A 300-as években a Kárpátok és az Al-Duna közötti térséget hódoltató és benépesítő hunok régészeti leleteit mintha eddig senki sem nézte volna át a magyar jelekkel írt magyar nyelvemlékek felkutatása végett, annyira nincs a köztudatban a hun kori magyar nyelvemlékek léte. Pedig egyre inkább megérik a helyzet a tudomásul vételükre. A romániai kutatásnak köszönhetően a hun leletek szép kötetekbe gyűjtve, kiállításokba rendezve tekinthetők át, csak el kell őket olvasni. Igaz, hogy ők nem szokták észrevenni a hun leleteken lévő magyar szövegeket. Ugyanez mondható el a hazai szakkönyvek szerzőiről is. Nincs ez rendjén, mert a magyar őstörténet kutatása érdemben nem léphet előre a magyarul megszólaló hieroglifikus írásemlékek hasznosítása nélkül. A "szakma" mégis hallgat. Például az alábbi hun mondatjel magyar olvasatáról is (1. ábra).
1. ábra. A romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula (középen) a szójelekkel írt Ragyogj, ragyogj, ragyogj ős ten nagyúr! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj Isten nagyúr!) mondattal, balra a hun nagy, szár "úr", ten, ős szójelek, jobbra a megfelelő székely "n" (nagy), "sz" (szár "növényi szár, úr"), ten, ős és "r" (ragyog) rovásjelek (fotógrafika)
A "tudományos konszenzus" vitákkal van elfoglalva, nem ér rá hun kori magyar nyelvemlékekkel bíbelődni. Vásáry István (az előző átkosokat képviselő MTA részéről) arra figyelmezteti Fehér Bencét (a jelenlegi átkost képviselő MKI rovológusát), hogy ha választ akar kapni a jánoshidai tűtartó általa adott, magyar nyelvű olvasatára, akkor azt a szokásos "tudományos fórumokon" kellene előterjesztenie. S hogy mi számít tudományos fórumnak, azt majd ők megmondják. Nyilván olyan fórumokat sorolnak fel, amelyek védik a hazug finnugrista prekoncepciókat. Ilyen előfeltevés az is, hogy a hunok nem beszélhettek magyarul. Amennyiben a hun kori magyar nyelvemlékek ennek az ellenkezőjét bizonyítanák, akkor arról - a nyílt tudomány elveit sárba tiporva - nem hajlandók szót sem ejteni. Mellesleg a jánoshidai tűtartó Fehér Bence általi olvasata hibás, mert szójeleket nem lehet betűzve elolvasni.
Az eddigiek alapján e téren csak néhány dolog látszik biztosnak:
- A székely írás szakterületén az akadémikus tudománynak nincsenek a szó eredeti értelmében vehető tudományos fórumai, mert - mint azt Püspöki Nagy Pétert követően Sándor Klára is megírta - az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. A jobb közösségi portálokon többet tudnak a székely írásról, mint az MTA vagy az MKI legismertebb rovológusai.
- Vásáry István azért akarja az általa meghatározott, szakmailag és etikailag ismételten leszerepelt körben tartani a vitát, nehogy kiderüljön a hunok (avarok) magyarsága és a székely írás hun eredete.
- Sem az MTA, sem az MKI nem hajlandó tudomásul venni a székely szójelek (magyar hieroglifák, azaz ősvallási kötődésű szójelek) létét, ami pedig (mint azt a jelen cikkben bemutatott hun fibula magyar szövege is tanúsítja) elengedhetetlen lenne az előrelépéshez.
- Az MTA "tudományos fórumai" az évszázados gyakorlatuknak megfelelően csak kirekesztésre és jelzőosztogatásra képesek, amikor a hun-magyar (avar-magyar) írástörténeti kapcsolatokra terelődik a szó. Pedig az egyetemeken elméletice oktatott tudományos módszertanokban nyoma sincs annak, hogy a hun és avar nyelvemlékek felbukkanására kötelező lenne cenzúrával, vagy elbődüléssel válaszolni (1).
Az akadémikus áltudomány helyett eddig is a körön kívüli értelmiség végezte a kutatómunkát az elmúlt évtizedekben s lényegében ez a helyzet ma is.
Egy korábbi cikkemben már bemutattam a gheraseni hun diadém magyar mondatait, amelyeket ugyanennek a hun nemzetnek köszönhetünk.
Ez a Sarata Monteoru-i hun mondatjel alkalmas arra, hogy a "szakma" és a nagyközönség is megértse a székely írás eredetét és hun, meg avar előzményeit. Az akadémikus "tudomány" írástörténeti téren elkövetett mulasztásait jól illusztrálja a nemrég lezajlott világfa vita eredménytelensége is. Pócs Éva ugyanis azt állította, hogy a honfoglalóknak nem volt világfa képzetük s amit honfoglalás kori leleteken világfának tartanak, arról a világfa volta nem bizonyítható. Ezzel szemben - ha el tudnák olvasni - akkor a honfoglalás kori leleteken lévő világfák megszólalnának és értelmezhetővé válnának. Miként ez a fentebb tárgyalt hun mondatjel is, aminek a tulipán alakú részlete isten alakban olvasható el (az énlakai Egy isten mondatjelhez hasonlóan). Ez magyarázza meg a magyar nép tulipántiszteletét azok számára, akik tudnak írni és olvasni ezzel a hieroglifikus írással.
Jegyzetek
(1) Fehér Bence a futóbolond jelzőt osztotta ki arra, aki "szakmányban olvas el díszítéseket". Pedig - mint azt e hun mondatjel esetében is látjuk - kifejezetten díszes (aranyból öntött, tulipánt ábrázoló) szöveg is lehet elolvasható.
Irodalom
