Inagaki Hajime, a japán Miho Museum kutatója és korábbi kurátora, kiemelkedő tanulmányokat írt Az állatminták szimbolikája a délkelet-iráni bronzkori kőtárgyakban: Szent szimbólumok az ókori Nyugat-Ázsiából és Nyugat-Közép-Ázsiából cím alatt a délkelet-iráni Dzsiroft-műveltség Kr. e. III. évezredi kő- és kloritedényeinek ikonográfiájáról és állatszimbolikájáról. E sorozat 3. részében közli egy turulmadár (1) képét (1. ábra). E turulmadárnak párhuzama is található a környezet kultúráiban, ami arra utal, hogy ez a madár egy ősi kulturális közösség maradéka. Számunkra, magyarok számára ez azért különösen érdekes, mert a jelkészletünk és a mitológiánk tanúsága szerint közünk van e jelkincshez. Vagy mi is merítettünk belőle, vagy mi teremtettük meg.
2. ábra. Turulmadarat ábrázoló Indus-völgyi jelmontázs Ioannis Kenanidis és Evangelosz C. Papakitszosz nyomán, valamint az alkotóelemeinek megfelelő székely jelek (alatta)
3. ábra. XI. századi szeldzsuk tál ős hieroglifát viselő turullal (középen, fotógrafika), balra (fentről lefele) a turul ragyogó, Lyukó, sar, ős, ten hieroglifái, jobbra a hieroglifáknak megfelelő székely "r", "ly", "s", ős és ten jelek
A Dzsiroft-kultúra
A Dzsiroft-kultúra egy rendkívül fejlett kora bronzkori kultúra volt, amely a Kr. e. III. évezredben (kb. Kr. e. 3000–1800 között) virágzott a mai délkelet-Iránban, Kerman tartományban, a Halil-folyó völgyében. A kultúrát csak a 2000-es évek elején fedezték fel, miután a térségben pusztító árvizek ősi sírokat mostak ki a földből, és a helyiek tömegesen kezdték el illegálisan értékesíteni az elképesztő szépségű régészeti leleteket. A hivatalos ásatásokat később Youssef Madjidzadeh iráni régész vezette.
Jiroft legfőbb védjegye a puha, sötétzöldes klorit kőből (más néven steatit vagy zsírkő) faragott luxusedények és használati tárgyak tömege. Az edények felületét finom, domborműves faragások díszítik. Kedvelt motívumaik a kiterjesztett szárnyú sasmadarak, a lehajló ágú pálmafák, a kígyók, a leopárdok, valamint a mitológiai hibrid lények (például skorpióemberek, bikaembereket ábrázoló alakok). Sokan a faragott mélyedéseket színes drágakövekkel (például lazurit, karneol, türkiz) és fehér mészkővel rakták ki, ami rendkívüli gazdagságról tanúskodik.
Jiroft nem nomád törzsek szövetsége, hanem egy hatalmas, szervezett városi civilizáció volt. A kultúra fő központjában, Konar Sandal lelőhelyén két hatalmas domb (Konar Sandal Észak és Dél) található. Itt tárták fel a világ egyik legnagyobb és legősibb vályogtégla zikkurátját (piramisszerű platform-építményét), amelynek alapja meghaladta a több száz métert, és a vallási-adminisztratív élet központja volt. Az ásatások során bonyolult bronzbaltákat, tőröket, réztárgyakat és finom aranyékszereket találtak, ami magas szintű kohászati tudást bizonyít.
Földrajzi elhelyezkedése miatt Jiroft volt a bronzkori világ legfontosabb közvetítő és kereskedelmi hálózata. Ez azért különösen érdekes a számunkra, mert az uráli nyelvcsalád a bronzkori Szejma-Turbino kultúra (egy fémkereskedelmi és érckutató útvonal) telephelyei mentén alakultak ki. E kultúra - a szabír ős mondatjel elterjedése alapján - a Szíriától és Anatólia déli részeitől Elámig őshonos és onnan Egyiptomig, meg az Indus-völgyig eljutó szabír-hurri népesség műve volt. Az általuk használt magyar, vagy magyarral rokon nyelvből alakulhattak ki az uráli nyelvek.
A Dzsiroft-kultúra kapcsolatban állt a kor összes nagy civilizációjával: Keleten az Indus-völgyi civilizációval (Harappa), ahonnan karneolt és elefántcsontot importáltak. Északon a BMAC (Baktria–Margiana) kultúrával, ahonnan a becses lapis lazuli (lazúrkő) érkezett. Nyugaton Mezopotámiával (Sumer és Elám). A Jiroftban faragott kloritedények státuszszimbólumnak számítottak, így azok eljutottak Ur, Uruk, Mari és Szúza királyi sírjaiba és templomaiba is.
Jiroft saját, fejlett közigazgatással rendelkezett, amit a Konar Sandalban talált agyagtáblák bizonyítanak. Két párhuzamos írásrendszert használtak: a lineáris elámit (amely a gazdasági kapcsolatokat rögzíthette) és egy teljesen egyedi, máig megfejtetlen geometrikus írást, amely a kultúra saját szellemi terméke.
A dzsirofti kultúra felfedezése alapjaiban változtatta meg az ókori Közel-Kelet történetét. Bebizonyította, hogy a Közel-Kelet bronzkori fejlődése nem korlátozódott kizárólag a Tigris és az Eufrátesz völgyére (Mezopotámiára), hanem tőlük keletre, az iráni fennsíkon egy velük egyenrangú, gazdag és spirituálisan rendkívül összetett civilizáció virágzott.
A Dzsiroft-kultúra (Kr. e. III. évezred, délkelet-Irán, Halil Rud-völgy) az ókori Kelet egyik legizgalmasabb régészeti felfedezése. Kőfaragványaik, különösen a puha klorit kőből készült edényeik, egy karakteres hitvilágot és szimbólumrendszert tárnak elénk. Tárgyaikon kiemelt helyet foglalnak el a mitológiai jelentőségű faábrázolások és ragadozó madarak.
A fa a Dzsiroft-művészetben a világfát, vagy életfát képviseli, amely összeköti a földet az égbolttal. Tekintve, hogy szép hazánkban nemrég zajlott le eredménytelenül a világfa vita, időszerű és indokolt lenne e faábrázolások kutatása és főleg megértése, mert e nélkül a magyar őskutatás és néprajz védtelenül áll a Pócs Éva félék oktalan támadásai előtt. (2) Youssef Madjidzadeh régész szerint a sas-ábrázolások szoros kapcsolatban állnak a későbbi mezopotámiai Etana-mítosszal, ahol a sas segíti felrepülni a királyt az égbe.
Dzsiroft és szomszédai
Dzsiroft nem egy elszigetelt oázis volt, hanem a bronzkori világ egyik legnagyobb kereskedelmi és kulturális csomópontja. Edényeik és motívumaik elképesztő távolságokra jutottak el. A jelkészleteik egységesen és erősen kötődnek a magyar hieroglif írás jelkészletéhez.
- Sumér: Dzsiroftot sokan a sumér eposzokban említett mesés, gazdag keleti országgal, Arattával azonosítják, amely a sumér eposzokban Uruk gazdag, mítikus vetélytársa, a szent kövek és Inanna istennő eredeti hazája. Arattát a modern kutatók a sumér kulturális és vallási gyökerek egyik lehetséges bölcsőjének (őshazájának) tekintik. A Dzsiroftban faragott luxus kloritedények eljutottak a sumér templomokba és uralkodói sírokba is (pl. Ur városába). A dzsirofti magyarazonos jelek létét magyarázza, hogy a legkorábbi sumér jelek között is húsznál több magyarazonos jelet találunk (4. ábra). Ezeket nem csak formai, hanem a jelentést és a hangalakot illető tartalmi kapcsolatok is fűzik a magyar jelkészlethez. Simo Parpola a sumért az uráli nyelvek közé sorolta.
4. ábra. A korai sumér írásjelek és a magyar jelkészlet egyezései
- Elám keletre feküdt a dzsirofti kultúra területétől és rendkívül szoros kulturális, nyelvi és gazdasági szálak fűzték őket egymáshoz. Elám a mai délnyugat-Irán (Huzesztán és Fársz tartományok) területén helyezkedett el, központjai Szúza és Ansan városok voltak, közvetlenül Mezopotámia szomszédságában. A felfedező régész, Youssef Madjidzadeh javaslata szerint Dzsiroft egy önálló, független bronzkori civilizáció, amely földrajzilag és kulturálisan mintegy hídként (köztes láncszemként) állt a nyugati Elám és a keleti Indus-völgyi civilizáció között.
Bár politikailag külön álltak, az írásbeliség terén mutatható ki a legizgalmasabb összefonódás. A Dzsiroftban (Konar Sandal) talált agyagtáblákon olyan feliratok is szerepelnek, amelyek a lineáris elámi írás korai változatának tűnnek. Több kutató is felvetette, hogy az elámi írásbeliség és nyelv valójában Dzsiroftból (keletről) származhatott, és onnan terjedt el nyugat felé, Szúza irányába. Ha ez igaz, akkor Dzsiroft az elámi kultúra egyik legősibb gyökere vagy bölcsője lehetett.
Bár mindkét nép ragozó nyelvet beszélhetett és zikkurátokat épített, Jean Perrot francia régész (aki Szúzát és Dzsiroftot is kutatta) kiemelte: Dzsiroft lakóinak művészete, ikonográfiája és kloritedényei egy teljesen egyedi világképet tükröznek, amely jól megkülönböztethető mind a sumerektől, mind a klasszikus elámiaktól.
- Az Indus-völgyi civilizáció (Harappa / Meluhha): Dzsiroft szoros kapcsolatban állt a tőle keletre, a mai Pakisztán területén virágzó Indus-kultúrával. Konar Sandal (Dzsiroft központja) ásatásain olyan fehér márvány pecsétnyomókat és feliratokat találtak, amelyek az indus-völgyi írásjeleket és motívumokat hordozzák. Jiroft kloritot szállított keletre, az Indus-völgy pedig karneolt és más drágaköveket adott cserébe. Dzsirofthoz hasonlóan az Indus-völgyi kultúrában is találunk magyar hieroglifákat: negyvennél is több magyarazonos szójelet használtak, közte a magyar államcímer mindhárom szójelét (5. ábra).
- A BMAC (Baktria–Margiana Régészeti Komplexum): Északi irányban, a mai Türkmenisztán és Üzbegisztán területén lévő Oxus-civilizációval is élénk volt a cserekereskedelem. A mitológiai hibrid lények (oroszlántestű, emberfejű vagy sárkányszerű lények) közös motívumkincset alkotnak a két régió között. A BMAC kultúra nem csak arról nevezetes, hogy itt született meg az Árpádház genomja, hanem arról is, hogy jelhasználata szoros kapcsolatban van a magyar jelhasználattal. Például előfordul itt a Ten "isten" jelünk megfelelője is.
Dzsiroft, Tepe Yahja és Aratta
Míg a fentiek Dzsiroft szomszédai voltak, Tepe Yahja és Aratta a Dzsiroft- kultúrával, vagy részeivel azonos.
Tepe Yahja azért fontos a számunkra, mert Makkay Jánosnak köszönhetően korábban már lehetőségünk volt megismerni a 6000 éves jelkészletét és megállapíthattuk, hogy 20 székelyazonos jelet használtak a sumérek feltűnése előtt ezer évvel. Különösen érdekessé teszi e kultúrát az, hogy egyesek a suméreket innen (a szabír-hurri területekről) származtatják.
Aratta négy nagy sumér eposzban szerepel (ezek az Enmerkar és Aratta ura, Enmerkar és Enszuhkesdana, valamint két Lugalbanda-történet). Aratta egy nehezen megközelíthető, hét hegyláncon túl fekvő, hegyvidéki országként van leírva. Uruk királya, Enmerkar azért indít expedíciót vagy küld követeket Arattába, mert Urukban nincsenek nemesfémek, kloritkő és drágakövek (lapis lazuli), és ezeket kéri Aratta urától, hogy felépíthesse a sumér istenek templomait. A mítosz szerint Inanna istennő (a szerelem és háború úrnője) eredetileg Arattában lakott, de később elhagyta őket, és áttette a székhelyét Uruk városába, mert a sumér király jobban a kedvére tett. Tehát a szövegekben Sumér és Aratta két különálló világ, ahol Sumér a civilizáció és az isteni kegy új központja, míg Aratta a nyersanyagokban gazdag, de végül behódoló hegyi királyság.
Bár a szövegek nem mondják ki, több modern kutató (köztük a Dzsiroftot feltáró Youssef Madjidzadeh) abból indult ki, hogy a sumérek a saját szent történeteikben gyanúsan nagy tisztelettel adóznak e távoli országnak.
A sumér papok és építészek Arattából kértek mesterembereket a legszentebb templomaik (például az eridui zikkurát) felépítéséhez. Ebből arra következtetnek, hogy a sumér vallási és építészeti kultúra magva Arattából származhatott.
A sumér és a későbbi bibliai özönvíz-történetek (ahol a bárka az Ararát hegyén köt ki) arra utalnak, hogy a mezopotámiai civilizáció azután kezdődött, hogy az emberek lejöttek a hegyekből a síkságra. Ezért sok kutató szerint a sumérek kollektív emlékezetében a hegyvidéki Aratta (legyen az az iráni fennsíkon Dzsiroft vagy északon az Örmény-felföld/Ararát) a vízözön utáni újjászületés helyszíneként élt. A Biblia is arra emlékezik, hogy Noé utódainak egy része az Édentől keletre - azaz Irán területén, Dzsiroftban - telepedett le. Ezért érthető, ha az Éden területét és a tőle keletre lévő Dzsiroftot egyaránt az Aratta névvel illették.
A szabír-hurri területeket nevezhették Arattának, amit a Dzsirofttól keletebbre lévő Ararát nevével is azonosítanak. Ám, ha az Aratta nevet magyarul Úr atya értelemmel magyarázzuk, akkor megengedhetővé válik, hogy nem egyetlen hegyről, hanem egy ősvallási koncepcióról, ősképzetről van szó, amelyet az egész terület lakossága követett.
Tepe Yahja és a Dzsiroft-kultúra (Konar Sandal központja) közötti kapcsolat a bronzkori régészet egyik fontos alapvetése. A két lelőhely földrajzilag rendkívül közel fekszik egymáshoz – Tepe Yahja mindössze kb. 75-90 kilométerre nyugat-délnyugatra található Dzsiroft városától és a Halil Rud-völgytől –, így elkerülhetetlen volt a szoros gazdasági, kulturális és politikai összefonódásuk.
Tepe Yahja hírnevét az ókori világban és a modern régészetben is az adta, hogy a helyszínen egyértelmű kloritkő-megmunkáló műhelyeket tártak fel. Míg Dzsiroft (Konar Sandal) a térség monumentális királyi és vallási központja volt hatalmas zikkurátjával, addig Tepe Yahja egyfajta termelő- és bányászközpontként működött. Az itt bányászott és faragott puha kloritedényeket (az úgynevezett nemzetközi stílusú luxustárgyakat) Dzsiroft kereskedelmi hálózatán keresztül exportálták Mezopotámiába, az Indus-völgybe és a Perzsa-öbölbe.
A Tepe Yahja IVB rétegében talált faragványok motívumkincse azonos a Dzsiroft-völgyben talált edényekével. Ha a Tepe Yahja-i jelkészletet 20 magyarazonos jel jellemzi, akkor az alátámasztja az 1. ábrán lévő dzsirofti turul azonosítását és magyar kötődését.
A két helyszínt összeköti az írásbeliség és az adminisztráció megjelenése is. Tepe Yahja IVC régészeti fázisában (Kr. e. 3100–2800 körül) jelentős számú proto-elámi gazdasági agyagtáblát és pecsétnyomót találtak. Ez a korai írásos kultúra közvetlen előképe vagy párhuzama a Dzsiroftban talált vonalas elámi feliratoknak. A régészek szerint Tepe Yahja fontos adminisztratív megállóhely volt azon a kereskedelmi útvonalon, amely Elám fővárosát, Szúzát összekötötte a keleti Dzsiroft-medencével.
Tepe Yahja és Dzsiroft egyazon civilizációs szövet részét képezték. Tepe Yahja volt az a hely, ahol a kőfaragók ténylegesen dolgoztak és kitermelték a javakat, Dzsiroft pedig az a szakrális és politikai központ, ahol a javak koncentrálódtak, és ahonnan a hatalmat (és a használt szimbólumokat) koordinálták.
Jegyzetek
(1) A turul az ősvallás egyik fontos szereplője a csodaszarvas, a világmodell, a világfa és az istenábrázolások mellett. Ezeket onnan lehet felismerni (a turult azon az alapon lehet megkülönböztetni a többi ragadozómadártól), hogy - a "szent témához szent jel illik" elv alapján - székely rovásjelek megfelelői (a kőkori ősvallás jelképei) vannak rajtuk.
(2) A kutatás megszervezése, a helyzet átértékelése a kulturális területen tevékenykedő hatóságok, intézmények és műhelyek feladata lenne. A vita első fordulóit szervező szerkesztőségek közül a Mandinert már elsöpörte az éppen aktuális kormányváltás, de az Ethnographia és a Valóság szerkesztőségén még múlhat a nemzet becsülete - ha tesznek valamit a megmentése érdekében.
Irodalom
Inagaki Hajime: Az állatminták szimbolikája a délkelet-iráni bronzkori kőtárgyakban: Szent szimbólumok az ókori Nyugat-Ázsiából és Nyugat-Közép-Ázsiából
Ioannis Kenanidis - Evangelosz C. Papakitszosz (2025): An Estimate of the Indus Valley Language Phonology, Journal of Research in Humanities and Social Sciences, augusztus, Quest Journals DOI: 10.35629/9467-1308171194
Varga Géza (2022): XI. századi szeldzsuk tál "ős" hieroglifát viselő turulmadárral
Pócs Éva (2023): A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó
Varga Géza (2024): A Pócs Éva cikkére reagáló akadémikus henger szakmai erőtlensége
Varga Géza (2024): Világfát ábrázoló egyedi hieroglifák
Varga Géza (2026): Az Indus-völgyi és a magyar jelformák összehasonlítása
Varga Géza (é. n.): Világfa vita
