A Bükki kultúra (Kr. e. 4.045 – 3.450) edénytöredékén egy Ten sar (mai magyarsággal Ten úr) olvasatú hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) összeállított emberi alak mellett a ragyogó szójel olvasható (1. ábra). E három jel a magyar hieroglif írás szójele. A kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia körében fennmaradt a Körös kultúra hagyományaként az emberi alak domborművű ábrázolása. Az alább látható tiszavasvári edénytöredéken az erősen stilizált emberi alak könyökben meghajlított karjait lefelé fordítja, hogy ezzel a ten "élet, isten" szójelet megjeleníthesse. Az istenábrázolások szójelekből való felépítése (a szent jeleknek megfelelő testtartás felvétele) széles körben elterjedt a hieroglifikus istenábrázolásokon.
A neolitikus Bükki kultúra a mai Északkelet-Magyarország területén és a Felvidék keleti részén virágzott a Kr. e. VI – Kr. e. V. évezred között. Az egész Közép-Európában elterjedt vonaldíszes kerámia kultúrához, azon belül az alföldi vonaldíszes kultúrához tartozott.
A vonaldíszes kerámia kultúrája Közép-Európa legfontosabb kora és középső újkőkorszaki régészeti kultúrája, amely a Kr. e. VI. évezred második felétől a Kr. e. V. évezred elejéig (kb. i. e. 5500–4500) létezett. Ez a kultúra honosította meg a földművelést, az állattenyésztést és a letelepedett életmódot a Kárpát-medencétől egészen a mai Franciaország területéig. A kultúra kialakulásának gyökerei a Kárpát-medencéhez köthetők. A székely jelek párhuzamával ellátott 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor is a vonaldíszes kultúra írásemlékei közé tartozik. Ezért és egy-két további írásemlék alapján némi joggal gondoljuk azt, hogy a vonaldíszes kultúra népessége ismerte a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást.
A magyar jelek ismerete kétségtelenül délről származik. A Tordos–Vincsa kultúra 49 jele székelyazonos. Egyfajta hídként és kulturális nehézsúlyúként működött a délebbi területek és a vonaldíszes kultúrák között. Tőle északra a vonaldíszes kultúra egy gyorsan terjeszkedő, de egyszerűbb szerkezetű európai társadalmat épített ki, amellyel a Tordos-Vincsa közvetlenül érintkezett. Ezzel szemben a távoli, közel-keleti Halaf-kultúrával való kapcsolata közvetett: mindkettő az anatóliai neolitikus forradalom és technológiai robbanás egymástól függetlenné vált, de azonos tőről fakadó hajtása volt.
Amikor azt keressük, hogy honnan származik ez az írni-olvasni tudás, akkor a Halaf-kultúra kézenfekvő válasz lehet. A Halaf kultúra jelkészlete ugyanis teljes egészében székelyazonos jelekből áll. Ez a kor és terület egyértelműen forrása és szerves része annak az ősi, jelhasználó környezetnek, amelyből a székely rovásírás is származik. A Halaf-kerámiákon lévő festett minták nem puszta dekorációk. Ezek olyan hieroglifák, amelyek rokoníthatók a Kárpát-medencei (tordosi, tatárlakai, szentgyörgyvölgyi és tiszavasvári) jelekkel, sőt a későbbi székely rovásírás jeleivel is.
A Ten szójel és a szabír ős mondatjel elterjedtsége körülrajzolja azt a területet, ahova a neolitikus forradalom egymást követő hullámaival a Halaf-kultúra vallási szimbolikája és írása eljutott. Ezek bizonyítékhalmazába tartozik a Kárpát-medencei újkőkori kultúrák (így a vonaldíszes kultúra) jelkészlete és ezen belül a fentebb tárgyalt tiszavasvári edénytöredék írásmutatványa is. Ezek egyaránt a Halaf kultúrából fakadó, vagy véle rokon, mezopotámiai - anatóliai gyökerű ősnyelv, ősvallás és írás bizonyítékai, amely a vándorlásokkal eljutott Európába.
A "szakma" képviselői elismerik a Közel-Kelet és a Kárpát-medence közötti kulturális és genetikai kapcsolatot. Az archeogenetikai kutatások bebizonyították, hogy az európai földművelést és állattenyésztést meghonosító korai neolitikus népesség Anatóliából és a Közel-Keletről vándorolt be a Kárpát-medencébe. A technológia és az alapvető kulturális minták (így az agyagművesség gyökerei is) a Közel-Keletről származnak.
Azonban a két terület között az íráskultúra folytonosságát - szakmai és etikai hiányosságaik miatt, az egzisztenciális kiszolgáltatottságuk árnyékában - jellemzően nem hajlandók észre sem venni. Természetesen, az egyre nagyobb körben ismertté váló írástani tényeken a fejük homokba dugása semmit sem változtat.
Déli párhuzamok
Az alábbi két írásemléket azért mellékelem, hogy teljesen nyilvánvaló legyen bármelyik értelmes és becsületes ember előtt, hogy a tiszavasvári jelek ugyanabból a több évezredes déli eredetű ősvallási jelhasználati folyamból valók, amely folyam végül a napjainkig használatos székely írást eredményezte. E bizonyítás érdekében a három tiszavasvári jelnek (1. ábra) kerestem párhuzamokat a déli kultúrákban (2. és 3. ábra). Mindhárom írásemlék ősvallási gondolatot rögzít magyar jelekkel. Ez persze csak szúrópróba, de több tucat hasonló létezik.
3. ábra. Az Arpacsije lelőhelyen előkerült Halaf írásemlék, amelyben megtalálható a harmadik tiszavasvári jel, az "r" (ragyogó) is
A 3. ábrán látható három halaf jel olvasata fentről lefele: Óg ra Ak (mai magyarsággal: Égben ragyogó Ak "Heraklész, patak"). Az ábra jobb szélén a székely írás "o/ó" (Óg "Óg király neve, ég"), "r" (ragyogó) és Ak "patak, Heraklész" jelek láthatók.
Irodalom
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
