„1903 augusztusában Szugyijivka (Macsuhi) falu helyi lakosai a »Taraniv jar« (Taranov-szurdok) jobb oldali lejtőjén véletlenül egy korsókkal teli fazekaskemencére bukkantak (14. ábra). 1907-ben M. Makarenko megvizsgálta a fennmaradt leleteket és megvásárolta a korsócskák egy részét (Makarenko 1911, 116–118. o.). Valószínűleg ez volt az utolsó adag termék, amelyet valamilyen okból nem vettek ki a tüzelőberendezésből. 1923-ban M. Rudinszkij a Poltavai Múzeumban végzett munkája során szemlét tartott a helyszínen, és kutatóárkot nyitott a Macsuhi falu közelében felfedezett fazekaskemence helyén (Rudinszkij 1923; 1928, 4. o.). 1963-ban A. Szmilenko kísérletet tett a macsuhi központ felkutatására (Szmilenko 1963, 1–2. o.). A M. Rudinszkij által részben feltárt szkíta temető területén (Rudinszkij 1949; Szuprunenko 2007, 44. o.) találtak néhány »alán típusú« korongolt kerámiatöredéket (Szmilenko 1963, 2. o.)." - írja Jaroszlav Volodarec-Urbanovics az academia.edu-n megjelent tanulmányában. A dolgozatából idézett szövegben hivatkozott 14. ábrában közölt edények egyikét alább mutatom be (1. ábra).
A korsók a kancirói típusú (канцерський тип – a Dnyeper-menti Kancirka fazekasközpontról elnevezett) kerámiakörbe tartoznak. Ezt a szakirodalom gyakran „alán típusú” kerámiának is nevezi, mert a készítéstechnikája és formavilága (finom iszapolt agyag, gyorskorongos technika, simított felület) az észak-kaukázusi alán és a sztyeppei nomád (bolgár, avar) hagyományokból ered.
A Dnyeper bal parti vidéke (a Poluzirja folyó térsége) a VII. században nem tartozott közvetlenül az Avar Birodalomhoz, hanem az azzal szomszédos, folyton változó sztyeppi–erdőssztyeppi érdekszférában feküdt. A térségre ebben az évszázadban a szláv (ant) törzsszövetség szétesése, a Régi Nagy-Bulgária, majd a Kazár Birodalom térnyerése volt a meghatározó. Mindhárom államnak volt magyar lakossága, ezért a közöttük lévő területen némi joggal találunk magyarul elolvasható rövid hieroglifikus szöveget. A poltavai (Mala Perescsepino-i) leletek között korábban is felbukkantak már magyar hieroglifikus szövegek.
Az Avar Kaganátus hatalmi centruma a Kárpát-medencében volt. Keleti befolyása a VI. század végén és a VII. század elején a Dnyeszter és a Prut folyók vidékéig, legfeljebb az Alsó-Dnyeper sztyeppéjéig ért el.
Hadijáratok az antok ellen (602). Az avarok legismertebb fellépése a Dnyeper vidékén 602-ben történt, amikor Baján kagán hadvezére, Apszich megsemmisítő csapást mért a bizánciakkal szövetséges antokra (a penykovkai kultúra népességére). Ez azonban büntetőhadjárat volt, nem pedig tartós megszállás vagy közigazgatási beolvasztás.
Bár a technológia sztyeppei/alán gyökerű, ezeket az edényeket a VII. századi korai szlávok (az antok / a késői penykovkai kultúra népessége) használták, és helyben is gyártották őket a sztyeppei mesterekkel való szoros együttélés révén. Ezt bizonyítja, hogy az edények egy helyi fazekaskemencében (égetőkemencében) maradtak benne, mint az utolsó, ki nem szedett égetési adag.
A szerző a VII. századra teszi a korsók használatát, párhuzamba állítva a híres martinyivkai kincsekkel (ezüst övveretek, fibulák, antropomorf figurák) és a pasztirszkei földvár leletanyagával, amely a korai szláv és a sztyeppei világ legfontosabb találkozási pontja volt.
Az 1. ábrán bemutatott korsó hasán lévő díszítés esőt ábrázol és az Él istennevet rögzíti. Az Él hieroglifa változatai vagy 7-8 évezredre visszamenőleg követhetők a Halaf-kultúrától Egyiptomig és Kínáig, meg a sztyeppi kultúrákig, ide értve a Kárpát medence neolitikus és későbbi előfordulásait is. A jelváltozatok közé tartozik a magyar államcímer árpádsávos fele is. Hasonló jelváltozatokat találunk a veleméri Sindümúzeumban őrzött recens néprajzi anyagban is (2. és ... ábra).
Az archaikus díszítésű cserépedényekre az ősvallás szolgálatában tettek istenneveket, vagy olyan jelmontázsokat, amelyek a Teremtésre és az Édenre emlékeztettek. A haladót ugyanis arra kellett figyelmeztetnie, hogy az elfogyasztott ételt és italt a Teremtőnek köszönheti.
A Macsuhi lelőhelyről szármaszó alán típusú korsó kerek száját némi joggal olvassuk el Lyukó-nak, hiszen ezt több esetben - a kapott olvasatok alapján jogosan - megtettük már. Gyakran előfordul, hogy a korsó kiöntőnyílása köré oda is rajzolták a kör alakú lyuk, Lyukó jelet, ami félreérthetetlenné teszi az értelmezést (3. ábra). Sőt, ezekben az esetekben a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció meglétét is nyugtázhatjuk, amely a magyar etnikum azonosítója. Ugyanis a kör alakú jel csak a magyar hieroglif írásban jelent lyukat. Amikor tehát egy fizikai lyuk köré rajzolják a lyuk, Lyukó jelet, vagy egy ilyen jel közepébe tesznek egy fizikai lyukat, akkor azzal a magyar jelentést, a magyarság jelenlétét illusztrálják.
3. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó a "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval, az ábra jobb alsó sarkában a székely írás "ly" (lyuk, Lyukó) és "g" (ég) jele
Irodalom
Varga Géza (2019): Andronovo edény az "Élő Ak" mondattal
Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei
Varga Géza: A poltavai (mala perescsepinoi) ezüstedény-készlet jeleinek olvasata
Varga Géza: A Keszthely-kultúra öntvényének Ragyogó Nap úr mondata
Varga Géza (2026): Az árpádsávok eredete
