A veleméri Sindümúzeumban látható az a rátett vízszintes csíkokkal és ferde "fogatolással" díszített fazék, amelynek mintázatát a napokban sikerült elolvasnom (1. ábra). A ferde vonalakból álló "fogatolás" a legjobb gerencsérek munkáin szokott megjelenni. Volt szerencsém látni néhai Albert Attila magyarszombatfai fazekast, amint egy ívelt fakéssel edényt fogatolt. Gyakorlat kell hozzá. Sokáig azt hittem, hogy ez csak egy jelentés nélküli dísz, a korongozásban való magas szintű jártasság fitogtatása. Miközben a fazekasok edényein lévő többi jel jelentését már megközelítettem, e "fogatolás" jel voltáról még fogalmam sem volt.
Amint az államcímerünkben meglévő három jel közül is csak kettőnek, a hármas halomnak (ország hieroglifa) és a kettős keresztnek (Egy hieroglifa) ismertem a jelentését, a négy folyót jelképező árpádsávok eredeti jelentéséről azonban csak elképzeléseim voltak.
A székely írás "l" rovásbetűjével kapcsolatos kutatások eredményeként aztán kiderült, hogy az őrségi fazekasok "fogatolása" és az árpádsávok ugyanannak a több évezredes Él szójelnek a származékai. A távoli tájak és korok jeleit a Nemetz Tiborral elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján jogunk van összehasonlítani, mert a számítás eredménye szerint a hasonlóság a jelek világában is a genetikai kapcsolat jele.
1. ábra. Gödörházán kb. 150 éve készített, külső máz nélküli, "fogatolással" és rátett dísszel ellátott őrségi cserépedény felületének esőt ábrázoló, Él isten nevét rögzítő részlete (Sindümúzeum)
A vonalkázás jelentésének tisztázásához a Halaf (Kr. e. VII. ée.), a kelteminári (Kr. e. 5500–3500) és más kultúrák jelhasználatát, valamint a kínai írás és egyéb írások esőt, vizet és folyókat ábrázoló, Él isten nevét rögzítő jeleit kell megérteni és segítségül hívni. A 90-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciónak köszönhetően az is tisztázódott, hogy a székely betűk egykor szójelekből alakultak ki. Például az "l" rovásbetű az él, élő szójeléből egyszerűsödött le.
A székely írás a kőkori ősvallás jelképrendszeréből alakult ki és minden, vagy majdnem minden jele az Isten (ős + ten) nevét, nevének összetevőjét, vagy jelzőjét rögzíti. Várható volt, hogy az árpádsávok és a "fogatolás" is egy istennevet rejt. Az Isten ismert jelzőinek - az él, élő jelző kivételével - már megtaláltuk a jelét a rovásírásban, pontosabban annak szójeleket használó előzményében, a magyar hieroglif írásban.
Az edények archaikus díszítésében megfigyelt szokás szerint a "fogatolásnak" az edényen a Teremtőt, a Teremtést és a Teremtés helyszínét kellet felidéznie. A halandót nap, mint nap emlékeztetnie kellett arra, hogy az élet lehetőségét jelentő ételt és italt az Istentől kapja. Ezért várható volt, hogy a "fogatolás" is egy istennevet rejt.
Mindezek együttesen Él istent idézik fel, akitől az életet jelentő víz érkezik a földre. Olyan déli területeken alakult ki a víznek és az esőnek istenként való tisztelete és az élettel való azonosítása, ahol a melegebb és szárazabb időjárás miatt ez valóban életfontosságú volt. E déli terület az Ararát körüli Éden lehetett kb. 100 - 50 ezer évvel ezelőtt. S itt meg is találtam a vonalkázott szójel megfelelőit. A szabír/magyar kultúra egykori jelentőségére utal, hogy azokon a tájakon a magyar él, élet, élő szavak töve istennévként maradt fent Allah és Él, Elohim nevében.
A ma is bemutatható jelek csak a 7-8 ezer évvel ezelőtti "későbbi" korokból valók, belőlük lehet a még korábbi időkre következtetni. A jelen cikkben terjedelmi okok miatt ezek közül is csak néhányat mutatok be. Talán ennyi is elegendő e cikk céljának elérésére: egy jellegzetes őrségi fazekasmotívum, a "fogatolás" jelentésének tisztázására.
