1. ábra. Lyukó isten lovon, bronzkori szobrocska képe Hampel: „A bronzkor emlékei Magyarhonban” című művének I. részéből, az isten arca azonos a lyuk/Lyukó hieroglifával
Az 1. ábrán látható, Hampel József által közölt, talán a Tiszántúlról származó bronzkori lovas arca azonos a lyuk/Lyukó hieroglifával. Ez a szójel a képszerű hun és avar hieroglifikus szövegekben minden esetben az Istenhez méltó helyzetben jelenik meg. Például igen gyakran szerepel a felülnézeti világmodellek közepén, ahol szokás szerint az Isten helye van (2. ábra). A bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék is a Lyukó istenhez intézett, Nagyon nagy Lyukónak olvasatú fohász rögzítése.
2. ábra. Avar korong a zamárdi temetőből, a köriratban nagy hieroglifákkal és a sugár irányban elolvasható Lyukó ős sar (mai magyarsággal: Lyukó ősúr) mondatokkal, a teljes olvasat mai magyarsággal: Nagyságos ősúr, az ábra jobb szélén, fentről lefele a székely "n" (nagy), "ly" (lyuk/Lyukó), "us" (ős), valamint "s" (sar "úr") rovásjelek
A sztyeppi népeknél szokás volt az arcon elhelyezett írásjel, ami az Isten nevét, vagy jelzőjét rögzítette s ez az íráshasználat a kora Árpád korig kimutatható a magyarságnál. Ezek az írásjelek máig használatban vannak a székely írásban és a magyar hieroglif írásban (hímes tojásokon, cserépedényeken, hímzéseken stb.).
3. ábra. A kb. 4000 éves Cherchen múmia a Tárim-medencéből, az arcára a Jóma szár (mai magyarsággal a Jóma úr), esetleg (mivel a jel alsó része nem látható jól) a Magasságos Jóma köve mondatjelet rajzolták
4. ábra. Hun halotti álarc és szár (mai magyarsággal Úr) jele Kirgizisztánból
5. ábra. Árpád-kori ereklyetartó bronzkereszt a hieroglifikus Egy ten (mai magyarsággal Egy isten) mondattal (fotógrafika)
A 2. ábrán a Hampel szerint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött bronzkori lovas isten látható, arcán a lyuk/Lyukó jellel, a sztyeppi népek napistenének nevével. Az a jelkincs, amelyikhez ez a jel tartozik, az avar korig és később is jól dokumentálható (1). Arról tanúskodik, hogy a bronzkor és az avar kor között a Kárpát-medencében folyamatos nyelvi, kulturális és identitásbeli folyamatosság állt fent. Ez a korszak a sztyeppén kialakult lovasnépek dominanciájának korszaka (2). Joggal ábrázolták az istenüket is lóháton. Mivel a bronzkori jelek megtalálhatók a szkíták, hunok és avarok jelkészletében, valamint a székely írásban is, ebből e népek azonos identitására lehet következtetni. Azaz a sztyeppe országúton - a hieroglifáik alapján - az Őrségtől Koreáig lényegében azonos ősvallás, írás és nyelv volt használatban.
Jegyzet
(1) A rovológiai téren valójában nem is létező "tudományos konszenzus" azonban akkor sem hajlandó tudomást szerezni róla, ha tálcán feldolgozva tesszük elé. Jól példázza ezt az újabban elkészült két rováskorpusz. Az elsőt a Magyarságkutató Intézet adta ki Fehér Bence tollából. A másik az MTA vállalkozása, Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István voltak az alkotói. Mindegyik szerző tudatában volt az újabb rovológiai eredményeknek, mert tájékoztattam őket róla, ám ezek tárgyalása helyett inkább valótlanságokat adtak közre közpénzen. Sajátos "eredményre" vezetett az évszázados undor, amit az egyetemeken folyamatosan belenevelnek az egymást követő szakember-nemzedékekbe. A régészek szinte büszkén jelentik ki, hogy nem értenek a rovásíráshoz és a leleteiken előkerülő rovásírásos nyelvemlékek észrevétele és elolvasása nem tartozik a feladataik közé. Ám, ha ókori latin nyelvű írásemlék kerül elő, akkor nem érvényesül ugyanilyen elzárkózás, azt a töredékeiből is helyreállítják és elolvassák. A tudatos mellőzés csak a magyar nemzeti írással szemben érvényesül.
(2) Így beszél e sztyeppi korszak egy későbbi szakaszáról Makoldi Miklós egy interjúban:
"A 2000-es évek elején kezdett kibontakozni a természettudományoknak az a szép ága amit archeogenetikának hívunk , ami azokat a régészeti eredményeket, amik valóban már a XIX., XX. században, sőt az Árpádkori krónikákban is bele voltak írva - azokat újra megalapozta és újra igazolta. Az archeogenetikai és régészeti adatokból az látszik, hogy az Ázsiai Hun Birodalom az első nagy csapást Krisztus születése körül szenvedi el a kínaiaktól, majd Krisztus születése után a II. században történik a végleges vereség, ami arra készteti az ázsiai hunokat, hogy nyugatra költözzenek. Az ázsiai hunok ekkor az Ural hegység déli részén bizonyosan megállnak néhány száz évre és ott rátelepednek a helyi alaplakosságra. Ez a kultúra, a helyi vaskori népesség és az ázsiai hunok alkotják azt az etnogenezist amit magyaroknak tekinthetünk. Első hullámban a Kárpát-medencébe beérkeznek innen Atilla hunjai, majd az avarok és végül a IX . században Árpád magyarjai. Hiszen ez a nép gyakorlatilag a hunokhoz kötődik, mint Atilla hunjai. Ez a nyugatra költözési hullámoknak az X”- edik generációja…
László Gyula már a könyvének címlapjával is sugallta, hogy itt nem kettős honfoglalásról szeretne írni, hanem a keleti népek folyamatos nyugatra érkezéséről. A Zemplén és a Bodrog-köz területén nincsenek avar leletek, ami szintén megmagyarázhatatlan. Az avarság belakta a IX. század elejére az egész Kárpát-medencét és ezt a területet valamiért kihagyták. László Gyula után mi is csak azzal tudjuk ezt magyarázni, hogy azért hagyták ki ezt a területet az avarok, mert már akkor ott magyarok éltek.… Az ázsiai hunok az őseinknek tekinthetőek. Nyilván nem 100 %-ban, mert hogy a dél-Uráli vaskori alaplakosságra rétegződtek rá. Attila hunjai - az európai hunok - inkább mondanám azt, hogy unokatestvéreink, tehát hogy közös az ősünk. Nem mondható az ki, hogy 100 %-osan tudjuk, hogy ki kicsodának a rokona és hogy az milyen arányú rokon, de az biztos, hogy egy olyan civilizációnak vagyunk Európában az utolsó megmaradt tagjai, amelyik többezer évig uralta magát a sztyeppét."
Amihez a hieroglifikus írásemlékeink alapján két dolgot tehetünk még hozzá. Egyrészt, hogy a hunok ősei eleve az Urál-Kaszpi térségből vonultak Kína felé, tehát az etnokulturális rokonaikat hagyták hátra az Urál mellett. Másrészt, hogy az ázsiai hunok már Kínában és mellette is ugyanazt a jelkészletet használták és íráshagyományt folytatták, mint amit a bronzkori Kárpát-medencében is megtalálunk. Olyan sztyeppi kultúra használta a rovásírás ősét a vas- és bronzkorban, valamint a neolitikumban is, amelyik a lovat háziasította, a lovasnomád életmódot tökélyre fejlesztette, egyúttal a ló segítségével birodalmakat tett tönkre és virágoztatott fel. E jelkészlet gyökerei az 50 000 éves Közel-Keletre (az Édenre), legvégső soron (Genevieve von Petzinger kutatásait is szem előtt tartva) Kelet-Afrikára mutatnak.
A hieroglifikus szövegek Kínában, vagy Mongóliában is ugyanúgy magyar szövegeket rögzítenek, mint a sztyeppe más területein és a Duna völgyében. Azaz - a nyelvemlékek alapján - a magyarság nem a hunok és az Urál déli részén élő népesség keveredéséből jött létre, hanem a magyarságot alkotó több komponens előzetesen is, nagy területeken is hasonló nyelvet és írást használt. Minden nagy sztyeppi nép minden pillanatban genetikailag kevert volt. Ezért téves az a megközelítés, amelyik - akár kimondatlanul is - genetikai azonosságot, vagy rokonságot vár el egy-egy néptől. Az identitás jórészt kulturális jelenség, azaz nem a génektől, hanem a hieroglifáktól várhatjuk a pontosabb azonosítást.
A több évezredes sztyeppi kultúrközösség, amelynek - nyelvi és írástani értelemben - az utolsó képviselői vagyunk, sokkal korábban és nagyobb területeken létezett, mint azt a kínai krónikák alapján sejteni lehet. Ez a hieroglifikus nyelvemlék-kör olyan új forráscsoportot jelent, ami nélkül a magyar őstörténet nem tisztázható a ma már lehetséges pontossággal.
Irodalom
Hampel József: A bronzkor emlékei Magyarhonban I. rész: Képes atlasz. szerkesztette: Hampel József az Orsz. Rég. és Embertani Társuat kiadványa, Budapest, 1986.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Kaptam egy elutasító levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől
Varga Géza: Lapul, mint tudományos konszenzus a fűben? - válasz Bálint Csanádnak
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza: Rézkori ten "isten" szójel Szombathelyről
Varga Géza: Bronzkori hieroglifikus írásemlékek
Varga Géza: Horváth-Lugossy Gábor féligazságai a hun-magyar azonosságról, Szent Mártonról és az őshonosságunkról
Varga Géza: Fehér Bence a nyelvemléktelennek tartott ősmagyar kor nyelvemlékeiről
Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza: Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye
Varga Géza: Az MTA rováskorpusza
Mecénás - Vendégünk: Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet igazgatója
Varga Géza: A Lyukó istent megidéző tejesköcsög
Varga Géza: A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció
Varga Géza: Lyukó napisten nevének magyarázata egy kazahsztáni ogur-szabír jelvény segítségével
Varga Géza: A legkorábbi magyar nyelvemlékek
Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!
Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése