Tárgykör
A székely írás és az írás eredete.
A cikk célja
Jelen cikk célja az újonnan felfedezett magyar hieroglif írás bemutatása az angol nyelvű értelmiségnek általános leírás és példák segítségével.
2017-ben jött ki a nyomdából a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben közel 50 éves - a székely írás eredetének tisztázását célzó - írástörténeti kutatásaim eredményét foglaltam össze (Varga/2017). A kötet tankönyvszerűen, teljes rendszerként írja le a felfedezett írást és megpróbál minden lényeges kérdésre válaszolni. Ezzel szemben a cikkek többségét tekintve 2017 óta írt blogom 600-nál több bejegyzése csupán a kutatás újabb részeredményeit mutatja be (Varga/2011-...).
Előzetes kutatási helyzet
A magyar ősírás alfabetikus változatát ma székely írásnak nevezzük, mert az Erdélyben élő, a magyarság részét képező székelyek tartották fent a használatát napjainkig. A hieroglifikus változatot a magyarság egésze alkalmazza jobbára hagyományos díszítésként, mert a jelek jelentése már csak kivételesen ismert. A székely írás eredetének kérdése évszázadok óta foglalkoztatja a magyar értelmiséget, ám annak gyakran volt politikai töltete.
Baranyai Decsi János 1598-ban megfogalmazott álláspontja szerint: "sokak előtt kicsinyesnek és gyermekiesnek látszik az időt ezen (székely - VG) betűk terjesztésével és tanulásával tölteni: én mégis teljesen ellenkező véleményen vagyok és a dolgot méltónak tartom arra, hogy ne csak a mi népünk, hanem a külföldi nemzetek is megismerjék. ... mindenkor becsületére vált bármely nemzetnek, ha az tulajdon írásával élt és annak hasznát vette. ... ezen betűket nemcsak arra tartom érdemeseknek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval: mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg" (Thelegdi/1598). A török és osztrák megszállók között őrlődő magyarság tudósai így próbálták megőrízni a nemzeti kultúrát.
A székely írás tudományos igényű kutatása olyan időszakban kezdődött, amikor a magyar önállóság jórészt formális volt s a történettudomány kutatási eredményeire az osztrák, német és szovjet megszállás nyomta rá a bélyegét (1). A megszállók nem publikált követelményeinek megfelelve kulturális javaink jó részét, közte a székely írást is, idegen eredetűnek nyilvánították (Németh/1934). Az akadémikus "tudomány" az írásunkat a kezdettől mutatkozó ellenérvek dacára, minden komolyan vehető alátámasztás nélkül az ótürk írás kései leszármazottjának minősítette. A külföld e téves értékeléseket ismerte meg, amiből következően az írástörténeti áttekintésekből a székely írás vagy kimaradt, vagy azokban csak jelentéktelen és félreértett szerepet kapott (Diringer/1946).
Sajnos a magyarországi kutatásban napjainkig érzékelhető egy tudományon kívüli okokra visszavezethető tartózkodás a székely írással, mint kutatási témával szemben. Ezt dokumentálja Sándor Klára tanulmánya (Sándor/1996), amelyben kifejtette, hogy azt sem lehet tudni, miért is kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni.
A tudományos folyóiratok gyakorlata sem kedvez a kutatásnak. Mivel a szerkesztőségek nem értenek a szakterülethez, ezért a legtudománytalanabb dolgozatokat is közreadják, ha a szerző megfelelőnek gondolt végzettséggel és beosztással rendelkezik, vagy fizet (Varga/2019/11/18).
A körön kívüli magyar kutatók megpróbáltak a székely írás ótürk eredeztetésével szemben más alternatívákat is kidolgozni és közreadni (Forrai/1984, Simon/1984, Varga/1993, Varga Csaba/2001), amit két körülmény is segített. A politikai rendszerváltás egyik eredménye volt a könyvkiadás monopóliumának megszüntetése, amely lehetővé tette a független kutatók eredményeinek kiadását. Időközben elterjedt az internet is, ami a publikációs lehetőségeket megsokszorozta. E kedvező változásoknak köszönhetően tömegek ismerik meg a másként gondolkodók érveit s a "tudományos konszenzus" képviselői is kénytelenek szembesülni a kritikával. Ennek következményeképpen sor került egyes magyar- és tudományellenes nézetek megdöntésére:
- Az akadémikus "tudomány" feladta a száz éven át hirdetett ótürk eredeztetést. Ezt persze nem verték nagy dobra, ami miatt például a rovásírásunkkal a nyelvemlék-kiállítás botránya után munkahelyi feladatként ismerkedni kezdő Szentgyörgyi Rudolf (2019/37) még nem értesülhetett a fordulatról. Első kötetünk, a Bronzkori magyar írásbeliség (Varga/1993) hatására ugyanis Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János (az akadémikus íráskutatás legismertebb személyiségei, akik korábban a székely írás ótürk eredetét emlegették) sorra ismerték be, hogy a székely írás származása számukra ismeretlen. A "tudományos konszenzus" álláspontját évtizedeken át meghatározó Róna-Tas András vonatkozó megfogalmazása szerint "Mindeddig tisztázatlan az írás eredete" (Róna-Tas/1996, 338. oldal).
- Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2009-ben tartott nyelvemlék-kiállítás kapcsán kibontakozott botrány, a ferrarai Osservatorio Letterario folyóiratban megjelent cikkem (Varga/2010) és Monok István főigazgató leváltásának (Varga/2020/04/01) hatására némileg változott a rovásírásos szövegeink megítélése. Előzőleg a székely írással írtak nyelvemlék voltát azzal az ürüggyel tagadták le, hogy ezek túl késeiek a nyelvemlékként való kezeléshez. Tették ezt azzal az írással, amelynek kezdetei évtízezredekre nyúlnak vissza.
"A székely írás (székely-magyar rovásírás) ... nyelvi tanulságai ... mindeddig nem épültek be hagyományos nyelvtörténetírásunkba" - ismeri be Szentgyörgyi Rudolf a Magyarságkutató Intézet által kiadott Rovás – magyar nyelvtörténet – művelődéstörténet c. kötetben megjelent Rovásemlékeink nyelvtörténeti és művelődéstörténeti szerepe c. dolgozatában (Szentgyörgyi/2019/37).
A nyelvemlék-kiállítás óta Róna-Tas András, valamint az ELTE és a Magyarságkutató Intézet munkatársai is nyelvemléknek tekintik a székely írással írt szövegeket. Igaz, az eddig általuk nyelvemlékként tárgyalt Bodrog-alsóbűi szöveget (Varga/2018, Szentgyörgyi/2019/40) és a székelyderzsi rovásírásos tégla mondatát (Varga/2019) helyesen elolvasni sem tudják, mert nem boldogulnak a szövegben szereplő szójelekkel.
Szentgyörgyi Rudolf például a székelyderzsi rovásírásos téglán jól felismerhető székely "nt/tn" szójelet (a ten "Isten, élet" hieroglifát) a "zs" hang jeleként próbálja meg "hasznosítani", ám az nem sikerülhetett neki (Szentgyörgyi/2019/42). Mint azt tévesen írja, a "zs" hang "zs" betűvel történő első jelölése nem a latin betűs írásunkban, hanem a székelyderzsi téglán rovásjelekkel történt meg (ám nem veszi észre, hogy a téglán "zs" betű helyett a ten hieroglifa van). Az akadémikus nyelvtudomány számára az effajta bakik nem sok gondot jelentenek. A magyar nyelvtörténet eleve téveszmékre épülvén, a szerzőknek már rutinjuk van a hipotéziseiken jelentkező repedések mellébeszélés és "forráskritika" segítségével történő elkenésében (Sándor/2017/18, Varga/2017/12/10).
Ezzel együtt is tény, hogy a kutatási eredményeim melléktermékeként az akadémikus "tudományos konszenzus" legalább két esetben módosította az évszázada képviselt téves álláspontját. Egyrészt feladta az ótürk eredeztetés sohasem bizonyított hipotézisét, másrészt elfogadta az álláspontomat arról, hogy a székely írással írt szövegek is nyelvemlékként kezelendők.
Az eredeztetést illetően kialakult légüres térben egyre-másra jelentek meg a legkülönfélébb új hipotézisek. Horváth Iván professzor például felvetette, hogy a székely írás a humanisták kitalációja is lehet. Ez persze könnyen cáfolható a székely írás létező hettita, ótürk, indián stb. kapcsolatai alapján, amely írásokat a humanisták még nem ismerhették (Varga/2017/12/09). A korábban az ELTE honlapján olvasható dolgozata mára már eltűnt onnan.
Az ótürk, sumér, hettita, kínai és egyiptomi kiindulású eredeztetés-elméletek mellé Zsupos Zoltán a germán rúnákból (Zsupos/2020), Révész Péter pedig a krétai hieroglifákból (Révész/2017 és 2019) vezette le a székely írás eredetét. Az elképzelések létező jelpárhuzamokra épülnek, azonban a kutatók jellemzően csak az általuk kiválasztott írásban/írásokban mutatkozó párhuzamoknak tulajdonítottak jelentőséget és nem foglalkoztak a további írásokban meglévőkkel.
Nyilvánvalóan olyan átfogó eredeztetés-elméletre volt szükség, amelyik az összes írásban létező jelpárhuzamokat egyaránt figyelembe veszi.
Az egyetemeken tanított írástörténet az íráshasználat kezdeteit a kőkori barlangrajzokig vezeti vissza, ám ez a kép félrevezető. Az ugyan kétségtelen, hogy a barlangrajzoknak is van valamilyen képírásszerű funkciója, ám a kutatók rendszerint elhanyagolják a barlangi vadászjelenetek mellett lévő valódi lineáris jeleket, amelyek jobban megfelelnek az írásról alkotott elképzeléseinknek. E kőkori barlangi jeleket korábban Varga Csaba (Varga Csaba/2001), legutóbb pedig Genevieve von Petzinger mutatta be (Petzinger/2016). Utóbbi szerző azonban - lévén a székely írás a külvilág számára gyakorlatilag ismeretlen - nem fedezte fel, hogy a neolitikus barlangi jelek többsége székely jelekkel egyeztethető (Varga/2021/01/02).
A munkám kezdetén Harmatta János ajánlotta a figyelmembe Maurice Pope tanulmányát (Pope/1966), amelyben a szerző arra hívta fel a figyelmet, hogy a hosszú ideig használatban lévő írásrendszerekben a jelek száma monoton növekszik. Visszafelé extrapolálva olyan, kb. 200 jelből álló ősíráshoz jutunk el, ami sokkal lineárisabb és modernebb volt annál, mint amit hagyományosan várnánk. "Ezek a megfontolások cáfolják azon elméletet, hogy a fonetikus szótagolás a képi formából fejlődött ki." - írja Pope. Hozzátehetem: ez utóbbi mondata igaz lehet a barlangi vadászjelenetekre, amelyekből valóban nem fejlődtek ki fonetikus jelek, ám nem igaz a magyar hieroglif írás lineáris jeleire, amelyek eredeti képi tartalma ma is rekonstruálható. E magyar hieroglifák jó része a kőkor óta szintén ott van a barlangok falán és egyetlen szótagból álló magyar szavakat jelöl.
Társítva e mellé azt, hogy a kínai és a sumér írásban a legkorábbi jelek hasonlítanak leginkább a székely jelekre, könnyű volt arra gondolnom, hogy a Pope tanulmánya alapján megsejthető ősírás nagyon hasonló lehetett a székely íráshoz. Ez a lehetőség indokolta annak idején a székely jelek párhuzamai után folytatott kutatás kiterjesztését a korai, akár a kőkori jelekre is.
Lelőhelyek
A magyar hieroglif írás a székely írás korábbi, szójeleket alkalmazó, eredetileg az ősvallás szolgálatában álló változata, amelyről kevés feljegyzés maradt. Annál több emléke található az alábbi lelőhelyeken, a legkülönfélébb technológiákkal, ötvösök, fazekasok, kőfaragók, fafaragók stb-k által rögzítve:
A történetírói hagyományban nyoma van annak, hogy eleinknek volt egy nem alfabetikus írása is.
Veit Gailel az 1500-as években feljegyezte, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is (Németh/1934, Varga/2018/02/17).
Bél Mátyás említi a szkíták hieroglifikus írását, amelyből a székelyek írása származik (Bél/1718). Ő Fenesnek, Jáfet dédunokájának tulajdonítja az írás eredetét: „azon szkítáknak követelem a szkíta irodalom megalapítóját, akiktől hosszú idő múltán a későbbi hunok származnak. A Fenes vagy Fenis ugyanis tiszta magyar szó, amit a legegyszerűbb magyar is minden magyarázat nélkül igen könnyen észrevesz már a szó első kiejtésekor: jelentése fényes, híres, tekintetes, előkelő. (Komlóssy/2008). Ezt a Fenes = fényes etimológiát szokás elnézően, a nagy tudós tévedéseként kezelni, a hasonló etimológiákat pedig a magyarság etimologizáló kedvének tulajdonítani. Az etimologizáló kedvnek azonban alapul szolgál az a tény, hogy az ismert istennevek magyar közszavakkal azonosíthatók (Varga/2012/12/02). Ez a jelenség is arra utal, hogy a kőkori ősvallás, amelyből az istennevek is, meg a jeleink is fennmaradtak, a magyar nyelvet, vagy rokonát használhatta.
A ma alfabetikusként nyilvántartott székely írás ismert jellistáiban megőrződött néhány használaton kívüli szó- és mondatjel. Ezekkel az akadémikus kutatás nem tud mit kezdeni, mint azt fentebb láttuk a székelyderzsi ten szójel és Szentgyörgyi Rudolf esetében. A professzor úr személyesen kapott tőlem egy tiszteletpéldányt a Magyar hieroglif írás c. kötetemből, amelyben a székelyderzsi rovásírásos tégla (Varga/05/31) olvasata is szerepelt, meg a ten szójel leírása is, ám inkább odafantáziált egy nem létező "zs" betűt a téglára, csakhogy ne kelljen véleményt nyilvánítania a ten szójelről (Szentgyörgyi/2019/42). Ilyen nem értett, (a népi jelhasználatot nem számítva) használaton kívüli jel az "us" (ős) és "nt/tn" (ten) szójel, valamint a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel is (Németh/1934, Varga/2017/12/10).
A székely írás közismert emlékei közül többet a szerzők nem tudnak megfelelőképpen elolvasni, mert a szójeleket egyetlen hangot jelölő betűként szeretnék hasznosítani, ami nem vezethet eredményre. Ugyanezeket szójelként elolvasva az írásemlék értelmes olvasatot ad. Ilyen pl. a székelyderzsi rovásírásos tégla, a Bodrog-alsóbűi fúvóka és a karcagi csatkarika rovásfelirata is.
A magyar népművészet tárgyain: hímes tojásokon (Varga/2021), rajzos tetőcserepeken (Varga/2018/05/03), festett bútorokon, fejfákon, bicskákon, szerszámokon, fazekasedényeken, ruházaton seregnyi hieroglifikus írásemlék vár feldolgozásra. Ezek egyes jeleit a néprajzosok rontáselhárító jelként tartják nyilván, amit a hieroglifikus írás maradványának tekinthetünk.
Sok hieroglifikus írásemlék található régészeti leleteken is. Előfordulnak magyar, avar, hun, szkíta csatokon, ékszereken, fibulákon, edényeken, textileken stb. is. Valamint azon népek (amerikai indiánok, kínaiak, japánok, párthusok, szarmaták, germánok stb-k) fazekastárgyain, textilein, ékszerein stb. is, amely népekkel ők a történelem során kapcsolatba kerültek. Hieroglifikus írásemlékek találhatók a kőkori és bronzkori kultúrák régészeti hagyatékán is, amelyek egy része a magyar hieroglif írás segítségével értelmezhető, vagy esetenként el is olvasható.
Magyar hieroglifák találhatók a vallási jelkészletben is. Ilyenek vannak egyrészt az egyházi jelhasználatban (templomok freskóin, faragványain, eszközein), másrészt a népi vallásosság tárgyain (hímes tojás, fejfa, ruházat, munkaeszközök, nemzetség- és birtokjelek, edények stb.).
Az uralmi jelhasználatban (címeren, nemzetségjelen, zászlón, koronán, jogaron, paláston, fegyvereken) is megőrződtek a magyar hieroglifák, azzal összefüggésben, hogy az uralmat kezdetben égi eredetűnek gondolták.
Nemzetközi relevancia
A magyar hieroglif írás kutatása több ok miatt is nemzetközi jelentőségű tudományos feladat és érdek.
A kőkori jelrendszerek megismerése. Nyilvántartunk olyan jelrendszereket, amelyek az írástudomány számára talányt jelentenek. Ilyen a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelcsoport, amellyel a székely írásnak 20 egyező jele van. Ilyen a 6 000 éves Tordos-Vincsa kultúra jelkészlete is, amellyel a székely írásnak - a jelformákat tekintve - 49 jele egyezik. Az újabban közöltek közé tartozik a már említett, Genevieve von Petzinger által a világ barlangjaiban talált kőkori barlangi jelkészlet, amelynek jelei jórészt azonosíthatók székely jelekkel. E régi jelhasználatok jobb megértéséhez felhasználható az, amit a magyar hieroglif írásról már tudunk: a jelek ősvallási alkalmazása, képi tartalma, megközelítő jelentése és lehetséges hangalakja.
A szkíta-hun-avar-magyar történet megismerése. A történettudomány számára egyre fontosabbá válik a szkíta-hun-avar-magyar őstörténet kutatása, mert Eurázsia, sőt Amerika korai történelmének tisztázásához ez elengedhetetlen. A magyar történeti hagyományt, miszerint mi magyarok a szkíták és a hunok utódai vagyunk, ujabban a genetika is igazolni látszik (Horváth Csaba/2019). Szintén a genetika eredménye, hogy a hunok őseinek egy része ment át Amerikába és lett egyes indián törzsek őse.
Josephus Flavius szerint a szkíták hatalma egykor kiterjedt az Atlanti óceánig. Justinus pedig egy ókori vita eredményéről tájékoztat. A vita arról folyt, hogy melyik nép tekinthető a legrégibbnek s a szkíták elsőbbségének elismerésével végződött.
E hagyományos történetírói álláspontok és új genetikai eredmények jól egyeztethetők azzal, hogy a magyar hieroglif írás már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. A jelhasználat finom módosulásainak feltárása és követése lehetővé teheti az egyes kultúrák elhatárolását, történetük pontosítását.
A nyelvi kapcsolatok feltárása. A nyelvtörténet részleteinek tisztázásához a magyar hieroglif írás kutatására is szükség van, mert sem a gének, sem a régészeti leletek nem rögzítik a nyelvet, a történeti források pedig vagy hallgatnak e régi korokról, vagy nagyon szükszavúak. Ezért fontos a rendelkezésünkre álló hieroglifikus nyelvemlék-tömeg hasznosítása.
E szójeleket használó írást a sajátosságai miatt csak korlátozottan lehetett hasznosítani. Kevés szójele volt (mert az ősvallási szlogenek rögzítéséhez nem kellett sok) s a szójelek nem is rögzítik a szó pontos hangalakját. Mivel azonban nem írhatjuk elő az eleinknek, hogy milyen írást hagyhatnak ránk és milyet nem, nincs más lehetőségünk, mint a rendelkezésünkre álló hieroglifikus írásemlékek megértése és hasznosítása.
Az írás kialakulása. A von Petzinger által felmutatott barlangi jelek is azt bizonyítják, hogy a magyar hieroglif írás jelei a legkorábbi jelrendszerekben a leggyakoribbak, miközben a későbbiekben is megmaradtak. A Nemetz Tibor matematikus segítségével elvégzett valószínűségszámításunk (Varga/2018/03/15) alapján e kőkori jelrendszerek genetikus kapcsolatban vannak egymással és a belőlük később kifejlesztett ókori írásrendszerekkel is. Ezért az írás kialakulásának kérdése nem tisztázható a magyar hieroglif írás megismerése nélkül. Az írás - az egyetemeken tanítottakkal ellentétben - nem az állam és a könyvelés, hanem az ősvallás igényeinek kiszolgálására, monogenezis útján alakult ki.
PROBLÉMAFELVETÉS, ÁLLÍTÁSOK, HIPOTÉZISEK - KEY QUESTIONS, HYPOTHESIS
A történeti és nyelvészeti kutatás jelenlegi helyzetében egy jelentős forráscsoport, a kőkori és későbbi hieroglifikus írásemlékek megfelelő leírása és hasznosítása elmarad. A szerzők vagy nem említik ezeket, vagy azt állítják róluk, hogy azok "írást megelőző jelrendszerek", "díszítések" stb. Nyilvánvaló, hogy "írást megelőző jelrendszer" nincs, ez esetekben csak az írás fogalmának félreértéséről van szó. A "díszes írás" pedig régen ismert tény, az írásemlékek a díszességük ellenére is lehetnek elolvashatók. Azaz szükség van az elméleti-módszertani kérdések tisztázására is a hieroglifikus írásemlékek hasznosítása érdekében.
Például 1995 óta ismert a jól elolvasható székely hieroglifákat hordozó 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor, amely az olvasata alapján magyar, vagy magyarral rokon nyelvet beszélő lakosságra utal. Ugyanis a szobrocskán a tenyésztés szervére tették a ten "isten, élet" jelet, miközben a magyar teng és tenyész szó tövében a ten, valamint a sumér tin is "élet" jelentésű. A helyzet fonákságára jellemző, hogy még a Kárpát-medencei magyar őshonosság hívei sem használják fel ezt a szobrocskát a saját állításaik igazolására. Azért képtelenek erre, mert a hieroglifikus szövegek olvasására és a székely szójelek létének elismerésére nincs sem tudományos gyakorlat, sem szakmai képesség, sem megfelelő etikai hozzáállás. Túl sokat kellene dolgozniuk, amiért cserébe csak a "tudományos konszenzus" kiátkozását és az egzisztenciális bizonytalanságot kapnák. Ez a jövőkép nem vonzó a szükséges írástani szakmai alapokkal (a székely írás alapos ismeretével) egyébként sem rendelkező kutatók számára.
Pedig Mario Alinei tollából már az a nyelvészeti-történeti keretmagyarázat is elkészült (Alinei/2005), amelybe a szentgyörgyvölgyi tehénszobor beilleszthető. Az olasz nyelvészprofesszor ugyanis azt tartja, hogy a magyarral legközelebbi nyelvrokonságban álló etruszkok a Dunántúlról vándoroltak Itáliába, ahonnan a szobrocska előkerült. Ezt az állítását a szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a többi hasonló lelet szövege alátámasztja.
A magyarországi "tudományos konszenzus" azonban nem hajlandó komolyan tárgyalni sem Mario Alinei téziseit, mert az az egész eddigi téveszmerendszerük átdolgozását kívánná meg. Hasonló okok miatt nem tárgyalják Otto von Sadovszky nyelvész professzor állításait sem arról, hogy a penut indián nyelvek a magyar nyelv legközelebbi rokonai (Sadovszky/1996). Az ő állításait az amerikai indiánok népi jelrendszerének a székely írással való kétségtelen összefüggései is alátámasztják.
Hasonlóképpen tanácstalan az írástudomány a dunai írás (a Tordos-Vincsa kultúra jelkészletének) megítélését és a kultúra nyelvi besorolását illetően. A székely írásról száz éven át terjesztett ótürk eredeztetésnek köszönhetően fel sem merült a Tordos-Vincsa jeleknek a székely jelekkel való összehasonlítása, pedig 49 jel egyezik.
Többször publikált írásemlékekkel rendelkezünk, amelyeket a "tudományos konszenzus" az említett téveszméi (a szójelek létének el nem ismerése, a díszesség okán való elutasítás stb.) miatt képtelen jól elolvasni és hasznosítani. Ilyen a Bodrog-alsóbűi fúvóka, a székelyderzsi rovásírásos tégla, a karcagi csatkarika, az énlakai Egy Isten mondatjel, a nikolsburgi ábécé "tprus" mondatjele is. Ezekhez csatlakozik pl. a néprajzkutatók által összegyűjtött, de meg nem értett tulajdonjegyek és tamgák sokasága, a népművészet tárgyain (hímes tojásokon, fazekasedényeken stb.) lévő hieroglifikus szövegek sora. Az akadémikus "tudomány" nem hajlandó tárgyalni sem azt, hogy a magyar címer jelei hun örökséget képeznek-e. Ugyanez mondható el a Szent Korona és a királyi jogar eredeztetéséről is, amelyeket a figyelmen kívül hagyott források és a rajtuk lévő rovásjelek alapján a szabírhunokhoz lehet kötni.
E nyelvészeti-történeti vitákat és tépelődéseket, valamint a hozzá hasonló többit segítene megoldani a Pireneusoktól Dél-Amerikáig megtalálható magyar hieroglifikus szövegek kutatása és megértése.
ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK LEÍRÁSA - MATERIALS AND METHODS
Az írásemlékek előfordulása
Mivel a kiinduló célkitűzésem a székely írás eredetének tisztázása volt, elsődleges vizsgálandó anyagomnak a székely írás ismert jeleit tekintettem. Az egy hangot jelölő betűk esetében az akrofónia rekonstrukciója volt a cél. A többhangértékű jelek esetében pedig (amelyek megőrzödtek az irodalomban, de senki sem használta őket és a szerepük sem volt világos) nyilvánvalóvá kellett tenni azok létezését, valamint szó-, szótag- és mondatjel voltát. Korábban a szerzők ezekkel a többhangértékű jelekkel nem is foglalkoztak, még a székely jelek számának összegzésekor sem vették őket figyelembe, mert a székely írást alfabetikusként kívánták kezelni.
A székely jelek leírása érdekében szükségem volt azon jelrendszerek megismerésére, amelyekben székely jelek párhuzamai fordulnak elő. Elsősorban a hasonló jelformákra figyeltem, de a jelhasználat jellegzetességeire (például a "jel állaton" ábrázolási konvencióra és a szimmetrikus mondatszerkesztés szokására) is.
E vizsgált körbe lényegében minden archaikus írás- és jelrendszer belekerült. Nem csak az ismert ókori (sumér, egyiptomi, hettita, kínai stb.) írásrendszerek jelei között vannak hasonlók, hanem a korábbi kőkori és bronzkori jelrendszerekben is (Mas d' Azil, Tordos-Vincsa, Tepe Yahja stb.). Mint azt fentebb említettem, jeleink a régészeti leletek mellett gyakoriak a népi (hímes tojáson, szerszámon, festett bútoron, fazekasedényen, ruházaton stb.), uralmi (címeren) és a vallásos jelhasználatban is. Földrajzilag elsősorban Eurázsiában és Amerikában nyilvánvaló a magyar hieroglif írás alkalmazása. Már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, nagy valószínűséggel a népesedéstörténeti folyamatokkal párhuzamosan.
Az írásemlékek feldolgozása
A kutatás első lépéseként az elődök munkájára támaszkodva (pl. Novotny/1978, Baráth/1968), társaimmal (Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal, Záhonyi Andrással és másokkal) együtt rekonstruáltam a székely betűk akrofóniáját s ennek érdekében hasonló jeleket kerestem a világ lehetőleg összes jel- és írásrendszerében. Már e kezdeti lépésekhez is szükség volt a megalapozatlan akadémikus prekoncepciók átlépésére.
Az évszázados akadémikus téveszmeterjesztés egy jelentéktelen írás még jelentéktelenebb leszármazottjaként mutatta be a székely írást, amelyet végső soron az alfabetikus rendszerű sémi írásokból kellett eredeztetni bizonyítékok hiányában is. Ennek érdekében a szerzők szemet húnytak a zökkenők felett, például hogy a közbülső láncszemnek tekintett ótürk írás nem alfabetikus, hanem szótagoló rendszerű. Az akadémikus álláspont csak az Urál tágabb környezetében engedélyezte (tekintette tudományosnak) az őstörténeti kutatást. A "tudományos konszenzus" szerzői a székely jeleknek a kőkori jelkészlethez, vagy a klasszikus írások jeleihez való hasonlítását eleve dilettánsnak minősítették és a tudományos vitát felcserélték a jelzőosztogatással.
Az akadémikus prekoncepciók lehetetlenné tették az előrelépést és törvényszerűen vezettek ahhoz a csődhelyzethez, amelyet Sándor Klára így jellemez: "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra" (Sándor/1996)
Az akadémikus áltudomány e totális katasztrófájához képest a továbblépés lehetőségét jelentette a nyugatra vándorolt alternatív kutatók álláspontja.
Novotny Elemér a székely betűket sumér szójelekből származtatta. Az eredeztetést illetően ugyan tévedett, mert csak a sumér és a magyar jelrendszer rokonsága bizonyos, azt azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a székely betűket antik szójelekkel kell összevetni és szójelekből lehet eredeztetni.
Baráth Tibor történész pedig így vezeti be A magyar népek őstörténete c. dolgozatát: "a magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon (a Kaukázustól Amerikáig nyolc földrajzi területet sorol fel - VG) való kétségtelen feltűnéséből ... következik valami nagyon fontos dolog: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak magyar probléma, hanem egyidejűleg sok más nemzeté is ... a magyar őstörténet nyilvánvalóan az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb problémája, talán éppen kulcsproblémája és valami köze kell legyen az emberi nem első magas kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez."
Ezek az elvek időtállónak bizonyultak és eredményhez vezettek.
A munka elvégzéséhez szükséges széleskörű anyaggyűjtés és feldolgozás nyilvánvalóan meghaladja egyetlen ember lehetőségeit. A feladatra áldozott 50 évem nem is bizonyulhatott elegendőnek. A kutatásra szakosodott intézetek sorának kellene folytatnia a munkát, amiképpen azt a nyelvészet és a genetika esetében is teszik. Az eddig összeszedett anyag alapján is nyilvánvaló, hogy a székely írás jeleinek párhuzamai megtalálhatók szinte mindenütt, a kőkortól napjainkig.
Következő lépésként azt tisztáztam, hogy e feltűnő hasonlóságok mivel magyarázhatók. Átnéztem a szakirodalmat s az általam elolvasott 7 szerzőnek (pl. Pope/1966) egységesen az volt a véleménye, hogy az egyezések a véletlennek tulajdoníthatók. Nézetüket azonban két ok miatt nem fogadhattam el. Az egyik ok az volt, hogy a szakértők egyike sem ellenőrizte a saját állításait például matematikai módszerekkel. A másik ok meg az, hogy a véletlenre való hivatkozás a tudományban súlyos illetlenség, mert véletlen valójában nincs is. Azt szokás véletlennek minősíteni, aminek a szerzők nem ismerik az okát, vagy amivel nem kívánnak foglalkozni. Ezért és a hasonló esetek miatt a "tudományos konszenzus" ítéletét több alkalommal figyelmen kívül kellett hagynom (Varga/2019/07/27).
Emlékezetes pillanata volt az akadémikus áltudománnyal való vitámnak az MTA székházában a Róna-Tas András professzor által tartott előadás után kibontakozott rövid párbeszéd. Előzőleg az MTA matematikus elnökét, Lovász Lászlót levélben arra kértem, hogy ellenőrizze a korábban Nemetz Tiborral végzett valószínűségszámításunk eredményét, hogy ezáltal a székely írással kapcsolatos akadémikus téveszméket a lomtárba küldhessük. Nem is válaszolt rá. Az elnök úr publikációiból azonban kiderült, hogy már foglalkozott a véletlennel és neki is az volt a véleménye, miszerint a tudományban a véletlenre való hivatkozás indokolatlan és kerülendő.
Nos, Róna-Tas András székely írásról tartott előadásán az elnök úr ott ült az első sorban és végig figyelt az elhangzottakra. A hozzászólásomban emlékeztettem az előadót arra, hogy az ő professzora, Németh Gyula az 1934-ben kiadott dolgozatában említette Veit Gailel 1500-as évekből származó híradását, miszerint a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei is. Hozzátettem, hogy e szó- és mondatjeleket megtaláltam a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatban. A kérdésem az volt, hogy miért nem beszél a szó- és mondatjeleinkről? Azt válaszolta, hogy ezek az azonosságok csak a véletlennek köszönhetőek. Lovász László elnök úr - bár tudnia kellett, hogy az előadó nem mond igazat - nem állt fel és nem igazította helyre Róna-Tas Andrást sem akkor, sem azóta. Így történt, hogy az MTA dísztermében ülő értelmiségi közönség a "tudományos konszenzus" mérvadó képviselőitől továbbra sem kapott megbízható tájékoztatást a székely írásról.
A kérdés végleges eldöntését Nemetz Tibor matematikusnak köszönhetem, akivel a fentebb említett valószínűségszámítást már 1993-ban elvégeztük és a leírása megjelent a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben (Varga/1993). Ez a számítás azt bizonyította, hogy a formai hasonlóságok nem a véletlen egyezésnek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetők. Amiből következően az írás- és jelhasználat nem különböző központokban, poligenezis útján jött létre, hanem egyetlen ősi forrásból fakadt és monogenezissel keletkezett.
Új kérdések
Ezt követően több új kérdés merült fel, amelyeket tisztáznom kellett. Hol és mikor létezett ez az ősi központ? Milyen célok szolgálatában jött létre ez az ősírás? Milyen nyelvet rögzíthettek vele a kezdeti időkben?
A kiindulási központ földrajzi helyzetének meghatározásához két fogódzóm is adódott. Az egyik az volt, hogy ha a székely jelek már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, akkor az ősforrás valahol középen, nyilván a Közel-Keleten lehetett. A másik segítséget a székely írás "f" (Föld) jele jelentette, amelyik az Ararát tövéből induló négy szent folyót ábrázolta s amely ábrázolásnak szinte az egész világon vannak megfelelői. Ezért joggal gondoltam arra, hogy e körbe zárt kereszt alakú jel az innen szétrajzó népeknek az őshazára, a Föld szakrális középpontjára vonatkozó emlékezetét tartotta fent. E felismerésemet az Ornella Semino és 16 genetikus társa által írt dolgozat alátámasztotta (Ornella/2000/11/10), amennyiben rávilágított a Közel-Keletnek az interglaciális idején betöltött kiemelten fontos őshaza voltára.
Az írást életre hívó társadalmi igényt két körülmény alapján sikerült meghatároznom. Egyrészt az egyes jelek jelentésének, képi tartalmának kutatása során nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a jelek az ősvallás számára fontos dolgokat (égig érő fa, Orion csillagkép, négy szent folyó stb.) jelöltek. Másrészt a vallástörténeti búvárkodásaimból az derült ki, hogy minden vallás három részből áll: elméletből, szertartásból és jelképekből. Kézenfekvően adódott a következtetés, hogy e legkorábbi jelrendszert nem a könyvelés, hanem a kőkori ősvallás igényei hívták életre.
Az akrofónia rekonstrukciója
Az eredeti nyelvet, amely számára e kőkori hieroglifikus írást létrehozták, az akrofónia rekonstrukciójával azonosítottuk. Kutatásaink a magyar nyelv régi, többnyire egyszótagos szavaihoz vezettek.
El kell mondanom: egyelőre nem tudom megállapítani, hogy ezek a magyar szójelek pontosan mikor jöttek létre. Elvileg elképzelhető, hogy e magyar szójeleket másodlagosan, egy másik nyelv szójeleinek lefordítása útján kaptuk meg s majd az így hozzánk került szójelekből indult meg a magyar akrofónia. E kérdés ellenőrzésére az amerikai indiánok népi jelrendszere és a kínai írás lehet a legalkalmasabb, ám amíg ezt nem végzi el valaki, addig kénytelen vagyok a saját kutatási eredményeimre hagyatkozni.
A székely betűk többsége esetében Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal, Záhonyi Andrással és másokkal az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett keretekben együttműködve elvégeztük ezt a rekonstrukciót. Azaz tisztáztuk, hogy milyen szójelekből alakultak ki az egy hangot jelölő betűk. Ennek során figyelembe vettem a rokon írások hasonló szójeleinek jelentését is. Például:
- Az ótürk "ök, ük, kö, kü" szótagcsoportjel segített a szkíta-hun-magyar hieroglif írás kő szójelének, valamint a belőle kialakult, ám ritkán használt székely "harmadik k" és "egyik ö/ő" betű kapcsolatrendszereinek megértésében. Az a körülmény, hogy a török nyelvekben nincs kő szó, a magyarban azonban a kő és a kű változat is előfordul, arra utalt, hogy az ótürk írás vehette át a magyarul beszélő szkíták, vagy hunok írásából a kő szójelet. Ez később kettéhasadt és a székely írás "harmadik k" és "egyik ö/ő" betűje keletkezett belőle.
- Az ótürk írásban meglévő, halat ábrázoló betű a "b" hang jele, míg a székely írásban ez a "h" betű (mert a törökök balik-nak mondják azt, amit mi magyarok hal-nak). A sumér írásban egy hasonló jelforma a ha "hal" szójele. Ez értékelhető úgy, hogy a törökök átvették a régebbi sumér-magyar ha/hal szójelet és azt lefordították balikra, majd a balik szójeléből "b" betűt csináltak. Egy másik lehetséges magyarázat az, hogy a türk népek ősei már ismeretlen előidőkben (a kőkorban?) használták/átvették ezt a szójelet, amikor az még a hal/bálna/balik szavak közös ősét jelölte s a jelhez kötődő hangalak csak a nyelvek és szavak elkülönülésével párhuzamosan távolodott el egymástól.
- A hettita (újabban luviai) hieroglif írásban meglévő "nagy" szójel segített megérteni a székely írásban és az ótürk írásban egyaránt jelen lévő és egymással pontosan azonos "n" rovásbetűk jelentését. Szekeres István a kínai írásban találta meg e hettita szójel párját. Innen lehet tudni, hogy a magyar és ótürk "n" betűk egy egykor Eurázsia-szerte elterjedt "nagy" szójel leszármazottai. Egyúttal azt is bizonyítja e megfelelés, hogy az ótürk "n" betű csak a magyar nagy szójelből, vagyis a szkíták és a hunok magyar írásából származhat. Törökül ugyanis az ulu szó jelenti a "nagy"-ot, amiből az akrofónia során nem keletkezhet "n" betű. A képszerűbb ábrázolások alapján az is tisztázható volt, hogy a nagy szójel íve az égboltot ábrázolja. Szekeres István jegyezte meg e jel kapcsán, hogy a magyar nyelvben gyakori a nagy ég jelzős szerkezet, ami egy ősi szóhasználat maradéka lehet. Hozzátehetem, hogy a hieroglifikus szövegek jórészt ilyen és ehhez hasonló ősvallási kifejezésekből, rövid mondatok felsorakoztatásából állnak.
- A kínai "föld" szójel, az asztrológusok "Föld" jele és a székely "f" betű hasonló formájából következően a székely "f" betű a szkíták/hunok/avarok Föld szójeléből alakult ki az ismeretlen előidőkben lezajlott akrofónia során.
- Az egyiptomi Rá napisten szójele, valamint ennek hettita (luviai), kínai, szarmata, hun, avar és ótürk rokonsága segített tisztázni a székely "kis r" és "nagy R" betűk eredeti képi tartalmát, a formai változatok kialakulását, összefüggéseit és időbeli sorrendjét, valamint a magyar ragyogó, szikra, reggel "Ré kel" stb. szavakkal való összefüggését. A Rá szójel nem egyiptomi eredetű, csak ott maradt meg a szójel eredeti hangalakja. Az is felmérhető, hogy a magyar jelkészletben a "nagy R" és "kis r" jelváltozatok kifejlődésének minden (kezdeti, közbenső és végső) jelforma-változata megtalálható, míg az ótürk írásban egy ezekhez képest kései jelváltozat jelöli az "r" hangot. Azaz a székely írás nem származhat az ótürkből, fordítva azonban ez lehetséges. (2018/02/07).
Mint azt fentebb említettem, az akrofónia rekonstrukciója régi magyar szavakhoz vezetett, amiből következően az első írást a magyar nyelv rögzítésére alkothatták meg, legkésőbb 50 000 évvel ezelőtt.
Az időpontra vonatkozó felismerésemet váratlanul megerősítette a Genevieve von Petzinger, a kanadai Victoria Egyetem paleoptrológusa által végzett kutatások eredménye. Ő a világ kőkori barlangi jeleinek összegzését végezte el s az eredményből arra következtetett, hogy ez egy egységes jelrendszer lehet, amit esetleg még Afrikából hozott magával az Európát benépesítő modern ember (Petzinger/2016).
Amihez csak azt tehetem hozzá a fentiek alapján, hogy e jelrendszernek kb. 40 egykori szójelét azonosítottam. Közreadtam ezen írás (a magyar hieroglif írás) leírását és folyamatban van a hieroglifikus szövegek elolvasása is. A von Petzinger által közölt kőkori szövegek közül kettőt könnyen el is tudtam olvasni (Varga/2021/02/11).
Kőkori írásjelek hangalakjának feltárása
Nem teljesen reménytelen próbálkozás az egyes régi (például kőkori) hieroglifikus írásemlékeken látható jelek hangalakjának kutatása. A módszer arra a meglepően kézenfekvő elvre épül, hogy ha ismerjük a jelet a magyar hieroglif írás újabb kori szövegeiből, akkor ismerhetjük a kőkori jel hangértékét is. Ezt természetesnek kell tartanunk, hiszen - a kisebb-nagyobb változásoktól eltekintve - ugyanarról az írásrendszerről van szó. A módszert az értelmes olvasatok folyamatosan bővülő sorozata igazolja.
Amiképpen a latin betűk ismeretének hála el tudjuk olvasni az ókori latin írásemlékeket, hasonlóképpen olvashatjuk el szerencsés esetben a rövid kőkori szövegeket is a magyar hieroglif írás segítségével. Amiképpen azért tudjuk elolvasni az ókori latin szövegeket, mert a latin írásrendszert kétezer éve folyamatosan használjuk és sohasem merült feledésbe, ugyanezért használhatjuk a magyar hieroglif írást is a kőkori szövegek elolvasásakor. A latin írás ugyan csak kb. kétezer éves, a magyar hieroglif írás meg vagy 50 000 éves, ám a kor ez esetben nem döntő, mert az elv működését az évek gyarapodó száma nem teszi lehetetlenné.
Példa erre a székely írás "ty" betűje esetében az akrofónia rekonstruálása érdekében végzett munka, a magyar hieroglif írás atya szójelének azonosítása és igazolása.
A székely írás "ty" betűjének (Ciprustól Kínáig) több írásrendszerben is kimutatható formai párhuzamai korán felkeltették a figyelmemet és több évtizedes töprengésre kényszerítettek. A hasonló alakú kínai fu "atya" jel alapján viszonylag gyorsan tisztázódott, hogy a székely "ty" betű egy valaha volt sztyeppi atya szójelből alakult ki. A jelforma pedig az Orion csillagkép rajzának bizonyult. A mitológiából ismert égi szarvasvadász-jelenetben az Orion Nimródnak felel meg, aki a két fiával (a Gemini/Ikrek csillagképpel) az előlük menekülő csodaszarvast üldözi. Mivel krónikáink szerint a magyarság ősapja Nimród, ezért róla neveztem el a jelcsoportot Nimród tamgának és erről több munkámban is beszámoltam, pl. (Varga/1989/01/14) és (Varga/2017). Következtetésemet tudtán kívül Záhonyi András is megerősítette, egyúttal lehetőséget adva az Oriont ábrázoló kőkori jel hangzósítására is.
A középső neolitikumból (a Tordos-Vincsa kultúrából) származó tatárlakai táblák jeleinek számtalan, rossznál rosszabb megfejtése született már, míg végre Záhonyi András kiderítette, hogy egy csillagtérképről van szó (Záhonyi/2011). A táblák egyik, Orion csillagképet ábrázoló jele jó illusztrációja a mondottaknak. Ezt a homokóra alakú jelet ugyanis a fent mondott elv segítségével sikerült hangzósítanom. Előfordul ez a jel a sumer írásban is (ahol nem csak az Orion csillagképet jelöli, hanem az ada "atya" szót is), valamint megtalálható a párhuzama a kínai fu "atya" szójelben és a székely írás "ty" (atya) jelében is. A felsorolt jelek mindegyike a kőkori ősvallási jelképből (az Orion csillagkép rajzából) alakult ki. Elegendő alapot nyújtanak a tatárlakai szójel elolvasásához (hangzósításához) is, mert - némileg megváltoztatva ugyan - de valamelyest megőrízték az eredeti hangértéket.
Az atya szójele azért hasonló a fél világon és azért ábrázolja az Orion csillagképet, mert a kőkori ősvallás szerint az Orion csillagkép az atyaisten égi mása (az isteni triász fiúistenéről, népünk atyjáról van szó). Ez az ősvallási kép (az égre rajzolt szarvasvadászat egyik alakja) köszön vissza a lapp, a hun, a magyar és az amerikai indián mítoszokban is.
A kőkori jel sumér, kínai és magyar jelváltozataihoz tartozó hangalakok a közös ősvallásban használt hangalak leszármazottai. Ezért a homokóra alakú tatárlakai jel hangalakjának rekonstruálásához felhasználhatjuk a sumér, a kínai és a székely jelváltozatot is. Egy széles körben elterjedt kőkori írásrendszerről van tehát szó, amely hasonló szerepet játszhatott a kőkorban, mint napjainkban a latin írás. Persze igen keveset tudunk erről a kőkori jelrendszerről, ez azonban az atya jel esetében elegendő a kőkori hangérték megközelítéséhez.
Amikor a tatárlakai atya jel hangalakját kerestem, akkor három adatból indultam ki: a sumer ada "atya", a kínai fu "atya" és a székely "ty" (atya) hangalakból. A kínai hangalak vagy kakukktojás, vagy a sumér és a magyar nyelvben egyaránt szereplő apu szó utolsó szótagjának leszármazottja. A sumer/magyar ada/atya hangalakok rokonsága azt jelenti, hogy megközelítettük a kőkori hangértéket.
A tatárlakai táblák Orion csillagképet ábrázoló jelének tehát a legnagyobb valószínűséggel ada/atya volt a hangalakja (vagy az egyik hangalakja az apu/fu mellett). Lehet még némi bizonytalanság a szójel ezen olvasatában, ám a lényeget ez már nem érinti: megengedhető pontatlansággal el tudjuk olvasni a tatárlakai táblák egyik szójelét. Ehhez az vezetett el, hogy felismertük a kőkori írásrendszer lényegét (létét, típusát, elterjedtségét, ábrázolási és jelentéssel kapcsolatos elveit).
Szójelekből mondat alkotása
Zelliger Erzsébet nyelvész kérdezte az academia.edu hasábjain:
- Kedves Varga Géza! Kérdés: Lehet-e ezeket a hieroglifikus jeleket a mai magyar nyelven olvasni? -
nyilvánvaló, hogy a hun kor óta megváltozott valamelyest a magyar nyelv. A pontos hun kori kiejtést nem tudjuk visszaadni, azt csupán megközelíteni lehet.
láttuk
EREDMÉNYEK ÉS DISZKUSSZIÓ - RESULTS AND DISCUSSION
A fenti kutatómunka eredményeképpen megszületett a székely írásnak, pontosabban a székely írás korábbi, szójeles változatának, a magyar hieroglif írásnak a leírása. Ezen újonnan felfedezett írás segítségével meg lehet érteni, szerencsés esetben el is tudjuk olvasni a korábbi évezredek hieroglifikus mondatait. Olyan időbeli mélységekbe pillanthatunk be ezáltal, amire a nyelvtudománynak eddig nem volt lehetősége. Például megértjük a szkíta, meg a hun szavakat és mondatokat s meggyőződhetünk arról, hogy e népek magyarul beszéltek.
A magyar hieroglif írás jellemzői
A székely írás előzménye egy szó- és mondatjeleket használó magyar hieroglif (azaz ősvallási kötődésű) írás. A kutatás során tisztázódott, hogy ennek jelei már a kőkorban elterjedtek a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Lényegében minden ismert írás- és jelrendszerben megtalálható 5-50 jelének formai párhuzama (3). Ami azt jelenti, hogy ez az ősírás nem vezethető le egyik, vagy másik ismert antik írásból, ám belőle mindegyik származtatható. Szinte mindenütt használták, ám a sztyepp sajátos gazdasági lehetőségeiből fakadó kulturális konzervativizmus jobban segíthette a megmaradását. A saját kultúrához való ragaszkodáson túl ez magyarázhatja gyakori előfordulását a lovasnomád népek emlékein. Legpazarabb kivitelű emlékei a hun korszak ötvösei által készített ékszereken maradtak fenn. Attila halála után hun hatásra erősödik fel a jelenléte Európa nyugati felében gót, meroving és angolszász tárgyakon. Rövid hieroglifikus szövegei ma is megtalálhatók a népművészet tárgyain (a hímes tojásokon, az amerikai indiánok cserépedényein, a sztyeppi népek textiljein stb.), de a vallási és uralmi jelképeken (például a magyar címerben, vagy az azték Quetzalcóatl-hoz kötődő jelhasználatban) is.
A Nemetz Tibor matematikussal közösen elvégzett matematikai valószínűségszámítás szerint e formai hasonlóságok nem a véletlen egyezésnek, hanem az írásrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetők. Az egyes jelek, alkalmazások és más adatok elemzésével nyilvánvalóvá vált, hogy az írás nem poligenezis, hanem monogenezis útján keletkezett legkésőbb kb. 50 000 évvel ezelőtt a Közel-Keleten. Nem az állam és nem a könyvelés, hanem a vallás, a világ leírásának és a társadalmi együttélés szabályozásának az igénye hívta életre.
Eredeti állapotában az írásrendszer 50-200 ősvallási jelentőségű, jellemzően egyszótagos szó, képszerűségét valamelyest megőrző lineáris jelét használhatta. A szójelek egy részének hangalakját, jelentését és képi tartalmát az 1990-es években Simon Péterrel, Forrai Sándorral, Szekeres Istvánnal és másokkal rekonstruáltuk. A rekonstrukcióhoz a székely írás és más adatok, például a szójeleket alkalmazó rokon írások (kínai, sumér, hettita, egyiptomi stb.) hasonló jeleinek a segítségét vettük igénybe. Az akrofónia rekonstrukciója általában egyszótagos régi magyar szavakhoz (szójelekhez) vezetett. A hieroglifikus írásemlékek a feltárt szójelekkel megérthetőknek és elolvashatóknak bizonyultak (4).
A hieroglifáknak esetenként van lineáris és képszerűbb változata is.
Ha az írásemlék jelei sort alkotnak, akkor annak a sorvezetése változó: vízszintes, függőleges és körben olvasandó is lehet. A jelek általában nem állnak össze hosszú sorokká, jellemzően csak egy-egy képszerű ősvallási ábrázolást (ábrázolási konvenciót) alkotnak, vagy annak részleteit magyarázzák (a térképek jeleihez hasonlóan).
A szövegek műfaja korlátozott. Legyakrabban rövid ősvallási szlogeneket (például: az ég ura, nagy ország. Jóma földje stb.) rögzítenek. Ritkábban előfordul ősvallási istenidéző szertartás szövegkönyve (ilyen Nenad korongja), vagy ismétlődő sorokból álló ima is (ennek felel meg a karcagi csatkarika felirata).
Ez az ősírás nem volt képes többre néhány rövid ősvallási jelentőségű mondat leírásánál, amelyeket jellemzően ábrázolási konvenciók (világmodell, égig érő fa, zoomorf és antropomorf istenábrázolások stb-k) készítésekor rögzítettek. A szójel-készlet az ősvallási gyakorlatban természetes úton született meg, például az égig érő fa, egy hegy, a Tejút, vagy az Orion csillagkép lerajzolásával.
A szójeleket az ősvallási jelentőségük által meghatározott sorrendben tartották nyilván. A magyar és a csukcs szójelek sorában első helyre kerültek az isteni triász (a család) jelnevei. Ugyanez lehetett a helyzet a von Petzinger által közölt kőkori barlangi jelek esetében is, mert az isteni triász ismert jeleit a barlangokban is megtaláljuk. Ez a szójel-sorrend határozta meg az akrofónia lezajlása után az ábécék jelsorrendjét is: "a" (anya, Enéh), "b" (Bél fiúisten), "c" (érdektelen későbbi beszúrás), "d" (Dana istennév).
A rövid mondatok szerkesztésekor gyakran törekedtek a szimmetrikus íráskép elérésére.
E kőkori eredetű szójel-készletből és íráshasználatból alakult ki a modern alfabetikus rendszerű változat, amelyet ma székely írásnak nevezünk és napjainkig használunk (4).
A hun-avar időkből fennmaradt két vegyes rendszerű írásemlék, amelyben a szótövet szójellel, a ragot pedig betűző írásmóddal rögzítették (pl. a Bodrog alsóbűi rovásírásos fúvókán). A szójeles íráshasználat maradványait továbbra is alkalmazzuk pl. a népi fazekasedényeken és a hímes tojásokon, de a magyar címerben is. Ez utóbbiban a kettős keresztes hármas halmos címerfél olvasata: Egy országa (mai magyarsággal: Isten országa).
Példatár
Az alábbiakban néhány figyelemre méltó hieroglifikus írásemléket mutatok be. Az ábrákon kiemelem a hieroglifákat és bemutatom a nekik megfelelő székely írásjeleket, vagy egyéb magyar jeleket is.
2. ábra. Párthus aranyoroszlán magyar mondatokkal: Jóságos úr (a bal alsó sarokban, jobbról balra olvasva) és Lyukó a nagyon, nagyon nagy ragyogó úr (a jobb alsó sarokban balról jobbra olvasva)
Az archeologia.hu számolt be a Budapesti Történeti Múzeum régészeinek óbudai ásatásáról. A feltáró régész Tóth Anikó volt, akitől engedélyt kaptam a fellelt honfoglalás kori gyűrű fényképének (1. ábra) a felhasználására, amit itt is megköszönök (Tóth/2018).
A "jel madáron" ábrázolási konvenció példáit megtaláljuk az apahidai hun turulon, a gátéri avar madáron és a gyulai, meg a rakamazi honfoglalás kori madárábrázolásokon is. A csúcshegyi gyűrű pecsétlapján a madárábrázolás szárnyán az Ég szár (mai magyarsággal: Ég ura) mondat olvasható. E mondat elolvasását a gátéri avar gyűrűn elhelyezett hasonló szöveg segítette. Pontos megfelelőjük szerepel egy gyulai honfoglalás kori gyűrűn is.
A csúcshegyi madaras gyűrű hieroglifikus mondatai közül az Ég szár (mai magyarsággal: Ég ura) mondat igen fontos, mert - a Bakay Kornéltól kapott szíves tájékoztatás szerint, amit itt is megköszönök - a Kínától északra élő hunok szóhasználatával egyezik. Az Ablat Hodzsajev (2017) munkájából megküldött részlet ugyanazt a mondatot tartalmazza, mint amely a hazai avar és honfoglalás kori leleteken is olvasható. Ez a mondat lenne a hun (a kínai feljegyzés szerint kün) népnév hunok általi értelmezése. Nyilván úgy kell értenünk ezt az adatot, hogy a napisten egyik neve a hun/kün (vö. magyar hím/kan "férfi"!), aki a hunok szerint az ég ura volt.
Az eddig megismert hieroglifikus szövegek általában másutt is előforduló vallásos jelentőségű mondatokból állnak. A hasonló hieroglifikus mondatok jellemzően nem alkotnak összefüggő, hosszabb szöveget, inkább ősvallási jelmondatok ismételgetéséről van szó. Egy ilyen ősvallási mondat előfordulásait értük tetten a csúcshegyi madaras gyűrű segítségével. Ez - a párhuzamaival egyetemben - az avar-magyar etnokulturális azonosság dokumentuma.
A 7. ábrán látható permi bronztárgy a III-V. századból, azaz a hun korszakból való. Az Istent, akit a mellére tett Jó szójellel nevez meg, medveszerű állaton lovagolva ábrázolja. Aminek az lehet a magyarázata, hogy az Urálban ez volt a lakosság szent állata, talán ez volt az Isten, vagy az egyik isten zoomorf változata? Mindenesetre a medvén megtaláljuk Lyukó napisten jelét. A jelek olvasata: Lyukó a jó ragyogó sar (mai magyarsággal: Lyukó a jó, ragyogó úr).
A permi bronzon egyedül az isten mellére tett, kacskaringó alakú jó hieroglifa nem azonos valamelyik testrész lehetséges rajzával. A testrészek rajzának jelként való felhasználása ismert szokás az ősvallási ábrázolásokon. Sőt, a hasonló ősvallási rajzokból, a rajzok részleteiből születtek meg a jeleink.
A kacskaringón kívül az isten orrára tett sar szójel okot ad arra, hogy a magyar nyelvre következtessünk. Egy kirgiziai hun aranyálarc esetében már találkoztunk az orron lévő szár jellel (annak képszerűbb változatával). Mivel a sar, szár, orr és arc szavak etimológiája a magyar nyelvben egy gyökerű, ebből következően e permi bronzon a magyar nyelven beszélő hunok jelhasználati szokását értük tetten.
E bronzba öntött magyar nyelvemléknek és társainak nyelvtörténeti jelentősége van. A permi bronzok ama korszakok egyikét illusztrálják, amikor a magyar nyelv elemeit az Urál őslakói átvették a sztyeppi eleinktől.
Egy indián nemes, Juan de Santa Cruz Pachacuti Yamqui Salcamayhua, az 1600-as években lerajzolta az azóta elveszett Cusco-i inka főoltárt, és indián nyelven hozzáfűzte a jelentésüket. E fennmaradt leírást 1879-ben Madridban könyv formájában jelentették meg, benne az oltár rajzával és a hozzá tartozó magyarázó szöveggel (Santa/1613). Az ábrázolásra Császár István hívta fel a figyelmemet, amiért itt is köszönetet mondok.
A Cusco-i inka Naptemplom oltárán egy olyan, a hun-magyar jelhasználattal rokon gyakorlat érhető tetten, amelynek a gyökerei még Eurázsiában alakultak ki az indiánok őseinek Amerikába vándorlását megelőzően.
A jelekkel borított inka oltár úgy ábrázolja Viracocha Isten arcát, hogy azzal egyúttal egy szembőlnézeti világmodellt ("eget tartó fa" ábrázolási konvenciót) is megjelenít. Egy panteista elképzelés alapján azonosítja a világot az istennel.
Az oltár segítségével kimutatható inka-magyar jeltörténeti párhuzamok közé tartozik a 11 azonos alakú szójel (8. ábra), a "jel orron" ábrázolási konvenció és az "országot leíró mondat" szövegpanel.
A "jel orron" ábrázolási konvenció. A hun-magyar jelhasználat egyik sajátossága a "jel orron" ábrázolási konvenció, aminek ez az inka oltár is megfelel. Viracocha orra a világoszloppal (a magyar hieroglif írás szár "növényi szár, úr" jelével) azonosítható. Az orr kiemelt szerepe (eget tartó fa, azaz Tejút) és a hozzá kötődő jelhasználat felidézi az eurázsiai hun-magyar arcábrázolások hasonló példáit:
- A permi kultúra III-VIII. századból származó egyik bronztárgyán az orr egy ten "isten" szójel, amely az égig érő fa egyfajta ábrázolása (Varga/2020/11/09).
- Egy másik, III-V. századi permi bronz medvén lovagló istenének arcán az orr az égi hegyet ábrázoló sar "sarok, úr" jellel azonos (2020/11/12).
- Egy kirgíziai hun halotti aranyálarc orrán az égig érő fát ábrázoló szár jel látható. (Varga/2018/11/18).
- A hunok által meghatározott lomovátovói kultúra istenábrázolásán elolvasható az isten (ős + ten) szó, a torkán van az ős, az orrán a ten hieroglifa (Varga/2018/10/23).
- Egy magyar hieroglifákkal ellátott tibeti halotti aranyálarcon az orr a szár "növényi szár, úr" hieroglifának felel meg (Varga/2019/06/19).
- Egy Árpád kori bronzkereszt Krisztusának arcán az Egy ten "Egy isten" mondat olvasható (Varga/2019/06/14).
A sar, szár, orr, arc és úr szóbokor etimológiája a magyar nyelvben közös gyökerű, ezért ez az ábrázolási konvenció magyar nyelvű ősforrásra utal.
Az országot leíró mondat. Találunk az inka oltáron két olyan szójelet, amelyek együtt a Nagy ország mondatot alkotják (8. ábra). A nagy hieroglifa az égbolt ívét ábrázolja, az ország pedig egy alatta lévő hármashalom. Ennek az "országot leíró mondatnak" több párhuzama akad az eurázsiai jelhasználatban.
A lomovátovói kultúra egyik jelvényén a Lyukó országa (Varga/2021/02/12a), az apahidai hun turulokon a Ragyogó ország (Varga/2018/10/27a), a Gizella-kincs avar készítésű turulos fibuláján a Nagy, ragyogó ország (2018/10/27b), a szárazdi avar szíjvégen az Ak országa (2021/02/12b), a magyar címerben pedig az Egy országa mondat olvasható. Nem csak az inka nagy és ország jel azonos a hun-avar-magyar jelekkel, hanem a gondolat is, amit kifejeznek velük. Természetesen ez csak a magyar értelmezése az indián jeleknek. Egy esetben azonban ellenőrizni tudjuk, hogy távol állnak-e egymástól a magyar és az inka jelentések.
Az inka nemes ugyanis a hármas halomhoz a Pacha mama magyarázatot adja, aki a Nappal azonosított Viracocha főisten párja, a földdel, természettel azonos inka anyaistennő volt. Azaz a hármas halom nem valamilyen természetes hegyek puszta rajza, hanem jelentéssel bíró, kiolvasható jel volt az inkák számára is. A jelentések nem pontosan azonosak, ám a magyar "ország" és az inka "anyaföld" jelentés egymásnak mégis megfeleltethető.
Az inka mondat gondolati tartalmát meg lehet közelíteni a magyar jelek segítségével. Ha e hun ősvallási gondolatoknak nyoma maradt az inka Naptemplom oltárán és általában az amerikai indiánok kultúrájában, akkor az a hun-magyar és indián kultúra igen régi közös gyökereiről tanúskodik és elárul valamit az emberiség legkorábbi ismert írásáról.
Tepe Giyan egy nekropoliszáról nevezetes régészeti lelőhely a Zagrosz-hegység középső részén. A leletek a Kr. e. VI. évezredtől Kr. e. 1100-ig sorakoznak. E lelőhely egyik agyagedényének (9. ábra) a jeleit olvasom el az alábbiakban.
Lehetséges írástörténeti kapcsolatok
A magyar hieroglif írás egy meglepő új felfedezés, ami - első pillantásra - nehezen köthető ahhoz az írástörténethez, amely az értelmiségi köztudatban él. Ezért - bár a párbeszéd folyamatos - a felismeréseim tudományos igényű értékelésére nem került sor.
A szójeles írásunk valójában egy, az írás keletkezésével kapcsolatos űrt tölt be, amely méltán számíthat érdeklődésre és reakciókra. Az eddigi (például a sumér árukísérő jelekkel kapcsolatos) írás-eredeztetési hipotézisek nincsenek kellően alátámasztva és nem adnak választ az olyan jelenségekre, mint amit a sumért megelőző (a Mas d' Azil-i és a Tepe Yahja-i lelőhelyhez, valamint a Tordos-Vincsa kultúrához köthető stb.) írások jelentenek (11. ábra). A magyar hieroglif írás megismerése segítséget nyújthat azoknak, akik az óeurópai írás, a kínai írás és az amerikai indiánok népi jelkészletének eredetét kutatják. A közös kép kialakításának lehetőségét támasztja alá, hogy az óeurópai írásrendszerrel foglalkozó szerzők jórészt vallásos kötődésűnek tartják a Tordos-Vincsa kultúra jeleit, ami megfelel az általam használt hieroglifikus jelzőnek.
A magyar hieroglif írás legalább 50 000 éves létéről és a Közel-Keletről való szétterjedéséről közreadott felismerésemet legújabban Genevieve von Petzinger igazolta (azt írja, hogy az általa feltárt barlangi jelek általánosan elterjedtek és feltehetően Afrikából kerültek Európába), ám nem vette észre jelei jó részének magyarazonos voltát.
KÖVETKEZTETÉSEK - CONCLUSIONS
Az emberiség - az elfogadott, ám megalapozatlan feltételezésekkel ellentétben - sokkal hamarabb volt képes az írásra és az olvasásra, mint azt eddig általában feltételezték. A legkorábbi jelrendszerek - Maurice Pope következtetésének megfelelően - sokkal modernebbek voltak a feltételezettnél (nem a vadászatot ábrázoló lendületes barlangrajzok, hanem a mellettük látható lineáris jelek képviselik a legkorábbi ismert írásjeleket).
A klasszikus írásrendszerek között sincs az az áthatolhatatlan válaszfal, amelyet közéjük szoktak képzelni, mert a kezdeteiket ugyanaz az ősforrás: az ősvallás - székely írással rokon - jelképrendszere jelenti.
A kőkori szójeleket nem kellett feltalálni, mert a szójelek a természet dolgainak (a panteista ősvallás tételeinek) lerajzolásával keletkeztek.
Az általában hangoztatott írástörténeti kép hiányosságainak oka a szerzők - tisztelet a kivételnek! - nagy kérdések megválaszolásától (tanulástól, munkától és gondolkodástól) való szokásos tartózkodása.
Jegyzetek
(1) A több évszázados megszállás tudatnyomorító hatását bizonyítja az a szokás, hogy külföldön a magyar szerzők nevét megváltoztatott sorrendben szokás közölni. A magyar anyakönyvekbe bejegyzett személynevekben elől szerepel a családnév s azt követi a keresztnév, ám mindez megfordul, ha a szerző külföldön publikál. Annak ellenére, hogy semmiféle helyesírási szabály nem volt és ma sincs erre. Ám az osztrák megszállás idejében a szolgalelkek ezt - a magyarhoz képest - fordított sorrendet honosították meg és ez egy íratlan követelmény maradt napjainkban is. Ez a kötelező udvariasság csak a magyarokra érvényes. A japán szerzőknek (akiknek a magyarhoz hasonló sorrendben van a neve) nem kell megváltoztatniuk a nevük tagjainak sorrendjét.
Hasonlóképpen ellenkezőjére fordult a "tudományos konszenzus" gondolkodásmódja több fontos őstörténeti, írástörténeti kérdésben is, mint például a hun-magyar azonosság és a székely írás eredeztetésének témaköre.
(2) Tökéletesen eredménytelen maradt az évtizedes küzdelem, hogy az ügy megfelelő elbírálásban részesüljön és legalább a lelet eredeti rajza bekerüljön az írástudomány látóterébe. A múzeumszolgától a miniszterig terjedő ismételt hivatali eljárásokban minden szinten "a holló a hollónak nem vájja ki a szemét" elv érvényesült.
A miniszter által létrehozott Magyarságkutató Intézet ugyan azt hirdeti a honlapján: "A szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség." A honlapon felsorolt 27 intézeti feladat között azonban nem szerepel a székely írás és általában a magyar jelhasználat kutatása, holott az előző átkosban ez volt a leginkább megtagadott tudományterület. Az Intézet ugyan ad ki dolgozatokat e témakörben is, ám azok jellemzően a korábbi téves véleményeket képviselik. Például Fehér Bence, az MKI munkatársa sorozatosan nem ismeri fel a szkíta és avar régészeti leleteken lévő rovásjeleket (pl. inkább ott nem lévő latin betűs szláv szöveget vizionál egy óbudai avar edényen), továbbá szót sem ejt a szójeleinkről.
(3) A 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek közül 20 db., a 6000 éves Tordos-Vincsa kultúra jelei közül 49 db., a Kína területén használt írásjelek közül 50 db., az amerikai indiánok népi jelkészletéből kb. 30 db., a sumér, az egyiptomi hieroglif, a hettita (újabban luviai) hieroglif, az Indus írásból 20-nál több azonos alakú jelet találtam. Néhány esetben nyilvánvalóvá vált, hogy az azonos jelformákhoz azonos, vagy rokon hangalakok és jelentések tartoznak a különböző írásokban (például Szekeres István fedezte fel, hogy a magyar zsenge kínai megfelelője a sen "fiatal növény" szót jelöli).
(4) Az így feltárt szójelek nyelvi következtetésekre is lehetőséget adtak, aminek köszönhetően az Élet és irodalom a hét nyelvészeti kötetének választotta a Magyar hieroglif írás c. kötetet.
A szójelek elvileg a világ bármely nyelvén elolvashatók lennének, gyakorlatilag azonban csak azon népek nyelvein szólalhatnak meg, amelyek rendelkeznek a megfelelő szójelekkel. Erre a legnagyobb esélyt a magyaron kívül a kínai írás és az amerikai indiánok népi jelkészlete kínálja.
A megismert írásemlékek magyar, vagy magyarral rokon nyelvet azonosítanak. Ilyen a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor ten "isten, élet" jele, amelyet a tenyésztés szervére helyeztek. Ugyanezt a jelhasználatot tapasztaljuk a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján is. Hun-magyar etnikumjelző a "lyuk jelben fizikai lyuk" ábrázolási konvenció is.
(4) Az írás a gondolat rögzítése jelekkel. Mindez a kommunikáció érdekében történik, ezért belátható, hogy a másik, esetenként alkalmazott szűkebb definició (miszerint az írás a nyelv rögzítése jelekkel), korántsem optimális, mert korlátozná a kommunikációt. A nyelv ugyanis csak a gondolatok egy részét rögzíti. Ezért, ha az írás fogalmát a nyelv által rögzített gondolatok lejegyzésére szűkítenénk le, akkor lemondanánk a létező kommunikációs lehetőségek és írásemlékek jelentős részéről, például a zenei gondolatokat rögzítő kottákról.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS - ACKNOWLEDGEMENTS
Köszönetet mondok azoknak a személyeknek és szervezeteknek, akiknek az értékes segítsége előre mozdította a munkámat. Közülük elsősorban a feleségem, Tóth Edit önzetlen áldozatvállalását emelem ki, mert az ő támogatása és elnéző szeretete nélkül nem szentelhettem volna a kutatásnak az évtizedeket. Köszönöm a Budapest XII. Kerületi Önkormányzat által 10 éven át az előadásokhoz biztosított teremhasználatot, a Lakitelek Népfőiskola alapítvány és Lezsák Sándor anyagi és erkölcsi támogatását, a Hévizi Városi Könyvtár és a Lenti Városi Könyvtár, valamint tucatnyi társuk által lehetővé tett és videón rögzített előadások lehetőségét. Köszönöm a zalaegerszegi Göcseji Múzeumnak a szentgyörgyvölgyi tehénszobor hiteles múzeumi másolatának elkészítésére vonatkozó engedélyét is! Hálás vagyok azért a segítségért is, amit Simon Péter, Nemetz Tibor, Götz László, Harmatta János, Veres Péter, Keszthelyi András, Gyárfás Ágnes, Bárdosi Ferenc, Vér Sándor, Deák Dezső, Kontur László, Cziráki Viktor, Jánosi Csaba, Méhes Sándor, Berényi László, Vékony Ljudmilla, Lucianne Lavin, Arjun Sabharval, Nagy László, Bryan R. Just, Cynthia Luo és mások adtak a munkám elvégzéséhez. Ők módszertani javaslatokkal, képanyag átadásával, szakirodalom figyelmembe ajánlásával, fordítással, nyomdai munkálatok ingyenes, vagy kedvező árú elvégzésével, valamint a részükről és értelmiségi tömegek részéről megnyilvánuló folyamatos érdeklődéssel és bátorítással segítettek.
Hivatkozott irodalom - References
Ablat Hodzsajev (2017): Közép-Ázsia néptörténetére vonatkozó ókínai történeti források közlései, Izdatyelsztvo Navruz, Taskent, 2017.
Alinei, Mario (2005): Ősi kapocs - A magyar etruszk nyelvrokonság, Allprint Kiadó, Budapest, 2005.
Balogh Csilla: "Eltűntek, mint az avarok..." Avar kori temető Zamárdi-Rétiföldeken, Zamárdi Város Önkormányzata, Budapest-Zamárdi, 2018.
Baráth Tibor (1968): A magyar népek őstörténete, Montreál, 1968.
Bél Mátyás (1718): De vetere litteratura Hunno-Scythica, Lipcse, 1718.
Diringer, D. (1946): The Alphabet, London, 1946.
Forrai Sándor (1984): Küskarácsontól Sülvester estig - Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásfeliratos emlékeink, Múzsák közművelődési kiadó, 1984.
Horváth Csaba-Barnabás (2019): Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p
Horváth Iván: A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé (irodalom/elte.hu)
Novotny Elemér (1978): Sumir nyelv - magyar nyelv, "Ősi gyökér" kiadása, Buenos Aires, 1978.
Ornelle Semino - ... (2000/11/10): The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective, Science, 2000.
Petzinger, Genevieve von (2016): The First Signs unlocking the mysteries of the world's oldest symbols, Atria Books, 2016.
Pope, Maurice (1966): The Origins of Writing in the Near East, Antiquity, XL, Cape Town, 1966.
Róna-Tas András (1996): A honfoglaló magyar nép Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe, Balassi Kiadó, Budapest, 1996.
Révész Péter (2017), Establishing the West-Ugric Language Family with Minoan, Hattic and Hungarian by a Decipherment of Linear A, WSEAS Transactions on Information Science and Applications, 14, 306-335, 2017.
Révész Péter (2019), Art Motif Similarity Measure Analysis: Fertile Crescent, Old European, Scythian and Hungarian Elements in Minoan Culture, WSEAS Transactions on Mathematics, 18, 264-287, 2019.
Sadovszky, Otto von (1996): The Discovery of California: A Cal-Ugrian Comparative Study, Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Intézet, 1996.
Santa Cruz Pachacuti Yamqui Salcamayhua, Juan de (1613): Relacion de antigüedades deste reyno del Pirú, Madrid, 1613.
Sándor Klára (1996): A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2.füzet
Sándor Klára (2017): A székely írás reneszánsza, Typotex Kiadó, Budapest, 2017.
Simon Péter (1984): A magyar „rovásírás” történelmi jelentősége és eredete, Magyar Herold I. 1984
Somos Zsuzsanna (2019), Dr.: Az Etheling dinasztia, in: Skóciai Szent Margit az Árpád-házi királylány, felmenői és leszármazottai. Püski, 2019. 9-12. oldal.
Szentgyörgyi Rudolf (2019): Rovásemlékeink nyelvtörténeti és művelődéstörténeti szerepe, Rovás – magyar nyelvtörténet – művelődéstörténet, Magyarságkutató Intézet, 2019., 37. oldal.
Thelegdi János (1598): Rudimenta (kézirat), 1598.
Tóth Anikó (2018): Honfoglalás kori temető a Harsánylejtőn, Budapest régiségei, LI. 2018. Budapesti Történeti Múzeum, 2020.
Varga Csaba (2001): Jel jel jel avagy az abc harmincezer éves története, Fríg Könyvkiadó, Budapest, 2001.
Varga Géza (1989/01/14): A Nimród tamga, Ómagyar Kultúra, 1989.
Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.
Varga Géza (2010): Egy magyar nyelvemléki kiállítás kapcsán, Osservatorio Letterario, Ferrara, 2010., március-április, 181. oldal
Varga Géza írástörténész blog (2011/09/11-...)
Varga Géza (2016a): Szabír jelek az Iseumban, 2016.
Varga Géza (2016b): A karcagi csatkarika felirata, 2016.
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza (2017/12/09): Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt
Varga Géza (2017/12/10): A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza (2018/01/06): Lovász László, az MTA elnöke nem vállalkozik tudományos igényű vitára a székely írás eredetéről
Varga Géza (2018/01/26a): A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció
Varga Géza (2018/01/26b): A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza (2018/02/07): Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű
Varga Géza (2018/02/17): Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza (2018/03/15): Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza (2018/03/08): Az afrászijábi tál világmodelljének Jóma úr földje olvasatú hieroglifikus szövege
Varga Géza (2018/04/29): Az égig érő fa ábrázolásai
Varga Géza (2018/05/03): Veleméri rajzos sindük
Varga Géza (2018/07/18): Sorokba rendezett szimmetrikus szöveg Nenad korongján
Varga Géza (2018/09/12): Az Élet és Irodalom a hét nyelvészeti könyveként említi a Magyar hieroglif írást
Varga Géza (2018/09/06): A kölkedi avar boglár magyar hieroglifái
Varga Géza (2018/10/10): Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza (2018/10/23): Az "ős hieroglifa a nyakon" etnikumjelző ábrázolási konvenció
Varga Géza (2018/10/27a): Az apahidai hun turulok hieroglifikus szövegei
Varga Géza (2018/10/27b): A Gizella kincs turulos fibulájának hieroglifikus szövegei
Varga Géza (2019/03/16): A rakamazi honfoglalás kori turul a "Jóságos úristen" mondattal
Varga Géza (2019/05/31): A székelyderzsi Dana ten mondatjel és társai
Varga Géza (2019/06/14): Rovásjelek Krisztus arcán
Varga Géza (2019/06/19): Tibeti ogur aranyálarc magyar hieroglifákkal
Varga Géza (2019/07/27): A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza (2019/10/01): Hozzászólás Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse a rovásírás c. előadásához
Varga Géza (2019/11/18): Garantálja-e a minőséget a tudományos szerkesztőségek szűrője a rovológiában?
Varga Géza (2019/12/02): Közszavak és istennevek
Varga Géza (2019/12/27): A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái
Varga Géza (2020/03/15): A Zamárdi avar temető hajfonatkorongja a hieroglifikus "Nagyságos Lyukó ősúr" mondattal
Varga Géza (2020/04/01a): Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról
Varga Géza (2020/04/01b): Mióta és miért tekintik nyelvemléknek a rovásírásos szövegeket a finnugrászok?
Varga Géza (2020/04/23): Gátéri avar madár a hieroglifikus "Ég ura" mondattal
Varga Géza (2020/11/09): Permi bronz a "Ragyogj Lyukó Bél úristen" mondattal
Varga Géza (2020/11/12): Medvén lovagló isten magyar szójelekkel egy permi bronzon a III-V. századból
Varga Géza (2021): Hímes tojások jelei
Varga Géza (2021/01/02): A G Petzinger által közölt európai barlangi jelek azonosak a székely jelekkel
Varga Géza (2021/02/11): Genevieve von Petzinger kőkori szövegeinek magyar olvasata
Varga Géza (2021/02/12a): A lomovátovói kultúra Lyukó országa mondatjele
Varga Géza (2021/02/12b): A szárazdi avar szíjvégen lévő Ak országa mondatjel
Winn, Shan M. M. (1981): Pre-writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinca Culture ca. BC 4000, Western Publishers, Calgary, 1981.
Záhonyi András (2011): A tatárlakai csillagóra, Fríg Kft., 2011.
Zsupos Zoltán (2015): A székely írásról, a szerző magánkiadása, Budapest, 2015.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése