Oldalcsoportok

2024. január 17., szerda

Őrségi fazekasok tulipán alakú Egy Isten mondatjele

Bevezető

Nagy Zoltán az Ethnographia 2022/2. számában a Hagyomány és változás a Velemér–völgyi fazekasság történetében c. cikkében közli az 1/a. ábrán látható őrségi cserépedény fényképét. Az ábraszöveg szerint ez "Bugyiga tulipándísszel. Pankaszi Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény. Rosta József felvétele, 1983.".



1/a. ábra. Pankaszi bugyiga (vizeskorsó) tulipánra emlékeztető Egy Isten mondatjellel (Nagy Zoltán nyomán)




1/b. ábra. A tulipánra emlékeztető Egy Isten mondatjel előfordulása egy veleméri rajzos sindün (Sindümúzeum), az ábra bal alsó sarkában a székely írás "gy" (Egy), "us" (ős) és "nt/tn" (ten) jele



A jelszerű tulipán olvasata

A pankaszi bugyiga (vizeskorsó) tulipándísze egy jellegzetes magyar népi virágábrázolás képviselője, amelyet megtalálunk egy veleméri sindün, azaz tetőcserépen is (1/b. ábra). Mindkét őrségi előforduláson látható, hogy nem természethű rajzról van szó, mert ilyen - kettőskereszt alakú szárral rendelkező - tulipán nincs. A tulipán szára azért hasonlít mégis a kettős keresztre ezeken az őrségi rajzokon és az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáinak sarkában is, mert a kettős kereszt a székely írás "gy" betűje, a magyar hieroglif írás Egy szójele, az Isten jelzője. S hogy ezt a velemériek tudták, azt a veleméri Szentháromság templom mandorlája is tanúsítja. Ez a magyar népi tulipánábrázolás inkább jelszerű és a székely írás ismeretében el is olvasható. 

A pankaszi és veleméri virágábrázolás középső szirma a székely írás "us" (ős) jelével, a két szélső szirma az "nt/tn" (Ten) jelével,  a szára pedig a székely írás "gy" (Egy) jelével azonosítható (1/b. ábra). A három jel együtt Egy Isten-nek olvasandó. 

Idősb Kolossa Elek visszaemlékezése szerint a 3/a. ábrán látható sindün (tetőcserépen) az "Isten valamicsodája" van és ez a sindüminta megmentette Antal József veleméri házát az 1928-as vihar pusztításaitól. A Csupor Istvántól kapott szóbeli tájékoztatás szerint a vámfalui fazekasok ugyanezt a jelet Isten szeme mintának nevezik. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban ez szintén az "Isten" szójele (6. ábra). A hattiak és a hettiták napistenének neve (Estan) a magyar isten szó pontos megfelelője.



2/b. ábra. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáján lévő bilingvis, kétféle (betűző és szójeles) írással írt azonos - esetünkben Egy Isten olvasatú - szöveg érthetővé, elolvashatóvá teszi az őrségi tulipánábrázolásokat is



Az őrségi tulipánokat alkotó Egy, ős és ten hieroglifa megtalálható az őrségi, vagy őrségközeli jelhasználatban (3/a - 3/e. ábra). Ezt a három jelet a 2/a. ábrán, a hettita jelváltozatot és a további párhuzamokat a Magyar hieroglif írás c. kötetben, valamint a 4-7. ábrán mutatom be. 

A 3/a. ábrán látható veleméri sindüjel a székely írás "us" (ős) jelével formailag lényegében azonos, tartalmilag pedig rokon (isten szavunk az ős és a ten összetétele). A veleméri sindüjel és a hozzá fűződő, szerencsésen megmaradt népi tudás tájékoztat a jel képi tartalmáról. Itt az égig érő fa (a Tejút) hasadékáról és az abban születő napistenről van szó. Ez a sindü cáfolja Pócs Éva téveszméjét, miszerint sztyeppi eleinknek és a magyar népnek nem mutatható ki magas szintű ősvallása (1). Ezt a sztyeppi ábrázolást átvette és mandorlaként napjainkig használja a kereszténység, valamint a székely írás. Átvenni az értéket, a magasrendűt szokták, mert azt lehet hasznosítani. Egy teljes jelrendszer évezredeken átívelő értő alkalmazása pedig aligha képzelhető el ősvallás nélkül.






3/b. ábra. Csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubéllete az Isten országa mondatjellel



3/c. ábra. Magyarszombatfai tányér (Tóth Ferenc, 1936.), a madár farkán és a karmai között tartott ág végén az Isten szó olvasható (Nagy Zoltán nyomán)




3/d. ábra. Őrségi vizeskorsó a kettős kereszt alakú Egy szójellel a pankaszi helytörténeti múzeumból (Nagy Zoltán nyomán)



3/e. ábra. A veleméri Árpád kori Szentháromság-templom, a jobb felső sarokban az Egy ős olvasatú mandorla




A jelszerű tulipán előzményei  

Több szerző szerint a magyar néprajz tulipánja a holland tulipánkultusz hatására jött létre. A dolog azonban fordítva történt. A tulipánkultusz egy ismert sztyeppi jelenség, amelyről már Érdy Miklós is tájékoztatott. E kultuszt - a tulipánszerű őrségi ligatúrát alkotó hieroglifákkal együtt - a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok telepítették be a Kárpát-medencébe (4/a - 4/f. ábra), a török népek pedig elvitték Anatóliába. 

A tulipánt 1555-ben a bécsi udvar isztambuli nagykövete, Busbecq hozta az Oszmán Birodalomból Bécsbe és onnan került Clusius flamand botanikushoz. Ő vitte Hollandiába az első tulipánhagymát a magyar király bécsi udvarából, ám nem vitte vele a tulipánhoz kötődő magyar mitológiai és ábrázolási hagyományt (1). Ez a különbség mindvégig megmaradt. A hollandok mit sem tudnak a tulipán ősvallási vonatkozásairól és elolvashatóságáról, ami a magyar ábrázolások lényege (2). 



4/a. ábra. Amur menti sziklarajz részlete (Kr. e. 4000 tájáról), a fej tetején olvasható a Szár Ak isten, ügy szár (mai magyarsággal: Úr Ak isten a folyó ura, vagy Heraklész isten a folyó ura) mondat



4/b. ábra. A Kemosovszkij idol négy oldala, egy Jamnaja kurgánról, közülük a harmadik a hátoldal ábrázolása: az égig érő, istennel azonos fa (a szár) csúcsán az ős hieroglifa (a Tejút hasadéka, amelyben karácsonykor a Nap kél) az ős szár (mai olvasattal az ősúr) mondatot rögzíti, az isten/ember gerincét azonosítja az égig érő fával, azaz a Tejúttal




4/c. ábra. Krími szkíta korona Isten ligatúrával




4/d. ábra. A kercsi hun diadém ten hieroglifával (fotógrafika)



4/e. ábra. A nagyszentmiklósi kincs Isten olvasatú hieroglifikus fejdísze (László Gyula rajza)



4/f. ábra. Szarvasi honfoglalás kori aranyozott ezüstjelvény az Isten szóösszetétellel (középen), az összetétel ős és ten hieroglifái (balra, lentről felfele), valamint a hieroglifák "nt/tn" (ten) és "us" (ős) megfelelői a székely írás nikolsburgi jelsorában (jobbra)


A népi jelhasználatból tudjuk, hogy a tulipán az Istennel azonos égig érő fa (a természetben a Tejút) jelképe. A tulipán azért kedvenc virága a magyarságnak, mert az ősvallás az Isten jelképének tekintette. Erről A magyarság jelképei c. kötetben írtam bővebben.

Világos bizonyítéka ez a jelsorozat annak, hogy a magyar népművészet és a velemérvölgyi fazekasság egy több évezredes nemzetközi szójel-kincset használt és használ nyomokban napjainkig. E szójelek előfordulásai nem korlátozódnak a fazekasedényekre, hanem megjelennek a népművészet egyéb tárgyain, műfajaiban (például a tulipános ládákon, hímzéseken, tetőcserepeken) is.  Azt, hogy a jelformák nem véletlenül, hanem a jelrendszerek genetikus kapcsolata miatt hasonlóak, az 1993-ban Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás bizonyította. 



5. ábra. A székely írás, a népi jelkészlet és a hettita hieroglifák egyezései


6. ábra. Veleméri sindüjelek és párhuzamaik


7. ábra. Veleméri sindüjelek és párhuzamaik




Jegyzet


(1) Clusius. Charles de L’Écluse (Clusius Károly, Carolus Clusius) (ArrasBelgium1526február 19. – Leiden1609április 4.) kora legnagyobb botanikusa. Atyja földbirtokos volt; előbb a jogot tanulta a leuvenimarburgi s wittenbergi egyetemeken. Az utóbbi helyen ismerkedett meg Melanchthonnal és hitvallója lett. 1550-ben Montpellierbe ment, hol Rondelet Vilmos orvos és természettudós vele az orvosi és természettudományokat kedveltette meg; ezen időtől fogva különös előszeretettel foglalkozott a füvészettel. Reánk magyarokra nézve Clusius egyénisége s halhatatlan füvészeti működése kétszeres értékkel bír, mert hazánk növényeinek felkutatása és ismertetése körül úttörő volt. Tudományának híre II. Miksa császár udvarába is eljutott, aki 1573-ban Bécsbe hívta, hol mint a császári kertek felügyelője 500 frt évi fizetéssel 1587-ig működött. Ezen idő alatt sok osztrák és magyar főúrral ismerkedett meg és korának jelesebb természettudósaival tudományos összeköttetésbe lépett, így Fabricius Pállal, Zsámboki Jánossal és Beythe Istvánnal; valószinűleg az utóbbinak buzdítására kiterjesztette utazásait Magyarországra is, ahol gyakran megfordult, nevezetesen Pozsonyban, Nagyszombatban, Sopronban, Lendván, Németújvárt, a Rába vidékén, sőt egész Muraközig eljutott és Beythe Istvántól sok magyar növény nevét szedte össze s ezeket híres munkájában fölhasználta.

Magyar ismerősei s barátjai közül fölemlítendő még Batthyány Boldizsár, a németújvári gróf és humanista, kinek gyakran volt vendége és aki füvészeti kirándulásaiban is kalauzolta, majd a környék flórájának első ismertetője volt. 1587-ben elhagyta Ausztriát és Frankfurtba költözött. Onnan hazájába, Hollandiába utazott tovább, mert 1592-ben meghívta őt a leideni egyetem tanítani, és itt 1593-ban megalapította az azóta is működő botanikus kertet. A holland gazdaság két fontos nemzeti termékét, a tulipánt és burgonyát is ő ismertette meg a helyiekkel. Az Őrségben is járt, onnan vitte magával a sárgalilomot, amelyből további változatokat nemesített.

(2) A pozsonyi kert. Pozsony legszebb barokk kertje Lippay György (1600–1666) hercegprimás (87. kép) alkotása. A török elől Pozsonyba szorult hercegprimások már kezdettől fogva tartottak kertet, de azok sokáig csak egyszerű házikertek voltak. Csupán gr. Forgách Ferenc bíbornok 1614-ben kezdte a primási kertet olyan arányokban fejleszteni, hogy díszkertté legyen. Külföldről virágokat és díszfákat hozatott s azok számára megnagyobbította a primási kert területét. Noha adat hiányában nem bizonyíthatjuk, feltehető, hogy - a Vaskapu környékén ma is vadon élő tulipánokat nem számítva - ekkortájt kerültek Magyarországra az első termesztett tulipánok. 


8. ábra. Díszesre alakított bokor képe a pozsonyi kertből, két jelszerű formációval: bal oldalán egy Isten alakban elolvasható jelszerű tulipán, jobb oldalán pedig a sumér írás nyolcágú dingir "isten" jelével azonos alakú csillagforma, amit használ a magyar népművészet is


A Lippay György által készített Posoni Kert c. könyvben, amely 1664-ben jelent meg, nem csak a tulipáfajták neve, hanem egy tulipánformára is nyírt bokor ábrázolása is fennmaradt (8. ábra). Ez a díszbokor (a sumér "isten" jel megfelelője mellett) azt bizonyítja, hogy Magyarországon az 1600-as években is világos volt a tulipán istenjelkép volta.


Jegyzet

(1) "Nemigen maradt fenn tisztán kereszténység előtti „pogány eleme” az ősvallásnak: ennek minden tényét a keresztény mitológiai alakjaiból, szellemvilágából, túlvilágra vonatkozó nézeteiből vagy az istenítélet, divináció, mágia, látomások sok nem keresztény mozzanattal is rendelkező, de alapvetően keresztény (vagy azzá vált) eszméiből és rítusaiból kell megfejtenünk." (im. 4. oldal) - írja a székely jelek néprajzi megfelelőiről semmit sem tudó néprajztudományt képviselő Pócs Éva.  

A puszta tudáshiányra alapozott tagadását folytatja a továbbiakban is: "Arra sincs bizonyítékunk, hogy – mint Dienes István [1972] vélte – ezzel összefüggésben valamiféle uralkodói sámánarisztokráciát lehetne feltételeznünk a magyarságnál".  

Néha megengedőbb: "nem lehetetlen, hogy a magyarok Istene szószerkezet, amelyet történeti források is említenek, voltaképpen egy szinkretikus, pogány-keresztény istenalakra is utal."  Ám, ha a székely írás előzményével, a magyar hieroglif írás szójeleivel írt és az isten szót tartalmazó szkíta, hun, avar és honfoglaló magyar szövegeket el tudta volna olvasni, akkor a magyar néprajzi irodalom szegényebb lenne néhány valótlansággal. S nyilván ez magyarázza a "tudományos konszenzus" képviselőinek érvelésében a jelenkorban is feltűnő elhallgatást és tagadást a szójeleinkkel szemben. Nem kívánták és ma sem kívánják Pócs Éva tényekkel szembemenő álláspontjának megcáfolását. 

"Valószínűleg voltak a honfoglalás előtti magyarságnak például fákban, vizekben, forrásokban lakozó természeti szellemei, de semmilyen adatunk sincs ezekre." - írja Pócs Éva. S amikor írta, Veleméren akkor is ismert volt a fentebb idősb Kolossa Elektől idézett tudás és Antal József pajtájának tetején akkor is ott szolgált a 3. ábrán látható rajzos sindü. Amelyik egy faábrázolást nevez isten valamicsodájának. Miközben Berze Nagy János a népmeséink alapján kimutatta, hogy a magyar néphit szerint az égig érő fa azonos az istennel. Ám Pócs Évának és a "tudományának" könnyebb volt egy fanyalgást az akadémikus áltudomány magasságába emelni, mint becsületes kutatómunkával feltárni és rendszerezni a magyar ősvallás emlékfoszlányait.  

"Nem kezelhetjük a transz európai keretekbe tökéletesen beleillő magyar hiedelem dokumentumait a magyar ősvallás jellegzetes hagyatékaként ... ezek az adatok az ősvallás szempontjából ... nem relevánsak" - állítja Pócs Éva minden komolyan vehető érvelés nélkül. Mintha lenne olyan szabály, hogy a magyar ősvallásnak a csak a magyarságnál meglévő elkülönült képzetekből kell állnia. Ám - természetesen - ennek éppen az ellenkezője igaz. A székely jelsor és a véle lényegében azonos népi jelkészlet is a kőkori ősvallás jelképrendszeréből alakult ki. Ennek köszönhető, hogy már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Amerikáig. S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az 1990-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciók alapján a székely jelek a magyar nyelv vallásos szakkifejezéseinek rögzítésére jöttek létre valamikor a kőkorban. Ez a vallásos szókészlet olyan mértékben be van épülve a közsszavaink közé, a jeleink pedig  a népi, uralmi és vallási jelhasználatunkba, hogy ettől független ősvallás aligha létezhetett. Ugyan miféle torz követelményrendszer alapján lehet azt követelni, hogy ha az ősvallás jelei világszerte közösek, akkor az elméleti tételei és egyéb jelenségei ne legyenek azok? 

Pócs Éva csupán a prekoncepciói alapján próbálja megtéveszteni az olvasóit az ősvallás létéről, vagy nemlétéről.


Irodalom


Nagy Zoltán: Hagyomány és változás a Velemér–völgyi fazekasság történetében, a fazekasság évszázadai a történeti források tükrében, Ethnographia, A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, 133. évfolyam, 2022. 2. szám

Pócs Éva: Magyar ősvallás

Érdy Miklós: A vadtulipán géncentruma, előadás a New York-i Magyar Házban 

Érdy Miklós: A magyar díszítőművészet alapelemeinek eurázsiai kapcsolatai, Árpád Könyvkiadó Vállalat, Cleveland, Ohio, 1987.

Varga Géza: A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele?, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2013. 

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A magyarság jelképeiÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999.

Varga Géza: Sindümúzeum (tárlatvezetés és tárgyak)



Varga Géza: A magyar népművészet tulipánja az ősvallás olvasható istenjelképe (Tudós Virtus, 2011.)





Varga Géza





Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése