A Szenthe Gergely tollából származó A „késő avar reform” és a „hosszú nyolcadik század”: a szerkezetátalakulás közötti hibázás története és a tartós nomád hagyományok (7-9. század) cikk ad hírt néhány avar ezüstpénzről, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára őriz. Szenthe Gergely nem tartotta szükségesnek arról tájékoztatni a nagyérdeműt, hogy az avar érem mindkét oldalán magyar szójelek olvashatók (1). A jelen cikkben e hieroglifákat (ősvallási kötődésű szójeleket) mutatom be, amelyek egyrészt a székely rovásbetűknek, másrészt a mai magyar államcímer hieroglifáinak is előzményei (1. és 2. ábra). Ezek a jelek a hun eredetű Árpád-ház uralmi jelvényei.
Az előlapon a Ragyogj, ragyogj, ragyogj ... Él földje mondat olvasható. Az itt is szereplő Él hieroglifából alakult ki a ma ismert Árpád-sávos címerfél. Az avar érmen megjelenik a magyar államcímer mindhárom szójele: az Él (az Árpád-sávok), az Egy (kettős kereszt) és az ország (hármas halom). Ezek szerepelnek a magyar hieroglif írás jelkészletében is, amely jelkészletet kőkori előzmények után használták a szkíták, a szarmaták, a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok.
Az avar érem hátlapján a hármas halmon (az ország szójelén) álló kettős kereszt (az Egy hieroglifa) jelenik meg (2. ábra). E két hieroglifa együtt az Egy országa mondatjelet alkotja, amelyik hun és avar előzmények után legalább ezer éve szerepel a magyar államcímerben.
A kettős kereszt a Tejúttal és az Istennel azonosított világfa jelképe, ezért szerepel mellette - a világfa ábrázolások szokásának megfelelően - az Ak ügy (mai magyarsággal Ak folyó, vagy Heraklész folyó) és a magas kő jelpár (ez utóbbi a kőből rakott világoszlop neve).
A hun-magyar dinasztia közös gyökerű jelhasználata és világnézete jelentkezik az avar és a magyar pénzeken túl más szakterületeken is. Ennek köszönhetően olvashatók további hasonló tartalmú hieroglifikus szövegek az Árpád kori érmeken és más tárgyakon is. Ám sem a heraldikusok, sem a numizmatikusok, sem az írástörténészek, sem a régészek, sem a nyelvészek, sem a történészek, sem a néprajzosok (tisztelet a kivételnek) nem foglalkoznak intézményesen és kellő színvonalon a magyar kultúra zászlóshajójával, a nemzeti írásunkkal.
Ezért maradt eredménytelen a húsznál is több "tudós" részvételével tartott, Pócs Éva megalapozatlan, csak a nem tudásra épülő cikkének köszönhetően kialakult világfa vita, amelyikről gondosan kizárták azokat, akik választ tudtak volna adni arra, hogy miről ismerhető fel a világfa. Ezért rendez sorozatban félsikerű kiállításokat a rovológiai téren nem is létező "szakma", amelyeken elolvasható ősmagyar kori tárgyakat mutatnak be az olvasatuk és az elolvashatóságuk megemlítése nélkül. Miközben a tankönyvek azt tanítják a tágranyílt szemű publikumnak, hogy az ősmagyar korban nem volt írás- és nyelvemlék. Ezért heverhet egy ilyen szenzációs, mert presumér előzményekre mutató avar kori írás- és nyelvemlék gyakorlatilag említetlenül, a nagyközönség előtt szinte titokban tartva, az akadémikus "tudomány" által fel nem dolgozva a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában.
Párhuzamok
Az Ak ügy jelpár párhuzama gyakran előfordul az Istennel azonos világfa ábrázolásai mellett (3. ábra). Az Ak ügy mai magyarsággal Ak folyó, esetleg Heraklész folyó (mert az istennevet görögösen jobban értjük s mert a görögök az őseinktől vették át Ak úr nevét ).
A magas kő olvasatú virág párhuzama többek között egy korondi gyertyatartón is tanulmányozható (4. ábra).
Amikor pl. a magyar és Indus-völgyi jelpárhuzamok száma meghaladja a negyvenet, akkor azt már nem lehet elintézni egy Zsirai Miklóshoz méltó finnugrista jelzővel. Annál is inkább szükség van a szakértelemre és a törvényszerű összefüggések felismerésére, mert a Nemetz Tibor által elvégzett valószínűségszámítás szerint a világ írásrendszereit genetikai kapcsolat fűzi egymáshoz. Azaz egy közös kőkori ősből vezethetők le az egyező (és többnyire székelyazonos) jelek, amelyek a világ ismert írásrendszereiben mindenütt felbukkannak. Ha ezek a megfontolások és jelpárhuzamok nem illenek a finnugrista prekoncepciókhoz, akkor nem az írástörténeti tényeket kell lecserélni.
Jegyzet
(1) Tőle és a hasonszőrűektől az eddigiek alapján nem várható a magyar nemzeti írás jeleinek, meg az avarhun-magyar azonosságot alátámasztó írás- és nyelvemlékeknek a felismerése és ismertetése. Szenthe Gergely tagja volt ama muzeológus csoportnak, amelyik az általam a Magyar Nemzeti Múzeumban letéti szerződéssel elhelyezett, korábbi nevén budapesti hun jelvény, későbbi nevén budapesti késő középkori jelvény rovásjeleket hordozó felületét barbár módon lereszelte, majd a rovásjeleit latin betűknek (előbb AK monogramnak, majd rontott M-nek) minősítette. A hozzájuk csatlakozó Fehér Bence azt is letagadta, hogy készült volna e jelekről rovásra alapozott olvasat, miközben az irodalomjegyzékében hivatkozott arra a kötetemre, amelyben a letagadott rovásírásos olvasatot közlöm. Korábban öt régész is hunnak, vagy hun korinak minősítette ezt a leletet. A múzeum által fogalmazott és a főigazgató által aláírt letéti szerződés is hun cikáda fibulának határozta meg a leletet. Ez az általuk adott kormeghatározás később tévesnek bizonyult, ám számukra alkalmas indok lehetett a leletrongáláshoz. Feltehetően felrémlett a "tudományos konszenzus" tagjaiban, hogy az írásemlék támogathatja a hun-magyar azonosság általuk ok nélkül tudománytalannak minősített gondolatát. S ez vezethetett a restaurálás ürügyével végzett leletrongáláshoz. A Kásler Miklós miniszter által elrendelt vizsgálat eredményességét a múzeumból szolgáltatott valótlan információ és többek között Horváth-Lugossy Gábor ellenállása akadályozta meg. Engem meg sem hallgattak, a bizonyítékokra senki sem volt kíváncsi. A főigazgató úr levélben közölte, hogy nem kíván és nem is tud ezzel foglalkozni. A lelet e miatt a rongálás és hamis beállítás miatt kimaradt az azóta megjelent MTA rováskorpuszból és az akadémikus tudomány látóköréből.
Irodalom
Fehér Bence (2019): A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye, I. kötet: Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek, 331-333. oldal
Szenthe Gergely (2019): A „késő avar reform” és a „hosszú nyolcadik század”: a szerkezetátalakulás közötti hibázás története és a tartós nomád hagyományok (7-9. század) Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae
Varga Géza (2017): A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma

