Oldalcsoportok

2024. március 18., hétfő

Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal

Bevezető

Ezt a dolgozatot Bárdosi Ferenc kérésére készítettem, az általa az Attila Hotelben a szabírokról szervezett konferencia (2024. IV. 6.) céljára. A magyarok régi neve a szabír címmel tartott korábbi előadásomban arról beszéltem, hogy a szabír név az ókorban a Kaukázustól délre élő hurriták másik neve volt. A népvándorlás idején ez a szabír név Jordanesnél már az igazi hun utódokat, Bíborbanszületett Konstantinnál pedig a hun eredetű magyarokat jelölte a sztyeppén. A jelen előadásomban arra a kérdésre próbálok egy lehetséges választ adni, hogy a szabír név és a szabírok milyen népvándorlások során kerülhettek északra. Nyilván több ilyen nép és népvándorlás is szóba jöhet. Közülük most a méd eredetű szarmaták történetét vázolom fel, kiegészítve a róluk tudottakat néhány magyarul megszólaló hieroglifikus szarmata nyelvemlék felmutatásával (2/a. és 8-24. ábra). A 14. ábrán látható edényen a "tprus" (tapar us "szabír ős") jelben a népnév korabeli változata is előfordul, amely  tapar népnevet Patkanov említi.

Bakay Kornél idézi Pliniust, aki szerint "a szarmaták a médek leszármazottai". Priszkosz rhétor adatát is felhasználja, akinek a "leírásában azt olvashattuk, hogy útban Atilla palotája és központja felé, eléggé sűrűn települt falvakon keresztül haladtak. Ha a Kárpát-medencében ilyen jelentős népsűrűség mutatható ki az írott források adatai révén, ennek valamiképpen tükröződnie kell a régészeti anyagban is. A jellegzetes hún vagy hún-stílusú emlékanyag azonban kisszámú, a lelőhelyek száma a két tucatot is alig teszi ki. A fő kérdésünk most tehát az: van-e olyan régészeti emlékcsoport, amely térben és időben számba vehető, ugyanakkor jelentős lélekszámú népesség hagyatéka? Igenlő válaszunkkal eljutottunk a szarmatákhoz." (Bakay/1997/181.)

"Igen erős érv a szkíta és a szarmata régészeti és embertani emlékanyag csaknem teljes mértékű azonossága, legalább is a Kr. sz. előtti VI-III. században. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Urál hegységtől délkeletre, a Kászpi-tótól északkeletre és keletre élt dahák a szarmaták és a párthusok ősei is, a szarmata-kérdés nyomban különösen izgalmassá válik. (A dahák nevét őrzi az uráli Jajk folyó eredeti Dajk neve is.) Sztrábón azt írja, hogy a szkíták nagyobb részét a Kászpi-tengertől keletre daháknak nevezik, a tőlük még keletebbre lakókat masszagétáknak és szakáknak. A dahák egy részét apar-noszoknak (apar-avar?) nevezték. Korábban is gondoltak arra (pl. Rosztovcev), hogy a dahák, a masszagéták és a szkíta-szakák összefoglaló neve lett a szarmata, noha az írott kútfők általában masszagéták alatt az alánokat értik. Számunkra, magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor előtt világossá vált, hogy az ún. finnugor népek morfológiai sajátosságai nincsennek meg a honfoglaló magyarság embertani anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen, ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal." (Bakay/1997/182)

Annál is indokoltabb e nép identitásának tisztázása, mert a méd eredetű szarmaták és a hunok (azaz magyarok) nyelvét és világnézetét az általuk használt magyar hieroglif írással írt, magyarul elolvasható rövid hierogifikus nyelvemlékek azonosítják. Ugyanezen magyar hieroglif írás használata kimutatható legalább a bronzkor óta a Kárpát-medencétől Japánig, többek között a preszkíta, szkíta, hun és avar népeknél, valamint a Kaukázustól és a Kaszpi-tengertől délre és keletre, az ókori szabírok (hurriták) által használt területeken is.   


A médek története

Herodotosz egy hatalmas méd nép képét hagyta ránk, amely a Kr. e. VII.  század  elejétől Kr. e. 550-ig fenálló birodalmat alkotott a Kaukázustól és a Kaszpi-tengertől délre. Hozzátehetjük: az ókori szabírok (hurriták) által lakott területeken éltek eredetileg, ahonnan - a 14. ábrán látható szarmata edény jele alapján - feltehetően magukkal hozták a tapar/szabír nevet is. 

A médek 1Móz 10,2 szerint Jáfet harmadik fiának, Mádajnak a leszármazottai, akik magukat madai-nak nevezték.  

Az asszír feliratok először Kr. e. 835-ben említik a médeket. III. Tiglat-Pileszer (Kr. e. 745-727) adófizetésre kötelezte őket. Az első, történetileg is azonosítható méd király I. Küaxarész (Kr. e. 714-676) Asszíria alattvalója volt. Fia, Phraortész, lerázta az asszír igát, és megteremtette a független Médiát. Ekkor épült ki a fővárosuk: Ekbatana. Média Kr. e. 650 körül újra elveszítette önállóságát. Az asszírok szövetkeztek a szkítákkal, és adófizetővé tették a médeket. II. Küaxarész (Kr. e. 625-585) azonban asszír mintára újjászervezte a méd hadsereget. Legyőzte a szkítákat és ekkor megalapította a nagy Méd Birodalmat, amelynek keleti határai ismeretlenek. Babilóniával szövetkezve szétzúzta az Asszír Birodalmat: Kr. e. 612-ben elfoglalták és lerombolták Ninivét. Párthia is a médek vazallusa lett. 

Kr. e. 615. évtől a babiloni feljegyzések úgy emlékeznek meg a szkítákról, mint a médek szövetségeseiről. Amikor a szkíták befolyása csökkent Médiában, akkor a korábban az uralmuk alá rendelt népességből sokakat magukkal ragadtak. Diodoros Sikeliotes tudósítása – miszerint médeket (sauromatai) telepítettek le a Don mellékén – talán az Asszíria bukása utáni időkre vonatkozik. A Kr. e. V. században élt Ktesias a szkíták egyiptomi kalandjával kapcsolatban említi a sigynnai "szigonyosok" népnevet, amely méd származású népet jelöl s amely utóbb feltűnt Délkelet-Európában és a Kaukázus vidékén is. Hérodotosz az Al-Dunától északra eső területeken említi a sigynnákat, akik "méd divat szerint öltöznek" és magukat méd telepeseknek mondják. 

Asztüagész (Kr. e. 585-553) még össze tudta tartani méd birodalmát. Lányát, Mandane-t, a vazallus perzsa I. Kambüszész vette feleségül. Ebből a házasságból született a nagy Kürosz, aki Kr. e. 553-ban fellázadt és Médiát beolvasztotta a Perzsa Birodalomba. Dárius idején a méd nemesség és papság elhagyta Médiát, előbbi elsősorban északi irányban, a Turáni alföld felé, míg a papság jobbára keletre ment. 



1. ábra. A Méd Birodalom térképe


A régészeti kép

"A szarmata emlékeket két csoportra szoktuk osztani: 1.) a doni-volgai csoport, amely a Don folyótól az Urálig, dél felé a Kuma és a Terek folyókig terjedt és 2.) a szamara-uráli csoport, amely az Urál (Jajk-Dajk) folyótól, Orenburgon, Cseljabinszkon át a szibériai Tobol folyóig, illetve az Aral-tó északi és keleti (Szir-Darja) vidékéig terjedt. ... Időrendileg a legkorábbi szarmata anyag a Kr. sz. előtti VIII-VII. századra tehető, tehát lényegében egyidős a szkíta kultúrákkal." (Bakay/1997/182) 

"Mielőtt a szarmaták nagy nyugati inváziója megindult volna, már jelentős átalakulások, lényeges változások következtek be. Ezek közül régészetileg az egyik legfontosabb a padmalyos temetkezési forma elterjedése. A ... Kárpát-medencében a Kr. sz. utáni VI-IX. században a dél-alföldi temetőkben rendkívül szívósan tovább él ez a sírforma. ... Ezzel együtt megjelenik már a II. században a koponyatorzítás szokása, valamint az igazi lóbőrös (lókoponya, lábcsontok) temetkezés."  (Bakay/1997/183)

"A szauromaták és szarmaták ... nyugatabbra költözését minden bizonnyal a Belső- és Közép-Ázsiában végbement nagy változásokkal magyarázhatjuk, így mindenek előtt a daha-szkíták parthus államának létrejöttével, Korezm megerősödésével és a jüe-csi-tokhárok Szogdiana-jának kialakulásával".  (Bakay/1997/184)

A Kárpát-medencében az első századból vannak biztos adataink a szarmatákról a magyar Alföldön. Egy rendkívül nagy lélekszámú nép él a Kárpát-medencében legalább négyszáz éven keresztül. A Magyar Alföld a későbbi Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig tele van szarmata temetőkkel és leletekkel. A hun korszak településtörténete sem írható meg a szarmaták nélkül. Annál kevésbé, mivel - nagy valószínűséggel - egy népcsaládról van szó - tájékoztat bennünket a mai hazánk területén megtelepült szarmatákról Bakay Kornél. 

Idézi Marjalaki Kiss Lajost, aki ezt írja: „Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok és a hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint az i. e. évezredeiben szkítha, később szarmata gyűjtő néven említett lovas-nomád néphullámok által ide sodródott ugor néptörzsek maradéka.”

Ez a szarmata lakosság megérte a magyar honfoglalást és részévé vált (már a sztyeppén is része volt) a magyarságnak. A két nép azonosságát a hieroglifikus nyelvemlékek is alátámasztják. Közvetve ezt tanúsítja a "tprus" (tapar us "szabír ős") jel szarmata (14. ábra), avar (29. ábra) és jelenkori (30. ábra) használata is.


2/a. ábra. A magyar hieroglifákból alkotott bulahovkai szarmata boglár Bakay Kornél nyomán (középen), két oldalon kiegészítve az elolvasáshoz szükséges magyarázatokkal (jobbra a megfelelő mai magyar jelek), a teljes olvasat: Nagyságos Lyukó ősünk a magas kő ura


A 2/a. ábrán látható korongon egy világmodell van, a peremén körben ismétlődik a nagyon nagyon nagy ... szósorozat. A világmodell közepén szokás szerint az Isten valamilyen neve, jelképe kap helyet. Ezen a tárgyon egy széles körben elterjedt sugaras napjelkép változata látható, aminek a sugarai egy lyuk, Lyukó hieroglifából indulnak ki. 

Az ábra bal oldalán a szarmata hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) alkotott, ismétlődő jelszerkezet negyedét emeltem ki. A kiválasztott negyed szójelei:  ős magas szár kő (mai magyarsággal: Ősünk, a magasságos Úr kő, vagy Ősünk, a magas kő ura).

A szilvamag alakú szarmata ős jel (tulajdonképpen ligatúra) belsejében a Tejút hasadékában kelő, égig érő fával jelképezett szár "úr" isten szójele van. Ez ugyanaz a szár szó, mint ami a szarmata népnév tövében is szerepel, ám itt a szilvamag alakú ős jelben talán nem kell kiejteni (ha mégis, akkor ősúr lehet a szarmata ligatúra mai magyarsággal ejtett hangalakja). A tőle jobbra és balra fent látható, hegyekből rakott lépcsőket ábrázoló jelek a Tejút másik, magas kő nevére utalnak. 

A "szilvamag" alatt lévő nyolcágú, sugaras Nap hieroglifa elemei nem látszanak jól a grafikán. A szarmata jelváltozatból csupán egy kör alakú lyukLyukó jel azonosítható megbízhatóan. A sumér írásban a nyolcágú csillag a dingir "isten" szójele. Ez a nyolcágú csillag alakú jel széles körben elterjedt, megtalálható a honfoglaló magyarságnál is, de a hangalakja ismeretlen (2/b. ábra). 




2/c. ábra. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás Nap szójele, amelynek egy rokona van a bulahovkai szarmata boglár közepén



A bulahovkai szarmata bogláron elolvasott szárkő kifejezés előfordul a mai földrajzi névanyagban is (egy hegység neve a Déli-Kárpátok nyugati részén). A szarmata korong jeleinek felhasználásával a Nagyságos Lyukó ősünk a magas kő ura mondathoz jutottunk. 

World Archaeology és az academia.edu mutat be egy Khotu-Tuulaakh nevű, távol-északkeleti lelőhelyről származó szkíta kori bronzkardot, rajta a hieroglifikus Lyukó magas szár kő (mai magyarsággal: Lyukó a magas úr köve) szövegpárhuzammal (2/d. ábra). Az ábra jobb szélén a székely írás "sz" (szár "úr"), "harmadik k" (), "m" (magas) és "ly" (lyuk, Lyukójele látható.
 

2/d. ábra. A Khotu-Tuulaakh távol-északkeleti bronzkard és jelei (Jakutföld, Léna mente, Kr. e. VIII-VI. szd., Dyakonov/2019)



Szabó Géza és szerzőtársai közölték egy sor Kr. e. IX-VII. századi bronz szíjelosztó képét, amelyek - ezt már csak én teszem hozzá -  a magyar hieroglif írás szójeit rögzítik. E szkíta kori leletek Kínától és Tibettől Regölyig és Hallstattig több helyen is előkerültek. Közülük mutatok be egyet az olvasatával egyetemben (2/e. ábra).



2/e. ábra. Kínai szíjelosztó kereszt, közepén a Lyukó hieroglifával, az olvasata: Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten)



A fenti bronzkard és a szíjelosztók magyar mondatai arra utalnak, hogy a szkítákhunok és szarmaták már a manysik őseivel való találkozás előtt is magyar identitásúak voltak.



Nyelvi viszonyok

Hérodotosz szerint "a sauromatai [nép] a szkíták nyelvét bírja, kezdetől fogva azonban hibás kiejtéssel beszéli." A szkíták a hieroglifikus nyelvemlékeik alapján magyarul beszéltek és a legújabb genetikai felismerések, valamint a történeti hagyomány alapján a magyarságot alkotó népek egyike. Ebből következően a méd eredetű szarmaták nyelve is  a magyar nyelv változata lehet.  

Hérodotosz fenti feljegyzésén kívül a méd nyelvről a magyar hieroglif írás tanulmányozásától szakmai indoklás nélkül intézményesen elhatárolódó akadémikus tudomány számára semmilyen használható emlék nem maradt fenn. A Hérodotosz által említett törzsnevek és néhány személynév nem tartozik az alapszókincshez, ezért nem alkalmas messzemenő következtetések levonására. Ezeken felül az óperzsa nyelvben idegen elemként meghatározott szókincs egy része is utalhat még a méd nyelvre, ha valóban abból való. Ilyen eredetűnek feltételezik a satrapa szót (*xšaθra-pā), a xšayaθia (khsajathia = király), az uvaspa (uvaszpa = paripa) és a zūra (zúra = rossz) kifejezéseket. Az utóbbi a magyar zűr és zűrzavar rokona lehet. A Berossos által említett és II. Artaxerses achaimenida uralkodó által Ekbatanában épített temploma alapján a médek tisztelhették Anahitát, akinek a neve a magyar anya szóval és Enéh istennő nevével rokon.

Egyes tudósok szerint az úgynevezett lineáris elámi írás szolgált a méd nyelv leírására, amit azonban még nem fejtettek meg. Hozzátehetem: Elám neve a magyar állam szó rokona lehet és összefügghet a sumér khalama "állam, halom" szóval. 

Tekintve, hogy a Méd Birodalomról méd nyelven nem maradt fenn semmi, ezért csak a külső leírások alapján, mint a mezopotámiai krónikák, az Ószövetség, a behisztuni felirat és a görög történetírók tollán keresztül ismerhetjük meg. 

A keleti tartományokról (pl. Baktria, SzagartiaDrangiána), ahova a méd papság költözött, nem sikerült közelebbit megtudni. Talán az eredeti méd nyelv magyarral való összefüggésével magyarázható, hogy a méd vallás papjaira Kelet-Iránban a magyar magas szóval rokon mágus elnevezést, míg másutt az atravan szót használták.

Sok találgatás folyt a szarmata, szauromata népnév jelentéséről. Amihez azt tehetem hozzá, hogy a hieroglifikus szövegekben a szár szót az értelmes mai olvasat kedvéért kivétel nélkül mindig úr-ra kell cserélni. Amit aligha értékelhetünk másként, mint hogy a magyar úr szó a szár-ból alakult ki. Az akkád sar is "király" jelentésű, de ide vonható az angol sire "úr" is. Ezek alapján ez a szár egy több évezredes, nemzetközivé vált szó, aminek a jelentése "növényi szár, úr". E kettős jelentést a magyar hieroglif írással írt szövegek hasznosításával kutatott magyar ősvallás segít megérteni. A növényi szár kezdetben az égig érő fát, az istennel azonosított Tejútat és az istent jelentette. Később az isteni eredetű uralkodó s az úr megnevezésévé vált. 

A szarmata népnév tehát úr mada, úr méd jelentésű, ami a "királyi szkíta" megfelelője. 

A mada/méd jelentését még kutatni kell, ám feltehetően megye szavunk rokona. A szarmata népnév (vagy inkább csak jelző?) jelentése tehát úr megye "Úr megyéje" lehet. Ennek mondanivalója emlékeztet a magyar címer kettős keresztjének és hármas halmának Egy országa "Isten országa" jelentésére.


3/a. ábra. Tagar szarvasok a magyar nyelvet azonosító "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció előfordulásával


A 3/a. ábrán látható szarvasokat ránk hagyó tagar nép az altáji szkíták szomszédja volt. Területi elhelyezkedésük látható a Török Tibor genetikus által bemutatott térképen (6. ábra). Az altáji szkíták hagyatékában sok magyarul elolvasható hieroglifikus szöveget találtam. A tagarok ezzel összhangban a magyar nyelvre utaló "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvencióval jelölték meg a szarvasaikat. A két koncentrikus kör alakú jel csak a magyar hieroglif írásban rögzíti a lyuk, Lyukó szavakat. Amennyiben tehát e jel közepét kifúrták, azzal nyilván a jelentését kívánták hangsúlyozni. Ez egyúttal elárulja számunkra a jelhasználók magyarságát is. 


3/b. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció előfordulásával

A viták homlokterében pillanatnyilag az áll, hogy a honfoglaló magyarságot alkotó három nép (a manysik ősei, a hunok és a szarmaták) közül melyik és hány beszélt magyarul, melyiknek köszönhetjük az anyanyelvünket. A hagyományos nyelvészeti következtetésláncok alapján a manysik őseit tekintik a magyar (náluk ugor) nyelv hordozójának. Persze a manysik eredeti nyelvét illetően továbbra is hiányzanak a komolyan vehető szakmai adatok, vagy érvek, mert - a szkítákkal, hunokkal és szarmatákkal ellentétben - nincsenek régi manysi nyelvemlékek. 

Az már csak hab a tortán, hogy manysikat a történelemben sohasem nevezték ugornak. Az ugor nevet a hunoktól orozták el finnugrászaink és a prekoncepciójuknak megfelelve ragasztották az "obi-ugorokra". A manysik által ma beszélt nyelv a szkítáktól, vagy a hunoktól eltanult nyelv is lehet. S ezen nem változtat a finnugor rokonnépek sora sem, hiszen mindannyian eltanulhatták a nyelvünket pl. a Seima-Turbino kultúra szabír/hurrita(?) hordozóitól. Ezáltal egy másodlagos, nyelvrokonságszerű kapcsolat jöhetett létre, ami napjainkig félrevezeti a körültekintésre ma sem kapható "szakmát". Ezt a dilemmát (hogy a három nép közül melyik és közülük hány beszélt magyarul) a jelen cikkben szereplő szarmata szövegek felmutatásával segítek feloldani (vagy elmélyíteni). 

Mindeközben emlékeznünk kell arra is, hogy magyarul elolvasható hieroglifikus emlékei vannak a szkítáknak, a hunoknak, a párthusoknak és az avaroknak is. Amíg ez a hieroglifikus nyelvemlék-anyag nincs hasznosítva, addig az e tárgyban születő dolgozatok csak megalapozatlan találgatások.  

Hamarosan tanulságos példával szolgál a "tudományos konszenzus" tehetségét illetően a kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás. Ezen ugyanis illik majd valamilyen választ adni arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszéltek a hunok. Eközben - a szépségük miatt - elkerülhetetlenül ki lesznek állítva a magyar nyelven megszólaló hun hieroglifikus nyelvemlékek, amelyekkel ez a "szakma" nem tud mit kezdeni. Az elmúlt években rendezett félsikerű kiállítások alapján nincs sok okunk a reményre. 

Az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállításon a javaslatom ellenére nem voltak hajlandók rovásírással írt nyelvemlékeket kiállítani, a főigazgató nem is fogadott. Erről írtam vagy három tiltakozó cikket a megnyitóra. A kiállítást követően Hiller István kultuszminiszter elbocsátotta az OSZK főigazgatóját. Ekkor határozta el az MTA, hogy rováskorpuszt készít (ez 2021-ben meg is jelent, súlyos hibákkal, többek között a jól dokumentált szójeleink letagadásával terhelten). A nyelvemlék-kiállítás botránya után az MTA, az ELTE és a MKI is elismerte, hogy vannak rovásírással írt nyelvemlékeink, ám azokat - a szójelek meg nem értése miatt - helyesen ma sem tudják elolvasni. Lásd erről: Szemellenzős rovológia Zelliger Erzsébet az MTA rováskorpuszárólTévesen értékelt a bodrog-alsóbűi, a székelyderzsi és a karcag-orgondaszentmiklósi írásemlékünk is, mert a bennük lévő szójeleket a kutatók képtelenek egyeztetni a finnugrista prekoncepciókkal. 

Az írástani alapfogalmakkal tisztában nem lévő szervezőknek gyökeresen másképpen kellene a szójeleinket értékelnie és hasznosítania ahhoz, hogy a nagy lehetőséget jelentő hun kiállítás ne évszázados szégyene legyen Magyarországnak.   


Vallás

Hérodotosz szerint a méd magi volt az egyetlen törzs, amelynek a feladata a papi szertartások levezénylése, a vallási élet felügyelete volt. A Kr. e. VIII. században a mazdaizmus és az indoiráni hagyományos vallások domináltak, míg a Kr. e. VI. században a vallási reformok nyomán a zoroasztrizmus is népszerű lett.


Méd-magyar kapcsolatok

A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj. Benkő István emlékeztet Kiss Bálint álláspontjára, aki a magyar népnév eredetét a médek nevéből vezeti le: „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” (Kiss Bálint, I. köt. 10.)

Kálti Márk Képes Krónikája (1358) szerint "Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett (1), Isten kegyelméből a hunok, médek, gótok és dánok királya”. Ezt Túróczy János Krónikája így adja elő (1488): „Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum", azaz „Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya”.

Benkő István Romsics Ignácra hivatkozva idézi az olasz Carmela Guglielmino és munkatársainak genetikai kutatási eredményeit. Ők végezték ugyanis az első, a honfoglalókra vonatkozó archeogenetikai vizsgálatokat. E szerint a magyarok legközelebbi rokonai genetikai szempontból nem a finnugorok, és nem is a törökök, hanem az „irániak”.  

A médek híresek voltak a lovaikról. A honfoglaló magyarok a ma élő – Türkmenisztánban kitenyésztett, Benkő István feltételezése szerint méd eredetű - akhal teke fajtájú lovakhoz legnagyobb genetikai hasonlóságot mutató csúcslovakat lovagoltak. 


A honfoglalók genetikája 

Alább a Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról című előadásból mutatok fel képeket. 


4. ábra. Török Tibor térképe az altáji ónlelőhelyekre alapozott,  fejlett bronzkészítéséről nevezetes és magyar nyelvű Seima-Turbino kultúráról


5. ábra. Török Tibor térképe a késő bronzkori mezovszkaja kultúrával


6. ábra. Török Tibor térképe a korai vaskorban a sztyeppén megjelenő szarmatákkal


7. ábra. Török Tibor előadásának részlete a honfoglalók legfontosabb összetevőinek: az elő-magyaroktól ekkor már eltávolodott manysi, valamint a hun és szarmata népesség ókori elhelyezkedéséről


Török Tibor arról tájékoztat, hogy a bronzkori "protougorok" (egy ősi szkíta népesség) a Mezovszkaja csoport (ez egy sztyeppei lótartó nép a Dél-Urál táján) és a nganaszan (az Észak-Uráltól keletre élő nép) keveredésével jött létre. A keveredés még a sztyepp övezetben történt. Hozzátehetem, hogy ekkortájt a sztyepp népei általánosan (különösen jól dokumentálható ez a szkíták és a hunok esetében) a magyar hieroglif írás jeleit használták, ami az identitás (nyelv, vallás, világnézet, állameszme stb.) lényegi azonosságára utal. 

A manysik ezt követően északabbra vándoroltak, a sztyeppéről az erdőbe. A magyar honfoglalók ősei pedig  kaptak 35% mongóliai eredetű, késő bronzkori, szkíta típusú összetevőt is. Ezzel váltak el a manysiktól, ez a réteg a manysikhoz már nem jutott el.

A vaskorban érte el a későbbi honfoglalókat a 35% nagyon korai szarmata keveredés (Kr. e. 400 - Kr. e. 100 között). A szarmaták Kr. e. 600 és Kr. u. 400 között uralták a sztyeppét. A felelmelkedésük idején kapcsolatot találtak, közösséget alakítottak ki a szomszéd néppel, amit Török Tibor a szakmai szóhasználatnak megfelelően, ám mégis tévesen nevez ugornak. A sztyeppi szarmata dominanciának a hunok vetettek véget. Azt már én teszem hozzá, hogy a szarmaták és a hunok olyannyira keveredtek az időszámításunk első századaiban, hogy - Szergej Botalov szerint - a korai hun leleteket rendszerint késő szarmatának határozzák meg a régészek. 

A szarmata hatást követte a Mongóliából frissen érkezett hunokkal való keveredés 300-400 között. Innen már ismert a közös hun-magyar történet, amelynek szerves részét alkotják a szarmaták és utódaik is.


Szarmata hieroglifikus írásemlékek

Az alábbi szarmata írásemlékek olvasatát részletesebben kifejtem az ábraszövegben lévő linkek segítségével elérhető cikkekben. Az olvasó számára íráselméleti segítséget jelenthet a Magyar hieroglif írás c. kötet és az Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást? c. cikkem.












14. ábra. Szarmata edény az égig érő fát ábrázoló jellel, ami a nikolsburgi ábécében "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel










16. ábra. Szarmata korong "Nagyságos Lyukó" ajánlással, a kiemelt oroszlánábrázolás olvasata mai magyarsággal: Nagyon, nagyon nagy magasságos úr, a központi kutya(?)ábrázoláson azonosítható a Nagyságos Lyukó úr mondat 





17. ábra. Szarmata bronztükör hátoldala székely jelek párhuzamaival, az olvasata: Lyukó a zsenge jó föld (mai magyarsággal: Lyukó a zsendülő/újjászülető folyó földje)




18. ábra. A filipovkai szarmata szarvas testén lévő néhány jel olvasata mai magyarsággal: Jóma folyó, élő Jóma, az ábra jobb szélén a "j" (jó, folyó), Jóma (egy kőkori isten neve, az iráni mitológiában Jima), "l" (élő, él) rovásjelek








20. ábra. Egy gorgippiai szarmata csat ívének és szárának olvasata: Óg szár, mai magyarsággal Ég ura




21. ábra. Szarmata függő svasztikával a Jóságos Lyukó földje mondattal



22. ábra. Szarmata világmodell, az ábra jobb oldalán lentről felfele a székely írás "zs" (zsenge, feltámadó) és "R" (Rá napisten), a köriratban az "r" (ragyogó) rovásjel ismétlődik, az olvasat: Ragyogj, ragyogj, ragyogj zsendülő/újjászülető Rá 






24. ábra. Az erdélyi Szászsebesen talált szarmata tükrön (középen) a szimmetrikus Jóságos Óg mondat olvasható (balra), az ábra jobb szélén fentről lefele a szarmata hieroglifáknak megfelelő székely "j" () és "o, ó" (Óg) jelek vannak


 

25. ábra.  Mitoc-Malu Galben romániai lelőhelyen előkerült szarmata fémtükör hátoldala (középen) a Lyukó ten "Lyukó isten" mondattal  (balra), az ábra jobb szélén lentről felfele a szarmata hieroglifáknak megfelelő székely "ly" (Lyukó) és ten "isten" rovásjelek (fotógrafika Lavinia Grumeza fényképe alapján)




26. ábra. Palánka lelőhelyről származó romániai szarmata fémtükör (fotó: Ion Tentiuc, Valeriu Bubulici), az ábra bal szélén az Óg ten "Óg isten" olvasatú mondatjel, jobbra lentről felfele a hieroglifáknak megfelelő székely "o, ó" (Óg) és ten rovásjelek 




27. ábra. Az Akkermen lelőhelyről származó szarmata tükör hátoldalának köriratában négyszer ismétlődik a magyar Isten (ős + ten) szó, balra a szarmata hieroglifák, jobb szélen balról jobbra a székely írásban fennmaradt ős és ten szójelek




28. ábra. A Kr. u. III. századi tordai (potaissai) szfinksz és feliratának rajza Szabó Ádám nyomán, a magyar hieroglif írás szójeleivel az Ügy ten anya, ügy ten anya, isten ügy lyuk mai magyarsággal: Folyóisten anya, folyóisten anya, az isteni folyó lyuka "forrása" rész-olvasat adódik a szöveg jobb végétől balra indulva




29. ábra. Az egyik VII-IX. századi bojnai idolon a Nagyon nagy ... sar tapar ős él, (mai magyarsággal: A Nagyon nagy ... úr, a szabírok őse él) mondat olvasható




30. ábra. 
A dobronaki hímes tojás olvasata: Ragyogó Egy (is)ten a szabírok őse 


Jegyzetek

(1) Engadi a Holt-tenger nyugati partján fekvő város, azonos távolságra Jeruzsálemtől és Aradtól, nem messze az esszenusok fő fészkétől, Qumrantól. Atilla királyi túszként volt a római császár vendége, mialatt a római herceg - Aetius - a hun uralkodó udvarában nevelkedett. Alkalma lehetett a kor és a környezet történeti tudásának megismerésére. Atilla az akkor a Római Birodalomhoz tartozó területen a médekre vonatkozó helyi emlékezetet és a hunoknál megőrződött méd-szarmata hagyományt egyeztethette és felfrissíthette. Ez a történeti adat azt tanúsítja, hogy a hun-magyar dinasztiában elevenen megőrződhetett egy folyamatos pogány történeti hagyomány. Ennek a hagyománynak egy részletét mutatta ki Sebestyén László is Berossosnál és Kézainál. Ez megerősíti az Attilának tulajdonított "médek királya" titulus hitelét. 

Tanulságos, hogy a magyar őstörténetről vagy százötven éven át hazudozó akadémikus "tudomány" képviselői - tisztelet a kivételnek - mit sem tudott kezdeni Attila méd királyi címével és a hun hagyományunkkal. Pontosabban egyes képviselői azonnal "tudták", hogy le kell tagadni. Emlékezetes, hogy Róna-Tas András még azokat a földrajzi szélességi és hosszúsági adatokat is megadta (ezzel nagyjából az Urál vidékét rajzolta körül), amelyen kívül szerinte a tudományos igényű kutatás nem végezhető. 

E soha alá nem támasztott tilalmak felett azonban végérvényesen átlépni látszik az idő. Napjainkban a genetika mellett az írástudomány (a szójelekkel írt nyelvemlékeink sora) az a szakterület, amelyik a magyar őstörténet kutatását a leginkább segíteni tudja. Mindkét szakterület összefüggésrendszere messze túlmutat a korábban félrevezető módon megszabott korlátokon.


Irodalom 

Vitalie BÂRCĂ: The Sarmatian mirror with tamgas from the settlement of Sebes -  “Podul Ppripoculut” (Alba county, Romania): 50 years later, Journal of Ancient History and Archaeology, No. 8.1/2021 87–115.

Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról (youtube video) 

Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1997.

Patkanov, K. P.: szabírok nemzetisége. Ethnographia, XI/ 8. szám. 1900.

Benkő István: Médek és magyarok (Julianus barátai)

Benkő István:  HUNOK, AKIKET KÉSŐBB MAGYAROKNAK NEVEZTEK

Sebestyén László: Kézai Simon védelmében, Nap Kiadó, 2004. 

Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. 

Romsics Ignác: A magyarok őstörténetéről, Magyar Tudomány 2014/5. 

Ádám László: Urak, a szkíták hihető története

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

Fehér Bence: Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete 

Benkő Elek – Sándor Klára – Vásáry István: A székely írás emlékei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2021. ISBN 978-963-416-267-4, 928 pp., Magyarságkutató Intézet, Budapest

Viktor M. Dyakonov, Kunney A. Pestereva, Alexander D. Stepanov & Owen K. Mason: The spread of metal and metal productiontechnology in the Far Northeast and Alaska overthe second millenium BC to the first millenium AD, World Archaeology, 2019. (academia.edu)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Moór Elemér szerint a hunok nem beszélhettek se törökül, se mongolul, se iráni nyelven 

Csúcslovakkal hódítottak a honfoglaló magyarok, (mult-kor.hu), 2009. október 6. 08:02 (MTI) 

Török Tibor: A honfoglalók genetikai származása 1. rész (2018) 

Varga Géza: A magyarok régi neve a szabír (video)

Varga Géza: Eltűri-e a tudományos konszenzus a hun nyelvemlékek bemutatását a kínai-magyar közös szervezéssel készülő hun kiállításon?

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1996.

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről

Varga Géza: A karcagi csatkarika hieroglifikus felirata

Varga Géza: Hun és avar tartalom



Varga Géza: Az MTA rováskorpusza 

Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek 

Varga Géza: A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció



Varga Géza




Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...
Távol-északkeleti bronzkard a Lyukó a magas kő ura mondattal
Távol-északkeleti bronzkard a Lyukó a magas kő ura mondattal

5 megjegyzés:

  1. Kedves Géza!
    Köszönöm szépen. Valami nagyszerűt hoztál ismét össze. Azért merek ilyentet mondani, mert ezekkel a nyamvadt szabírokkal én is foglalkoztam egy időben. Persze korántsem olyan sikerrel, ahogyan ez neked sikerült. Annyit azonban csak összekapirgáltam, hogy az ókori Media Atropatané területén még ma is több tucat szabír nevű helyiség van. Például a többszázezres Szabírabad. Azerbajdzsánban a szabir személynévként is ismert ma is, még ha nem is gyakori! Szólnál valamit a szabír estről? Lehet elmennék, legalább téged meghallgatni. Ismételt köszönetem a tanulmányodért.

    Barátsággal az: Endre

    VálaszTörlés
  2. Nagyszerű olvasmány volt a bejegyzésed! Remek az írásod. Várom a továbbiakat! Fedezd fel az Aviator játékunkról szóló blogunkat és inspirálódj.

    VálaszTörlés