatot alkotó világfa ábrázolás részei.
Az előfordulásokban a Tejút hasadékát ábrázoló ős jel néha felette, máskor meg alatta van a ten "isten, élet" jelnek.
Lükő Gábor szerint „Népművészetünk legősibb virágmotívuma a tulipán. Az etnográfusok sokat huzakodtak rajta, keletről származik-e vagy nyugatról? A tulipán virágról kiderítették, hogy nyugati kertészek ismertették meg velünk a XVIII. században, népművészetünk tulipán motívumáról meg bebizonyították, hogy nem is tulipán, hanem legtöbbnyire rózsabimbó a neve a szűrszabók ajkán. De nevezik sok minden egyébnek, sőt mi több, még tulipánnak is. […] A régészeti leletek tanúsága szerint a török népek már vagy másfélezer esztendeje alkalmazzák bronzból öntött szíjjvégeiken és bizonyára egyéb díszítményeiken is.”
Hozzátehetjük: nem csak a török népek fémtárgyain vannak tulipánszerű ábrázolások, hanem a magyar honfoglalók leletein is. Ezek azonban nem török jeleből állnak és nem törökül szólalnak meg, hanem magyar jelekből épülnek fel és magyar mondatokat rögzítenek.
Érdy Miklós is foglalkozott a magyar tulipánmotívum eredetével és a tulipánmotívum folyamatos használatát mutatta ki (3).
ábra. A Yazilikaja-i hatti/hettita sziklapantheon tulipánszerű mondatjele a magyar hieroglif írás segítségével Da ős Ten alakban elolvasható (a hatti/hettita pantheonban Da viharisten)
ábra. A krími Ak-Burun kurgánban talált szkíta korona ős és Ten ligatúrája egy szokásos jelszerű tulipánábrázolás (Ermitázs)
ábra. Azerbajdzsáni tulipán őrmadarak között, a hun korból, a magyar koronázó palást hasonló ábrázolásának előképe
ábra. Magyarországi hun lelet (Magyar Nemzeti Múzeum, V. szd.), a tulipán alakú mondatjel olvasata lentről felfele: Dana ős ten magas köve (mai magyarsággal: Dana isten magas köve)
ábra. Az i.sz. 650 és 675 között elrejtett Staffordshire kincs kardmarkolatának gombján a tulipánnal jelképezett világfát ábrázoló Dana ten "Dana isten" mondat olvasható (az alsó köriratban lévő nagy jelek figyelembe vételével az olvasat: Nagyon nagy Dana isten), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "d" (Dana), ten és ős jele látható
ábra. A nagyszentmiklósi kincs Isten olvasatú fejdísze az uralkodói hatalom forrására, az Istennel azonos égig érő fára utaló tulipán (László Gyula rajza)
ábra. Az eget tartó fa kelet-európai, Isten (ős + ten) olvasatú, tulipánszerű ábrázolása Pletnyeva nyomán
ábra. A pátyi honfoglalás kori temető 170. sírjából előkerült tarsolylemez (középen), a Lyukó úristen magas köve mondatjele (balra) és a mondatjelet alkotó magas, kő, ős, ten, sar "úr" és Lyukó hieroglifáknak megfelelő székely "m", "harmadik k", ős, ten, "s" és "ly" írásjelek (jobbra, fentről lefele)
ábra. Az ibrányi honfoglalás kori ezüst karperec hegyen álló tulipánt ábrázoló részlete egy Úristen magas köve alakban elolvasható mondatjel
ábra. Az ibrányi honfoglalás kori aranyozott hajfonatkorongon a sarok hegyén álló világfát ábrázoló, Sar ős ten (mai magyarsággal Úristen) olvasatú mondatjelet látjuk, az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás sar "sarok, úr", ten és ős rovásjelei vannak
ábra. Gyulai honfoglalás kori bronzjelvény a Lyukó Bél a nagy Isten mondattal (fotógrafika), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó), "b" (Bél), ős, ten, és "n" (nagy) jele látható
ábra. A magyar koronázó palást őrmadarak között álló, jó szár Isten (mai magyarsággal: Jóságos úristen) olvasatú hieroglifikus tulipánja az égig érő fa jelképe (1031-ből), az azerbajdzsáni hun kori előkép követése
ábra. A zalavári Szár ős ten (mai magyarsággal Úristen) mondatjel (középen), a jelvény szár, ős és ten hieroglifái (balra, lentről felfele), valamint a nekik megfelelő mai magyar jelek (lentről felfelé: magyarszombatfai tányér szár jele, a székely írás "sz" betűje, valamint ős és ten szójele (jobbra) (Bakay Kornél szíves szóbeli tájékoztatása alapján X-XI. szd.)
ábra. Csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubéllete az Isten országa mondatjellel
ábra. Díszesre alakított bokor képe Loppai György hercegprímás pozsonyi kertjéből, bal oldalán egy Isten alakban elolvasható jelszerű tulipán, jobb oldalán pedig a sumér írás nyolcágú dingir "isten" jelével és a magyar hieroglif írás Dana szójelével azonos, a székely írás "d" betűjével pedig rokon csillagforma, amit használtak a honfoglalók és a magyar népművészek is
ábra. Az énlakai Egy isten mondatjelnek kitűnő, de már szinte teljesen virággá változott párhuzama van a közel száz éves veleméri rajzos sindük (tetőcserepek) között is (Sindümúzeum)
ábra. A korondi gyertyatartó közepén Isten alakban elolvasható világfája a hullámvonallal jelölt tengerből emelkedik ki, felső részén a magas kő jelpár (a Tejút másik neve) látható, az ábra jobb alsó sarkában a székely írás ős és ten hieroglifája
ábra. Debreceni csigatészta-csináló borda világfát ábrázoló, tulipán alakú ős ten (Isten) hieroglifája alatt a víz, felette a Nap jele
ábra. Egy nyárszói székelykapu tulipánjában a szár "úr" hieroglifa képszerű változata látható, a szokásosan a világfa ábrázolásához tartozó Ak ügy "Ak folyó, Heraklész folyó" jelpáros is azt bizonyítja, hogy ez az elolvasható tulipán az égi folyó, a világfával és Istennel azonos Tejút jelképe
ábra. Az acoma agyagedény Isten ligatúrájában a gyulai és a kenderesi változatokhoz hasonlóan a Tejút hasadékát idéző ős jel a ten hieroglifa alatt helyezkedik el
ábra. Maja világmodell Teotihuacanból (középen), a világmodell hieroglifái (balra) és a székely írás megfelelő jelei (jobbra, fentről lefele): "ly" (lyuk. Lyukó), Ak (patak, Heraklész), ős, ten, "ü" (ügy "folyó") és "f" (föld), a jelek lehetséges értelmezése mai magyarsággal: Lyukó Ak az isteni folyó földje
ábra. Maja pohár Isten olvasatú tulipánszerű virágokkal, a tetején a "Nagy herceg ivópohara" értelmű maja felirattal
A
maja Laud kódex részlete a világfa ábrázolásával, az
Isten olvasatú tulipánszerű virágok alatt, a fa törzsén lévő hasadék nyilvánvalóvá teszi, hogy itt a Tejúttal azonos világfa ábrázolását látjuk
Jegyzetek
(1) A székely írás őse, a magyar hieroglif írás az ősvallás jelrendszereként született meg valamikor a kőkorban. Ezért vannak "rovásjelek" az ősvallás számára fontos dolgokon: az istenábrázolásokon, a világfán, a csodaszarvason, a turulon és a világmodellen. A néprajztudomány meghatározó szerzői azonban - tisztelet a kivételnek - nem akarnak tudni a székely írásról (s annak népi hieroglifikus megfelelőjéről), a magyar ősvallásnak pedig az emlegetését is eleve tudománytalannak vélik. Ezek a szemellenzők aztán megakadályozzák a tulipán jelszerűségének felismerését.
(2) A wikipedia Fleur-de-lis szócikke ezt írja 2025. 07. 11-én: "A liliom szimbolikus eredete a francia uralkodóknál I. Clovis király (kb. 481–509) koronázásakor használt keresztelői liliomhoz köthető.[Ellen J. Millington: Heraldika a történelemben, a költészetben és a romantikában, 1858.] A francia monarchia a liliomot királyi címerévé fogadhatta el I. Clovis megtérésének emlékére [Lewis, Philippa - Darley, Gillian: Dictionary of Ornament, 1986.] és a király felkenéséhez használt olajat tartalmazó liliom ampullára emlékeztetve. Így a liliom a király isteni úton jóváhagyott uralkodási jogának szimbólumaként állt. Az így „felkent” francia királyok később azt állították, hogy hatalmuk közvetlenül Istentől származik."
Amihez két megjegyzést lehet fűzni:
- Ezek szerint a francia hagyományban a kezdetektől megőrződött a "liliom" és az Isten azonosságának ismerete. Ezzel csak egyet lehet érteni, hiszen valóban az Isten képszerű szójeléről van szó. A francia királyok azért tulajdonítottak e virágnak uralmat legitimáló szerepet, mert a hunoktól megismerhették és átvehették az "Isten" jelentését.
- A királyi hatalom isteni eredetének képzete jól dokumentálható a sztyeppi népeknél. Kezdetben magát a királyi családot tekintették isteni eredetűnek, később már csak a királyi hatalmat. Ezért szerepel a magyar krónikák királylistájában Thana "Isten" neve. Erre utal az Emese álma monda is, amely a dinasztia ősének a turult állítja be.
A tulipánnak ez az uralmat legitimáló ereje magyarázza meg azt is, hogy miért szerepel a krími szkíta koronán, a nagyszentmiklósi kincsen és a magyar koronázó paláston és a jogaron is a tulipánszerű virág. A magyarság és rokonnépei a tulipánt az Istennel azonos világfa (a Tejút) jelképeként kezelték. Ezért ábrázol tulipánt a világfa és ezért olvasható el Isten (ős + ten) alakban.
(3) A vadtulipánról írja Érdy Miklós: "a tulipánt részletesen vizsgáltuk (Érdy, 1987). A magyar anyagot időben visszafelé vizsgálva minden században megtalálható a tulipán díszítő elem a 10. század elé nyúlóan ... A sorozat legkorábbi példányai a pontusi steppén át a Magas Altáj kurgánjaiig követhetők. Következésképpen tarthatatlan az a felfogás hogy a tulipán motívum a magyar díszítő művészetben a Hollandiából behozott kerti tulipánt mintázza a 17. század óta.
A tulipán ugyanis vadvirág 125 fajtájával, Pamír-Tian Shan vidéki elsődleges és Kura-Araxes vidéki másodlagos géncentrumávával. A vadtulipán a liliommal azonos családba, a „liliaceae “-ba tartozik. Fontos részlet az hogy az egyszerű vad liliom hazája is Közép-Ázsia. Az egyszerű három-osztatú az irodalomban “trefoil“-ként hivatkozott motívum az ókori Közép - Keletre követhető, de most nem ezt vizsgáljuk.
Ha a számos korai magyarsággal kapcsolatos türk, hun, hunugur, onogur, szkíta hivatkozást szem előtt tartjuk, amelyek értelmében a magyarok az ázsiai steppén is éltek és vonultak, számtalan alkalmuk volt, hogy a vadtulipánnal találkozzanak és az a művészetükbe ívódjon. Hogy a vadtulipán a megújhodó élet virága a steppén, az a kirgiz és a tadzsik néprajzi adatokból vitán felül áll."
ábra. Érdy Miklós térképe a vadtulipán eredetéről és elterjedéséről
Irodalom
Lippay György (1664): A posoni kert
Ortutay Gyula főszerkesztő (1977): Magyar néprajzi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest
