Rézkori ten "isten" szójel Szombathelyről

Szabó Géza régész "Korai írásemlékek és régészeti–történeti hátterük a Kárpát-medencében" c. dolgozata a Magyarságkutató Intézet Kiadványai sorozat 7. kötetében jelent meg 2019-ben (1). A kötetet Zelliger Erzsébet szerkesztette (2). Részt vett a munkában Hosszú Gábor (3) és Szentgyörgyi Rudolf (4) is. A dolgozat elérhetőségének megküldését a szerzőnek köszönöm. 

A kötet 81. oldalán szerepel egy szombathelyi rézkori edény fényképe, fenekén a székely írás ten "isten" szójelével (1. ábra). A jelen cikk tárgya ez a fenékbélyeg, amely az egyik legfontosabb magyar hieroglifa (ősvallási vonatkozású szójel). A jel történetének tisztázása a magyar őstörténet, a magyar identitás kialakulásának jobb megismerését teszi lehetővé. 

A szerző - az MKI szakértőinek segítségével(?) - labrys-nek (kettős baltának) határozza meg a fenékbélyeget. A magyar szójel fel nem ismerése felveti azt a kérdést, hogy miért ezeket a szakértőket foglalkoztatta a Horváth Lugossy Gábor által a közelmúltig vezetett Magyarságkutató Intézet, a kötet kiadója? Az intézet genetikusai ugyanis feltárták a hunokat és magyarokat összekötő genetikai kapcsolatot. Ezzel szembemegy és - az általam HLG főigazgató úrnak javasolt vizsgálódási szakterület elutasítása alapján - a magyar identitás és őstörténet kutatásának tudatos szabotálásaként értékelhető, ha a rovológiai kutatásban olyanokat vesznek igénybe, akik a legfontosabb magyar jeleket sem hajlandók észrevenni. Akiktől a hun-magyar azonosítás gondolata távol állni látszik, akik - az eddigi teljesítményük alapján - tudományos igényű rovológiai kutatásra szakmai és etikai okok miatt eleve alkalmatlannak tűnnek. E hibás döntésnek is köszönhetően az intézet kiadványaiban tetten érhető egy rovológiai csődsorozat. Írástani vonatkozásait illetően e most elemzett tanulmány beleillik a sorba.

1/a. ábra. Szombathelyi rézkori edény a ten "isten" fenékbélyeggel, a kép alján látható, felületesebben meghúzott vonalak elolvasása nélkül

Az eredeti munka képaláírása szerint: "A szombathelyi rézkori edény aljára karcolt labrys (HORVÁTH TÜNDE szívességéből)". Az edény fenekén azonban nem labrys (Zeusz kétélű bárdja, hatalmi jelvénye, vagy annak párhuzama) van, hanem a székely írás (a magyar hieroglif írás) ten "isten" jelének rézkori változata. E képjel az égig érő fa (a Tejút) egyfajta grafikus ábrázolása, jelképe. Ezt onnan is lehet tudni, hogy gyakran együtt ábrázolják a Tejút hasadékának rajzával, a székely írás "us" (ős) jelével (2. ábra). A két jel együtt az Isten szójele a magyar hieroglif írásban.

Berze Nagy János azon felismerését illusztrálja ez az Isten (ős + ten) ligatúra, miszerint a magyar néphit az égig érő fát az Istennel azonosítja. Ezért olvasható el a rézkori edény alján lévő hieroglifa ten alakban, ami az istenünk eredeti neve (vö. az etruszk főisten neve Tin, a kínaiak pedig ma is tien-nek mondják az istent!). A Tejút hasadéka azért volt érdekes már a kő- és rézkori őseinknek is, mert karácsonykor e hasadékban kél fel a Nap. E pillanatnak az ősvallás érthetően nagy jelentőséget tulajdonított, mert ettől kezdve rövidülnek az éjszakák. Ezt ünnepelték az évente meghaló és feltámadó napisten (népünk őse) újjászületésének napjaként. Ezért volt saját jele (a ten szójel, majd az Isten ligatúra). Ez utóbbi a tulipánra hasonlít és ezért lett éppen a tulipán a magyarság kedvenc virága.

Sok archaikus díszítésű edény tanulmányozása alapján ma már a fenékbélyegeknek és általában az edényeken lévő, elolvasható díszítésnek is tisztázott a szerepe. Azt kellett tudatosítania az edényt használóban, hogy a belőle fogyasztott étel és ital a Teremtő ajándéka, a Teremtés folytatása. Ezért nem csupán a fenékbélyegek, hanem az edények egyéb jelei is a Teremtőt (e rézkori edény esetében ten-t), vagy a Teremtés színhelyét (az Édent) idézik fel. Az alkalmazott jelek és grafikai megoldások igen különbözőek lehetnek, a mondanivalójuk azonban ellenőrizhetően ugyanez (1/b. és 1/c. ábra).

 

1/b. ábra. Néhány Fehér Bence által bemutatott avar fenékbélyeg és székely rovásjelek összevetése 

1/c. ábra. A poltavai (Mala Perescsepino-i) kincslelet 3-as edényének Ragyogó sar (mai magyarsággal Ragyogó úr) ligatúrája (fent, Szentpéteri József nyomán), a ligatúra felbontása a ragyogó  és a sar "úr" szójelekre (középen balról jobbra), az alsó sorban balról jobbra a poltavai jelekre hasonlító székely "nagy R", szkíta ragyogó szójel (Fehér Bence nyomán) és az orhoni ótürk írás "r" betűje, végül a székely írás "s" betűje 

Szabó Géza dolgozatában sorozatosan fordul elő, hogy a leleteken lévő jeleket távoli magaskultúrák jeleivel veti össze, ám a székely írásban és a magyar jelkincsben meglévő pontos megfelelőket nem említi. A szerző itt nyilván nem a saját álláspontját adja elő, mert - mint azt egy telefonbeszélgetésünkben elmondta - nem ismeri és a szakterületén kívülinek gondolja az írástörténetet. Ez egy jellegzetes régész álláspont, amivel más szakmabelieknél is találkozhattunk (5).  A szerző Hosszú Gábort kérte fel írásszakértőként. Vélhetően elsősorban neki köszönhető, hogy a dolgozatban a valójában nem is létező "tudományos konszenzus" téves álláspontja jelenik meg.

2. ábra. Gyulai honfoglalás kori bronzjelvény részlete az Isten (ős + ten) szóösszetétellel (középen), a kenderesi templom Isten hieroglifája (balra), a székely írás "us" (ős) és "nt/tn" (ten) jele (jobbra, lentről felfele)

3. ábra. Kőből faragott somogyvári ten hieroglifa (középen), alsóhetényi római kori hun orrvédő Krisztus ten alakban elolvasható aranydísze (balra fent), 15 ezer éves jelpárhuzam a Pireneusokban lévő Mas d' Azil-i barlangból (balra lent), a székely írás ten szójele (jobbra fent) és az avaroktól származó Conques-i Szent Fides szobor részlete (jobbra lent)

4. ábra. A székelyderzsi Dana ten "Dana isten" ligatúra

5. ábra. A nagykörűi honfoglalás kori vereten az eget tartó fa ábrázolási konvenció központi elemeként jelenik meg az Isten ligatúra 

Az 5. ábrán látható honfoglalás kori írásemlék mellett balra a székely írásnak a Tejút hasadékát ábrázoló "us" (ős) szójele látható. A verettől jobbra a székely írásnak a Tejutat az égig érő fa képében bemutató "nt/tn" (Ten) szójele van. Az Isten alakban elolvasható képszerű Tejút-ábrázolás tövében lévő jelszerű alakzatokat közelebbről is látnom kellene a pontos meghatározás végett. Ha ezek valóban jelek, akkor a nagykörűi veret szimmerikus szövegének teljes olvasata Ragyogj nagyon nagy sar ős ten (mai magyarsággal: Ragyogj nagyon nagy Úristen). 

6. ábra. Az énlakai unitárius templomban lévő bilingvis (kétfajta írással írt azonos szöveg) 

Az énlakai mennyezetkazetta bilingvise (6. ábra) segít megérteni, hogy a székely jeleket alfabetikusan (betűzve) és hieroglifikus (ősvallási vonatkozású szó- és mondatjelként) is használták. Alul balra rovásbetűkkel az Egy az Isten mondat olvasható. Felül jobbra pedig a szójelekből alkotott, tulipánra emlékeztető Egy Isten mondatjel van.

7. ábra. Amur menti sziklarajz részlete Kr. e. 4000 tájáról a magyar mondatba ágyazott Isten szóval

8. ábra. A romániai Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula 

A hun fibula egy szójelekkel írt Ragyogj, ragyogj, ragyogj ős ten nagyúr! (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj Isten nagyúr!) mondatjel (8. ábra). Az ábra bal szélén a hun nagy, szár "úr", ten, ős hieroglifák vannak. Tőle jobbra pedig a hun hieroglifáknak megfelelő székely "n", "sz", ten és ős jelek láthatók. 

A jelen cikkben bemutatott és a hivatkozásokon keresztül elérhető további párhuzamok alapján felmérhető, hogy a rézkori Ten hieroglifa szorosan kötődik a magyar identitáshoz, valamint nyelv- és jelhasználathoz. A magyar és magyarral rokon kultúrák olyan mélyrétegeibe enged betekintést ez a jel és a kapcsolódó hieroglifikus forráscsoport, ami indokolná, hogy az akadémikus tudomány emberei - amennyiben a szavahihetőségükre adnak valamit - hajlandóak legyenek észrevenni. 

Jegyzetek

(1) A világosi fegyverletétel és a haynauista vérbosszú után cseperedő akadémikus írástudomány intézményei lényegében nem foglalkoztak a székely írással. Ha néha megjelent egy-egy mű e szakterületen, akkor annak legjellemzőbb ismérve az elhallgatás, a tévedés, vagy a tudatos hazugság volt. Ennek köszönhetően ma és már jónéhány évtizede a rovológia területén akadémikus írástudomány nem is létezik. Mert egy-két alátámasztást nélkülöző téveszmét aligha tekinthetünk tudománynak. 

Hunfalvy szerint például a székely írás egy tudós kitaláció, azaz valójában - mint a figyelmünkre méltó tudományos érték - nem is létezik. Ugyanezt a könnyen cáfolható magyar- és tudományellenes valótlanságot a közelmúltban is meglebegtethette Horváth Iván, az ELTE egykori tanszékvezetője. 

Németh Gyula (1934) és követői szerint a székely írás az ótürk írások leszármazottja. Ezt a sohasem bizonyított valótlanságot azonban a Bronzkori magyar írásbeliség c. könyvünk megjelenése után Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is feladta. Elismerték: fogalmuk sincs a székely írás eredetéről. E mellett a tudatlanság mellett vagy harminc éve kitartanak. Pedig időközben sikerült tisztáznom, hogy a székely írás a kőkori ősvallás jelkészletéből kialakult magyar hieroglif írásból származik. Ez azonban az akadémikus módszertani hibák elkövetői (például a szemellenzőviselők) számára tárgyalhatatlan ténynek bizonyult.

A szerzők hozzá nem értése és tényekkel szembeni ellenállása rendszeresen tapasztalható. Ma is létezik egy vonulat az akadémikus berkekben, amelyik a székely írás létéről és tulajdonságairól nem hajlandó tudomást szerezni. Az akadémikus áltudomány rovásírásunkkal szembeni ellenséges magatartását erősíthette az MTA és a Soros Alapítvány között 1984-ben kötött szerződés is (12. ábra). Az ennek köszönhetően az akadémikus körökben kialakult határtalan hozzá nem értés miatt állapíthatta meg Püspöki Nagy Péter, majd Sándor Klára is, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Az írás létét a sok előkerült írásemlék alapján ma már nem tagadhatják. Pillanatnyilag a székely írást minden komolyan vehető érvelés nélkül idegen eredetűnek mondja Vásáry István az MTA 2021-ben megjelent rováskorpuszában. S persze képtelenek megemészteni a szójeleink létét, vagy a hieroglifikus szövegek díszességét is. 

Más szerzők gyakran nem létezőként kezelik a nemzeti írásunkat. Ez történt Szabó Géza most tárgyalt, Hosszú Gábor, Zelliger Erzsébet és Szentgyörgyi Rudolf "szakértelmére" alapozott dolgozatában. Például nem ismerték fel, hogy e rézkori edény fenékbélyege azonos a székely írás Ten "isten" szójelével. E kutatók nevét megtaláljuk a Magyarságkutató Intézet által foglalkoztatott szerzők között. Ami azt jelenti, hogy rovológiai téren nem kell komolyan vennünk a Horváth Lugossy Gábor által a közelmúltig vezetett Magyarságkutató Intézet tudományos rendszerváltást célzó ígéretét. Egy nekem címzett levélben HLG kifejezetten meg is írta, hogy az általam javasolt írástörténeti kutatásokkal nem tud és nem is kíván foglalkozni. Nos, Szabó Géza dolgozatában szembesülhetünk e magyar- és tudományellenes elzárkózás egyik eredményével, a saját identitásunk (íráskultúránk és nyelvemlékünk) fel nem ismerésével, vagy inkább letagadásával. További sajnálatos "eredményként" könyvelhetjük el az MKI közreműködésével rendezett félsikerű kiállítások rovológiai kudarcát is.

(2) Zelliger Erzsébet akkor kezdett el a székely rovásírással foglalkozni, amikor az OSZK nyelvemlék-kiállításának emlékezetes botránya után írt cikkeim hatására Hiller István kultuszminiszter adminisztratív utasításokat adott a tudománynak. Ez okozhatta, hogy az ELTE is ráeszmélt néhány feladatára. Ezt követően tudatosult a "szakmában", hogy ideje lenne foglalkozni a székely írással s hogy a rovásírással írt szövegeket is nyelvemlékként kellene kezelni. Tartottak is az ELTÉ-n egy emlékezetes előadás-sorozatot a székely írásról. Ennek vezetését Zelliger Erzsébetre bízták, aki addig tökéletesen ismeretlen név volt a rovológiában. Az ő munkatársa volt Szentgyörgyi Rudolf, aki szintén akkor kezdett ismerkedni a rovásírással. Utóbbi professzor két könyvemet is felmutatta a közönségnek a tudománytalan dolgozatok illusztrálásaként, persze az indoklással azóta is adósok maradtak. 

Zelliger Erzsébet kijelentéseinek esetenkénti könnyűségéről és megbízhatatlanságáról az academia.edu-n folytatott beszélgetésünk során is sikerült meggyőződnöm. Janurik Tamás feltett egy cikket az academia.edu-ra. A címe: A lyuk és a tyúk esete a szkíta-hun-székely-magyar főistennel. Ebben az Egy paziriki csodalény szkíta hieroglifái c. cikkem állításain próbált fogást találni. 

Ehhez hozzászólt Zelliger Erzsébet is: "Az idézett szerző ahhoz az amatőr szakértői körhöz tartozik, amelyik a rovást a magyar mitológiához kapcsolja. Ebben a mitológiában a magyar az ősnyelv, ami állandóságot, változatlanságot is jelent. Ezzel jár az is, hogy a magyar nyelv sem változott szerintük." 

Erre ezt válaszoltam: "Zelliger Erzsébet ahhoz az akadémikus körhöz tartozik, amelyik úgy tud véleményt mondani a munkásságomról, hogy azt nem is ismeri. Tucatnyi könyvet és vagy 2000 cikket írtam eddig és fogalma sincs arról, hogy mi van bennük. Amikor ő elkezdett foglalkozni a székely írással, akkor én már vagy 4 évtizede kutattam azt 5 felsőfokú és egy középfokú szakképzettség birtokában. A mostani hozzászólása is csak a nagy mellényével párosuló szerény tudásáról árulkodik. Például: Nem én kapcsolom a rovást a magyar mitológiához, hanem a kőkori ősvallás jelképeiből keletkezett a székely írás. Ezt a könnyen bizonyítható felfedezésemet Erzsébet minden ok nélkül fordítja át vádaskodássá. Mintha a munka és a tudás bűn lenne. ... Erzsébetnek nem volt ideje átgondolni, amit mond. Sohasem írtam olyasmit, hogy a magyar nyelv nem változott. Ezt kár a fejemre olvasnia. Például a székely "sz" esetében figyeltem fel rá, hogy az a szár szójeléből keletkezett ugyan, ám azt mai magyar nyelvre úr-ként kell fordítani, ha értelmes szöveget akarunk kapni. Mivel ez sorozatosan és kivétel nélkül előfordult több hieroglifikus szövegben is, ebből arra következtettem, hogy az úr szavunk a szár-ból keletkezett. Ezt több tucat dolgozatomban tetten lehet érni, ám maguk ezek közül egyet sem olvastak. Fogalmuk sincs arról, amiről beszélnek." Választ azóta sem kaptam. A professzor asszony egy hang nélkül eltűnt a színről. Nyilván azért is nem vállalkoznak nyilvános vitára, mert minden fórumon világossá tenném állításaik szakmai tarthatatlanságát.

Zelliger Erzsébet a miniszteri fellépést követően Hosszú Gáborral látott neki a Bodrog-alsóbűi rovásemlék elolvasásához, ám azóta is képtelenek voltak a jelek azonosítására. Például ezt írják: "A felirat Ráduly által adott olvasata /honak/ ’Ho [nevű kohász]nak’ (Ráduly 2008: 5–7). Ezt az olvasatot nem tudjuk elfogadni, mivel a feliraton jobbról az első jel közepén látható a szmr. F F-re jellemző két átlósan keresztező rövid vonal (1. ábra, jobb oldali kép), így a H H-nak nem, csak F F-nek feleltethető meg." Sajnos, az állításukkal ellentétben a cserépdarabon a jobbról első jel közepén nincs ott az "F-re jellemző két átlósan keresztező rövid vonal" (9-11. ábra). Azaz a Szabó Géza és a Magyarságkutató Intézet által igénybe vett szakértők egyszerűen nem mondanak igazat. Ebből következően - a bevetett nyelvészeti és egyéb áltudományos apparátus (bűvészmutatvány) ellenére - az olvasatuk nem több a közönség félrevezetésénél. 

Az elemzett szó jobbról első jelében nem létező X ellenőrzésére személyesen is alkalmam volt. 10 cm-ről szemlélhettem meg a tárgyat. A mellékelt fényképek is jól mutatják a helyzetet, miszerint ez az X - Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet állítása ellenére sem létezik (9. és 10. ábra). 

A kohók feltárásakor és a rovásírásos cserépdarab megtalálásakor érdemeket szerzett Stamler Imre Lyónak olvasta a kérdéses szót, tehát "ly"-nek határozta meg az első jelet, mert nincs benne X. 

Delibeli József is ugyanerről beszél, amikor az X kerül szóba: ez a halvány karcolat "a nagyításon egyáltalán nem látható". 

A második jel egyértelműen azonosítható a székely írás "o/ó" betűjével, Vékony Gábor mégis u-nak olvassa, nyelvtörténeti okra hivatkozva. Mint írja: "*ó hangot nem olvashatunk, az ugyanis abban az időben nem volt meg a magyar nyelvben. ... bizonyosak lehetünk abban, hogy a jelet eredetileg az u hang lejegyzésére, illetve az u lejegyzésére is használták … kiírt hosszú magánhangzóként csak ú-t olvashatunk." Vagyis némi szóbeli hókuszpókusz után (mert a honfoglalás korából semmiféle további rovásemléket nem ismernek), magát a tényt le lehet söpörni az asztalról. A jól azonosítható "o/ó" betűnket "u/ú"-ként lehet hasznosítani ebben a "tudományos" világban. Így említi Delibeli József ennek kapcsán egy korábbi cikkemet: "Jogosan kritizálja Varga az olvasat „fonák”-ságát mikor azt írja: „nyelvtörténeti ok” alatt azt kell érteni, hogy Vékony Gábor csak azért fosztja meg őseinket az „o” betűjüktől, hogy egy „fú”vókán a „fú”nák szót olvashassa el." Azóta szinte az egész akadémikus áltudomány ezt a vékonygábori félrevezetést tekinti megfejtésnek, vagy a megfejtés kiindulópontjának. Cikkünk szempontjából mindebből csak az érdekes, hogy így járt el a Szabó Géza cikkénél szerkesztői és szaklektori szerepet eljátszó Hosszú Gábor és Zelliger Erzsébet is, bár az első jelek helyes olvasatáról megfelelő publikációkat tettünk közzé. 

Vékony Gábor, aki a rovásemlék hamis olvasatával tévútra vezette az egész akadémikus tábort, egy személyes beszélgetésünk során elismerte, hogy a jobbról első jelből hiányzó X miatt azt csak "ly"-nek lehetne olvasni. A további kérdések elől azonban elzárkózott azzal, hogy sarkon fordult és otthagyott. 

Mint azt több eset alapján megérteni vélem, egy alaposan kiképzett akadémikus tudós számára ez lehet a módszertanilag ajánlott magatartás (a kitérés, az elhallgatás, a cenzúra és a jelzőosztogatás), amikor egy dilettáns a tényekkel szembesíti őket. Azért gondolhatják szükségesnek(?) a kívülállók útszéli gyalázását, hogy ez a rágalomhadjáratuk érthetővé tegye, miért térnek ki a tudományos igényű párbeszéd elől? Fehér Bencétől sikerült kiérdemelnem a futóbolond jelzőt a díszes hieroglifikus szövegek elolvasása miatt. Pedig ilyen díszes nyelvemlékeink léteznek, amint ez a most tárgyalt rézkori szójelünk is egy képszerű hieroglifa. Az elvet tekintve hasonlóképpen járt el Vásáry István is, amikor Fehér Bencét oktatta ki arról, hogy a jánoshidai tűtartóról adott (megalapozatlan - VG) Baszjad Izüt olvasatára csak tudományos fórumon fog választ kapni. Mindössze arra jó ez az elzárkózó magatartás, hogy az írástörténet és az identitás tényeit továbbra is le lehessen tagadni az égről.

9. Ábra. A Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék, az alsó két szójel adja a Nagyon nagy értelmű kezdőszavakat, amelyekkel jellemzően a kutya sem foglalkozott, a felső sorban folytatódik a mondat a Lyukónak szóval, ám itt csak a lyuk szótő van szójellel írva, az ónak végződés már betűző technológiával íródott

10. ábra. A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat fényképe, amelyen ellenőrizhető, hogy a jobbról első jel közepén nincs X (ami az "f" rovásbetűk esetében elengedhetetlen), ezért az nem "f", hanem "ly" betű (mert ez utóbbinak van üres közepű változata is) 

11. ábra. A szerzők által általában - jól-rosszul - elolvasott rovásszöveg, a jobbról első jel a "ly" rovásbetű (pontosabban a lyuk szójele), a második pedig az "o/ó" rovásbetű

(3) A szerző által írástani szakértőnek kiválasztott Hosszú Gábor eredetileg, hozzám hasonlóan, műszaki végzettségű és gyakorlatú, ám Vásáry István legutóbb egy egyéves gyorstalpaló tanfolyam segítségével nyelvészt(?) varázsolt belőle. Talán azért, mert Hosszú Gábor olyan jellemvonásokkal rendelkezik, amelyek szükségesek az akadémikus "tudomány" légből kapott prekoncepcióinak fenntartásához? 

Hosszú Gábor életművéből emlékezetes az eredetileg Libisch Győző által feltalált "pálos rovásírás" sztárolása. Erre a sohasem létezett pálos rovásírásra azért volt szüksége a rovásreformereknek, hogy a székely írás emlékei közül kitagadhassák a balról jobbra haladó sorvezetésűeket és a maradék székely írásemlék sorvezetését jobbról balra menőnek, azaz a sémi írásokkal egy bokorba tartozónak mondhassák. Akkoriban készült a székely írás Unicode szabványa és az abba beleerőszakolt téves történeti leíráshoz és eredeztetéshez szükségük lehetett ilyen bűvészmutatványokra. 

Az azóta műszakiból gyorstalpalt újnyelvész(?) egykor engem is felhívott telefonon, hogy menjek el a Michael Everson által fémjelzett budapesti beszélgetésre, amelynek célja a Unicode szabvány megfogalmazása volt. Ekkor megkérdeztem Hosszú Gábortól, hogy a vitás eseteket, például a preferált írásirány kérdését, milyen módszerrel kívánják eldönteni. Ekkor azt válaszolta, hogy szavazással. Ezért én jeleztem, hogy egy ilyen alapvetően tudománytalan eljárásban nem kívánok résztvenni. Emlékeztettem rá, hogy a rendszerváltást követően felbukkant rovásreformerek évek óta téves szabályokat oktatnak a gyanútlan közönségnek, amit ideje lenne helyesbíteni. Amire azt válaszolta, hogy ha már tíz éve tévesen oktatják, akkor azt kell szabálynak tekinteni. Erre a nézőpontra lehetett szüksége Vásáry Istvánnak és az akadémikus "tudománynak"? 

(4) E munkatárs is elárulta már a szakmai-világnézeti irányultságát: Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban.

(5) A régészek nem minden íráslelet esetében vállalják a hozzá nem értést. Gyökeresen eltérő a gyakorlatuk, amennyiben mondjuk egy római villa ásatásán latin feliratot hordozó márványtáblával találkoznak. Legyen az bármilyen apró darabokra törve és hiányozzon abból bármennyi részlet, egy idő után mégis megszületik a latin felirat rekonstrukciója, olvasata és fordítása. Csak a székely rovásírás esetében találkozhatunk ezzel az indokolhatatlan, ám mégis tudatos elzárkózással, amit nyilvánvalóan az előző évtizedek ellenségképzőként működő egyetemi oktatásának "köszönhetünk". 

Jellemző a helyzetre az, amit a tanácstalan Fehér Bence ír az avar fenékbélyegekről. Amit az egyik mondatában határozottan állít, azt a másikban megcáfolja. Előbb például azt mondja, hogy "csak gyártási információt közölhet, ezért leginkább “mesterjegynek” lehet tekinteni". Azután ráébred, hogy "sok példányban (és térben sokszor távol) ismétlődése kétessé teszi, hogy ezek (írottak és grafikusak) mesterjegyek, tehát a gyártó személyét közlő jelek legyenek". Vezéreszmét és hozzáértést nélkülöző fejtegetésében felsorol tücsköt-bogarat (gyártási információ, mesterjegy, írásos emlék, geometriai jel, betűjel, szimbólum, rövidítés, tamga, törzsbeli, vagy társadalmi hovatartozás jele), hogy aztán - választás és bizonyítás nélkül - széttárja a karját és a döntést az olvasóra bízza. 

A Magyarságkutató Intézet szerzőjéhez hasonlóan a "szakma" is tanácstalan. Ezt a nyelvész, régész és történész társaságot úgy képezték ki az ELTÉ-n és a hasonló felsőfokú ellenségképzőkön, hogy eleve fenntartásokkal fogadjon bármit, aminek köze lehet a székely íráshoz, a magyar ősvallás kifejezésnek pedig a használatát is eleve tudománytalannak érezzék. Nekünk magyaroknak ősvallásunk nem, csak népi hiedelemvilágunk, azaz babonáink lehettek. Pedig a fenékbélyegek magyarázatához e két tudományterület (a székely írás és a magyar ősvallás) ismerete szükséges. A megoldás érdekében át kellene lépni a görccsé dermedt finnugrista prekoncepciókon.

12. ábra. Az MTA és a "tudományos konszenzus" rovásírással kapcsolatos magatartásának lehetséges magyarázata?

Irodalom 

Makkay János: Csallány Dezső megkísértése a rovásírással, A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve (44), Nyíregyháza 2002.

Szentpéteri József: Ifjúkori feljegyzések az Ermitázs egy különleges kiállítási vitrinjéről. Mala Perescsepino, 1912 - az úgynevezett "poltavai kincs" tulajdonjelei, Hadak útján XXIV. A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciája Esztergom, 2014. november 4–6. 1. kötet, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport Kiadványok 3.1, főszerkesztó Türk Attila

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet. 

Hosszú Gábor – Zelliger Erzsébet: A Bodrog-alsóbűi rovásemlék számítógépes írástörténeti kapcsolatai és egy olvasati kísérlete

Varga Géza: Kr. e. IX-VII. századi kereszt alakú szíjelosztók magyar szójelei

Varga Géza: A kenderesi Isten hieroglifa segítette az otrantói hős nevelkedését

Varga Géza: Ten hieroglifa Somogyvárról

Varga Géza: Gyulai honfoglalás kori bronzjelvény a "Nagy Isten" mondattal

Varga Géza: Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza 

Hosszú Gábor: A pálos rovásírás

Varga Géza: Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

Varga Géza: Rumi Tamás nem azt akarta mondani, hogy mindenki hülye, csak én vagyok helikopter 

Varga Géza: Hosszú Gábor, Zelliger Erzsébet és mások a graféma átvételét igazoló konjunktív feltételekről

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak

Varga Géza: Konferencia a bodrog-alsóbűi rovásleletről. Turán Új (III. évf. 4. szám) 2000. 66.

Delibeli József: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat

Varga Géza: Zelliger Erzsébettel és Janurik Tamással beszélgetünk az academia.edu-n

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról

Varga Géza: Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére

Varga Géza: Kaptam egy elutasító levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől

Varga Géza: Zelliger Erzsébettel és Janurik Tamással beszélgetünk az academia.edu-n

Varga Géza: Hun fibula a "Ragyogj isteni nagyúr" mondattal

Varga Géza: Joggal bírálja-e Fehér Bence az MTA rováskorpuszát?

Varga Géza: A Magyarságkutató Intézetnek, Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úrnak

Varga Géza: Fehér Bence és az avar fenékbélyegek olvasata

Varga Géza: A poltavai (mala perescsepinoi) ezüstedény-készlet jeleinek olvasata

Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak? 

Varga Géza: Milyen hatással van a Soros-alapítvány által érzékenyített MTA a Magyarságkutató Intézetre? 

Varga Géza: A székely írás eredeztetését akadályozó módszertani hibák 

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére

Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek

  Varga Géza 

Az őrségi szállás gazdája szilveszterkor sem táncol az asztal tetején

A tölgy- és cseresznyefából készült erős asztal lehetővé tenné a rajta folytatott ugra-bugrát, azonban pusztán a megbízható asztal nem elegendő a tánchoz

Video a szállásról és környezetéről 

Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás

Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás