Oldalcsoportok

2022. április 19., kedd

Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?

Bevezető

Az inteligens ember felismeri a világ dolgai között létező törvényszerű összefüggéseket. Ez feljogosít bennünket ama reményre, hogy másoknak is fel fog tűnni az ismert székely jelek meg a népi, uralmi és vallásos jelhasználat hieroglifái közötti formai hasonlóság és jelentésbeli kapcsolat. Ez ad lehetőséget a többszáz ránk maradt hieroglifikus szkíta, hun, avar és honfoglalás kori nyelvemlék elolvasására. 

Veres Péter kutatásai alapján azonban a kutatók közül is csak 4% kreatív. További 6% képes arra, hogy visszaadja azt, amit a tanáraitól tanult. A többiről, a 90%-ról (ők adják a "tudományos konszenzus" derékhadát, amelyik mindig kész az aktuális Giordano Bruno megégetésére) jobb nem is beszélni. Ez magyarázza meg azt, hogy bár ugyanazt nézzük, mégsem mindig ugyanazt látjuk

Például én elolvasom a képszerű és hieroglifikus énlakai Egy Isten mondatjelet (l. az 1. ábra jobb felső sarkában!), amire Sándor Klára azt mondja, hogy az csak díszítés, Vásáry István szerint pedig nincsenek is képjeleink. Ők ketten az MTA rováskorpuszának szerzői, utóbbi a szerkesztője. 

Legutóbb Janurik Tamás vetette fel a Lyukó hieroglifáról általam mondottakat az acedemia.edu hasábjain. Cikkének címe: A lyuk és a tyúk esete a szkíta-hun-székely-magyar főistennel. Ebben az Egy paziriki csodalény szkíta hieroglifái c. írásom állításain próbált fogást találni. A professzor úr és támogatói szakmai értékű hozzászólásra nem voltak képesek, mert az írástörténeti kutatás eredményeiről mit sem tudnak, csupán kiosztották rám a  sarlatán, szemét, troll, demens, abszurd, idióta, semmi tudományos és a hasonló jelzőket.

A vita közben az derült ki, hogy az állításaik jellemzően nem igazak. Megalapozatlan sztereotípiára épülnek, pl. azt feltételezve a cikkeimben foglaltakkal ellentétesen, hogy szerintem a magyar nyelv változatlan volt a kőkor óta. Más esetekben a professzor urak által a fejemre olvasottaknak nem sok köze van az általam mondottakhoz. Ők pl. a Lyukó szó alakváltozásainak legfeljebb 2000 éves, szemellenzős finnugrista adathalmazára alapozott megállapításokat ismételgetnek. Miközben a szójelek, amelyekkel én foglalkozom, nem is jelölik a szó pontos hangalakját, ezért az rajtam igazán számon sem kérhető. Jelentős eltérés az is, hogy vélük szemben én 15 000 éves adathalmazra és szélesebb (nyelvcsaládok feletti) kitekintésre építek. Erről ők semmit sem tudnak, mert fogalmuk sincs a székely írás kőkori eredetéről és a világszerte megtalálható székelyazonos jelkészletről s a genetikus összefüggéseiket bizonyító valószínűségszámításról. Az írásaimat és az álláspontomat valójában nem is ismerik, csupán az egy kaptafára készített dilettánsellenes érvrendszerüket (finnugrista-kocsmai jelzőkészletüket) próbálják rám alkalmazni.

A körkép tehát meglehetősen vigasztalan állapotokat mutat. Ez a "tudós" társaság egyelőre képtelen a jelentős írástörténeti-nyelvi felfedezések megemésztésére. Tőlük nem várható a tudomány előrelépése.

Ám az a fent említett 4+6=10% is elég ok lehet ahhoz, hogy a megértést segítendő alább röviden leírjam a magyar hieroglif írás jellegzetességeit. Bővebb tájékoztatást talál az olvasó a Magyar hieroglif írás c. kötetben.



1. ábra. Az énlakai bilingvis ugyanazt az Egy (az) Isten mondatot egyszer alfabetikusan (lent balra), egyszer meg szójelekkel, hieroglifikusan (fent jobbra) rögzíti

  

magyar hieroglif írás sajátosságai 

Az írás fogalmának végiggondolását igényli (az írás a gondolat rögzítése jelekkel)E meghatározást mindenki gond nélkül alkalmazza a mindennapokban, amikor választani kell azon ajtók közül, amelyek egyikén egy nőt, másikán pedig egy férfit ábrázoló képjel van. Gondolatokat ébreszt az is, ha egy sapkán a sapkarózsa a magyar címert, vagy a horogkeresztet, esetleg az ötágú vörös csillagot ábrázolja. Amikor azonban tudományoskodni kell, akkor a népek jobbára a latin íráshoz hasonló, sorokba rendezett betűkből álló írásemlékeket várnak el. Pedig nem írhatjuk elő eleinknek, hogy milyen típusú írásemlékeket hagyhatnak ránk s milyet nem. Nekünk kell felnőnünk a feladathoz és megértenünk azt, ami reánk maradt. A megértés pedig nem megy tanulás, gondolkodás, idő, meg munka nélkül és a szükséges IQ hiányában.  

Meg kell békélni azzal is, hogy a hieroglifa szó nem "egyiptomi"-t jelent. Szakképzett történésszel, sőt egyiptológussal is találkoztam, a közemberek tömegéről nem is beszélve, akik ezt rosszul tudták. A szótárak szerint ez egy görög szóösszetétel, ahol a hierosz "szent", a glifa pedig "véset". Vallásos jelentőségű jeleket jelent s ilyenek a magyar jelhagyományban is léteznek. Az írástörténészek dolgozataiban nem csak egyiptomi hieroglif írásról esik szó, hanem hettita hieroglif írást, urartui hieroglif írást, bübloszi pszeudohieroglifikus írás, krétai hieroglif írást is emlegetnek. Egy Viktor Dracsuk nevű orosz írástörténész sztyeppi hieroglifákról írt, az irodalomban maja hieroglifákról is cikkeznek. Ezekben a hieroglif írásokban általában húsz, vagy több székelyazonos jelet találunk. Ez felveti a kérdést, hogy ha a jeleink azokban a hieroglifikus írásokban hieroglifák, akkor itthon miért ne használhatnánk ugyanazokra a jelekre a hieroglifa szót, amikor ez az egyetlen helyes és pontos szakkifejezés? Csak azért mert a "szakértők" szakmai ismeretei alacsony szintűek?

A hieroglifikus írásemlékek jelei jellemzően nem hangokat, hanem szavakat jelölnek, azaz nem betűk, hanem szójelek. Ezt ugyan a jelek szerint az akadémikus tudomány legismertebb szakértőinek is nehéz megemésztenie, ám ettől a szójeleink még léteznek. Veit Gailel az 1500-as évekből hagyta ránk a feljegyzését, mely szerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak. Szójelekből alkotott, régen ismert mondatjelünk például az énlakai Egy Isten ligatúra (1. ábra), amelyet azonban sem az MKI, sem az MTA rováskorpusza nem volt hajlandó létezőként megemlíteni. A szójelek nem jelölik a szó pontos hangalakját (ragozását), ami rugalmas olvasatot tesz lehetővé, vagy követel meg. Az ókori írásokban természetes, hogy egy jelnek több jelentése is lehet. Nincs okunk arra, hogy ugyanezt a tulajdonságot a végső soron kőkori eredetű magyar hieroglif írás esetében hibának tekintsük. 

Egyes írásemlékeken (például a bodrog alsóbűi rovásjeles fúvókatöredéken) megfigyelhető egy modernebb törekvés: a szó hangalakjának lejegyzése érdekében a szótövet szójellel, a ragozást pedig betűkkel rögzítik (6. ábra). 


2. ábra. Benkő Elek és Sándor Klára, az MTA rováskorpuszának szerzői - a róla írt kritikájuk alapján - olvasták a könyvünket, amelynek címlapján bemutatom, belívén pedig elolvasom az énlakai Egy Isten mondatjelet, ismerik Veit Gailel adatát is a székelyek szó- és mondatjeleiről - ezt az írásemlékünket és általában a szójeleinket mégsem érdemesítik megemlítésre sem, talán mert cáfolja a  székely írás alfabetikus jellegéről alkotott finnugrista prekoncepciót (végső soron a sémi eredeztetést)


Az akrofónia rekonstrukciója. A székely írásból ismert e szavak (az eredeti jelnév, szóérték) kezdőhangja, vagy első mássalhangzója. A magyar népi, uralmi és vallási jelkészlet hieroglifáinak a jobbára betűző székely írásban jó formai megfelelői vannak. Amikor e hieroglifák szóértékét (a szó hangalakját) keressük, akkor az első hang, vagy az első mássalhangzó már ismert. A szóból a "j", az atya szóból pedig a "ty" már a kiinduláskor a rendelkezésünkre áll. 

A hímes tojásainkon, az archaikus díszítésű fazekasedényeinken, a magyar címerben, a Szent Koronán, a koronázó paláston és Árpád kori templomaink freskóiban, valamint a hun, avar és honfoglaló régészeti leleteken egy egységes hieroglifikus jelrendszert és íráshasználatot találunk, amely közvetlen előzménye a jobbára betűző székely írásnak. Ebből kiindulva az akrofóniák rekonstrukcióját az elődök kezdeményezéseire (pl. Novotny Elemér sumér-magyar összevetéseire) építve a 90-es években végeztük el Simon Péterrel, Forrai Sándorral és Szekeres Istvánnal. Némelyik székely szó- és mondatjel esetében nem is volt szükség a rekonstrukcióra, mert majdnem a teljes alakja fennmaradt a szónak, vagy mondatnak. Ilyen az "us" (ős) szójel és a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel is a nikolsburgi ábécéből. Ezeket csak el kellett olvasni a latin írásról tudottak segítségével.

A rekonstrukciókhoz felhasználható volt a népi, uralmi és vallási jelkészletünk néhány folyamatosan ismert szójele (ilyen a heraldika által megőrzött hármas halom ország jelentése és hangalakja).

Segítségünkre volt a szójeles írások hasonló jeleinek jelentésbokra, esetenként hangalakja is (ez utóbbira példa a székely "zs" rovásbetű alakjával pontosan megegyező alakú kínai sen "fiatal növény" szójel, amelyből a magyar zsenge szó tövére lehetett következtetni). 

Az akrofónia-rekonstrukciók leírása megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetben. 



3. ábra. Pécsi (szajki?) avar szíjvég jelekből álkotott szimmetrikus antropomorf ábrázolással, az olvasata a legfelül található kör alakú jellel egyetemben: Lyukó a nagy, ragyogó király szár (mai magyarsággal: Lyukó a nagy, ragyogó király úr)


A hieroglifikus írásemlékek gyakran nem sort, hanem egy képet alkotnak (3. ábra). Akik a kisiskolás korukban tanult latin írástól, mint kályhától tudnak csak elindulni s nem nagyon sikerül továbblépniük, azoknak a legnagyobb megértési nehézséget a hieroglif írásemlékek nagy részénél előforduló képszerűség jelentheti. Ám - tetszik, vagy sem - az írásemlékek jelei nem voltak mindig sorokba rendezve. A jelekből alkotott sorokat csak kb. Kr. e. 5000 táján fedezte fel az emberiség. Azt megelőzően a jelek vagy látszólag rendszertelenül voltak elszórva a rendelkezésre álló felületen, vagy egy nagyobb képbe (ábrázolási konvencióba) rendeződtek. Ezek a képek az ősvallás legfontosabb mondanivalóit illusztrálták jelekből alkotott képekkel. Az ábrázolási konvenciók legszebb, legérdekesebb példái közé tartoznak az isten- és uralkodó-ábrázolásokhoz használt szójelek (3. ábra). Az a szokás, hogy a test egyes részleteinek 1-1 szójel felel meg, még a kőkorban alakult ki (4/a. ábra).



4/a. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szójelei az íráshordozó egyes részfelületein (a tehénszobor testtájain) vannak elhelyezve s ugyanez a jelhasználat figyelhető meg az Árpád kori  királyfejes gyűrű esetében is


4/b. ábra. Királyfejes aranygyűrű a XI. század első feléből a Ragyogj, jóságos, nagyságos Lyukó ten országa! (esetleg Ragyogj, jóságos, nagyságos Lyukó ten uraság!) mondattal, fotógrafika


4/c. ábra. A XI. századi királyfejes gyűrű szimmetrikus mondatának elolvasható hieroglifái (ősvallási kötődésű képszerű szójelei) 




4/d. ábra. A XI. századi királyfejes gyűrű szimmetrikus mondatának hieroglifái és a székely írásban (a hármas halom esetében a magyar heraldikában) megtalálható párhuzamaik





A hieroglifikus írásemlékeken szétszórtan elhelyezkedő szójeleket mondattá kell szervezni. Ebből áll egy-egy hieroglifikus írásemlék megfejtésének lényege. Meg kell találni az adott szójel-készletnek, a képi és egyéb körülményeknek leginkább megfelelő mondatot, vagy mondatokat. Több írásemlék elolvasása után a szaporodó tapasztalatok alapján ez egyre biztosabb eredményre vezet. Szerencsére (vagy sajnos?) a mondatok nem túl hosszúak és nem is bonyolultak, ezért szinte mindig lehetőség van az egyedül üdvözítőnek tűnő megoldás, a helyes olvasat megközelítésére. 



5. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez (középen) és az égigérő fát jelképező, Dana ős nagy szár a zsenge sar (mai magyarsággal: Dana ős nagyúr a zsenge úr) olvasatú mondatjele (balra), valamint az elemi hieroglifáknak megfelelő székely "d", ős, "sz", "n" és "zs" rovásjelek (jobbra, fentről lefele)


A hieroglif írás időtávlatai lényegesen nagyobbak. A fenti nehézségek legyőzése egy új forráscsoport megismerését teszi lehetővé, amely több tízezer év kultúrájába enged bepillantást. Az egyetemeken ezzel szemben napjainkig tévesen azt tanítják, hogy az írást a sumerek találták fel kb. 5000 évvel ezelőtt. Ezt ugyan az ismert írásemlékek (például a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek, amelyek között 20 székelyazonos is akad, valamint a 6000 éves Tordos-Vincsa kultúra 49 székelyazonos jele) már régen megcáfolták, ám e tényeken nem akadt fent az akadémikus "tudomány". Kitalálták az "írást megelőző jelrendszer" fogalmát és a jelek szerint senkit sem zavart, hogy ilyesmi elvileg sem létezhet. A szakképzettek és a dilettánsok java ennek ellenére azonnal legyint, amikor meghallja, hogy szerintem az írás (a legkorábbi jelkészlet) legalább 50 000 éves. Ők már a szám nagyságából tudják, hogy elgurulhatott a gyógyszerem. Nem gondolnak rá, hogy csak ők nem ismerik az írástörténetet és a legújabb felfedezéseket. Ilyen például a Genevieve von Petzinger által a világ kontinenseinek barlangjaiban talált 10-40 000 éves jelkészlet, amelyet ő is - helyesen - monogenezissel, egyetlen ősi központban keletkezettnek gondol. Az elolvasható írásemlékek közül pillanatnyilag a legkorábbi a Stadel-barlang 38 000 éves oroszlánfejű emberének, egy kis mamutagyar szobrocskának az egyszerű felirata. 


6. ábra. A vegyes rendszerű bodrog alsóbűi rovásemlék olvasata lentről felfelé: Nagyon nagy Lyukónak (az utóbbi szó ragozását betűzték)


Ha az olvasó e régi írásunk felsorolt sajátosságait el tudta fogadni és ismeri a székely jeleket, valamint a Magyar hieroglif írás c. kötetből ismeri ezek hieroglifikus megfelelőit is (tudja, hogy egy székely betű melyik szójelből alakult ki), akkor nekiállhat a népvándorlás, vagy a honfoglalás korából származó leletek, sőt az amerikai indiánok népi cserépedényein lévő elolvasható díszítések értelmezésének is. 

 

Irodalom

Varga Géza: Lapul, mint tudományos konszenzus a fűben? - válasz Bálint Csanádnak

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről


Varga Géza: Az MTA rováskorpusza

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése