A Magyarságkutató Intézetnek, Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úrnak

Tisztelt Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úr!

1. ábra. a főigazgató úr aláírásának részlete

Köszönettel vettem a válaszát, amelyet az eredetileg dr. Kásler Miklós miniszter úrnak írt levelemre kaptam. Ebben két dolgot kértem:

- Az egyik kérésem a Magyar Nemzeti Múzeumban letéti szerződéssel elhelyezett budapesti hun(?) jelvény - restaurálás ürügyével történt - barbár lereszelésének kivizsgálását célozta. Erre azóta sem kaptam választ, ebben a mostani levelében sem tért ki rá, bár a miniszter úr Önöket bízta meg a kivizsgálással. Amennyire tudom, a régészeti leletek megrongálása köztörvényes bűntett, ezért – mint jogásztól – kíváncsian várom a véleményét!

2. ábra. A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelt, rovásjeleket hordozó felület részlete: az "sz" rovásbetű reszelés előtti és utáni állapota, mivel a frissen reszelt felület azóta sárgából szürkévé változott, mára az "sz" betűből maradt koszcsík is eltűnt, a múzeumi szakértők letagadhatták a létezését

- A másik kérésem a magyar hieroglif írás bemutatását és felhasználását célozta. A múzeumok polcain százával sorakozó rövid hieroglifikus szövegek segítenek meghatározni a szkíta, hun, avar, honfoglalás kori stb. népesség nyelvi hovatartozását és eldöntik az ezekről folytatott vitákat. Ez utóbbi kérdésemre a levélben adott válaszának lényege az, hogy ezeket a „munkálatokat sem profiljában, sem anyagilag, sem egyéb erőforrásaiban nem tudja felvállalni, ezért sajnálatos módon a továbbiakban ezzel a kérdéskörrel nem tud és nem is kíván foglalkozni.”   

3. ábra. A hun divatot hűen követve a rakamazi turul nyakánál is egy elolvasható hieroglifikus szöveg van, amely a Jó úristen magyar mondatot rögzíti

Nehéz lenne ezt elfogadnom. Kezdeményezni lehetne a Magyarságkutató Intézet lehetőségeinek és képességeinek fejlesztését, vagy jobb kihasználását, hogy ezáltal alkalmassá váljon a nemzet számára fontos fenti feladatok elvégzésére. Ha nincs hozzáértő szakemberük, akkor pályázatot is hirdethetnének a székely írás leírása és eredeztetése tárgyában. A több tízmilliós pályadíjak alkalmasak lehetnek a hozzáértők munkakedvének felkeltésére. Persze – emlékszem - nem kíván ezzel foglalkozni.

Levelének némelyik részletére, annak tanulságos volta miatt, bővebben kitérek.

„Úgy ítéljük meg” – írja – „hogy bár fellelhetők íráskutatók a mai magyar tudományosságban, hiányzik egy összefogott, íráskutatással és elemzéssel foglalkozó szakképzett szakmai kör. Újonnan létrejött intézetünknek nem áll módjában az ilyen szakembereket felkutatni, intézetté összefogni, és ideális esetben utánpótlásukat képzési szinten megoldani. Véleményünk az, hogy enélkül tudományos eredményekről, tudományos konszenzusról nem, legfeljebb egyének meggyőződéséről beszélhetünk.”

Mit ér a székely írás eredeztetésekor a nyelvész, régész, történész szakképzettség?

Az első kérdésben mintha egyetértenénk. Ön – bár az Intézetük rendelkezik nyelvész, régész és történész képzettségű szakemberekkel, akiknek elvileg ismerniük kellene a magyar írástörténetet és alkalmasnak kellene lenniük a kutatására – mégis írástörténészek után kiált. Amiből nyilvánvaló, hogy nem ezektől a szakképzettségektől függ az írástörténeti hozzáértés, mert a nyelvészek, régészek és történészek lényegében semmit sem tudnak a székely írás eredetéről.

Írástörténészt Magyarországon nem képeznek, írástörténész diplomát nem adnak ki. A székely írás eredeztetése területén hiányzik az akadémikus tudomány és az egyetemek megfelelő szaktudása és becsülete is (ugyanis nem hajlandók, nem merik felhasználni a körön kívül elért eredményeket). Ezért a levelében kifejtett elképzelés a szakképzett írástörténészek összefogásáról csupán egy megvalósíthatatlan ábránd, mert az egyetemeken ezt a fajta (a székely írás eredetét tisztázó) szakismeretet nem lehet megszerezni. Amint Ön sem tartja alkalmasnak a saját szakképzett embereit. A magyar írástörténet kezdeteit tisztázó kutatómunkát azonban (az Intézetüknek, vagy másnak) mégis el kell végezni, mert e nélkül a korai magyar történet egyik legfontosabb, a szkíták, hunok, avarok és honfoglalók nyelvére vonatkozó kérdése nem válaszolható meg.

Az egyetemeken száz éven át a székely írás ótürk eredetéről alkotott téveszmét oktatták a minden szükségesnek vélt szakképzettséggel és beosztással rendelkező szakemberek. Ettől az első kötetünk (Bronzkori magyar írásbeliség, 1993.) megjelenését követően állt el Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is. Azóta az az álláspontjuk, hogy a székely írás eredete ismeretlen. Amennyiben tehát Ön a tudományos konszenzust keresi, akkor csak ezt a „nem tudom”-ot találhatja meg. Más tudósok újabb álláspontja pedig (a humanisták kitalációja, a kínai írásból, vagy a germán rúnákból való eredeztetés stb.) csupán körültekintést nélkülöző ötletelés. Az akadémikus „tudománynak” szakítania kellene a magyar- és tudományellenes prekoncepcióival. Tudomásul kell vennie a forrásokkal és emlékekkel igazolható tényt, hogy a székely írás eredetileg nem alfabetikus, hanem egy szó- és mondatjeleket alkalmazó írás volt, amelyet nem kellett átvennünk másoktól. Amíg ez elől – a Magyarságkutató Intézethez hasonlóan – különböző hamis ürügyekkel kitér, addig általa nem is lesz előrelépés. Pedig – ha jól tudom – Önök jórészt a korai magyar történet kutatásáért kapják a fizetésüket és sok „szakképzett” emberrel is rendelkeznek hozzá.

A tudományos konszenzusról

A másik kérdés – amiben nem értünk egyet – a tudományos konszenzus értékelése. Ön azonosítja a tudományos eredményt a nem is létező tudományos konszenzussal. Alábecsüli az egyéni meggyőződést, pedig elvileg is belátható, amit Giordano Bruno példája is igazol, hogy a tudományos igazsághoz nem kell konszenzus, azt képviselheti egyetlen ember is. A tudományos tételek bizonyítása nem is népszavazással (konszenzussal) történik, hanem a megismételhetőséggel. Ezért a konszenzus léte, vagy nem léte (tudományos értelemben) teljesen érdektelen, legfeljebb a „tudósok” egzisztenciális biztonságát tekintve lehet jelentősége.

Megértem a hozzá nem értők dilemmáját, akik konstatálják az egymásnak ellentmondó álláspontokat és szakmai-etikai hiányosságaik következtében nem tudnak, vagy nem mernek az alternatívák közül választani. Aki nem képes egy-egy tudományos tétel ellenőrzésére, cáfolatára vagy képviseletére, annak – hite szerint – legalább egzisztenciális biztonságot adhat egy konszenzus létrejötte és az ahhoz való simulás. Konszenzus azonban ezen a szakterületen nincs és a sült galamb sem repül a szánkba. Nem lehet megúszni a tudományos igényű elemzés munkáját (a konszenzust is ellenőrizni kell a megismételhetőség szabálya alapján – s ezen eljárásnak az értékelendő álláspont megértésével kell kezdődnie). 

Mint azt fentebb láttuk, száz éven át létezett egy szakmai konszenzus a székely írás ótürk eredetéről, ami az első keresztkérdésem hatására összeomlott. Mert ennyit ért, mert semmi köze nem volt a tudományhoz. A hozzá nem értő, esetleg egzisztenciális okok miatt téveszmék hirdetését vállaló szakképzett „tudósok” konszenzusa nem vezethetett sehova. Most a „nem tudom” körül mutatható ki a legismertebb kutatók konszenzusa, csakhogy ez sem ad választ a feltett kérdésemre.

Az intelligens kutató arról nevezetes, hogy felismeri a világ dolgai közötti törvényszerű összefüggéseket. E tekintetben figyelemre méltóak Veres Péter kreativitásra vonatkozó kutatási eredményei. Nemzetközi kitekintés alapján azt mondja, hogy a kutatóknak is csak 4%-a kreatív, a következő 6% képes visszaadni azt, amit a professzoraitól tanult, miközben a további 90% szellemi képességeiről jobb nem is beszélni. Ebből következően egy népszavazáson (konszenzuson) alapuló értékelés szinte kizárólag csak téves lehet. 

Püspöki Nagy Péter is azt írja, hogy a székely rovásírásról a tudományosság igényével írt munkák is csak arról tanúskodnak, hogy a szerzőjüknek fogalma sincs sem az íráselméletről, sem az írástörténetről. 

Vagyis a konszenzustól várt eredmény egy megalapozatlan ábránd, amelyik sohasem vezethet eredményre, mert nem lehet megkerülni a megismételhetőségen alapuló, tudományos igényű értékelést (azaz a megfelelő módszeren alapuló munkát). A „tudományos konszenzus” eltúlzott tisztelete ezen a szakterületen a haladás kerékkötője, amit az esetünk is illusztrál. Aki el kívánja kerülni a munkát, amelyhez nincs sem szaktudása, sem kedve, akkor a nem is létező és elvileg sem alkalmas konszenzusra való hivatkozással kísérelheti meg átlépni a munkával járó gondokat.

A tudományosság módszertanáról

Ezt is írja a levelében:

Köszönöm a tanácsait, amelyeket azonban nem tudok hasznosítani! Egyrészt, mert nem vagyok tanácstalan a munkavégzés célját, következő lépéseit és módszerét illetően (a székely írás eredeztetésekor használható kutatási módszert mi fogalmaztuk meg és adtuk közre Szekeres Istvánnal közösen 1993-ban). Például – tudtommal - a világon elsőként alkalmaztuk a matematikai valószínűségszámítás módszertanát az írásrendszerek rokonságának meghatározására. A „konszenzus” ennek a jelentőségét fel sem ismerte, csak ül évtizedek óta a beismert, de nem köztudott romhalmazán (a „nem tudjuk milyen eredetű a székely írás”-on). Vagyis nem létezik a tudományosságnak az a módszertana, amiről – a tényeket nem ismerve - azt feltételezi, hogy az egyetemeken meg lehet tanulni s amelyet a figyelmembe ajánl. 

A levelében azt írja, hogy elolvasta a Magyar hieroglif írás c. könyvemet, de a 33. oldalon található módszertani fejezet elkerülhette a figyelmét. Ilyen módszertani leírásra - tudtommal - senki sem vállalkozott eddig. A Püspöki Nagy Péter által javasolt, alfabetikus írásoknál megfelelő rokonítási elv a szójelekből kialakult székely írás esetében alkalmatlannak bizonyult és ez okozta az akadémikus kutatók sorozatos kudarcait.

Ötven éven át következetesen és egyenesen haladtam előre a kutatásban. Eközben nem nekem, hanem az akadémikus „tudomány” legismertebb képviselőinek kellett meghátrálnia és módosítania a korábban száz éven át hangoztatott akadémikus álláspontot. S mindezt éppen a mi kötetünk hatására. 

Azaz Ön nem rendelkezik elegendő módszertani ismerettel arról a szakterületről, amiről tanácsokat osztogat. Hiszem azt, hogy minden tanácsot és észrevételt meg kell fontolni és a lehetőség szerint fel is kell használni, Az Ön javaslata azonban nem képvisel olyan szakmai-etikai értéket, amely előre vinné a Tudományt. Sőt! Ha várnék a konszenzus kialakulására és komolyan venném a száz éve alkalmazott téves módszertant, akkor a Magyarságkutató Intézet munkatársai – remélhetőleg – továbbra is megkapnák a fizetésüket, ám a Tudomány nem lépne előre (vagy nem a lehetséges sebességgel).

Az általam javasolt új irányú (a magyar írástörténeti kutatás eredményeit figyelembe vevő) munkavégzésükre azért lenne szükség, hogy Önök jól elvégezhessék azt a feladatot, amire az Intézetüket alapították. A szkíta, hun, avar stb. hieroglifikus szövegek nélkül nem lesznek képesek magas szinten megfelelni annak, amit a magyar értelmiség legjobbjai várnak Önöktől, azaz nem lesznek képesek a magyar őstörténet megfelelő leírására.

Téved, amikor azt gondolja, hogy a „tudományosságnak” van használható módszertana. Az akadémikus „tudomány” képviselőinek sorozatos és ismételten beismert kudarcát éppen a módszertani hiányosságuk okozta. Egészen pontosan az a politikai alapozású prekoncepció, miszerint a székely írást az ótürk-szogd-arameus (azaz – tévesen – alfabetikusnak elképzelt) vonalon kell származtatni. A székely írás egy szójeleket alkalmazó hieroglifikus írásból alakult ki. E miatt a székely írást nem alfabetikusan, hanem csak a szójelek létét figyelembe véve lehet rokonítani. A szakképzettséggel és megfelelő tudományos beosztással is rendelkező „tudósok” konszenzusa száz éven keresztül azért járatta le magát, mert ezt – a rendelkezésükre álló források (például Veit Gailel feljegyzése) és írásemlékek (például az énlakai rovásírásos mennyezetkazetta) ellenére - nem voltak hajlandók tudomásul venni. Ebben a könyvkiadás monopóliumán kívül a „tudományos konszenzus” misztifikálása is támogatta őket. Ha a Magyarságkutató Intézet ezt az utat kívánja folytatni, akkor az eredményei is ennek megfelelően szerények lesznek.

A kutatói alázatról

Egyetértek azzal, hogy a kutatónak folyamatosan ellenőriznie kell a saját álláspontját és oda kell figyelnie a környezet eredményeire is. Ezt teszem én is, amennyire a lehetőségeim engedik. Az alázat azonban csak az eredményekkel és a tekintélyekkel szemben indokolt s persze korántsem mindegy, hogy mit tekintünk eredménynek és tekintélynek.

Úgy vélem, hogy nem a „tudományos konszenzushoz” való tartozás (nem a tudományos fokozat és a beosztás), hanem az elért tudományos eredmény tarthat számot a kiemelt tiszteletünkre. Mivel én nyugdíjas vagyok, némi előnyöm van Önnel szemben, mert én már azt mondhatom, amit gondolok, elegendő a valódi értékekre figyelnem.

Például Kőrösi Csoma Sándor nem volt tagja a korabeli „tudományos konszenzusnak”, mégis a legnagyobb tisztelettel ejtjük ki a nevét, mert - bár a célját nem érte el – az áldozatvállalása és az eredményei miatt ezt megérdemli.

A másik oldalon megemlíthetném Róna-Tas András professzor urat, akit méltán gondolunk a „tudományos konszenzus” illusztris képviselőjének. Ő határozta meg évtizedekig, sőt talán ma is az MTA álláspontját sok társadalomtudományi kérdésben. A professzor úrnak már az aurája is lenyűgöző, a megjelenése is tekintélyt parancsoló. Például az arckifejezése is olyan, hogy azt a komolyan vehető tudós etalonjaként rögvest bronzba lehetne önteni. Az orrát éppen a megfelelő magasságban tartja, azaz messziről látszik, hogy komoly tudóssal állunk szemben, ám nem emeli feltűnően magasra, ami már nevetséges lenne. Nem, a professzor úr megjelenése, tartása és hanghordozása is kifogástalan és imponáló. Csupán amit mond (például arról, hogy a székely írás jelformáit figyelmen kívül kell hagyni), annak nincs semmi köze a tudományhoz. Például a professzor úr megbukott akkor is, amikor a nikolsburgi ábécé jeleit közölte az egyik kötetében. Kihagyta közülük a szabír eredetünkről tanúskodó „tprus” jelet, ám beemelt a táblázatába egy légyszart. Ezért a professzor úr és az őt követő „tudományos konszenzus” teljesítményét nem tudom őszintén átélt alázattal említeni.

Dolgozzak együtt íráskutatókkal és tanuljam el a módszertanukat? 

Minden mondatával azt árulja el, hogy nem kellőképpen tájékozott az íráskutatás irodalmában. Azt javasolja nekem, hogy tanuljak az akadémikus tudomány elismert képviselőitől? Ötven éve dolgozom neves tudósokkal, csak Ön erről – a jelek szerint - semmit sem tud. Mellesleg nem is lett volna mit tanulnom tőlük, mert - mint azt fentebb már írtam – az egyetemeken a „tudományos konszenzus” rég hitelét vesztett téveszméit tanítják.

Az 1993-ban megjelent első kötetemet például Simon Péterrel, az ELTE tanszékvezetőjével együtt írtam (a kérésemre írt egy fejezetet a kötetbe) s a véleményünk közös volt a tekintetben, hogy a székely írás egy hieroglifikus írásból származik. Ezt azonban nem tőle tanultam, hanem a 90-es években általam szervezett „Első szombati írástörténet” előadássorozaton – Szekeres Istvánnak, Forrai Sándornak, Berényi Lászlónak és másoknak köszönhetően - „benne volt a levegőben”. Nekünk „dilettánsoknak” nem kellett felfedeznünk, hogy a székely írás jelei egykor szójelek voltak, mert a „tudományos konszenzus” nem látott el bennünket alfabetikus szemellenzővel. Ha a székely jelek sumér, kínai és népi párhuzamai szójelek, akkor a számunkra magától értetődően ez volt a kiindulási helyzet.

A kötet utolsó fejezetét a Nemetz Tibor matematikussal közösen végzett valószínűségszámításunk leírása képezi. Ő is az ELTE professzora volt, egyúttal a MTA Matematikai Kutatóintézetének is nemzetközi hírű munkatársa. E számítás alapján lehet tudni, hogy a székely írás jelei rokonságban vannak a sumér, a kínai, az urartui és a többi ismert antik jelrendszerrel, sőt az amerikai indiánok népi jelkészletével is – mert az írásrendszerek nem poligenezis, hanem monogenezis útján keletkeztek. A valószínűségszámítás elvégzésére őt kértem meg, de az én ötletem volt, hogy erre a célra használjuk ezt a matematikai módszert.     

A legutóbbi kötetem elején – amit Ön állítólag elolvasott – vagy 20 segítőtársamnak mondok köszönetet s ezek fele egyetemi tanár. Ma is napi munkakapcsolatban, levelezésben vagyok tudósokkal, akikkel megbeszéljük, vagy megvitatjuk az írástani kérdéseket.

Amerikai tudományos folyóiratban jelentek meg olyan cikkek, amelyekben a kötetemre hivatkoztak. Fodor István nyelvész nevezetes A világ nyelvei c. kötetéhez nem Róna-Tas András professzor úrtól vette át a nikolsburgi ábécé jeleit bemutató ábráját, hanem tőlem - a saját felfogásomat tükröző változatot. Hasonlóképpen Bakay Kornél, Varga Csaba, Mandics György és mások is felhasználták a különböző, a saját álláspontomat kifejező ábráimat. Orosz régészek az Altájhoz közeli sztyeppén folytatott ásatáson a könyvemet használva próbálták meg elolvasni egy andronovói balta feliratát. Az Élet és Irodalom a hét nyelvészeti kötetének választotta a legújabb kötetemet. Makkay János régész a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvében egyetértőleg idézte az álláspontomat, köszönetet mondván a kötetemért.

Most akkor ezek által az eredményeim „beemelkedtek a tudományosság kereteibe”, vagy ehhez még néhány hozzá nem értő pecsétes engedélyére is szükség lenne? S ugyan minek? Nem elég, hogy olyan kérdésre (a székely írás eredetének kérdésére) adtam minden eddiginél alaposabban alátámasztott választ, amelyre az akadémikus „tudomány” száz éve nem tudott válaszolni - s ma is csak a „nem tudjuk” a válasza?

A nikolsburgi ábécé légytől (vagy egy pörköltből?) származó részlete, amit a "tudományos konszenzust" képviselő Róna-Tas András professzor úr kötete beemelt a tudományosság sáncai mögé

A levele végén kifogástalan udvariassággal sok sikert kíván a munkámhoz. Köszönöm! El is játszom a gondolattal, mi lenne a tudományból, ha az ajánlott utat követve a nikolsburgi ábécéből én is kihagynám a legfontosabb mondatjelünket s helyette a forrást megtisztelő légy kerek piszkát tenném közzé az „akadémikus konszenzus” nagyobb dicsőségére – amint azt Róna-Tas András professzor úr tette. Persze ez semmilyen gondot nem okozna azoknak, akik egyébként sem olvassák a szakterület irodalmát.

Üdvözli: Varga Géza

Irodalom

Varga Géza: Levél Kásler Miklós miniszter úrnak a Magyarságkutató Intézet munkaprogramjáról

Varga Géza: Másik levél dr. Kásler Miklós miniszternek és a megtisztelő válasz

Varga Géza: Újabb tiszteletteljes levél Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak a magyar írástörténeti kutatás támogatása érdekében

Varga Géza: Tisztelt Dr. Kásler Miklós miniszter úr és Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úr!

Varga Géza: Levél Dr. Horváth-Lugossy Gábornak, a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának

Varga Géza: Az akadémikus áltudomány parnasszusára emelkedett légyszarról a wikiwandos hazudozás kapcsán

Varga Géza: A hunok magyar nyelvéről és a székely írás hun eredetéről folyó ostoba vitáról

Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia

Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése

Varga Géza: A rakamazi turulos korong hieroglifikus mondata

Varga Géza: Árpád kori turulos gyűrű hieroglifikus szöveggel

Varga Géza: Hiteles turulábrázolások

Varga Géza - Simon Péter - Szekeres István: Bronzkori magyar írásbeliség

Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére

Varga Géza: Az MTA-nak nincs módszertana a székely írás eredeztetéséhez, mégis oktatni szeretné?

Varga Géza: Horváth Iván: A rovásírás teljes tagadásának álláspontja kihalt

Varga Géza: Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás

Varga Géza: A székely írás "us" (ős) jele

Varga Géza: Mit jelent Róna-Tas András professzor úr szájából a véletlen?

Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja

Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása

Varga Géza: Az Élet és Irodalom a hét nyelvészeti könyveként említi a Magyar hieroglif írást

Varga Géza: Az énlakai Egy Isten mondatjel

Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről

Varga Géza: Kiállítás: Attila örökösei - A hunoktól az Árpád-házig

Varga Géza: A Magyarságkutató Intézet rovológiai teljesítménye

 Varga Géza

A veleméri Csinyálóház egy különleges őrségi szállás (két háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy, nagy terasz) 

A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető

A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele

Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet.  Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint feltehetően Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!

Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra