Oldalcsoportok

2022. augusztus 31., szerda

Magyar hieroglifák skandináv sziklarajzon

Carl de Borhegyi kérdezi a fészbuk Magyar hieroglif írás csoportjában: Helló Géza, azon gondolkodtam, hogy mi a véleményed erről a norvég sziklafestményről, amit gombaként azonosít az ikonográfia? Különösen a piros nyíllal megjelölt szimbólum? 

A szent gomba Skandináviában. Reid W. Ember  Új sorozat, 10. kötet, No. 1. (Mar., 1975), pp. 72-79 (8 oldal) Közzétette: Nagy-Britannia és Írország Királyi Antropológiai Intézete.

A képek mellé ezt a leírást kaptam, nyilván R. W. Kaplan könyvéből: "Egy skandináv hajó bronzkori petroglifája szent gombaként azonosított motívumokkal. Az ikonográfia (motívumok) elemzése határozottan azt sugallja, hogy egy olyan vallás szimbólumai voltak, amelynek fő témája a napimádás volt, és hogy a rituális imádság részeként gravírozták őket (Reid W. Kaplan; A szent gomba Skandináviában; 1975. március) (Gelling & Davidson: 1969)."
„Ezek közül a motívumok közül különösen figyelemre méltó a hajófigura. Úgy tűnik, központi helyet foglal el a rituálén, mivel a jármű, amellyel a nap, miután a lovak nappal nyugat felé húzzák az égen, visszatér keletre. A hajó gyakran más szimbólumok beállításaként szolgál, a téma vallási jellegét jelezve, mint ahogy egy kartus jelzi a benne lévő egyiptomi hieroglifák királyi természetét„ (Reid W. Kaplan; A szent gomba Skandináviában; 1975. március)

1. ábra. A bronzkori svédorszgi petroglif képe négy hajóval


Sorra veszem az alsó hajón lévő jeleket jobbról balra haladva. 

- A hajó kunkorodó orra a Jóma ligatúra, egy kőkori istennév, amely Európától Amerikáig elterjedt. A finnek ma is jumalának mondják az istent.  

- Ezt követi két ős hieroglifa. 

- Végül piros nyíllal jelölve egy gomba alakú ten "isten, élet" hieroglifa. Azaz szó sincs gombáról, hacsak a növényt ábrázoló ten jelet Skandináviában nem alakították tudatosan gomba (metszet) alakúra.

Ezek együtt a Jóma Isten olvasatot adják. A hajó alatt lévő S alakú jel a magyar hieroglif írásban az ügy "folyó" jele. 


2. ábra. A legfelső (4.) hajó közelebbről


A legfelső hajó mindkét végén van egy Jóma (jó magas, jó mágus) ligatúra, középen pedig az ős ős ten hieroglifák (2. ábra). Ezeket a jeleket a bal oldali hajóvég felől Jóma ős, isteni Jóma alakban lehet elolvasni.

Köszönöm a megküldésüket!



Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 2017. 














Ha Ön a leírások alapján még nem tudta eldönteni, hogy Veleméren van-e az a hely, amelyről egész életében álmodott, akkor ezen a hídon kell átjönnie s a domb tövében jobbra kell kanyarodnia ...



2022. augusztus 26., péntek

Magyar hieroglifikus mondatok Tillia Tepe kusán függőjén

Bevezető

Tillya tepe, Tillia tepe vagy Tillā tapa (perzsa : طلا تپه , szó szerint "Aranydomb " vagy "Aranyhalom") egy régészeti lelőhely az észak-afganisztáni Jowzjan tartományban, Sheberghan közelében, amelyet 1978-ban ásott fel Viktor Sarianidi szovjet régész. Az ott talált kincseket gyakran baktriai aranynak nevezik és a kusánokhoz kötik.

Az utóbbi évek kutatásai alapján a hieroglifikus nyelvemlékekről mit sem tudó nyelvészeti szakirodalom csak találgatja a kusánok nyelvét. A kusánokat a kínai források jüecsiknek nevezték, a nyelvészek pedig tokhároknak gondolták. Azonban, amit ma tokhár nyelvnek nevez a szakma, az valójában nem a kusánok/jüecsik nyelve volt. A kusánok a szaka-szkíta nyelvhez közelálló nyelvet használhattak, ám a szaka-szkíta megfelelő besorolása sem történt meg.

A kincs mintegy 20 600 arany, ezüst, elefántcsont stb. tárgyból álló gyűjtemény, amit hat sírdombban találtak. A lelet keltezése Kr. e. 1. század körüli. A dísztárgyak közé tartoznak a féldrágakövekkel díszített nyakláncok, övek, medalionok és korona. 

A kincs tárgyai közül számunkra az 1. ábrán látható függő a legérdekesebb, mert rajta egy sor magyar hieroglifikus mondat olvasható.



1/a. ábra. A magyar mondatok sorát őrző kusán függő Tillia Tepéről (fotógrafika, részleges rajzi rekonstrukció)



1/b. ábra. Párthus függő a szimmetrikus és hieroglifikus Ragyogó nagy Lyukó mondattal, annak bizonyítéka, hogy a függők elolvasható jelvényként szolgáltak a sztyeppén, jobbra fentről lefele a székely írás "r", "n" és "ly" betűi



A kusán függő jelhasználata

A sztyeppi hieroglifák értelmezésében járatlan olvasó nyilván nem lát elolvasható szövegeket a kusán függőn, ezért az ékszer mondatjeleit alább kiemelem és részletesebben ismertetem. A mellettük sorakozó párhuzamok azt is alátámasztják, hogy az elolvasható szójelekből alkotott, képszerű ábrázolási konvenciók divatja az egész sztyeppén el volt terjedve és mindenütt a magyar jelekhez, meg a magyar nyelvhez kötődött. Ami azt is jelenti, hogy a kusánok magyarul (magyarral rokon nyelven) beszéltek, vagy a magyar kultúra és nyelv (a hunok?) elemi erejű hatása alatt álltak. Ezt támogató megállapításra jutott nemrég a Magyarságkutató Intézet is a genetikai kutatások alapján (2). 

A függőn megtaláljuk azokat az írástani sajátosságokat, amelyek jellemzőek a magyar hieroglif írásra és a sztyeppi hieroglifikus jelhasználatra. Ezek szokatlansága miatt a "tudományos konszenzus" nem tud mit kezdeni e nyelvemlékekkel. Az MTA által 2021-ben kiadott rováskorpuszban Vásáry István azt is tagadta, hogy a kínaihoz hasonló képjeleink lennének. Ez a kusán függő most székelyazonos képjelek és jelekből alkotott képszerkezetek sorát mutatja fel.

E sajátosságok azt jelzik, hogy egy eredeti jelrendszerrel van dolgunk, amelynek széles körben elterjedt szabályai igen régi időkre visszamenő önálló őskultúra és történelem maradékai. A Kásler Miklós és munkatársai által végzett archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája éppen ezen a tájon, a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt. A dinasztia genomjának születésekor ugyanazt a jelkészletet és jelhasználatot találjuk a vidéken, mint amit a kusán függő és a székely írás is képvisel. Ezért nem véletlen az sem, hogy a kusán függőn előforduló hármas halom ma is az államcímerünk része (2/a. ábra).

A függő mondatai magyar mondatok. Nem alkotnak egybefüggő hosszabb szöveget. Inkább ősvallási jelmondatok gyűjteményének tűnik a nyelvi anyag. Felismerhető a kusánok (vagy a magyarul beszélő hunok által befolyásolt sztyeppi népek?) néhány nyelvi és ősvallási jellemzője. Például az, hogy az eget tartó fát azonosnak tartják az Istennel (3). Az égi úr neve vagy jelzője lehet az Isten, a Lyukó és az Úr (korabeli alakja sar és/vagy szár). Az országot az Isten tulajdonában állónak, hozzá tartozónak tartják.

Minden kusán jel egyeztethető a székely jelek valamelyikével. A kusán jelek szétszórtan helyezkednek el a rendekezésre álló területen és inkább szimmetrikus képeket alkotnak, mint sorokat. Szerepel a függőn a "magas kő" (5/a. ábra), az "Ak ügy" (6/a. ábra) és az "eget tartó fa" (4/a. ábra) ábrázolási konvenció, amelyeket a Magyar hieroglif írás c. kötetben írtam le. Megtaláljuk itt az istenidéző szertartás szövegkönyvét is, amelynek párja többek között az 531 táján a mervi ozázisban a szabírhunok számára készített Szent Koronán is megtalálható (3. ábra). Megjelenik az a bustrofedonszerű jelenség is a függőn, amikor a felső sorban a talpukon állnak a jelek, az alsó sorban pedig "fejjel lefele lógnak" (2. ábra). Több párhuzamból ismerős (2) a szövegben előforduló tartalom is, amely az országot az Isten tulajdonának mondja (2. ábra). 


A "fejjel lefelé lógó" jelek 



2/a. ábra. Mondatjel a kusán függőről Lyukó jó sar országa (mai magyarsággal: Lyukó jóságos úr országa) olvasattal (középen), balra fentről lefele a kusán Lyukó, jó, sar "sarok, úr" és ország hieroglifák, jobbra a hieroglifáknak megfelelő székely "ly", "j", "s" rovásbetűk, valamint a "fejjel lefele lógó" ország szójele a magyar heraldika jelkészletéből (a Képes Krónikából)




2/b. ábra. Párthus aranyoroszlán bustrofedon jellegű sorvezetéssel, az alsó sor jelei "fejjel lefele lógnak"


Az istenidéző szertartás szövegkönyve



3/a. ábra. A kusán függő tulipán formába rendezett istenidéző szertartási szövegkönyve hármas tagolású 




3/b. ábra. A Szent Korona istenidéző szertartási szövegkönyve a pártán lévő Krisztus zománcon olvasható, az oldalt lévő egyik fa törzsén olvasható a Ragyogj, ragyogj, ragyoj, Uram!, a másikon pedig a Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál Uram! mondat, középen megjelenik maga az Isten (jeleinek olvasata: Lyukó úr Földje)  


Az istenidéző szertartási szövegkönyv az istenalak alsó részén, egy tulipán alakú jelmontázsban található. Ez a jelmontázs "fejjel lefele lóg", ami egy máshol is előforduló, a sztyeppi népekre jellemző jelenség. A képszerkezet hármas tagolású. Középen van az eget tartó fát ábrázoló Nagyon nagyon nagy szár (mai magyarsággal Nagyon nagyon nagy úr) mondatjel. A képszerkezet két oldalán a több helyről ismert jelenség, a ferde vonalakból álló Ragyogj, ragyogj, ragyogj! és Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál! jelcsoport látható. Ez a hármas jelcsoport a szertartás szakaszainak felel meg. Előbb szólongatják és felidézik az Istent. A szertartás középső szakaszában történik az epiphania, az Isten megjelenése. Ezt a tulipán felett az az antropomorf istenábrázolás fejezi ki, amelynek alsó részét képezi a tulipán. Maga a tulipán és a benne lévő szár "növényi szár, úr" hieroglifa is istenjelkép. A szertartás harmadik szakaszában  búcsúztatják az Istent.  


Az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció



4/a. ábra. A képjelekből alkotott "eget tartó fa" ábrázolási konvenció olvasata Nagyon nagyon nagy szár (mai magyarsággal: Nagyon nagyon nagy úr




4/b. ábra. Eget tartó fa ábrázolása egy hettita fémplaketten




4/c. ábra. Eget tartó fa ábrázolása a gjunovkai szkíta nyeregdíszen (fent) és a fa egyik virágának Magas égi kő olvasata a székely írás "m", "g" és "harmadik k" jele segítségével (lent)



4/d. Nagykörűi honfoglalás kori övveret az eget tartó fa ábrázolásával, a fa olvasata: Isten





A "magas kő" ábrázolási konvenció

A magas kő az égbolt, más esetekben az istennel azonos világoszlop neve. Hegyekből rakott lépcső, amelyen az égbe lehet jutni. Ezeket modellezi a lépcsős toronytemplom. A bal oldali lépcső a magas szójele, amelyből a székely írás "m" betűje keletkezett, míg a jobb oldali lépcső a szójele, amelyből a székely írás "harmadik k" betűje alakult ki. A két lépcső között megjelenhet az isten antropomorf alakja, és/vagy elolvasható jelképe is. A bemutatott példákon az Istennel azonos képtengely egy növényábrázolás, és/vagy szár "növényi szár, úr" olvasatú.



5/a. ábra. A "magas kő" ábrázolási konvenciót alkotó jelek olvasata: Magasságos Lyukó szár köve (mai magyarsággal: Magasságos Lyukó úr köve)




5/b. ábra. Magyar hímes tojás a Magas ősi kő vagy Magasságos ős köve mondattal, jobbra lent a székely írás "m" (magas), "us" (ős) és "harmadik k" () jele



5/c. A zamárdi avar csat íve a magas kő hieroglifákat hordozó égboltot, nyelve a Bél szár (mai magyarsággal a Bél úr) nevet viselő, Istennel azonos világoszlopot jelképezi, a csat testén megjelenik az Ak ügy (mai magyarsággal kb. "Heraklész folyó, égi patak") mondat is


Az Ak ügy "Heraklész folyó" ábrázolási konvenció



6/a. ábra. A két fantasztikus állat hullámvonal alakja a székely írás Ak szótagjelével meg az egyik "ü" betűjével rokonítható és az Ak ügy (mai magyarsággal kb. "Heraklész folyó, égi patak") mondatot rögzíti, a középen lévő, grafikailag kiemeletlen antropomorf alak jeleivel együtt kb. Lyukó nagy szár az Ak ügy (mai magyarsággal kb.: Lyukó nagyúr az égi folyó)



6/b. ábra. A szkíta botvégi jelvényen jobbról balra az Ügy szár Ak (mai magyarsággal: A folyó ura Ak/Heraklész, vagy Urunk az Ak/Heraklész folyó) mondat olvasható



6/c. ábra. Tibeti tükör hátoldala balról jobbra Ak ügy (Heraklész folyó) jelpárral (Kr .e I. ée.)




Az Isten olvasatú tulipán és a szár hieroglifa

A kusán függőn két formában is megjelenik a magyar nép kedvenc virága, a tulipán. Az énlakai bilingvisnek köszönhetően tudjuk, hogy a háromlevelű tulipán olvasata Isten. Ez magyarázza meg a népszerűségét. A sztyeppi vadtulipán előfordulásokról és azok jelentőségéről Érdy Miklós írt. 

A 3/a. ábrán látható háromszirmú kusán tulipán a középső sziromlevelében található szár "úr" hieroglifáról nevezetes. A középső sziromlevélben lévő szár hieroglifával együtt a Szár Isten (mai magyarsággal az Úristen) olvasatot adja. Ez a nyelvemlék etnikumjelző, mert a mai magyar Úristen kifejezés korabeli alakját rögzíti és a jelenlegi tudásunk szerint ez az összetett szó nem fordul elő más nyelvben. Ipolyi Arnold az Isten szó jelzőit (közte az úr szót) még a sztyeppéről származónak ítélte s e kusán függőn most rábukkantunk az álláspontját igazoló szövegre. A többszörösen összetett szó hasonló grafikai megoldással képzett változatait megtaláljuk egy zalavári ezüstjelvényen (ennek korszakba sorolását Bakay Kornélnak köszönöm), valamint egy nyárszói (erdélyi) székelykapun is (7. ábra).   



7/a. ábra. A zalavári X-XI. századi Szár ős ten (mai magyarsággal Úristen) mondatjel (középen), a jelvény szárős és ten hieroglifái (balra, lentről felfele), valamint a nekik megfelelő mai magyar jelek (jobbra, lentről felfelé): magyarszombatfai tányér szár jele, a székely írás "sz" betűje, valamint ős és ten szójele



7/b. ábra. A nyárszói székelykapu elolvasható tulipánjában is megjelenik a szár hieroglifa




8. ábra. A kusán függő Lyukó Isten olvasatú, tulipán alakú mondatjele (középen), a kusán ős, ten és lyuk/Lyukó hieroglifák (balra, fentről lefele), valamint a hieroglifáknak megfelelő székely ős, ten szójelek és "ly"  rovásbetű (jobbra)



A függő jelkészlete



9. ábra. A kusán függő hieroglifakészlete és a magyar jelkincs közötti megfelelések



Jegyzetek 

(1) A gének nem rögzítik a nyelvet, ezért pusztán a genetikai kutatások alapján nem lehet azt kijelenteni, hogy a magyarság otthon volt az egész sztyepp-övezetben, a Kárpát-medencétől Kínáig. Akkor sem mondhatjuk ezt, ha ez egyébként igaz - mert bizonyítani is kellene az állítást. A magyarság ugyanis elsősorban kulturális fogalom. A magyarság genetikájáról egyelőre csak azt tudjuk biztosan, hogy mindig kevert volt. A magyar identitást - a távoli évezredekben - nem a gének, hanem a hieroglifikus nyelvemlékek alapján lehet kimutatni. Nyelvemlékek hiányában a Magyarságkutató Intézet álláspontja alátámasztatlan és önellentmondó. Ha a Magyarságkutató Intézet genetikusainak az az álláspontja, hogy a honfoglaló magyarok genetikai arculatához legközelebb a törökül beszélő baskíroké áll, akkor azt is tudjuk, hogy a gének alapján a nemzeti identitást nem, vagy nem nagyon lehet meghatározni. Az identitás (nyelv, ősvallás, kultúra) azonosítására a hieroglifikus nyelvemlékek kutatása lenne megfelelő módszer. Ettől azonban Horváth-Lugossy Gábor kifejezetten elhatárolódott, mondván: ezzel a kérdéskörrel nem tud és nem is kíván foglalkozni

(2) A kusán függő két oldalán a Lyukó jó sar országa (mai magyarsággal: Lyukó jóságos úr országa) olvasatú mondatjel szerepel. Ennek párhuzama a magyar államcímerben a hármas halmon álló kettős kereszt, amelynek olvasata: Egy országa "Isten országa". Nem kétséges, hogy a két mondat ugyanabból az ősvallási nézetrendszerből és jelhasználatból ered. 

(3) A kusán függőn tapasztalható nézet, miszerint az eget tartó fa (a Tejút), azonos az istennel, megtalálható a magyar hagyományban is. Berze Nagy János népmesekutató írja az Égig érő fa c. kötetében, hogy az égig érő fa a magyar néphitben azonos az Istennel. Hasonlóról tájékoztat Ipolyi Arnold is, amikor azt írja, hogy a székelyek, ha meg akarnak emlékezni Attiláról és Csabáról, akkor a Tejútra tekintenek. Ugyanis a hősök lelke az Istenhez tér meg. 



Irodalom


Varga Géza: Párthus tartalom

Varga Géza: Lapul, mint tudományos konszenzus a fűben? - válasz Bálint Csanádnak

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről











Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra, hiteles forrásban maradt fent az álláspontja: "Inkább vagyok itthon Etele szolgája, mint vagyonos ember idegenben"

2022. augusztus 22., hétfő

Mongóliai hun sziklarajz "Ragyogó Dana égi ten" mondattal

Az Obrusánszky Borbála által közzétett mongóliai sziklarajzokon elolvasható szövegeket ismertetve eljutottam az 1. ábrán lévő fényképhez. Ezen a jelek meghökkentő módon szétszórva helyezkednek el. Amin nem feltétlenül érdemes fennakadnunk, mert az írásjeleket nem mindig rendezték sorokba. Az emberiség kb. Kr. e. 5000 táján fedezte fel a sorokat. Azt megelőzően a jelek képszerűen (ábrázolási konvenciók, azaz ősvallási jelentőségű képek alkotóelemeként), vagy különböző szempontoknak megfelelve szétszórtan helyezkedtek el a rendelkezésre álló felületen (miként a térképeken ma is előfordul ez). Nem tehetjük félre az itt látható és a hasonló előfordulásokat arra hivatkozva, hogy a latin írás nem ilyen sorvezetést használ. Ezzel a régmúltra vonatkozó információk jelentős részéről mondanánk le. Az alább láthatóhoz hasonló hun kori írásemlékek sorozatának tanulmányozásával lehet tisztázni, hogy hun eleink miképpen használták a jeleiket. 



1. ábra. A sziklarajzon elszórtan látható jelek olvasata (balról jobbra, fentről lefele : Ragyogó Dana égi ten (mai magyarsággal: Ragyogó Dana égi isten), az elolvasott jelek körvonalát piros színnel kiemeltem, ezek a székely írás "r", "d", "g" és "nt/tn" (ten) jeleivel azonosíthatók




Irodalom

Dorzs, Dugarin - Novgorodova, Eleonóra Afanaszjevna: Petroglifü Mongolii, Ulan-Bator, 1975., Izdat, Insztitut Isztorii Akademii Nauk Mongolszkoj Narodnoj Reszpubliki

Obrusánszky Borbála: Jamaani us hun sziklarajzok és nemzetségjelek. Khovd, Mongólia (Rock painting and tamgas of the Asian Huns in Mongolia(youtube videó) 

Varga Géza: Hun íráshasználatra utaló körülmények, A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2001., 152. oldal

Varga Géza: Magyar mondatok az Obrusánszky Borbála által fényképezett mongóliai sziklarajzokon

Varga Géza: Magyar hieroglif írás





Varga Géza











Ha Ön a leírások alapján még nem tudta eldönteni, hogy Veleméren van-e az a hely, amelyről egész életében álmodott, akkor ezen a hídon kell átjönnie s a domb tövében jobbra kell kanyarodnia ...


2022. augusztus 21., vasárnap

Benkő Elek "A középkori Székelyföld" c. munkáját értékeli Sófalvi András

Megjelent egy ismertető Sófalvi András tollából az Erdélyi Múzeum folyóiratban Benkő Elek régész régen várt, A középkori Székelyföld c. "impozáns" munkájáról. Számomra ez a nyolcszáznál is több oldalas mű látatlanban is érdekes, mert egy ilyen című dolgozatban elkerülhetetlenül állást kell foglalni a székelység és a székely írás eredetéről. Benkő Elek régész pedig olyan szakmai múlttal rendelkezik, olyan régen foglalkozik a székely írással, ami akkor is figyelemre méltóvá teszi a véleményét, ha az nem viszi előre a kutatást, mert - a két legfontosabb kérdésben - nem több az akadémikus kutatás látleleténél. Ebből a dolgozatból egyelőre csak a Sófalvi András szemüvegén keresztül kialakított és az Erdélyi Múzeumban (1) közreadott - csalódást keltő - értékelést ismerhettem meg. 



1. ábra. A recenzió címe és adatai



A székely kérdés a magyar őstörténet meghatározó sarokpontja. Különleges megtiszteltetés és felelősség a sorstól, ha egy szerző ezzel foglalkozhat, erről mondhatja el a véleményét. A székelység és a székely írás eredetéről kialakított álláspont ugyanis a magyar őstörténet-kutatás alapvető, a hun-magyar azonosságra vonatkozó kérdését válaszolhatja meg. A finnugrizmus fellépése óta a magyar őstörténet minden tájékozott kutatója tudatában van e téma fontosságának. Jellemző az akadémikus "tudomány" megismerés-ellenes alapvetésére Németh Gyula intése. Ő ugyanis arra figyelmeztette a "szakmát", hogy azokról a részletekről ne is szóljanak, amelyek megzavarhatnák a közönséget. Ezért hallatlanul izgalmas, hogy az általa elhallgatásra és hazudozásra nevelt akadémikus szakembergárda miről tesz említést és miről hallgat.  




2. ábra. Kercsi hun ékszer, két oldalán a Lyukó szár (mai magyarsággal Lyukó úr), közepén a Nagyon nagy Üdő (mai magyarsággal a Nagyon nagy Idő) ligatúrával, az ábra bal szélén lentről felfele a hun Üdő, nagy, szár és Lyukó hieroglifák, a jobb szélén pedig a hieroglifáknak megfelelő székely "ü", "n", "sz" és "ly" rovásbetűkkel


"Összefoglalva a korai székelyek történetéről írottak, Benkő Elek úgy látja, hogy túlságosan leegyszerűsített lenne a kései avarokat megfeleltetni a székelyekkel (lásd „kettős honfoglalás”), viszont az embertani kutatások eredményei alapján óvatosan megfogalmazható, hogy a magyar nyelvű székelyek korai csoportjai a 9. században a Dunántúl nyugati részein élhettek, mint erre közvetett történeti források is utalnak (860: Uangariorum marcha). Érdemes megemlítenünk, hogy e meglátásnak vannak előzményei, legutóbb Vékony Gábor és Szöllősy Kálmán jutottak írott és nyelvészeti források alapján hasonló végkövetkeztetésre." - írja Sófalvi András. 

Mindebből "persze" egy szó sem igaz. A korai források nem utalnak arra, hogy a székelyek ősei (az avar korban, vagy később) a Dunántúlon éltek volna. Már csak azért sem, mert bennük a székely népnév említése elő sem fordul. Ha pedig a későbbi forrásokban megemlítenek egy-egy őrszolgálatot teljesítő vándor székely zsoldost, vagy egy meggyfákkal betelepített kert nevéről a Medgyes székely ágnév jut az eszükbe, akkor arra a székely nép eredetére vonatkozó következtetéseket nem lehet építeni.


3. ábra. Elolvasható hun jevény a British Museum anyagából a Nagyon nagy Lyukó ragyogó földje mondattal


"A székelyföldi középkori temetők antropológiai elemzései tették lehetővé a székelyek korai – mai lakóhelyén való megtelepedését megelőző – történetéről szóló, a kutatásban új mondanivalót megfogalmazó, terjedelmes fejezet megírását. Mindezt egy átfogóbb történeti elemzés keretében végezte el Benkő Elek, a nyelvészeti és az írott források, valamint a székely rovásírás kérdését is áttekintve."

Egyetértünk és indokoltnak gondoljuk Sófalvi András megfogalmazását miszerint az embertani kutatások alapján csak óvatosan mondható bármi is az avarok és a székelyek identitásáról. Ugyanis az antropológia nem határozza meg az identitást. Sajnálatos, hogy végső soron nyelvi kérdésekről szólván Sófalvi András ismertetője mégis - az avarok által hátrahagyott "rovásírásos" nyelvemlékek helyett - az antropológiai eredményekre hivatkozik. Nyilván azért jár el így, mert ugyanez lehet a helyzet Benkő Elek munkájában is. Abban sem kaphat kellő súlyt (ha egyáltalán meg van említve) a jelentős számú avar hieroglifikus írásemlék. Ezek közvetlen összefüggése a későbbi székely írással nyilvánvaló és ismert tény. Csak a "tudományos konszenzus" betegségtüneteként értékelhető, ha erről az írástani összefüggésről - a recenzió alapján - Benkő Elek szót sem ejt (2).



4. ábra. Zamárdi avar korong a Nagyságos Lyukó ős sar (mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó ősúr) mondattal, az ábra jobb oldalán fentről lefele az avar hieroglifáknak megfelelő székely "n", "ly", "us" (ős) és "s" jelek

A székelyek eredetét a krónikáink a hunokhoz és az Attila halálát közvetlenül követő időkhöz kapcsolják. A "szakma" ennek ellenére szívesebben emlegeti az avar, sőt az Árpád kort, ha a székelyek Erdélybe vándorlásának időpontjáról van szó. Az avarok beemelése a székely eredeztetésbe talán még menthető (egy második Erdélybe telepedési hullámként?), hiszen a magyar krónikák hunokként tárgyalják az avarokat is. Forrás ugyan nincs az avar vagy Árpád kori áttelepülésre, de ez a "tudományos konszenzus" már csak ilyen. Az adatokat vagy százötven éve magyar- és tudományellenes fantazmagóriákkal helyettesíti. S ezen a Vékony Gáborra való hivatkozás sem segít, mert ő a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókával (3) és a budapesti késő középkori jelvénnyel (4) kapcsolatos történelemhamisításával eljátszotta a hitelét.  



5. ábra. A bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredéken a Nagyon nagy Lyukónak mondat olvasható, ahol a nagyon nagy és a Lyuk szavak szójellel vannak írva, az istennév -ónak ragozása azonban betűkkel

Benkő Elek olyan sűrűn változtatja a székely írás eredetéről vallott elképzelését, hogy azzal hiteltelenné teszi magát. 

- Az elmaradt rendszerváltást megelőző évszázadban az akadémikus "tudomány" minden bizonyíték nélkül azt hirdette, hogy a székely írás ótürk eredetű. 1993-ban megjelent dolgozatában Benkő Elek a Bronzkori magyar írásbeliség c. könyvünk olvasása után szakított ezzel és arról tájékoztat, hogy a székely írás eredete ismeretlen. 

- Ebben a most tárgyalt új munkájában már úgy tudja, hogy ótürk eredetű, bár ezt bizonyító körülmény időközben nem merült fel: "A „székely írás” emlékeit összefoglaló alfejezetben, a magyar szaknyelvben általában rovásírásként emlegetett feliratokat illetően Benkő Elek azon kutatók véleményét osztja, akik ennek elsajátítása és kialakítása és a székelyek korai története között összefüggést látnak. Székelyföldről vagy Erdélyből nem ismertek a székelyek beköltözése előtti rovás-feliratok. A székely írás a nyugati török ​​rovásírások családjába tartozik, amelynek a magyar nyelv igényei szerint adaptált kialakításában a kelet-európai rovásírások és bizonyos balkáni kapcsolatok fontos szerepet játszhattak és az egyre gyarapodó emlékek ismeretében biztosan állítható, hogy már az Árpád-korban létező írás volt." 

- A 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban Sándor Klárával úgy foglalnak állást, hogy a székely írás eredetéről adatok hiányában, nem nyilatkoznak. Miközben adatok sorozata bukkant fel többek között hun, avar és magyar tárgyakon, amelyekről tájékoztattam őket. Ezek létezését azonban nem voltak hajlandók tudomásul venni, talán mert cáfolta volna az akadémikus prekoncepciót.

Sófalvi András ismertetője alapján az a kép bontakozik ki Benkő Elek munkájáról, hogy az írástörténet tényein átlépő szerző a bennünket érdeklő két témában csupán engedelmesen összefoglalta az akadémikus áltudomány megalapozatlan találgatásait a székelyek és a székely írás eredetéről. 


Jegyzetek

(1) Az Erdélyi Múzeum arról nevezetes, hogy benne megjelenhetett Sándor Klára hírhedt A székely írás megíratlan története(i?) c. tanulmánya. Ebben közreadhatta a székely írásról: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni". Az Erdélyi Múzeum szerkesztőségében nem akadt senki, aki szükségesnek gondolta volna, hogy ezt az elborzasztó kérdést legalább egy megjegyzéssel lássa el. Pedig minden ép tudatú értelmiséginek tudnia kell rá a választ. A tudományos kutatásra azért van szükség, hogy a kíváncsiságunkat kielégítse, hogy a kérdésekre választ kapjunk, hogy a mindenkori megszállóinkat kiszolgálók ne terjeszthessenek téveszméket a magyar őstörténetről és identitásról. Az Erdélyi Múzeum  szerkesztősége azonban néma maradt. Nyilván ezzel is függ össze, hogy Benkő Elek és Sándor Klára tollából 2021-ben megjelenhetett az MTA történelemhamisító rováskorpusza. Ebben azt állítják, "természetesen" minden alátámasztás nélkül, a nyelvi és írástörténeti tényekkel dacolva, hogy a székelyek egy elmagyarosodott, eredetileg török nyelvű népesség voltak, akik magukkal hozták az ótürk írást és azt a magyar nyelvre alkalmazták. A nyelvi tényekkel való szembenállás azt jelenti, hogy Benkő Loránd szerint a székelyek által használt nyelvjárások semmi nyomát nem mutatják a feltételezett egykori török nyelvhasználatuknak. Az írástörténeti tényekkel való szembenállás pedig azt jelenti, hogy a székely írásnak az egész magyar nyelvterületen voltak és vannak előzményei, meg párhuzamai - ám ezeket a rováskorpuszban nem voltak hajlandók tárgyalni.   

(2) A "tudományos konszenzus" a nemzet félrevezetését szolgáló téveszméi védelmében dolgozta ki és alkalmazza a kritika elhárításához, az írástörténeti tényeken való átlépéshez szükséges, jelzőosztogatásra, elzárkózásra és agyonhallgatásra alapozott eljárását. Nyilván mondanom sem kell, hogy ennek semmi köze a megismerés és a tudományos igényű vita módszertanához.

(3) A bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka az utóbbi évtizedek egyik leggyakrabban emlegetett rovásemléke. Az OSZK nyelvemlék-kiállítását követő botrány (néhány cikkem megjelenése) óta az akadémikus kutatók hajlandók nyelvemlékként tárgyalni a rovásírással írt szövegeinket. Közülük is elsősorban a bodrog-alsóbűi honfoglalás kori (ám feltehetően avarok által írt) írásemléket. Jól elolvasniuk azonban az eltelt évtizedek ellenére sem sikerült. Az akadémikus szerzők álláspontját erről a jelsorozatról napjainkig Vékony Gábor valótlan véleménye határozza meg. Zelliger Erzsébet és mások is ezt az ostobaságot ragozzák nagy nyelvészeti apparátust megmozgatva, ám tökéletesen tévúton járva. 

Vékony Gábor a lelet egybefüggő lyónak jelsorozatáról a fúnék olvasatot adta, miközben a helyes olvasat, az első jelet szójelként olvasva: LyukónakTalán azért találta ki ezt a fúnék-ot, hogy egy fúvókáról ezt az odaillőnek vélt szöveget olvashassa el? Eközben - a személyes beszélgetésünk alapján - tisztában volt azzal, hogy nem ez van odaírva (mert például az első jel nem "f", hanem "ly" a székely írásban). Az előző átkosban szocializálódott "szakma" azonban nem képes túllépni ezen a tévedésen. Talán mert a székely írást végső soron a sémi írásokból kell levezetniük, a szöveg ősvallási vonatkozását pedig képtelenek elfogadni? A gyakorlatukat nem a tények tisztelete (a székely jelek ismerete), hanem a hivatkozásosdi irányítja.

Benkő Elek ebben a munkájában Vékony Gáborra hivatkozik, amikor a dunántúli avar lakosság magyarságát feltételezi. Az említett MTA rováskorpuszban azonban a bodrog-alsóbűi rovásemléket mégis a figyelmen kívül hagyandók közé sorolták Sándor Klárával. Arra hivatkoztak, hogy ez a rovásemlék azért nem tárgyalható, mert nem kötődik a székelyekhez. Ez esetben ugyanis a két akadémikus téveszme ütötte egymást s valamelyiket fel kellett áldozniuk. Az egyik téveszme a székelység dunántúli eredete volt, a másik meg az, hogy a székely írást csak a székelyek használták. Ha a valóságnak megfelelően elfogadják, hogy a székely írás a hun-avar jelhasználat örököse (ezért vannak emlékei az egész magyar nyelvterületen), akkor a bodrog-alsóbűi rovásemléket sem kell kitagadni a székely írás emlékei közül. Erre a lépésre azonban az MTA szerzői - szaktudás és etikai alap hiányában - nem voltak képesek. 

Ebből a számunkra az következik, hogy Benkő Eleknek nincs kialakult, tudományos igényű álláspontja e kérdésekben, ezért az írását az olvasónak sem kell komolyan vennie.  

(4) Alapító tagja vagyok az Ómagyar Kultúra Baráti Társaságnak és a Rovás Szakosztályának is, amely utóbbinak a vezetését egy időben Vékony Gábor látta el. A szakosztály körlevelet küldött szét a tagok körében és kérte, hogy egy készülő rováskorpusz számára adjuk meg az általunk ismert rovásemlékek adatait. Éltem a gyanúperrel, hogy a régészeti leleteken talált rovásszövegeimet a vezetőség nem fogja elfogadni és korpuszba emelni, mert túlságosan eltér az akadémikus kör álláspontjától, ezért kísérletképpen csak a budapesti késő-középkori jelvény képét és adatait küldtem be. Ha ezt elfogadják, akkor küldök többet is - gondoltam. Korábban ezt a leletet már megmutattam Vékony Gábornak és vagy öt további régésznek. Mindegyikük - mint később kiderült, tévesen - hunnak, vagy hun korinak minősítette, mert az alakjuk valóban hasonlított hun cikádafibulákra. A rajta elolvasható magyar nyelvű rovásszöveg azonban igazolta volna a hun-magyar azonosságot és a székely írás hun eredetét, ezért Vékony Gáborék nem vették be ezt a tárgyat a korpuszba. A legközelebbi közgyűlésünkön megkérdeztem Gábortól, hogy ezt minek köszönhetem. Vékony Gábor utasította a jegyzőkönyv vezetőjét, hogy se a kérdésemet, se a választ ne vegye jegyzőkönyvbe. Már nem emlékszem, milyen semmitmondó választ kaptam, azonban a jegyzőkönyv megcsonkítása nyilvánvalóvá tette számomra, hogy ebben a körben nem a tények számítanak. Vékony Gábornak ugyanis az volt az álláspontja, hogy a székely írás a honfoglalás idején jött létre s ezt cáfolta volna ennek, az akkor hunnak ítélt leletnek a közzététele.  


Irodalom

Sófalvi András: A középkori Székelyföldről, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2013. 4. füzet.

Benkő Elek: A középkori Székelyföld. I–II. Bp. 2012. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Régészeti Intézet. 863. oldal 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza