Varga Géza írástörténész: Az orosi V. századi hun jelvény istenidéző szertartási szövegkönyve

Az orosi V. századi jelvény képe a világhálón jelent meg a lelőhelyre és a korra vonatkozó minimális adatokkal. A jellegzetes ékkőberakásos rekesztechnika és a magyar hieroglif írás jeleivel rögzített magyar szöveg valószínűvé teszi, hogy a tárgyat hunok készítették és ők határozták meg az ősvallási nézetrendszert kifejező jelhasználatát is. Ennek jellemzője, hogy a jelmontázs központi eleme egy szár "növényi szár, úr" olvasatú világfa ábrázolás.

1. ábra. Az orosi V. századi hun jelvény olvasata: Ragyogj, ragyogj! Nagyon nagy Lyukó szár "úr". Ragyogtál, ragyogtál.

Istenidéző szertartás

Az orosi jelvény jelmontázsa három jelcsoportból áll, amint az istenidéző szertartásnak is három része van. Az elsőben hívogatják az Istent, a másodikban megjelenik, a harmadikban pedig búcsúztatják.

Az első és az utolsó jelcsoportban a ragyogj/ragyogtál hieroglifa balra, vagy jobbra dőlő ferde vonalai vannak. E vonalak elrendezése hasonló az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készült Szent Korona Krisztus-zománcán (6. ábra) és egy kusán függő világfa ábrázolásán is (7. ábra).

A jelmontázs közepén az Istennel azonos világfát ábrázoló, a Tejutat jelképező szár "növényi szár, úr" hieroglifa képszerű változata látható. Ez jelzi az epiphaniát, az Isten megjelenését.

Az orosi jelhasználat párhuzamai és az abból adódó tanulságok

Az orosi jelvény egy írás- és nyelvemlék, amelynek több jellegzetes, a kutatásban felhasználható részlete van. Ilyen elsősorban a magyar jelkészlet és a magyar olvasat.

Az orosi jelvény (1. ábra) tetején az alakját meghatározó két ív (a nagyon nagy szövegrészlet) előfordul más hun hieroglifikus szövegekben is (2 - 4. ábra).

A jelek között kiemelt helyen megjelenő, a világfát képszerűen ábrázoló szár "növényi szár, úr" hieroglifa (a székely "sz" betű előzménye) miatt az orosi hun jelvény az eredménytelenül zárult világfa vita résztvevőinek az érdeklődésére is számot tarthat. Pócs Éva megalapozatlan kétkedésére csak az ősmagyar kori és honfoglalás kori jelhasználat ismeretében lehet érdemi, tudományos igényű választ adni. E rovológiai és ősvallási kutatási irány kibontakozását azonban az akadémikus tudomány műhelyeiben módszertani hibák akadályozták évszázada és akadályozzák ma is.

Talán azért nem kap a világfa vitát a helyére tevő elolvasható világfa bemutatásán sem a Mandiner, sem az Ethnographia, sem a Valóság (azok a szerkesztőségek, amelyek a rovológiai tudást nélkülöző akadémikus véleményeknek gond nélkül helyt adtak), mert a nyílt tudomány elvei nem hatották át sem a kutatás, sem a tájékoztatás fórumait. Pedig ma már az akadémikus tudomány számára is beismert tény, hogy például a Sándor Klára által is példaképként emlegetett Zsirai Miklós valótlanságok halmazát próbálta meg hitelesíteni a jelzőosztogatásával. A rovológiai tények előli elzárkózás csak a történelemhamisításnak kedvez.

Az elzárkózás példái:

- Az OSZK által rendezett nyelvemlék kiállítás rendezői a "kezdetektől" jeligével hirdették meg a kiállításukat. Azonban nem voltak hajlandók rovásírásos nyelvemlék bemutatására arra hivatkozva, hogy az MTA csak a latin betűseket rendelte meg tőlük. Ma már az MTA, az MKI és az ELTE kutatói is elismerik rovásírásos nyelvemlékek létét, ám azokat a szójeleink betűként való "hasznosítási kísérletei" miatt nem tudják jól elolvasni. Példa erre Zelliger Erzsébet kudarca is.

- A nyelvtörténészek ma is azt hirdetik, hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti időszak írás- és nyelvemlék nélküli. Ezt a téveszmét tanítják a szakma egyetemekről kibocsátott új és újabb generációinak is. Annak ellenére teszik ezt, hogy a korszakból magyar jelekkel írt, magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékek sorát ismerjük. A kérdést már Korompay Klára is felvetette.

- A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelték a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti késő középkori jelvényt és letagadták róla a rovásjeleket. A múzeum ma sem hajlandó a leletrongálás körülményeinek tisztázásával a tudományos kutatást ért kár mérséklésére.

- Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze letagadta, hogy a budapesti késő középkori jelvény jeleinek van rovásírásos olvasata, pedig az olvasatot közlő kötetre hivatkozott az irodalomjegyzékében.

- Az MTA rováskorpusza az ismételt tájékoztatás, valamint a Veit Gaileltől származó forrás és a fennmaradt példák serege ellenére is letagadja és elhallgatja a magyar szójelek létét.

2. ábra. Hun jelvény a British Museum-ban a Nagyon nagy Lyukó ragyogó Földje mondattal

3. ábra. A Nyergesújfalu Sánc-hegyen előkerült hun nagyszíjvég (középen), a hun nagy és szár/sar "úr" hieroglifák (balra, fentről lefele), valamint a székely írás e hieroglifákból keletkezett "n", "sz" és "s" rovásbetűi (jobbra), az X alakú Bél hieroglifával együtt az olvasata: Bél a nagyon nagy szár "úr"

4. ábra. Lomovátovói szíjvég a Nagyon nagy Bél mondattal

5. ábra. Az orosi jelvény hieroglifáinak és a székely jeleknek az összehasonlító táblázata

6. ábra. A Szent Korona Krisztus zománcán lévő istenidéző szertartás szövegkönyve

7. ábra. A kusán függő tulipánszerű jelmontázsa az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció előfordulása (itt a feje tetejéről a talpára állított helyzetben)

A 7. ábrán lévő kusán jelmontázs egy istenidéző szertartás szövegeinek vázlatát őrizte meg. Az olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Nagyon, nagyon, nagyon nagy szár "úr". Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál. Ez - az istennévtől, vagy jelzőtől eltekintve - azonos az orosi jelvény szövegével.

Irodalom