Oldalcsoportok

2018. február 17., szombat

A székely írás "us" (ős) jele

Amikor azt a kérdést vizsgáljuk, hogy vannak-e a székely írásnak szó- és mondatjelei, akkor az egyik lehetséges érv az igen válasz mellett, hogy a magyar jelkészlet többhang-értékű jeleinek tisztázott képi tartalma a jelnévvel összefüggő szóval vagy mondattal írható le. A jelen cikkben ezt az állítást támasztjuk alá az "us" (ős) jel példájával, amely jelünket a nikolsburgi ábécé végén találjuk meg.

Ha tehát a jelnév "us" (ős), akkor a jelnek az őst kell ábrázolnia. Ezt be lehet látni a korábban kiadott és a neten is olvasható A Tejút hasadékában kelőnapistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele? c. füzetemben írtak alapján. Ugyanezt a fejezetet némileg bővítve kiadtam a Magyar hieroglif írás c. kötetemben is, ahol ez az írástani tanulság bővebb környezetbe helyezve olvasható és látható be. 




1. ábra. A székely írás "us" (ős) jele a Tejút hasadékában karácsonykor kelő és a szár "úr" jellel jelképezett napistent ábrázolja, vagyis a jel egy ligatúra, a belsejében lévő függőleges vonal pedig az isteni ősünk jelképe 


Könnyű lenne azt ellenvetni ennek, hogy a székely írás "us" (ős) jele (1. ábra) nem hasonlít a nagyszüleink fényképére. Ez valóban igaz, mert nem hús-vér embert ábrázoló rajzot, hanem a Tejút hasadékában kelő Isten jelképét látjuk. A jeleink alkotásakor nem a földi emberektől, hanem az égiektől való származásra figyeltek, ezért ábrázolja a jel az isteni ősünket. Azt, hogy az ősvallás szerint isteni származásúak vagyunk (hörögjenek bár napestig a kritikusaim), a krónikáink is megőrizték, amikor Nimród ősapánkat Thana (ős Ten) fiának mondják.




2. ábra. Megszemélyesített "ős" jelek a világ különböző tájairól


Mivel ezek alapján az ősvallási tételt illusztráló "us" (ős) jel értelme (remélhetőleg) néhányunk számára megvilágosodott, az értelmesebb és némileg becsületes emberek számára elfogadhatónak gondoljuk a tételt, miszerint ez az "us" (ős) jel az ősünket ábrázolja. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem gondoljuk szükségesnek népszavazással elfogadtatni ezt a következtetést, mert - bár ez sokakat meglephet - a tudományos bizonyítás nem a hozzá nem értő seggfejek között tartott népszavazással történik.



2. ábra. A Tejút hasadékában kelő Istent különbözőképpen ábrázolják, vagy jelképezik, de mindegyik esetben felismerhetően az Istenről van szó: balról jobbra: Ten, Dana, Jézus, szár "úr"


Ez  viszont egyenes bizonyítéka annak, hogy az "us" (ős) nem egyetlen hangot, hanem egy szót, a magyar nyelv ős szavát jelöli. Vagyis igazolható Veit Gailel híradása, miszerint a székelyeknek vannak szójelei. Mandics György persze azt gondolja, hogy ez lehetetlen, mert szerinte egy használható szó- szótagoló íráshoz legalább 2000 szó- és szótagjelre lenne szükséges, ám ezek a székely szójelek mégis, Mandics György engedélye nélkül is léteznek. Nyilván nincs minden rendben a kritikusom által felállított feltételrendszerrel. Léteznek olyan írások is, amelyeket nem vett figyelembe a felületes számításai során.

Ha ezen felül megértjük a Ten "isten" és a "tprus" (tapar us "szabír ős") jelet is (s ezek még csak a nikolsburgi ábécé eddig azonosított hieroglifái), akkor azt is tudni fogjuk, miért használt Veit Gailel többesszámot. Ha meglepi is az állítás a tanulásra, olvasásra és gondolkodásra rest, vagy képtelen ballib kritikusaimat, az a magyarázat a többesszámra, hogy több szó- és mondatjelünk is van.




3. ábra. A veleméri Szentháromság-templom diadalíve fölötti keresztény mandorlában Jézus Krisztus jelenik meg az ősvallás napistenének helyén








A veleméri Cserépmadár szállás (egy hiteles őrségi szállás) konyhájának részlete




További cikkek


Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal
A Hazanéző 2018/1-2. száma
Alán amulett "nagy ős" olvasattal
A regölyi kétfejű sas hieroglifái
Révész Péter a székely írás krétai hieroglif kapcsolatairól
Alán amulett Föld hieroglifával
Alán amulett a jó Isten jelképével
Alán amulett a Lyukó országa mondattal
A honfoglaló magyarok nyelve és írásbelisége, Rajsli Ilona írásáról
Szabírok, kazárok és Csaba királyfi
Rézből készült alföldi pásztorgyűrű az Atya hieroglifával
"Tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel Czibor Imre tányérján
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin koncertje a veleméri műemléktemplomban
Veleméri sindü hun jelképpel: a hieroglifikus egy sarok mondatjellel
II-IV. századi gyűrűkulcs Viminakumból a magyar hieroglif írás "jó" szójelével
Pécsi Árpád-kori gyűrű hieroglifákkal
Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?
Egy rovológiai (magyar írástani) jelentőségű őrségi szállás
Veleméri rajzos sindük
Az égig érő fa ábrázolásai
Nimród tamga a veleméri Sindümúzeum szentgyörgyvölgyi csuprán
Az "Isten országa" kancsó a veleméri Sindümúzeumban
Kaitag szőnyegek magyar jelek párhuzamaival
A szentgyörgyvölgyi "négy jó" mondatos csupor
"Egy Lyukó" mondatjel egy veleméri rajzos sindün
Rovológia-és-kulinária
Attila itáliai hadjáratának kiinduló pontja az Őrségben
Magyar hieroglif írás és területfejlesztés
Az őriszentpéteri tál jelei
Püspöki Nagy Péter a Konstantin legenda avar írást említő részletéről
A braziliai Ingá-kő jelei
Elkerülhető-e a nagytakarítás az akadémikus áltudomány területén?
Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel
Tagar szarvasok "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvencióval
Varga Géza rovológus könyvei és néhány egyéb írása
A frankfurti botrány
"Kultúrpolitika" és rovásírás
Áprilisi tréfa-e a Magyar hieroglif írás?
Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
A coclé-kultúra Rá/ragyogó nevű istene
Egy régi coclé cserépedény világmodelljének magyar-azonos jelei
Panamai indián folyóisten magyar-azonos jelvénnyel
A marajó indiánok magyar-azonos jelei
A kazahsztáni "bajszos kurgánok" valójában elolvasható hieroglifikus geoglifák
Róna-Tas András szerint a latin írás hatott a székely rovásírásra
Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról
Indián-magyar kulturális kapcsolatok
Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága
Egy őrségi szállás hieroglifakereső templomtúrája
A Yazilikaya-i hettita sziklapantheon sarok (sar Óg "Óg úr") mondatjelei
A szentgyörgyvölgyi Lyukó és ég jeles világmodell
A kácsi Lyukaskő hieroglifái
A Magyar Időknek fogalma sincs arról, hogy Mik vogymuk?
Bajánsenyei tejesköcsög szár "úr" hieroglifával
"Egy Isten" olvasatú tulipános sindü a veleméri Sindümúzeumban
Rovásjelekkel írt sarok szó a permi kultúrából
Hogyan lehet elolvasni egy hun csat egyetlen jelét?
A hun-magyar azonosság kérdését érintő cikkeim
Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Hieroglifikus "Magasságos Lyukó köve" mondat egy veleméri rajzos sindün
A volterrai "Ak ügy" mondatos etruszk váza jelei
A M. Pallottino által közölt etruszk váza jelei
Volterra etruszk múzeumának magyar jelek párhuzamával megírt vázája
Az Indus-völgyi kultúra magyar jelekkel elolvasható szarvasa
Magyar nyelvű pogány imaszöveg volgai Bolgárországból
X jeles veleméri rajzos sindü
Az afrászijábi Jóma úr földje világmodell magyar hieroglifikus szövege
Veleméri világmodell
Előadás a magyar hieroglif írásról a marcali Iparosházban
A budapesti hun(?) jelvény tájolása
Az ogur népnév hieroglifikus előfordulásai a Kárpát-medencében
Szkíta, hun, avar és indián piramisábrázolások maradéka a székely írásjelek között
Sumer-magyar jelpárhuzamok
Indián-magyar jelpárhuzamok
Hieroglifikus-birtokjeleink
A történeti hagyomány hasznosítása a székely írás eredeztetésekor
Az ősvallás tanúsága a székely írás kialakulásáról
Az ismert antik írásrendszerek jelszámának és a székely írás eredetének összefüggései
Mit mondanak az írás kőkori kialakulásáról a nyelvi adatok és viszont?
Őrségi látnivalók, különös tekintettel a rovológiai nevezetességekre
Elolvasható-kőkori-írásemlékek
Az írás monogenezisét (egy központból való elterjedését) feltételező álláspontok
Mit árul el az írás eredetéről az ismert korai írásemlékek időrendje?
Mit árul el az írás keletkezéséről az alapvető jelkészletünk korai elterjedtsége?
Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Honnan tudjuk, hogy a székely írás őse, a magyar hieroglif írás 50 000 éves?
Székesfehérvár mégis kulturális főváros lesz, csak nem Európáé, hanem a világé
Az énlakai Egy Isten mondatjel
A székely írás "us" (ős) jele
Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Vannak-e-szó- és mondatjeleink?
Hé MTA! A bolgároknál ez írás, nálunk meg nem, hiába tudjuk elolvasni?
Csótár Rezső pohara őrségi szárnyas napkorong mintával
A "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel korai formai változatai
A magyar írástörténet egyetlen múzeuma: a veleméri Sindümúzeum
Czibor-Imre-világmodellje
Dana isten és magas szár kő Czibor Imre edényén
Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
"Ragyogó Jóma isten" mondatjel egy acoma indián edényen
A hieroglifikus jelekkel írt "Jóságos ragyogó Isten" mondat
Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
A Bodrog alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Lyukónak
A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén lyuk" ábrázolási konvenció
Mikor keresztény a kereszt és mikor az ősvallás jelképe?
Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban
Pécsi avar szíjvég hieroglifikus felirattal
Mitől beavató korona a Szent Korona?
A Tolna megyei hun kori súly rovásfelirata
Az 523-as, Quardusat-féle magyar bibliafordítás
A hieroglifikus feliratot hordozó berekböszörményi gyűrű
Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
A Magyar Nemzeti Múzeumból irányítja valaki a wikipédiás rovásüldözést?
A hun jelvény rendeltetése
A budapesti hun jelvény kora
A budapesti hun jelvény jelei
A budapesti hun jelvény vascsapjának rögzítése
Múzeumi mese a reszelőnyomot hagyó folyadékról
A budapesti hun jelvényről Rezi Kató Gáborral 2010 09 08-án folytatott megbeszélés leírása
Akadémikus reszelő
A temporius-téveszme diadalútja
Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
Egy kötelező finnugrász gúnyolódás: a Hun vót, hun nem vót formula
Varga Géza írástörténész életrajza
A székely írás harmadik k jele
A székely írás eredeztetése



A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban 




veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett


Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióvalőrségi szállás medencévelőrségi szállás SZÉP-kártyávalőrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!



Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése