Oldalcsoportok

2024. január 30., kedd

Ucsiraltu a hun nyelv szavairól

Előbeszéd a második kiadáshoz

Az alábbi cikket 2010-ben, az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetemben adtam közre első ízben. Újraközlését a kínai-magyar kooprodukcióban készülő hun kiállítás indokolja. 

E kiállításnak ugyanis illik majd választ adnia arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszéltek a hunok. Ezért időszerű arra emlékeztetni a szakmát és a közönséget, hogy Ucsiraltu álláspontja önmagában nem nyújt elegendő alapot a válaszhoz.

Ucsiraltu ugyanis többnyire a kínai krónikákból szedi össze a hun nyelv adatait, ám a kínaiak a hunok nyugatra távozása után hunoknak nevezték a hátramaradt mongolokat is. S "persze" így a mongol szavakról is azt jegyezték fel, hogy azok hun szavak. Így születhetett meg Ucsiraltunál az a tévedés, hogy a hunok a mongol nyelvet használták. Sajnos, ezt a logikai hibát Ucsiraltu magyar értékelői sem vették észre, ezért esély van arra, hogy a hun kiállításon az indokoltnál jobban fog érvényesülni a mongol tudós nyilvánvaló tévedése. 

Másik hibája Ucsiraltunak és a magyar értékelőinek is, hogy egyikük sem vette figyelembe a hun hieroglifikus szövegeket. Nem vehették figyelembe, mert a Magyar hieroglif írás c. kötetem, amelyben a 90-es években végzett akrofónia-rekonstrukciókat összefoglaltam, csak 2017-ben jelent meg, a korábbi kisebb közleményekre (pl. Varga/1996) az ezt tárgyaló előadásainkra pedig esetleg fel sem figyeltek. Miközben ezek a hieroglifikus nyelvemlékek megbízhatóbb nyelvemlékeket jelenthetnek a kínai forrásoknál, mert talán jobban megközelítik a hun szavak hangalakját. Ucsiraltu és magyar segítői nyilvánvalóan nem vetették össze a kínai írás és a magyar hieroglif írás hangrögzítő képességét. Ezért könnyen lehetséges, hogy a kínai írás kevésbé alkalmas a hun szavak hangalakjának rekonstruálására, mint a hun hieroglifikus nyelvemlékek. E hun hieroglifikus nyelvemlékek azt bizonyítják, hogy a hunok nem mongolul, hanem magyarul beszéltek. S ezt érdemes tisztázni a hun kiállítás tervezésekor.

Következzen tehát az eredeti cikk! A cikkhez a jelen előbeszéden túl csak egy irodalomjegyzéket illesztettem.


                    

                      Az alucsajdengi hun                   Az alucsajdengi Jóma               A magyarszombatfai tál

                            korona rajza                                     ligatúra                                  Jóma ligatúrája

 1. ábra. A hun nyelv emléke a Jóma „Jó ma(gas)” ligatúra; magyar szavakból álló összetételt rögzít székely szójelekkel; a ligatúra – többek között – megtalálható az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készített Szent Koronán, egy magyarszombatfai tálon, valamint csángó hímestojáson is

 

Ucsiraltu professzor 600 hun szót talált a kínai krónikákban. Könyvét olvasván az az érzésünk, hogy magyar kutatóknak is be kellene szállniuk a munkába, és a magyar nyelv szavait is fel kellene használni a hun szójegyzék magyarázatakor. 

Ucsiraltu professzor kötetét a Napkút kiadó adta ki 2008-ban. Alapját a Belső-Mongóliai Tudományegyetem tudományos lapjában megjelent tanulmányok képezték. A magyar kiadást Obrusánszky Borbála fordító, Czeglédy Katalin nyelvi lektor és Csornai Katalin sinológus munkája segítette. 

A kötet megjelenését tiszta szívvel üdvözölhetjük, mert a hun nyelv kérdésének megoldásához szükség van a hun nyelv elszórt maradványainak összeszedésére és elemzésére. Ucsiraltu professzor és a kötetét magyar nyelven hozzáférhetővé tevő társai fontos munkába kezdtek, amelyért tiszteletet érdemelnek. 

A munka azonban még nincs befejezve, mert Ucsiraltu professzor – valamelyest érthetően – a saját (mongol) szemszögéből értékeli a hun nyelv kérdését, s az ismeretei által meghatározott munkát tett le az asztalra. 

Ez magyarázza meg, hogy szerinte „a kínai forrásokban szereplő hun szavak a korabeli mongol nyelv egyik nyelvjárásával készülhettek"; „a hun szavak nagy hasonlóságot mutatnak a mongol nyelv ojrát nyelvjárásával"; „a hun nyelv szavait, kifejezéseit, ragozási formáit, eseteit, valamint néhány mondatát vizsgálva arra az eredményre jutottam, hogy nagyfokú hasonlóságot mutat valamilyen ősi mongol nyelvvel, következésképpen a hun nyelvet a mongolból lehetne kutatni"

Ezeket és a hasonló nézeteit azonban még szembesíteni kell a további adatokkal, amelyekkel nem foglalkozott, s amelyeket a kötetet gondozó magyarok sem említettek meg. 

Számunkra különösen szembetűnő, hogy a kötetben gyakorlatilag nem kapott szerepet sem a hunok által is használt székely írás, sem a magyar nyelv; bár több tucat forrás azonosítja a hunokat a székelyekkel és a magyarokkal. 

Ezért – a helyes értékeléshez – szükség van az Ucsiraltu professzor által felmutatott hun nyelvi anyag magyar szempontú áttekintésére is.

 

A hun népnév

A hun népnév xiong alakban maradt fenn a kínai forrásokban és hun, huna, hunna alakban a további „külföldi történeti forrásokban”. 

Ezt a hun népnevet Ucsiraltu a mongol üni „örök” szóval azonosítja és hozzáteszi: a maga idejében az állam elnevezésére használták, ami a régi hitvilág felfogását tükrözte. 

Mások által felvetett párhuzamként megemlíti, de el is veti a török un „tíz” szót. Bár megállapítja, hogy a szó elején eredetileg volt egy szókezdő „h” vagy „x” (ma: „hsz”) hang, fel sem veti a magyar hím és kan szavak lehetséges rokonságát. Pedig a népneveknél gyakori az eredeti „férfi” és „ember” jelentés. Ehhez képest a mongol üni – mind a hangalakját, mind pedig a jelentését tekintve – másodlagosnak tűnik.

Ucsiraltu megemlíti, hogy „az indiai és az Európában elterjedt nyelvekben feljegyzett „hun” hangzóalak a mai mongol beszélt nyelvben lévő „kümün” (ember) szóhoz hangtanilag hasonló, de nyilvánvalóan nem azonos vele”. Csak sajnálni tudjuk, hogy az elvetést nem indokolja, s hogy a mongol kümün-nél közelebbi magyar párhuzamok (a hím és a kan) nem keltették fel a figyelmét. Nem figyelt fel arra sem, hogy az uralkodói méltóságnév, a tanhu „Ten fia” második eleme is a hun népnév megfelelője.

Ennek hiányában azonban az álláspontja nem tekinthető véglegesnek. A következtetéseit egyébként sem fogalmazza meg kifejezetten. Inkább csak az elszórt megjegyzéseiből lehet sejteni, hogy Ucsiraltu a hun nyelvet a mongol nyelvvel azonosítja.

A fentiek fényében a hun népnév egy „hím, kan, fiú/férfi” jelentésű magyar, vagy magyarral rokon szó.

 

 2. ábra. Székely-hun jelpárhuzamok

 

Ucsiraltu nem említi, de ide (a hun népnév rokonságába) tartozik a kínaiak magukra alkalmazott han neve is. Kína első ismert dinasztiája a hun Xia dinasztia volt, s ennek szóhasználata öröklődhetett át a kínaiakra.

  

A danhu/tanhu „Ten fia" méltóságnév

A kínai forrásokban és Ucsiraltu professzor kötetében ismételten előfordul a danhu szó, amit „isten fia", „isten férfija", „isteni eredetű férfi" értelemben fordíthatunk le magyarra. Ez a danhu/tanhu a hun uralkodó méltóságneve volt. 

Az „isten fia” jelentést a kínai krónikák megőrizték. Ezt alátámasztja, hogy a magyar ősvallás maradékaiban kimutatható hasonló nézet, amely a latin nyelvű krónikáinkban is megjelenik. E szerint az uralkodó (és a magyar nép) isteni származású. A születendő gyermekek lelkei is az égig érő fával azonosított Istentől erednek (a fa ágain honolva várják a megszületésüket), a meghalt hősök lelke pedig ide tér vissza. 

Az összetétel első eleme a magyar isten „ős Ten" szó második tagjával azonos. Ennek ismert Du és Dana alakú változata is.

Az összetétel második tagja a hun népnév megfelelője. Ez az előfordulása is alátámasztja azt a fenti következtetésünket, hogy a hun népnév egy „férfi, hím, ember" jelentésű szóval rokon, tehát a magyar kan és hím szavakkal való összevetése elengedhetetlen.

 

A tuki „tudós” szó

A kínai feljegyzésekben szereplő tuqi, taiki, quida, chikin alakban is előforduló szót a kínaiak a saját nyelvükre „bölcs" értelemben fordították le. Ha Ucsiraltu professzor annyira ismerte volna a magyar nyelvet, mint a kötetet magyarra átültető munkatársai, akkor fel kellett volna figyelnie arra, hogy az összetett szó első tagja tu, a második pedig da alakú (is) volt a feljegyzésekben, ezért az összetételt könnyű összevetni a magyar tudó, tátos szavakkal, amelyek esetében a „bölcs”-re való fordítás telitalálat. E helyett Ucsiraltu a mongol szecsen „bölcs” (gorlosz nyelvjárásban rendre kiejtésű) szóra figyel fel. Ezek – ha egyáltalán közük van a hun szóhoz – nyilvánvalóan távolabb állnak a kínai forrásokban feljegyzett alakoktól, mint a magyar megfelelők.

 

A kiotsi „kicsi” szó

A szót a kínai források alapján jiu-zi (jiszü) alakban emlegeti a szerző, de hozzáteszi, hogy „hangzása a korai kínai és a középkori kínai időkben (kiats'iei), (kiotsi) lehetett". Ez a hangzás a magyar kicsi szót idézi fel. A megfeleltetést lehetővé teszi a jelentés is, bár a szó pontos jelentése nem maradt fenn. Összefüggésbe hozták már a mongol keüked „gyermek”, vagy a török küz „leány” szóval is. A kínai forrásokban a szót többféleképpen is fordítják. Ucsiraltu három kínai szövegrészletet is felhoz példaképpen, amelyekben ez a szó előfordul. 

Például: „elfogták a danhu … sógornőjét (jiu-zi)”, „kisebbik lánya a tanhu jiu-zi-ja volt”. Vagy: „Elküldte … öccsét, aki a tang-hu jiu-zi-jának fia volt.” 

Ucsiraltu ezekből arra következtet, hogy „a lányokat otthon, vagy a házasságkötés után jiu-zi szóval illették”. Azonban semmi sem bizonyítja, hogy csak lányokat illettek volna ezzel a szóval. 

Az első szemelvényből nem derül ki, hogy a jiu-zi-t miért fordították sógornőnek. Lehetséges, hogy a szöveg Ucsiraltu által nem közölt további részletei alapján tisztázható volt, hogy a danhu sógornőjét fogták el, azonban ebből sem következne, hogy a jiu-zi „sógornő”, vagy „leány” jelentésű lenne, mert lehet „kicsi” (leszármazott, családtag) jelentésű is. A fordítás helyesen így hangozhat: „elfogták a tanhu kicsijét”. 

A második szemelvény a jiu-zi-t „kisebbik leány”-nak határozza meg s indokolatlan lenne a személy leány voltának ismételt emlegetése. Ez esetben sem a leány, hanem a „fiatalabb családtag" értelemre következtethetünk. A mondat értelme a következő lehet: „fiatalabb lánya a tanhu kicsinye volt”. 

A harmadik szemelvényben a „tang-hu gyermekének fia volt” magyarázat is lehetséges, azaz itt sem szükségszerű a „leány” jelentésre következtetni. 

A magyar nyelvben ma is szokás a gyermekeket kicsinyeknek, apróságoknak nevezni. Egy szülő bemutathatja „kicsinyeim”-ként a gyermekeit, vagy akár a nála fiatalabb családtagjait is. Ezért a magyar kicsi szót könnyű a kiats'iei, kiotsi hangalakú hun szóval azonosítani (ha azt leszámítjuk, hogy a kínai írás szójeleivel szinte képtelenség az idegen szavak kiejtésének rögzítése).

Ucsiraltu a mongol keüked „leány” szót tekinti a hun szó rokonának. Megjegyzi, hogy a keüked jelentésváltozáson ment keresztül, s eredetileg nem volt nemi megkülönböztető jellege (a ke alapgyöknek ma sincs). A mongolok titkos története c. mű 138. szakaszában például a keüke szó „fiú” jelentésű. Mindezek arra utalnak, hogy a mongol nyelvben meggyökeresedett egy hun szó, amely a magyar kicsi-vel azonos, s amely az idők folyamán a magyarban változatlan maradt, a mongolban azonban változásokon ment keresztül. Mivel egy idegen szó meghonosodásakor nagyobb valószínűséggel következnek be változások, ez a körülmény a hun és a magyar nyelv azonosságát támasztja alá.

  

A szójegyzék a történeti-földrajzi keretben

A szójegyzék értékelésekor figyelni kell a történeti-földrajzi körülményekre is. Ezek lényege a következő. A mongolok a hun korban is ott éltek (a hunokkal közösen), ahol a mai hazájuk van. A hunok ebből a közös mongol-hun őshazából vándoroltak a Kárpát-medencébe. Régészeti leleteik szerint a hunok europidok, míg a mongolok mongoloid testalkatúak – azaz a hun és a mongol nép az együttélés idején sem lehetett azonos. 

Ez azt jelenti, hogy ha az Ucsiraltu által felmutatott 600 szó között egyetlen magyar eredetű akad, miközben a többi 599 mongol szónak tűnik, akkor az Ucsiraltu által összeállított szójegyzék a hunok magyarságát támasztja alá. 

A magyarból le nem vezethető (mongolnak meghatározott) szavak azonban nem hun, hanem korabeli mongol szavak lehetnek. Ezeket Ucsiraltu professzor (és a kínai forrás szerzője is) tévesen határozhatta meg hun szónak. A tévedést elősegíthette az, hogy a hunok nyugatra vándorlásával párhuzamosan egyre kevesebb valódi hun, s arányait illetően egyre több mongol volt a Kínától északra élő hunok között. A hun világ fokozatosan mongollá vált, s a kínai források nem érzékeltetik ezt a változást. 

Korábban bővebben írtunk a kérdésről "A hunok nyelve" c. tanulmányunkban.[1]



Irodalom

Ucsiraltu: A hun nyelv szavai, Napkút Kiadó Kft., Budapest, 2008.

Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon, Írástörténeti kutatóintézet, Budapest, 1996.


[1] http://www.tar.hu/vargageza/a_hunok_nyelve.htm



Varga Géza






Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

2024. január 23., kedd

Nagykörűi honfoglalás kori veret magyar hieroglifikus mondattal

A jelen cikkben tárgyalt nagykörűi honfoglalás kori övveret rajzát Stela Doncseva The production of metal Art in Bulgaria in the 10th centuryBased on Data from the Art Centres in Preslav Region c. kötetében találtam, amelyben Fodor István 1996-os kiadványára hivatkozott (1. ábra). 


1. ábra. A nagykörűi honfoglalás kori övveret mondatjelének olvasata fentről lefele: Dana ős sar magas köve (mai magyarsággal: Dana ősúr magas köve)


Az 1. ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "d" (Dana), ős, "m" (magas), "harmadik k" () és "s" (sar "sarok, úr") jelei láthatók.

Nem köztudomású, hogy a székely írásnak ma is vannak szójelei, ilyen például a nikolsburgi ábécében az "us" (ős) szójele. Az egyetlen hangot jelölő székely betűk pedig egykori magyar szójelekből alakultak ki. Ezeket a valaha volt szójeleket a 90-es években rekonstruáltuk az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunkában. Az még kevésbé ismert, hogy a szójeleinket napjainkig használjuk a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználatban. Igaz, a jelentésüket ma már csak kivételes esetben ismerik az alkalmazóik. Például naponta látjuk a magyar címer hun-avar eredetű kettős keresztjét és hármas halmát, de kevesen tudják, hogy az olvasata: Egy országa "Isten országa". A több, mint fél évszázados kutatómunka eredményeit a Magyar hieroglif írás c. kötetben és másutt, pl. a Varga Géza írástörténész blog 1000-nél is több cikkében tettem közzé.


Irodalom

Stela Doncseva (Stela Doncheva): The production of metal Art in Bulgaria in the 10th centuryBased on Data from the Art Centres in Preslav Region, Faber, Veliko Türnovo, 2021. (academia.edu) 

Fodor István - Diószegi György - Legeza István: Őseink nyomában: A vándorló, honszerző és kalandozó magyarok képes krónikája, Magyar Könyvklub - Helikon Kiadó, Budapest, 1996.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Honfoglaló tartalom



Varga Géza






Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

2024. január 22., hétfő

Keszthely Fenékpuszta prelangobárd fibulája magyar hieroglifikus mondattal

Az 1. ábrán látható fibulát Dobos Alpár mutatja be a Gepidic finds from Căpuşu Mare (Cluj county) című cikkében. Az úgynevezett prelangobárd korszakba keltezett pannon műhely V-VI. századi terméke. 

A rajta lévő jelek azonban a magyar hieroglif írás jelei.

A Dunántúlra a rómaiak évszázadon keresztül telepítettek be magyarul beszélő hunokat a limes védelmére. Hieroglifikus nyelvemlékeik, például a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleinek tanúsága szerint ugyanott a neolitikum óta kimutatható a magyar hieroglif írást használó őslakosság. Ez jellemző a tordos-vincsa kultúrára, a cucuteni kultúrára és a szkítákra is. Az időnként megtelepedő, vagy átvonuló germánok mindenkor kisebbséget alkottak a magyarul, vagy magyarral rokon nyelvet beszélő alaplakossághoz képest. Ráadásul Attila hun uralkodó birodalmában és az azt követő időszakban hunok vezették a különféle germán népcsoportokat. A magyar krónikák szerint a nagy hun uralkodó halála után kibontakozó belháborúban egymással viaskodó népcsoportokat a fiai irányították. Ez teszi érthetővé, hogy a germán jellegűnek minősített leleteken miért találunk hun hieroglifákkal írt magyar mondatokat egész Európában. A hun stílus kiválasztása ma azért okoz nehézséget, mert a hunok az ötvöseikkel és a kovácsaikkal egyetemben olvasztották a birodalmukba a hódoltatott népeket. Ennek következtében  a germán stílusú tárgyak is hun jellegűekké váltak, például a hun hieroglifák (a hun ősvallási jelmondatok) átvételével.



1. ábra.  Prelangobárd fibula Keszthely Fenékpusztáról az Urunk a ragyogó, ragyogó ősi magas kő mondattal (Dobos Alpár nyomán) 


Az 1. ábra jobb szélén lentről felfele a hun hieroglifák székely megfelelői sorakoznak: "s" (sar "sarok, úr"), "r" (ragyogó), ős, "m" (magas), "harmadik k" ().


Irodalom 

Dobos Alpár: Gepidic finds from Căpuşu Mare (Cluj county) (academia.edu)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor magyar hieroglifái


Varga Géza






Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

Honfoglalás kori veret a szerbiai Homokdiódról magyar hieroglifikus mondattal

Stela Doncseva (2021) közli The production of metal Art in Bulgaria in the 10th centuryBased on Data from the Art Centres in Preslav Region c. kötetében egy honfoglalás kori veret rajzát (1/a. ábra). Lelőhelyeként a szerbiai Oreshak településnevet adja meg, amelynek magyar neve Homokdiód. A leírás szerint a lelet X-XI. századi, ám a hasonló fémtárgyak könnyen átvészelik az évszázadokat, ezért vélhetjük honfoglalás korinak is. A rajta lévő mondatjel jellegzetes magyar hieroglifikus kompozíció, amelyet könnyen el lehet olvasni.

Az egyetlen bizonytalanságot a jelek "fogazottsága" jelenti. Nem egyértelmű, hogy ez mikor csak egy grafikai megoldás (amivel az árnyékot kívánta jelezni a grafikus) és mikor kiolvasható szójel. A lehetséges válaszoknak megfelelően több olvasat is lehetséges:

- Amennyiben a kacskaringón lévő "fogak" egy Jóma ligatúrát alkotnak, ez esetben az isten neve Jóma ten. Az ős hieroglifán lévő "fogak" pedig egy magas ősi kő mondatrész kiolvasásához járulnak hozzá. Minden jel felhasználásával a Magas Jóma sar ős ten köve (mai magyarsággal: Magasságos Jóma úristen köve) olvasathoz jutunk.

- A "fogak" hasznosítása nélkül az olvasat Sar ős ten (mai magyarsággal: Úristen). Ez egy igen régi és széles körben elterjedt képszerű mondatjel. Megtalálható a szkítáknál (1/c. ábra), a hun hatás jeleként a merovingoknál (1/b. ábra) és a honfoglaló magyaroknál is.

Az olvasatot a párhuzamok alapján, a hieroglifikus írásemlékek feltérképezésével lehet pontosítani (1). Pillanatnyilag a két fenti olvasat között egy közbülső megoldás látszik a legvalószínűbbnek, mert a magas kő ábrázolási konvenció gyakori, a Jóma ligatúra azonban a Kárpát-medencében ritkább. 



1/a. ábra. A homokdiódi mondatjel legvalószínűbb olvasata: Magas Jóma sar ős ten köve (mai magyarsággal: Magasságos Jóma úristen köve)


Az 1. ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "m" (magas), ős, "harmadik k" (kő), ten és "s" (sarok, úr) jele látható. A jelpárhuzamok és az olvasat alapján a homokdiódi veretet a szkíta és hun eredettudattal rendelkező, Attila örökségének visszaszerzésére érkező honfoglaló magyarok készítették. 



1/b. ábra. Hun hatásról árulkodó meroving ezüstgyűrű a Jóságos úristen mondattal




1/c. ábra. A krími szkíta aranykorona az Isten ligatúrát hordozza


Jegyzet

(1) Jóma egy kőkori isten neve. A Jóma ligatúra az amerikai indiánok népi jelrendszerének leggyakrabban használt jele (3. ábra), ami megtalálható a szkítáknál (2. ábra) is. A lelet korszakához és etnikumához legközelebb a volgai bolgárok anyagában és a magyar népi jelhasználatban (3. ábra) találtam. A magas kő ábrázolási konvenció és az úristen ligatúra egyaránt széles körben elterjedt a sztyeppi és az Árpád kori magyar anyagban is. Lásd ezekről bővebben a Magyar hieroglif írás c. kötetben!



2. ábra. Paziriki szkíta szőnyeg Jóma ligatúrája



3. ábra. Azték tál, a köriratában Jóma "Jó magas, Jó mágus" ligatúrákkal és a magyar Jóma ligatúra egy hímes tojásról (jobbra lent)


Irodalom

Stela Doncseva (Stela Doncheva): The production of metal Art in Bulgaria in the 10th century, Based on Data from the Art Centres in Preslav Region, Faber, Veliko Türnovo, 2021. (academia.edu) 

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Azték tál Jóma ligatúrával

Varga Géza: Délszláv területek magyar hieroglifikus nyelvemlékei



Varga Géza





Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

2024. január 17., szerda

Őrségi fazekasok tulipán alakú Egy Isten mondatjele

Bevezető

Nagy Zoltán az Ethnographia 2022/2. számában a Hagyomány és változás a Velemér–völgyi fazekasság történetében c. cikkében közli az 1/a. ábrán látható őrségi cserépedény fényképét. Az ábraszöveg szerint ez "Bugyiga tulipándísszel. Pankaszi Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény. Rosta József felvétele, 1983.".



1/a. ábra. Pankaszi bugyiga (vizeskorsó) tulipánra emlékeztető Egy Isten mondatjellel (Nagy Zoltán nyomán)




1/b. ábra. A tulipánra emlékeztető Egy Isten mondatjel előfordulása egy veleméri rajzos sindün (Sindümúzeum), az ábra bal alsó sarkában a székely írás "gy" (Egy), "us" (ős) és "nt/tn" (ten) jele



A jelszerű tulipán olvasata

A pankaszi bugyiga (vizeskorsó) tulipándísze egy jellegzetes magyar népi virágábrázolás képviselője, amelyet megtalálunk egy veleméri sindün, azaz tetőcserépen is (1/b. ábra). Mindkét őrségi előforduláson látható, hogy nem természethű rajzról van szó, mert ilyen - kettőskereszt alakú szárral rendelkező - tulipán nincs. A tulipán szára azért hasonlít mégis a kettős keresztre ezeken az őrségi rajzokon és az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkában is, mert a kettős kereszt a székely írás "gy" betűje, a magyar hieroglif írás Egy szójele, az Isten jelzője. S hogy ezt a velemériek tudták, azt a veleméri Szentháromság templom mandorlája is tanúsítja. Ez a magyar népi tulipánábrázolás inkább jelszerű és a székely írás ismeretében el is olvasható. 

A pankaszi és veleméri virágábrázolás középső szirma a székely írás "us" (ős) jelével, a két szélső szirma az "nt/tn" (Ten) jelével,  a szára pedig a székely írás "gy" (Egy) jelével azonosítható (1/b. ábra). A három jel együtt Egy Isten-nek olvasandó. 

Idősb Kolossa Elek visszaemlékezése szerint a 3/a. ábrán látható sindün (tetőcserépen) az "Isten valamicsodája" van és ez a sindüminta megmentette Antal József veleméri házát az 1928-as vihar pusztításaitól. A Csupor Istvántól kapott szóbeli tájékoztatás szerint a vámfalui fazekasok ugyanezt a jelet Isten szeme mintának nevezik. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban ez szintén az "Isten" szójele (6. ábra). A hattiak és a hettiták napistenének neve (Estan) a magyar isten szó pontos megfelelője.



2/b. ábra. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáján lévő bilingvis, kétféle (betűző és szójeles) írással írt azonos - esetünkben Egy Isten olvasatú - szöveg érthetővé, elolvashatóvá teszi az őrségi tulipánábrázolásokat is



Az őrségi tulipánokat alkotó Egy, ős és ten hieroglifa megtalálható az őrségi, vagy őrségközeli jelhasználatban (3/a - 3/e. ábra). Ezt a három jelet a 2/a. ábrán, a hettita jelváltozatot és a további párhuzamokat a Magyar hieroglif írás c. kötetben, valamint a 4-7. ábrán mutatom be. 

A 3/a. ábrán látható veleméri sindüjel a székely írás "us" (ős) jelével formailag lényegében azonos, tartalmilag pedig rokon (isten szavunk az ős és a ten összetétele). A veleméri sindüjel és a hozzá fűződő, szerencsésen megmaradt népi tudás tájékoztat a jel képi tartalmáról. Itt az égig érő fa (a Tejút) hasadékáról és az abban születő napistenről van szó. Ez a sindü cáfolja Pócs Éva téveszméjét, miszerint sztyeppi eleinknek és a magyar népnek nem mutatható ki magas szintű ősvallása (1). Ezt a sztyeppi ábrázolást átvette és mandorlaként napjainkig használja a kereszténység, valamint a székely írás. Átvenni az értéket, a magasrendűt szokták, mert azt lehet hasznosítani. Egy teljes jelrendszer évezredeken átívelő értő alkalmazása pedig aligha képzelhető el ősvallás nélkül.






3/b. ábra. Csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubéllete az Isten országa mondatjellel



3/c. ábra. Magyarszombatfai tányér (Tóth Ferenc, 1936.), a madár farkán és a karmai között tartott ág végén az Isten szó olvasható (Nagy Zoltán nyomán)




3/d. ábra. Őrségi vizeskorsó a kettős kereszt alakú Egy szójellel a pankaszi helytörténeti múzeumból (Nagy Zoltán nyomán)



3/e. ábra. A veleméri Árpád kori Szentháromság-templom, a jobb felső sarokban az Egy ős olvasatú mandorla




A jelszerű tulipán előzményei  

Több szerző szerint a magyar néprajz tulipánja a holland tulipánkultusz hatására jött létre. A dolog azonban fordítva történt. A tulipánkultusz egy ismert sztyeppi jelenség, amelyről már Érdy Miklós is tájékoztatott. E kultuszt - a tulipánszerű őrségi ligatúrát alkotó hieroglifákkal együtt - a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok telepítették be a Kárpát-medencébe (4/a - 4/f. ábra), a török népek pedig elvitték Anatóliába. 

A tulipánt 1555-ben a bécsi udvar isztambuli nagykövete, Busbecq hozta az Oszmán Birodalomból Bécsbe és onnan került Clusius flamand botanikushoz. Ő vitte Hollandiába az első tulipánhagymát a magyar király bécsi udvarából, ám nem vitte vele a tulipánhoz kötődő magyar mitológiai és ábrázolási hagyományt (1). Ez a különbség mindvégig megmaradt. A hollandok mit sem tudnak a tulipán ősvallási vonatkozásairól és elolvashatóságáról, ami a magyar ábrázolások lényege (2). 



4/a. ábra. Amur menti sziklarajz részlete (Kr. e. 4000 tájáról), a fej tetején olvasható a Szár Ak isten, ügy szár (mai magyarsággal: Úr Ak isten a folyó ura, vagy Heraklész isten a folyó ura) mondat



4/b. ábra. A Kemosovszkij idol négy oldala, egy Jamnaja kurgánról, közülük a harmadik a hátoldal ábrázolása: az égig érő, istennel azonos fa (a szár) csúcsán az ős hieroglifa (a Tejút hasadéka, amelyben karácsonykor a Nap kél) az ős szár (mai olvasattal az ősúr) mondatot rögzíti, az isten/ember gerincét azonosítja az égig érő fával, azaz a Tejúttal




4/c. ábra. Krími szkíta korona Isten ligatúrával




4/d. ábra. A kercsi hun diadém ten hieroglifával (fotógrafika)



4/e. ábra. A nagyszentmiklósi kincs Isten olvasatú hieroglifikus fejdísze (László Gyula rajza)



4/f. ábra. Szarvasi honfoglalás kori aranyozott ezüstjelvény az Isten szóösszetétellel (középen), az összetétel ős és ten hieroglifái (balra, lentről felfele), valamint a hieroglifák "nt/tn" (ten) és "us" (ős) megfelelői a székely írás nikolsburgi jelsorában (jobbra)


A népi jelhasználatból tudjuk, hogy a tulipán az Istennel azonos égig érő fa (a természetben a Tejút) jelképe. A tulipán azért kedvenc virága a magyarságnak, mert az ősvallás az Isten jelképének tekintette. Erről A magyarság jelképei c. kötetben írtam bővebben.

Világos bizonyítéka ez a jelsorozat annak, hogy a magyar népművészet és a velemérvölgyi fazekasság egy több évezredes nemzetközi szójel-kincset használt és használ nyomokban napjainkig. E szójelek előfordulásai nem korlátozódnak a fazekasedényekre, hanem megjelennek a népművészet egyéb tárgyain, műfajaiban (például a tulipános ládákon, hímzéseken, tetőcserepeken) is.  Azt, hogy a jelformák nem véletlenül, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolata miatt hasonlóak, az 1993-ban Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás bizonyította. 



5. ábra. A székely írás, a népi jelkészlet és a hettita hieroglifák egyezései


6. ábra. Veleméri sindüjelek és párhuzamaik


7. ábra. Veleméri sindüjelek és párhuzamaik




Jegyzet


(1) Clusius. Charles de L’Écluse (Clusius Károly, Carolus Clusius) (ArrasBelgium1526február 19. – Leiden1609április 4.) kora legnagyobb botanikusa. Atyja földbirtokos volt; előbb a jogot tanulta a leuvenimarburgi s wittenbergi egyetemeken. Az utóbbi helyen ismerkedett meg Melanchthonnal és hitvallója lett. 1550-ben Montpellierbe ment, hol Rondelet Vilmos orvos és természettudós vele az orvosi és természettudományokat kedveltette meg; ezen időtől fogva különös előszeretettel foglalkozott a füvészettel. Reánk magyarokra nézve Clusius egyénisége s halhatatlan füvészeti működése kétszeres értékkel bír, mert hazánk növényeinek felkutatása és ismertetése körül úttörő volt. Tudományának híre II. Miksa császár udvarába is eljutott, aki 1573-ban Bécsbe hívta, hol mint a császári kertek felügyelője 500 frt évi fizetéssel 1587-ig működött. Ezen idő alatt sok osztrák és magyar főúrral ismerkedett meg és korának jelesebb természettudósaival tudományos összeköttetésbe lépett, így Fabricius Pállal, Zsámboki Jánossal és Beythe Istvánnal; valószinűleg az utóbbinak buzdítására kiterjesztette utazásait Magyarországra is, ahol gyakran megfordult, nevezetesen Pozsonyban, Nagyszombatban, Sopronban, Lendván, Németújvárt, a Rába vidékén, sőt egész Muraközig eljutott és Beythe Istvántól sok magyar növény nevét szedte össze s ezeket híres munkájában fölhasználta.

Magyar ismerősei s barátjai közül fölemlítendő még Batthyány Boldizsár, a németújvári gróf és humanista, kinek gyakran volt vendége és aki füvészeti kirándulásaiban is kalauzolta, majd a környék flórájának első ismertetője volt. 1587-ben elhagyta Ausztriát és Frankfurtba költözött. Onnan hazájába, Hollandiába utazott tovább, mert 1592-ben meghívta őt a leideni egyetem tanítani, és itt 1593-ban megalapította az azóta is működő botanikus kertet. A holland gazdaság két fontos nemzeti termékét, a tulipánt és burgonyát is ő ismertette meg a helyiekkel. Az Őrségben is járt, onnan vitte magával a sárgalilomot, amelyből további változatokat nemesített.

(2) A pozsonyi kert. Pozsony legszebb barokk kertje Lippay György (1600–1666) hercegprimás (87. kép) alkotása. A török elől Pozsonyba szorult hercegprimások már kezdettől fogva tartottak kertet, de azok sokáig csak egyszerű házikertek voltak. Csupán gr. Forgách Ferenc bíbornok 1614-ben kezdte a primási kertet olyan arányokban fejleszteni, hogy díszkertté legyen. Külföldről virágokat és díszfákat hozatott s azok számára megnagyobbította a primási kert területét. Noha adat hiányában nem bizonyíthatjuk, feltehető, hogy - a Vaskapu környékén ma is vadon élő tulipánokat nem számítva - ekkortájt kerültek Magyarországra az első termesztett tulipánok. 


8. ábra. Díszesre alakított bokor képe a pozsonyi kertből, két jelszerű formációval: bal oldalán egy Isten alakban elolvasható jelszerű tulipán, jobb oldalán pedig a sumér írás nyolcágú dingir "isten" jelével azonos alakú csillagforma, amit használ a magyar népművészet is


A Lippay György által készített Posoni Kert c. könyvben, amely 1664-ben jelent meg, nem csak a tulipáfajták neve, hanem egy tulipánformára is nyírt bokor ábrázolása is fennmaradt (8. ábra). Ez a díszbokor (a sumér "isten" jel megfelelője mellett) azt bizonyítja, hogy Magyarországon az 1600-as években is világos volt a tulipán istenjelkép volta.


Jegyzet

(1) "Nemigen maradt fenn tisztán kereszténység előtti „pogány eleme” az ősvallásnak: ennek minden tényét a keresztény mitológiai alakjaiból, szellemvilágából, túlvilágra vonatkozó nézeteiből vagy az istenítélet, divináció, mágia, látomások sok nem keresztény mozzanattal is rendelkező, de alapvetően keresztény (vagy azzá vált) eszméiből és rítusaiból kell megfejtenünk." (im. 4. oldal) - írja a székely jelek néprajzi megfelelőiről semmit sem tudó néprajztudományt képviselő Pócs Éva.  

A puszta tudáshiányra alapozott tagadását folytatja a továbbiakban is: "Arra sincs bizonyítékunk, hogy – mint Dienes István [1972] vélte – ezzel összefüggésben valamiféle uralkodói sámánarisztokráciát lehetne feltételeznünk a magyarságnál".  

Néha megengedőbb: "nem lehetetlen, hogy a magyarok Istene szószerkezet, amelyet történeti források is említenek, voltaképpen egy szinkretikus, pogány-keresztény istenalakra is utal."  Ám, ha a székely írás előzményével, a magyar hieroglif írás szójeleivel írt és az isten szót tartalmazó szkíta, hun, avar és honfoglaló magyar szövegeket el tudta volna olvasni, akkor a magyar néprajzi irodalom szegényebb lenne néhány valótlansággal. S nyilván ez magyarázza a "tudományos konszenzus" képviselőinek érvelésében a jelenkorban is feltűnő elhallgatást és tagadást a szójeleinkkel szemben. Nem kívánták és ma sem kívánják Pócs Éva tényekkel szembemenő álláspontjának megcáfolását. 

"Valószínűleg voltak a honfoglalás előtti magyarságnak például fákban, vizekben, forrásokban lakozó természeti szellemei, de semmilyen adatunk sincs ezekre." - írja Pócs Éva. S amikor írta, Veleméren akkor is ismert volt a fentebb idősb Kolossa Elektől idézett tudás és Antal József pajtájának tetején akkor is ott szolgált a 3. ábrán látható rajzos sindü. Amelyik egy faábrázolást nevez isten valamicsodájának. Miközben Berze Nagy János a népmeséink alapján kimutatta, hogy a magyar néphit szerint az égig érő fa azonos az istennel. Ám Pócs Évának és a "tudományának" könnyebb volt egy fanyalgást az akadémikus áltudomány magasságába emelni, mint becsületes kutatómunkával feltárni és rendszerezni a magyar ősvallás emlékfoszlányait.  

"Nem kezelhetjük a transz európai keretekbe tökéletesen beleillő magyar hiedelem dokumentumait a magyar ősvallás jellegzetes hagyatékaként ... ezek az adatok az ősvallás szempontjából ... nem relevánsak" - állítja Pócs Éva minden komolyan vehető érvelés nélkül. Mintha lenne olyan szabály, hogy a magyar ősvallásnak a csak a magyarságnál meglévő elkülönült képzetekből kell állnia. Ám - természetesen - ennek éppen az ellenkezője igaz. A székely jelsor és a véle lényegében azonos népi jelkészlet is a kőkori ősvallás jelképrendszeréből alakult ki. Ennek köszönhető, hogy már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az 1990-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciók alapján a székely jelek a magyar nyelv vallásos szakkifejezéseinek rögzítésére jöttek létre valamikor a kőkorban. Ez a vallásos szókészlet olyan mértékben be van épülve a közsszavaink közé, a jeleink pedig  a népi, uralmi és vallási jelhasználatunkba, hogy ettől független ősvallás aligha létezhetett. Ugyan miféle torz követelményrendszer alapján lehet azt követelni, hogy ha az ősvallás jelei világszerte közösek, akkor az elméleti tételei és egyéb jelenségei ne legyenek azok? 

Pócs Éva csupán a prekoncepciói alapján próbálja megtéveszteni az olvasóit az ősvallás létéről, vagy nemlétéről.


Irodalom


Nagy Zoltán: Hagyomány és változás a Velemér–völgyi fazekasság történetében, a fazekasság évszázadai a történeti források tükrében, Ethnographia, A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, 133. évfolyam, 2022. 2. szám

Pócs Éva: Magyar ősvallás

Érdy Miklós: A vadtulipán géncentruma, előadás a New York-i Magyar Házban 

Érdy Miklós: A magyar díszítőművészet alapelemeinek eurázsiai kapcsolatai, Árpád Könyvkiadó Vállalat, Cleveland, Ohio, 1987.

Varga Géza: A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2013. 

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A magyarság jelképeiÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999.

Varga Géza: Sindümúzeum (tárlatvezetés és tárgyak)



Varga Géza: A magyar népművészet tulipánja az ősvallás olvasható istenjelképe (Tudós Virtus, 2011.)





Varga Géza





Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...