Oldalcsoportok

2022. augusztus 21., vasárnap

Benkő Elek "A középkori Székelyföld" c. munkáját értékeli Sófalvi András

Megjelent egy ismertető Sófalvi András tollából az Erdélyi Múzeum folyóiratban Benkő Elek régész régen várt, A középkori Székelyföld c. "impozáns" munkájáról. Számomra ez a nyolcszáznál is több oldalas mű látatlanban is érdekes, mert egy ilyen című dolgozatban elkerülhetetlenül állást kell foglalni a székelység és a székely írás eredetéről. Benkő Elek régész pedig olyan szakmai múlttal rendelkezik, olyan régen foglalkozik a székely írással, ami akkor is figyelemre méltóvá teszi a véleményét, ha az nem viszi előre a kutatást, mert - a két legfontosabb kérdésben - nem több az akadémikus kutatás látleleténél. Ebből a dolgozatból egyelőre csak a Sófalvi András szemüvegén keresztül kialakított és az Erdélyi Múzeumban (1) közreadott - csalódást keltő - értékelést ismerhettem meg. 



1. ábra. A recenzió címe és adatai



A székely kérdés a magyar őstörténet meghatározó sarokpontja. Különleges megtiszteltetés és felelősség a sorstól, ha egy szerző ezzel foglalkozhat, erről mondhatja el a véleményét. A székelység és a székely írás eredetéről kialakított álláspont ugyanis a magyar őstörténet-kutatás alapvető, a hun-magyar azonosságra vonatkozó kérdését válaszolhatja meg. A finnugrizmus fellépése óta a magyar őstörténet minden tájékozott kutatója tudatában van e téma fontosságának. Jellemző az akadémikus "tudomány" megismerés-ellenes alapvetésére Németh Gyula intése. Ő ugyanis arra figyelmeztette a "szakmát", hogy azokról a részletekről ne is szóljanak, amelyek megzavarhatnák a közönséget. Ezért hallatlanul izgalmas, hogy az általa elhallgatásra és hazudozásra nevelt akadémikus szakembergárda miről tesz említést és miről hallgat.  




2. ábra. Kercsi hun ékszer, két oldalán a Lyukó szár (mai magyarsággal Lyukó úr), közepén a Nagyon nagy Üdő (mai magyarsággal a Nagyon nagy Idő) ligatúrával, az ábra bal szélén lentről felfele a hun Üdő, nagy, szár és Lyukó hieroglifák, a jobb szélén pedig a hieroglifáknak megfelelő székely "ü", "n", "sz" és "ly" rovásbetűkkel


"Összefoglalva a korai székelyek történetéről írottak, Benkő Elek úgy látja, hogy túlságosan leegyszerűsített lenne a kései avarokat megfeleltetni a székelyekkel (lásd „kettős honfoglalás”), viszont az embertani kutatások eredményei alapján óvatosan megfogalmazható, hogy a magyar nyelvű székelyek korai csoportjai a 9. században a Dunántúl nyugati részein élhettek, mint erre közvetett történeti források is utalnak (860: Uangariorum marcha). Érdemes megemlítenünk, hogy e meglátásnak vannak előzményei, legutóbb Vékony Gábor és Szöllősy Kálmán jutottak írott és nyelvészeti források alapján hasonló végkövetkeztetésre." - írja Sófalvi András. 

Mindebből "persze" egy szó sem igaz. A korai források nem utalnak arra, hogy a székelyek ősei (az avar korban, vagy később) a Dunántúlon éltek volna. Már csak azért sem, mert bennük a székely népnév említése elő sem fordul. Ha pedig a későbbi forrásokban megemlítenek egy-egy őrszolgálatot teljesítő vándor székely zsoldost, vagy egy meggyfákkal betelepített kert nevéről a Medgyes székely ágnév jut az eszükbe, akkor arra a székely nép eredetére vonatkozó következtetéseket nem lehet építeni.


3. ábra. Elolvasható hun jevény a British Museum anyagából a Nagyon nagy Lyukó ragyogó földje mondattal


"A székelyföldi középkori temetők antropológiai elemzései tették lehetővé a székelyek korai – mai lakóhelyén való megtelepedését megelőző – történetéről szóló, a kutatásban új mondanivalót megfogalmazó, terjedelmes fejezet megírását. Mindezt egy átfogóbb történeti elemzés keretében végezte el Benkő Elek, a nyelvészeti és az írott források, valamint a székely rovásírás kérdését is áttekintve."

Egyetértünk és indokoltnak gondoljuk Sófalvi András megfogalmazását miszerint az embertani kutatások alapján csak óvatosan mondható bármi is az avarok és a székelyek identitásáról. Ugyanis az antropológia nem határozza meg az identitást. Sajnálatos, hogy végső soron nyelvi kérdésekről szólván Sófalvi András ismertetője mégis - az avarok által hátrahagyott "rovásírásos" nyelvemlékek helyett - az antropológiai eredményekre hivatkozik. Nyilván azért jár el így, mert ugyanez lehet a helyzet Benkő Elek munkájában is. Abban sem kaphat kellő súlyt (ha egyáltalán meg van említve) a jelentős számú avar hieroglifikus írásemlék. Ezek közvetlen összefüggése a későbbi székely írással nyilvánvaló és ismert tény. Csak a "tudományos konszenzus" betegségtüneteként értékelhető, ha erről az írástani összefüggésről - a recenzió alapján - Benkő Elek szót sem ejt (2).



4. ábra. Zamárdi avar korong a Nagyságos Lyukó ős sar (mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó ősúr) mondattal, az ábra jobb oldalán fentről lefele az avar hieroglifáknak megfelelő székely "n", "ly", "us" (ős) és "s" jelek

A székelyek eredetét a krónikáink a hunokhoz és az Attila halálát közvetlenül követő időkhöz kapcsolják. A "szakma" ennek ellenére szívesebben emlegeti az avar, sőt az Árpád kort, ha a székelyek Erdélybe vándorlásának időpontjáról van szó. Az avarok beemelése a székely eredeztetésbe talán még menthető (egy második Erdélybe telepedési hullámként?), hiszen a magyar krónikák hunokként tárgyalják az avarokat is. Forrás ugyan nincs az avar vagy Árpád kori áttelepülésre, de ez a "tudományos konszenzus" már csak ilyen. Az adatokat vagy százötven éve magyar- és tudományellenes fantazmagóriákkal helyettesíti. S ezen a Vékony Gáborra való hivatkozás sem segít, mert ő a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókával (3) és a budapesti késő középkori jelvénnyel (4) kapcsolatos történelemhamisításával eljátszotta a hitelét.  



5. ábra. A bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredéken a Nagyon nagy Lyukónak mondat olvasható, ahol a nagyon nagy és a Lyuk szavak szójellel vannak írva, az istennév -ónak ragozása azonban betűkkel

Benkő Elek olyan sűrűn változtatja a székely írás eredetéről vallott elképzelését, hogy azzal hiteltelenné teszi magát. 

- Az elmaradt rendszerváltást megelőző évszázadban az akadémikus "tudomány" minden bizonyíték nélkül azt hirdette, hogy a székely írás ótürk eredetű. 1993-ban megjelent dolgozatában Benkő Elek a Bronzkori magyar írásbeliség c. könyvünk olvasása után szakított ezzel és arról tájékoztat, hogy a székely írás eredete ismeretlen. 

- Ebben a most tárgyalt új munkájában már úgy tudja, hogy ótürk eredetű, bár ezt bizonyító körülmény időközben nem merült fel: "A „székely írás” emlékeit összefoglaló alfejezetben, a magyar szaknyelvben általában rovásírásként emlegetett feliratokat illetően Benkő Elek azon kutatók véleményét osztja, akik ennek elsajátítása és kialakítása és a székelyek korai története között összefüggést látnak. Székelyföldről vagy Erdélyből nem ismertek a székelyek beköltözése előtti rovás-feliratok. A székely írás a nyugati török ​​rovásírások családjába tartozik, amelynek a magyar nyelv igényei szerint adaptált kialakításában a kelet-európai rovásírások és bizonyos balkáni kapcsolatok fontos szerepet játszhattak és az egyre gyarapodó emlékek ismeretében biztosan állítható, hogy már az Árpád-korban létező írás volt." 

- A 2021-ben megjelent MTA rováskorpuszban Sándor Klárával úgy foglalnak állást, hogy a székely írás eredetéről adatok hiányában, nem nyilatkoznak. Miközben adatok sorozata bukkant fel többek között hun, avar és magyar tárgyakon, amelyekről tájékoztattam őket. Ezek létezését azonban nem voltak hajlandók tudomásul venni, talán mert cáfolta volna az akadémikus prekoncepciót.

Sófalvi András ismertetője alapján az a kép bontakozik ki Benkő Elek munkájáról, hogy az írástörténet tényein átlépő szerző a bennünket érdeklő két témában csupán engedelmesen összefoglalta az akadémikus áltudomány megalapozatlan találgatásait a székelyek és a székely írás eredetéről. 


Jegyzetek

(1) Az Erdélyi Múzeum arról nevezetes, hogy benne megjelenhetett Sándor Klára hírhedt A székely írás megíratlan története(i?) c. tanulmánya. Ebben közreadhatta a székely írásról: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni". Az Erdélyi Múzeum szerkesztőségében nem akadt senki, aki szükségesnek gondolta volna, hogy ezt az elborzasztó kérdést legalább egy megjegyzéssel lássa el. Pedig minden ép tudatú értelmiséginek tudnia kell rá a választ. A tudományos kutatásra azért van szükség, hogy a kíváncsiságunkat kielégítse, hogy a kérdésekre választ kapjunk, hogy a mindenkori megszállóinkat kiszolgálók ne terjeszthessenek téveszméket a magyar őstörténetről és identitásról. Az Erdélyi Múzeum  szerkesztősége azonban néma maradt. Nyilván ezzel is függ össze, hogy Benkő Elek és Sándor Klára tollából 2021-ben megjelenhetett az MTA történelemhamisító rováskorpusza. Ebben azt állítják, "természetesen" minden alátámasztás nélkül, a nyelvi és írástörténeti tényekkel dacolva, hogy a székelyek egy elmagyarosodott, eredetileg török nyelvű népesség voltak, akik magukkal hozták az ótürk írást és azt a magyar nyelvre alkalmazták. A nyelvi tényekkel való szembenállás azt jelenti, hogy Benkő Loránd szerint a székelyek által használt nyelvjárások semmi nyomát nem mutatják a feltételezett egykori török nyelvhasználatuknak. Az írástörténeti tényekkel való szembenállás pedig azt jelenti, hogy a székely írásnak az egész magyar nyelvterületen voltak és vannak előzményei, meg párhuzamai - ám ezeket a rováskorpuszban nem voltak hajlandók tárgyalni.   

(2) A "tudományos konszenzus" a nemzet félrevezetését szolgáló téveszméi védelmében dolgozta ki és alkalmazza a kritika elhárításához, az írástörténeti tényeken való átlépéshez szükséges, jelzőosztogatásra, elzárkózásra és agyonhallgatásra alapozott eljárását. Nyilván mondanom sem kell, hogy ennek semmi köze a megismerés és a tudományos igényű vita módszertanához.

(3) A bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka az utóbbi évtizedek egyik leggyakrabban emlegetett rovásemléke. Az OSZK nyelvemlék-kiállítását követő botrány (néhány cikkem megjelenése) óta az akadémikus kutatók hajlandók nyelvemlékként tárgyalni a rovásírással írt szövegeinket. Közülük is elsősorban a bodrog-alsóbűi honfoglalás kori (ám feltehetően avarok által írt) írásemléket. Jól elolvasniuk azonban az eltelt évtizedek ellenére sem sikerült. Az akadémikus szerzők álláspontját erről a jelsorozatról napjainkig Vékony Gábor valótlan véleménye határozza meg. Zelliger Erzsébet és mások is ezt az ostobaságot ragozzák nagy nyelvészeti apparátust megmozgatva, ám tökéletesen tévúton járva. 

Vékony Gábor a lelet egybefüggő lyónak jelsorozatáról a fúnék olvasatot adta, miközben a helyes olvasat, az első jelet szójelként olvasva: LyukónakTalán azért találta ki ezt a fúnék-ot, hogy egy fúvókáról ezt az odaillőnek vélt szöveget olvashassa el? Eközben - a személyes beszélgetésünk alapján - tisztában volt azzal, hogy nem ez van odaírva (mert például az első jel nem "f", hanem "ly" a székely írásban). Az előző átkosban szocializálódott "szakma" azonban nem képes túllépni ezen a tévedésen. Talán mert a székely írást végső soron a sémi írásokból kell levezetniük, a szöveg ősvallási vonatkozását pedig képtelenek elfogadni? A gyakorlatukat nem a tények tisztelete (a székely jelek ismerete), hanem a hivatkozásosdi irányítja.

Benkő Elek ebben a munkájában Vékony Gáborra hivatkozik, amikor a dunántúli avar lakosság magyarságát feltételezi. Az említett MTA rováskorpuszban azonban a bodrog-alsóbűi rovásemléket mégis a figyelmen kívül hagyandók közé sorolták Sándor Klárával. Arra hivatkoztak, hogy ez a rovásemlék azért nem tárgyalható, mert nem kötődik a székelyekhez. Ez esetben ugyanis a két akadémikus téveszme ütötte egymást s valamelyiket fel kellett áldozniuk. Az egyik téveszme a székelység dunántúli eredete volt, a másik meg az, hogy a székely írást csak a székelyek használták. Ha a valóságnak megfelelően elfogadják, hogy a székely írás a hun-avar jelhasználat örököse (ezért vannak emlékei az egész magyar nyelvterületen), akkor a bodrog-alsóbűi rovásemléket sem kell kitagadni a székely írás emlékei közül. Erre a lépésre azonban az MTA szerzői - szaktudás és etikai alap hiányában - nem voltak képesek. 

Ebből a számunkra az következik, hogy Benkő Eleknek nincs kialakult, tudományos igényű álláspontja e kérdésekben, ezért az írását az olvasónak sem kell komolyan vennie.  

(4) Alapító tagja vagyok az Ómagyar Kultúra Baráti Társaságnak és a Rovás Szakosztályának is, amely utóbbinak a vezetését egy időben Vékony Gábor látta el. A szakosztály körlevelet küldött szét a tagok körében és kérte, hogy egy készülő rováskorpusz számára adjuk meg az általunk ismert rovásemlékek adatait. Éltem a gyanúperrel, hogy a régészeti leleteken talált rovásszövegeimet a vezetőség nem fogja elfogadni és korpuszba emelni, mert túlságosan eltér az akadémikus kör álláspontjától, ezért kísérletképpen csak a budapesti késő-középkori jelvény képét és adatait küldtem be. Ha ezt elfogadják, akkor küldök többet is - gondoltam. Korábban ezt a leletet már megmutattam Vékony Gábornak és vagy öt további régésznek. Mindegyikük - mint később kiderült, tévesen - hunnak, vagy hun korinak minősítette, mert az alakjuk valóban hasonlított hun cikádafibulákra. A rajta elolvasható magyar nyelvű rovásszöveg azonban igazolta volna a hun-magyar azonosságot és a székely írás hun eredetét, ezért Vékony Gáborék nem vették be ezt a tárgyat a korpuszba. A legközelebbi közgyűlésünkön megkérdeztem Gábortól, hogy ezt minek köszönhetem. Vékony Gábor utasította a jegyzőkönyv vezetőjét, hogy se a kérdésemet, se a választ ne vegye jegyzőkönyvbe. Már nem emlékszem, milyen semmitmondó választ kaptam, azonban a jegyzőkönyv megcsonkítása nyilvánvalóvá tette számomra, hogy ebben a körben nem a tények számítanak. Vékony Gábornak ugyanis az volt az álláspontja, hogy a székely írás a honfoglalás idején jött létre s ezt cáfolta volna ennek, az akkor hunnak ítélt leletnek a közzététele.  


Irodalom

Sófalvi András: A középkori Székelyföldről, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2013. 4. füzet.

Benkő Elek: A középkori Székelyföld. I–II. Bp. 2012. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Régészeti Intézet. 863. oldal 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése