A jelen cikkben az isztriai félszigeten Pula környékén az ókorban volt Nesactium város területén előkerült un. nesactiumi szitula (horvátul Nezakcij-szitula) szabír ős mondatjelének két változatát tárgyalom. A leletet az isztr vagy hisztri (Histri) hajósnépnek tulajdonítják, akikről a félsziget a nevét kapta. Ez a szitula (magyarul vödör, vagy dézsa) egy római hódítás előtti, a vaskorból származó edény a Kr. e. V. század környékéről. A töredékesen fennmaradt bronztárgy oldalán domborított jelenetek láthatók, többek között egy kocsin ülő harcos (vagy vadász), valamint harci és rituális jelenetek. A szitula rajzain ismételten előfordul a székely írás tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelének két változata (1. ábra).
Az ismeretlen hisztri nép - a situlán lévő szabír ős jel alapján - a Balkánt a neolitikumban megváltoztató etnokulturális hatás, az ókori szabír kultúra hordozója lehetett. Az ókori szabírok (másik nevükön hurriták) a Termékeny félhold lakói, kultúrájának képviselői voltak, amit e szabír ős mondatjel ókori előfordulásai jeleznek Egyiptomtól Iránig. Később ezt a jelet a sztyeppi népek, például a hurrita és méd elődöket képviselő szarmaták használták, akik a hunokkal is keveredtek, majd a mai magyarság egyik összetevőjét alkotják.
A rómaiak az Adriát uraló hisztri hegemónia megtörése érdekében alapították az Isztria félszigettel szemközti Aquilea városát. A hisztrik megtámadták Aquileát, de vereséget szenvedtek, majd a rómaiak elfoglalták Nesactiumot és felszámolták a hisztri államot.
Közel ezer évvel később Attila, a szabírhunok ura, könyörtelenül elpusztítja Aquileát, miközben megkegyelmez Rómának. Jordanes az igazi hunok utódának mondja a gyakran egyetlen népként kezelt szabírokat és onogurokat. A szabírokat a sztyeppén Baján hódoltatta s velük együtt vonultak vissza a Kárpát-medencébe. A zamárdi avar temetőben meg is található a szabír ős mondatjel. E két népnevet a hun eredethagyománnyal rendelkező magyarság a sajátjaként viselte s a magyar népművészetben napjainkig megtalálható a szabír ős mondatjel.
A szitula rajzait a pulai Krisztina Mihovilics, az Arheološkog muzeja Istre munkatársa nyomán mutatom be.
