Oldalcsoportok

2021. december 24., péntek

A mojgrádi kincs késő bronzkori idoljának szimmetrikus "Jóságos Lyukó ten" mondata

Hampel Józsefhez, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és régiségtárának igazgatójához 1911-ben vagy 1912 elején állított be Mauthner László régiségkereskedő egy minden addigit felülmúló gazdagságú lelettel, a legalább 467 darabból álló, két és fél kilogrammnál súlyosabb mojgrádi aranykinccsel.  A felajánlott üzlet Hampel általi elutasítására az a legvalószínűbb magyarázat, hogy a régiségtár rendkívül óvatos igazgatója egyszerűen megijedt a mojgrádi kincsben található, addig még soha, semmilyen őskori együttesben nem látott, idegennek tetsző formák és darabok sokaságától. Ezt követően a mojgrádi kincs múzeumtól múzeumig vándorolt, míg végül 1912 második felében Posta Béla, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum Régiségtárának igazgatója megvásárolta gyűjteménye számára. Bár Hampel tartózkodása indokolt volt (sem a lelőhely, sem a kor nem bizonyos, a különféle korú tárgyakat a műkereskedő nyilvánvalóan több lelőhelyről szedte össze) mégis veszteség érte a Magyar Nemzeti Múzeumot, mert a kolozsvári anyag a trianoni rabló békével Romániához került és legszebb darabjai pillanatnyilag Bukarestben találhatók. E veszteséget próbálom meg csökkenteni a kincslelethez tartozó egyik idol jeleinek leírásával és ezáltal a közkincs jelleg fokozásával. Az idolon ugyanis a magyar hieroglif írás szójeleivel írt rövid üzenetet rögzítettek a bronzkori Erdélyben élő eleink.

Makkay János régész mintegy száz évvel később vette kezébe az ügyet és azt állapította meg, hogy ez lehetett a hazánkban valaha talált egyik legnagyobb aranykincslelet. Szerinte a falubeli Elek családnál megmaradt tárgyakat végül eladták hamis találási hellyel, mojgrádi kincsként a kolozsvári Nemzeti Múzeumnak, ahonnan a legszebb darabok Bukarestbe kerültek. Makkay János a kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a leletek egyik része a rézkorból, a Kr. e. III. évezredből származik, másik része a csontokkal együtt a VI. századból, a népvándorlás korából. Az 1985-ben kiadott könyvében ezt írja: 

„Arra kell tehát következtetnünk, hogy Tiszaszőlősön egy egészen ritka véletlennel állunk szemben. I.e. 2300 körül a földbe rejtettek egy csaknem csupa aranytárgyból álló rézkori kincset, és pontosan annak a helyén temettek el három évezred múltán egy népvándorlás kori fejedelmet, és a kettőt együtt találták meg 1839-ben.”


1. ábra. A mojgrádi kincs késő bronzkori idolja a szimmetrikus Jóságos Lyukó ten mondattal (fotógrafika)

A mojgrádi idol kétségtelenül istennőt ábrázol, mert a két kör jelzi a melleit. Az a körülmény pedig, hogy e melleket a magyar hieroglif írás lyuk, Lyukó hieroglifájával jelölte (azaz a lyuk, Lyukó jel egybeesik egy fizikai lyukkal), etnikumjelző körülmény, mert ezt a jelformát csak a magyar hieroglif írás köti a lyuk jelentéshez. A sumérban nem azonos, csak hasonló: "kút, forrás", de az egyiptomiban "napisten", a kínaiban pedig a "Nap" jelentés kötődik hozzá.  Ebből ugyanaz következik, mint amit a genetikai kapcsolat is kimutatott, hogy a rézkori szkítákat(?) és a magyarokat származási kapcsolat fűzi egybe (1). Most, e mojgrádi idolnak köszönhetően ehhez a kulturális, nyelvi és identitásbeli kapcsolatot is hozzátehetjük. Természetesen jó lenne ehhez pontosan ismerni a lelőhelyet, jó lenne, ha a lelet mellett előkerült csontok megőrződtek volna, amelyekből a géneket ellenőrizni lehetne és persze, ha a "lyuk jelben fizikai lyuk" ábrázolási konvenció elterjedését (a korai magyar nyelvterületet) több lelet alapján pontosabban is meg tudnánk határozni. 



2. ábra. A mojgrádi ten "isten" hieroglifa, a székely írás ten "nt/tn" szójelének bronzkori változata



3. ábra. A mojgrádi lyuk, Lyukó hieroglifa, a székely írás "ly" betűjének előzménye




4. ábra. A mojgrádi kincs jó hieroglifája, a székely írás "j" betűjének előzménye



Jegyzet
(1) Nem az én dolgom ennek észrevétele, de a tiszaszöllősi kincs földbe kerülésének időpontja (Kr. e. 2300) éppen megegyezik a preszkíta Jamnaja kultúra első korszakának végével. A Jamnaja kultúra fennmaradt kőoszlopán (a Kemosovszkij idolon) már találtunk olyan jelhasználatot, amely a magyar hieroglif írás ismeretére utal s a magyar népművészetben is megmaradt. Ezért okunk van annak feltételezésére, hogy a jelen cikkben elemzett tárgy magyarul beszélő eleink alkotása, akik a Kr. e. III. évezredben is itthon voltak a Kárpát-medencében. 

Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése