Oldalcsoportok

2024. szeptember 13., péntek

Tomka Gábor által közölt XVI. századi ónodi kályhacsempe az Úristen zsendülő ragyogó magas köve mondattal

Tomka Gábor (1) az academia.edu-n megjelent közleményeiben mutatja be az ónodi vár területén az 1985-1991 között Révész László (2) által vezetett feltárás során napvilágra került kályhacsempe-leletanyagot. Több csempén is felfedezhetők magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékek, ám a szerző ezek felett átlép. A jelen cikkben ismertetem az egyik ónodi kályhacsempe hieroglifáit (ősvallási kötődésű szójeleit) és azok olvasatát (1. ábra). (3) 



1. ábra. XVI. századi ónodi kályhacsempe Tomka Gábor nyomán, piros vonallal kiemeltem az elolvasott "eget tartó fa" ábrázolási konvenció jeleit


Tanulságok a világfa vita számára

Az ónodi kályhacsempe mondatjele képes megválaszolni az akadémikus tudomány berkeiben mostanában a világfával kapcsolatban felmerült, ám érdemi válasz nélkül maradt kérdést. Ez a meddőnek bizonyult vita Pócs Éva dolgozata kapcsán robbant ki, amelyben kétségbe vonta a honfoglalás kori világfa képzet létét, vagy létezésének bizonyíthatóságát. Miközben a múzeumok polcain százszámra porosodnak honfoglalás kori világfa ábrázolások, amelyeket azonban a "szakma" nem ismer fel, mert azok nem természethűek, hanem jelszerűek. A jeleinkkel (az ősvallás hieroglifikus jelkészletével) azonban a "tudományos konszenzus" nem foglalkozott érdemének megfelelően, amiből következően nem is ért hozzá. (4)

Az ónodi világfa jól illusztrálja a helyzetet. 

Ez ugyan nem honfoglalás kori, hanem későbbi világfa, ám - a fát alkotó jelkészlet, meg a jelszerkezet párhuzamai és mondanivalója miatt - kétségtelen, hogy az eredeti ősvallási hagyományt képviseli. Például a karosi honfoglalás kori tarsolylemeznek is, meg az ónodi kályhacsempének is a Tejút (a világfa) hasadékában karácsonykor kelő, újjászülető napisten felidézése a központi mondanivalója. Ezért alkalmas az ónodi kályhacsempe jelmontázsa a jelszerű honfoglalás kori világfák létezésének, elolvashatóságának és értelmezhetőségének belátására is.



A kályhacsempe jelei és jelszerkezete

A jelen cikkben tárgyalandó kályhacsempén egy felülnézeti világmodell látható (1. ábra). A felülnézeti világmodellek szokása szerint belül az Isten, a sarkokban pedig a magasba vezető út valamilyen jele látható. E követelménynek a középen lévő szár "növényi szár, úr" szójel, valamint a sarkokban látható, a világoszlop hegyekből rakott lépcsőit ábrázoló magas és hieroglifák megfelelnek. 

A kályhacsempe hieroglifái egyeztethetők a székely írás, illetve az annak előzményét jelentő magyar hieroglif írás jeleivel (2. ábra). Ez utóbbi írásrendszer leírását a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam közre 2017-ben. 

A fát alkotó szimmetrikus szöveg olvasatát középről kell kezdeni. Lentről felfele pirossal kiemelve a szár ős ten zsenge ragyogó magas kő hieroglifák következnek egymás után, amelyek mai magyarsággal az Úristen zsendülő "újjászülető, feltámadó" magas köve mondatot rögzítik.

A kályhacsempén a szójelekből összerakott mondatjel és a világfa azonosítását lehetővé tevő körülmény, hogy a fát alkotó jelek mindegyike a Tejúttal azonos világfát ábrázolja. 

A jelmontázs azt a karácsonykor bekövetkező pillanatot idézi, amikor a Tejút hasadékában kel a Nap. 

- A jelekből akotott képszerkezet egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció. 

- A szár "növényi szár, úr" szójel az Istennel azonosított Tejút ábrázolása. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban és a legkorábbi sumér jelek között is egy függőleges egyenes a "fa" szójele. Ez egy peleolitikumra visszamenő etnokulturális egység maradéka lehet, amelynek nyelvi viszonyai indokolják Götz László és Simo Parpola nyelvészeti felismeréseit. 

- Az ős hieroglifa képi tartalma is a Tejút hasadékában kelő napisten ábrázolása.

- A ten "Isten, élet" hieroglifa az égig érő fa ábrázolása. A Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszok szerint a fa ágai az égbolt súlya alatt lehajlanak.

- A zsendül hieroglifa (a kínai írás sen "fiatal növény, hajtás" jelének magyar megfelelője) az évente feltámadó, a világfával azonosított Isten jelképe. 




2. ábra. A kályhacsempe hieroglifáinak és a székely írás jeleinek egyeztetése



Párhuzamok

A párhuzamok közül a leginkább szembetűnő a jelformák és az ábrázolási konvenciók (felülnézeti világmodell, eget tartó fa, magas kő) egyezése, amelyeket a fenti fejezetben már felsoroltam. Van ezeken felül még egy kiemelt jelentőségű ligatúra, amely segít az időfolyamatban való elhelyezésben, pontosabban az időfolyam végtelenségének felismerésében. Ez pedig a zsen ten "zsendülő, feltámadó isten" összetétel. A zsen és a ten hieroglifa a 2. ábra táblázatának legalsó sorában látható. A ligatúra legalább 6500 éves előzményre megy vissza és ma is előfordul magyar hímes tojásokon, sztyeppi textileken. Néhány régészeti párhuzamát a Hatezerötszáz éves zsendülő isten ligatúra egy kirgiz leány ruháján c. cikkben soroltam fel. Ez is nyilvánvalóvá teszi, hogy a ónodi kályhacsempén megtalált jelhasználat, meg a véle szorosan összefüggő ősvallás és állameszme egy végső soron kőkori eredetű sztyeppi etnokulturális hagyomány maradéka. Ez a jelrendszer és ősvallási alapozású világnézet hosszú évezredek óta folyamatosan meghatározta a sztyeppét az Őrségtől Koreáig.

Ezért nincs okunk arra, hogy elhatároljuk egymástól a honfoglalás kori világfákat és ezt a XVI. századi ónodi világfa ábrázolást, mert ezek ugyanannak az ősvallási jelrendszernek az emlékei. 



Jegyzetek

(1) Tomka Gábor résztvevője volt annak a Rezi Kató Gábor vezette muzeológus munkacsoportnak, amelyiknek valamelyik tagja barbár módon lereszelte a letéti szerződéssel a Magyar Nemzeti Múzeum gondjaira bízott budapesti késő középkori jelvény jeleket hordozó felületét. A jelvényt a múzeum főigazgatója által aláírt letéti szerződés még hun cikáda fibulának határozta meg (azóta kiderült, hogy későbbi). Amikor a jelvényt leadtam a Magyar Nemzeti Múzeumnak, akkor még az került az átvételi elismervényre, hogy azon rovásjelek vannak. Mivel a lelet rovásjeleit magyarul el lehet olvasni, kezdetben néhány finnugrászban felmerülhetett (felrémlett) a lehetősége, hogy ez az írásemlék igazolja a hunok magyarságát. Ezt nem gondolhatták szalonképesnek. A barbár reszelést követően Tomka Gábor írt egy dolgozatot, amelyben azt állította, hogy a jelvény 3. ábrán látható részén egy "rontott latin M" van.  Ezért nem számítok arra, hogy Tomka Gábor felismeri az ónodi kályhacsempe jeleit.
   


3. ábra. A budapesti késő középkori jelvény azon jelsorozata, amelyet Tomka Gábor "rontott latin M"-ként értékelt



(2) Révész László volt az, aki a karosi honfoglalás kori temetők leleteit annak idején kiásta és régész szemmel értékelte. Az akkori leírása szerint e karosi sírokban a honfoglaló magyarok vezetői nyugszanak. Amikor azonban Neparáczki Endre és Török Tibor kimutatták a csontok kapcsolatát a szibériai hun területekkel, Révész László megváltoztatta a véleményét. Az új álláspontja szerint csak a honfoglalás kedvéért mindenhonnan összetoborzott zsoldosok csontjait elemezték a genetikusok. 

Időközben elolvastam a karosi tarsolylemez, a rakamazi turulos korong, a hun kötődésű lomovátovói kultúra, valamint a Felső Tisza-vidéki honfoglalók által ellenőrzött Szalacson fellelt gyűrűn lévő magyar nyelvemlékeket is. Ezek a magyar olvasatok azt bizonyítják, hogy a karosi elhunytak magyarul beszéltek, vagy magyar nyelvű kultúra meghatározó befolyása alatt álltak. Bár ezeket az olvasatokat közzétettem, azok semmilyen hatással nem voltak Révész László álláspontjára. Ezért Révész Lászlótól sem számítok arra, hogy az általa az ónodi várban kiásott kályhacsempék magyar szójeleit megértse és leírja. 

A Nemzeti Régészeti Intézettől kapott elutasító levél is arra utal, hogy a régészek rovológiai tudás és érdeklődés hiányában egy emberként határolódnak el a kiásott leleteken lévő magyar nyelvemlékek leírásától és az ehhez szükséges szakismeretre nem is kívánnak szert tenni. 



4. ábra. A karosi tarsolylemez képszerkezetének központi eleme az égig érő fa hasadékában karácsonykor kelő Isten felidézése, az ábra bal szélén a székely írás ős hieroglifája, a jobb szélén pedig a ten "isten, élet" hieroglifa


(3) Az ónodi hieroglifikus jelmontázs egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció, amely a társaival együtt képes lenne megoldani az akadémikus tudományon belül zajló világfa vitát. Ha azt a "szakma" valóban meg akarná oldani és nem dermedne az elismerten lelepleződött Zsirai Miklós és társai által elhintett dilettánsgyalázásba. Amelynek egyetlen valódi célja a finnugrista téveszmerendszert illető kritika tudományos igényű tárgyalás nélküli elhárítása. A rovológiai kutatás helyett folytatott dilettánsgyalázás eredménye az, hogy a Pócs Éva által felvetett kérdésre az akadémikus tudomány képtelen megadni a megfelelő választ, nem tudja felmutatni a világfát ábrázoló elolvasható mondatjeleinket.

(4) A magyar írástörténetet nem ismerő "szakma" rovológiai kudarcsorozatát illusztrálja a közelmúltban rendezett félsikerű kiállítások sora, amelyhez hamarosan csatlakozhat a kínai-magyar közös szervezéssel készülő hun kiállítás is. Nem ígér sokkal jobb eredményt a Hoppál Mihály vezetésével a Magyarságkutató Intézetben készülő és régen várt Magyar Mitológia jelekkel foglalkozó fejezete sem (ha lesz ilyen fejezete). Ugyanis minden vallás három részből áll: elméletből, szertartásból és jelekből. A magyar ősvallás jelkészlete a magyar hieroglif írás volt, amit ez az ónodi kályhacsempe is alátámaszt. Ha e többszáz hieroglifikus nyelvemlék elolvasásával alátámasztott rovológiai tényt a Magyar Mitológia nem veszi észre, akkor arra ötszáz év múlva sem lehet pozitív értékelést adni.

 

Irodalom 



Török Tibor: A honfoglalók genetikai származása, 1. rész, 2018 (előadás) 

Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436. 

Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.

Götz László: Az elő-ázsiai ősnyelv felé – Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája; szerzői kiadás, Altötting, 1981

Götz László: Kettős mértékkel – A magyar őstörténet-kutatás módszereiről és eredményeiről; szerzői kiadás, Altötting, 1981, Népszava, Bp., 1982

Götz László: Boncold csak, nyelvész – A finnugor nyelvtudomány módszerei és eredményei; szerzői kiadás, Bécs, 1982

Götz László: A szumér kérdés – Régészeti, etnogenetikai, nyelvfejlődési és kutatástörténeti elemzés; szerzői kiadás, Bécs, 1984

Götz László: Az urali-finnugor nyelvek genetikus nyelvcsaládi elméletének ellentmondásairól; Püski, Bp., 1994. 

Götz László: Keleten kél a Nap – Kultúránk a történelmi ősidőkből I–II.; Püski, Bp., 1994 (az öt kötet egyben)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017. 



Varga Géza: Lomovátovói csat a "Nagyságos úr" mondattal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése