Oldalcsoportok

2020. december 31., csütörtök

A szentgericei világmodell a karcagi rovásszöveg előképe

A Karcag-orgondaszentmiklósi csatkarika rovásfeliratát egykor elemezve az ismétlődő jelkiosztás alapján kezdettől az volt az álláspontom, hogy ezek a karcagi jelek eredetileg egy felülnézeti világmodell sarkain és oldalfelezőin szerepelhettek. Csak az idők változása kényszerítette őket egy modernebb körirat formájába. 

A közelmúltban közzétett tanulmány (Katona-Kiss Attila és Bíró Gyöngyvér: Újabb adatok a Karcag–orgondaszentmiklósi csat kérdésköréhez, Rovásfeliratos csatok a Kárpát-medencében) újra napirendre vette a karcagi rovásfeliratot. Ám ez esetben is csak az bizonyosodott be újfent, hogy az akadémikus "tudomány" sorozatosan melléfog minden olyan rovásfeliratunk esetében, amelyikben szójel szerepel. A karcagi csatkarika esetében előbb Fehér Bence, utóbb meg a Katona - Bíró szerzőpár járt így. Társaikhoz hasonlóan nem értenek a rovásírásunkhoz sem, meg az ótürk rovásíráshoz sem, ezért az ellenőrzést nem végezték el és szinte változatlanul elfogadták Hakan Aydemir komolytalan török nyelvű olvasatát. Ha az egyetemeinken semmit, vagy ostobaságokat töltenek a diákok fejébe a székely írásról, a "tudományos konszenzus" pedig féltékenyen őrködik, nehogy kiderüljön a szójeleink léte, akkor íme az eredmény. A jobbra érdemesült szerzők az alátámasztást nélkülöző kun írás meséjével traktálják a tágranyílt szemű publikumot. Egyúttal minden ok nélkül a kunoknak ajándékozva a leghosszabb hieroglifikus írásemlékünket. 

Ezen töprengve az eszembe jutott ama szentgericei világmodell, amelyre Góczánné Illés Csilla hívta fel a figyelmemet nemrég, akinek ezúton is köszönetet mondok ezért.

Így adódott, hogy nem kellett elvégeznem e feltételezett világmodell rekonstrukcióját (aminek a megrajzolására évek óta készülődtem), mert előkerült egy erdélyi templom mennyezetkazettájában egy hasonló. 


1. ábra. A szentgericei (Székelyföld) unitárius templom egyik mennyezetkazettájának közepét kitöltő felülnézeti világmodell




2. ábra. A karcagi csatkarika



3. ábra. A szentgericei világmodell és a karcagi csatkarika csak egyetlen jelben térnek el, a szetgericei sar "sarok, úr" hieroglifa helyett a karcagi csatkarikán az ég szójele szerepel


A karcagi csatkarika egy négysoros ősvallási imát őrzött meg, amiből következően annak archaikusabb szentgericei változata is egy ima. A régiek nyilván úgy gondolkodhattak, hogy az ősök istene azonos a miénkkel, ezért a régi és szép imádságok jó helyen lesznek a keresztény templomban is.

A szentgericei világmodell jeleit egy nyolcágú csillagba tömörítette az alkotója. Ezeket a jeleket elhelyezhette volna egy kör, vagy négyzet alakú kereten is. 

A szentgericei jelek képszerűek, a karcagiak meg lineárisak, ám a megfelelésük nyilvánvaló. A képszerű szentgericei jelek elolvashatóságán - feltételezem -  sok olvasóm megdöbbenhet. A szentgericei írásemlék valóban díszítés jellegű, ám a hozzáértő szem számára ennek ellenére elolvasható maradt. Az elolvasást a jelek és a párhuzamok ismerete segíti. 

Például a 3. ábrán látható szentgericei magas kő mondatjel egy lépcsős toronytemplomot (lépcsőszerűen egymás fölé tornyosuló hegyeket) ábrázol, amelyet egykor magas kőnek neveztek. Ez volt az égbe vezető út jelképe, amelynek bal oldalából a magas (4. ábra), jobb oldalából pedig a szójelünk (5. ábra) alakult ki. 

A szójeleket és az ábrázolási konvenciókat a Magyar hieroglif írás c. kötetben mutattam be. 

Az ótürk jelek ismerete segíti a szentgericei és karcagi jelek jobb megértését. Például a magyar jelek közül kevéssé ismert az ótürk írás "ök. ük, kö, kü" szótagcsoportjelével rokon  szójelünk, amelyből a ritkán használt "harmadik k" és az egyik "ö/ő" rovásbetűnk is keletkezett. A hasonló esetekben, amikor a magyar jelek rokonságban vannak ótürk jelekkel, megfigyelhető, hogy a magyar jelkészlet tartalmazza a kezdeti, a közbenső és a végső alakváltozatokat is, míg az ótürk jelek között csak egy származtatott alak található, amiből következően a magyar jelkészlet eredeti, az ótürk pedig átvétel. Ezt a helyzetet szemléltetik az alábbi ábrák.



4. ábra. A magas hieroglifa formai változási folyamata végig kísérhető a rokon jelek összevetésével a képszerűtől a lineárisig: szentgericei magas hieroglifa (balra), a kínai magasba vezető út jel (Karlgren 1108d, 2.), a székely írás "m" betűje (3.) és a karcagi magas szójel (jobbra)




5. ábra. A  hieroglifa változási folyamata végig kísérhető a rokon jelek összevetésével a képszerűtől a lineárisig: szentgericei kő szójel (balra) és rokonsága: a jenyiszeji ótürk "ök, ük, kö, kü" szótagcsoportjel (2.), a székely írás kodárosi "k"/kő jele (3.) és a karcagi kő szójel (jobbra)



A fenti írásemlékekben megtalálható két ábrázolási konvenció: a "felülnézeti világmodell" (ez a Föld hieroglifa), valamint a "magas kő" ábrázolási konvenció két fajtája. Az egyik fajta csak a magas és a hieroglifából áll, míg a másik fajtánál ezek közé egy harmadik szójel is befurakszik (általában az Isten valamelyik neve, vagy jelzője).   

A szójelek nem jelölik a ragozást, ami a mondat kiolvasásakor egyfajta szabadságot jelent (kényszerít ki). Ehhez társul az a nehézség is, hogy egyes szavak a nyelv változása miatt nem maradtak meg eredeti alakjukban. Ezért például a Magas sar kő jelsorozatot mai magyarsággal Magasságos úr köve, vagy Magas úrkő, esetleg Magas sarokkő alakban is olvashatjuk. A hasonló dilemmák feloldását a százszámra rendelkezésünkre álló hieroglifikus emlékanyag feldolgozása remélhetőleg segíteni fogja. Összegyűlhetnek ugyanis azok a tapasztalatok, amelyek majd lehetővé teszik a megfelelő válasz megfogalmazását.


Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: A Katona-Bíró szerzőpár a karcagi csatkarika feliratáról



Varga Géza: Kérdés és felelet a "magas kő" ábrázolási konvenció kapcsán





2020. december 30., szerda

Elolvasható hun jelvény a British Museum-ban

A csodaszép hun tárgyak megtalálhatók e széles világ legjobb múzeumaiban. Nincs tehát semmi különös abban, ha a Bristish Museum is szert tett néhányra, köztük az alábbi, meglehetősen különös alakú tárgyra is (1. ábra). 

A múzeum a neten (1megkérdezi az olvasóitól, hogy mi is ez a tárgy: pénztárca(?); hevedervég(?); kardhüvely(?). Ez a közvetlenség van annyira magától értetődő és helyénvaló, mintha én kérdeztem volna. Rögvest meg is írom nekik, amint tudok angolul, hogy ez egy világnézetet kifejező jelvény. Persze ők a tárgytípusra, mint fizikai objektumra kérdeztek rá, mert a régészek már ilyenek. A legritkább esetben érdekli őket egy hun lelet gondolati tartalma és mondanivalója. Persze, ha érdekelné őket, egyelőre akkor sem tudnák elolvasni. Ideje lenne lefordíttatnom a Magyar hieroglif írás c. kötetet angolra.

A leírás szerint a tárgy aranyból és gránátból készült, lévén ez a hun ötvösök kedvenc anyagjegyzéke. Az elolvasott mondat a hun-avar-magyar hieroglifikus imák legnépesebb csoportjába tartozik. Ezek azt hirdetik, hogy a terület ennek, vagy annak az istennek a földje.




1. ábra. Hun jelvény a Nagyon nagy Lyukó ragyogó Földje mondattal a British Museum-ból (fotógrafika, középen), balra a nagy, Lyukó, ragyogó és Föld hieroglifák, jobbra a nekik megfelelő székely "n", "ly", "r" és "f" betűk


A hieroglifikus írásemlékek jellegzetessége, hogy ismétlődő szövegpanelek találhatók bennük. Vallásos mondanivalójú jelmondatokat népszerűsítettek és ezzel fejezték ki a tulajdonosuk világnézetét. Ezen az angliai hun tárgyon ilyen szövegpanel a nagyon nagy, valamint a ragyogó Föld szerkezet. 



2. ábra. Kercsi hun töredék nagyon nagy Üdő olvasatú részlete 









5. ábra. A kölkedi avar korongfibula nagy isten Földje mondata


A nagyon nagy-ot hasonló megoldással megtaláljuk egy kercsi hun töredéken (2. ábra). A ragyogó Föld párhuzamaként pedig az apahidai hun turulok ragyogó ország (3. ábra) és a Gizella-kincs avar készítésű turuljának ragyogó nagy ország olvasatú mondata (4. ábra) kínálkozik. A kölkedi aranykorongon a nagy isten Földje mondat olvasható (5. ábra). 


Jegyzetek


(1) A rokonszenves kérdést ezen a webhelyen olvastam: https://www.britishmuseum.org/collection/object/H_1923-0716-12 . 

Ez a kérdés arra a hasznos és becsületes alapállásra épül, hogy bárkinek a tudását fel kell használni a tudományos előrelépés érdekében. Nekik ott, a ködös Albionban ez fontos és alkalmas elv lehet. Gratulálok a nyitott hozzáállásukhoz!

Nem ezt a nyitottságot tapasztaltuk a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott, rovásjeleket hordozó budapesti késő középkori jelvényt restaurálás ürügyével barbár módon lereszelték, majd a maradék rovásjeleket letagadták róla. 


Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia

Varga Géza: A Gizella kincs turulos fibulájának hieroglifikus szövegei

Varga Géza: Kercsi hun turulok szimmetrikus hieroglifikus mondatokkal

Varga Géza: Eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást?

Varga Géza: Az apahidai hun turulok hieroglifikus szövegei

Varga Géza: A kölkedi avar boglár magyar hieroglifái


2020. december 29., kedd

Magyar mondat egy apahidai hun csat nyelvén

 


1. ábra. Az apahidai hun csat nyelve az égig érő fát ábrázolja és Ak szár ügy (mai magyarsággal Ak "Heraklész" úr folyó) alakban elolvasható, az istennel azonos Tejútra (égig érő fára) utal



E cikkben az égig érő fa egyfajta jellegzetes ábrázolását mutatom be egy apahidai (Kolozsvár mellett) hun csat (1. ábra) és párhuzamai segítségével (a kölkedi boglár csak a faábrázolást tekintve párhuzamos, 4. ábra). Mindegyik tárgyon megtaláljuk a magyar hieroglif írás szár "úr" szójelét, amely az égig érő fát még ágakkal együtt ábrázolja. Ebből alakult ki a székely írás egyszerű függőleges vonal alakú "sz" betűje.

A bemutatott csatok illusztrálják ama hun szokást, hogy a csat ívét és a nyelvét egy szembőlnézeti világmodellnek tekintik és ekként ábrázolják. (A szembőlnézeti világmodellekről A magyarság jelképei és a Magyar hieroglif írás c. kötetemben írtam bővebben). 

Az égbolt ívét az Ószövetségben is szereplő Óg király jelével (a székely írás "o/ó" jelének előképével) vagy a nagy szójellel (a székely írás "n" betűjének előzményével) jelzik.

Az égboltot középen alátámasztó égig érő fát (Tejutat) vagy a szár "úr" szójellel, vagy a Bél szár (mai magyarsággal Bél úr), esetleg az Ak szár ügy (mai magyarsággal az Ak úr a folyó) mondattal látják el.

Az apahidai csat és a kölkedi boglár összetett szár jele ez utóbbinak felel meg. Valójában egy ligatúra (szójelekből alkotott mondatjel), amelyben az ágak az Ak "patak, Heraklész" és az ügy "folyó" szavaknak felelnek meg. Az Ak, szár és ügy hieroglifák székely Ak, "sz" és "ü" megfelelőit a 4. ábra jobb alsó sarkában mutatom be.

A bemutatott leletek nyilvánvalóvá teszik, hogy a lomovátovói, a hun és az avar tárgykultúra, valamint jel- és nyelvhasználat azonos és sztyeppi eredetű. 




2. ábra. A hun kötődésű, ám - a kezdetét tekintve - Attilánál korábbi lomovátovói kultúra csatján szintén megtaláljuk a szár "úr" jelet, míg a csat ívén a nagy hieroglifát olvashatjuk, ez azt jelenti, hogy a csatnyelvre rakott szár "úr" jel alkalmazásának szokását a sztyeppéről hozták az azonos jel- és nyelvhasználattal rendelkező  hun és avar eleink, a csat jelei együttesen Nagy szár (mai magyarsággal Nagyúr) alakban olvashatók




3. ábra. A Zamárdi avar temetőből előkerült csat nyelvére a Bél szár (mai magyarsággal a Bél úr) mondat van írva, ami - az apahidai hun csat mondanivalójával összevetve ezt az avar párhuzamot - azt jelenti, hogy eleink Bél fiúistent azonosították a Tejúttal (az égig érő fával), a csat ívén és szárán lévő jelek együttesen a Magasságos Bél úr köve olvasatot engedik meg mai magyarsággal 




4. ábra. A kölkedi avar boglát, amelyet a stílusa miatt némelyik régészünk germán eredetűnek gondol, ám az apahidaihoz és a lomovátovóihoz kapcsolódó faábrázolás, a magyar jel- és nyelvhasználat a germán eredetet nem támogatja, a fa olvasata az apahidaihoz hasonlóan itt is Ak szár ügy (mai magyarsággal: Ak "Heraklész" úr folyó)



Jegyzetek





2020. december 27., vasárnap

Janurik Tamás a magyar nemzeti gőgről



Az alábbi "párbeszéd" (pontosabban kocsmai stílusú jelzőosztogatás) zajlott le az elmúlt órákban az academia.edu eszmecsere rovatában. 

Janurik Tamás eleve egy alátámasztást nélkülöző olcsó vádaskodással kezd, mert szerinte csak a dicső ősök kutatása érdekelheti a körön kívüli kutatókat. Ez egy Zsirai óta hangoztatott rágalom, amivel a szakmai kérdéseket (esetünkben a létező hieroglifikus nyelvemlékek figyelembe vételét) próbálják meg kikerülni a százéves téveszméik látszatának fenntartása érdekében. 

Azt a sajnálatos körülményt dokumentálja ez a néhány sor is, amit eddig is ismertünk, hogy az érdemi szakmai kérdések megbeszélésére ezek a nagy mellényű urak/elvtársak nem képesek. Az elvégzendő munkát és a tanulást, amire rászorulnának, puszta jelzőosztogatással hárítják el és megmaradnak a régen levitézlett prekoncepcióiknál és sablonjaiknál.
 

Janurik Tamás írja a Dicső őseink és az ugor valóság c. dolgozatában (1) az academia.edu internetes hasábjain:  

"A magyar nyelv eredetének kérdése napjainkban ismét kiszorult a tudományosságból és politikai csatározás színhelye lett. Újraéledt a régi nemesi szemlélet: az az értékes ember, akinek dicső ősei vannak: de genere Huba stb. Ez a felfogás ismét sajátos nemzeti gőggel párosul: a magyar nemzet különlegessége, minden más nemzetnél előbbre való, ezért nekünk csak dicső őseink lehetnek. A dicső ősök utáni hiábavaló keresgélés pedig újra az elcsépelt dacos vádaskodással párosul: a Habsburgok azzal alázták dicső nemzetünket, hogy nekünk csak primitív, kunyhólakó, „halzsíros” rokonaink vannak, hogy csak egy kis nyugat-szibériai néptöredék, a manysik leszármazottai vagyunk. Újabban külön intézet alakult arra, hogy a magyarságnak dicsőbb múltat kreáljon: ha nem is tekinthetjük őseinknek a sumérokat, etruszkokat, a párthusokat, a szarmatákat ... a Kárpát-medence itt élt népeit: a dicső hunokat és a dicső avarokat. ... Amíg azonban a sumér és etruszk nyelv írásos emlékei számtalan „tudományos” próbálkozás szerint sem akarnak hasonlítani a magyar nyelvre, a szkíták, a hunok, az avarok nyelvéről szinte semmit sem tudunk". (2)


Varga Géza: Kedves Janurik Tamás!

Lehet, hogy maga semmit sem tud a szkíták, hunok és avarok nyelvéről, ám ez csak azért van, mert nem figyel oda a magyar hieroglifákkal írt szkíta, hun és avar nyelvemlékekre. Aki ezeket ismeri, az tudja, hogy a felsorolt ​​népek magyarul beszéltek. A dicső ősök utáni epekedés pedig csak egy magyargyűlölő fantazmagória. A kutatást - legalábbis az én esetemben - nem ez irányítja, hanem a kíváncsiság. Ezért a mondatát ne többesszámban fogalmazza meg, legyen szíves!

Ajánlom a figyelmébe az alábbi cikkeimet:

Szkíta tartalom
Avar és hun tartalom


Szegedi Kristóf István: "Miért kell mindig minden holdkóros elképzeléssel teletrollkodni MINDEN áldott fórumot? Annyira unalmas, hogy már az academia.edu-n sincs menekvés. Ez borzasztó és egyben nevetséges." (3) Varga Géza: Nem trollkodásról, hanem arról van inkább szó, hogy aki nem ért a szakmai oldalához a dolognak, az is könnyedén tud jelzőket osztogatni. Az én felvetésem tisztán szakmai volt, kérem, maradjunk ennél! Ha pedig fogalma sincs a magyar hieroglif írással írt nyelvemlékeinkről, akkor nem nagyon kellene beleszólnia.


Összegzés

A kenyere javát már elfogyasztott Janurik Tamás inkább nem válaszol. Ő már kellőképpen koros ahhoz, hogy ne kezdjen új dolog megtanulásába és azt is felmérhette, hogy egy itt kibontakozó tudományos igényű párbeszédben csak veszíthet.

A hozzá képest kezdő Szegedi Kristóf Istvánt ezek a megfontolások nem zavarták, ő abban a hiszemben lehet, hogy amiről nem tud, az nem is létezik és a vélt fennsőbbsége tudatában bátran osztja a jelzőit. Egészen elképesztő, hogy egy új forráscsoportot, amely a magyar nyelvtörténet legkorábbi, addig lényegében forrástalan időszakát képes megvilágítani, ilyen gyűlölettel fogadjon valaki.

Mindezt egy tudományos folyóiratban, mert ez a "tudomány" ilyen színvonalon áll, az egyetemeken ilyen szintet képviselő "tudósok" oktatnak s ennek megfelelően félrenevelt "szakemberek" végeznek.


Janurik Tamás lejáratja magát

Janurik Tamástól mégis kaptam egy hosszú levelet. Sajnos, csak az academia.edu szoftvere által eltorzított változata jutott el hozzám és csak azt tudom közreadni. Tisztelt Varga úr! Az én írásaim nem Önnel hadakoznak, azokat a törekvéseket bírálom, azokat újra akarják értelmezni a magyar nyelv eredetével. A magyar nép sok elemű népességből keveredett egy nemzetté, de akinek magyar az anyanyelve, az a magyar nép része. A magyar nyelv is számtalan idegen szót átvett, befogadott, ez a világ minden élő nyelvében így van. Sőt a holt nyelvekben is: a latinnak nem volt szava a zseb fogalomra, mert a zsebet csak a reneszánsz korban találta meg egy szabó: a köpenyekre nyílt vágott, hogy leh lehessen nyúlni az övre függesztett pénzeszacskóért, majd kitalálta azt, hogy egy kis zsákocskát varrnak. rá belül, akkor nem kell a bugyellárist az övre akasztani.
A magyar-latin szótárban úgy magyarázzák a zseb fogalmat, hogy sinus togae = a tóga hajlata. Ezt azért hoztam fel példaként, mert minden szó létezésének társadalmi háttere van, új szavak keletkeznek és a szükségtelenné vált fogalom szavai kihullanak a nyelvből. A mai gyerekek már nem ismerik pl. a kulák szótár (szerencséjükre): én még voltam kulákgyerek, ezért kitűnő tanulmányaim középiskolában nem tanulhattam tovább, marósként majd szobafestő szakmunkásként kezdtem az életemet. A mi összeütközésünknek más az oka: több évig tanítottam Kecskeméten a szóbeli és írásos kommunikáció tantárgy keretében az írástörténetet a tanító szakos hallgatóknak. Az ön feltevéseit anakronisztikusnak tartom: az írás jelek első csak képei voltak: a dakota indiánok több évig vezetett Téli krónikája szerint megnézni: pettyes arc emlékeztet a himlőjárványra, fejek a vízben: többen vízbe fulladtak, első láttak patkolt lovat stb. Ilyen piktogrammok a mai világban is léteznek a repülőtereken: a csomagfelvétel, toalett, taxi stb. eligazító táblák, mindenki mindenki megért, és meg is tud nevezni a maga nyelvén. Ezeknek a piktogrammoknak tehát csak jelentése van, saját hangalakjuk azonban nincs. A következő fázis volt az írástudomány fejlődésében az ideogrammok kitalálása: a mai kínai írás ilyen: 出口 egy hegyen egy másik hegy sematikus rajza és a száj sematikus rajza úgy értelmezendő: elmenő nyílás, vagyis kijárat. Ez van a tokiói metróban is, egy gyengébbek kedvéért mellette van az EXIT szó is. Az általam pofátlanul felvetett vanuatu 26 is ilyen ideogramm, mindenki érti, hogy mennyi, de mindenki a maga nyelvén másként mondja ki a számot. Az egyiptomi írás rajzolt jelekből állt. a logika az volt, hogy az egyiptomi (a mai kopt) nyelven röviden hangzó szavaknak voltak rajzaik, ezeket kellett összeolvasni, és a hozzávetőleges hangzás alapján a jelek jelentését kitalálni .. Az én szemléltető példám erre: NAP + LÓ = napló, FŰ + CET = füzet stb. Arany János szellemes képrejtvénye a HAT HÁZ, KÖR, ÜL, SÁS, KACSA, PATKÓ VÁLYOG rajzokból kiolvasható "hat ház körül sáskacsapat kóvályog". Az egyiptomiak azonban még nem jutottak el annak a felismeréshez, hogy egyes jelek hangokat jelöljenek. Feltalálták viszont, hogy a papiruszra lehet írni, ekkor egyszerűsítették az írásjeleket, Ezeket vették át a főniciaiak, akik az alef, béth, gamel, dáleth stb. jeleket már szótagjelként használták (nem törődve a magánhangzókkal). A görögök ezt az alfa, béta, gamma, delta stb. jeleket már csak mássalhangzók jelölésére használták, a H héta jelet étének ejtették, ezzel feltalálták a magánhangzók külön jelekkel való ellátását. A görögök előtt tehát az emberiség nem ismerhette az egy hang = egy betű megfelel. A görög írást átvették az etruszkok, tőlük a latinok, ez lett a mai latin betűs írás, valamint a szlávok más irányban alakított a saját hangjaihoz a görög jeleket, ez lett a cirill betűs írás. Ez az én véleményem az írások történetéről. Kimaradt két jelrendszer: a sumer ékírás szerintem zsákutcába futott, az agyagtábla, mint adathordozó nem tudott versenyezni a papirusszal pergamennek és a papírral, az agyagra kíalakított ékjelekből nem lettek másodlagos írások. A különböző (türk, székely-magyar) rovásírások, a skandináv, ír stb. rúnák szerint mind kései, másodlagos adaptációk, a betűjelölés görög eredmények szerint kialakított betűket, ligatúrákat használó jelrendszereket. Ezért tartom írástörténeti képtelenségnek, hogy Ön a különböző kultikus tárgyak díszítőelemeit üzenetekként, hangzásuk alapján, magyar nyelven írottként olvasni tudja. Mindenesetre megígérem, hogy az új évben részletesen tanulmányozni fogom az ön által A tanulmány tanulmány, és (indulatmentesen) értékelni fogom a megállapításait. Tudom, hogy nekem is sikerült Önt többféleképpen is emberileg megbántanom, ezért most bocsánatot kérek, de a tudományos másváltozatú változatlanul fenntartom, Boldog új évet kívánok! Janurik Tamás

E levélre az alábbi választ írtam:

Kedves Janurik Tamás!

Köszönöm a részletes és komoly válaszát! Ami a 26-ot illeti, nem történt semmi, fátylat reá! 

Az írással kapcsolatos álláspontja megfelel annak, amit az egyetemeken tanítanak, a kezdeteket illető valóság azonban ennél gazdagabb és már többet lehet róla tudni.

A székely írást ma alfabetikusnak tartják, pedig ma is van néhány szó- és mondatjele is. A szkíták, hunok, avarok tárgyain olvasható "díszítések" nem betűk, hanem szójelek. Ezek képszerűségét (képi tartalmát) meg lehetett állapítani. Tehát Önnek igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy a jelek régen képjelek voltak. Ám ezt a képszerűséget a székely írásjelek jórészt máig megőrízték. 

Az írástan számára érdekes kezdeteket nem a kb. 30 000 éves barlangrajzok képviselik, hanem a kb. 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek, amelyek közül 20 db. megegyezik a székely jelekkel. Azért, mert ezek a székely jelek már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. S ennek köszönhetően el tudom olvasni némelyik indián fazekas "díszítéseit". Ez persze nem igazi olvasás, hiszen nem tudhatom, hogy az indiánok milyen hangalakot kötöttek a jelekhez. Azonban érteni vélem azt, amit a fazekas közölni akart. Egy-két esetben a hangalak is felsejlik. Például, amit Sadovszky, ha jól emlékszem, yomi-nak (a jó szavunk rokonának) mondott, azt megtalálni és elolvasni vélem jóma "jó magas, jó mágus" alakban (ez a finn jumala és a japán Jimmu tenno szavak rokona). 

Ami az első jelek hangalakját illeti, azt a legkorábbi idők esetében valóban csak találgatni tudjuk. Igen sokat kell ahhoz dolgozni és töprengeni, hogy egy-két kőkori szó hangalakját tisztázzuk. Ez nem reménytelen. Például az amerikai indiánok népi jelkészlete segítségével erre elvileg lehetőségünk lenne, de amerikai kutatók barátsága kellene hozzá. 

Szerintem az első pillanattól volt a szójeleknek hangalakja, mert az ősvallás csak így tudta használni őket. Az Orion csillagkép példáját már említettem, most ahhoz fűznék még néhány további gondolatot. Az első jelek az ősvallás jelképei voltak, de már kezdettől jelentést hordoztak, amihez - természetesen - szó, vagy mondat értékű hangzó alak is kötődött. 

Ha eleink az Oriont az atyaisten égi előfordulásának tekintették, akkor érthető, hogy az Orion csillagkép (X-re alapozott, vagy homokóra alakú) rajza a suméreknél is, meg a kínaiaknál is az "atya" jele volt, a székely írásban pedig a "ty" hangot jelöli. Tehát (végtelenül leegyszerűsített) képjel, de van hangzó értéke (a szójeleknél szó, a betűnél hang). Az "atya" szójel története sokkal régebbi a suméreknél, például előfordul a tatárlakai táblákon is, amit Záhonyi András csillagtérképnek tart - jogosan. 

Az 50 éves kutatásaimat a Magyar hieroglif írás c. kötetben foglaltam össze. Ezt a könyvemet az Élet és irodalom a hét nyelvészeti kötetének minősítette. Ebből szívesen küldök tiszteletpéldányt, remélve, hogy értékelést ír róla az academia.edu-ra, vagy egy másik tudományos folyóiratba. 

A régi tárgyak "díszítései" nem öncélúak voltak, hanem ősvallási értelmet is közvetítettek. Ezt az értelmet hangzó formában is ki tudták fejezni, azaz el lehet olvasni a "díszítéseket". A "díszítések" motívumai azonosíthatók a székely jelekkel. Innen az akrofónia rekonstrukciója kiindulhatott. A "díszítések" képi tartalma a képszerűbb rajzok alapján is megérthető. Az ismert szójeles írások (sumér, egyiptomi, hettita, kínai) hasonló jelei alapján ezt a jelentést tovább lehet pontosítani. Erre azért van lehetőség, mert az írás nem poligenezis, hanem monogenezis útján keletkezett. A legkorábbi, még közös réteg éppen a székely írásjelek kőkori ősei voltak. Ezen az úton kb. 40 jelünk akrofóniáját rekonstruáltam. Az indián kapcsolat segítségével ezt ellenőrizni és továbbfejleszteni is lehetne - az Ön segítségével.

Üdvözli: Varga Géza

***

Janurik Tamás ígéretéből (az álláspontom részletes tanulmányozásából) azonban nem lett semmi. Nem olvasta és nem értette meg az álláspontomat. E nélkül - a tudományos igényű vita szabályai szerint - nem mondhat tudományos igényű véleményt a munkásságomról. A levele ezért csak egy kocsmai jelzőosztogatással ér fel.

A tudományos igényű vitában a bizonyítás alapja a megismételhetőség lenne. Ha pl. egy kémiai kísérlet ugyanazt az eredményt adja Európában, meg Kínában és Braziliában is, akkor az eredmények alapján bizonyítottnak tekinthető megállapításokat lehet tenni. A társadalomtudományok esetében a megismételhetőség útja a következő: a (becsületes) kritikus megismeri a bírálni kívánt nézetet és végigmenve annak adatain és gondolatmenetén, vagy egyetért a nézettel, vagy megalapozottan cáfolja azt.    

Janurik Tamás eleve nem hivatkozik arra, hogy olvasta volna a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, amelyben kifejtettem a tételt. Janurik Tamás csak Vékony Gábor cikkének olvasásáról tájékoztat, miközben e cikkben egyetlen szó sincs a magyar hieroglif írásról. Azaz Janurik Tamás eljárása nem felel meg a tudományos igényű vita (alátámasztás vagy cáfolat) legelemibb feltételének, mert nem ismerte meg a cáfolni kívánt tételt. A nagy mellényű véleményét mégis levonta és bőkezűen osztogatta a jelzőit is. Ez így inkább hasonlít egy rossz viccre, mint egy tudományos igényű cáfolatra.

Janurik Tamás jelzőket osztogat, mert a szakmai értéke csak ilyen szintű, a képességeiből - a jelek szerint - csak erre futotta, az ígéretét nem tartotta be. A választ csupán Vékony Gábor sohasem bizonyított és azóta a tudománytörténeti téveszmék közé sorolt cikkére alapozta. Vékony Gábor - mint azt fentebb említettem - egyetlen szót sem írt a magyar hieroglif írásról, ezért e tekintetben nem is lehet mérvadó a véleménye.

Janurik Tamás ezt írta az academia.edu-n:

"Végigtanulmányoztam Hosszú Gábor cikkét a TR SHR CB SR rovásírásokról. Az Ön egyetlen állítása sem igaz az őskori hieroglifákról, mert a székely rovásírás azután keletkezett, amikor átvettek betűjeleket a görög, glagolita és egyéb ábécékből, és mindezt időszámításunk kezdete után. Sajnálom, de Önnek nincs joga tudományról beszélni, mert csak fantáziál a semmiről."

Varga Géza: Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az érvelése csak Vékony Gábor téves álláspontjára alapoz. Ezen kívül több más lehetősége is lett volna a nézeteim ellenőrzésére, de azt nem használta ki. Ismerem a szakirodalmat, felesleges a fejemre olvasnia egyik, vagy a másik hozzá nem értő akadémikus "tudós" álláspontját. Ez az, amit megdöntöttünk, csak Ön még nem értesült róla. Vékony Gábort személyesen ismertem, informális munkakapcsolat volt közöttünk és tudom róla, hogy az akkor közkeletű vélekedés kedvéért tudatosan nem mondott igazat. Önnek fogalma sincs a szakmai álláspontok változásáról, alátámasztottságuk szintjéről és természetesen a tényekről sem. A "szakmai" álláspont egy közönséges hazugság volt száz éven át, amit soha, semmivel nem bizonyítottak hitelt érdemlően (Vékony Gábor csak ezt ismételgette). 

1993-ban jelent meg a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk, aminek hatására Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is megváltoztatta a véleményét. Sándor Klára úgy fogalmazott, hogy minden alapvető kérdés tisztázatlan, a tudomány nem ismeri a székely írást. Neki van igaza. Ő is csak megismételte Püspöki Nagy Péter előzőleg kifejtett álláspontját. Korábban az Ön által is idézett téveszmét vallották mindannyian, a könyvünk hatására azonban kijelentették, hogy fogalmuk sincs a székely írás eredetéről. Ha Ön mindenképpen idézni akarja a nem is létező "tudományos konszenzust" (ha azt hiszi, hogy ez a döntő), akkor azt legalább a szakirodalom ismeretében kellene tennie. Ezen felül - ha a nézeteimet akarja értékelni - ismernie kellene az én felismeréseimet is a könyveim és a cikkeim alapján, valamint a létező, kézzelfogható hieroglifikus emlékeket is. A tudományos igényű vita szabályai szerint előbb alaposan meg kellett volna ismernie a cáfolni kívánt nézeteimet, hogy a gondolatmeneten végig tudjon menni, ám ezt elmulasztotta. Nem vette a fáradságot a körültekintésre, ezért a válasza csupán egy értéktelen jelzőosztogatás. Mindössze azt jelzi, hogy képtelennek bizonyult egy tudományos kérdésben a helyzet megértésére és értékelhető válasz adására. 



2. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra és a magyar jelkincs között 49 egyező jel képez hidat, amiről Vékony Gábor cikke semmit sem tud, de a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámítás alapján genetikus kapcsolat fűzi egymáshoz a két jelrendszert



Jegyzet

(1) A cím második fele sem úgy igaz, ahogy Janurik Tamás gondolja, mert az ugor népnév nem az obi-ugorok neve (rájuk csak a hazug finnugrizmus ragasztotta), hanem a hunok neve volt. Azt jelenti az ogur név, hogy mi hunok és magyarok Óg úr (azaz görögösen Heraklész) gyermekei vagyunk.

(2) Mindaddig politikai csatározások témája (is) lesz a magyar nyelv eredetének kérdése, amíg a finnugrista szakmai téveszmék miatt erre szükség lesz. Ideje lenne figyelembe venni a társtudományok (régészet, genetika, írástudomány stb.) eredményeit is, mert a finnugrista köldöknézés csak a kudarcok megismétlődéséhez vezethet.

(3) A könyvkiadás monopóliumának megszűnésével és az internet feltalálásával összefüggésben egyre több terepen találják majd szembe magukat a szakmailag megalapozott kritikával. Ez a trend. Ha ezt nem sikerül tudományos igényességgel feldolgozniuk, akkor ideje felkeresni az agykurkászukat.

De miért is lenne "holdkóros elképzelés" egy nyelvészeti kérdés megválaszolásához a százszámra létező és jól elolvasható hieroglifikus nyelvemlékek tanúságának figyelembevétele? Csak azért, mert ez új azok számára, akik nem olvassák a kérdés szakirodalmát?

Drága édesanyám jut az eszembe ilyenkor mindig, aki a buksi fejemet simogatva sokszor elmondhatta volna, hogy - Olvass édes fiam, mert különben hülye maradsz! - ám sohasem mondta, ugyanis reggeltől estig állandóan olvastam.

Az Országos Széchenyi Könyvtár nyelvemlék-kiállításának látványos kudarca (Monok István főigazgató felmentése) kellett ahhoz, hogy az akadémikus kutatás elkezdje nyelvemlékként kezelni a rovásírásos szövegeket is. Valami hasonló szégyenletes esetre lenne szükség a "tudományos konszenzus" számára a hieroglifikus írásemlékeink létének tudomásul vételéhez és nyelvemlékként való hasznosításához is?


Irodalom

Janurik Tamás (wikipedia)




Szimmetrikus hun mondat Telkiből

Éhmann Gábornak tartozunk köszönettel azért, mert az általa Telki határában talált hun kincsleletről tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum illetékeseit. A muzeológusoknak is jár az elismerés, mert ezt a tárgyat nem reszelték le olyan barbár módon, mint a budapesti késő-középkori jelvényt (1). Így történt, hogy a telki hun kincsek közül immár egy második hieroglifikus mondatot is sikerült elolvasnom (az elsőről az Elolvasható hun ékszer a Ragyogó, magasságos Khuar köve mondatjellel c. cikkben számoltam be).

 . 



1. ábra. Az Éhmann Gábor által Telki határában talált hun jelvényen a szimmetrikusan elhelyezett Élő úr, vagy az Úr laka mondat olvasható (a székely "l" betű akrofóniájának rekonstrukciója még nem befejezett)


A jelvény a székely "l" és "s" rovásbetűk hieroglifikus megfelelőjéből, az élő (vagy lak) és a sar "úr" szójelekből áll. Azt a szimmetrikus szövegszerkesztési hagyományt követi, amit már a szkíta kor óta használtak eleink. Egyes szimmetrikus szövegek a középső jeltől jobbra is, meg balra is kiindulva ugyanazt a mondatot adják vissza. Esetünkben a középső élő (vagy lak) szójeltől lehet kiindulni s azt bármelyik irányban haladva összeolvashatjuk a sar "úr" szójellel és kapjuk ezáltal az Élő sar (mai magyarsággal az Élő úr), esetleg a Sárlak (Úrlak) mondatot.  

Különleges írásalkalmazási szokás ebben az írásemlékben, hogy a középső jel fejjel lefelé áll. Ezt a talán a bustrofedonnal rokonítható szokást (hogy az egyik sor a talpán áll, a másik sor meg a feje tetejére van állítva), tapasztalhattuk már szkíta, párthus, honfoglalás kori és népi írásemlékeken is (ez utóbbira példa egy őriszentpéteri tál 1713-ból).





2. ábra. A hun élő vagy lak hieroglifa (fent) és a székely írás "l" betűje a homoródkarácsonyi feliratból (lent)


A székely "l" akrofóniája pillanatnyilag még tisztázatlan. Felmerült a lak, élő és lélek is, mint az akrofónia lehetséges kiinduló szójele. Ez a rövid hun mondat - a jelek szerint - segít az akrofónia megértésében. Ugyanis az ehhez hasonló, három szójelből álló hieroglifikus szövegek középső jele általában az Isten valamilyen neve, vagy jelzője, ezért a kiesett. A Friedrich Klára által felvetett lélek is megfelelne e fenti követelménynek, ám az él, élő  nagyobb karrierje miatt (vö. sémi Él és Elohim, arab Allah!) az élő olvasat valószínűbb. A lak olvasatot az egykor volt Sárlak "Úrlak" helységnév támogatja.





2. ábra. A hun sar "úr" hieroglifa (fent) és a székely írás "s" betűje Kájonitól (lent)


Jegyzetek

(1) A muzeológusok "mentségére" szóljon, hogy nem ismerték fel a lelet hieroglifáit (a gyengébbek kedvéért: "rovás"jeleit). Ha tudták volna, hogy ez is elolvasható magyarul, akkor talán ezt is barbár módon lereszelik, a maradékot pedig rontott latin M betűnek, a Mária-kultusz kellékének magyarázzák.


Irodalom

Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia